Tanulságos igék a Római levélről 16

 

Tanulságos igék a Római levélről 16

Text. „ Könyörülök azon, akin könyörülök, és kegyelmezek annak, akinek kegyelmezek. Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.”(Róm.9,15-16)

 

            Ez talán az egyik legnehezebben érthető fejezete a Szentírásnak, az első fénysugár az ötödik versben árad be: áldott egyen Isten mindörökké! Másképp talán, azt mondanánk, hogy mi ezzel nem tudunk mit kezdeni és inkább átugorjuk ezt a három fejezetet, de ez is benne van a Bibliában s így szent kötelességünk foglalkozni vele.

            Az apostol először is arról számol be, hogy nagy az ő szomorúsága és szívének fájdalma. Ez a fájdalom Izrael népe miatt van, aki nem akarja elfogadni Krisztust. Jézus is sírt pár évvel azelőtt, mert hiába akarta összegyűjteni őket, mint kotló a kiscsibéit, de ők nem akarták. Valami hasonló fájdalom van Pál szívében is a saját népének elutasító magatartása miatt. Mózes is hasonló fájdalmat érzett, amikor fenn volt a hegyen, népe ezalatt az aranyborjút imádta, s így imádkozott: bocsásd meg bűneiket, ha pedig nem, engem törölj ki a könyvedből, amelyet írtál.

            Pál is azt mondja, hogy inkább ő kárhozzon el, csak népe üdvözüljön. Persze, maga Pál jól tudja, hogy ő nem tudja megtartani Izraelt, mert ez egyedül Isten hatalmában van.  De a fájdalom nagyon is érthető, hisz az ő népéről, véreiről van szó.

            Lehet, hogy sokan azt mondják erre: de mit érdekel ez minket? Hisz mi nem vagyunk zsidók! Miért fájna ez nekünk? Végül is az ő dolguk. De mégsem így van, nem rendezhetjük el egy vállrándítással ezt az egész dolgot. Mert azt nem felejthetjük egy pillanatra sem el, hogy itt Isten választott népéről van szó. Izrael nem egy nép a többi közül, Izrael egy különleges nép. Róluk azt mondta Isten: aki titeket bánt, az a szemem fényét bántja. (Zak.2,8) Izrael népe volt az, akit Isten kezdetben minden nép közül kiválasztott, övék a fiúság, a dicsőség. Isten sokkal többet fektettt be ebbe a nép be, mint más népekbe, ezzel a néppel számtalanszor szövetséget kötött, nekik adta a Tízparancsolatot, a papságot, az áldozatokat. És végül e nép közül támadt maga az Úr Jézus Krisztus, Jeruzsálem, Betlehem, Názáret mind Izraelben vannak, s az első 12 tanítvány is ennek a népnek a tagja volt. Izrael ezen felül egy nagy titok a mi számunkra, de semmiképp nem lehet közömbös számunkra, hogy mi történik vele.

            De Pál fájdalmasan meg kell állapítsa, hogy Izrael nemet mond Jézusra, beteljesedik a Ján.1,11, hogy az övéi közé jött, de az övéi nem fogadták be őt. De mi történik most, Isten elengedi, magára, sorsára hagyja az ő népét? De akkor mi lesz a többi néppel? Ha Isten a saját népét sem tudja megváltani, akkor van remény a többi nép számára? Ezzel maga az üdvösség inogna meg, hisz Pál már az első fejezetben elmondta, hogy az evangélium Isten ereje minden hívő üdvösségére, először zsidónak, azután görögnek.

            Legutóbb láttuk, hogy minket semmi sem szakíthat el Isten szeretetétől, még mi magnk sem. Akkor Izrael megteheti azt, hogy elszakítsa magát Isten szeretetétől? Akkor a pogányok megtartatnak, Izrael pedig nem? Izrael elutasítása erősebb, mint az Isten üdvözítő akarata? Erősebb az Izrael „nem”-je, mint az Isten „igen”-je?

            Pál erre azt mondja, hogy az nem lehetséges, hogy meghiúsult legyen az Isten beszéde. Jóllehet Izrael benyújtotta a „válókeresetet”, de Isten nem fogadta azt el. Isten elválaszthatatlan az ő népétől. Isten kitart szava és akarata mellett. Pál elmondja, hogy Isten kezdetben az üdvakaratát az egész világra nézve meg akarta valósítani. Ezt Isten úgy kezdte, hogy kiválasztotta Ábrahámot, majd Izsákot Izmáellel, Jákóbot Ézsaúval szemben, Józsefet a többi testvérrel szemben. Hogyan? Miért? Nem igazságtalan Isten, hogy egyiket kiválasztotta, a másikat pedig elvetette? Nem, mert Isten szuverén Úr, ő azt teszi, amit akar, ebbe nekünk nem enged beleszólást.

            Látjuk ezt  Mózes és a fáraó példájában is. Mózest kiválasztotta, a fáraót pedig megkeményítette, mindkettőt felhasználja tervében, az egyiket mint kiválasztotta, a másikat, mint megkeményítettet. Mindketten eszközök az Isten kezében, akiket ő akarata szerint használ. Az egyiknél nincs érdem, a másiknál nincs mentegetőzés.

            Ezek után a mi nagy kérdésünk ebben a nehéz kérdésben az: ha a kiválasztás, elvettetés Isten akaratától függ, akkor az embernek ebben semmi felelőssége sincs? Akkor az ember egy bábú az Isten kezében, akit kénye-kedve szerint tologat ide vagy oda? Akkor van joga Istennek számon kérni az embert? Nyilván ez nem így van. Az embernek óriási a felelőssége, és mi ezt Jézus Krisztusban látjuk. Ő mindenkit hívott magához, s azt mondta, hogy aki hozzá jön, azt ő semmiképpen ki nem veti, aki hisz őbenne, annak örök élete van.

            Nyilván, hogy a kiválasztás emberi oldalról nézve egy titok a mi számunkra. Mi ezt nem tudjuk minden részletében megérteni. Lehet, hogy még Kálvin is elkövette azt a hibát, hogy ő ebben a kérdésben is megpróbált mindent megérteni, megmagyarázni, egy logikus rendszerbe illeszteni. Mi nem érthetjük meg, hogy miért lesznek üdvözültek és elkárhozottak, miért hisz az egyik ember és marad hitetlen a másik.

            Egy dolog azonban biztos és ebben nyugodjunk meg: ebben a nehéz, titokzatos fejezetben, ebben a talán legnehezebb teológiai kérdésben is Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjával van dolgunk, aki a szeretet Istene, aki mindenek ellenére véghez viszi akaratát és ez üdvakarat az egész világra , minden emberre nézve. Az, hogy mégis lesznek kárhozottak, az nem az ő hibája, hanem az ember bűne és hitetlensége.

            Mi sokszor nem tudjuk megérteni Isten cselekedeteit. Hogyan is tudná megérteni a teremtmény a Teremtőt? De ahogy egy nagy egyházatya mondta, ahol a ratio megszűnik, ott kezdődik az adoratio, vagyis ahol az értelem megszűnik, ott kezdődik az imádat. De a legérthetetlenebb az, hogy Isten szeret minket, és hogy értünk elküldte a Fiát, akinek váltságműve előtt csak ámulni tudunk. Mi ebben nyugodjunk meg, hogy Isten szeret minket és eez nekünk életben és halálban elég ahhoz, hogy boldogok lehessünk.

Javasolt cím : A kiválasztás titka                                                    Lőrincz István

 

Tanulságos igék a Római levélről 14

 Tanulságos igék a Római levélről 14

Text.”Mert azt tartom, hogy amiket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely majd megjelentetik nekünk. „ ( Róm.8,18)

 

                A Római levél ebben a szakaszban éri el csúcspontját. Ezt a csúcsot úgy hívják, hogy dicsőség. De mi is a dicsőség? Az egyike Isten tulajdonságainak. Egy olyan örök fényesség, ami Istent körülveszi. Ezért valljuk a Miatyánk végén is, hogy Istené az ország, a hatalom és a dicsőség. Ezzel a tulajdonsággal egyedül Isten rendelkezik, Isten hozzáférhetetlen világosságban lakozik és most erről a dicsőségről azt halljuk, hogy ez nekünk is kijelentetett Jézus Krisztusban. Isten az ő dicsőségét nekünk akarja adni.

            De hogyan lesz ez a dicsőség a miénk?Nos, ez a fejezet pontosan erről szól. Az első amit az apostol erről elmond, hogy ez a dicsőség teljességgel Istentől származik. Az örök Isten itt a földön embereket választ ki magának. Először ez csak az ő szívében születik ez meg, mint szándék. Aztán ez az akarta, ez a szándék az ember életében egy adott ponton valóság lesz, amikor Isten megszólítja az embert: én téged magamnak akarlak. S  ekkor Isten elkezdi helyreállítani bennünk az istenképűséget, amit a bűn megrontott és összetört bennünk. Mi Krisztus testvéreivé leszünk, hogy ő legyen elsőszülött sok atyafi között

            A múlt alkalommal arról a kiváltságról hallottunk, hogy mi Istent Atyánknak nevezhetjük, de itt még nagyobb magasságokban szárnyalunk, hisz azt halljuk, hogy mi Jézus testvéreivé lehetünk. Micsoda felfoghatatlan méltóság ez! Isten Atyánk, Jézus pedig a testvérünk. Mi belecsöppentünk egy csodálatos családba, az Isten családjába. Ez úgy lett lehetséges, hogy Isten minket előbb  kiválasztott, elhívott, megigazított, megmosott, megtisztított. Egy 18-ik századi nagy német igemagyarázó, amikor ide ér, felkiált: óh, Isten, mivé tettél Te bennünket.

Amikor Pál a dicsőségről beszél, akkor sokan azt gondolhatják, hogy ez az ember egy rajondó, elfeledkezett a földi valóságról, a fellegekben jár, ez túl szép ahhoz, hogy igaz is legyen. De ez nem így van. Pál nem hallgatja el a dolog második részét sem. Mert aki a dicsőségben részesül, az részesül a szenvedésben is. Pál egy szóval sem mondja, hogy aki a dicsőséget megnyerte, annak már nem kell szenvedni. A földön Nagypéntek és Húsvét összetartoznak, nem lehet őket elválasztani egymástól. Pál tudja, hogy majd csak a mennyben lesz az, hogy Isten minden könnyet letöröl a szemeinkről, amikor már nem lesz sem kiáltás, sem fájdalom. Most még van kiáltás is és fájdalom is.

            De ezt nem úgy kell elképzelni, mint egy mérleg serpenyőjét, hogy egyikben ott van a dicsőség, a másikban pedig a fájdalom s a mérleg pont egyformán áll. Pál azt mondja, hogy a dicsőség sokkal súlyosabb, különös, hogy a héber nyelvben a dicsőség pont súlyosságot jelent. Ezt az a Pál mondja, aki testileg-lelkileg rengeteget szenvedett, és ő mégis azt mondja, hogy azok, amiket szenvedünk, nem hasonlíthatók, ahhoz a dicsőséghez, ami egykor majd nekünk megjelentetik. Pál ilyen értelemben ír egy hármas sóhajtozásról és egy hármas reménységről.

            Pál nem elszigetelten látja az embert, hanem teremtettségi rendjében tekint az emberre. Nem csak az ember szenved, hanem vele együtt szenved a teremtett világ is. A teremtett világ is sóhajtozik. Mit érthet Pál a teremtett világ sóhajtozása alatt? Azt például, hogy az anyaállat végig kell nézze, hogy a ragadozó felfalja kölykeit, vagy azt, amikor a szélvihar gyökerestől kicsavar egy fát. Az egész teremtett világ előre tekint és vár valamit. Várja Isten fiainak a megjelenését. Maga a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságától az Isten fiainak dicsőséges szabadságára. Ádám bűne az egész teremtett világot megrontotta, Krisztus váltsága az egész teremtett világ számára reménység.

            A második sóhajtás az Isten gyermekeié. Érdekes, hogy az eredeti szövegben ez a szó ilyeneket jelent: a farkas ordítása amikor éhes, a kígyó sziszegése, amikor megtámadták, a harcos kiáltása a csatamezőn, de mindenek előtt a vajúdó édesanya kiáltása, amikor szül. Isten gyermekeinek a kiáltása mind a kettőt tartalmazza: az örömöt és a fájdalmat is .Mi isten gyermekeiként kiáltjuk: Abbá Atyánk,, dicsekszünk azzal, hogy Krisztus a mi testvérünk, de az is igaz, amit János így mond a levelében: még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. Mi még várunk testünk megváltására. Ez nem egy kétségbeesett, hanem egy reményteljes várakozás. A vajúdó édesanya fájdalmában kiált, de ebben ott van már az öröm, hogy gyermek születik erre a világra. Isten gyermekeinek sóhajtozásában ott van a reménység, a dicső jövendő várása.

            És végül a harmadik sóhajtozás. Ez a legmeglepőbb és a legtitokzatosabb a három közül. Nem csak a teremtett világ, nem csak Isten gyermekei sóhajtoznak, hanem- és itt jól fogózkodjunk meg-a Szentlélek is velünk együtt sóhajtozik és nyög. A Szentlélek, hogy úgy mondjam, odaalázkodik a mi fájdalmunkhoz, a mi nyögésünkhöz, szolidaritást vállal velünk. Mert a mi gyengeségünk odáig juthat, hogy mi azt mondjuk: én már imádkozni sem tudok .Egy lelkészbarátom felesége, aki rákos lett azt mondta: amely napon a kemoterápiát kapod, imádkozni sem tudsz. De ilyenkor vigasztaljon, hogy a Szentlélek imádkozik velünk, értünk, sőt helyettünk is.

            Mi most ezekben a napokban a reformációra emlékezünk, hálát adunk ezért a csodálatos történelmi eseményért. A reformáció, épp a Római levél alapján azt tanította, hogy annak, akit Isten elhívott, megigazított, akit majd meg fog dicsőíteni, aki Istent Atyjának és Krisztust testvérének nevezheti, annak minden a javát és üdvösségét szolgálja. Mi reménységben szenvedünk és szenvedve reménykedünk. Itt a földön mi nem kerülhetjük el a szenvedést, ez a bűn által megrontott világ eleve a szenvedés helye az Isten gyermeke számára.

            De tudjuk, hogy nem a szenvedés az utolsó, hanem a dicsőség. A reformátorok kétféle egyházról beszéltek. Az egyik itt a földön küzd és szenved, ez az ecclesia militans, a másik pedig a mennyben lévő egyház, amely azokból áll, akik itt diadalmasan megvívták harcukat, ez a diadalmaskodó egyház, az ecclesia triumfans. Mi most még a küzdő egyházban vagyunk, de hálát adunk azokért, közöttük a reformátorokért, de hitben előttünk járt szüleinkért, szeretteinkért, akik már ott vannak a diadalmaskodó egyházban a mennyben. Tudjuk, hogy egyszer a küzdelem véget ér, s mi is megérkezünk oda.

Javasolt cím: Dicsőség és szenvedés Isten gyermekének az életében                     Lőrin

Tanulságos igék a Római levélről 11

 Tanulságos igék a Római levélről 11

Text:“ Mert nem a törvény alatt, hanem a kegyeleem alatt vagytok.”(Róm.6,14)

 

          A keresztyén ember életének legnagyobb boldogsága, hogy ő, a halált és kárhozatot érdemlő bűnös kegyelmet nyert. Ez azért lehetséges, mert valaki megfizetett értünk és helyettünk. Lehet ennél nagyobb boldogságot elképzelni? Nem, nem lehet.

            A gond csak az, hogy mi a megváltásunk után is egy bűnös világban maradunk . Éveken át börtönszolgálatom épp a szabadulás napján volt, a szabaduló rabok már fel voltak sorakozva a kapunál. Láttam az arcukon a gyötrő kérdést: hogyan tovább? Mert az ő szívükben ott borzongott a félelem: jaj, csak nehogy visszaessek. A múlt bűne el van rendezve, a bűntetés le van töltve, de mi lesz a jövővel? Nem-e az fog történni, hogy jönnek a kísértések, én nem tudok ellenállni, a törvényt nem tudom betartani, s akkor újra letartóztatnak s kezdődik minden előlről? Ha így lesz, akkor sokkal jobb lett volna a börtönben maradni. Nagyon aktuális tehát a visszaesés kérdése.

            De nem csak a börtönlakóknál tevődik fel ez a kérdés. Akik az iszákosmentő misszióban dolgoznak, szintén sokat mesélhetnének a visszaesés nyomorúságáról. Mert tudjuk, hogy óriási a visszaesők aránya. De így van ez a lelki életben is, hisz ott is mindnyájan visszaesők lehetünk. S ha ez megtörténik, akkor mit ér az, hogy megigazultam, kegyelmet nyertem. Ha szüntelenül visszaesem a bűnbe, akkor ez egy nyomorúlt élet, jobb lett volna akkor el se kezdeni.

            Pál ezzel a kérdéssel foglalkozik, erre próbál választ adni. A válasz pedig lélegzetelállítóan merész. Azt mondja: ti már nem vagytok többé a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt éltek. A ti élteteket már nem a törvény irányítja, hanem a kegyelem. Erre azt mondhatná valaki:: Pál, te nem méssz ezzel túl messzire? Nem lesz ebből egy nagy káosz, zűrzavar, teljes erkölcsi bizonytalanság? Hogy merészeled a kegyelmet a törvény helyére tenni? Képes lesz-e a törvény annyit elvégezni, amennyit a törvény elvégzett? Hisz a törvény el elriasztó dolog volt, egy olyan kerítés, védőfal, ami mégis cask biztosított valamelyes védelmet. Nem úgy járunk ezzel is, hogy egy régit megpróbálunk valami újjal helyettesíteni, és aztán rájövünk, hogy a régi jobb volt, mint az új? Vajon a kegyelem elégséges a bűn elleni harcra? Nem fogják erre azt mondnai a keresztyének: akkor vétkezzünk nyugodtan, mert nem vagyunk törvény alatt, hanem kegyelem alatt?

            Hogy ezt a félreértést elkerülje, Pál olyan módon beszél a kegyelemről, ami nem megszokott a mi számunkra. Azt mondja: emberi módon szólok a testetek erőtlensége miatt.A kegyelem, ami megszabadit minket a a bűntől, szintén parancsoló úr lesz. Tulajdonképpen egy uralomváltás, ma azt mondanánk főnökváltás lesz az életünkben. Mert mi vagy kegyelem alatt állunk és akkor nem vagyunk többé a törvény alatt, vagy pedig a törvény alatt vagyunk, és akkor nem vagyunk a kegyelem alatt.

            A kegyelem mint egy parancsoló úr, mint egy lekötelező valóság jelenik meg az életünkben. Sajnos mi ezt szoktuk félreérteni, s a kegyelem egy nyugvópárna lett számunkra, s így jól megfér a bűn és a kegyelem az életünkben. Mert Pál ezt úgy képzeli el, hogy az új főnök, az új gazda alaposan rendberakja az életünket, sokkal jobban, mint ahogy azt a törvény tette. Azt akarja tudatosítani bennünk, hogy egy hatalomváltás történt az életünkben. És ez nem az érzelmeinkben, hanem gyakorlati módon a tagjainkban történik. A ti tagjaitok ezután már nem a tisztátalaanság szolgálatában állnak, hisz a kegyelem által meg vannak szentelve. A ti életetekben elkezdődött a megszentelődés korszaka.

            Sajnos ennek a szónak nincs jó hangzása nálunk. Amikor mi kimondjuk a “szent” szót, akkor vagy a katolikus egyház szentjeire gondolunk, vagy pedig a szenteskedőkre, a képmutatókra. Pedig a megszentelődés szoros kapcsolatban áll Krisztussal. Belőle indul ki, ő áll a középpontjában. Megszentelődni egyszerűen azt jelenti: Krisztussal lenni, a krisztusi erők hatáskörében.

            Svájcban történt a múlt század elején. Egy  falu elhatározta, hogy egy fafeszületet készíttet a falu bejáratához a püspöki látogatás alkalmából. Ezzel a feladattal a falu asztalosmesterét bízták meg, aki egyáltalán nem a szentségéről volt hires, hanem cifra káromkodásairól, s üzleti csalásairól. A feszület elkészült, de mivel a püspök megbetegedett a feszület még hetekig ott állt a műhely sarkában. S ekkor egy különös dolog történt. A mester élete elkezdett megváltozni. Mert mielőtt káromkodott vagy klienseit becsapta volna, rátekintett a keresztre és torkán akadt a szó s a csalást nem tudta elkövetni. Ez volt a megszentelődés.

            A római keresztyének nagyon jól tudták, hogy mi a hatalomváltás, hiszen ilyenkor a Capitoliumbn a császár szobrán a fejet lecserélték. A törzs megmaradt, de az új császár fejének mása került a törzsre. A törzs ugyanaz maradt, de a fej megváltozott. Ennél a hatalomváltásnál, amiről itt Pál beszél nem a fej, hanem a szív cserélődik ki. És az új szívből új érzelmek, akarat, cselekedetek, magatartás jön ki.

            Ez azért is jó, mert ez hatalomváltás az örök életbe vezet minket. A bűn a halálba, a kárhozatba visz, ez a zsoldja, a fizetsége, a kegyelem azonban már itt és majd odaát is egy csodáltos élettel ajándékoz meg. Ez egy örömteli élet. Erről ifjúkorom szép emléke jut eszembe. Magyarországon voltunk egy keresztyén ifjúsági táborban vettem részt. Ez azért is nagy élmény volt, mert nálunk ilyeneket akkor még nem lehetett szervezni. Nagyon szép volt, reggeltől estig éneklés, bizonyságtétel, önfeledt játék. Este tábortűz volt, ott is zengett az ének, olyan szent és áldott légkör volt, hogy senki sem akart volna lefeküdni, valóban a menny előszobájában voltuk, annak előíze volt a szánkban. A vezetőnk egyszer csak azt mondta nekünk: gyerekek, így is lehet múlatni, egészen másképp, mint ahogy azt a világ teszi, szentül, tisztán, Isten jelenlétében, felszabadultan. Mégpedig egy egész életen át.

            Az előző történethez visszatérve: ha egy halott feszület úgy meg tudta annak az istentelen és hitetlen asztalosmesternek az életét változtatni, mennyivel inkább meg tudja változtatni az élő Krisztus a mi életünket!

Javasolt cím:Hatalomváltás                                                 

Andacht fürs Radio

Andacht fürs Radiosendung Text.Marcus 14,3

 

Wir sind eingetreeten in die sog. Fastenzeit. Unsere Kirche hat keine Iss oder Essvorschriften, dass wir uns von Speisen enthalten. In dieser Zeit wir Protestanten probieren mehr Zeit und Andacht geben an das Leiden von unseren Herrn Jesus Christus.

            Es ist sehr auffallend, dass die drei Jahren von Jesu Tätigkeit ist nicht ausführlich berichtet in den Evangelien, weil der Apostel Johannes schreibt am Ende seines Evangeliums, daß wenn alles aufgeschrieben werden sollte, so würde die Welt die Bücher nicht fassen, die zu schreiben wären.

            Aber die Leidensgeschichte ist fast von Minut zu Minut beschrieben. Und dies bedeutet, daß die Geschichte des Leidens Christi ist seht wichtig für uns.

            Diese Geschichte, aus dem wir eben gelesen haben steht am Anfang seines Leidens. Es wird berichtet, wie der Herr Jesus an einem Gastmahl teilnahm. Auf einmal erschien eine Frau. Sie eilte auf Jesus zu und goß ein Fläschchen mit köstlichen Nardenöl über ihn aus. Sie war so aufgeregt, daß sie die Flasche nicht öffnete, sondern einfach zerbrach.

            Es wird auch berichtet, daß die Jünger über diese Frau gemurrt haben. In ein anderes Evangelium ist der Jünger auch genannt, Judas, der Ischchariot. Aber Jesus nimmt die Frau im Schutz, er steht auf die Seite von dieser Frau.

            Warum hat diese Frau diesen Tat getan? Wir müssen bedenken, dass die geistliche Geschichte dieser Frau, übrigens sie hiess Maria, fängt nicht damit an, dass sie bei diesem Gastmahl den Herrn Jesus mit der kostbaren Nardenöl überschüttete. Da ist etwas Entscheidenes voraufgegangen. Ehe sie dem Sohne Gottes so überschwenglich ihre Liebe zeigte, war die Liebe Gottes in Jesus zu ihr gekommen, und hatte ihr Herz erfüllt. Der Apostel Paulus wird später schreiben: die Liebe Gottes ist ausgegossen in unser Herz. Für uns ist sehr wichtig die Frage zu stellen, zu klären: Wovon ist unser Herz erfüllt? Bei dieser Frau war die Liebe Gottes ausgegossen in ihr Herz.

            Wie geschieht das? Heute genauso, wie vor 2OOO Jahren. Die Sache beginnt so, dass der Geist Gottes zeigt uns, dass wir verlorene und verdammte  Sünder sind. Maria war dessen bewusst. Aber dann hört man, dass Gottes Sohn ist gekommen, die verlorene Sünder zu suchen, zu verändern, zu reinigen und Gott angenahm zu machen. Und so wird ein Herz duch Gottes Liebe eingenommen. Konnte er schon dein Herz einnehmen, hast du Ihn angenommen? Hast du mich lieb? Fragte einmal Jesus Petrus, und so fragt er auch uns.

            Dann die zweite. Wir sehen bei dieser Frau etwas Grosses: eine Leidenschaft des Glaubens. Mit ihr ist genau das geschehen, was auch mit Emmausgangers geschehen ist: ihr Herz brannte von Liebe.

            Es gibt so viele schädliche Leidenschaften :unmäßiges trinken, rauchen, Glückspiele und viele andere. Wie schőn wäre es wenn wir sagen könnten: meine Leidenschaft ist Jesus. Maria zeigt hier die Leidenschaft des Glaubens. Maria schämte sich ihrere brennender Liebe zu Jesus nicht. Sie war bereit alles für Christus zu geben, ihr ganzes Leben, ganze Seele.

            Maria wollte mit dieser Tat keinen Verdienst erwerben. Weil dies ist gar nicht nötig. Vor die Zeit der Reformation, in der Mittelalterlichen Kirche lehrte man, dass wir müssen viel gute Werken machen, dass wir damit unsere Seligkeit, das ewiges Leben erwerben können. Wir wissen es sehr gut auch aus dem Leben von Luther, dass er hat auch grosse Anstrengungen gemacht, ist Mönch geworden, hat viel gefastet,, hat seinen Leib geqält um in seiner Seele Ruhe zu finden. Aber er hat es nicht gefunden, bis er duch das Wort Gottes gelehrt, erkannte, dass wir können nicht selig worden durch unseren Verdienst, aber wir können gerechtfertigt, geheiligt und errettet worden, wir können das ewiges Leben als Geschenk bekommen, durch den Verdienst  Jesu auf dem Kreuz. Wir können die Seligkeit nicht erwerben, wir können es nur als Geschenk annehmen. Wir können nichts tun für unsere Seligkeit, dies ist auch nicht nötig, weil Jesus durch sein bitteres Leiden, hat alles getan, dass wir nicht verloren gehen, sondern ewiges Leben haben.

Die Heildelberger Catechismus sagt, dass nachdem wir unsere Rettung aus der Gnade, und durch den Galuben erhalten haben, können wir unsere Dankbarheit zeigen. Dann können wir auch etwas machen nicht um errettet zu werden, sondern weil wir schon errettet sind. Unsere Glaube kann Früchten bringen.

            Die Nardenöl von Maria ausgegossen hat das ganze Zimmer wo sie waren mit einem guten Geruch gefüllt. Der Apostel Paulus wird in zweiter Korintherbrief scheiben, dass wir, die errettete Menschen sind ein gutes Geruch Christi in dieser Welt. Unser geheiligtes Leben, kann ein gutes Geruch zerstreuen in unserer Familie, zwischen unseren Mitmenschen.

            Gott gebe, dass wir in dieser Fastenzeit, das Leiden von Jesu immer tiefer kennenlernen, dass wir die grosse Liebe Gottes, die darin gezeigt wurde immer besser begreifen, und dass wir unsere Gegenliebe auch zeigen können.

Gebet.Unser himmlischer Vater.Wir danken dier dass wir konnten auch in diesem Jahr diese Zeit erreichen. Wir danken Dir, dass wir können in diesen Wochen mehr Zeit und Andacht geben an das Leiden unseren Herrn. Gib, dass wir deine Liebe gegenüber uns, verlorene Sünder erkennen. Gib dass diese Liebe könnte unser Herz auch erfüllen, dass wir errettete Mensen werden. Gib dass wir die Seligkeit, die Vergebung von unseren Sünden, und das ewiges Leben als Geschenk aus deiner Hand annehmen können. Wir danken, dass Christus durch sei Leiden auf dem Kreuz hat alles für uns erworben. Gib Dankbarheit in unser Leben, dass wir die Gegenliebe auch zeigen können, und dadurch einen gutenZeugnis geben für unsere Mitmenschen. Heile Du unser Gott diese kranke Welt. Sei und bleib mit uns bis an die Ende unseren Lebens. Wir beten Dich an, erhöre unser Gebet ums Jesus Christus Amen.

Andacht am Totentag

 

Danach bat Josef von Arimathaä, der ein Jünger Jesu war, doch heimlich, aus Furcht vor den Juden, den Pilatus, daß er den Leichnam  Jesu abnehmen dürfte. Es war ein Garten und in Garten ein neues Grab, dahin legten sie Jesus. (Joh.19,38.41.42)

. In diesen Tagen jeder von uns ging oder wird in Friedhöfen gehen, um das Grab, Gräber seinen, ihren Geliebten zu besuchen, und manche von uns besuchen so schon ihren eigenes Grab auch. Es ist ein eindrucksvolles Erlebnis, dies zu tun. Auch unwillkürlich werden wir konfrontiert mit der Tatsache des Todes, mit unseren Vergänglichkeit.

 Darum dachte ich über das Begräbnis von unseren Herrn Jesus etwas zu sagen, und dann daraus einen Trost für uns selber zu schöpfen. Wir beschäftigen uns sehr wenig mit dem toten Jesus, weil, wir einen lebendigen Herrn haben, aber wir können nicht vergessen, daß Jesus auch tot war, wie Er dann Johannes am Pathmos sagen wird,: ich bin der Lebendige, obwohl ich tot war. Jesus hat auch dies für uns erlitten, Er is darin uns auch vorausgegangen, daß wir daraus auch Trost schöpfen können. Am Karfreitag Abend hatte Er auch einen Grab nötig, und es war ihm gegeben.

                Josef von Arimathaä hat seinen eigenes Grab zur Verfügung gestellt, um dort begraben zu worden. Er war ein Mann mit hohen Stand und reich. Er war Mitglied des Hohen Rates, die Jesus verurteilt hat, natürlich nicht mit seinen Einwilligung. Es ist gut darüber auch einige Wörter zu sagen. Weil wir würden denken, daß Jesus nur arme und einfache Jünger hatte, Fischers und solche Menschen. Aber Jesus hatte Jünger auch zwischen den Reichen und Menschen mit großen Ansehen und Einfluß. Er war schon früher ein Jünger Jesu, aber nur heimlich aus Furcht vor den Juden. Wir müssen bedenken, daß für solche Menschen ist nicht so einfach ihr Glauben zu bezeugen. Auf uns, kleine, einfache Menschen schaut niemand, wir können leicht etwas sagen, aber für solche Menschen, dies ist nicht so leicht.

                Aber in einen entscheidenden Moment, kommt die Zeit von seinem Zeugnis. Als jeder, auch der brave Petrus weg flieht, wenn niemand ist, die mutig neben Jesus stünde, kommt dieser Mann, und dürft Pilatus sagen: ich will diesen Mann, der als Mörder und Übeltäter gekreuzigt war, mit vollen Ehre, in meinen eigenen Grab begraben. Er konnte seinen Glauben nicht mehr verbergen, er hat diesen mutigen Tat getan. Weil Jesus an diesen Tag hatte nichts anders nötig, als einen ehrlichen Grab.

                Wir können hier sehen, eine wichtige Sache, nämlich, daß, was die Eigentum von seinen Jüngern ist, ist auch Eigentum Jesu. Jesus hatte nichts auf dieser Erde, kein Haus, kein Geld, keine Dienstknechten. Aber Er hatte doch alles. Es waren Häuser, die vor ihm geöffnet waren, wir müssen nur ans Haus von Bethanien denken, wo Maria, Martha und Lazarus wohnten. Er hatte uch Geld, weil wir lesen von Frauen, die Ihn mit ihrem Geld gedient haben.

                Dies ist für uns auch sehr wichtig zu lernen, daß wir mit alles war wir haben Ihm dienen können, mit unseren Häusern, mit unseren Geld, mit unseren Kraft, mit unseren Zeit, mit unseren Gaben. Alles was uns gehört, gehört auch Ihm.

Und wie schön, weil alles was wir Ihm geben werden wir zurückbekommen, aber wie?  Weil Josef von Arimathaä hat seinen Grab nach drei Tagen zurückbekommen, aber nicht so, wie er es weggegeben hatte, sondern umringt durch die Herrlichkeit der Auferstehung Jesu, im Glanz des ewigen Lebens. Niemand konnte die Ehre vom ihm wegnehmen, daß aus seinem Grab ist Jesus am Ostertag auferstanden. Es war sicher nicht leicht für ihn gewesen diesen Grab wegzugeben. Sein Herz war schon an diesen Grab festgenagelt. Als er Spaziergang machte in seinem schönen Garten, hat er sich vorgestellt, wie schön werden die Blumen blühen vor seinem Grab, wie schön werden die Vögel singen rund seinem Grab. Aber er hat es doch können hingeben. Und jetzt unerwartet, als eine große Überraschung bekommt er seinen Grab zurück.

                Alles was wir an Jesus geben werden wir zurückbekommen, aber nicht so, wie es wir hingegeben haben, sondern gesegnet, geheiligt, durch die Herrlichkeit der Auferstehung gekrönt.  Wir müssen nicht fürchten alles was wir haben an Jesus zu geben, Er wir alles reichlich belohnt zurückgeben.

                Wir können in diesen Tagen auch unsere Gräber und die Gräber unseren Geliebten an Ihm widmen, geben. Aus dem Beispiel von Josef van Arimathaä können wir sehen, daß der Grab nicht ein hoffnungsloses Platz ist, von dort kann neues Leben, ewiges Leben verreisen, aufkommen. Wir müssen nicht mit Furcht und Grauen auf unseren Grab, und auf die Gräber unseren Geliebten schauen.

                Ein berühmter Pfarrer hat es so gesagt. Der Tod ist ein undurchzerbrechlicher Wand, die niemand  von Menschen durchbrechen kann. Aber Jesus mit seiner herrlichen Auferstehung, mit seinen Sieg über den Tod, hat ein Loch gerissen in diesem undurchbrechbaren Wand. Er ist dort ausgegangen und im Himmel gegangen. Durch dieses Loch, was Er hat gebrochen werden wir auch ausgehen und bei Ihm sein.

                Als Jesus von seinen Jüngern Abschied nahm, hat er gesagt : ich gehe hin euch die Stätte zu bereiten. Und wenn  ich hingehe, will ich wiederkommen und euch zu mir nehmen, auf daß auch ihr seid, wo ich bin. Jesus will nicht ohne uns im Himmel sein. Was für frohe Botschaft ist dies für uns. Unsere Geliebten, die an Ihm glaubten sind schon bei Ihm in der Herrlichkeit und warten auf uns. Wir können schon jetzt Heimweh haben nach dieser herrlichen Haus, dort oben bei Ihm.

                Natürlich wir werden uns niederbeugen und ein Strauß Blumen auf die Gräber setzen. Aber danach können wir nach oben schauen, und als der erste Märtyrer Stefanus offenes Himmel sehen, und in diesem Himmel Jesu ,er wartet schon auf uns. Ich schließe mit den Wörter des Apostel Paulus: Leben wir, leben wir dem Herrn, sterben wir, so sterben wir dem Herrn. Darum, leben oder sterben wir, so sind wir des Herrn.

Himmlischer Vater, wir danken Dir wieder für Dein Wort. Wir danken Dir, daß jetzt, als wir alles , die Gräber unseren Geliebten, oder selbst unsere eigene Gräber besucht haben oder besuchen werden, konnten wir etwas von dem Begräbnis unseren lieben Heilend, Jesus Christus hören, daß er auch gestorben und begraben war. Aber wir hörten auch, daß Er blieb nicht im Grab, er ist auferstanden. Wir willen auch alles Dir geben, alles wer wind sind, und alles was wir haben, Wir danken Dir, daß Du uns alles gesegnet, geheiligt und mit der Herrlichkeit der Auferstehung zurückgibst. Wir geben auch die Gräber von unseren Geliebten und unser eigenes Grab auch Dir, daß Du uns daraus erwecken solltest. Wir danken, daß wir nicht ins Grab, sondern im Himmel gehen können. So tröste uns, und bleib mit uns. Amen

Andacht 14 sept

 

Text. „Singet Gott, lobsinget seinem Namen. Macht Bahn dem, der auf den Wolken einherfäht, er heißt Herr. Freut euch vor ihm. Ein Vater der Weisen und ein Helfer der Witwen, ist Gott is seiner heiligen Wohhnung.Ein Gott, der die Einsamen nach Hause führt, der die Gefangenen herausfüht, daß es ihnen wohlgehe, aber die Abtrünnigen bleiben in dürren Lande.‘ (Psalm.68, 5 -7)

 

Singet, lobsinget Gott, sagt dieses Psalmwort. Wir sagten: es war leicht für David zu singen, sicher hatte er eine große Freude.. Aber nicht, er bereitet sich vor auf einen Krieg, aber er freut sich schon , daß er siegen wird, und darum kann er singen. Warum? Hat er einen großen Leger? Nein, aber er zieht mit Gott zu streiten. Wir können auch Gott singen.Warum?

 Estens. Weil seine Wegen wunderbar sind. Wie oft ermutigt uns die Bibel zu singen. Es steht 595 Mal in der Bibel: singet, lobsinget. Es steht viel mehr, dan: fürchtet euch niet, seid nicht bange. Wir müssten jeden Tag mindestens einen geistlichen Lied singen. Warum können wir dann singen? Weil Gott der Schöpfer dieser Erde ist. Die Bibel fordert sogar die Bergen, die See, die Tieren und die Pflanzen zu singen. Wir können Gott singen, weil Er uns auserkoren hat, um sein Volk zu sein. Aber noch mehr können wir singen, weil Er in der Fülle der Zeit hat Seinen Sohn zu uns geschickt, in Ihm ist das Wort   Fleisch geworden, Er ist für uns gestorben und auferstanden. Darum in der Auslegung diesen Textes schreibt Luther: Lobsinget Christus. Über die ersten Christen steht aufgezeichnet, dass sie schon früh in den Morgenstunden Christuslieder gesungen haben. Hier steht, dass wir einen Weg bahnen, dem, der auf den Wolken einherfährt. Dies steht auch über das Komst des Messias. Er ist zu uns gekommen, in unseren Wüste. Gott wird jetzt David auch einen Weg bereiten, als er im Krieg zieht und Er wird ihm Sieg geben.

            Ohne streit ist kein Sieg. Wir fürchten uns auch von Streit, Anfechtungen, Proben, Leid. Aber wir müßen auch durch die Wüste gehen. In den Land der Verheißung leitet kein anderer Weg, nur der durch die Wüste. Wir möchten gerne die Wüstenreis ersparen, aber man kann es nicht. Aber die wunderbare Erfahrung der Kindern Gottes ist, daß sie nicht allein durch die Wüste gehen, sie sind nicht angewiesen auf ihre eigene Kraft, Weissheit, Tüchtigkeit. Die Schreiber des Hebräerbriefes sagt, daß wir können aufsehen auf Christus, Er hat gesagt: ich bin der Weg.

Zweitens, wir können singen weil er hat eine Wohnung. Was ist diese Wohnung; Die Tempel, den David wollte aufbauen? Oder der Himmel? Ja, man kann. Aber Gott wohnt nicht nur im Himmel, aber auch auf dieser Erde, Er wohnt unter seinem Volk. Es ist wichtig zu wissen, dass Gott heute in seiner Gemeinde wohnt, wo seine Kindern sein Name anrufen, wo die Seinen Ihn loben und preisen. Wo Christus gepredigt ist, wo verkündigt wird, dass in seinem Namen Errettung und in seinem Blut Vergebung der Sünden ist. Natürlich wohnt Er in unseren Kirchen, wo wir zusammen kommen, aber Er will allererst in unseren sterblichen Leib wohnen.

Drittens. Wir können Gott singen, weil seine Taten wunderbar sind. Hier sind 4 Kategorien Menschen genannt, in denen Er wirken will. Die erste Gruppe sind die Weisen. Sie haben keine Eltern, sie sind auf Erbarmung von anderen Menschen angewiesen. Aber im geistichen Sinn, wir sind allemal Weisen, wir haben durch die Sünde, Unglaube unseren Vater verloren. Jesus sagt :ich will euch nicht als Weisen zurücklassen. Wir sind keine Weisen mehr, weil Er ist duch seinen Geist in uns und unter uns wohnt.

                Dann kommen die Witwen. Wir wissen, dass in der biblischen Zeiten die Witwen noch schwerer hatten als jetzt. Aber wir haben Gott, und so auch die Witwen haben eine starke Unterstützung. Die Witwen von heute können ihr Leben auch in Gottes gnädigen Hand setzen.

                Dann kommen, die Einsamen. Hier sind die Kinderlosen gemeint, sie hatten in früheren Zeiten am schwersten. Wir sind im geistichen Sinn auch fruchtlos, wir können aus eigener Kraft keine gute Werke machen, keine Früchte bringen, aber Christus kann uns fruchtbar machen, daß wir gute Werke können tun auf sine Ehre.

Die letzte Gruppe sind die Gefangenen. Sie sitzen gebunden zwischen den 4  Wänden ohne Hoffnung, ohne Zukunft.  Aber wir sind ja allemal gebunden durch die Sünde. Wie viele Menschen sind zum Beispiel gebunden  durch die Leidenschaft, durch die Sucht, und sie finden nicht den Weg der Befreiung.Aber hier steht, daß Gott wird sie herausführen, daß es ihnen wohlgehe, also daß sie glücklich leben. Jesus war in Getsemane gebunden, daß wir frei werden. Gott sei gelobt, als wir die Befreiung Gottes erlebt haben, aus Leidenschaften, Süchten, aus Haß, Unglaube, Gottlosigkeit.

Endlich wir können singen auch, weil Er wird die Abtrünnigen auf dürren Land lassen wohnen. Diese sind die Menschen, die verharren in Aufstand gegen Gott, die bleiben lebenslang in Ungehorsamkeit, die willen nicht auf Gott achten.

                Wir sind allemal so geboren, der Aufstand gegen Gott sitzt tief in unseren Herz. Aber das Evangelium, die frohe Botschaft der Bibel ist, daß wir müssen nicht in Aufstand, in Unglaube, in Ungehorsamkeit bleibe,, wir können uns bekehren zu unseren Gott, wir künnen Jesus folgen. Wir können als verlorene Sohnen und Töchtern zurückkehren im Vaterhaus, und dort ewig bleiben und Gott ewip singen, preisen und loben.

                Gebet.Lieber Vater, wir danken Dir, daß wir heute Abend konnten wieder Dein Wort hören. Wir danken Dir, daß wir können auch singen. Wir haben ja gehört, wiviel Grund wir dafür haben. Du bist unser Schöpfer, in Christus hast Du uns auserwählt und erlöst. Wir haben es gehöhrt, daß wir in geistichen Sinn auch Weisen, Witwen, Einsamen und Gefangenen sind, aber Du hilfst uns, wir danken Dir ,daß wir dies in unseren Leben schon bis jetzt schon mannigfaltig erfahren haben. Bewahr uns von Abtrünnigkeit, Unglaube, Ungehorsamkeit. Bring uns zurück im Vaterhaus. Erbarme dich über denen, die Dich noch nicht kennen. Sei und bleib mit uns jeden Tag. Amen.

Preek in Nederland 2021

 

Preek in Achterberg en Schoonhoven

Text. Rom.5,18, 6,11.19.22, 7,24-25

 

We zijn in de maand van de reformatie. Iedereen van ons weet al dat de centrale vraag van de reformatie was: hoe word ik gerechtvaardigd vóór God. Luther heeft de antwoord in Romeinen 1,17 gevonden. Door het geloof, uit genade, zonder mijn eigen verdienst, door de offer van Jezus Christus.

            Maar wat gebeurd, nadat ik door het geloof gerechtvaardigd ben, met deze vraag zijn we amper bezig, hoewel een hele belangrijke vraag is in ons leven. Vandaag probeer ik op deze vraag met de hulp van de Bijbel een antwoord geven. Gaat het in het gerechtvaardigd leven al alles vlot, zonder enig moeite, net in het sprookje, en ze leefden gelukkig, totdat ze stierfen? Er zullen geen strijden, geen neerslagen zijn in ons leven in ons leven, we zullen niet meer zondigen? Is ons leven een Hallelujah, gaan we dan uit de ene overwinning in de andere?

            Paulus zegt, dat er niet vlot zal gaan, want de zonde, de oude Adam blijft in ons leven wel aanwezig. Adam was ook een mens, maar ook een simbool. Door hem is de zonde in deze wereld gekomen, en zo ook in ons leven. Ik hoorde, dat in de vorige eeuw hier in Nederland een soort veldhaas heeft een dam doorgeboren en zo kwam de zeewater, en een hele gebied bestroomd raakte. Nou, dit “veldhaas”was Adam, en de zonde is over ons gestroomd. Dit is de droevige verhaal van de zonde.

            Maar Paulus weet ook van een andere verhaal, en dit is begonnen met de twede Adam, met Christus. Deze Adam is ook uniek, net als de eerste. Door de eerste kwam de zonde, door de twede de genade. De daad van de eerste Adam was vernielend, de daad van de twede is zaligmakend. Het is een geweldige ding gebeurd: de zonde is van de troon afgestoten, en nu zit daar de genade. De zonde is er nog wel, maar hij heest niet meer.

Door Christus is een geweldige wendepunt in het leven van de wereld gekomen.Adam is wegggegaan, Christus is gekomen. Adam is de beginner van de ellende, Christus is beginner en voleinder van de zaligheid. Christus is sterker , dan Adam en de zonde. Natuurlijk de zonde is meer imponerend en spektakulair. Die geeft stof an bulvaarbladeren, tv-niews, daarover kun je lekker kletsen, er is erg interressant. De werken van de genade in tegenstelling met deze, zijn niet opvallend, komen niet op de eerste bladzijden van de bladeren, geven geen stof voor de paparazzi. Deze kun je alleen met de ogen van het geloof zien, maar dit interressert de wereld niet. Het leven van de gelovigen laat zien, dat de ganade is krachtig, doet grote dingen in het leven van Gods kinderen.

De apostel Paulus geeft een beeld over ons leven na de rechtvaardiging, en hij bemoedigt ons in det beeld te geloven en ons leven eraan te richten. De opschrift van dit beeld is: jullie zijn gestorven voor de zonde, maar leeft voor Christus. We moeten dit van ons geloven, we moeten dit ernstig nemen. Want anders wat geloven we van ons? Want we willen niet geloven, dat we zijn dood voor de zonde. Paulus  hier, net als in de hele brief voert een gesprek, een dialoog met een onbekende gesprekspartner. Deze onbekende zegt tegen Paulus. Jij beweert, dat de mens wordt uit genade door het geloof gerechtvaardigd. Maar pedagogisch gezien, dit is erg gevaarlijk. Want de mens waardeert alleen iets, waarvoor hij hard werkte, wat hij met zijn eigen kracht heeft uitgevochten. Wat hij, zomaar, als cadeau heeft gekregen, dat pleegt hij niet te waarderen. Hij is net als een verwend kind, des te meer hij krijgt, des te onverschammder hij gaat worden. Zo zal hij nog meer zondigen, want als er genade is,je  op alles vergeving krijgt, dan mag ik raak leven, hoe men dat hier in Nederland zegt.

            Paulus zegt tegen deze onbekende gesprekspartner: geen sprake van. De begenadigde mens doet niet zo. Maar wat doet hij dan? Natuurlijk, we zouden dolgelukkig zijn, als Paulus zou nu zeggen: de mens, die de genade ontvangen heeft zondigt niet meer! Dit is de vurige begeerte van elk christenmens. Maar helaas, zoiets bestaat niet. Er is niet waar, dat de gerechtvaardigde mens voortdurend zondigt, maar ook dat is niet waar, dat hij nooit meer zondigt. Wat dan? Er is een derde mogelijkheid.En dit beeld gaat net erover.Op deze beeld kun je twee personen zien, de éne ben ik, de andere Christus.Wat zegt dan Paulus? Dat de genade gekregeene mens is nooit meer alleen. Christus is altijd met hem. De mens, die in Christus gelooft, is een totale afhankelijkheid van hem. De mens in Christus is gestorven voor de zonde. We kunnen dit zo voorstellen, als zouden we een stuk spek in een ketel met kokende asfalt gooien. De kokende asfalt zou de spek meteen verteren. In het leven van een christenmens de genade begint de zonde te verteren, net als de asfalt de stuk spek.

            Na dit beeld de apostel geeft nog twee bevelen. De zonde heerse niet in uw sterfelijke lichaam. Zo, als de dood kann niet meer over Christus heersen, zo kann de zonde over de christenmens ook niet meer heersen.

            De twede is, dat de apostel zegt: stelt uwe leden niet der zonde tot wapenen der ongerechtigheid , maar stelt uzelven Gode, stelt uwe leden God als wapenen der gerechtigheid. Waar wapenen zijn, daar is ook strijd. Daar begint een verbitterde strijd tussen de oude en de niewe mens. Maar deze strijd is niet hopeloos. Want Christus stridt aan onze kant, met hem zullen we gewinnen,overwinnen.

            Maar deze strijd is niet makkelijk. Ik zal een beeld zeggen, die ik heel goed ken, uit de wereld van de gevangenissen. Paar jaar geleden, had ik mijn programma met de gevangenen, net op wonsdag, en dit is de bevrijdingsdag. In de gevangenis van mijn stad  is dus elke woensdag bevrijdingsdag, niet aleen 5 mei!!!  Het was heel bijzonder op de gezichten van de bevrijdende gevangenen te kijken. Op sommige gezichten was grote vreugde, maar op de gezichten van de meeste gevangenen zag ik de angst: hoe ga ik verder? Wat gebeurt nu met mij, als ik de gevangenis verlaat? Zal ik terugvallen? Het verleden is nu opgelost, ik heb voor mijn zonde betaald, maar wat zal met mijn toekomst zijn? Zal ik de wetten weer overschrijden, en dan ga alles opnieuw beginnen? Als zo zal zijn, dan was beter in de gevangenis te blijven.

            Maar dit is precies zo in het leven van de beeerde mens. Hij stelt ook de vraag: zal ik niet terugvallen in de zonde? Nou, Paulus geeft wel een antwoord op deze vraag, en de antwoord is erg moedig. Hij zegt: Jullie zijn niet meer onder de wet, maar onder de genade, Jullie leven is niet meer door de wet beheerst, maar door de genade.Maar de onbekende zegt tegen Paulus: is dit niet te ver gegaan? Wordt daaruit niet een chaos, en alles door elkaar, een onzekerheid? Zal de genade minstens zo veel bereiken in ons leven, hoeveel de wet heeft bereikt? Kann de genade ons van de zonde bewaren? Want de wet had minstens een afschrikkende effekt, zal de genade in staat zijn ons van de zonde te bewaren? Zullen we ermee niet zo zijn, als soms met huishoudelijke apparaten, dat we hun afwisselen, en dan zeggen we: de oude was beter, dan de nieuwe? Zal de genade voldoende zijn in het strijd tegen de zonde?

            Paulus probeert dit heel menselijk uit te leggen, en dit zegt hij ook. Hij zegt, dat de genade ,die ons heeft gerechtvaardigd wordt op paradoxale manier ook tot een bevelende heer in ons leven. Eigenlijk gebeurt een heerserwisseling , een baaswisseling in ons leven.Paulus ervaart de genade, als een verplichtende macht.We praten weinig erover. Bonhoeffer , de duitse martelaar/predikant heeft een beroemde schrift over de dure en goedkope genade, en in deze hij beschrijft op een dramatische manier, dat we hebben uit de dure genade een goedlkope genade gemaakt. Paulus zegt nadrukkelijk, dat we hebben een dure genade gekregen, dat de genade is een bevelende, een heersende macht in ons leven geworden.. De genade is niet een emotionele kwestie, maar een kwestie van wil en beslissing, een bewuste keuze in ons leven. Totdat de genade kwam, Jullie dienden de zonde, maar van nu aan Jullie zullen God dienen. In Jullie leven is een andere tijdperk begonnen, de tijdperk van de heiliging.. Heiliging is niets anders, dan in een nauwe gemeenschap te leven met Christus.

            Ik heb een mooi verhaal gehoord, die in Zwitserland gebeurde in de 60 er jaren. De gemeenschap van een dorp heeft besloten, dat ze met de gelegenheid van het bezoek van de bischop zullen een cricifix van hout bij de ingang van het dorp oprichten. Ze hebben ook besloeten de opdracht van dit werk aan de enige timmerman, stukedoor van het dorp te geven. Deze timmermann was van verre niet van heiligheid, van een eerlijk leven beroemd, maar wel meer berucht van zijn dronkenschap, vervloekingen, en dat hij probeerte zijn klanten te misleiden. De crucifix is snel klaar geworden, maar de bischop werd ziek, en zo de inweiding was uitgesteld op een latere datum. Zo de crucifix bleef in een hoek van zijn ateliee staan.                 En dan gebeurde iets merkwaardigs. De timmermann begon zich te veranderen. Hij ging niet meer in de kroeg, hij vloekte niet meer en was steeds eerlijker met zijn klanten. De sfeer is verandert in zijn ateliee. Ook zijn vrouw was verwonderd over de veranderingen in het leven van haar man.. Dit was te danken aan de crucifix, die hij voortdurend zag. Nou, als een dode crucifix was in staat zo een verandering teweegbrengen, hoe zou de levende Christus de mensen niet kunnen veranderen, de genade, die in Hem verschenen is?

            De romeinen wisten heel goed, wat een heerserwisseling betekende, want de kaizers hebben elkaar vaak  afgewisseld. Omdat in de senaat de kaizer ook eeen standbeeld had, de romeinnen bij het wissel van de kaizer waren inventief, en ze hebben gewoon de kop, de hoofd met een zag afgesneden, het lichamm bleef dezelfde, en ze hebben op de lichaam een nieewe hoofd gezet. Bij de heerserwisseling van een christenmens wordt ook de hoofd, of beter gezegd de hart verwisselt. We krijgen een nieuwe leidingscentrum in ons leven. En dit is Christus zelf.

            Maar wat gebeurt met onze oude baasje, met onze oude mens? Zal hij makkelijk aftreden, wat gebeurt met de Satan, die ons leven tot nu toe heeft beheerst? Nee, maar nu begint een strijd op leven en dood tussen Christus en Satan in ons leven. De krachten van de hel en hemel zullen in ons hun strijd strijden. Over deze strijd lezen we in Romeinen 7. Aan het eind van deze hoofdstuk lezen we een vertwijfelde uitroep: o, ik ellendig mens, wie zal mij verlossen uit deze lichaam van de dood? Maar meteen klinkt ook een jubel: ik dank God door Jezus Christus onze Heer. Deze twee blijven voortdurend in het leven van een christenmens bestaan. Het christenleven begrijpt alleen die mens, die alle twee heeft geroepen: O, ik ellendig mens en ik dank aan God. Paulus heeft de weg van de hel naar de hemel toe bewandeld, kom, want we moeten dit ook bewandelen. We zullen samen met hem zuchten en jubelen.

            Ja onze vraag was: wat zal na het rechtvaardigmaking in ons leven gebeuren? Zal ons leven de proben bestaan? Wat zal met ons geloof in de beproevingen gebeuren? Paulus heeft de probe, de beproeving bestaan, daarom deelt hij dit met ons mee. Dat we ook van de vertwijfeling tot de jubel komen. De grote vraag van ons christenleven is: zal de genade toereikend zijn om in het geleeof vast te houden, in de beproevingen te bestaan? Zal het leven onder de genade beter zijn, dan het leven onder de wet? Paulus beantwoordt dit met een beeld over de huwelijk. Hij zegt: als een echtgenoot stierft, dan is de andere vrij om een nieuwe huwelijk te sluiten..Onze oude „echtgenoot”, de wet is gestorven, en nu mogen we een „huwelijk” met de genade sluiten.We mogen ons verblijden aan de twede „echtgenoot”, en we mogen volle vertrouwen in deze twede, nieuwe echtgenoot hebben.

            Maar de onbekende gesprekspartner vraagt opnieuw: dan was de wet is kwaads? Heeft de wet niet God gegeven? Je hebt gelijk, zegt Paulus tegen de onbekende, de wet was door door God gegeven, was een geschenk van boven, was goed, recht en heilig. De probleem was niet bij de wet, maar bij ons, want wij zijn niet goed, recht en heilig, wij zijn slecht en zondig. De probleem was, dat de wet kon de zonde in ons niet overwinnen. Het enige probleem met de wet is, dat de wet kann ons niet veranderen, kann ons niet verlossen. Daarom hadden we de Verlosser en de genade nodig. De wet was in staat alleen ons tot de uitroep jagen: o, ik eelllendig mens!

            We konnden alleen zo verlost worden, dat Christus in lichamm tot ons kwam. Zonder Christus zijn wij alleen in staat, te doen, wat we niet willen, wat we haten. Waarom? Omdat in ons woont de zonde, en die heerst over ons. Maar Christus en de genade is sterker, dan de macht der zonde.

            Wat gebeurt dan na de rechtvaardiging? Is ons leven een voordurende vreugde, een voordurende jubel? Nee, ons leven is een voordurend strijd tussen de macht der zonde en tussen de macht der genade, een strijd tussen Christus en Satan, tussen hel en hemel. En dit is zo goed, bij Paulus was niet anders, en bij ons is ook niet anders.

            Tussen de teologen is een grote discussie over de vraag: gaat het in Romeinen 7 over het leven vóór de damascusweg, vóór de bekering, of na damascusweg, na zijn bekering? De antwoord is duidelijk: na de bekering, na damascusweg.

De titel van de preek was : we zijn gerechtvaardigd, maar hoe gaan we verder? De antwoord is simpel: strijdend. De strijd blijft, de vertwijfelde uit uitroep: o, ik ellendig mens, blijft. Maar elke keer roepen we ook: ik dank door Jezus Christus onze Heer, die de overwinneng geeft. De vraag wordt beslist altijd door het feit: op wie zal ik zien? Als ik zie op mezelfe, blijft alleen: o, ik ellendig mens, maar als ik op Christus zie, dan mag ik jubelend roepen: ik dank God.

            De strijd blijft, de strijd om de heiliging blijft, totdat we niet verheerlijkt worden, totdat we niet intreden in zijn koningrijk. Dan zal de vertwijfelde uitroep: o, ik ellendig mens, voor eeuwig verstommen, en blijf eeuwig de jubel: God zijn dank door Jezus Christus. Daarom moeten we ook roepen: Maranatha, kom o Heere Jezus! Amen!

Újévi köszöntő 2022

 

Újévi köszöntő Panit 2022

Pennánk mától fogva nem ír huszonegyet

Mert egy év felettünk immár elsietett,

Sok- sok mindent hozott és sok mindent elvett.

Sok öröm és bánat azzal együtt elment.

Most már huszonkettőt írunk a naptárban,

És új reményekkel indulunk el abban

Kevesebben vagyunk mint egy éve voltunk

Kevesebb születés, több volt a halottunk.

De el nem csüggedünk, s reménykedünk bátran

Hogy mérleg elmozdul élet irányába.

Legyen erős hitünk, merjünk reménykedni,

Istenünkben bízva gyermeket vállalni.

Ne csak egy szülessen, vagy még talán kettő,

Három-négy gyermekkel lesz itt szép jövendő.

Összegyűltünk itten ez Új Év reggelén,

Melyet felvirrasztott az életünk egén,

A mi nagy Istenünk, életünknek Ura,

aki mindnyájunkat életben megtarta.

Nehéz esztendő van a mi hátunk mögött,

Mi magával hozott bánatot s örömöt.

Újabb nehéz év volt, mely most éppen eltelt,

Egy nagy világjárvány próbált  újra minket.

Már második éve, hogy e bajban vagyunk,

Mi s az egész világ sokat sóhajtozunk.

Pedig reménykedtünk, hogy hamar vége lesz

S életünk, mint régen nyugodt és boldog  lesz.

Tovább folytatódott bennünk a félelem,

Vajon kit ragad el és kit hagy életben.

Most egy új variáns riogat már minket,

Vajon veszélyesebb, avagy szelídebb lesz?

De hisszük hogy Isten vírusnak is Ura

Csak az történhet velünk, mi szent akarata.

Mi abban megnyugszunk, hiszen a Káténkban

Az vagyon megírva, hogy a hajunk szála,

Mind meg van számlálva, s nem hull le fejünkről.

Mert minden történik az ő bölcs tervéből.

 

Isten kegyelméből mi még megmaradtunk,

És itt e seregben hálákat adhatunk.

Dicsérhetjük szívből a mi Istenünket,

Hogy nagy hűségéből megtartá éltünket.

Jó volt most hallani Urunk szent igéjét,

Mely most is gazdagon táplálta  lelkünket.

Az igéből kaptunk intést, vigasztalást

A jövőre nézve sok-sok útmutatást.

 

 

Nagy örömmel kezdtük el mi új évünket,

Hisz már kész templom várt s fogadott bennünket.

S bár a járvány miatt szentelés elmaradt,

Birtokunkba vettük szerény ünnep alatt.

Boldogság volt mindig ide beléphetni,

Egymás arcát látni, Istent dicsérhetni

 De erre közmondás ismert szava illik,

Reménykedtünk mi is, mi késik nem múlik.

A nagy nap bizonnyal egyszer elérkezik.

Mikor templomunkat ősi szokás szerint

Szeretett püspökünk végre felszenteli.

Ez a várva-várt nap gyorsan megérkezett.

És bár sokat késett, de el nem veszhetett.

Július tizennyolc csodálatos napján

Minden készen állott annak rendjén s módján.

Hogy felszentelhessük szép új templomunkat.

S méltó ünnepléssel díszítse  falunkat.

Rengeteg sok munka, mennyi készülődés,

És számtalan ima előzte meg jöttét.

Lelkész, presbiterek, kántor s harangozó

S több száz hívő lélek lett felsorakozó,

Hogy ez a szép ünnep jól elkészülhessen.

És e dicső napnak sok szív örvendhessen.

Jöttek a vendégek mind-mind szép sorjában,

Innen Erdély-honból s az anyaországból.

Jött püspök s miniszter és neves vendégek,

Kik e nagy ünnepre mind meghívást nyertek.

Szólt az áldott ige s a szép köszöntések,

Gazdag üzenettel boldogítván minket.

Szólt az ének s ima , vers s bizonyságtétel.

Volt minden szép számmal felüdítve  minket.

De ahogy mi Urunk ottan a pusztában

Nem engedtünk senkit el éhes gyomorral.

Étel, ital bőven, s mi szem-száj ingere,

Hogy a testünknek is legyen hát jó kedve.

Hálát adunk most is ezért a nagy napért,

Ami több száz évben, éppen csak minket ért.

Csak e nemzedéknek adatott meg végre,

Hogy templom épüljön Isten szent nevében.

 

Most miután e nagy építésnek vége,

Nagy lelki tervekkel indultunk múlt évre,

Miután holt kövek egymásra rakattak,

Épüljenek lelkek mennyei szent laknak.

 Mert mit ér  a templom , ha annak csak fala szép,

De nincs benne lélek, nincs ember, ki megtért,

Újjászületett szív, s gyümölcstermő élet,

Ez ad a templomnak egy értelmes létet.

Legyen áldott Isten a hívő lelkekért,

Megújult életek szép szolgálatáért.

 

A hálánk szavával fordulunk azokhoz,

Akiknek munkája nagyon sok áldást hoz.

Illesse köszönet lelkipásztorunkat,

Magát nem kímélve, oly sokat dolgozott,

Most már azt végezte miért elhivatott,

Hisz a lelkipásztor elsőrendű tiszte,

Hogy ő minden hívét élő hitre vigye.

Erősítse mindig azokat kik hisznek,

Hívogassa buzgón az eltévedteket.

Hogy a századik juh is megtérjen a nyájhoz,

És legyen hű mindig ama Jó Pásztorhoz.

 

Hűséges társát is illesse köszönet,

Hogy minden munkában mellette lehetett.

Talán örült végre, hogy a kedves társa,

Építés nem lévén, arcát gyakran látja.

Több időt töltve így a szent házasságban,

Örvendve egymásnak és a szép családnak.

 

Megköszönjük szépen a mi gondnokunknak,

Hogy hív munkása volt Isten egyházának.

Talán ő is örült, hogy ritkult a munka,

S nem kell annyit futni már megint az egyházba.

Végezhette otthon szorgalmas munkáját,

Kovácsolt munkával díszítve sok portát

Hisszük, hogy Istenünk az ő jóvoltából,

Megáldja gazdagon az ő tárházából.

 

Köszönet illesse énekvezérünket

Ki tálentumával segített bennünket.

Hogy szépen dicsérjük élő Istenünket,

Ki nehéz időben megtartott bennünket.

Ő is végezhette már a lelki munkát,

Zenével dicsérni Seregeknek Urát.

Kórus s zenekarok dicsérhessék Istent,

Gyermekek és nagyok most alant, még itt lent.

Mert majd nemsokára mennyek országában

Dicsérjük Istenünk angyalok karában.

 

Harangozónknak is szépen megköszönjük,

Hogy sok munkájával példát adott nekünk,

Hogy templom s életünk ékes rendben legyen

Istenünk nevére így dicsőség térjen.

Neki is könnyebbült múlt évben a terhe,

Nem volt annyi munka s kissé megpihene.

 

Ne felejtsük most el presbitereinket

Akik felelősen hordozták terhüket.

Szolgálatuk legyen továbbra is áldott,

Hogy így elmondhassuk: hitünk gazdagodott.

Most már ők is inkább lelkek építésén

Fáradozzanak hát  körzetük jólétén.

Őket árgus szemmel figyelik a hívek,

Hogy életük s szavuk ne különbözzenek.

Mert nem csak a lelkész eshet oly hibába,

Hogy vizet prédikál, de ő a bort issza.

 

Megköszönjük szépen temetőnk őrének,

Hogy szép munkájával szerzett dicséretet.

Hisz őseink sírját oly szépen gondozta

S azoknak nyughelyét hűséggel ápolta.

És még sok más munkát is hűen elvégzett.

Illesse mindezért hála és köszönet.

Diakonisszáink szép munkát végeztek

Ők nagy szeretettel mentek betegekhez.

Elvitték a gyógyszert , a szép szót is vitték,

Amely simogatta a betegek lelkét.

Mert a test és lélek együvé tartoznak,

Ebben a munkában  egyszerre gyógyulnak.

E járványos korban úgy kell ám a jó szó,

Egy - egy simogatás bizonyára jól jő.

 

Polgármester urat is Isten éltesse

Hogy a községünket bölcsen vezethesse

Elkezdett munkáit mind befejezhesse.

Munkájának így lesz sok szép s jó gyümölcse.

Sok minden elkészült mihez hozzá kezdett,

A központ s környéke, íme nagyon szép lett.

De munka mindig van, annak nem lesz vége.

Végezni kell mindent népünk örömére.

Pályázgasson buzgón újabb projektekre,

Hogy a polgároknak lehessen kedvére.

Mert egy polgármester olyan községében,

Mint a gondos gazda családja körében.

 

Hálás a mi szívünk anyaországunkért,

Az onnan érkező gazdag segítségért.

Hívő miniszterét áldja az ég Ura,

Kinek adománya ragyog templomunkban.

Adja a Jó Isten, hogy újra válasszuk,

Ezt a nagy alkalmat mi el ne szalasszuk,

Mert nem mindegy nekünk, hogy Pesten ki vezet,

Hisz annak hatása ránk is nagy hatást tesz.

Karolja fel sorsát a külhoni népnek,

Kik mostoha sorsként más országban élnek.

Mert segítség nélkül nehéz itt megélni,

Kisebbségi sorsban mégis gyarapodni.

 

Kísérje nagy áldás a mi iskoláink,

Ahol gyarapodnak a mi gyermekeink.

Nevelhessék abban nemzedékek sorát.,

Kik előmozdítsák nép és egyház javát.

Nem mindegy, hogy mit kap az újabb nemzedék,

Hisz ő azzal halad mind elébb és elébb.

Áldja meg az Isten termő határunkat,

Minden szorgos gazdát s vállalkozóinkat.

 

Adja a jó Isten  hogy vírus eltűnjön,

S nyomában egészség és minden jó jöjjön.

De mindenek előtt tartson meg a hitben

Hogy növekedhessünk az ő kegyelmében.

Mezőpanit népe legyen mindig boldog,

Isten kegyelméből gazdagon megáldott.

 

S adja meg az Isten, hogy érhessük végét

Ez Új Esztendőnek, ne csak a kezdetét.

Szolgáljunk Istennek hitben, szeretetben

Hogy ő megáldhasson, mindörökké.Ámen!