Áldozócsütörtök és Pünkösd között

Igehirdetési sorozat pünkösd nagyhetére

1.Nap A Júdás helye Text. Ap.csel.1,21-22

Ezen a nagyhéten estéről estére a mennybemenetel és pünkösd közötti eseményekkel, illetve azok következményeivel fogunk foglalkozni. Az apostolok a templomban vannak és foglalatosak az imádkozásban. Nem csak foglalatosak, hanem ki is tartanak abban. Ők most várakozásban vannak. Isten próbára teszi a türelmüket és ezzel együtt a hitüket is. Ők szívvel-lélekkel vannak együtt. Ez azt jelenti másképpen fogalmazva, hogy egy a céljuk, egyet akarnak. Ez egy igazi keresztyén közösség.

Ebben a közösségben most Péter megszólal. Figyelmezteti társait, hogy egy valaki hiányzik közülük. A tizenkettő helyett most csak tizenegyen vannak. Júdás kihullott a tanítványok közül. Ő már halott, mégpedig önkezével vetett véget életének. Ezt a hiányzó helyet most pótolni kell.

Feltevődik a kérdés : miért kell Júdás helyét betölteni? Nagyon érdekes az, hogy Péter itt egymás után több ígét is idéz, mintegy azt sugallva ezzel, hogy nem mi tanítványok, nem én Péter tartom ezt most fontosnak, hanem maga Isten. Ő az, aki most szól és cselekszik. Isten parancsolja most, hogy a Júdás helye be kell töltessen. Isten most azt is mondhatná : nos, most csak tizenegyen vagytok, de hát mit számít ez? Tizenegyen épp úgy el tudjátok végezni a munkát, mint tizenketten, legfeljebb mindenkinek egy picivel többet kell dolgozni. Itt egy isteni „kell” hangzik el. Később meghal Jakab, aki szintén egy a tizenkettő közül, s ott már nincs szó arról, hogy helyettesíteni kellene őt. Ott már senki se beszél arról, hogy helyette be kellene hívni valakit a tizenkettő közé. Isten csak Júdást akarja pótolni, de őt mindenképpen. Minden más hiány betöltetlen maradhat, de a Júdásé nem. Az is kitetszik az egészből, hogy gyorsan kell cselekedni, nem lehet késlekedni. Miért ez a nagy sietség?

 Júdás pótlásával Isten egy jelet ad, az ő hűségének a jelét, mindenek előtt Izrael felé, de minden népek felé is. Itt nem kevesebbről van szó, mint Isten ígéretének megbízhatóságáról. Isten Ábrahámnak adott ígérete be kell teljesedjen. Jákób tizenkét fia Izrael törzseinek a névadói, mintegy zsengéi lesznek. Ennek megfelelően Jézus az Újszövetségben tizenkét férfiút választ magának, akiket apostoloknak nevez. Ezeknek azt az ígéretet adja, hogy majd egyszer be fognak ülni tizenkét királyi székbe és ítélkezni fognak Izrael tizenkét nemzetsége felett. A mennyei Jeruzslem is tizenkét alapkőre van építve, amin a tizenkét apostol neve van felírva. Isten ígéretéből nem eshet ki még egy tizenketted rész sem, ezért kell az apostolok számát is kiegészíteni. Sőt, nem hogy nem eshet ki, hanem a tizenkettőhöz Isten még egy tizenharmadikat is rendel, Pál apostolt. Ezzel úgymond túlcsordulásig beteljesül az Isten ígérete. De ezzel azt is hirdeti Isten, hogy az Ő ígéje a Júdás visszautasítása és bukása ellenére is tovább hirdettetik, még egy ilyen csúfos bukás és vereség se lehet annak akadálya.

Isten nem csak elrendeli, hanem le is bonyolítja a választást. Jóllehet nem kapcsolja ki az embereket, de minden a Szentlélek fegyelmező hatalma alatt kell történjen. A választásnak két feltétele van: az egyik, hogy az illető jelölt a Jézus megkeresztelésétől fogva Jézussal kellett járjon, a másik pedig, hogy az Ő feltámadásának a tanúja is kellett legyen. Nem csoda, hogy ennek a két feltételnek csak két tanítvány felel meg a százhúsz közül. Miután imádkoznak sorsot vetnek és úgy esik a sors Mátyásra. De erről majd holnap este bővebben fogunk szólni.

Mit kell nekünk mindebből megtanulnunk? Először is azt, hogy Isten a rendnek az Istene. Nem véletlenül szólítja majd fel Pál a korinthusi gyülekezetet, hogy mindenek ékesen és jó renddel legyenek a gyülekezetben. A gyülekezetben levő rend és fegyelem is Istent dicsőiti. A bűn megrontja az Isten szerinti jó rendet, de Isten kegyelme visszaállítja azt. Isten megszűnteti a bűn következményeit. Másodszor azt, hogy mindenki odatartozik az Isten gyülekezetéhez. Isten újabb és újabb tanítványokat hív el az Ő szolgálatába. A Krisztus visszajövetelének az ideje a kiegészülés ideje, az utolsó is meg kell térjen, akit Isten elválasztott. Jól használjuk ki az időt a misszióra, az evangélizációra, hívjuk a tizenkettediket is Krisztushoz.

2 Nap. A Sorsvetés Text. Ap.Csel.1,26

Az apostolok nagy körültekintéssel fognak munkához. Két tanítványt találnak, akik megfelelnek a követelményeknek, azokat előállítják és azután imádság kiséretében sorsot vetnek. Azt akarják az imádsággal kihangsúlyozni, hogy most nem ők fognak választani, hanem ezt teljességgel leteszik az Isten kezébe. Azt a kérdést is fel lehet itt tenni, hogy miért épp sorsvetés által választanak? Valószínüleg azért, mert a sorsvetés egy jól bevett ószövetségi gyakorlat volt. Valószínü az is, hogy ismerték a Pélabeszédek 16,33-at : az ember kebelében vetnek sorsot, de az Úrtól van annak minden ítélete. Ők most az Úrtól várják az ítéletet, a döntést. A döntést az Úrnak akarják tulajdonítani. Vajon miért nem ők választották ki azt, akit ők megfelelőbbnek láttak. Elvégre mind a kettőt jól ismerték, és szavazatukkal is eldönthették volna a választást. Mivel tizenegyen voltak, még az a veszély sem állt fenn, hogy mindkettő egyforma számú szavazatot kapjon. Mondhatták volna : fele plusz egy, mint a modern demokráciákban. Ők tudták azonban, hogy őket is maga az Úr választotta ki a tanítványi szolgálatra és nem valamilyen emberi közösség, a főtanács, vagy valami más. Mivel őket is Krisztus választotta, most a megüresedett helyet is Ő kell betöltse. Ezért választották a sorsvetést.

A sors Mátyásra esett. Hogy hogyan történt pontosan a sorsvetés, az nincs leírva, ezért nem is fontos azt tudnunk. Egy dolog a fontos : Mátyás az, akit a mennyei Krisztus kiválasztott magának. Az apostolok egyetlen pillanatig se kételkednek abban, hogy Isten jól döntött és Mátyást azonnal beveszik a tizenkettő közé. A tizenkettő most ismét teljes lett.

Mit lehet ebből a történetből megtanulni, mit vigyünk a mai estén üzenetként haza. Az első dolog, hogy a tanítványok tudatában vannak annak, hogy addig nem lehet elkezdeni a nagy munkát, amig a Krisztus kis serege ki nem egészül. Valószínű az is , hogy rendkivül fájt nekik mindaz, ami Júdással történt, hogy Júdás olyan szomorú végre jutott. De a döbbenet és a szomorúság nem bénítja meg őket. Milyen jó lenne ezt nekünk is megtanulni. Az Isten országa építésében mindig is lesznek ilyen események, hogy egyesek elpártolnak a gyülekezettől, az Isten országának építésétől. Ilyenkor nagy a veszély a kétségbeesésre, arra, hogy a megmaradtak is elveszítsék reménységüket. De Isten ügye nem áll meg akkor, ha valaki hátat fordít Istennek, a gyülekezetnek.

A második dolog, hogy ebben a nehéz helyzetben az Írás utasítását keresik, az ige lesz ebben a sötét helyzetben a lámpásuk. Megkeresik azt, hogy mi legyen erre a nehéz helyzetre Isten útmutatása. És amikor megtalálják egy pillanatra sem haboznak azt a gyakorlatba is ültetni.

A harmadik dolog az, amit megtanulhatunk a tizenegytől, hogy ők teljesen az Úrtól akarnak függeni. Nem a maguk jó ötleteit akarják megvalósítani, hanem az Úrtól való teljes függőségben cselekesznek. Ők tudják, hogy csak eszközök az Isten kezében, de itt mindent Isten cselekszik. A teljes alázat, az elbizakodottság teljes hiánya jellemzi őket. A pünkösd után élő egyház mindig tudatában kell legyen annak, hogy nem ő a fontos, nem ő az, aki cselekszik, hanem maga az Úr. Az egyház tudja, hogy ő a mennyben lévő Krisztus munkája nélkül halálra van ítélve. Ez a pünkösd utáni egyház helyzete : várni az Úrra, az Ő cselekvésére, útmutatására, teljes függőségben és alázatosságban végezni a ránk bízott munkát.

Jaj nekünk, ha mi nem így teszünk, ha magunkat állítjuk a középpontba, ha magunkat gondoljuk fontosnak és nem a Feltámadott Úrra figyelünk!

3 Nap Vele együtt a mennyekben Text. Ef.2,6

Ma és még néhány estén azzal foglalkozunk, hogy mit is jelent a mi számunkra az, hogy a mi Urunk és Megváltónk a mennyekben van, mi az Ő mennybemenetelének a haszna a mi életünkben. Nem könnyű ezt az ígét megérteni. Világosan kell azt látnunk, hogy Pál arról tesz bizonyságot, hogy azok a dolgok, amik Krisztussal megtörténtek, azok közvetlen kapcsolatban állnak a hívő ember életével, azok az ő életében is megtörténnek. A Krisztussal történtek kihatással vannak a mi életünkre. Pál odáig megy, hogy azt mondja, ahogy ami Krisztussal megtörtént, az velünk is meg fog történni. Itt nagyon hangsúlyos az „együtt” szó. Mi Krisztussal együtt nem csak meghaltunk, feltámadtunk, hanem vele együtt helyeztettünk a mennyekbe is.

Ez szinte elképzelhetetlen a mi számunkra : hogy nekünk helyünk legyen a mennyeben , miközben még itt a földön vagyunk. Arra természetesen mindnyájan vágyunk, hogy majd egykor a mennybe jussunk, de most még itt vagyunk a földön. Hogy mondhatja akkor Pál, hogy mi már most vele együtt a mennyekbe helyeztettünk?

Az igaz, hogy a mi testünk valóban még itt van a földön. Testünk szerint tehát még nem vagyunk a mennyben, ez mindnyájunk előtt érthető és világos. De a helyzetünk szerint már a mennyben vagyunk.. Amikor azt mondom, hogy helyzetünk szerint, akkor arra gondolok, hogy Isten már ott lát minket, már most meghozza a döntést, hogy a mi helyünk a mennyben van. Ilyen szempontból az embernek kétféle helyzete lehet: az egyik az, hogy Isten gyermeke, a másik pedig, hogy Isten ellensége. Más helyzet, közbeeső, átmeneti helyzet nem lehetséges. Azt is tudjuk, hogy születésünktől fogva, Ádám szerint a mi helyzetünk az, hogy Isten ellenségei voltunk. De a második Ádám, Jézus Krisztus eljött erre a földre Ő helyettünk elvégezte azt a munkát, amit mi kellett volna elvégeznünk: az Isten iránt való tökéletes engedelmességet. Mivel az ember az engedetlenséget választotta Krisztus elvégezte azt a munkát is, ami ebből származott, következett : a bűntetés elhordozását. Aki Krisztusban hisz, az tudhatja, hogy Isten most már nem úgy tekint rá, mint aki Isten ellensége. Ő kegyelemből Isten gyermekévé lett. Minek köszönhetjük mi ezt ? Semmiképp se magunknak, ez nem a mi érdemünk. Ezt mi egyes egyedül Krisztusnak köszönhetjük. Ő végzett el mindent. Ő halt meg, Ő támadott fel, ő ment a mennybe. De aki Krisztusban hisz, az szintén megkapja ezeket ajándékképpen. Ezért a hívőről is el lehet mondani : meghalt, feltámadott, mennybe ment. Egyszerűen Isten így tekint ránk. Ez lett a mi új helyzetünk az Isten előtt. Mindez csak azért lehetséges, mert Krisztushoz tartozunk. Pál azt írja egyik másik levelében, hogy Krisztus a mi életünk. Ha Krisztus a mi életünk, akkor mi is részesülünk mindabban, amiben Krisztus is részesült.

Azt is meg lehet kérdezni, hogy hogyan lehetséges mindez ? Egyedül csak a Szentlélek munkája által. Szentlélek helyez minket Krisztusba. Itt nem játszunk a szavakkal, itt egy csodálatos lelki valóság fogalmazódik meg. Ez a lelki valóság az, hogy aki hisz a Krisztusban, az nem marad Krisztuson kívül, az teljességgel Krisztushoz tartozik. Az a tény, hogy a lelki valóságunk Krisztus és a menny egy óriási erőforrást jelent a mi földi életünk számára. Az ilyen ember mennyei légkört áraszt maga körül, még akkor is ha két lábbal él még a földön. Az már otthon érzi magát a mennyben. Ez nem jelenti azt, hogy most az egész életünk mennyei magasságokban fog szárnyalni, mert amig még itt a földön vagyunk lesznek mélypontok is az életünkben. De mindig van az életünkben egy felhajtó erő. Tudjuk, hogy a mi otthonunk , hazánk a mennyben van, ahova egyszer test szerint is, dicsőséges testben meg fogunk érkezni. Milyen nagy pillanat lesz ez!

4 Nap Mennyei polgárok Text. Fil.3,2O

A mai estén is azzal foglalkozunk, hogy mit jelent a mi számunkra, hogy Urunk a mennyekben van. Pál apostol azt mondja, hogy ez azt jelenti, hogy a mi országunk is ott van ezáltal. De hogyan képzeljük ezt el? Hisz mi most még egy földi országban vagyunk, nem pedig egy mennyei országban. Ha itt az eredeti szöveget megvizsgáljuk akkor az állampolgárság szóval találkozunk. Lehet tehát így fordítani : mi mennyei állampolgárok vagyunk, nekünk a mennyben van a polgárjogunk (Kecskeméthy és Új. Ford)

Ez két dolgot jelent a mi számunkra : hogy vannak ebből eredően bizonyos jogaink és kötelességeink. Abban az időben is nagyon pontosan meg volt határozva, hogy milyen jogokat és kötelességeket ró például a római állampolgárság az emberekre. Tudjuk azt, hogy Pál apostol is római állampolgár volt és erre hivatkozott is, élt azon jogokkal, amiket római állampolgársága bíztosított neki. Mi is születésünk pillanatában egy országnak a polgáraivá válunk. A polgári anyakönyvbe bevezetik a nevünket, ki is állítanak egy születési bizonyítványt, amellyel mindig igazolhatjuk születésünk helyét és állampolgárságunkat. Vannak olyan országok is, ahol a született gyermek pontos címét is bejegyzik, ha majd elköltözik, akkor ezt is azonnal bejegyzik  a hivatalos iratokba.

Filippiben nagyon jól értették ezt a dolgot, hisz ez a város római állampolgárok telepe, kolóniája volt. A római hadseregben kiszolgált, veterán katonák itt egy kis telket kaptak, amire építhettek egy házat, és ott a római állampolgárság kiváltságait élvezve eltölthették nyugdíjas éveiket. Ez volt az ő hűséges és vitéz szolgálatuk megjutalmazása. Ezzel a császár azt akarta éreztetni, hogy nem feledkezett meg az ő hűséges katonáiról. Ezek az emberek úgy is viselkedtek, mint római állampolgárok. A személyes papírjaik, adataik Rómában voltak, hisz az volt az eredeti hazájuk, a legtöbben ott születtek és évtizedekig ott is éltek. Ők most itt élnek Filippiben, egy kolónián, de valójában Rómának a polgárai ők. Ott van polgárjoguk, állampolgárságuk.

Most Pál a hívők életére is ezt a képet használja. Az ő polgárjoguk a mennyekben van, oda vannak bejegyezve. De ez nagyon komolyan kötelezi is őket, hogy az ő mennyei állampolgárságuk szerint éljenek ezen a földön. Mindenben meg kell látszodjon életükön, hogy ők hova tartoznak. Mennyei polgárságuk életük minden mozzanatát meg kell határozza.

Láthatjuk tehát, hogy az Úr mennybemenetelének mélyreható következményei vannak. Ez minket mennyei állampolgársággal ajándékoz meg. Ez egy egészen új helyzetet teremt a mi számunkra. Próbáljunk megfogalmazni, hogy mit is jelent ez a mi gyakorlati életünkben?

Először is egy egészen más szemszögből tekintünk az életünkre. Hogy úgy fogalmazzak, nem alulnézetből, hanem felülnézetből szemléljük ezután a dolgokat. Nem emberi szempontok, hanem isteni szempontok szerint cselekszünk. Nem csak ezt a földet és ezt a földi életet látjuk. Nem a földi értékek a végső és legfontosabb értékek a mi számunkra. Ez nem azt jelenti persze, hogy nem vesszük komolyan azt, amit itt ezen a földön kell elvégezni. Nem szabad a földi feladatainkat elhanyagolnunk, hanem azt mennyei pontossággal és felelősséggel kell végeznünk.

Másodszor azt jelenti ez a mennyei állampolgárság, hogy mi várjuk az Úr Jézus Krisztus visszajövetelét. Ez azt jelenti, hogy a mi megváltásunk még nem teljes, valami még hiányzik belőle. Akkor lesz teljes, amikor a mi Urunk visszajő. Ő most is végzi az ő munkáját, éspedig azt, hogy az Atya színe előtt szüntelenül közbenjár értünk. Mi minden pillanatban tudhatjuk, hogy ott vagyunk az Ő közbenjáró imádságában, mindenben számíthatunk ezen imádság erejére és védelmére. Közben pedig a Szentlélek mélységes vágyat ébreszt bennünk a menny után, és adja szánkba a szót : bizony jövel Uram Jézus. Jöjj vissza és teljesítsd be elkezdett munkádat az egész világ történelmében, de a mi személyes életünkben is.

5 Nap. Főpapunk a mennyekben van Text. Zsid.8,1

Mi most pünkösd felé vagyunk útban. Minden gondolatunk Jézus felé irányul, aki most a mennyekben van. Ő már elfoglalta dicsőséges helyét, miután áldó kezekkel felemeltetett az égbe. A mai igénk azt mondja, hogy olyan Főpapunk van, aki a mennyei Felség királyi székének jobbjára üle. A jobbra való ültetés minden időben a megtiszteltetést, az elismerést, a megjutalmazást jelentette. Jézus királyi-főpapi tiszteséget kap a megváltás elvégzett munkája után. A Zsidókhoz írt levél különösen sokszor beszél Jézusnak a mennyei dicsőségéről.  Ebben az igében az író mintegy mégegyszer összefoglalja az eddig mondottakat. Azzal, hogy így kezdi : fődolog, azt is jelzi, hogy most valami nagyon fontosat akar számunkra elmondani.

Tekintsünk hát egy kicsit visza a hetedik fejezetre. Ez a fejezet úgy mutatja be Jézust, mint a Melkisédek rendje szerinti Főpapot. Miért Melkisédek és miért nem Áron rendje szerinti Főpap Ő? Tudjuk azt, hogy a lévitai papságnak, vagyis az Áron rendje szerinti papságnak megvoltak a maga jól meghatározott korlátai. A jeruzsálemi templom lerombolásával a lévitai papság is értelmét veszítette. Tulajdonképpen már hamarabb, hisz amikor Nagypénteken a kárpit meghasadt, akkor a lévitai papság is megszünt lényegileg. Isten megnyitotta minden ember előtt a Szentek Szentjét és ezzel az ószövetségi papság már érvényét veszítette. Hisz az egész templom és az egész áldozati rendszer és az összes ceremónia Jézus Krisztus nagy áldozatára mutatott. Mindez Jézus áldozata után már feleslegessé vállott.  A földi főpap szolgálatára nincs már szükség, de annál inkább a mennyei Főpap szolgálatára, az most is folytatódik. Ezért kellett Jézusnak Melkisédek rendje szerinti Főpapnak lennie és nem az Áron rendjéből valónak. A hetedik fejezetben azt is olvassuk , hogy Jézus üdvözítheti is azokat, akik Ő általa járulnak Istenhez, mert mindenha él, hogy esedezzék érettük. Ez egy nagyon meglepő ige. Azért meglepő és érdekes, mert itt a Jézus megváltói és közbenjárói szolgálata össze van kapcsolva. Mi a legtöbbször úgy gondoljuk, hogy üdvösségünk csak Jézus golgotai áldozatán nyugszik. A Zsidókhoz írt levél azonban arra figyelmeztet, hogy még valami kapcsolódik ehhez. Nemcsak a múltban történt valami értünk, hanem most a jelenben is. Jézus most is dolgozik, küzd, esedezik, tusakszik értünk. Üdvösségünk tehát nem csak a golgotai áldozaton nyugszik, hanem az Ő közbenjáró munkáján is. Ennek mi nagyon sokszor nem vagyunk tudatában. Pedig gondoljuk csak meg, hogy mennyi mindent köszönhetünk mi Jézus közbenjáró szolgálatának. Hányszor megőriz ez minket kísértésektől, bűnöktől, eleséstől. Mi ezt sokszor a magunk ügyességének, bátorságának, hitének tulajdonítjuk, holott ez a Jézus közbenjárásának a gyümölcse volt. Majd csak a mennybe megérkezve fogjuk meglátni, hogy mit is jelentett számunkra ez a közbenjáró szolgálat.

Ezt a közbenjáró szolgálatot mi kérhetjük is, sajnos nagyon ritkán tesszük, valószínüleg azért is, mert más egyházak helytelen gyakorlata visszariaszt ettől, akik Mária és a szentek közbenjárását kérik. Erre valóban nincs szükség, de a Jézus közbenjárását egy pillanatra sem nélkülözhetjük.

Vigyázzunk arra is, hogy ne gondoljuk azt, hogy a Jézus közbenjáró imádsága feleslegessé tenné a mi imádkozásunkat. Ez épp úgy van, mint a szülők és a gyermekek között. A szülő nem azért imádkozik gyermekéért, hogy azt attól megkímélje, hanem azért, hogy a gyerek is megtanuljon imádkozni. Az Ő imádsága egészen bizonyosan meghallgattatik, mert Ő  saját áldozata alapján esedezik érettünk.

Még egyszer összefoglalva : a Jézus főpapi szolgálatának két nagy pillére van, az egyik az áldozat, a másik pedig a közbenjárás. Az egyiket Nagypénteken már elvégezte, azt egyszer s mindenkorra érvényes, nem kell többé megismételni. De a másik, a közbenjárás az folytatódik, adig, amig itt a földön egyház lesz, amig a küzdő egyház didalmaskodó egyházzá nem válik. Erre az áldott szolgálatra mi is számíthatunk, ennek gyümölcsét mi is élvezhetjük.

6 Nap Mit látunk és mit nem? Text.Zsid.2,8-9

A mai igénk arról beszél, arról tesz bizonyságot, hogy mit látunk és mit nem. Ez a fejezet végig a Jézus munkájáról és dicsőségéről szól. A levél írója az Ószövetségre hivatkozik. Ez a levél különben is tele van ószövetségi idézetekkel, ószövetségi történetekre, személyekre való utalásokkal. Tulajdonképpen a levél nagy célja az, hogy megmutassa, bebizonyítsa, hogy Jézus Krisztus beteljesedése mindannak, amit már az Ószövetség kijelentett. Amit Isten megígért, azt Ő be is teljesítette. Isten megígérte már a bűn színhelyén, a Paradicsomban, hogy Szabadítót fog küldeni, ezt Ő be is teljesítette.

Ennek a bizonyítása itt egy kicsit bonyolultnak tűnik. A levél írója a nyolcadik zsoltárt idézi : micsoda az ember, hogy megemlékezel őróla, avagy az embernek fia, hogy gondod van reá? Nagy kérdés, hogy itt az emberről van-e szó, a teremtés koronájáról, az Isten képének hordozójáról? Itt az a különös, hogy az egész fejezet nem az emberről, hanem Jézus Krisztusról szól. Ez egy meglepő észrevétel. Hogyan érti hát az apostol ezt az egészet? Luther Márton, amikor ezt a fejezetet magyarázza nagyon merészen Jézus Krisztusra vonatkoztatja. Azt mondja, hogy az ember, Ádám utódja elveszítette méltóságát és dicsőségét. Mindezt a bűnesetben eljátszotta. Ezért a nyolcadik zsoltár szavai már nem illenek az emberre. Az ember elveszítette a teremtésben kapott nagyságát. Még van valamely nyoma dicső származásának, de már csak nagyon halvány és romokban hever az ember istenképüsége. De Jézus Krisztus azért jött, hogy az Ádám helyére álljon. Ő fogja betölteni azt a küldetést, amit Ádám nem tudott és nem is akart betölteni. Luthernek itt teljességgel igazat kell adnunk, ez az Ószövetség krisztológiai, Krisztus-központu értelmezése.

A valóság tehát ez. Krisztus betöltötte azt, amit Ádám nem tudott betölteni, és ezáltal minden neki van alávetve. A probléma ott van, hogy mi ezt most még nem látjuk. Ő ott van, övé a hatalom mennyen és földön, de ezt mi itt lenn nem mindig érzékeljük. Nem látjuk, hogy minden neki lenne alárendelve. Sokkal inkább azt látjuk, hogy a világban sok minden hatalmi érdekeknek, a pénznek, országok és emberek érdekeinek van alávetve. Még az egyházban se látjuk mindig azt, hogy Krisztus uralma érvényesülne. Sokszor mi nem látjuk a mi Urunk mennyei hatalmát és dicsőségét és ez bizony kemény próbára teszi a mi hitünket.

Amikor minket ezek a gondolatok foglalkoztatanak, akkor a Zsidókhoz írt levél szerzője azt mondja nekünk : tedd fel szemedre a hit távcsövét, tekints csak egy kicsit a mennyei világba, mit fogsz ott látni? Látod ott Krisztust dicsőséggel megkoronázva, minden hatalom ott van az Ő kezében.

Ezért te egészen nyugodt lehetsz. Ne félj attól, hogy Isten nem tudja elvégezni az Ő munkáját. Ezt te most nem mindig fogod látni, a mi látásunk itt mindig rész szerint való. Itt csak egy-egy piciny részét látod az Isten országa nagy valóságának. De hit által tudhatod, hogy az egész meg fog valósulni. Egy nagy igehirdető az Isten országát egy óragyárhoz hasonlítja, ahol különböző műhelyek vannak. Az egyikben készülnek a rugók, a másikban a mánusok, ismét egy másikban a fogaskerekek. De van aztán egy nagy összeszerelő műhely, ahol a sok kis alkatrészből elkészül az óra és egyszer csak elkezd ketyegni. Így van az Isten országa is. Mi annak mindig csak egy piciny részletét látjuk, mi és a mi munkánk is annak csak egy piciny alkatrésze, de van egy nagy szerelőműhely, ami most földi szemeink elől el van rejtve, mert ez a mennyben van, ahol minden szépen összeáll. Mi ezt nem látjuk, de hiszük, s hitünk egyszer majd látássá válik. Ezzel a hittel várjuk a holnapi napot, a pünkösd napját, de ezzel a hittel várjuk Jézus Krisztus visszajövetelének nagy napját is.

                                                                                    Lőrincz István

e:18.0m � s - � (A+ -size:10.0pt; mso-ansi-language:HU;mso-fareast-language:HU'> 

            Jézus szenvedéstörténetének látszólag egy jelentéktelen mozzanata áll előttünk. Ez arról szól, hogy Jézus ruháin a római katonák osztozkodnak. Tudjuk azt, hogy a római jog előírásai szerint a kivégzettek ruháit a katonák kapták meg. Itt nem is ez a megdöbbentő, hanem az a mód, ahogy ezt teszik. Jézus ott szenved a kereszten, ők pedig talán nevetgélve, kacarászva osztozkodnak, sorsot is vetve a ruháin. Ez a tiszteletnek a legelemibb mértékét is nélkülözi. Akik már eltemettük szüleinket tudjuk, hogy az egyik legnehezebb pillanat a ruhák eltakarítása, elrendezése. Nagyon sokszor napokat vagy heteket várunk, amíg annyi lelki erőnk lesz, hogy ezt a nagyon nehéz munkát elvégezzük. Erőt kell vegyünk magunkon, erőt kell kérjünk az Úrtól, hogy ezt megtehessük, hisz a ruhadarabok is mind szeretteinkre emlékeztetenek. Sokszor könnyeinkkel köszködünk miközben szeretteink ruháit összeszedjük, elrendezzük. Mélységes tisztelettel érintjük meg azokat a ruhadarabokat, amelyeket szeretteink magukon hordtak.

            A Jézus ruháival nem ez történik. Az Ő ruhadarabjai semmilyen tiszteletben, kegyeletben nem részesülnek. Tudjuk azt is, hogy a keresztrefeszítetteket mezítelenre vetkőztették, hogy ezzel is növeljék gyalázatukat. Jézus úgy függ a kereszten, mint egy minden jogtól, tisztelettől megfosztott ember, mezítelenségének rútságában. S a ruhák elosztását a katonák még akkor végzik, amikor Jézus teljességgel öntudatánál van, ezzel is növelve lelki fájdalmát.

            Ahhoz, hogy ezt teljes mélységében megértsük vissza kell mennünk az első emberpár történetéhez a Paradicsomkertben. Tudjuk, hogy a bűneset után maga Isten készített Ádámnak és Évának ruházatot, Ő maga öltöztette fel őket, így fedezve el mezítelenségük rútságát. Ebben két dolog lett nyilvánvalóvá. Isten ezzel bűnössé, érzékivé lett szemüknek, tekintetüknek állít fel korlátot. Másrészt azonban a ruha, az öltözet védelmet és elrejtettséget biztosít az azt viselőnek. Testünket nem lehet csak úgy megérinteni, ruhánk megvédelmez ebben. Ha valaki elveszítené erkölcsi érzését, ruhánk megálljt parancsol neki. Jézustól most a katonák, s bennük a bűnös ember ezt a védelmet, elrejtettséget, biztonságot veszi el. Ebben az embernek erkölcsi romlottsága, gátlástalansága lesz nyilvánvalóvá. A meztelenül kereszten függő Jézus és a ruháin osztozkodó katonák mutatják azt, hogy erkölcsi szempontból is ilyen mélyre jutott az ember. A sorsvetés pedig a játék kedvéért történt leginkább, hogy valamivel agyonüssék az időt, amíg beáll a halál és ismét munkába kell állni, le kell venni a testet a keresztről. A bűnbe esett ember számára már semmi se szent, minden csak játék és szórakozás, még egy ember haláltusája is.

            De mi nagyon jól tudjuk, hogy ez is érettünk történt. Minden ami vele történt, velünk kellett volna megtörténjen. Mindezt mi tettük vele. Senki se mondhatja : óh, én erre nem lennék képes, én ezt nem tenném meg, igaz a Káté szava, hogy hajlandók vagyunk minden gonoszra. Az csak Isten kegyelme, hogy nem követünk el minden gonoszságot és erkölcstelenséget.

            Jézus ezt az újabb megaláztatást, szégyent és gyalázatot hallgatva tűri el. Egyetlen szóval se tiltakozik, nem kiabál, nem tesz szemrehányást a katonáknak. Ő csak hallgat, miközben alatta a katonák játszanak, szórakoznak, ruháin osztozkodnak. Minden szégyent kész elhordozni, azért hogy mi tisztességet és dicsőséget kaphassunk. Ő azzal, hogy elhordozta még ezt a gyalázatot is, megváltott minket erkölcstelen, szégyentelen, tisztátalan, érzéki életünktől. Ő elhordozta a szégyent, hogy mi ne legyünk szégyentelenek, szemérmetlenek. Ha Ő ezt értünk nem vállata volna, akkor bűneink rondaságában, szégyenében kellene álljunk az ítélő szék elé. Krisztus kereszten történt váltsághalála az a szép fehér ruha, amely befedi bűneink utálatosságát és gyalázatosságát. Ezt a ruhát már mind megkaptuk a keresztségben, erre a ruhára nekünk nagyon vigyáznunk kell. Ezzel a ruhával fogunk majd ott állni Krisztus, a mi mennyei Vőlegényünk oldalán állni, mint az Ő szeplőtelen menyasszonya.              

                                                                                                            Ámen

                                                                                                Lőrincz István