Igehirdetési sorozat húsvét nagyhetére.

Jézus és a rómaiak

1.Nap. Text. Márk 15,5

          Mindnyájan ismerjük a mondást : belekerült, mint Pilátus a Credoba. Ez azt jelenti, hogy valaki úgy sodródik, keveredik be egy bizonyos ügybe, hogy tulajdonképpen nem is akarja, semmi köze sincs a dologhoz, de bizonyos körülmények folytán mégis belekerül, belesodródik, és állást kell foglalnia. Jézus idejében Izrael országa is római provincia, római tartomány, ott vannak a megszálló katonák, és ott van a császár megbízottja, a római helytartó, aki Kr.u. 26 és 36 között épp Pilátus. Ezért a Jézus szenvedéstörténetének egyik kulcsszereplője épp ő lesz, valamint azok akik a római hatalom apparátusához tartoznak, katonák és katonatisztek.

            Tudjuk azt, hogy épp a fennt említett okokból kifolyólag a halálos bűntetést csak a helytartó mondhatta ki, ezért viszik őt Pilátus elé. Ő kell kihallgassa és eldöntse, hogy felmenti-e vagy pedig úgy ahogy a nép vallásos vezetői kérték, kimondja a halálos ítéletet. Most épp ez a kihallgatás folyik. Ennek a kihallgatásnak a rendjén Jézus egy adott pillanatban elhallgat, a hallgatást választja. Nem hajlandó válaszolni azokra a vádakra, amiket a zsidók a helytartó elé terjesztenek. Pilátus nagyon elcsodálkozik Jézus hallgatása felett, hiszen egyáltalán nem magától érthetődő, hogy egy vádlott nem válaszol és nem próbálja mentegetni magát, nem próbálja megcáfolni az ellene felhozott vádakat. Pilátus külön is felhívja Jézus figyelmét az ellene felhozott vádakra. De Jézus hallgat, mint ahogy hallgatott Kajafás előtt is és hallgatni fog Heródes előtt is.

            Mi lehet Jézus hallgatásának az oka? Semmiképpen sem az, hogy Jézus figyelmetlen, vagy pedig nagyon fáradt lett volna. Ez a hallgatás egy nagyon is tudatos hallgatás, Jézus nem akar megszólalni. Egyrészt be kell teljesedjen a prófécia : mint juh az őt nyírők előtt néma maradt. Péter is azt írja erről később a levelében : szidalmaztatván viszont nem szidalmazott. Kétségtelen, hogy ezek a vádak szidalmakként hangzanak Jézus felé. Jézus nem hajlandó ezeket a szidalmakat viszonozni. Jézus hallgatása hozzátartozik az ő szenvedéséhez.

            De Jézus nem végig hallgatott Pilátus és Kajafás előtt. A kihallgatás bizonyos szakaszaiban igenis beszélt és válaszolt az őt kérdezőknek. Nem igaz az, hogy Jézus nem tudott beszélni. De itt Jézus mégis a hallgatást választja, mint a szenvedés kifejezésének egyik formáját. Ez a hallgatás is mutatja, hogy milyen nagy volt a Jézus szenvedése.

            Érdekes az, hogy amikor Pilátus megkérdezi Jézustól, hogy Ő-e a zsidók királya, erre Jézus igenlően válaszol. Te mondád, hangzik a Jézus válasza. Mintha azt mondaná : igazad van, úgy van. Erre a kérdésre Kajafás előtt is úgyanígy válaszol. Egy pillanatig se hagyja vádlóit bizonytalanságban ebben a kérdésben. De Jézus hallgat akkor, amikor egy bizonyos kérdést tesznek fel neki. Akkor hallgat, amikor megtévesztő, hamis kérdéseket tesznek fel neki, hogy azokkal megfogják. Ezekre a kérdésekre nem hajlandó válaszolni.

            Jézus egész pere tele van hazug vádaskodással, gyalázkodással és csalással. Nem az igazságot mondják, hanem annak épp az ellenkezőjét, vagy nagyon is tudatosan meghamisítják az igazságot. Hamis vádakkal vádolják Jézust. Jézus nem védekezik a hazugságokkal, gyalázkodásokkal szemben. Mintha nem is hallaná ezeket a szavakat. A Jézus hallgatása egyfajta tükör, amibe ellenségeinek bele kell tekinteni, hogy meglássák : mennyire mélyre jutottak ezek az emberek. A Jézus hallgatása egy néma vád a hamisan vádaskodókkal szemben. Ebben a

csendben ezek az emberek lelkiismeretük által vádoltatván, rá kellene ébredjenek az igazságra. A Jézus hallgatása a legítéletesebb vád ellenségeivel szemben. Pilátus e csend által is meg kellene lássa, hogy az előtte álló vádlott ártatlan és fel kellene mentenie. De addig nem jut el Pilátus, csak a csodálkozásig.

            De ezek után lássuk meg, hogy milyen üzenetet hordoz ez az ige a mi számunkra. A Jézus hallgatása egy hatalmas felszólítás a megtérésre. Ebben a csendben mi is magunkba kell néznünk és meg kell vizsgálnunk önmagunkat. Ebben a csendben meg kell lássuk, hogy mi halálra méltó bűnösök vagyunk, mert mi is telve vagyunk hazugsággal, csalással, gyalázkodással. Mi is mindenkit vádolunk, csak épp önmagunkat nem. Vádoljuk a körülményeket, a körülöttünk lévő embereket, csak épp magunkat tartjuk jónak és hibátlannak.

            A másik üzenet, hogy nem elég csodálkozni Jézus felett. Sokan voltak a világtörténelemben olyanok, akik csodálták Jézust, de nem követték Őt. Ő nem csodálókat akar, hanem olyanokat, akik engedelmesen követik Őt.

2.Nap Text. Márk 15,18

          Ha valaki nem ismerné az összefüggéseket azt gondolhatná : végre Jézus megkapja a neki kijáró tiszteletet. Mert íme a katonák köszöntik Őt, hódolnak előtte, mint a zsidók Királya előtt. Valószínű, hogy a katonák végig ott voltak a kihallgatáson és hallották a Jézus és Pilátus között zajló beszélgetést. Pilátust nagyon is érdekelte a Jézus királysága és kifejezetten rákérdezett erre. Hallották azt, amikor Jézus erre a kérdésre igenlő, megerősítő választ adott. Ezek után Jézus a katonák kezére kerül. Jézust elvezetik, miután a zsidók Barabás szabadon bocsátását Pilátustól megkapták. Ebben a pillanatban Pilátus már nem látja Jézust és így a katonák csúfot űzhetnek vele, azt tehetnek vele, ami nekik éppen tetszik. A katonák nem cáfolják meg azt, amit már amúgy is tudunk róluk : durván és keményen bánnak Jézussal. Hadd lássa meg ez a Jézus, hogy mit kap az, aki egy római tartományban magát királynak meri nevezni. Ezért kicsúfolják Jézust. Megjátszák a Jeruzsálembe való bevonulást. Csúfságból hódolnak előtte, meghajolnak előtte. Ezzel mérhetetlen lelki szenvedést akarnak okozni neki, mint ahogy testileg a töviskorona kimondhatatlan szenvedést jelent számára.

            Kitalálják, hogy egy kopott katonaköpenyt adjanak rá, ami a királyi palástot jelképezi, azon töviságakból pedig, amelyeket azért hoztak oda, hogy azzal tűzeljenek és melegedjenek, koronát készítenek és nyomnak homlokára. Egy királyi jogart jelképező nádszálat is nyomnak a kezébe. De még ez se elég nekik, mert ezek után arcába köpnek, ami abban a korban is a legmélyebb megaláztatást jelentette, az emberi méltóság sárba tiprását. Ezzel azt fejezik ki, hogy Jézus számukra már nem is megy emberszámba, hisz ki van taszítva az emberek közösségéből, az emberi társadalomból. Ő a teljességgel kitaszított, a halálraítélt, a társadalom söpredéke, aki nem érdemel mást csak megvetést, megaláztatást és kegyetlen halált. Ővele már azt lehet tenni, amit akar az ember. Rajta ki lehet tölteni az állati ösztönöket, az emberi romlottság legnagyobb mélységeit lehet éreztetni vele. A katonák úgymond egy karikatúra figurát csinálnak Jézusból. Látszólag imádják Jézust, de valójában csúfolják, megvetik, megalázzák, az emberi méltóság legparányibb megnyilvánulását is megtagadják tőle.

            Jézus pedig elfogadja és eltűri ezt a gonosz játékot. Eltűri és elszenvedi, hogy csúfot űzzenek belőle. Bár Ő királyi méltósággal bír, eltűri hogy még emberi méltóságot se kapjon az emberektől. Mindez a siralomházban történik, ahonnan Jézus nemsokára el fog indulni a kereszt felé.

            Mi azonban tudjuk, hogy mindezeken át Jézus az üdvösséget szerzi meg a mi számunkra. Ez is beletartozik a mi megváltásunk csodálatos munkájába. Mert a bűn rólunk is letörölte az istenképűséget, s itt gondolhatunk azokra a szörnyűségekre, amire nem csak a római katonák kétezer évvel ezelőtt voltak képesek, hanem amiket az ember ma is képes elkövetni. A római katonákban azt a mélységet láthatjuk, amibe az ember a bűn miatt jutott. A bűnben fogantatott és született ember önmagától csak ennyire képes. De Jézus áldozata és annak ereje visszaállítja istenképüségünket, visszadja azt az istengyermeki méltóságot, amit a bűn letörölt rólunk. A hitetlen ember ma sem jut tovább, mint Jézus kicsúfolásáig. Lehet, hogy ez nem történik ilyen borzalmas formában, de lényegében mégis ugyanaz marad. A hívő ember nem csúfolja Jézust, hanem valóban imádja és dicsőiti Őt. Szavaival és cselekedeteivel egyaránt.

3Nap. Text. Máté 27,19

          Különös, hogy a Jézus perébe egy asszony is beleavatkozik, akinek aztán tényleg semmi köze sincs az eseményekhez. Ez abban az időben teljességgel ritka dolog volt, szinte nincs rá példa a történelemben. Hiszen mi köze van egy asszonynak ehhez az egész dologhoz? Minek avatkozna ő bele ebbe a dologba, ami nem rá tartozik, hisz ez a férjének, meg a nép vezetőinek, a katonáknak a dolga? Klaudia, hisz a hagyomány szerint így hívták a Pilátus feleségét álmot látott. Ez valószínüleg még azon a reggelen történhetett, amikor férjét már kora hajnalban hívták, hogy a Jézus perében mondja ki a halálos ítéletet. Különben nem kellett volna üzenjen a férjének, akkor ezt kettesben szépen megbeszélhették volna. De mivel ebben a dologban nem tudott a férjével beszélni, ezért egy követet küld hozzá, akin keresztül megpróbál beleszólni az események alakulásába. Az üzenet nagyon rövid és velős, csupáncsak két rövid mondatból áll. Ne avatkozzál, ennek az igaz embernek a dolgába. Ne foglalkozz vele, tégy úgy mintha számodra nem is létezne. Ez nem a te dolgod, ez nem a te ügyed, hagyj békét ennek az egész dolognak. A második mondatban megindokolja kérését : mert ma álmomban sokat szenvedtem miatta.

            Érdekes dolog betekinteni ezen igevers magyarázatába és látni azt, hogy különböző korokban, különböző igemagyarázók hogyan értelmezték a Jézus szenvedéstörténetének ezt a mozzanatát. Az igemagyarázatok két irányba mutatnak, és szöges ellentétben állanak egymással. Az egyik vélemény az, hogy Pilátus felesége egy isteni üzenetet hordoz a Jézus perében. Eszerint ez az álom egy isteni kijelentés lenne. A másik vélemény ennek az ellenkezőjét állítja, s eszerint ez az álom az örödögtől lenne, hiszen megpróbálja Pilátust visszatartani attól, hogy Jézus felett kimondja a halálos ítéletet, és így akadállyá válna a megváltás útján. Pilátus felesége eszerint ugyanazt teszi, amit Péter is tesz : vissza akarja tartani Jézust a szenvedéstől és így a megváltást akadályozza meg. Vagy lenne még egy harmadik lehetőség is? Klaudia valószínüleg szintén hallgatta a pert és hallotta azt is, hogy milyen vádakat hoznak fel a zsidók Jézus ellen. Klaudia meg van győződve Jézus ártatlanságáról. Az ő szívében tisztelet támadt e különös ember iránt. Ő azt is érzi, hogy ez az egész ügy nagyon veszélyes lehet férje számára. Azt érzi, hogy a halálos ítélet kimondása végül is férje ellen fordulhat. Nem tudja hogyan történhetik ez, de nagyon fél, hogy az események ilyen irányba fognak elmozdulni.

            Különös dolog, hogy Jézus ártatlanságát egy olyan ember bizonyítja, akitől azt a legkevésbé várnánk. Mi úgy tekinthetünk erre a mozzanatra a Jézus szenvedéstörténetében, mint amiben Isten gondviselését láthatjuk. Bármi is legyen Klaudia közbeavatkozásának az inditóoka, de ebben Isten gondoskodik arról, hogy Pilátus meggyőződjön Jézus ártatlanságáról. Pilátusnak nincs mentsége, mert íme a saját felesége is felmenti Jézust. Piátust Isten a feleségén keresztül figyelmezteti. Különös, ahogy Klaudia megfogalmazza az üzenetét. Ő úgy gondolja, hogy elég az, ha a férje nem avatkozik ebbe az egész dologba. Ezzel ő egyfajta semlegességet kér a férjétől. Mintha azt mondaná férjének : ne tégy semmit ellene, de ne tégy semmit érte se. Légy semleges ebben a dologban, ne mondj se jót, se rosszat.

            Két dolog lesz ebben világossá. Az egyik Isten gondviselése, hogy Pilátus meggyőződjön Jézus ártatlanságáról. A másik azonban egy veszélyes magatartásra való figyelmeztetés. Klaudia meg akarja menteni a Jézus életét, de nem akarja Jézust követni. Ez az asszony a Jézus iránti semlegesség klasszikus példája. Ő az az ember, aki nem akar dönteni, se így, se úgy. Nincs Jézus ellen, de nincs mellette sem. S így tulajdonképpen ellene lesz. Nem lehet semlegesnek maradni. Vagy mellette vagy ellene. Vagy hideg vagy hév, szól az intés a mennyből a laodiceabeli gyülekezethez és hozzánk is. A langymelegség a legrosszabb megoldás, ezt kiköpi az Úr szájából. Pilátus felesége a szenvedéstörténetben ennek a megrázó példája. Ő nem akar dönteni, nem akar beleavatkozni ebbe a dologba, ő kivül akar mindenen maradni. Ő csak megvallja, hogy Jézus igaz, de nem dönt mellette, nem indul el követésébe. így visszatekintve szemlélve ő is csak súlyosbítja Jézus szenvedését. Férje tanácsa ellenére halálra ítéli az ártatlan Jézust. Így Jézus meghal a "Klaudiákért" a dönteni nem tudókért, a semlegesekért, a langymelegekért.

            Hadd legyen  e történet figyelmeztetése : ha még nem tetted meg, még ma dönts Jézus mellett!

4.Nap. Text.János 19,5

            Hogyan jut Pilátus erre a kijelentésre? Miért mondja Jézusról : íme az ember. Pilátus már elítélte Jézust, mégpedig halálos ítéletet mondott ki felette, utána átadták Őt a katonáknak, akik szabad folyást engedtek gonosz indulataiknak, csúfságot űztek Jézussal. A siralomházban kigúnyolták, a legdurvább módon megszégyenítették Jézust. Úgy tűnik, hogy Pilátus valamilyen okból belép a siralomházba és egyszer csak találkozik a tekintetük. Jézus ott áll a durva és csúfolódó katonák körében, mint az emberi nyomorúság, elesettség példaképe, mint aki teljességgel ki van szolgáltatva, mint aki már ki van taszítva az emberek közösségéből, mint aki már nem is számít embernek. Csak egy eltiprandó féregnek tekintik Őt az emberek. Egy ilyen ember lenne a lázadó, a felkelést szító, egy ilyen ember lenne veszély a császár számára? Hát egy ilyen embertől kellene a hatalmas római császárnak félnie? Ekkor egy gondolat cikázik át Pilátus agyán. Hátha mégis meg tudná menteni őt a kereszthaláltól? Valószínü, így gondolkodhatott : ha ebben a nyomorúlt, elesett állapotában megmutatom őt a zsidóknak, csak meg fog esni a szívük rajta, hátha csak könyörületességre indulnak, hátha csak megszánják, hátha mégis visszavonják a már kimondott halálos ítéletet. Hátha mégis életben hagyják ezt a szánalomraméltó, nyomorúlt embert.

            Pilátus ezért még egyszer elővezeti Jézust  és bemutatja őt ilyen elesett állapotában, megcsúfolva, töviskoronás fejjel, megostorozott háttal a zsidóknak. Még egyszer kifejezi azon meggyőződését, hogy ez az ember ártatlan. Ő nem mondja mindezt el szavakkal, de érezzük, hogy ez áll ezen cselekedete mögött.. A meggyalázott, kigúnyolt Jézus bemutatásával a tömeg részvétét akarja kierőszakolni. Csak ennyit mond Jézusra mutatva : íme az ember! Az, hogy Pilátus nem csak annyit mond, íme itt egy ember, hanem odateszi a határozott névelőt is, mintegy azt akarja mondani : íme itt áll előttetek egy nem mindennapi ember, egy rendkívüli ember, itt áll előttetek az EMBER!

            S ebben Pilátusnak tökéletesen igaza volt. Mert Jézus valóban az ember, Ádám utóda, leszármazottja, mostani állapotában meglátszik, hogy hova jutott az ember, milyen mélyre süllyedt az ember. Az, ahogyan Jézus leköpve, megkorbácsolva ott áll, valóban az ember csődje, az ember szégyene. Jézus most tényleg az elesett, mélyre bukott emberiség képviselőjeként áll ott a tömeg előtt. Benne most azt láthatják mintegy tükörben, hogy hova jutott az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember.

            Pilátus azonban még mindig nem hajlandó igazat adni Jézusnak, nem hajlandó őt felmenteni. Ezzel maga Pilátus is az erkölcsi romlottság, elesettség mintaképévé válik. Napnál is világosabban látja, hogy Jézus ártatlan, hogy semmi halálra méltó dolgot nem cselekedett, ha az erkölcsi tartásnak a legcsekélyebb szikrája is pislákolna benne, akkor fel kellene mentenie Jézust, de ő ezt nem teszi. Ezzel Pilátus, ha nem is közvetve, hanem közvetlenül beáll a zsidók sorába, akik végsőkig kitartanak Jézus elutasítása mellett. Itt egy olyan megkeményedés van, amit még ez a szánalomraméltó, kigúnyolt ember se tud megtörni. Pilátus hiába vezeti még egyszer Jézust a nép elé, ők csak továbbra is egyet kiabálnak : feszítsd meg, feszítsd meg! Mintegy vezényszóra, ezer torokból szakad fel újra ez a borzalmas kiáltás.

            De Jézus itt nem csak az első ember, az elesett ember képviselője, hanem ő a második Ádám, a mennyből jött ember. S mint ilyen most újra magára veszi a halálos ítéletet, egy szóval se próbál tiltakozni ellene. Ő hallgat és ezzel magára vesz minden gyalázatot, minden igazságtalanságot, a zsidók gyülöletét, Pilátus gyávaságát, igazságtalanságát, hazugságát. Jézus tejességgel engedelmeskedik az Atyának, épp az ellenkezőjét teszi annak, amit az első Ádám tett, s így lesz Ő Szabadító, Megváltó.

            Ebben a perben nyilvánvalóvá kellett legyen, hogy mire képes az ember., hogy mivé lett az ember. Ezt a Jézus borzalmas szenvedésében láthatjuk. Abban, hogy Ő mindezt eltűri, elhordozza , az ő helyettes szenvedésével a mi helyünkre állt. Jézus elfogadja annak a bűntetését, amit mi érdemeltünk volna meg. Ezzel a szenvedésel Jézus minket belülről akar átformálni. Vissza akarja állítani istenképűségünket, amit a bűn letörölt rólunk. De ehhez az is kell, hogy mi ezt meglássuk és bevalljuk. Meg kell lássuk, hogy milyen mélyre jutottunk, hogy mennyire nyomorúltak vagyunk, hegy mennyire csak Jézus tud könyörülni rajtunk. Ha ezt megtesszük, megszülethetik bennünk az Isten akarata szerint való új ember.

5.Nap. János 19,14

            Pilátus még egyszer s most már utoljára a zsidókhoz fordul. Még egy kétségbeesett próbát tesz, hogy megmentse Jézust. Ha részvétüket, együttérzésüket nem tudna kicsikarni a megcsúfolt, meggyalázott Jézus bemutatásával, akkor hátha segít az, ha arra hivatkozik, hogy ő a zsidók királya, vagyis azt mondja nekik : íme itt áll előttetek a ti királyotok. Ezért Pilátus még egyszer bemutatja Jézust a tömegnek. Nézzétek, itt áll a királyotok.  Pilátus ezt a Jézussal folytatott beszélgetés alapján meri mondani. Pilátus határozottan rákérdezett arra, hogy Jézus – e a zsidók királya és erre határozott, igenlő választ kapott.   

            Ezért most azzal próbálkozik, hogy mint a saját királyukat mutatja be nekik, hátha ez segíteni fog a helyzetén. Elvégre egy királyt nem lehet, mint egy szökött rabszolgát megfeszíteni? Amikor Pilátus azt mondja : a ti királyotok, ezzel azt is kimondja, hogy Jézus nem az ő királya, neki semmi köze sincs ehhez az egész dologhoz. Pilátusra nem érvényes ez a királyság. Azt érzi és érzékeli, hogy ez egy olyan király, aki a római cászárra nézve semmilyen veszélyt nem jelent. Pilátus, mint a Római császár és a Birodalom képviselője semmilyen államellenes cselekedetet nem tud ebben az emberben találni. Ebben a kijelentésben : íme a ti királyotok, egy jó adag gúny is van. Kigúnyolja a zsidókat, hogy nekik egy ilyen királyuk van. Mintha ezt kérdezné : egy ilyen királyban láttok ti halálos veszélyt, fenyegetést?   

            Látjuk azt, hogy Pilátus mindent elkövet, hogy Jézust valahogy megmentse. De mindezzel épp az ellenkezőjét éri el. Minél jobban próbálja menteni Jézust, a zsidók annál jobban ordítozzák : feszítsd meg őt. Pilátus be kell lássa, hogy ő ebben a dologban teljesen tehetetlen, hiába próbál bármit is mondani, csak rosszabbítja ezzel a helyzetet. Persze csak maga-magát okolhatja ezért, mert kezdettől fogva világosan látta Jézus ártatlanságát, s ezért már rég fel kellett volna mentenie. De ezzel kiesne a nép kegyeiből és ezt nem tudja és nem is akarja felvállalni. A történelemből tudjuk, hogy ez három év múlva mégis megtörtént, a zsidók bevádolták őt a római császárnál, az száműzetésbe küldte, ahol önkezével vetett véget életének.

            Ebben a történetben élesen szemlélhetjük azt, hogy hova jut egy ember, aki nem akar az igazság útján járni, aki nem akar az igazságosság és a becsületesség útján megmaradni. Minden határozatlanságunkkal, minden ravaszságunkkal csak növeljük Jézus fájdalmát és keresztre juttatjuk Őt.

            Pedig Jézus mégis csak Király. Hiába kiabálják a zsidók, hogy nekünk császárunk van és nem királyunk, Jézus király marad, az Ő királyságát nem tudják megsemmisíteni. Jézus itt kettős minőségben áll a tömeg előtt : egyfelől Ő a második Ádám, másfelől Ő Izrael Királya, akit Isten Üdvözítőül adott népének. Mert az üdvösség abban van, ha valaki Jézust Királyként ismeri el élete felett. Boldog ember az, aki vallja, hogy Jézus az élete Királya, Ő akit Pilátus halálra ítélt és a kereszten kivégeztetett. Jézusban ugyanakkor azt is meglátjuk, hogy mennyire eljátszottuk mi királyi tisztünket, hogy ahelyett hogy uralkodni tudnánk a bűn felett, az uralkodik rajtunk. Ebben a tömegben azt az embert látjuk, akiben már csak a vad indulat, az elvakult gyűlölet látszik, aki már szinte önkívületben van a bűn miatt és a legnagyobb kegyetlenségre is kész. Itt a büszke, gőgös embert látjuk, aki nem tud és nem akar meghajolni egy felsőbb tekintély előtt, aki kész még az ártatlan Isten-Fiát is keresztre küldeni. Azt az embert, aki úgy gondolja, hogy az övé az utolsó szó, az övé az ítélet is.

            Ha valaki Jézust Királyként megvallja és meghódol előtte, éppen ezt a bűnét fogja meglátni és megvallani. Az ilyen ember már nem akar uralkodni, hanem az uralmat a Jézus kezébe helyezte. A mai napon, Nagypéntek napján hadd gondoljunk Jézus királyi szenvedésére. S ha ezt megtesszük, akkor valami királyi méltóság fog ragyogni a mi életünk felett is. Erőt nyerünk legyőzni bűneinket, kísértéseinket, gőgünket, és meg tudunk alázatosan hajolni Előtte. Királyi méltóságunk a Káté tanítása szerint abban fog kicsúcsosodni, hogy az örökkévalóságban Krisztussal minden teremtményen uralkodni fogunk. Ennek dicsőségét és fennségét mi már felfogni is alig tudjuk. De áldjuk a Golgota Királyát, hogy szenvedésével ekkora magasságba emelt minket.

6.Nap. Text. Luk.23,34

            Jézus szenvedéstörténetének látszólag egy jelentéktelen mozzanata áll előttünk. Ez arról szól, hogy Jézus ruháin a római katonák osztozkodnak. Tudjuk azt, hogy a római jog előírásai szerint a kivégzettek ruháit a katonák kapták meg. Itt nem is ez a megdöbbentő, hanem az a mód, ahogy ezt teszik. Jézus ott szenved a kereszten, ők pedig talán nevetgélve, kacarászva osztozkodnak, sorsot is vetve a ruháin. Ez a tiszteletnek a legelemibb mértékét is nélkülözi. Akik már eltemettük szüleinket tudjuk, hogy az egyik legnehezebb pillanat a ruhák eltakarítása, elrendezése. Nagyon sokszor napokat vagy heteket várunk, amíg annyi lelki erőnk lesz, hogy ezt a nagyon nehéz munkát elvégezzük. Erőt kell vegyünk magunkon, erőt kell kérjünk az Úrtól, hogy ezt megtehessük, hisz a ruhadarabok is mind szeretteinkre emlékeztetenek. Sokszor könnyeinkkel köszködünk miközben szeretteink ruháit összeszedjük, elrendezzük. Mélységes tisztelettel érintjük meg azokat a ruhadarabokat, amelyeket szeretteink magukon hordtak.

            A Jézus ruháival nem ez történik. Az Ő ruhadarabjai semmilyen tiszteletben, kegyeletben nem részesülnek. Tudjuk azt is, hogy a keresztrefeszítetteket mezítelenre vetkőztették, hogy ezzel is növeljék gyalázatukat. Jézus úgy függ a kereszten, mint egy minden jogtól, tisztelettől megfosztott ember, mezítelenségének rútságában. S a ruhák elosztását a katonák még akkor végzik, amikor Jézus teljességgel öntudatánál van, ezzel is növelve lelki fájdalmát.

            Ahhoz, hogy ezt teljes mélységében megértsük vissza kell mennünk az első emberpár történetéhez a Paradicsomkertben. Tudjuk, hogy a bűneset után maga Isten készített Ádámnak és Évának ruházatot, Ő maga öltöztette fel őket, így fedezve el mezítelenségük rútságát. Ebben két dolog lett nyilvánvalóvá. Isten ezzel bűnössé, érzékivé lett szemüknek, tekintetüknek állít fel korlátot. Másrészt azonban a ruha, az öltözet védelmet és elrejtettséget biztosít az azt viselőnek. Testünket nem lehet csak úgy megérinteni, ruhánk megvédelmez ebben. Ha valaki elveszítené erkölcsi érzését, ruhánk megálljt parancsol neki. Jézustól most a katonák, s bennük a bűnös ember ezt a védelmet, elrejtettséget, biztonságot veszi el. Ebben az embernek erkölcsi romlottsága, gátlástalansága lesz nyilvánvalóvá. A meztelenül kereszten függő Jézus és a ruháin osztozkodó katonák mutatják azt, hogy erkölcsi szempontból is ilyen mélyre jutott az ember. A sorsvetés pedig a játék kedvéért történt leginkább, hogy valamivel agyonüssék az időt, amíg beáll a halál és ismét munkába kell állni, le kell venni a testet a keresztről. A bűnbe esett ember számára már semmi se szent, minden csak játék és szórakozás, még egy ember haláltusája is.

            De mi nagyon jól tudjuk, hogy ez is érettünk történt. Minden ami vele történt, velünk kellett volna megtörténjen. Mindezt mi tettük vele. Senki se mondhatja : óh, én erre nem lennék képes, én ezt nem tenném meg, igaz a Káté szava, hogy hajlandók vagyunk minden gonoszra. Az csak Isten kegyelme, hogy nem követünk el minden gonoszságot és erkölcstelenséget.

            Jézus ezt az újabb megaláztatást, szégyent és gyalázatot hallgatva tűri el. Egyetlen szóval se tiltakozik, nem kiabál, nem tesz szemrehányást a katonáknak. Ő csak hallgat, miközben alatta a katonák játszanak, szórakoznak, ruháin osztozkodnak. Minden szégyent kész elhordozni, azért hogy mi tisztességet és dicsőséget kaphassunk. Ő azzal, hogy elhordozta még ezt a gyalázatot is, megváltott minket erkölcstelen, szégyentelen, tisztátalan, érzéki életünktől. Ő elhordozta a szégyent, hogy mi ne legyünk szégyentelenek, szemérmetlenek. Ha Ő ezt értünk nem vállata volna, akkor bűneink rondaságában, szégyenében kellene álljunk az ítélő szék elé. Krisztus kereszten történt váltsághalála az a szép fehér ruha, amely befedi bűneink utálatosságát és gyalázatosságát. Ezt a ruhát már mind megkaptuk a keresztségben, erre a ruhára nekünk nagyon vigyáznunk kell. Ezzel a ruhával fogunk majd ott állni Krisztus, a mi mennyei Vőlegényünk oldalán állni, mint az Ő szeplőtelen menyasszonya.              

                                                                                                            Ámen

                                                                                                Lőrincz István