Tanulságos igék a Római levélről 16

 

Tanulságos igék a Római levélről 16

Text. „ Könyörülök azon, akin könyörülök, és kegyelmezek annak, akinek kegyelmezek. Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.”(Róm.9,15-16)

 

            Ez talán az egyik legnehezebben érthető fejezete a Szentírásnak, az első fénysugár az ötödik versben árad be: áldott egyen Isten mindörökké! Másképp talán, azt mondanánk, hogy mi ezzel nem tudunk mit kezdeni és inkább átugorjuk ezt a három fejezetet, de ez is benne van a Bibliában s így szent kötelességünk foglalkozni vele.

            Az apostol először is arról számol be, hogy nagy az ő szomorúsága és szívének fájdalma. Ez a fájdalom Izrael népe miatt van, aki nem akarja elfogadni Krisztust. Jézus is sírt pár évvel azelőtt, mert hiába akarta összegyűjteni őket, mint kotló a kiscsibéit, de ők nem akarták. Valami hasonló fájdalom van Pál szívében is a saját népének elutasító magatartása miatt. Mózes is hasonló fájdalmat érzett, amikor fenn volt a hegyen, népe ezalatt az aranyborjút imádta, s így imádkozott: bocsásd meg bűneiket, ha pedig nem, engem törölj ki a könyvedből, amelyet írtál.

            Pál is azt mondja, hogy inkább ő kárhozzon el, csak népe üdvözüljön. Persze, maga Pál jól tudja, hogy ő nem tudja megtartani Izraelt, mert ez egyedül Isten hatalmában van.  De a fájdalom nagyon is érthető, hisz az ő népéről, véreiről van szó.

            Lehet, hogy sokan azt mondják erre: de mit érdekel ez minket? Hisz mi nem vagyunk zsidók! Miért fájna ez nekünk? Végül is az ő dolguk. De mégsem így van, nem rendezhetjük el egy vállrándítással ezt az egész dolgot. Mert azt nem felejthetjük egy pillanatra sem el, hogy itt Isten választott népéről van szó. Izrael nem egy nép a többi közül, Izrael egy különleges nép. Róluk azt mondta Isten: aki titeket bánt, az a szemem fényét bántja. (Zak.2,8) Izrael népe volt az, akit Isten kezdetben minden nép közül kiválasztott, övék a fiúság, a dicsőség. Isten sokkal többet fektettt be ebbe a nép be, mint más népekbe, ezzel a néppel számtalanszor szövetséget kötött, nekik adta a Tízparancsolatot, a papságot, az áldozatokat. És végül e nép közül támadt maga az Úr Jézus Krisztus, Jeruzsálem, Betlehem, Názáret mind Izraelben vannak, s az első 12 tanítvány is ennek a népnek a tagja volt. Izrael ezen felül egy nagy titok a mi számunkra, de semmiképp nem lehet közömbös számunkra, hogy mi történik vele.

            De Pál fájdalmasan meg kell állapítsa, hogy Izrael nemet mond Jézusra, beteljesedik a Ján.1,11, hogy az övéi közé jött, de az övéi nem fogadták be őt. De mi történik most, Isten elengedi, magára, sorsára hagyja az ő népét? De akkor mi lesz a többi néppel? Ha Isten a saját népét sem tudja megváltani, akkor van remény a többi nép számára? Ezzel maga az üdvösség inogna meg, hisz Pál már az első fejezetben elmondta, hogy az evangélium Isten ereje minden hívő üdvösségére, először zsidónak, azután görögnek.

            Legutóbb láttuk, hogy minket semmi sem szakíthat el Isten szeretetétől, még mi magnk sem. Akkor Izrael megteheti azt, hogy elszakítsa magát Isten szeretetétől? Akkor a pogányok megtartatnak, Izrael pedig nem? Izrael elutasítása erősebb, mint az Isten üdvözítő akarata? Erősebb az Izrael „nem”-je, mint az Isten „igen”-je?

            Pál erre azt mondja, hogy az nem lehetséges, hogy meghiúsult legyen az Isten beszéde. Jóllehet Izrael benyújtotta a „válókeresetet”, de Isten nem fogadta azt el. Isten elválaszthatatlan az ő népétől. Isten kitart szava és akarata mellett. Pál elmondja, hogy Isten kezdetben az üdvakaratát az egész világra nézve meg akarta valósítani. Ezt Isten úgy kezdte, hogy kiválasztotta Ábrahámot, majd Izsákot Izmáellel, Jákóbot Ézsaúval szemben, Józsefet a többi testvérrel szemben. Hogyan? Miért? Nem igazságtalan Isten, hogy egyiket kiválasztotta, a másikat pedig elvetette? Nem, mert Isten szuverén Úr, ő azt teszi, amit akar, ebbe nekünk nem enged beleszólást.

            Látjuk ezt  Mózes és a fáraó példájában is. Mózest kiválasztotta, a fáraót pedig megkeményítette, mindkettőt felhasználja tervében, az egyiket mint kiválasztotta, a másikat, mint megkeményítettet. Mindketten eszközök az Isten kezében, akiket ő akarata szerint használ. Az egyiknél nincs érdem, a másiknál nincs mentegetőzés.

            Ezek után a mi nagy kérdésünk ebben a nehéz kérdésben az: ha a kiválasztás, elvettetés Isten akaratától függ, akkor az embernek ebben semmi felelőssége sincs? Akkor az ember egy bábú az Isten kezében, akit kénye-kedve szerint tologat ide vagy oda? Akkor van joga Istennek számon kérni az embert? Nyilván ez nem így van. Az embernek óriási a felelőssége, és mi ezt Jézus Krisztusban látjuk. Ő mindenkit hívott magához, s azt mondta, hogy aki hozzá jön, azt ő semmiképpen ki nem veti, aki hisz őbenne, annak örök élete van.

            Nyilván, hogy a kiválasztás emberi oldalról nézve egy titok a mi számunkra. Mi ezt nem tudjuk minden részletében megérteni. Lehet, hogy még Kálvin is elkövette azt a hibát, hogy ő ebben a kérdésben is megpróbált mindent megérteni, megmagyarázni, egy logikus rendszerbe illeszteni. Mi nem érthetjük meg, hogy miért lesznek üdvözültek és elkárhozottak, miért hisz az egyik ember és marad hitetlen a másik.

            Egy dolog azonban biztos és ebben nyugodjunk meg: ebben a nehéz, titokzatos fejezetben, ebben a talán legnehezebb teológiai kérdésben is Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjával van dolgunk, aki a szeretet Istene, aki mindenek ellenére véghez viszi akaratát és ez üdvakarat az egész világra , minden emberre nézve. Az, hogy mégis lesznek kárhozottak, az nem az ő hibája, hanem az ember bűne és hitetlensége.

            Mi sokszor nem tudjuk megérteni Isten cselekedeteit. Hogyan is tudná megérteni a teremtmény a Teremtőt? De ahogy egy nagy egyházatya mondta, ahol a ratio megszűnik, ott kezdődik az adoratio, vagyis ahol az értelem megszűnik, ott kezdődik az imádat. De a legérthetetlenebb az, hogy Isten szeret minket, és hogy értünk elküldte a Fiát, akinek váltságműve előtt csak ámulni tudunk. Mi ebben nyugodjunk meg, hogy Isten szeret minket és eez nekünk életben és halálban elég ahhoz, hogy boldogok lehessünk.

Javasolt cím : A kiválasztás titka                                                    Lőrincz István