Nagyheti sorozat Karácsony nagyhetére 2OO5

Az eljövendő Messiás

1Nap. Textus Ezékiel 34,23 A Messiás, mint Pásztor

            Ezen a nagyhéten Isten Lelkének a segítségével ilyen cím alatt tartunk sorozatos igehirdetést : az eljövendő Messiás. Olyan ószövetségi igéket fogunk sorra venni, amelyekben mind az eljövendő Messiásról van szó. Tudjuk azt, hogy Isten már a bűn színhelyén, a Paradicsomban ígéretet tett a Messiás elküldésére és ezt főleg a próféták által nagyon sok rendben megerősítette.

            Ebben a próféciában Krisztusról, mint eljövendő Pásztorról van szó. Ezzel mi nem igen vagyunk megszokva. Hisz az Ószövetségben Krisztus sokkal inkább mint Próféta, Király és Főpap jelenik meg. Ezékiel itt azonban úgy szól Krisztusról, mint Pásztorról. Ahhoz, hogy ezt az igét megértsük látnunk kell azt a nyomorúságos helyzetet, amiben Izrael népe volt. Ennek a fejezetnek az első verseiben arról olvasunk, hogy Izrael vezetői pásztorok kellett volna legyenek népük számára, de ők épp az ellenkezőjét tették abnnak, amit tenniük kellett volna. Ennek a juhok esnek áldozatul. A gyengék, az erőtlenek, az eltévelyedettek sorsukra vannak hagyatva, senki se törődik velük. Nem kapják meg azt a törődést, amit meg kellene kapjanak és amire teljességgel rá is lennének utalva. Ebben a nehéz és kilátástalan helyzetben ígéri Isten, hogy Ő maga fog tudakozódni nyája után. Ő fog gondoskodni róluk, úgy hogy a nyáj megkaphassa mégis azt, amit vezetőitől nem kaphatott meg. Isten pásztori szolgálatának ígérete Dávidnak, mint szolgának az elküldésében csúcsosodik ki. Ez újszövetségi nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy Dávid Fiának az eljövetelében nem csak egy igazi király érkezik, hanem egy igazi pásztor is, aki szívén viseli nyájának az ügyét. Figyel mindegyik juhára és foglalkozik minden juhával.

            Nyilvánvaló, hogy ez az ige előremutat azon újszövetségi igékre, amelyekben Jézus, mint a Jó Pásztor jelenik meg. Nem véletlen, hogy Jézus saját magát nevezi Jó Pásztornak. Benne teljesednek be azok az ígéretek, amik az Ószövetségben Róla, mint Pásztorról szólnak.

            Most mi ezen a nagyhéten és Karácsonyon annak örvendezhetünk, hogy Jézusban a Pásztor érkezett meg közénk. Hogy Ő valóban az elveszettekért, a betegekért, az eltévelyedettekért jött, hogy őket visszavigye a nyájba, az Atyával való közösségbe. A Krisztus eljövetele azt jelenti, hogy mi a Krisztus pásztori gondoskodása alatt élhetünk. Nincs olyan élethelyzet, amiben ez ne érvényesülne, amiben ez ne lehetne vígasztalás a mi számunkra. Jézus, mint Pásztor végigvezet minket az életen, sőt még az örökkévalóságban sem szűnik meg Ő Pásztornak lenni. A Jelenések könyve szerint a Bárány fog ott is legeltetni, Ő vezet az élet vizének forrásaihoz, és Isten letöröl a szemünkről minden könnyet. A Krisztus pásztorsága tehát kiterjed egész földi életönkre és örök életünkre is. Ezért Karácsony után élni nem más, mint a Jó Pásztorral élni. Mi az Ő gondoskodásából és szeretetéből élhetünk. Ő annyira szeretett minket, hogy vállalta értünk a kitaszítottságot, az otthontalanságot, az istállót, a jászlat, a keresztet.

            Persze az, hogy Jézus a Pásztorunk még nem jelenti azt, hogy nem lesznek próbák és nehézségek az életünkben. A nyájnak sokszor pusztaságon és halál árnyékának völgyén is át kell menni. De a nyáj ott se marad vezetés és vígsztalás nélkül.

            Talán vannak most itt olyanok, akik azzal a kérdéssel küszködnek, hogy vajon ők odatartoznak-e a Krisztus nyájához? Erre Jézus válaszol, amikor azt mondja, hogy azok tartoznak az Ő nyájához, akik ismerik a szavát, a hangját és követik Őt. Ezt a hangot nem lehet más hanggal összetéveszteni, ezer közül is megismerjük. Ez a hang a Szentírásban szól hozzánk. Aki szívesen hallgatja az igét és megragadja azon alkalmakat, amikor Isten szól, az ne kételkedjen abban, hogy ő is a Krisztus nyájához tartozik. De nem elég csak hallani a hangot, azt követni is kell. A Krisztus követés nem egy szép elmélet, hanem egy életforma. Vállani kell az Ő nyáját, a gyülekezetet, vállalni kell az Ő parancsainak való engedelmességet, akkor is, amikor ez egyáltalán nem divat, talán ki is kacagnak érte.

            Örvendezzünk hát annak, hogy van Pásztorunk, hogy nem vagyunk magunkra hagyatva. Ezen a Karácsonyon is ismerjük Őt meg még jobban, s kövessük Őt még hűségesebben.

2.Nap Text.Dániel 7,13-14 A Messiás, mint Embernek Fia

            A tegnapi igénkben Jézus, az eljövendõ Messiás mint Pásztor jelent meg, a mai igében mint az Embernek Fia. Ez a megnevezés a Dániel könyvébõl származik, aki éppúgy mint János a Pátmósz szigetén betekintést nyerhetett a mennybe. Ebben a fejezetben az emberi történelmet látja Dániel, a különbözõ világbirodalmakat, amelyek egymást váltogatják. Ezek után felfelé tekint, az égre, ahonnan különös látomást kap. Isten királyi székét látja, Isten trónusát, Isten  mint egy öreg korú jelenik meg. Õ uralkodik a földi történések felett. Az „öreg korú” kifejezés nem is rossz Isten megjelölésére, hisz Õ valóban öröktõl fogva van, ebben a kifejezésben ott van az érettség, a teljesség, a tökéletesség is.

            Nos, most ebben a látomásban még valaki megjelenik.  Ez a valaki mint valami emberfia láttatik meg. Õt a királyi szék elé vezetik, és ott hatalmat és dicsõséget kap, egy olyan országot, ami örökké tart. Az egész Újszövetség egyértelmüen Jézusra való utalást lát ebben a képben, és maga Jézus Krisztus is elõszeretettel használta ezt a méltóságjelzõt, ahogy azt a teológiában nevezni szoktuk. Jézus magát a legtöbbször, ha jól tudom kb.167-szer nevezi magát Ember Fiának. A Szentírás utolsó könyvében is kétszer találkozunk ezzel a névvel. János a Pátmósz szigetén találkozik a Feltámadott Krisztussal és ott is mint Embernek Fiát látja Õt, (Jel.1,13) majd az egyik látomásában (Jel.14,14) szintén Ember Fiaként látja Jézust. Amikor az Embernek Fia megjelenik a felhõkön, akkor Vele mindig nagy dicsõség és hatalom jõ. Mindig, mint az ítélet végrehajtója jelenik meg, aki megítéli a népeket és nemzeteket.

            A Szentírásban még van egy hely, ahol utalás történik a Dániel könyvének hetedik fejezetére. Ez a Máté 26,64 Jézus ott áll a fõtanács elõtt, amit maga a fõpap Kajafás vezet. A per nem akar sikerülni, a tanúk vallomása sem egybehangzó. A tanács és Kajafás sehogysem találnak okot arra, hogy Jézust halálra ítélhessék. Ekkor Kajafás megkérdezi Jézustól: Te vagy-é a Krisztus, az élõ Istennek Fia? Jézus erre igenlõen válaszol : te mondád. Mintha azt mondaná : igen, valóban az vagyok. Jézus ezek után a dánieli próféciát idézi , ezzel mintegy azt mondva, hogy ez a látomás most lép valójában érvénybe. Igen, tudjátok meg, hogy én vagyok az Embernek Fia, s én el fogok jönni az égnek felhõin az ítéletre. Jézus tehát már az Ószövetségben, mint ítélõ Úr jelenik meg.

            Ezt nem volt könnyû elhinni a tanítványoknak. Ha Jézusé a hatalom, ha Õ az ítélõ Úr, akkor miért kell a szenvedés útján járnia? Miért kell magát feláldoznia ? Mi jól tudjuk, hogy ennek így kellett történnie. Mert másképp mi nem várhatnánk Õt felemelt fõvel ítélõ biránkként az égbõl. (Heildelbergi Káté) . Elõbb neki kellett elhordoznia az ítéletet. Az se könnyû, hogy elhigyjük, hogy minden hatalom már most az Õ kezében van, hogy Õ uralkodik a történelemben és a mi személyes életünkben. Mi sokszor úgy látjuk, hogy más erõk uralják ezt a világot, hogy a Sátán hatalmasabb, mint Jézus Krisztus. Ez a mi hitünk próbája ezen a Karácsonyon is. Hisszük-e, hogy az, aki erõtlenségben, kisgyermekként jött el ebbe a világba egyszer majd dicsõséggel és hatalommal jön el az ég felhõin, hogy ítéljen élõk és holtak felett? Mi ebben nem szabad kételkednünk, mi hihetjük azt, hogy az övé a hatalom, Õ fogja megítélni az egész földet. Mi várjuk ezt a nagy pillanatot, ami a mi hitünk végsõ beteljesedése is lesz.

3.Nap. Text. És.49,6 Népek világossága

Ezek a fejezetek az Úr szenvedõ szolgájáról szólnak. Ez a szenvedõ szolga maga az Úr Jézus Krisztus. Az Ésaiás próféta könyvében négy ilyen ének van. Ezekben az énekekben mind arról a munkáról van szó, amit ez a szolga népéért el fog végezni. Ez a vers a második énekbõl való. Itt ebben a versben arról van szó, hogy mit jelent ennek a szolgának a munkája a pogányok számára.

            A Messiás elsõsorban az Õ népéért , Izraelért jött. Itt erre két dolgot hoz fel példaként : a Jákób nemzetségeinek megépítése és Izrael megszabadultjainak visszahozása. Ez se kicsiny dolog : egy népet felemelni, egy népet megszabadítani, összegyûjteni. De itt azt mondja a próféta, hogy ez az eljövendõ Messiásnak kevés. Neki egy világot átfogó munkája, feladata van. Õ a pogányok világosságául is adatik. Az Õ munkáját a föld legszélsõ határán is meg kell ismerni, Isten az Õ Fiát minden népért elküldte. Tudjuk azt, hogy ezt az igét idézi az Újszövetség, ha nem is szó szerint.  Amikor az agg Simeon a karjába veszi a gyermeket így prófétál Róla: világosságul a pogányok megvilágosítására.(Luk.2,32) De ezt az igét szó szerint is idézik Pál és Barnabás, amikor megindokolják azt, hogy õk miért indulnak a pogányok felé, miután a zsidók elutasították az evangéliumot. Nagyszerû, ahogy õk ezt mint isteni parancsot fogalmazzák meg. Amit Isten az Õ szolgájáról az Ószövetségben megígért, azt õk most úgy fogják fel, mint egy nekik adott személyes parancsot. Ez az ígéret csak akkor teljesedhetik be, ha az apostolok a Jézus Krisztus evangéliumát a pogányoknak is elviszik.

            Nagyon sokat mondó ebban az igében a világosság képe. Jézus maga is a világ világosságának nevezte magát, és ez a kép végig vonul az egész Szentíráson. Világosság nélkül nincs élet. A világosság örömöt hoz és a tisztaság szimbóluma is.

            A Jézusról szóló örömüzenetet tehát mindenkinek prédikálni kell. A Világosságnak meg kell érkeznie a sötétségbe és el kell ûznie a sötétséget. Isten nem elégszik meg annyival, hogy Fia Izrael Messiása legyen. A pogányoknak is az Õ világosságában kell járni. Most mi épp ebben a korszakban élünk, a misszió, az evangélizáció nagy világkorszakában. Ezt az idõt nekünk jól és jóra kell kihasználnunk. Mi a pogányokat nem messze országokban kell keresnünk, -Isten oda is küld embereket-, hanem a mi közvetlen környezetünkben. Hányan járnak sötétségben, pogányságban, mélységekben a szomszédaink, munkatársaink közül,talán szûk családunk tagjai közül is. Mi nekik kell elmondanunk, hogy van világosság, a sötétségbõl ki lehet és ki is kell jönni. Mi tudjuk azt is, hogy ezért késik még az Õ dicsõséges visszajövetele is. Õ csak akkor jöhet vissza, amikor az utolsó ember is megtért, aki benne van az Õ nagy tervében. Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson.

            Ez nekünk azt jelenti, hogy várakozásunk nem tétlenségben telik, hanem szorgos munkában. A világosságot hirdetnünk és árasztanunk kell. Ennek a világosságnak kettõs munkája van : egyrészt felfed, leleplez, másrészt pedig gyógyít, életet ment. Felfedi az ember valós állapotát, a hitetlen élet nyomorúságát, megmutatja, hogy mivé lettünk volna mi nélküle, de hála Istennek, nem kell ebben megmaradni, el lehet jutni a világosságban való járásra. A világosságban felfedett, leleplezett bûnöket meg lehet vallani, meg lehet bánni, el lehet hagyni. Ezt kell nekünk az adventben és most Karácsonykor is hirdetni.

                                                                                                           

4.Nap. Text. És.50,10 Az Úr nevében bízni

            Ez az ige is az Úr szolgájáról szóló énekek egyike. Ez a fejezet betekintést enged egy olyan embernek a lelkébe, akinek súlyos kérdései vannak, aki gyötrõdik bizonyos kérdéseken, aki valósággal küzd az Úrral. Ebben talál aztán csodálatos segítséget és megoldást.     

            Ebben máris üzenet van a mi számunkra. Hiszen ki az közülünk, aki ne lett volna ilyen helyzetben, vagy épp most küzd nehéz kérdésekkel. Épp most van olyan sötétéségebn amelyben nem látja a világosságot, épp most van olyan zsákutcában, amiben nem látja a kiutat. Ez az ige épp az ilyen embereknek ad egy jó tanácsot. Ez nem egy olyan tanács, amit meg lehet, hanem olyan, amit meg kell szívlelni, amit nem ajánlatos, hanem kötelezõ követni. Ebben az igében Isten egy csodálatos eligazítást ad a mi számunkra. Nyilván, ez az ige csak azokhoz szól, akik félik az Urat, akik az Urat várják, az adventben élõ, a Karácsonyt váró embernek. Olyan embernek, aki vár az Úr szavára, kijelentésére. Aki vágyakozik arra, hogy Isten ígéretei beteljesedjenek. Aki kész elfogadni azokat az ajándékokat, amiket a megszületett Messiás ki akar osztani közöttünk is. Meglepõ az, hogy az ilyen ember is járhat sötétségben, az eredeti szövegben ez a szó többes számban van van, tehát sötétségekrõl, mélységek egész sokaságáról van szó. Úgy érzi, hogy ezek a sötétségek teljesen elborítják. Hogy még élesebb legyen a helyzet feltárása : nincs számára világoság. Igen, ha õszinték vagyunk ki kell mondanunk : amíg e testben járunk, az ilyen helyzetek hozzátartoznak a mi életünkhöz. A Biblia nagy emberei is mind átéltek, megtapasztaltak hasonló helyzeteket, mélységeket.

            A nagy kérdés, hogy mit tegyen az ember ilyen helyzetben?  Amikor semmi reménye, semmi kilátása sincs? Ilyenkor nem marad más hátra, mint a csüggedés, kétségbeesés? Nem! Ez az ige azt az evangéliumot fogalmazza meg, hogy ilyen helyzetben is van megoldás, mégpedig felfelé nézni. A vízben fuldokló embernek is van megoldás, mert valaki mentõkötelet dob felé, amit õ megragadhat, amibe belekapaszkodhat és aminek segítségével biztonságban kijuthat a partra. Ez a mentõkötél : az Úr neve. Erre a névre támaszkodhat az a hívõ ember, aki nehézségben, mélységben van. De még mond valamit ez az ige, éspedig azt hogy az ilyen ember Istenhez támaszkodhat. Tulajdonképpen mind a kettõ ugyanazt jelenti, akkor miért mégis ez a kettõs megfogalmazás? Az egyik dolog, amit itt el kell mondanunk, hogy Isten az Õ nevében ismertette meg magát velünk. Isten nekünk az Õ nevében jelentette ki lényét. Aki ebben a névben bízik, aki ezt a nevet segítségül hívja, az már Istenhez támaszkodott.

            Mi tudjuk, hogy ez a név, amiben mi reménykedhetünk, amiben bízhatunk, amihez támaszkodhatunk nem más mint Jézus Krisztus, a Karácsonykor megszületett Megváltó. Mi ezt a nevet szívünkbe zárhatjuk, mi ezt a nevet segítségül hivhatjuk, mi errõl a névrõl bizonyságot tehetünk. Különösképpen tegyük ezt a nehéz idõkben, akkor amikor kételyek gyötörnek, amikor a kétségbeesés határán állunk, amikor már belefáradtunk a várakozásba, amikor már türelmetlenül mondjuk : miért nem jössz már vissza Urunk, miért nem vetsz véget a sok szenvedésnek, igazságtalanságnak, sötétségnek?

            Milyen jó, hogy Isten látja ezeket a helyzeteket, tudja hogy milyen nehéz pillantokat élünk át és dobja felénk a mentõ kötelet. Milyen jó, hogy ez a karácsonyi ünnep is egy ilyen segítségnyújtás lehet a mi számunkra. Csak épp féljük az Urat, csak épp hallgassunk az Õ Szolgájának, Jézusnak a szavára. Senki se ment át nagyobb mélységeken mint Õ. Már a születése is csupa szenvedés volt, hiszen kitaszítottként jött ebbe a világba, végül csak a kereszten volt hely a számára. Õ is kiáltott a kereszten : én Istenen, én Istenem miért hagytál el engemet? De Õ mégsem esett kétségbe, tudta mindig, hogy élete, lelke ott van az Úr kezében. Tudta, hogy a Golgota sötétsége után jön a húsvét fénye. Milyen jó, hogy ezt mi is tudhatjuk. Bízzunk hát most is az Úr nevében, támaszkodjunk Ahhoz, Aki az Atya azért küldött, hogy Szabadító legyen ami számunkra is.

5.Nap. És.53,10 Isten akarata

            Már a tegnap este szóltunk arról, hogy a Messiás is szenvedett, átment nagy mélységeken. A mai estén errõl lesz szó különösképpen is. A szenvedést még Karácsonykor se lehet megkerülni, bármennyire szeretnénk azt. Hamis az az ünneplés, amibõl hiányzik a Jézus szenvedésérõl való megemlékezés. Ebben az egész fejezetben a Jézus helyettes szenvedésérõl van szó. Szó van itt ezekben a versekben mindarról, amin Neki át kell mennie, amiket végig kell szenvednie. Mindezek a szenvedések hozzátartoznak az Õ küldetéséhez, amit értünk felvállalt.

            De a mi számunkra az az evangélium, hogy ez a szenvedés nem volt hiábavaló. Hogy ez a szenvedés meghozta a maga áldott gyümölcsét. Ezt így fogalmazza meg itt a próféta : magot lát. Ennek a jelentése az : A Jézus szenvedése olyan, mint a földbe esett gabonamag, kicsírázik, szárba szökken és termést hoz a maga idejében. Ez az Úr, az Atya akarata volt. Az Úr akarata az Õ szenvedésében volt, és ennek nem maradhat el a gyümölcse. Ez el fogja érni a célját. A Krisztus szenvedése nem volt hiábavaló. Ez a gyõzelmet jelent és a dicsõségben ér véget. Az Úr akarata itt az Õ szuverén végzését jelenti, azt a végzést, hogy Õ minket nem akart a bukásban, az elesésben hagyni, hogy az Õ elvégzett üdvterve be fog teljesedni.

            Ez nem volt másképp lehetséges, csak az Ártatlan helyettes szenvedése által. Õ mindezt el kellett szenvedje  mi érettünk, akik pedig ezt megérdemeltük volna. Õ azt vette magára, amit nekünk kellett volna elszenvedni. De a gyümölcs, a termés nem maradt el. Az Isten akarata meglett, Isten terve megvalósult.

            A Karácsony felé haladó ember számára a mai estén az Isten akaratára kell figyelni. Az Isten akarata pedig az, hogy az Õ szenvedésének meglegyenek a maga áldott gyümölcsei a mi személyes életünkben is. Az egyik ilyen gyümölcs az lehet, hogy mi új erõt nyerhetünk. Megerõsödhetünk abban a hitünkben, hogy Istennek csodálatos terve van a mi életünkkel is, hogy Isten elvégzi bennünk elkezdett munkáját. Mert ami mostani rohanó életünknek talán az a legnagyobb nyomorúsága, hogy elfeledkeztünk Istenrõl, már nem számolunk Vele. Csak a láthatókra nézünk és akkor kétségbe esünk. A földre csüggesztettünk szemünket, nem tudunk már fölfele nézni. Nem tudjuk meglátni azt, hogy Isten Szabadítót küldött nekünk. Hogy ez a szabadítás a mi mindennapjaink megtapasztalható valóságává lehet. Ez egy döntõ dolog lehet a mi életünkben. Életünk nem egy esetleges, céltalan, értelmetlen élet. Isten szent akarata valósulhat meg abban. Errõl énekelnek az angyalok Betlehem mezején. Isten azt akarja, hogy Istennek dicsõséget adjunk, hogy békességben éljünk itt a földön egymással. Mennyire hiányzik ez ma is sok embernek, sok családnak az életébõl. Minket nem egy vak sors, nem a végzet, hanem Isten kegyelmes akarata irányít, ami Jézus Krisztusban lett nyilvánvalóvá. Nekünk nem egy szerencsétlen, boldogtalan életünk van, hanem az Õ akarata által jó szerencsés lészen. Hadd teljen meg ezzel az örömüzenettel a mai napon a mi szívünk. És hadd tudjuk ezt ezen az ünnepen másoknak is tovább mondani. Akik épp most látják céltalannak, értelmetlennek az életüket. Hadd mondjuk el nekik : Isten akarata Krisztusban a te számodra is dicsõséges, Õ azért jött hogy a te szívedbe is békesség költözzön. Lehet, hogy körülményeid nem változnak meg, de egészen másképp fogsz mégis életedre tekinteni. Mindenben megláthatod az Õ jó és tökéletes akaratát.

6.Nap. Text. Jer.23,5 Dávid igaz magva

            Testvéreim, Isten kegyelmébõl eljuthattunk erre az áldott estére, az esztendõ talán legszebb, legszentebb és legmeghittebb estéjére. Itt vagyunk az Isten házában, ahol gyermekeinkkel együtt örvendezünk a Jézus születésének. Egész héten t estérõl-estére ószövetségi igék, próféciák alapján arról hallottunk, hogy milyen lesz az eljövendõ Messiás, és hogy hogyan teljesedett be ez Jézus Krisztusban. Ezékiel, Dániel, Ésaiás próféciái alapján próbáltunk errõl bizonyságot tenni. A mai estén, a szentestén Jeremiás ajkán szólal meg a bizonyságtétel. Õ is beáll a sorba, hogy az eljövendõ Messiásról bizonyságot tegyen. Már a tegnap este szó volt arról, hogy Krisztus szenvedése folytán magot lát, láttuk, hogy ez azt jelenti, hogy a szenvedésnek meglesz a maga gyümölcse. Amikor magról hallunk, mindjárt a gyümölcsre, a termésre gondolunk. Itt az ige Õt igaz magnak nevezi. Talán jobb ezt sarjnak fordítani. Az igaz azt fejezi ki, hogy Õ nem hamis, nem egy álságos, nem olyan, aki becsap. Mi emberek annyira bizalmatlanok vagyunk, mert annyiszor csalódtunk már, annyiszor azt gondoltuk, hogy valami igaz, és nem volt az, kiderült, hogy hamis volt, hogy rászedtek, hogy becsaptak minket. Itt arról az igaz Megváltóról van szó, aki igazságot és méltányosságot cselekszik a földön. Ez a föld telve van hazugsággal, igazságtalansággal. Naponta tapasztaljuk ezt körülöttünk és látjuk ezt az egész világban. Látjuk naponta a TV képernyõjén, hogy embereket meggyilkolnak, megaláznak, hogy az emberi méltóságot lábbal tapossák. Látjuk azt, hogy igazságtalan döntések születnek még ott is, ahol pedig az igazságot kellene megvédelmezni és helyreállítani.

            Hol van az igazság, hol van egy olyan király, vezetõ, aki igazságosan uralkodik? Ne emberek között keressük az ilyet, mert soha nem is fogjuk megtalálni. A Karácsony estéjén megszületett Messiás, Jézus Krisztus az a Király, aki igazságot és méltányosságot cselekszik e földön. Õ jelentette ki nekünk azt az Istent, aki az igazságnak az Istene, és aki szereti az igazságot és a méltányoságot.

            A mai estén azonban azt is meg kell látnunk, hogy bennünk sincs igazság és méltányosság. A bûn minket is megrontott és megfertõzött. Ha Jézus nem jött volna, mi nem tudnánk Isten elõtt megállani. De Jézus ezért jött el, érettünk igaztalanokért, méltatlan bûnösökért.

            Jézus valóságosan is elhozta az igazságot és a méltányosságot erre a földre. A mai estén nem feledkezhetünk el arról, hogy minden jó, minden igazság, méltányosság, szeretet csak azért van, mert Õ ezeket lehozta a mennybõl ide erre a földre. Mi ezt hirdetjük, mi ennek lehetünk a hordozói. Ha még olyan kevésnek látjuk az igazságot és a méltányosságot ezen a földön, azért mi magunk is hibások vagyunk. És ha bennünk Õ uralkodhat, akkor ezen a földön is már megváltozott valami. Ne azon siránkozzunk állandóan, hogy milyen gonosz ez a világ, hanem tegyük meg azt, amit mi megtehetünk. A többit pedig bízzuk az Úrra. Ne kételkedjünk abban, hogy az ígéretek mind be fognak teljesedni. Hogy aki kisgyermekként az elsõ Karácsonyon eljött, az dicsõséges Úrként újra el fog jönni. Mi most ezen a Karácsonykor ezt várjuk, erre készülünk. Hadd uralkodhasson Õ mint Király bennünk ezen a Karácsonyon és életünk minden egyes napján.

                                                                                                Ámen.

                                                                                                Lõrincz István