Tanulságos igék a példázatokról 21

Tanulságos igék a példázatokról 21

            Text.”És dícsérte az úr a hamis sáfárt, hogy eszesen cselekedett, mert e világ fiai a maguk nemében eszesebbek a világosság fiainál.” (Luk.16,8)

            Ez a  példázat azon igék közé tartozik, amely sok nehézséget okoz a bibliaolvasó ember számára és amit segítség nélkül nem igen lehet megérteni. Nem önmagában nehéz ez a példázat, hanem ott szoktuk azt félreérteni, hogy a betűnél maradunk és nem jutunk el a Lélekig. Itt is igaz: a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít. A Bibliát egy ajtóhoz tudnám hasonlítani, egy olyan ajtó a Biblia, amelyen keresztül Istenhez kell eljutni. Az ajtó nem arra való, hogy elzárja a belépést, hanem arra, hogy azt lehetővé tegye. Rettenetes dolog az, hogy sokszor a keresztyénség története folyamán épp hogy az elsőt, az elzárást szolgálta. Vagyis éppen az Istentől zárta el az embereket. Gondoljunk az írástudókra és farizeusokra, akikről Jézus azt mondja, hogy épp az Írások ismeretével még azokat is távol tartják Isten országától, akik be akarnak menni abba. Ők is csak a betűig jutottak és nem jutottak el a Lélekig.

            Ennél a példázatnál különösen szükségünk van arra, hogy azt a Szentlélek magyarázza meg  nekünk. Egy sáfárról van szó, mint sok más példázatban is. A sáfár tiszte a legjobban kifejezi azt, hogy milyen viszonyban állunk mi Istennel. Egyrészt mindenben Istentől függünk, másrészt azonban felelősek vagyunk minden cselekedetünkért. Amink van, azt mind Istentől kaptuk. Mid van, amit nem kaptál volna, teszi fel Pál apostol a kérdést. Semmi, hisz mi mindent Istentől kaptunk, úgy a testieket, mint a lelkieket. Itt azokra az ajándékokra is gondolok, amiket Jézus Krisztus megváltó munkája által kaptunk. Minden ajándék. Nem vagyunk mi semminek a teremtői, csak élvezői.

            De Isten nekünk nem csak ajándékokat adott, hanem felelősséget is, hogy ajándékaival jól tudjunk bánni. Bizonyos dolgokban nekünk kell dönteni és döntésünket felelőséggel kell vállalnunk és hordoznunk. Ez a példázat nagyszerűen mutatja mind a kettőt. Istentől való függőségünket és iránta való felelősségünket. Egy sáfárnak sáfárkodni kell. Cselekedni kell, naponta döntéseket kell hozni, de úgy kell cselekedni, ahogy az a gazdájának tetszik, a gazda akarata szerint.

            Az a jó sáfár, aki az ajándékokkal jól bánik. Aki a maga akarata szerint, a maga előnyére, a maga dicsőségére dolgozik, az rossz és hamis sáfár. Az egész Biblia nagyon világosan hirdeti ezt nekünk. Ez a mi egész életünknek az értelme. Ha minden ember jó sáfár volna, akkor minden rendben lenne ebben a világban. Minden rossz, minden gonoszság, igazságtalanság onnan származik, hogy az ember nem tud jó sáfár lenni.

            Ami azonban nagyon különös ebben a példázatban, hogy itt Jézus egy rossz, egy hamis sáfárt állít elénk példaképül. Nem a hamisságát állítja példaként elénk, hisz ez az ember egy csaló, egy szélhámos. Éveken át rosszul bánt gazdája javaival, a maga hasznára gazdálkodott. A gazda megbízott benne és ő szégyentelenül visszaélt gazdája bizalmával. Most pedig elközelített a leszámolás órája. Ő nagyon jól tudja, hogy eljátszotta a becsületét is, és nincs más hátra, mint hogy elbocsássák állásából. Most még egyszer csaláshoz folyamodik. Az utolsó napon, amikor még a gazda pecsétje a kezében van, amíg még a gazda nevében szerződéseket köthet, ezeket most úgy köti meg, hogy az az adósoknak jó legyen. Nem azért teszi ezt, mert sajnálja az adósokat, mert megesett rajtuk a szíve, hanem mert okosan, a maga javára tudja fordítani az eseményeket.

            Az adósság elengedése által magához akarja édesgetni az adósokat, hogy aztán amikor az elbocsátás bekövetkezik, majd hálájuk jeleként őt befogadják, s így nem lesz belőle koldus vagy napszámos. Ez az ember teljesen korrupt, dupla csaló. Miben példamutató ő mégis a mi számunkra?

            Abban áll példamutató mivolta, hogy ez az ember az adott helyzetben, a rendelkezésére álló eszközökkel, a rendelkezére álló rövid időben a legokosabbat teszi, amit az ő szempontjából tennnie kellett. Ebben áll példamutató szerepe. Nem a hamissága, a korruptsága a példamutató, az nyilván elvetendő és elítélendő. Az a példamutató, hogy ő a legjobbat, a legokosabbat teszi jövője érdekében, amit egyáltalán tehet.

            De hadd próbáljam ezt még jobban megmagyarázni. Ez az ember egy realista, nem álmodozik, szembe mer nézni a valósággal és levonja a megfelelő következtetéseket. Ő határozottan cselekszik, nem vesztegeti az időt, nem habozik, hanem a cél érdekében cselekszik, és el is éri az általa kitűzött célt. Ez a céltudatosság, ez a határozottság az, amit Jézus példaként állít elénk. Mintha ezt mondaná Jézus a keresztyéneknek: nézzétek csak meg a vállalkozókat!  Ők nem vitáznak, nem kicsinyeskednek, hanem azt teszik, ami a vállalkozás érdekét szolgálja. Ők nem érzelmeskednek, nem lamentálnak, hanem tárgyilagosan gondolkodnak és cselekednek. Bárcsak ti is keresztyének, éppúgy végeznétek munkátokat, éppúgy képviselnétek az Úr ügyét.

            Ha ti keresztyének csak fele annyi energiát fordítanátok az Úr ügyére, mint a vállalkozók az üzletükbe, akkor egészen másképp nézne ki a keresztyénség. Így érti Jézus a hamis sáfár példázatát. Ő következetes, ő határozott, ő mindent megtesz, hogy jövőjét bebíztosítsa. Mit teszünk mi, mi a  célunk? Mi a mi jövendőnk? Jézus erre azt válaszolja: az örökkévaló hajlékok, az Isten országa. Mi keresztyének ezt nagyon világosan kell lássuk. Mindenkinek erre a végső célra kell néznie. A kérdés a következő: mi vajon mindent alárendelünk-e ennek a célnak? Meghatározza-e ez a cél a mi cselekedeteinket legalább annyira, amennyire azt ennél az embernél látjuk? Jól kihasználjuk-e ezt a rövid időt, ami a rendelkezésünkre áll arra, hogy felkészüljünk az örökkévaló hajlékokba való bemenetelre?

            Ez az ember egyetlen percet se veszteget el, ez az ember pontosan azt teszi, ami az ő céljának vagyis jövője biztosításának megfelel. Hogy van ez nálunk? Nem kell nekünk őszintén bevallanunk: igen Uram, a világ fiai okosabbak, határozottabbak, célratörőbbek a világosság fiainál Ezek után azt mondhatná valaki: igen ám, de ha ez így van, akkor nem tértünk-e vissza oda, ahonnan a reformáció kiemelt minket, a cselekedetek által való megigazulásba? Hát nem kegyelemből tartattunk meg? Hát nincs minden hamisságunk, bűnünk megbocsátva Krisztus áldozatáért? De igen. Mi Isten kegyelméből tartattunk meg, váltattunk meg, ezért vagyunk a világosság fiai és nem a világ fiai.

            A világ fiaiból a világosság fiainak lenni, ez nem a mi erőfeszítésünk következménye. Azért vagyunk a világosság fiai, mert Isten Jézus által a sötétségből kihívott minket az ő csodálatos világosságára. Ezt nem mi tettük. Ebben nincs semmi érdemünk. De az Isten minket nem tétlenségre hívott el, hanem munkába állít. Ő ránk bízta az evangélium ügyét. Ezt Jézus a pénzzel illusztrálja. Hogyan bánunk a pénzzel? Jézus nem azt mondja, hogy ne érintsünk pénzt, mert ez lehetetlen. Sokkal inkább azt mondja: használd a pénzt Isten akaratának megfelelően, az ő országa építésére. A pénznek is örökkévaló értékeket kell szolgálnia és ez nem más, mint a szeretet, közösség, könyörület. A kérdés nem az, hogy sok vagy kevés pénzünk van, hanem hogy azt úgy használjuk, hogy abban az ő dicsősége ragyogjon fel és így az mind a magunk, mind pedig mások üdvösségét szolgálja.

Javasolt cím:Mit tanulhatunk a világ fiaitól?                                       Lőrincz István