Tanulságos
igék a példázatokról 24
Text:”Ez az örökös, öljük
meg, hogy miénk legyen az örökség! (Luk.2O,14)
Lukács evangéliumának
utolsó példázata áll előttünk. A példázatokban egy különös dolgot figyelhetünk
meg. Azok a példázatok, amelyek a természetből veszik képeiket a békesség,
nyugalom, rendezettség érzését árasztják magukból. De azok a példázatok,
amelyekben az ember áll középpontban mind drámaiságot, feszültséget,
konfliktusokat hordoznak magukban.
Így van ez ebben a
példázatban is, ami a gonosz szőlőművesekről szól. Itt nem békés, szerető szívű
emberekkel találkozunk, hanem olyanokkal, akik gyilkos indulatokat hordoznak
magukban. Ez a példázat úgy van felépítve, mint egy dráma: több felvonás van,
amelyek világosan elhatárolódnak egymástól.
A történelmi háttér,
amiben a példázat elhangzik nagyon könnyen felismerhető. Itt Izrael népének
sorsáról és bűnéről van szó első renden. Ez egy titokzatos nép, akivel Isten
szövetséget kötött, hogy őt mintegy példának állítsa minden nép elé. Az Úr nem
egy könnyű népet választott magának, hanem egy nehezen kezelhető, dacos,
akaratos népet. Ő ehhez a néphez elküldte prófétáit, akik Isten végtelen
szeretetét és türelmét hirdették e népnek. Mert ugyan melyik az a földi
szőlősgazda, aki eltűrné, hogy munkásai csúfot űzzenek küldötteiből? A
példázatbeli gazda a kudarc ellenére újra próbálkozik, hogy a gonosz
szőlőmunkásokat jobb belátásra bírja. Ebben példázatban épp ez a megrázó. Ez a
példázat az Isten lehetetlen próbálkozását szemlélteti, hogy Isten hűséges
marad az emberhez annak minden elvakultsága, kegyetlensége, engedetlensége
ellenére is. Isten nem mond le az emberről, a világról.
Istent még az se töri le,
ha küldötteit megölik, újabb és újabb egységeket vet be az emberért való
küzdelembe, úgy tűnik, hogy kiapadhatatlanok a tartalékai. Végül elküldi Fiát
is, úgy gondolja, hogy őt meg fogják becsülni. Ha Jézus, a Messiás el fog jönni
hozzájuk csak észre fogják venni, hogy Isten a legdrágábbat reszkírozza értük.
De a Fiút sem becsülik meg, annak ellenére, hogy tudják: ő az örökös. Isten
akciói mind kudarcba fulladnak. A lázadók diadalmaskodnak és a csatamező tele
van áldozatokkal.
Az emberiség történelmének
középpontjában ott áll a véres kereszt, az Isten vereségének a jele és hirdeti:
Isten kudarcot vallott, csődöt mondott az emberrel való minden próbálkozása.
Aki szeret, az mindig alul marad, annak mindig szenvedni kell. Az ember kivívta
Istennel szembeni önállóságát kezébe vette sorsának irányítását
Ez a példázat azonban
rólunk is szól. Ennek a történetnek mi is aktív résztvevői vagyunk. Ez a
példázat ott szólít meg minket, ahol vagyunk: a valóságos, mindennapi
életünkben. Ez a történet naponta újra játszódik a családban, a munkahelyen, az
emberek közötti kapcsolatokban. De ugyanakkor azt is hirdeti, hogy Isten a mi
valóságis, mindennapi életünkben, a szőlőskertünkben jelen akar lenni.
De most próbáljuk
megérteni ennek a példázatnak az üzenetét. Miért reagálnak ilyen kegyetlenül
ezek a szólőmunkások, amikor a gazda kéri a gyümölcsöt? Ahhoz, hogy ezt
megértsük, tudnunk kell, hogy a Szentírásban a szőlőskert az Ísten tulajdonának
a képe A szőlőmunkások nem „privatizálták” ezt a szőlőst, ők csak
munkavállalók, napszámosok abban. De ők úgy tesznek, mintha a szőlős az övék
lenne, a maguk tulajdonának tekintik. Ezt egy munkás, aki egy cégnél dolgozik,
nem merné megtenni. Ezek az emberek rosszabbul bánnak Istennel, mint ahogy egy
munkás a cégével bánik Azt engedik meg maguknak Istennel szemben, amit egy
földi főnökkel szemben soha meg nem engednének.
Ilyen gonosz az ember,
hogy mindent magának tulajdonít. Mi minden jót a magunkénak tartunk, minden
rosszért pedig másokat hibáztatunk, nagyon sokszor épp Istenre hárítjuk a
felelősséget a saját bűneinkért is. Ez a megállapítás azért fontos, mert így
jutunk el a példázat megértésének a kulcsához. Ezek a szóúőlőmunkások azt
gondolják, hogy minden az övék s mindennel azt tehetnek, amit épp akarnak.
De vajon mi nem így
teszünk? Nem úgy bánunk-e mi is mindennel, mintha az a miénk lenne? Azt mondjuk
mindenre: az én munkám, az én teljesítményem, az én sikerem. Jézus azonban
egészen másra tanít minket. Ő arra tanít, hiogy mi mindent Istentől kapunk, s
ezért mindenért hálát kell adnunk neki.. Legyünk hálásak az egészségünkért, a munkánkban
elért eredményinkért, boldog házasságunkért, szép családunkért. Ne azt mondjuk:
én ezt vagy azt elértem, hanem ezzel vagy azzal megajándékozott az Úr.
A bűnt pedig tulajdonítsuk
magunknak: én vétkeztem, én vagyok a hibás. Mi sokszor igazságot gyakorolunk
szeretet helyett. Lehet, hogy egy dologban igazunk van, de ezt az igazságot a
szeretet helyett gyakorlom, s ha szeretetlenül bánunk a másikkal lemondunk róla.
Lehet, hogy én lehetnék az utolsó, aki még segíthetnék rajta, lehet én lehetnék
az utolsó, aki még megállíthatnám a lejtőn, de ehelyett még lejjebb taszítom.
Mi elsősorban nem az igazságot kell képviseljük, hanem szeretnünk kell a másik
embert. De ez csak akkor lehetséges, ha készek vagyunk a bocsánatra. De
megbocsátani csak akkor tudunk, ha előbb mi is elfogadtuk bűneink bocsánatát.
Ez a példázat arról szól,
hogy a szeretetet mindig mi kell kezdeményezzük, ahogy Isten is ebben a
példázatban újra és újra kezdeményezi a munkásokhoz való küldöttség menesztését.
Az evengéliumot e példázat szerint isteni kezdeményezésnek is lehetne nevezni.
A szőlő ura nem odacsap, amikor a munkások az első és a második küldöttet
megverik. Ha Isten arra reagált volna, amit az ember tett, akkor nem lett volna
szivárvány az özönvíz után, második kőtábla az aranyborjú után, nem lett volna
Karácsony, Nagypéntek, Húsvét a bűneset után. Az evengélium azt jelenti, hogy
Isten ebbe a tragikus ok-okozat folyamatban „megálljt” parancsol, és mer újat
kezdeni az emberiséggel. Az utolsó és végső újrakezdése Istennek: maga Jézus
Krisztus.
Mi sem kell mást tegyünk,
mint amit Isten tett. A szeretet az, ami ezt a világot megtartja.. Szeretet
nélkül ebben a világban minden tönkre fog menni. Ezért ennek a példázatnak nagy
kérdése felénk ez: tudunk-e szeretni? Van-e erőnk a kezdeményezéshez? Ha nem
Isten elveheti tőlem a kegyelmet, ahogy a szőlőmunkásoktól elvette a szőlőt.
Több kezdeményezésre Isten
részéről nem várhatunk. Ő elküldte Fiát, többre, másra nem számíthatunk. Ha őt
elutasítjuk, az utolsó lehetőséget utasítjuk el. A Fiú kész volt meghalni a
szőlőmunkásokért és ez nem volt hiábavaló. Nagypénteken megtért a százados, a
jobb kéz felől megfeszített gonosztevő, pünkösd napján megtért háromezer ember.
Az utolsó kérdés: mi vajon
milyen munkások vagyunk az Isten szőlőskertjében? Ne olyanok legyünk, amilyenek
a példázatbeliek voltak. Legyünk hálásak azért, hogy elhívott minket, hogy az ő
szőlőskertjében, az ő országában munkálkodjunk. Merjük felvállalni a szeretet
kezdeményezését, ha kell tudjunk megbocsátani. Fussunk neki e feladatnak, ahogy
a repülő nekifut a pályának. Egy ideig nem emelkedik, de aztán eljön az a
csodálatos pillanat, amikor a felhajtó erő az ég felé repíti. Repüljünk mi is
Isten és embertársaink felé minden nap.
Javasolt cím: merj kezdeményezni!
Lőrincz István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése