Igehirdetési sorozat Bőjtfő nagyhetére Kereszt felé vezető nyomok 4

Igehirdetési sorozat 2022 

Bőjtfő nagyhetére Kereszt felé vezető nyomok IV.  

1 Nap A menedékvárosok Text. 4Móz.35,12 

Folytatjuk a 3 évvel ezelőtt elkezdett igehirdetési sorozatunkat, melynek címe: Kereszt felé vezető nyomok. Már 3 éve olyan ószövetségi igéket vizsgálunk meg, amik mind előre mutatnak Jézus szenvedésére és arra a szabadításra, amit ő értünk elvégzett. Az utolsó ige az érckígyóról szólt, amiről Jézus is beszélt a Nikodémussal való társalgásában. A mai napon a menedékvárosokról fogunk hallani, amik arra szolgáltak, hogy a vétlen gyilkosságot elkövető emberek oda menekülhessenek a vérbosszúló elől. A mai estén ezzel kapcsolatosan három kérdést fogalmazunk meg, amire megpróbálunk választ is adni. Hova menekülsz? Képzeljünk el egy olyan embert, aki szalad a vérbosszú elől és megkérdezi tőle valaki: hova menekülsz? Ő előre mutat Síkem városára és azt mondja: oda menekülök, hisz az egy menedékváros. Mi volt a menedékváros? Ahogy már mondtam, ebben az időben a népek gyakorolták a vérbosszú szokását. Ha valakit megöltek, annak a legközelebbi rokona fel volt hatalmazva arra, hogy a gyilkost megölje. Isten az ő népe életében ebben egy korlátot helyezett el. Azt a parancsot adta, hogy ha bevonulnak Kánaán földjére, akkor ú.n. menedékvárosokat kell létesíteniük. Ha valaki véletlenül, pl. egy munkabalesetben ölt meg valakit, ha a fejsze foka leesett a nyeléről és az megölte a másik embert, ez különben egy bibliai példa, akkor a vétlen gyilkos a menedékvárosba futhatott és ott biztonságban élhetett. Addig üldözhették, de ha már a város kapuján belül volt, ott már teljes biztonságban érezhette magát. Ezt persze mi úgy olvassuk, hogy nekünk ehhez a rendelkezéshez semmi közünk sincs. Hiszen ma már egészen más helyzet van, bíróságok vannak, akik minden ilyen esetben döntenek. De azért ez nem így van, hisz mi ha nem is gyilkoltunk, de sok bűnt követtünk el. És a nyomukban ott van Isten törvénye. Igen, én vétkeztem és Isten haragja van rajtam. Hova meneküljek ilyenkor? Mert a a törvény, az Isten haragja utolér és halálra ítél engem. És ebben a pillanatban evangélium, örömüzenet lehet számomra a menedékvárosokról szóló ige. Számunkra ez a menedékváros nem más mint Jézus Krisztus golgotai keresztje. Ez a bűnösök menedékvárosa, és ez a menedék mindenki számára elérhető. Senki sincs, aki oda nem menekülhetne. A második kérdés: miért menekülsz? A válasz egyszerű, azért mert vétkeztem. Igen, ezt a legnehezebb beismerni. De ezt mégis a legjobb dolog megvallani, mert akkor jöhet a gyógyulás. A régiek sokkal komolyabban vették ezt. A reformáció idején íródott olyan könyv, ami azt mutatta be, hogy miként kell életünket a Tízparancsolat alapján megvizsgálni és meglátni, hogy mennyit vétkeztünk. Ez az ember a maga bűnéért menekült a városba, nem mások bűneiért. Az, hogy mit tettek mások, őt az nem érdekelte. Mi mindig szívesebben foglalkozunk a mások bűnével, amint a magunkéval. Aki már látja a saját maga bűnét, az nem foglalkozik a másokéval. Ő tudja: én vétkeztem, én vagyok halálra ítélve, nekem kell szabadulást keresni. Az ilyen ember siet a kereszthez. Nincs vesztegetni való ideje. Nem búcsúzott el szeretteitől, nem öltözött át, mert az élete mentése legsürgősebb feladata volt. Bárcsak így tudnánk futni az Úr Jézus Krisztus golgotai keresztjéhez, hogy ott bűnbocsánatot nyerjünk. Mert ki tudja, lehet hogy holnap már késő lesz. Ne lepjen meg a halál úgy, hogy előtte nem álltunk meg Jézus Krisztus keresztjénél és nem raktuk le bűneinket. Ki véd meg a menedékvárosban? Ha megkérdezzük emberünket, hogy ki fog téged itt megvédeni, hisz a város körül nincs magas fal, nincsenek őrzött helyek? Akkor emberünk erre azt fogja válaszolni: hát az őriz engem, hogy Isten ezt megígérte, így rendelte el. A Golgotát Isten rendelte, ajándékozta mindnyájunk számára és ígérte, hogy aki hittel feltekint a Jézus Krisztus keresztjére, az ne vesszen el, hanem örök élete legyen. Ő rendelte, hogy Jézus Krisztus halála engesztelő áldozat legyen a mi bűneinkért. Akárhány vérbosszúló is üldözte emberünket, miután a városba bejutott, semmit sem árthattak azok neki. Minket is üldöz Isten törvénye, hogy azok ellen vétettem, aztán az Isten méltó haragja, a Sátán is vádol keményen, meg a lelkiismeretem is. De Jézus Krisztus keresztje, az én menedékvárosom, ahol életben és halálban biztonságban vagyok. Áldott legyen ezért az Úr.  

2 Nap A gilgáli emlékmű Text. Józs.4,20 

Az emlékművek nálunk nagy becsben állnak. De az idők változnak. A történelem során nem kevés olyan volt, hogy valakik hatalmas szobrot állítottak, majd ledöntötték ezeket, mint gazemberek szobrát, gondoljunk itt a Sztálin szobrokra. Érdekes, hogy a Bibliában is vannak emlékművek s a mai napon egy ilyennel foglalkozunk. Azért foglalkozunk ezzel ebben a sorozatban, mert ez az emlékmű a Jézus Krisztus golgotai keresztjének az előképe valamiképpen. Lássuk, hogy mire mutat ez az emlékmű ott a Jordán partján. Isten döntéséről tesz bizonyságot. Isten népe 40 évi pusztai vándorlás után ott állt a Jordán partján. A folyó túloldalán már látták az ígéret földjét. De hogy jussanak át ezen a folyón? Hisz úszni csak nagyon kevesen tudtak, és hogy vigyék át az asszonyokat, gyermekeket, állataikat s azt a sok mindent, amit magukkal hoztak? De az élő Isten most is ott volt velük, ő utat teremt ott, ahol emberileg lehetetlen az átkelés. De vajon fog-e Isten segíteni? Hisz Izrael ebben a 40 esztendőben nem a legjobban viselkedett. Mennyi engedetlenség, zúgolódás, bálványozás volt mögöttük. Hányszor kellett Isten mondja: haragra ingereltek engem. Ezek az emberek nem érdemelték meg, hogy Isten segítsen rajtuk. De nem így van ez velünk is? Mi vajon megérdemeljük, hogy Isten segítsen rajtunk? Hisz hányszor lázadtunk mi is, engedetlenekedtünk, bálványoztunk dolgokat. De Isten mégis segített. A nép ott állt a Jordán partján, Isten pedig azt parancsolta, hogy a papok a frígyládával a vállukon lépjenek be a Jordán vizébe. És ekkor csoda történik, a víz kezd visszahúzódni. Isten karja visszatartja a vizet. És a nép a papok nyomában szépen átkel a folyón. Miután átvonulnak, Józsúé azt parancsolja, hogy a folyó partján kőből állítsanak fel egy emlékművet. Mit hirdet ez az emlékmű? Hát azt, hogy Isten mellettünk döntött. Bűneink ellenére döntött mellettünk. Annak ellenére, hogy bűneinkkel megbántottuk és megharagítottuk Istent. Döntött mellettünk minden mi érdemünk nélkül. Egyedül ingyen kegyelméért cselekedett így velünk. A mi számunkra nagy öröm, hogy hogy nekünk is van egy ilyen emlékművünk és ez nem más, mint Jézus Krisztus keresztje. Ez az emlékmű azt üzeni nekünk: Isten döntött melletted, igent mondott rád. Ez nem kellene hidegen hagyjon minket Ezen üzenet meghallása, megértése után nem kellene ugyanolyanok maradjunk, mint amilyenek eddig voltunk. Mert ha megértettük, hogy Isten döntött mellettünk, akkor nekünk is kell döntetnünk mellette. Ez az emlékmű arról beszél, hogy mi is a túlsó part felé tartunk. Képzeljük el, hogy pár év múlva egy gyermek sétál erre édesapjával, mire a gyermek megkérdezi apját: mi ez az emlékmű? Mire az apja elmeséli: egykor, sok évvel ezelőtt ott álltunk tanácstalanul a folyó partján. Ahol mi álltunk, ott a puszta volt. A túlsó parton volt a virágzó, a tejjel –mézzel folyó Kánaán földje Ahol mi álltunk félelem és nyugtlanság volt, a túlsó parton biztonság, öröm és békesség. Ahol mi álltunk szegénység volt, a túlsó parton gazdagság és bőség. Ó, hogy vágytunk átjutni a túlsó partra, de nem láttunk utat, mégis Isten átvezetett minket, utat készített számunkra a túlsó partra. Igen, ez érvényes ránk is. Mi itt pusztaságban élünk, mi egy reménytelen világba születtünk, s ennek nagy része nyomorúság és szenvedés. A végén pedig vár ránk a sír. A sír után pedig az ítélet, amiben mi nem tudunk megállni. De nem csak ez vár ránk, hanem azokra, akik hisznek az üdvösségben, az örök élet vár. A kérdés, most már csak az: hisszük-é ezt és vágyakozunk arra, hogy mi is átjussunk a túlsó partra, ahol békesség lesz, ahol megnyerjük az örök élet koszorúját? Isten elkészítette számunkra az utat a túlsó partra és ez nem más, mint Jézus Krisztus keresztje. Erről az emlékműről beszélni kellett. Józsúé elmondta a népnek, hogy ha majd fiaik megkérdezik, hogy mit jelentenek ezek a kövek, akkor el kell mondják, hogy ezek arra emlékeztetnek, hogy az egész nép száraz lábbal kelt át a Jordánon. Mi el kell mondjuk, hogy mit jelent számunkra Jézus Krisztus keresztje, hogy az vezet át minket a halál örvénylő folyója felett az örök életre. Ne szégyelljünk erről beszélni, mert az gyávaság lenne. Hát miért is szégyellnénk azt a keresztet, ami megmentett minket? Beszéljünk róla mindenkinek, hogy mások is elinduljanak rajta a túlsó fénylő partra.  

3 Nap Ráháb Text Józs.6 24-25a 

Egy lelkipásztor egy meghívót vitt egy családba egy gyülekezeti alkalomra. Egy fiatalember fogadta, s amikor a lelkipásztor a meghívót átadta, azt mondta a fiatalember: én ezt a nagymamának adom, ez neki való alkalom. Ez a fiatalember meg volt győződve arról, hogy az evangélium csak az idős embereket érdekli, akiknek már nincs sok hátra az életből. Sajnos nagyon sok ember számára az evangélizáció, az igehirdetés egy közömbös dolog lett, amire azt mondják: olyan mint a szentelt víz, se nem árt, se nem használ. Pedig ennek az ellenkezője az igaz, az evangélium a mi megtartatáunkról szól, és a visszautasítása nagyon veszélyes, hisz üdvösségünkbe kerülhet. A mai igehirdetésem címe az lehetne: a megtartás háza. Itt egy elveszett városról hallunk. Ez Jerikó volt, a kánaáni pogány kultusz egyik fő központja. Ebbe a városba egy szép napon két kém érkezik, akik Isten ószövetségi népéhez tartoztak. Mit láttak ezek az emberek? Hát körülbelül azt, amit ma ma egy nagyvárosban látni lehet. Egy gazdag világ, sok üzlettel, nagy ünneplésekkel. De ezek a férfiak tudták, hogy ez egy Isten nélküli város, és ez rettenetes. Mert egy ilyen városban a külső csillogás mögött rengeteg nyomorúság és bűn is van. Ők tudták, hogy erre a városra hamarosan Isten haragja fog lesújtani. Jerikó a mi világunknak hű képe. Ez a világ, mint Jerikó is halad az Isten végső ítélete felé. Csak az emberek ezt nem akarják tudomásul venni. Úgy vannak ma is, mint a Nóé napjaiban, hogy ettek, ittak, adtak vettek, házasodtak és férjhez mentek, egészen addig, amíg Isten be nem csukta a bárka ajtaját és az ítélet el nem következett. Tudjuk-e, hogy egy olyan világban élünk, ami egyszer el fog veszni? Egy napon Józsúé, ez különben Jézus ószövetségi neve, ott állt Jerikó kapui előtt, hogy hajtsa végre rajta az isteni ítéletet. A történetet ismerjük. Miután az egész nép körüljárta a várost, miután a hetedik napon hétszer körüljárták azt, a város falai leomlottak s a város tűzben égett meg. De a fal egy része ép maradt. És ott abban a falrészben emberek laktak és az ablakából vörös fonál lógott ki. A bevonuló emberek tudták, hogy abban a házban lakókat életben kell hagyni, nem szabad bántani őket. Ez a ház előre mutat Jézus Krisztus keresztjére. Amikor Isten rettenetes haragja elkövetkezik erre a világra, akkor nyilvánvaló lesz, hogy csak egyetlen hely van a mi számunkra, ami megtartatást, szabadulást jelent, és ez nem más, mint Jézus Krisztus keresztje. Egy régi magyarázó azt mondja, hogy a vörös fonál Jézus vérét jelenti a mi számunkra. Mi nagyon jól tudjuk, hogy ez a ház miért maradt meg és az abban lakók miért kíméltettek meg. Amikor a kémeket felismerték, ők egy házba menekültek, a parázna Ráháb házába. De ez a romlott életű asszony egy csodálatos hitvallást tett, ami így hangzott: mi vétkeztünk és megérdemeljük az Isten eljövendő ítéletét. De én meg szeretnék menekülni és szeretnék az Isten népéhez csatlakozni. Utána elrejtette őket, majd kötélen leeresztette őket a falon. A kémek pedig lelkére kötötték, hogy ne felejtsen egy vörös fonalat tenni az ablakba, háza falára. Azt is megmondták, hogy rokonait is gyűjtse majd házába, hogy ők is megmeneküljenek. Ráháb ezt elhitte, megragadta a menekülés lehetőségét, családtagjaival együtt megtartatott az ítéletben. Így lesz ez majd az utolsó ítéletkor is. Nem a hatalmasok, nem a bölcsek, nem a magukat jóknak tartók fognak megmenekülni, hanem azok akik elrejtőznek a megmenekülés házában, a Jézus Krisztus keresztjében. A különös az, hogy nem egy jó, egy tökéletes ember tartatik meg, hanem egy nagyon rossz és bűnös ember: Ráháb, a parázna asszony. Jézus Krisztus keresztje a bűnösöket menti meg, a legnagyobb bűnösöket. Nincs itt benne a Bibliában, de képzeljük el, hogy Ráháb az ítélet előtt járja Jerikó utcáit és hivogatja az embereket a házába. Lehet egyesek azt mondták: még gondolkodunk ezen. És addig gondolkodtak, amíg már túl késő lett. Mások ezt mondták: ez túlzás, mi jó emberek vagyunk, miért vesznénk el? De elvesztek. De Ráháb és családja, akik elhitték ezt, hogy Isten ígérete megáll, hogy az a ház, ahova a vörös fonal ki lesz függesztve, meg fog maradni, meg is maradtak. S így is történt, ez a ház megmaradt az ítéletben. Mi is ezt kell tegyük, amit Ráháb tett s az ítélet előtt tehetett. Hivogatni az embereket a megtartás, a megmenekülés házába, ami számunkra a Jézus Krisztus keresztje. Bárcsak meghallanánk a hívó szót, odamenekülnénk a kereszthez, ahol bűnbocsánat és örök élet vár ránk.  

4 Nap Ákor völgye Text. Józs.7,25-26 

Egy fiatalember eljegyzett magának egy leányzót. Az egyik rokona, aki komoly, hívő ember volt találkozásukkor megkérdezte: tán csak nem a kánániták közül veszel magadnak feleséget? A fiatalember először megdöbbent, de utána mosolygó arccal válaszolt: nem, az én feleségem az Izrael fiai közül való! Ő hisz Jézus Krisztusban, mint személyes Megváltójában. De miért olyan fontos dolog, hogy egy keresztyén fiú keresztyén lányt vegyen feleségül? A keresztyének talán egészségesebbek, mint a többi emberek? Nem! Kevesebb baj, szenvedés van az életükben, mint másoknál? Nem! Kevesebb harcuk, küzdelmük van, mint azoknak, akik nem járnak az Isten útján? Nem, sőt még több a harcuk és kísértésük, mint a többieké. Ha erről egy ószövetségi embert kérdeznénk meg, akkor ő elvezetne minket Ákór völgyébe és ott egy nagy kőhalmot mutatna nekünk. Mire utal ez a kőcsomó, mi ennek az üzenete a mi számunkra? Próbáljuk meg ezt a történetet magunk elé képzelni. Először is ez a kőhalom az elvetetteknek az emlékműve. Izrael népe bevonult Kánaán földjére, elkezdte az ígéret földjének az elfoglalását. Nagy és dicsőséges győzelmek voltak már mögöttük. De ekkor egy nagy visszaesés, visszalépés történt. Egyszer csak egy kis pogány sereg megfutamította őket. Ebben a nyomorúlt helyzetben Józsúé az Urat kérdezte. Az Úr azt válaszolta: ti nem tudtok győzni, hisz átok alatt vagytok. Van közöttetek egy tolvaj, aki elvett azokból a dolgokból, amik az Úrnak voltak szentelve. Utána egy döbbenetes eseménysor következik. Józsúé összehívja a népet s utána sorsvetéssel keresik meg, hogy ki követte el a lopást. Először kijön Júda törzse, utána kijön Zerah nemzetsége, aztán egyre szűkül a kör s végül a sors Ákánra esik. Remegve vallja be a bűnét. Ekkor őt s az egész vagyonát és azokat a dolgokat is, amiket ellopott Ákór völgyébe viszik, ott pedig őt egész családjával együtt megkövezik. Egy hatalmas kőhalom alá kerülnek s ott meghalnak. Ez a kőhalom azt hirdeti, hogy az átok elvétetett s Isten népe fölött felragyog a kegyelem és utána győzelemről győzelemre jutnak. Nos, az a férfi, aki minket oda elvezetett, azt mondja nekünk: látjátok, ez a különbség Isten népe és a pogányok között! A pogányoknál a bűnt nem veszik komolyan, jelentéktelen dolognak tartják. De emiatt az Isten haragja az Isten átka ott marad rajtuk és az életük egyre sötétebb lesz. De az Isten népe fölött ott ragyog a kegyelem Napja. Az átok elvétetetett, ezért lehetünk mi nagyon boldogok. A mi „Ákánunkat” Jézus Krisztusnak hívják. Talán erre valaki felkapja a fejét s azt kérdezi: hogy lehet ezt az elvetemült tolvajt Jézus Krisztushoz hasonlítani? Hogy lehet Jézus Krisztust odaállítani, amellé az Ákán mellé, aki vétkezett és emiatt halálra lett ítélve? Hisz Jézus felett ez hangzott el: ime, az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm. Mégis ezt meg kell tennünk. És amikor ezt megtesszük, megértettük az evangéliumot. Ákánon ott ott volt a bűn, az átok, a bűntetés. De ezt az átkot, bűnt el kellett rendezni. Ákánnak meg kellett halnia. De ez pont így történt Jézus Krisztussal is. A bűn reá vettetett. Csak mégis volt egy óriási különbség kettőjük között. Ákán a maga terhét, bűnét, bűntetését hordozta. De Jézus Krisztus a mi bűneinket, a mi átkunkat, bűntetésünket hordozta el. A próféta majd így ír erről: mindnyájunk bűnét ő reá vetette. A Galata levél pedig így fogalmaz: ő átokká lett értünk. Mindnyájunk bűne és annak bűntetése Jézusra volt helyezve. Őt is kivezették a városon kívülre, őt is megölték, keresztre feszítették. Őt Atyja is el kellett hagyja, így kellett kiáltson: én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? Igen, Isten őt bűnné tette értünk. Amikor a mi „Ákánunk” Jézus Krisztus meghalt, beteljesedett Zakariás próféta szava:és eltörlöm a föld álnokságait egy napon. (Zal.3,9) Igen, mi ezt meg kell lássuk. Hogy mi bűnösök vagyunk, vétkeztünk, de Jézus magára vette a mi bűneinket. Vajon legalább hálásak vagyunk-e ezért, megköszönjük-e neki ezt a nagy áldozatot? A mi számunkra az Ákor völgye a Golgota. Arról a nagy kőhalomról azt olvassuk, hogy mind e mai napig megvan. Ez egy örökkévaló jellé lett Izraelben, hogy az átok elvétetett és a kegyelem napja felkelt. Ezért ebben a történetben mi Jézus Krisztus keresztjét, annak előképét láthatjuk. A kereszt évezredek óta azért áll, hogy hirdesse: a bűn megbocsáttatott, az átok elvétetett. Sok izraelita édesapa és édesanya kézenfogta gyermekét, elvitte Ákór völgyébe, rámutatott a kőhalomra és ezt mondta: itt vétetett el Izrael bűne, itt fordult el Isten haragja, itt kezdődött el a győzedelmes élet. Mi is lélekben elmehetünk a Golgotára, ami Ákór völgyünkbe, mi bűnösök, akik nagyon jól tudjuk, hogy bűnünk miatt Isten átka kellene ránk nehezedjen. És ott megértjük: az átok, a bűntetés, az ítélet rólam elvétetett. Lehet, hogy vannak közöttünk olyanok, akik bukdácsolnak, egyik vereségből a másikba mennek. Ákór azt jelenti : szomorúság. Ákór völgyében szomorodjunk meg ilyen esetben bűneink miatt és tekintsünk fel az értünk szenvedő Jézusra. Ha ezt megérezzük és megértjük, szomorúságunk örömre fordul. És tovább indulhatunk boldogan és elmehetünk a megváltás erejével és megtapasztalhatjuk, hogy ő minket is győzelemre vezet.  

5 Nap Sámson halála Text. Bírák 16,30b 

A nagy holland festő, Rembrandt sok más monumentális festménye között ott találjuk a Sámson megvakítását ábrázoló festményt is. Egy hatalmas férfit látunk megbilincselve, s a filiszteusok izzó vasat hoznak, s azzal kiégetik a szemét. Milyen elesett, megalázott helyzetben van ez az ember! Szinte nem is gondolunk arra, hogy ez az ember Jézus Krisztus előképe, mégpedig épp szenvedésében és halálában. Miért? Hogyan hal meg ez a hős? Végtelen magányban, elhagyatottságban. Ki is volt Sámson? Isten népe a pogányok elnyomása alatt sóhajtozott, ezek a filiszteusok voltak. Ekkor választotta ki Isten Sámsont, hogy népének szabadítója legyen. Már a születése előtt elválasztotta őt Isten erre a szolgálatra. Őket a Biblia bíráknak, szabadítóknak nevezte. Ebben már benne van Jézus Krisztus neve, aki Szabadítóként érkezett el ebbe a világba. Itt is látjuk, hogy az igazi Szabadító felülről, azaz Istentől jön. Sámson hatalmas tetteket hajtott végre, de volt neki egy gyenge pontja és ezek a nők voltak. Ez lett a veszte is. Látjuk itt, hogy milyen döbbenetes az, hogy ez a hatalmas erejű férfi, akit ezer filiszteus sem tudott legyőzni, egyetlen nő által hogyan győzetik le. Sajnos nem ő volt az egyetlen a Bibliában vagy az egyháztörténelemben, aki ugyanezen az úton járt. A lányt, aki őt a filiszteusok kezére játszotta Delilának hívták. A történetet ismerjük, Sámson nazír volt, ezért haját nem lehettt lenyírni. De Delila elaltatta őt és így a filiszteusok levágták a haját és ezzel Isten ereje is eltávozott tőle. Ekkor a filiszteusok elfogták, megkötözték, kiszúrták a szemét, különös módon épp azt az érzékszervét, ami eddig mindig kísértésbe vitte, s egy malomba vitték, ahol a malomkereket forgatta. Közben kinőtt újra a haja s ezzel visszatért az ereje. Ekkor a filiszteusok Dágon istenük tiszteletére egy nagy ünnepet szerveztek. Az ünnep csúcspontja a nagy poén az volt, hogy elővezették Sámsont, odaállították a templom két hatalmas tartóoszlopa közé és hárfát nyomtak a kezébe, hogy azon játsszon és énekeljen. De Sámson a hárfát elhajította s megragadta a két tartóoszlopot. Összepoppantotta azokat, így a tető leszakadt, önmagát és több ezer filiszteust maga alá temetve. Sámson ott áll teljesen egyedül és őt egy csúfolódó, gúnyolódó tömeg veszi körül. Ebben a képben felsejlik a Megváltónk arca, őt is nevetségessé akarták tenni, erről beszél a töviskoszorú, amit fejére nyomtak. Ott áll teljesen egyedül és körülötte a csúfolódók nagy serege. Ezt már Ésaiás próféta megjövendőlte: körültekintettem, de nem volt segítő, álmélkodtam, de nem volt támaszom. Saját karom segített nekem és haragom támogatott (És.59,16)!. Jézus egyedül halt meg, ezzel is mutatva, hogy mi semmit se tudunk a megváltásunkért tenni. De most térjünk vissza Sámsonhoz. Az ő halála nagy győzelem lett. Ő életének idején is nagy tetteket vitt véghez, de halálával több filiszteust ölt meg, mint addig egész életében. Az ő halála volt a döntő győzelem az ellenség felett, és ebben csodálatos előképe lett Jézusnak. Mert Jézus is nagy dolgokat vitt végbe életében: tanított, betegeket gyógyított, lecsendesítette a tengert, éhezőket elégített meg, halottakat támasztott fel. De a döntő cselekedete mégis csak a halála volt, hisz a kereszten kiálthatta el: elvégeztetett! Ebben nyilvánvaló lett az ő győzelme, hisz 3 nap múlva jött a dicső feltámadás, 50 nap múlva 3000 ember csatlakozik a gyülekezethez, majd a legnagyobb ellenség a tarzusi Saulus is megtér és csatlakozik Isten népéhez. És azután jön azok megszámlálhatatlan serege, akik hittek benne. Még egyszer térjünk vissza Sámsonhoz. Sámson nem egyedül halt meg, hisz ezreket rántott magával a halálba. De így volt ez Jézussal is. Sokakat vitt magával a halálba. De hogy értsük ezt? Gondolom itt a legtöbben a vértanúkra gondolnak, akik meghaltak Jézusért. Nem, ők tiltakoznának ez ellen, hisz azt mondják: Jézus minket az ő életébe vitt. Akkor hogy kell értsük ezt? Hát úgy, hogy Isten számára a mi természetünk, amivel mi megszülettünk utálatos, mivelhogy mi lelki emberek kellene legyünk, de testiek vagyunk. Nekünk meg kell változni.De magunktól nem tudunk megváltozni, Jézus halálának ereje megváltoztathat minket. Jézus Krisztussal együtt együtt a mi ó-emberünk megfeszíttetett, meghalt és eltemettetett, mondja a Heildelbergi Káté. Pál is azt mondja: Krisztussal együtt megfeszíttettem, ő is oda adta halálba a büszke, farizeusi énjét. Akik Krisztusban vannak, azok megfeszítették a testet kívánságaival együtt. Bárcsak így lenne ez a mi életünkben is.  

6 Nap Micpa Text. 1 Sám.7,7.9 

Amikor felvesszük temetéskor az életrajzi adatokat, gyakran elhangzik: nem járt templomba, de hívő ember volt. Nem járt templomba, de keresztyénként élt. De mit jelent keresztyénként élni? Erre a legtöbben ilyen választ adunk: kerülni a rosszat, emberségesnek lenni, jót cselekedni. De a Biblia nem ezt tanítja, bár ezek az elemek is benne vannak. De a keresztyén élet első sorban: hitben élni. Mert a helyes életfolytatás a helyes hitből származik. A fődolog a hit. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a keresztyén élet hitben való élet. Lássuk tehát, hogy mit jelent hitben élni? Ez az ige egy különös történetből való. Egy olyan időben játszódik, melyben Isten népe elfeledkezett Istenéről. Lépésről-lépésre csúszott lefelé a bűn útján. S a bűn sohasem marad szomorú következmények nélkül. Aki nem akar az Úrnak engedelmeskedni, az a bűn és a világ szolgája lesz. Isten népe a filiszteusok uralma alá kerül. De van egy valaki, aki nem jár ezen az úton. És ez nem más, mint Sámuel próféta. Ő imádságban tusakodik a népért. Húsz év múlva egy fordulat következik be. Isten Lelke munkálkodni kezd a nép szívében és egy belső és külső bűnbánat következik el a nép életében. Azt olvassuk, hogy a nép sírt az Úr előtt. Milyen áldott idők azok, amikor sokan megtérnek. Ezeket hívjuk ébredési időknek, azért imádkozunk, hogy adjon Isten ilyet ma is. Édesanyám részese volt Magyarországon a háború előtt nagy ébredésnek, amikor fiatalok tízezrei tértek meg s fogadták el Jézus Krisztust személyes Megváltójuknak. Amikor ez megtörténik, Sámuel összegyűjti az egész népet Micpába . Itt egy bűnbánati napot tartanak. Azt gondolnánk, hogy ezek után az Úr megbocsátott nekik, s minden jóra fordult. Nagy félelem fogja el őket. S ez nem véletlen, hisz hirtelen nagy veszélybe kerülnek. Valósággal megsajnáljuk ezeket a veszélyeztetett és fenyegetett embereket. De valahogy nem mindnyájan ebben a helyzetben vagyunk? A hívő ember egészen az Úrhoz akar tartozni. Meglátta bűnösségét, a bálványokat megtagadta és elkezdett az Úrral élni. De épp ekkor nyílik meg a pokol kapuja és a pokol minden erői ránk szabadulnak. Olyan kísértések is jönnek, amik eddig nem voltak vagy a régiek megújult erővel rohamoznak. Elfog az aggodalmaskodás vagy a gondok óriásinak tűnnek. Kétségeink vannak, hogy vajon igaz-e, ami a Bibliában van, vagy depresszió vesz erőt rajtunk, vagy összezavarodunk hitünkben. Igen, a filiszteusok támadnak, a Sátán támad, mert nem akarja, hogy győzedelmes életet éljünk.. Most következik a legcsodálatosabb a történetben. Azaz csak a hitetlen ember számára különös ez. Mert a keresztyének értik Sámuel magatartását és sokat tanulhatunk belőle a hitéletünk számára. Tehát idézzük fel a jelenetet. A nép össze van gyűlve Micpában és ekkor jön a hír: a filiszteusok jönnek ellenünk. Mit tett Sámuel? Félbe kellett volna szakítsa a bűnbánati napot és intézkednie kellett volna a filiszteusok elleni harc érdekében, gondoljunk mi. De Sámuel nem ezt tette, hanem nyugodtan folytatja az elkezdett istentiszteletet. Egy áldozatot mutatnak be az oltáron. Meggyújtják a tüzet. Ekkor újra követ érkezik és jelenti, hogy a filiszteusok már egészen közel vannak. Sámuel ekkor is nyugodta marad. Ő a népet úgymond az áldozat alá helyezi és az Úrhoz kiált. A józan emberi ész erre azt mondja: esztelenség. De az ilyen ember nem tudja, hogy ez milyen áldozat volt. Engesztelő áldozat, ami az Isten és ember közötti megbékélést szolgálta. Sámuel egy szopós bárányt áldozott fel. Nekünk jobb áldozatunk van Jézus Krisztus golgotai kereszten bemutatott áldozata. Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét. Így kiáltott Keresztelő János. Mi hit által az ő áldozata alá állunk.Mi a megfeszített Megváltóra tekinthetünk, hisz az engesztelés a mi bűneinkért. Ő a mi békességünk s a szív ebben minden zaklatottsága között megnyugszik és békére talál. Ha Istennel békességben, rendben vagyunk, akkor minden más is rendben van az életünkben. Legyen Sámuel példakép a mi számunkra. Az ő szívét is szaggatta a félelem, az ő emberi értelme szerint ő is emberi megoldásokat kereshetett volna, de a Szentlélek nem engedte, hanem ott tartotta az áldozatnál. Ő belekapaszkodott ebbe az áldozatba és minden bizodalmát ebbe helyezte és így tesz minden igazi keresztyén ember is. Tudnunk kell, hogy miként fejeződik be ez a történet. Úgy tudom elképzelni, hogy újabb és újabb követek érkeznek egyre rémísztőbb hírekkel. Most már tenni kell valamit, kiáltják az emberek. Sámuel azonban ott marad az engesztelő áldozatnál és az Úrhoz kiált. Akkor az Úr mennydörgött a filiszteusok felett és azok megfélemlettek. Így mondja el szűkszavúan a Szentírás. De mindig így történik ez kérdezhetnénk.? Igen, mindig így történik ez. A 34-ik zsoltárban azt olvasuk: akik ő reá néznek- mármint a megfeszített Jézus Krisztusra- felvidulnak és arcuk nem pironkodik. Ez még akkor is úgy van, ha látszólag a filiszteusok diadalmaskodnak. A végén azonban kiderül: akik hitben Jézus Krisztus áldozata alá álltak, bűneiket az ő vére alá vitték, azok nem fognak megszégyenülni. Más megoldás nincs. Isten ezt adta nekünk, a keresztyén ember minden bűnével és minden bajával odajön Jézus Krisztus keresztjéhez, a nagy áldozat alá helyezi magát és segítségül hívja az Úr nevét, és akkor megtartatik. János apostol azt mondja levelében, hogy a hit az a győzedelem, ami legyőzi a világot. Az a hit, mely belekapaszkodik Jézus értünk bemutatott áldozatába. 

 (Ezen ihehirdetési sorozatot Wilhelm Busch Spuren zum Kreuz című könyve felhasználásával írtam.) 

Lőrincz István