Ellentmondásos emberek 1

A Szentírás ellentmondásos emberei 1
1. Lót

Isten kegyelméből igehirdetési sorozatt kezdünk A” A Szentírás ellentmondásos emberei” címmel. Olyan emberekről fogunk beszélgetni, akikről  sok jó és sok rossz dolog van feljegyezve, sokszor nehezen tudunk ezért eligazodni rajtuk. Ugyanakkor, s ezért foglalkozunk velük, az életükből sok tanulságot lehet levonni.
Az első ilyen ellentmondásos ember: Lót. Énókh történetét jól ismerjük a Mózes első könyvéből. S amit ott találunk róla, az  nagyon is bizalomgerjesztő. Lót ennek az ellenkezője. Az igaz, hogy őt mindig Ábrahám társaságában találjuk, de mekkora különbség van kettejük között. Ábrahám minden hívők atyja, Lót pedig a félig-hhívők, a kétkulacsosok, a félrelépők atyja.
Ábrahám engedelmesen megy abba az országba, amit Isten mutat neki, Lót önfejűen választ magának helyet, amit szíve és szeme kíván.. Ábrahám kősziklaként áll a világban, Lót olyan, mint a hullám, amit a szél hajt ide s tova. Érdekes, hogy az Újszövetség is beszél Lótról a 2Péter –ben és Nóé mellé állítja. Isten mindkettőjüket nagy ítéletből szabadítpotta meg, Nóét az özönvízből, Lótot  a Sodomára hulló tüzes és kénköves esőből. De itt meg is szűnik a hasonlóság, hisz Nóé az igazság hirdetője, aki tanuskodik a korszellem ellen. Lót ellenben hallgat és egyszer se halljuk azt róla, hogy fiygelmeztette volna Sodoma lakóit. Nóé bárkát épít és beviszi oda a családját, de Lót semmit se tesz városa lakóinak megmentéséért. Egyetlen olyan cselekedetről sem olvasunk, ami becsületére válna és egyetlen olyna szót se mond, amire érdemes lenne odafigyelni. S ha elolvassuk a hithősök fejezetét, a Zsidókhoz írt levél 1-ik fejezeteét, hallunk Ábrahámról, Nóéről, de Lótról itt egy szót se olvasunk. Lehet, hogy volt hite,de nem élt vele és nem látszott meg az életén.
Lót egy lelki halott, nem Isten munkatársa, hanem olyan, akivel mindig baj van. Az igaz, hogy Ábrahámmal megy, kimegy ő is rokonai közül, tanuja annak, amikor Ábrahám oltárt épít és hallja Isten kijelentéseit, amik Ábrahámhoz szólnak. De mihelyst a maga lábán áll, szakít a hit cselekedetével. Sátor helyett házban lakik és keveredik a kánaánitákkal. Az az érzésünk, hogy ő olyan, mint az az ember, aki nem azért megy templomba, mert szereti Istent, hanem mert úgy szokás, úgymond oda kell menni.
Később, amikor felnőtt lesz, családot alapít, úgy tűnik, hogy a felesége az, aki ebben a családban diktál, ő egy olyan asszony, aki egészen otthon érzi magát Sodomában. Amikor valamit próbál mondani, akkor szavának semmi tekintélye sincs. Egy adott ponton jön a háború., az első világháború a teremtés után, amikor négy király öt király ellen fordul. Ennek során Sodomát is kirabolják, s Lótot és családját fogságra hurcolják.
Isteni csoda, hogy nagybátyja Ábrahám egy sebtében összetákolt hadsereggel kiszabadítja őt és családját. Azt gondolnánk, hogy ez kijózanítja Lótot és nem tér már vissza Sodomába, ahol igaz lelke annyit gyötrődött, ahogy Péter mondja. De nem, ő mintha mi se történt volna, szépen visszamegy Sodomába és ott foyltatja az életét, ahol a háború előtt abbahagyta.
S lássuk, hogy  később, már idősebb korában, amikor az ítélet fenyegetése lebeg Sodoma felett, mit művel Lót? Angyalok jönnek, hogy fiygelmeztessék, de Lót akkor se akar indulni. Szinte magukkal kell ráncigálják. Megszabadulva, egy barlangban él két lányával. A lányok búsulnak, hogy férjeik Sodomába vesznek, hogy nincs gyermekük. Leitatják az apjukat és egy vlrfertőzéses kapcsolatban él leányaival. Nos, Lótot ezek után már nem tudjuk tisztelni. Egyszerűen leírjuk őt, mint egy megbotránkoztató életű, Istenre is gyalázatot hozó embert.
De Péter azt mondja róla, hogy ő mégis kegyes ember volt. Azt olvassuk levelében róla, hogy ő az igaz, közöttük lakott, szenvedett az istentelenek gyalázatos viselkedése miatt, s gonosz cselekedeteiket látva és hallva naponta gyötörte igaz lelkét. Különös, hogy Péter igaz és kegyes , istenfélő embernek mondja Lótot. Hogy egyeztessük ezt össze azzal, amit eddig elmondtunk? Hát ilyen egy igaz és istenfélő ember? Így éli meg egy igaz ember a hitét a mindennapok gyakorlatában? Ezt egyszerűen nem értjük, mert itt olyasmit olvasunk, ami minket meglep, amit nem gondoltunk volna. De eddig Lótot csak kívülről láttuk. Most itt bepillantást nyerünk az ő belső életébe. Meglátjuk azt, hogy miként látta őt Isten , éspedig nem úgy, ahogy mi emberek látjuk. Péter levelében nem a Lót külső életét szemléljük, hanem a szívébe nyerhetünk betekintést. És erre mis azt mondjuk, hogy mi ezt nem ismertük és ezekre nem is gondoltunk.
Nem tudtuk, hogy Lót mégis annyit szenvedett a bűn miatt? Hogy a város, ahol lakott számára nem volt egy kellemes hely,hanem egy börtön, egy kínzókamra, ahol az ő lelke gyötrődött. Itt a Péter levelében erős kifejezések vannak erre: szenvedett, gyötrődött.Nem csak néha gyötrődött, hanem nap mint nap, állandóan. Soha nem tudta Sodomát megszokni. A lekében mégis vágyott valami jobbra, szebbre, tisztábbra. Napközben is sokat gyötrődött, de éjszaka is, amikor felébredt arra gondolt, hogy mennyi bűn, gonoszság van itt Sodomában. Biztoos, hogy sokszor elhatározta, hogy elhagyja Sodomát, de aztán mégsem tete ezt meg soha. Nem tette meg, mert ott volt a felesége, lányai, vejei, akik nagyon jól érezték magukat ebben a városban.
El tudjuk képzelni, hogy milyen magányos volt ez az ember, hisz feleségével nem tudott gyötrelmeiről beszélni, leányaival, vejeivel pedig még úgy sem. Nem tudott soha velük együtt imádkozni. Lót nincs otthon ebben a bűnös világban. Ő egy idegen, aki egyedül marad a hitével, gondolataival, Istenével. Eszerint Lót mégis csak egy megtért, hívő ember volt, hisz a megtérés megváltozást jelent, az értelem, a belső ember megváltozását. Lót külső életével valóban nagy bajok voltak éspedig nagyon nagy bajok. De bensejében mégis ott volt a hit, az istenféleleme.
Még mindig sokkal jobb így, mintha fordítva lett volna, hogy a külső életével minden rendben lett volna, úgy tűmt volna, hogy külső életében minden rendben lett volna, de belül őedig minden romlott lett volna. Ilyenek voltak a farizeusok, akik ről Jézus azt mondja, hogy olyanok, mint a meszelt sírok Kívülről szép minden, de belül csupa rothadás van. Mert Isten a szívet vizsgálja. Nem az a legfontosabb: hogyan látjuk mi az emberek szívét, hanem sokkal inkább az, hogy Isten miként látja azt.
Végül is vigasztaló az, hogy Lót ilyen volt. His ha Isten csak az Ábrahámok, a Nóék, az Isten országában nagyok Istene lenne, mi lenne velünk, a bukdácsolókkal, a gyötrődőkkel, a gyengékkel? Ha Péter szavát megvizsgáljuk, arra következtethetünk, hogy ő végül is szomorú volt a bűn miatt, de nem volt ott az életében a Krisztusban való öröm. Lót sohasem volt boldog ember, ő egy mindvégig boldogtalan gyermeke volt az Istennek.
Ő megboránkozott a városa és a családja bűnén, de nem tudott örülni velük együtt a világ-kínálta örömökben, de nem volt öröme az Úrban sem, az ő általa szerzett üdvösségben. Nem ismeri a világ örömeit, de nem ismeri a hitben való igazi örömöt sem.
Láttuk: nem volt rendben a családi élete, Lótnak fájt az, ami a családjában történt, de ellene se tett semmit, hogy megváltoztassa a dolgokat. Ezért a családja lelkileg és erkölcsileg is tönkremegy. Lót családjának egy része odavész Sodomába. A lányai szülik Moábot és Ammont, a moábiták és ammoniták őseit, s mind a két nép Izrael ellensége lesz. A felesége teljességgel elvész, sóbálvánnyá lesz. Lót végül elveszti minden vagyonát. Miután feleségét elveszti, ott van két leányával egy barlangban. És itt ebben nyilvánvalóvá vált Isten fenyítő keze. Lót drágán fizet a Sodomában való lakozásért. Elvesztette az Úrban való örömét, családját és családját is.
Lótot ott látjuk egy megtört emberként az élete végén. Mintha ezt mondaná: Istenem, én nem vagyok ártatlan abban, ami történt. Hiszen én akarattal jöttem ide Sodomába. Soha nem tettem bizonyságot az embereknek , az életem gyümölcstelen élet volt. Lót megmenekült, de úgy mintegy tűzből kikapott üszök.
Végül is milyen  következtetést vonhatunk le a Lót életéből? Azt, hogy Isten kegyelme nagy. Mert, amikor Lót ezt így elmondhatta, hogy mindent elrontott, akkor az Úr azt mondhatta neki: én nem gyönyörködöm a bűnös halálában, s ma neked üdvösséged van. Mert valaki sokat imádkozott s ez Ábrahám volt. Ő naponta imádkozott érted, amikor Sodomában laktál, ő tudta, hogy Sodomában laknak igaz emberek. Mintha hallanánk Jézus Péternek mondott szavait: én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited. Lót, te elronthattad az életedet, de én nem mondtam le rólad és szerettelek téged. Isten harcolt Lótért és győzött. A Sátánnak is sok győzelme volt a Lót életében. De a végső győzelem mégis az Istené volt. Lót, minden gyarlósága ellenére mégis az Úr gyermeke volt.
Talán sok mindenben felismertük magunkat. Legyen ez vigasztalásunkra, de intésünkre, hogy mi legyünk Isten örvendező, teljes szívvel neki szolgáló gyermekei!

2 Jefte Text Bírák 11

A Zsidók 11-ben, a hithősök sorában Jeftét is ott találjuk. És nem is akármilyen helyen, hanem egy sorban Dáviddal, Sámuellel, a prófétákkal.
Amikor ezt látjuk megdörzsöljük a szemünket és azt kérdezzük: hogy kerül Jefte ilyen illusztris társaságba, Dáviddal és Sámuellel egy sorba, Talán még ő is csodálkozna, hogy ebbe a társaságba került. Hisz ő az Ószövetség nagy kalandora.Már a születésénél kezdődnek a bajok. Nem házasságból születik. Persze ezért ő nem hibás. De a testvérei számára ez elég ok arra, hogy ferde szemmel tekintsenek rá, s kisebbrendűségi komplexusokat okozzanak neki. El tudjuk képzelni, mit jelentett a gyermeki léleknek, hogy mindig azt kellett hallja, hogy ő egy parázna fia. S azt is kell hallja, hogy ő egy huncut banit se fog örökölni ebben a házban.
Így kerül ki ez az ifjú a szülei házból, keserű lélekkel távozik Tób földjére, ez a mai Szíria területén van. S ott egy csapatot, egy bandát toboroz maga köré.  Ezek mind btor fiúk, egyfajta betyárok. De ő ezek között nagyszerűen érzi magát és a banda is meg van vele elégedve, hisz vezérüknek választják, így lesz Jefte rablóvezér. Olyan csapatnak lett a vezére, akik főleg utazókon szerveztek rajtaütéseket, pontosan úgy ahogy Jeruzsálemből Jerikóba vezető úton is történt a példázat szerint. Azt is el lehet képzelni, hogy a saját népének tagjait is rendszeresen kirabolták. Íme Jefte a kalandor, akinek vér tapad a kezéhez, ezért nem kicsi a meglepetésünk, amikor egyszer csak ott találjuk őt a hithősök sorában., a próféták, a vértanuk, a bizonyságtevők seregei között.
Egyszer aztán eljön az idő Izraelben, hisz szükségük lesz Jeftére, hogy az elűzöttet visszahívják. Nem volt ez könnyű döntés Izrael vénei számára sem, de meg kellett tenni. Azt történt, hogy Izrael ellenségei mozgolódni kezdtek: Nyugaton a filiszteusok, Keleten az ammoniták. Ebben a kutyaszorítóban Izrael vénei Jeftéhez fordulnak segítségért. Minden vakószínűség szerint eljut a hír hozzájuk, hogy Jefte hírhedt és rettegett bandavezér lett. Egy küldöttséget menesztenek a határon túlra és elkezdik a tárgyalásokat. Ezek a tárgyalások nagyon is emberiek, világiasak, mégpedig mindkét részről.
Izael vénei csak egy  hős embert keresnek, egy jó hadvezért, hisz ebben a helyzetben erre van szükség. És nem is gondolnak arra, hogy ő az Istentől választott ember a szabadításra. Jefte számára pedig itt a bizonyítási lehetőség. Most a „drága testvérei” bajban vannak. Bezzeg most szükségük van rá.s Aztán újra eldobják, mint egy használt ruhát.
Jefte azonban nem fogadja el a felkérést, de a küldöttség kitartó kérlelésére mégis belemegy a játékba, de csak azzal a feltétellel, ha tisztességét helyreállítják, úgy hogy a harc után is vezetőjük maradhat. Erre esküt kell tegynek az Úr színe előtt. Ezt nem azért kéri, mert ő olyan kegyes ember lenne, mintha az Úr hívását érezné, hanem tudja, hogy ha egy zsidő megesküszik Jahvera, akkor azt nem egykönnyen szegi meg. Ő ebben nem az Iten, hanem a maga dicőségét keresi. Ez olyan világ: testi és önző, amilyen csak lehet. A Jefte és vének küldöttsége közötti tárgyalából világosan kitűnik, hogy milyen testies is világi ez az egész egyezség. Ő kész átvenni a sereg vezetését, de cserébe ő is vár valamit.Csak akkor vállalja , ha ha egy állandó vezetői poziciót kap Izraelben. Nem a népe iránti szeretet, nem az Isten hívása a fontos, hanem hogy így dobbanthat egy nagyot a dicsőség létráján. Ő akkor még alig ismerte az Urat , ez meg is látszik mnemsokára. Jefte amellett, hogy jó katona volt, jó diplomáciai érzékkel is rendelkezett, a tárgyalás a vérében volt.
Miután tárgyal Izrael véneivel az ellenséggel is tárgyalásokba kezd. Nem a kerddal kezdi, hanem a zöld asztalnál. Egy katonai beavatkozásra még nem látja érettnek az  időt, hanem tárgyalásokkal próbál eredményeket elérni. Egy küldöttséget küld az ammonitákhoz, hogy kipuhatolja, mi indította őket, hogy átlépjét demarkációs vonalat és Izrael földjére lépjenek. De a tárgyalások hamar megfeneklenek. Az ammoniták azt állítják, hogy az Arnon és Jabbók közötti rész mindig az övék volt és ezért nem hajlandók cspataikat visszavonni.
Akárhogy is volt,Jefte arra a következtetésre jut, hogy ez a rész ősi izraeli terület és ő ezt nem hajlandó az ammonitáknak átengedni. S most jön a legrosszabb, a Jefte esküje, áldozata. Az ammonitákkal való harc elkerülhetetlen, mivel Efraim nem akar segíteni és egy kisebb hadsereggel kell elinduljon, mint az ellenség serege, s ekkor Jefte egy félelmetes dolgot tesz.Nem imádságban kér Istentől segítséget, hanem egy fogadalmat tesz., és ez pogány szokás volt abban az időben. A pogányok isteneiknek ígértek áldozatot, mégpedig emberáldozatot. Ha Isten győzelmet ad neki, akkor aki elsőnek lép ki házának ajtaján, azt az Úrnak áldozza egsézen égőáldozatul.
Nos, a házából nem egy állat jött ki, hanem egy ember és nem is egy szolgáló, hanem maga a leánya. Egy körtáncban jön apja, a győztes hadvezér elé. A találkozás félelmetes. A tragédia megdöbbentő. A kitaszított, elűzött végre Izraelben egy ünnepelt, tisztelt hős lesz, a testvérei is fejedelemként fogják elismerni. És most minden a feje tetejére áll. Mert most a lányát fel kell áldozza. Jefte nem az az ember, aki visszavonka fogadalmát, ilysmi abban az időben elképzelhetetlen volt.
Az írásmagyarázók próbálnak egy olyan megoldást találni, hogy Jft végül is nem áldozta fel lányát, csak szűzességre ítélte, tehát nem mehetett férjhez. De az eredeti szöveg egyértelművé teszi, hogy Jefte feláldozta lányát s az emberek évente megemlékeztek erről az áldozatról. Különben azt a gondolatot, hogy a lánya apáca lett volna, először a 12-ik században egy zsidó rabbi találta ki s tudjuk, hogy ebben az időben, amikor ez a rabbi élt, az apácaság  , a szerzetesség nagy ideál volt, de a Jefte idejében egyszerűen nem volt kolostor sem, ahova bevonulhatott volna.
De akkor miért mondja az írás, hogy elment szűzességét siratni? És itt az van, hogy gyerekek nélkül kellett meghaljon. Izraelben nem is az volt a tragédia, hogy valaki meghalt, hanem az, ha valaki gyermekek nélkül halt meg. Nem a halál volt számára nehéz, hanem az, hogy nem lehettek gyermeki s azt akarta két hónapig siratni.
Jefte tehát súlyosan vétkezett.Először is a könnyelmű fogadalommal, majd pedig az emberáldozattal. S így még nagyobb a csodálkozásunk, hogy Jeftét mégis ott találjuk a hithősök sorában. Hogy lehetséges ez, hisz az ő cslekedete nem krisztusi, inkább antikrisztusi? Ha nem tudnánk, hogy a Szentlélek tette őt a hithősök közé, mi még az egyszerű hívők közé se tennénk be, nemhogy a hithősök közé. De a Szentlélek betette s ott van ő a megszámlálhatatlan seregben, akik áldják és magasztalják Istent a mnnyben.
De ez vigasztaló a mi számunkra is, mert a Biblia nem úgy mutatje be Isten gyermekeit, mint valami szuper-hősöket, hanem mint bűnösöket. Nem győztes hőként masíroznak, hanem bűnösként botorkálnak. Valóban igaz a Káté szava, hogy még a legkülönbek is az Isten szerint életet épp csak hogy elkezdték. Azt is látnunk kell, hogy a Biblia nem mond el mindent az emberekről.Jefte lánya feláldozása után még hat évig volt bíró Izraelnben s erről az időről egy szót sem ír a Szentírás. Valószínű, hogy ebben a hat évben ő sok áldott dolgot cselekedett, amiről nem ír a Szentírás, de amiről a Szentlélek tudott, amikor nevét a hithősök közé bevette. Valószínű, hogy ez a bukása tanulságára lett és teljsséggel megváltoztatta az életét. Isten épp ezáltal avatkozott be ennek az embernek az életébe. Eddig mindig csak a maga dicsőségét kereste, de az utolsó hat évben, amiről nem is ír a Biblia, már az Isten dicsősége volt fontos számára. Ebben a hat évben lett Jefte hithőssé és így kerülhetett be a hitthősök soráb. Az életének a legáldottab ideje épp az volt, amiről a Szentírás hallgat. Ebben a hat évben Jefte alászáll és az Úr pedig növekszik benne. Jefte egy ószövetségi tékozló fiú, aki végül is hazatalál az atyai házba. Isten az ő életében mindent felhasznált, még a nehéz dolgokat is. Ha nem parázna gyermeke lett, hanem törvényes gyerekként születik, akkor azt mondhatta volna: atyám, add ki a vagyonból rám eső részt, de így el kellett volna mennie az atyai háztól és át kellett mennie mindazon, amin átment, egészen leánya feláldozásáig, hogy majd ő is elmondhassa: elmegyek atyámhoz és azt mondom: vétkeztem az ég ellen és te ellened, bocsáss meg. És az atya ezt az ószövetségi tékozló fiút is magához fogadta és bevitta az atyai haázba, tiszta ruhába öltöztette, gyűrüt húzott az újjára, sarut a lábára. És azt mondta ennek az ószövetségi fiának is: ez az én fiam elveszett, de megtaláltatott, meghalt, de feltámadott. Áldott legyen az ő neve ezért a kimondhatatlan kegyelméért.