Tanulságos
igék a példázatokról 23
Text: „Ez megigazulva ment
haza, mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát,
felmagasztaltatik.” (Luk.18,14)
Ez
a példázat annyira egyszerű, hogy tulajdonképpen nincs is szükség
magyarázatra. Nincsenek benne olyan
szavak, amiket ne értenénk, amiket meg kellene magyarázni. Talán csak annyit
kellene mondani: menjünk haza, forgassuk azt szívünkben, ahonnan minden
cselekedetünk és gondolatunk származik. Mert Isten igéje nem csak azért
adatott, hogy megértsük, hanem sokkal inkább azért, hogy átalakítson,
újjáteremtsen minket. Nem ér semmit, nem
használ semmit, ha az egész Bibliát kívülről tudjuk, de az nem hat át minket, nem hatol úgy belénk, ahogy az esővíz
beszívódik a földbe és onnan táplálja majd a gyökeret, hogy a fa gyümölcsöt
teremhessen. Pedig hányszor vagyunk úgy, hogy az ige csak értelmünkig jut el,
csak lefut rajtunk, ahogy a gyors zápor vize is leszalad a földön.
Két embert állít ma elénk
az Úr, mindketten ugyanazt teszik, imádkoznak, mégpedig a templomban, azon a
helyen, amit Isten különösképpen is erre a célra rendelt. De van egy ismert
közmondás és ez itt is igaz: ha két ember ugyanazt teszi, az még nem
ugyanaz. Úgy gondolnánk, hogy a farizeus
jobban tud imádkozni, hisz ő ebben „szakember” a vámszedő pedig csak
„műkedvelő”. Azt gondolnánk, hogy a farizeus imája kellene jobb legyen, de
ennek épp az ellenkezője az igaz.
Manapság a „farizeus”
szónak nincs a legjobb csengése, de a Jézus idejében ez egészen másképp volt. A
farizeusok voltak a legvallásosabb emberek, templomos, megbízható, talpig
becsületes emberek. Ha valaki egy jótékony célra gyűjteni
akart az egy farizeus házába kellett bekopogtasson, onnan biztos nem
jött ki üres kézzel. Ők voltak a Jézus korának legbuzgóbb misszionáriusai,
igyekeztek Isten igéjét, üzenetetét másoknak is tovább adni., nem tartották meg
azt maguknak. Ezért nagyon tisztelték őket, példaképek voltak mások számára ,
felnéztek rájuk az emberek.
Egy ilyen ember imádkozott
tehát a templomban. Azt várnánk, hogy ha most ő imádkozik, akkkor az nem egy
akármilyen imádság. Nem egy olyan, mint azé a jött-ment emberé, aki csak úgy
véletlenül az utcáról tévedt be a templomba. A farizeusok nagyon szépen tudtak
imádkozni, hisz ebben ők képzést is kaptak. Tudták, hogy milyen kell legyen egy
szép és fegyelmezett imádság. Rendezettség, felépítettség volt az imájukban,
épp úgy mint egész életükben. Tudták azt, hogy az imádság mindig hálaadással
kell kezdődjön. „Hálát adok neked Istenem,” így kezdi az imádságát. Tudták,
hogy a kéréseket a hálaadás kell megelőzze. Azok a dolgok amiket elmond,
amikért hálát ad, mind igazak, azokban egy fikarcnyi túlzás sincs. Mindez
pontosan úgy volt az életében, hogy itt azt elmondja.
A vámszedő épp az
ellenkezője volt a farizeusnak. Ő becstelen, hamis úton szerzett jövedelemből
élt, mindenki tudta róla, hogy kicsoda. Maga is tisztában volt azzal, hogy ez
az életforma őt kizárja az Isten gyülekezetéből. Ő maga is tudta, hogy ő a
pénzt szerette, jobban szerette Isten akaratánál. Ő a pénz embere, akit a
vallásos dolgok a legkevésbé sem érdekelnek. Az ő életében semmi dicséretre
méltó dolog sincs. Ezért a „vámszedő” név egy szégyenteljes név volt és mindig
a prázna nőkkel említették együtt, hisz azok testüket bocsátották áruba, a
vámszedők pedig a lelküket.
Ha a közmondásra
gondolunk, akkor feltevődik a kérdés: miért imádkozik egyáltalán ez az ember?
Hisz nincs semmi keresnivalója a templomban, elárulta Istent, a lelkét az
ördögnek adta el, hogy a földön gazdag legyen. Miért is imádkozik az ilyen
ember? Hisz semmi értelme sincs.
Így néz ki a dolog emberi
szemszögből nézve. De Isten szemével egészen másképp néznek ki a dolgok. Mert
Isten a szivet nézi, Isten előtt nincs farizeus és nincs vámszedő sem, ilyen
vagy olyan jellemű ember. Isten a szivet nézi, azt a pontocskát, ami az ember
tekintete elől el van rejtve, amit nem lehet sem röntgennel, sem ekográffal
átvilágítani. És itt dől el, hogy egy imádság igazi-e vagy sem? Isten nem a
szavakat látja, vizsgálja, hanem azt az érzületetet, ami a szavak mögött van.
Nyilván, hogy nem lehet
úgy imádkozni, ahogyan a farizeus imádkozott. Két dolog volt hamis az ő
imájában. Az egyik az, hogy azt állítja Isten elé az életéből, ami jó, ami
dícséretre méltó, a rosszat pedig elhallgatja. A másik dolog, amit nem lehet
tenni, hogy a másik embert megveti és lenézi. Az elsőt gőgnek, a másodikat
pedig szeretetlenségnek nevezzük. A kettő általában együtt jár.
De ne dobjunk hamar követ
a farizeusra, mert az én vagyok, az te vagy. Lehet, hogy mi nem pont így
mondjuk el az imát, de tulajdonképpen ugyanezt gondoljuk. Milyen jó, hogy én
itt vagyok a templomban, milyen jó, hogy nem a pénz az Istenem, milyen jó, hogy
én a református egyházhoz tartozom és nem akármilyen szektához. Sőt, talán még
azt is mondjuk: milyen jó, hogy én nem vagyok olyan, mint ez a farizeus! De épp
ebben a pillanatban, amikor ezt kimondtam, vagy kigondoltam, épp én lettem farizeussá.
Abban a pillanatban, amikor tele kézzel állok meg az Isten előtt, legyen az a
Biblia, a hitem, az egyházam, a megtérésem, az új életem, rosszul imádkoztam.
Miért imádkozott jól a
vámszedő? Azért, mert ő üres kézzel állt az Isten elé. Ő tudta azt azt, hogy
nincs mit hoznia, mert Isten elé csak üresen lehet állni. Csak így: én egy
nyomorult bűnös vagyok, könyörülj rajtam. Dehát mindig csak ezt mondogatni? Hát
meg lehet ebből élni? Ebből megélni valóban nem lehet. A bűnösségem tudatából
nem tudok megélni. De akkor miből ? Erre a példázat szó szerint nem ad választ,
de egyet ne felejtsünk el, hogy ebben a példázatban is az a legfontosabb, aki
magát a példázatot elmondja. Ő azt mondja: a vámszedő inkább megigazulva ment
alá az ő házához, inkább hogynem amaz. Ezt a mondatot csak Jézus mondhatta ki,
csak ő mondhatja ki a leghatalmasabb szót: megbocsáttattak neked a te bűneid,
eredj el békességgel.
Még egy kérdés, ami
félreértésre ad okot. Ha ez így van,
hogy Jézus egy vámszedőt állít példaképül elénk, akkor mindegy hogy
miként élek? Akkor élhetek úgy, mint ahogy a vámszedők és a parázna nők élnek?
Akkor minek törjem magam Isten akaratának cselekvésére, ha úgy sem jutok
többre, mint hogy bűnös vagyok, akkor mire való a hit, az imádság,
bibliaolvasás, templombajárás?
Vigyázzunk! Amikor Jézus
kimondta a parázna nőnek: megbocsáttatttak néked a te bűneid, azt is
hozzátette: eredj el és többé ne vétkezzél! Minden bűn gyökere a gőg és a
szeretetlenség, a hitetlenség. Ezt kell kiírtani, ezt írtja ki belőlünk az Úr
Jézus Krisztus, de csak akkor, ha bűnösként tudok előtte megállani. Miután
bűnbocsánatot adott, erőt is ad arra, hogy az ő akaratát cselekedjem.
Nem igaz tehát az az
állítás: nem számít, hogy miként élünk, mert úgyis csak bűnösök vagyunk. Aki
így beszél, abban még soha nem volt bűnbánat. Aki pedig bűnbocsánatot kapott,
az már nem gondolkodik így.
Mindaz, amit a farizeus
tett, nekünk is tenni kell, de abban a tudatban, hogy az nem érdem, hanem csak
kegyelem. Így fog minket is felmagasztalni az Úr a maga idejében.
Javasolt cím: Ki imádkozik helyesen? Lőrincz
István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése