Ellentmondásos emberek 3

Ellentmondásos emberek 3

Az öreg próféta Text 1Kir.13,11-22

            Hollandiában a hatvanas években megjelent egy köny, melynek a címe: Még a lelkipásztor is üdvözülhet? Ez a könyv  azt mondja el, hogy a lelkipásztoroknak sokkal nehezebb dolguk lesz az ítélet napján, mint a többi hívőknek. Az igét parafrazálva: könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint egy lelkipásztornak az Isten országába bejutni. Persze, sokan úgy vélekednek, hogy a lelkipásztorok üdvösségéhez nem férhet kétség, nekik úgymond „foglalt” helyük van a mennyek országában. A könyv írójának más véleménye van erről. A szerző, aki maga is lelkipásztor, aki ismerte ennek a pályának minden örömét és nehézségét,  erre a kérdésre: üdvözűlhet-e a lelkipásztor, nem automatikus igent mond, hanem fenntartja a „nem” lehetőségét is.

            Ez a kérdőjel jogosult, ha arra a személyre gondolunk, akiről itt hallunk. Vele már a múlt alkalommal találkoztunk, de csak futólagosan, most fogunk vele behatóbban foglalkozni. Ez a próféta Bételben lakott, egy olyan városban, amiről nagyon sok szó esik a Bibliában, híres és hírhedt volt egyszerre. Most az az idő van, amikor az ország kettészakad Izrael és Júda országaira. Júdában Roboám, Izraelben pedig Jeroboám lett a király. Utóbbi ugyan boldog volt, hogy az ország nagyobbik fele uralkodhatott, csak egy dolog bántotta: az ő országában nem volt templom. Ez Jeruzsálemben, vagyis Júdában volt, de ott neki nem volt szava. Ezért ő is kiválasztotta Bétel városát, hogy ott építsenek egy oltárt, ami templomként működjön és, hogy ott szolgálhassanak az Úrnak.

            Azt mondhatnánk, az szép dolog volt Jeroboám részéről, hisz ő nem csak népe anyagi jólétéről akart gondoskodni, hanem a lelkükről is gondot viselt. Hát nem nagyszerű, hogy amellett, hogy ki kellett építse az uralkodás egész intézményrendszerét, még oltárról, templomról is gondoskodott?

            Igen, ez nagyon jónak tűnik, pedig a valóság épp ennek az ellentéte. Jeroboám sajnos arról lett híres-hírhedt, hogy Izrael népét bűnre csábította és az épp ebben a bételi oltár-építésben állott. Ezt Jeroboám nem is annyira vallási, mint politikai meggondolásból tette. Attól félt, hogy azáltal, hogy az emberek évente egyszer lejárnak Jeruzsálembe vissza fognak térni Júdához és így ő elveszti országát. Ő ezt minden áron el akarta kerülni s ezért azt mondta: nem kell Jeruzsálembe menni, én itt építek nektek egy oltárt, oda menjetek. Az első bűne tehát az volt, hogy megrontotta, szétszaggatta a nép lelki egységét, hisz a bételi templom egy szakadár-templom volt. A második bűne az volt, hogy ez egy maga-csinálta, bálványimádó istentisztelet volt. Isten nem csak azt kéri, hogy szolgáljunk, hanem azt is megmondja, hogy ezt miként kell tegyük. Nem szolgálhatunk neki másképp,  mint ahogy ő azt nekünk igéjében megparancsolta. Az istentisztelet módja nincs a mi ízlésünkre bízva. Mert az Úr meghagyta, hogy Jeruzsálem az a hely, ahol őt imádni kell, hogy ő nincs jelen más oltároknál. Mindezt az öreg próféta látta és hallgatott. Nem volt ott, nem volt jelen amikor Jeroboám ezt a szakadár-oltárt felszentelte, hisz ő ezt nem akarta. De mégis szó nélkül eltűrte.

            Isten gyermeke a bálványimádást még elhallgatással vagy eltűréssel se engedheti meg, neki tiltakoznia kellett volna. Nem volt jelen, pedig jelen kellett volna lennie,   hogy szóljon az oltár ellen. Az, hogy az Úr Júdából kellett tiltakozó prófétát küldjön, ez már önmagában egy súlyos vád ellene. Bűnösök közt cinkos, aki néma, mondja Babits a Jónás könyve című versében. A hallgatás nagyon sokszor súlyosabb bűn, mint a beszéd vagy cselekedet. A múlasztási bűnök sokszor súlyosabbak, mint a cselekedetei bűnök.

            Ez a próféta hazudott, hisz azt mondta a júdeai prófétának, hogy neki megjelent egy angyal és így lett áldozata a júdeai próféta. De ez a próféta önmagának is hazudott, önmagát is becsapta, hisz azt hitette el önmagával, hogy ha a júdeai prófétát ráveszi arra, hogy vele együtt egyen, akkor ezzel ő  az Isten jótetszését is megszerezheti, hogy így úgymond Isten megbocsátja és elfelejti neki a bűnös hallgatását. Már rég eltávolodott Istentől, de azt gondolta, hogy Isten előtt most egy jó pontot gyűjthet be azáltal, ha az Úr prófétája barátja lesz.

            Persze, azt nem lehet mondani róla, hogy hamis próféta, hisz nemsokára az Úr szavát fogja mondani. De ő mégis egy hűtlen szolga, aki nem mer szólni, amikor szólnia kellene, nem áll ki az Úr ügye mellett, amikor ki kellene állnia. Azt sem lehet feltételezni, hogy ez az ember, aki nem volt próféta a gyülekezetben, pap lett volna a családban. Hisz a fiait elengedte a bálványozó oltár felszentelésére. Az öreg próféta nem mondta fiainak: nektek ott nincs mit keresnetek. Nem mondott semmit a gyerekeinek, csak annyit: nyergeljétek fel a szamarat! Úgy tűnik, hogy a fiai ellentmondás nélkül engedelmeskedtek neki.

            Vajon miért akarja a júdeai prófétát házába hozni?  Ennek több oka is lehetett. Az első az, hogy szégyellte magát fiai előtt. Hisz ahol a júdeai próféta volt, ott neki kellett volna lennie. S amit kimondott, azt neki kellett volna kimondania. Ő féltékeny volt tulajdonképpen a júdeai prófétára. S most ezzel is  azt akarja megmutatni, hogy ő is valaki, ő is tud valamit, rehabilitálni akarja magát. Ő megmutatja, hogy neki sikerül az, ami a királynak se sikerült, a júdeai prófétát vendégül látni. Ez a próféta nem a lelkek megmentésén fáradozik, hanem a saját becsületét akarja megmenteni, a saját dicsőségét akarja felépíteni.

            Ez egy képmutató, mondanánk mi, hisz miután a halálba viszi, utána még el is siratja. A júdeai próféta sírjánál egy gyászéneket énekel. A temetésről visszatérve végrendeletet ír, végakaratát ismerteti a fiaival. A végrendelet tartalma ez: amikor meghalok, a júdeai próféta, az Isten embere sírjába temessetek, csontjaimat az övéi mellé tegyétek.

            Jó, hogy ennek az öreg prófétának a szájából, aki addig bűnösen hallgatott, most mást is hallunk, mint, hogy : nyergeljértek fel a szamarat. Persze, mi kicsit bizalmatlanul állunk ezzel szemben.. Mi azt mondjuk, hogy a könnyei krokodil-könnyek, és hogy ő egy képmutató ember. Azt is mondhatjuk, hogy ez a végrendelet, hogy testét az Isten embere teste mellé tegyék,inkább csak babonás eredetű.

            De azért lehet jobbat is remélni ezen ember felől. Azt remélhetjük, hogy ez a nap és ennek megöbbentő eseményei, mégis csak elvégeztek valamit az életében. Nem hagyták érintetlenül a lelkét. Valami bűnbánat csak felébredt benne és mi most ennek vagyunk a tanui.

            Amikor Zákeus, a vámszedő megtér , akkor az első gondolata az, hogy neki sok jót kell cselekedni és azt ígéri, hogy négyszer annyit ad annak a helyébe, amit igazságtalanul elvett. Persze, minden embert nem kárpótolhatott, akit megkárosított, hisz sokan már ezek közül nem is éltek azok közül.

            De az, amikor valaki jóvá akarja tenni a bűnét, mégis egy nagyon pozitív dolog. Mert ilyenkor a szavak nem elegek. Aki nem csak Isten ellen vétkezett, hanem emberek ellen is, az meg kell próbálja a dolgot a felebaráttal szemben is rendbe hozni. Márpedig itt ez történik. Az Isten embere az ő hazugsága miatt hal meg, ezt már nem lehet jóvá tenni, ez már helyrehozhatatlan. A halál kimondta az utolsó szót, de valamit mégis lehet tenni, és ő most ezt megteszi. Az Isten emberének az volt a bűntetése, hogy nem helyezhették a saját sírjába, mi volt most jobb jóvátétel, mint az, hogy a tetemet a saját, Bételben levő sírjába helyezte. Valami olyasmi történik itt, ami Nagypénteken történt, hogy Arimáthiai József Jézus a saját sírjába helyezte. S amikor itt látjuk ezt az öreg prófétát, hogy a végső tisztességet megadja a júdeai prófétának, akkor nem lehet őt álszentséggel vádolni, mert ő őszintén bánja a történteket, s megteszi, amit még meg lehet tenni. Persze Istennel szemben is sok a jóvátenni valója, hisz eddig gyáván hallgatott és nem prófétált az oltár ellen és nem adott Istennek dicsőséget. De most érzi, hogy már nem hallgathat tovább és hogy már nem sok ideje van a szólásra, hisz megöregedett és minden percben meghalhat. De beszélni akar halála után. A júdeai próféta sírja ott fog állni Bételben és bizonyságot fog tenni a hamis istentisztelet ellen. Sok év múlva, amikor Jósiás lesz a király, a város vezetői még mindig jól tudják, hogy ki fekszik abban a sírban, és hogy az, aki benne fekszik, mit tett és mit mondott.

            Most, amikor az öreg próféta azt hagyja meg, hogy júdeai próféta mellé temessék, azt a vágyát fejezi ki, hogy halála után együtt kíván bizonyságot tenni vele az Isten akaratáról. Életében hallgatott, de halála után beszélni akar, és azt akarja majd mindenkinek elmondani, aki arra eljár, és a sírt látja: keressétek az Urat és ne Bételt! Végül is ez az öreg próféta hitt az Isten szavában. A fiainak elmondja, hogy bizonnyal bekövetkezik az, amit az Úr mondott és hiszi, hogy amikor Jósiás eljön az ő csontjait is meg fogják kímélni a júdeai próféta csontjaival együtt.

            Ebben ott van már a  Jézus Krisztusban való hit. Bár fiatal éveiben nem beszélt, amikor kellett volna, és Isten emberét halálba kergette hazugságával, de azt mégis tudta, hogy az Úr kegyelmes és irgalmas, hosszútűrő és nagy kegyelmű. Nem fizet nekünk a mi bűneink szerint és nem cselekszik velünk a mi álnokságaink szerint.

            Persze, ez ne legyen nekünk mentség a bűnre, hogy nyugodtan éljünk az engedetlenségben, hallgassunk, mert a végén úgy is minden rendbe jön. Mert Isten úgy is olyan irgalmas. Ez a történet is, ami tanulságunkra iratott meg. Ebben a történetben nem egy követendő, hanem egy elrettentő példát találunk. Aki ezt a történetet úgy hallgatja és olvassa, hogy nyugodt lehet a hallgatásában és hazugságában, az ítéletre hallgatja és olvassa ezt a történetet. Ne éljünk vissza az Isten jóságával, sőt az Isten jósága indítson minket megtérésre.

            Sokkal inkább az legyen a tanulság: én nem akarok így cselekedni. Uram, könyörülj rajtam.Segíts meg, adj bátorságot a bizonyságtételre. Őrizz a hazugságtól, hogy én cselekdhessem akaratodat és élhessek a te nagy neved dicsőségére.

Géházi  Text.1Kir.4,11-37,  5,2O-27, 8,4-5

            Ki ne ismerné közülünk Géházit? Hisz vallásórás gyerekként is hallottunk már róla, tudjuk példáúl azt, hogy a gazdag Naámán ajándékait hazugsággal vette el. Miután Elizeus visszautasította ezeket az ajándékokat, ő utána szaladt s egy kegyes hazugsággal elfogadta azokat. A zsákmány nem volt kevés. Az ő gondja csak az volt, hogy miként tudja ezeket a házába csempészni, hogy Elizeus ne vegye észre. De ez nem sikerült és ráadásul még a Naámán poklossága is ráragadt.

            Ez a legismertebb történet Géháziról, de azt is tudjuk, hogy ő éveken át Isten emberével járt és naponta beszívta a menny levegőjét. Számunkra Géházi olyan, mint Júdás, aki Jézus szeme előtt végezte piszkos munkáját, amikor elcsente a pénzt, vagy olyan mint a képmutató Anániás, aki elhazudta a dolgot az apostolok előtt. De úgy is szokták őt emlegetni, mint Ákán „redivivus”-át, hasonmását, aki a pénz bűvöletébe esett és emiatt meg is kellett halnia.

            Vajon így van-e ez? Mi meg kell próbálnunk egy tárgyilagos képet festeni erről az emberről és ne csak egyoldalúan lássuk a dolgokat. Az igaz, hogy Géházi poklossággal bűntettetett, de ez a Bibliában seholsem jelenti a kárhozatot, az üdvösség elvesztését. És vannak feltételezések, hogy Géházi élete végén megváltozott, de erről majd később fogunk beszélni.Nem igazságos hogy egyetlen cselekedete alapján ítéljük őt meg. Géházi először minden előzmény nélkül, a sunemi asszony történetében jelenik meg. A Biblia írója azt érzékelteti, hogy mi őt már régóta ismerjük, de valójában mégis itt tűnik fel csak először.(1Kir.4,12) Hogy miként került Elizeussal kapcsolatba, hogy honnan származik, ez teljesen ismeretlen számunkra. Elizeus gazdálkodó családból származott, az ökrök mellől hívta el Isten. Az is valószínűsithető, hogy ő is szolga lehetett az apja farmján. De ez csak egy feltételezés a sok közül.

            Először tehát a súnemi asszony történetében találkozunk vele, a próféta szobájában és valljuk meg őszintén, hogy ez egy kedves találkozás volt. Géházi az az ember itt, aki teljességgel bízik gazdájában és nagy a hite Isten hatalmában. A bizalom kölcsönös. Elizeus is bízik szolgájában, hiszen egy nagyon kényes feladatot ad neki és ő ezt nagy emberismerettel hajtja végre, úgy hogy csodálkozik is Elizeus, hogy ebben az egyszerű emberben mennyi bölcsesség van. Szinte az az érzésünk, hogy ez a Gézázi jobban tud az emberekkel bánni, mint mestere. De először álljunk meg a súnemi asszonynál és az ő történeténél.

            Szolgálati útjai alkalmával Elizeus gyakran időzött itt e Súmen nevű helységben, ahol gyakran volt vendége egy tehetős házaspárnak, ahol minden látszat szerint az asszony volt a vezető személyiség. Ez az asszony nagyon megszerette a prófétát és tanítását. Egyre nagyobb tisztelet támadt szívében az Isten embere iránt és kezdi zavarni, hogy a próféta velük együtt kell lakjon és étkezzen átutazásai alkalmával. Ezért megszületik egy terv benne. Elizeus számára egy külön szobát akar építeni és azt be akarja bútorozni, egy asztal, szék, lámpa, ami manapság szegényes lenne, de abban az időben gazdag bútorzatnak számított. A férje is rábólint erre a tervre. Amikor Elizeus újra jön, már büszkén mutatja neki takaros szobácskát, amit direkt neki épített és rendezett be. Elizeus hálás a kapott ajándékért és háláját ki akarja fejezni nem is annyira a szoba, hanem a szeretet az, ami megragadja őt.

            Elizeus meg is hívja az asszonyt egy beszélgetésre, de az asszony nem mer bejönni. Ezért most Géházi megy ki hozzá, hogy beszéljen vele. Úgy tűnik, hogy Elizeus teljesen megbízik Géháziban. Nem csak olyan szolga Géházi, aki gazdája ételéről, italáról gondoskodik, hanem akire lelki feladatokat is bízni lehet. Elizeus tudja, hogy Géházi jól tud majd az asszonnyal beszélgetni. Így is történik, Géházi elbeszélget vele s végül elmondja a beszélgetés eredményét.

            A súnemi asszony elmondja, hogy neki tulajdonképpen semmire sincs szüksége, ő nem szegény, hanem békességben lakik népe között és mindene megvan, amire szüksége lenne. Érte nem kell közbenjárni sem a királynál, sem a hadvezérnél. Ő tele van szeretettel és szeretből szolgálni akar. Az asszony nem él vissza kedvező helyzetével, ő boldog, hogy jót tehetett Elizeussal. Semmit sem kíván. Ezzel az üzenettel jön Géházi,  és ekkor pár percig ott maradnak, hogy gondolkodjanak arról, hogy mégis mivel tudnák ennek az asszonynak a szeretetét meghálálni. S most Géházi segít Elizeuson. Mert ő már rég tudja, hogy mi hiányzik ebből a házból. Hát Elzeus nem vette észre, hogy ebben a házban nincs gyermekkacaj, hát nem vette észre, hogy a legnagyobb gazdagság a gyermek, az örökös hiányzik? Géházi ezt már rég észrevette és meglátta, hogy: gyermekük nincs és a férje öreg. Így Géházi itt nagyon szimpatikus emberként áll előttünk. Elizeus teljes bizalommal van iránta és bevonja őt a lelki szolgálatba. Láthatjuk, hogy ő nem egy materialista, pénzt hajhászó ember. Ő itt sem gondol anyagiakra, mármint hogy ennek az asszonynak földi dolgokat kellene adni, tudja, hogy az asszonynak nem több pénzre van szüksége, hanem arra, hogy gyermeke legyen. És hisz a csodában, hogy annak ellenére, hogy a férje öreg, még mindig lehet gyermekük. Ha ő egy pénzimádó lett volna, erre nem is gondolt volna.

            A második eset, amikor Géházival találkozunk a súnemi asszony gyermekének a szomorú halála. Az a gyermek, aki annyi örömöt hozott a súnemi asszony házába, életébe, most halott. Kiment a mezőre az apjához aratás idején és egyszer csak rettenetes fejfájásra panaszkodott. Az apja nem sejtett semmi rosszat, csak hazaküldte a szolgával az anyjához. Megható kép, az anya ölében tartja beteg gyermekét. Ő sejti, hogy a gyerek napszúrást kapott, becézgeti a gyermeket, de többet nem tud tenni. Ilyen helyzetben teljesen tehetetlen az ember, s a gyermek estefelé meg is halt. A csodák gyermeke, az egyetlen elvétetik tőle.

            De az asszony nem esik kétségbe, hanem azonnal intézkedik. Az első, hogy a gyermelet az Elizeus ágyára fekteti és az ajtót bezárja. Ez a hit cselekdetete. A hitet sokszor nagy dolgokban keressük, pedig sokszor kis dolgokban mutatkozik meg. Hogy miért volt az ajtó bezárása a hit cselekedete, azt mindjárt meg fogjuk látni. A második, amit az aszony tesz, hogy kimegy a mezőre a férjéhez. Ott nem síránkozik, hanem egy szamarat kér, hogy azonnal a prófétához indulhasson. A halálesetről még a férjének sem szól. Ez a hallgatás is a hit cselekedete. A férj kérdésére se mondja el, hogy mi történt, csak azt sejteti, hogy a dolog sűrgős és neki indulni kell. A férj nem kérdezősködik tovább s asszony elindul az útra. Elizeus, amikor megtudja az esetet parancsot ad a szolgájának, hogy menjen előre a súnemi asszony házához és a botját helyezze a halott gyermekre. Ő is fog jönni, de csak majd később. Először még egyedül akar lenni Istennel. Még imádkozni akar. Még küzd az Úrral az ígéret beteljesedéséért. Mert nem lehet, hogy Isten félmunkát végezzen. Hisz ő gyermeket kért, hogy legyen a családnak utódja, de gyermek íme halott. Elizeus hisz az Úrban, hogy csodát fog tenni s ezért küldi előre Géházit. Hisz a feltámadásban.

            Azt is kell tudnunk, hogy Keleten a nagy meleg miatt a halottakat még aznap eltemették. Az asszony fél, hogy ha a férje megjön a mezőről és látja a halott gyermeket, azonnal intézkedik a temetés felől. És ő nem lesz otthon. De ezt a gyermeket nem lehet eltemetni, ez a gyermek nem a sírnak adatott, ennek a gyermeknek élni kell, ezért viszi a próféta szobájába és csukja rá az ajtót. Elizeus ugyanebben a hitben cselekszik. A bot ráhelyezése Keleten szimólikus jelentésű, ez lefoglalást, birtokbavételt jelent. Olyan volt ez, mint amikor a vonatban vagy színházban odateszünk valamit, jelezve, hogy az a hely fenn van tartva valaki számára. Elizeus ezzel azt jelzi, hogy ehhez a gyermekhez senki sem nyúlhat addig, amíg ő meg nem érkezik.

            Most térjünk vissza Géházihoz, mert valami különös dolgot tudunk meg róla. Ő előrement a bottal és feladatát lelkismeretesen elvégezte. Sőt többet is tett.nem csak a gyermekre tette a botot, hanem várta az élet jeleinek a megjelenését is. De csalódnia kell, mert nem történt semmi. Ekkor visszafordul és jelenti Elizeusnak a csalódását, hogy a bot ráhelyezésének semmi eredménye sem volt. Ez azt jelenti, hogy Géházi őszintén hitt a feltámadásban. És most csalódott, hogy a gyermek nem ébredt fel. Ez is kedves vonása Géházinak. Nincs jogunk kételkedni abban, hogy kisebb hite lett volna, mint Elizeusnak és az asszonynak.

            De itt van már egy kevésbé szimpatikus vonás. És ez nem csak az, hogy többet akart tenni, mint amire megbízást kapott, hisz neki  a bot rátétele volt a feladata és nem a feltámasztás. A hiba az, hogy itt a szolga a gazdája helyére akar kerülni. Átlépi a határt, többet tulajdonít magának és nyilván a feltámasztás dicsőségét akarja magához ragadni. Mekkora dicsőség lesz az számára, ha azzal a hírrel jöhet haza, hogy a gyermek él! Az is lehet, hogy jutalmat remélt a gazdag asszonytól, de ezt nem állíthatjuk, csak sejthetjük. Kétségtelen, hogy ez már rossz irányba való haladás Géházi életében. Most még csak a dicsőséget kívánja, nem sokára már a pénzt is. A bűn már lopózik befele a szívébe. Lassan, de biztosan rossz irányba kezd elmozdulni az élete.

            S a harmadik találkozás, az már a mélypont a Géhézi történetében. Megdöbbenünk, hogy az Isten emberének szolgája egy ilyen tettet el tud követni. És ebben nem is az a legnagyobb baj, hogy ő kapzsi volt, hanem az, hogy Isten nevére hozott szégyent. Elizeus nevét is bemocskolta. Nem csak a második tábla ellen vétkezett: „ne lopj”, hanem az első tábla ellen is: „ne legyenek neked idegen isteneid én előttem.”

            De lássuk a történetet közelebbről. Elizeus a hála minden formáját elutasította, amikor Naámán, a gazdag hadvezér meg akarta jutalmazni csodálatos gyógyulása után. Elizeus ezt azért tette, hogy az Úr nevére ne hozzon szégyent. Naámán meg kellett értse, hogy Isten országában egészen másképp mennek a dolgok, mint ebben a világban. A pogány isteneknek gazdag jándékokat kellett adni, ha segítettek, vagy hogy segítsenek. Az Izrael Istene ingyen ad, semmit sem kér érte. Géházi ott lehetett, amikor Elizeus visszautasította az ajándékot és ő azt sajnálja, hogy gazdájának nincs üzleti érzéke. Most busás ajándékot kaphatna és az jól is fogna. Ezért ő szalad a kincsekkel távozó hadvezér után. Naámán ezt látva rögtön leszáll a szekeréről és megkérdezi, hogy mi a baj? Bárcsak annyit mondott volna Géházi, hogy hát ő kérne egy kis jutalmat és ne keverte volna bele a dologba gazdáját és Istent. Géházi azonban megjátssza az önzetlent, azt mondja, hogy vendégek érkeztek és nekik akar ajándékot kérni. Naámán erre azt mondja: természetesen örül, hogy meghálálhatja a jótéteményt és többet is ad, mint amit Géházi kér. Az, hogy most Naámán mit gondolhatott Elizeusról, hogy miként lehet az, hogy mép pár perccel ezelőtt eskű alatt tagadta meg az ajándék elfogadását, most pedig utána szalasztja szolgáját. Ez most Géházit egyáltalán nem érdekli.

            Titokban viszi be a kincseket házába, de Elizeus azonnal hívatja és felelősségre vonja. Ekkor kiderül, hogy Géházi úgy hazudott, mintha olvasta volna. Annak ellenére, hogy rájött arra, hogy ura mindent tud az esetről. Nyilvánvaló, hogy ez a bűn nem maradhat bűntetés nélkül. A Szentírás nem beszél bűntetésről, hanem arról, hogy megkapja Naámán poklosságát. Ő két dolgot hozott magával: a poklosságot és a sok kincset. Nos Géházi mind a kettőt megkapja.

            Géházival azonban még egy negyedik alkalommal is találkozunk. A csalás és lopás miatt Elizeus elbocsátja szolgálatából. El tudjuk képzelni, hogy ez nem volt egy szép elválás. Nem kapott egy elismerő diplomát hűséges szolgálatáért. Amit kapott, az a Naámán poklossága volt. Ezt a szörnyű betegséget mostantól fogva egy életet át hordoznia kellett. Ez naponta vádolta őt kapzsiságáért és hazugságáért.

            De ezzel Géházi nem tűnik el végleg a szemünk elől. A Bibliában még egyszer találkozunk vele az elkövetkezendő időben. Ez egy véletlenszerű, de mégis nagyon jelentős találkozás. A Biblia nyilván nem emberek és népek pontos történelmi leírása. Mi ugyan sok mindent szeretnénk tudni, hogy mi és hogyan történt, de csalódásunkra a Szentírás nem számol be mindarról, amire mi kíváncsiak volnánk. A Szentlélek nem tartotta azt fontosnak, hogy Géházi életének minden apró mozzanatát feljegyezze a mi számunkra.

            A Jéhu idejében találkozunk utoljára Géházival. Jéhut Elizeus kente fel királlyá Isten parancsára. Valószínű, hogy Jéhu előtte nem is hallott Elizeusról, de meg akarta tudni, hogy ki is ez az Isten embere, aki őt abban segítette, hogy ilyen magas méltóságra jusson. Nem hagyott ki egyetlen alkalmat sem, hogy tudakozódjon arról, hogy ki is ez az Isten embere? Nagyon örült, amikor megtudta, egyik portyája során, hogy Elizeus szolgája, Géházi a közelben tartózkodik. Azonnal hivatta őt és így került sor egy beszélgetésre Jéhu és Géházi között. A király azt kéri Géházitől, hogy meséljen azokról a nagy cselekedetekről, amiket Elizeus vitt véghez. Jobb helyen nem is tudakozódhatott volna és Géházi szép sorjában elmeséli mindazt, amit ő  a saját szemével látott, amit átélt a próféta közelségében.

            Mert már maga az is egy csoda, hogy erre a beszélgetésre egyáltalán sor kerülhetett. Hisz Géházi poklos volt és a poklosokkal nem beszélgettek, mivel ez a betegség ragályos volt. Megtörtént mégis, hogy poklosokkal szóba álltak, de csak úgy hogy jó pár méter távolság volt a beszélgetők között.          Az isteni gondviselésnek különös rendelése ez, hogy épp ezen a napon , amikor Géházi mindezt a királynak elmeséli a súnemi asszony is feltűnik a láthatáron. Ő Elizeus tanácsára, mivelhogy éhség volt, külföldön tartózkodott hét évig. Ez idő alatt az akkori törvények szerint a vagyon a királyé lett és ezért panaszra jön a királyhoz. Minden valószínűség szerint ekkor ő már özvegy, hisz a férjéről nincs említés, és azon se lehet csodálkozni, hogy Jéhu teljesíti az asszony kérését és az visszakapja vagyonát. Ez az asszony így már a harmadik csodát éli meg az életében.

            Most itt láthatjuk, hogy miként reagál Géházi arra bűntetésre, amit kapzsisága és hazugsága miatt kapott. Mert íme milyen szépen beszél az ő volt gazdájáról. Láttuk azt, hogy a gyermek feltámasztásánál nem játszott Géházi pozitív szerepet. Ő szerettt volna előtérbe kerülni és a babérkoszorút a maga fejére tenni. Már akkor kezdett felnőni benne a keserűség gyökere gazdája iránt. Biztos, hogy az se esett jól neki, amikor a Naámánnal történt incidens után Elizeus elzavarta őt maga mellől. Így Elizeus nem lehetett a szíve csücske. Emberilag azt várnánk, hogy ezért a bűntetésért Elizeust hibáztassa, azt várnánk, hogy amikor Jéhu arra kéri, hogy mesélje el Elizeus nagy tetteit, akkor ő ezt megtagadja s igyekszik őt minél sötétebb színben lefesteni.

            De ebből az emberi magatartásból semmit se láthatunk Géházinál, sőt azt észleljük, hogy Géházi nagy örömmel, szeretettel beszél Elizeus cselekedeteiről. Pontosan mondja el az eseményeket. Azt is mondhatta volna, hogy ő támasztotta fel a gyermeket, ehelyett azt mondja el, ami történt, hogy mindezt Elizeus cselekedte. Itt látjuk meg azt, hogy Géházi szakított az egyik kedvenc bűnével, ami a hazugság volt, hisz ő ebben esett el a legcsúnyábban. Csak jót mond gazdájáról, hűségesen és igazán mondja el Elizeus cselekedeteit. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy ez az ember nagyon megváltozott az ő bensejében. Az ő igaz bizonyságtétele is hozzájárult ahhoz, hogy az özvegyasszony visszakaphassa vagyonát.

            Persze nem mi kell kimondjuk az egyes emberekről az ítéletet, de az igaz, hogy a fát gyümölcséről lehet felismerni. De minden okunk megvan arra nézve, hogy ennek az embernek az üdvössége felől jó reménységgel legyünk. Úgy tűnik, hogy a fenyítés az ő életében jó gyümölcsöket termett. Géházi megtette azt, amit a Káté így mond:” felebarátom tisztességét és jó hírnevét tőlem telhetően megoltalmazzam és előmozdítsam”. Miközben hordozta testében a bűntetést, amit Elizeus helyezett rá, mégis egy rossz szót sem mond róla, sőt elmeséli Elizeus nagy tetteit.

            De annak ellenéra egy ellentmondásos személye marad ő a Bibliának. Édespámnak volt egy mondása: ne kövessük annak hibáit, akinek erényeit nem tudjuk követni. Ne a hibáját kövessük, ne essünk se a kapzsiság, se a hazugság bűnébe, hanem tegyünk bizonyságot ami Mesterünk, Gazdánk nagy tetteiről. Adja az Úr, hogy sok fenyítés, amiket mi is kaptunk vagy kapni fogunk ezután az Úrtól, a mi megtérésünket munkálja.