Barangolások bibliai tájakon:Rámót

            Minden Bibliát ismerő és olvasó ember hallott a menedék-városokról. Rámót egyike volt ezen városoknak, amik egész Izrael területén megtalálhatóak és elérhetőek voltak. Ide menekülhettek azok, akik egy nem szándékos gyilkosságot követtek el. Miért volt ezekre szükség? Nos, azt is bizonyára tudjuk, hogy ebben az időben a vérbosszú törvénye működött, vagyis a „szemet szemért, fogat fogért, életért életet adj” törvénye. Ezért az is, aki akarata ellenére, például egy munkabaleset során megölt valakit, mondjuk a fejsze lerepült a nyeléről és halálosan megsebzett valakit, arra számíthatott, hogy a rokonai addig keresik, amíg meg nem találják és meg nem ölik. De Isten gondoskodott arról, hogy az ígéret földjén az ilyen ember védelemben részesüljön. Az ilyen városoknak a kapujában ott ültek a vének, akik eldöntötték, hogy az ide menekülő ember jogot kap-e arra, hogy a városba jöjjön és így védve legyen a vérbosszú elől. Ha az elbírálás kedvező volt, akkor ezt az embert nem lehetett a vérbosszúló rokonoknak kiszolgáltatni. Miután az épp hivatalban levő főpap meghalt, az illető szabadon elhagyhatta a várost. Ez nyilván utalás az engesztelő áldozatra, s mi mint az Újszövetség népe ebben is Jézus Krisztus áldozatát látjuk, aminek árán mi a jogos bűntetésünktől, az örök ítélettől és kárhozattól megmenekülhetünk. Aki benne hisz, az megmenekül Isten igazságos ítéletétől és haragjától. Milyen hálásak lehetünk mi ezért.

            Ez a város a Dávid életében is felbukkan, mégpedig akkor, amikor a leghányatottabb, leggyötrelmesebb az élete, amikot Saul haragja elől kell menekülni. Egy adott ponton Siklágba, egy filiszteus városban keres menedéket. Ott ő egy kettős életet folytat, hisz azt a látszatot kell keltse, hogy ő a saját népének ellensége lett, hogy a filiszteus király megtűrje őt országában. Persze a szívében egészen más van. Magyarul mondva képmutatóvá kell legyen, ami a legkevésbé se illik Isten gyermekéhez. Siklágot közben beduin seregek teljesen lerombolják és felégetik, egy olyan időben, mikor Dávid és emberei épp nem voltak a városban. Feleségeit és gyermekeit mind fogságra viszik. Az Isten választottja ott áll élete romjai felett. De ebben a reménytelen helyzeteben Dávid megerősíti magát az Úrban, újra Isten akarata után tudkozódik, s az Úr megsegíti, hogy feleségeit és gyermekeit épségben nyerhti vissza. De ennél még többet is kap, akkora a zsákmány, hogy a környékbeli városokat, közöttük Rámótot is ajándékokkal tudja meglepni. Mintha érezné Dávid, hogy erre a városra és embereire még szüksége lesz a királyság felé vezető úton. Mi most épp pünkösdöt ünnepelve ezt így mondjuk: Isten Lelke vezette őt, s vezet minket is minden utainkban, csak épp figyeljünk szavára.

            Ez a város egy adott ponton a sziriabeliek kezére kerül, s ez nyilván bántja Akhábot, Izrael királyát Ebben a helyzetben Júda királyához, az istenfélő Jósafáthoz fordul. Arra próbálja rávenni, hogy szövetséget kötve együtt induljanak a szíriabeliek ellen. Jósafát meghallja Akháb kérését, de ő előbb tudni akarja, hogy mi az Úr akarata ebben a dologban. Akháb össze is hív négyszáz prófétát, akik habozás nélkül azt tanácsolják, hogy nyugodtan indulhatnak a harcba, mert az Úr kezükbe fogja adni az ellenéget. De ezek mind hamis próféták voltak, akik a király szája íze szerint beszéltek. Jósafát nem bízik ebben a prófátaseregben és tovább kutat a próféták között. Ő egy igaz prófétát akar hallgatni. Végül előkerül Mikeás, a Jimla fia. Ő ünneprontó lesz, mert azt teszi, amit egy igaz prófétának tennie kell: az Úr szavát mondja, akkor is, ha az nem tetszik. Ezért egy pofot is kap, majd a tömlöcbe is teszik, aholj kenyéren és vizen kell éljen. A szomorú az, hogy Jósafát ennek ellenére felmegy Akhábbal a harcba. Ma nagyon vigyázni kell, mert a hazug próféták serege vesz körül. Valósággal zúdul ránk  a hazugság a médiákból, politikusok szájából. Isten őrizze meg az Ő egyházát attól, hogy a világ mikrofonja legyen. Adjon az Ő gyermekeinek bátorságot az ige igazságát kimondani akkor is, ha szenvedni kell érte.

            A Rámótnál való harcnak szomorú vége lett. Az Izrael-Júda szövetség vereséget szenved. Akháb király álruhában érkezik a harcmezőre, arra gondolva, hogy ha baj lesz, akkor Jósafátra támadjanak, hogy ő így egérutat nyerhessen. Hamar meglátszik, hogy mennyit ér az Akháb barátsága, a világgal való barátkozás. De Isten gondviselő szeretete ott van a tévedés ellenére is Jósafáttal, s amikor helyzete kilátástalanná válik az Úrhoz kiált, s az Úr megmenti az életét. Akhábot közben hiába keresik a sziriabeliek, nem találják. Ekkor egy harcos a nyílát csak úgy találomra kilövi és eltalálja Akhábot a páncél és a kapocs között, a seb halálos lesz, ott vérzik el ez az istentelen király a szekéren s amikor a szekeret megmossák a vértől, a kutyák nyalják fel a vérét,, ahogy azt Isten prófétája szó szerint megjövendőlte. Nagy figyelmeztetés ez mindenki számára: aki az Urat elhagyja, annak nem lesz jó dolga. Nem csak Isten áldásra vonatkozó ígéretei teljesednek be, hanem bűntetésre figyelmeztető fenyegetései is. Isten szavával nem lehet játszani, tanulja ezt jól meg mindenki.

            Jéhu, a Nimsi fia lesz később király Izraelben.Ő hajtja végre az Akháb háza felett Isten rettenetes ítéletét. Azonnal munkához lát s leszámol Akháb minden barátjával s végül a feleségével is. Félelmetes jelenetek ezek, beleremeg a lelkünk. Mi újszövetségi keresztyének nyilván nem az ilyen boszúért kell esedezzünk, hanem azért, hogy ha lehetséges Isten ellenségei térjenek meg a hitetlenségükből, gonoszságukból. De aki megkeményíti szívét, annak meg kell tapasztalnia, hogy rettenetes dolog az élő Isten kezébe esni. Isten őrizzen mindenkit ettől.

            Utoljára Rámóttal úgy találkozunk, mint a léviták városával. Tudjuk, hogy Lévi törzse nagyon fontos szerepet töltött be Izrael népének az életében, hisz ők végezték a kultikus szolgálatot, ők mutatták be az áldozatokat. Lévi törzse nem kap az ország elosztásakor úgy egy vidéket, tartományt, mint a többi törzs, ők úgymond mindenütt, az egész ország területén szétszóródva kapnak városokat és legelőket. Rámót is egy ilyen lévita-város lett. Mit üzen ez ma nekünk? Hát azt, hogy Isten az Ő gyermekeit nem gyűjti össze egy szeigetre, ahol ők egymással nagy szeretetben és harmóniában élhetnének, hanem szétszórja őket szerte ebben a világban. Hogy tudnának ők másképp sóvá és világossággá lenni?  Ez történik pünkösd után. Az evangélium elindul diadalmas utján egészen a föld végső határáig. Nekünk is kijelölt egy gyülekezetet, lakó helyet, szolgáljunk ott hűséggel.

Olvasandó igék: 2Móz.21,23-24, Józs.20,8, 1Sám.30,6.26.27, 1Kir.22,15, 2Krón.9,1-3, 2Krón.18,28.34, Mát.5,13-16, Zsid.10,31

                                                                                                            Lőrincz István