Barangolások bibliai tájakon:Athén

 Pál apostol életének egy különös helyszínére érkeztünk ebben az újévben: Athénbe. Ő nagyon is tudatában volt a hely szellemének, hisz ennek a városnak olyan múltja volt, amivel nem sok más város dicsekedhetett. Athénben minden nagyszerű dolog megvolt, amit az ember valaha is alkotott, s most Pál ezzel szembe kell állítsa azt, amit Isten cselekedett Jézus Krisztusban. Itt a keresztyénség találkozik a görög kúltúrával. Athén városa felett egy hármas dicsőség ragyogott. Először is ott volt a cselekedetek, a tettek dicsősége. A görögöknek nagyon sok híres emberük, hősük volt, Achillestől kezdve azokig a hősökig, akik Thermopylében életüket halálba adva diadalmaskodtak egy világhatalom ellen. Nagy Sándor hadvezér is görög volt, Herakles, Herkules és spártaiak, akiknek ügyessége, fegyelmezettsége közmondásos volt az ókori világban. És most jön Pál és e híres, hős nép leszármazottainak azt mondja, hogy nekik is Megváltóra van szükségük. A tett emberei rá vannak utalva, valaki másnak a megváltó cselekvésére. És a Megváltó egy zsidó ember, Palesztínának egy kis mezővárosából származik, a fővárosban keresztre feszítették és a kereszten így kiáltott: én Istenem., én Istenem miért hagytál el engemet?

            De város felett ott ragyogott a gondolatok, az értelem dicsősége is. Egy népnek se volt annyi költője, filozófusa, híres gondolkodója, mint épp a görögöknek, gondoljunk csak Homéroszra,Aiskylosra, Szofoklészre, Euripidesre, Szokrátészra, Plátónra, vagy Arisztotelészre, hogy csak a legismertebbeket említsük. És most Pál arról a Jézusról tesz bizonyságot, aki odaállt Pilátus elé és azt mondta neki: én vagyok az igazság. Nem  egy újabb igazságot hirdet Pál a többi meglevő mellett, hanem az egyetlen igazságot, ami Jézus személyében lépett be ebbe a világba.

            A cselekedetek és a gondolatok dicsőségén túl e város felett ott ragyogott a művészetek dicsősége is Itt gondolhatunk a város építészeti remekművére az Akropoliszra, kilencvennyolc ötven méter magas márványoszlop állt ott, de Athénben még egy ablak, kapu, kerítés is  művészeti alkotás volt. Athén a költészet, a tehnika, a képzőművészet, építészet, és a zene fellegvára volt. Az athéni ember imádta a formát, az alakot, a szépséget. És most jön Pál ebbe a városba és bizonyságot tesz egy olyan Megváltóról, akinek nem volt alakja és ékessége, aki megvetett volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője. Annyira útált volt, hogy az emberek elrejtették előle arcukat. Ezek után azt kérdezhetnénk, mi keresni valója van itt Pálnak, mi keresni valója van itt az evangéliumnak? Nem hiábavaló fáradozás volt ide jönni?

            De Pál itt van, a lelke háborog, amikor végigsétál a városon látva a sok bálványszobrot. Miért háborog Pál? Azért, mert megveti a művészetet, vagy talán irígy mindarra, amit ez a nép létre tudott hozni? Szó sincs róla. Pál azért háborog, mert egy olyan világ tárulkozik itt ki előtte, amelyik tulajdonképpen önmagát imádja. Az emberi tudás, tehetség itt az emberek vallásává lett. Itt az ember isteni magasságokba emelte magát, és saját magát tette istenné, az imádat tárgyává. Pál azonban nem azt hirdeti, hogy az ember isteni magasságba tudna emelkedni, hanem épp az ellenkezőjét, hogy Isten ereszkedett le a magasságból és lett emberré. Pál nem az emberi tettek, gondolatok örökkévalóságát, hanem a halottak feltámadását hirdeti. Pál szemét nem vakítja el az emberi tettek és gondolatok, a művészet csillogása, mert jól tudja, hogy mindez halálra van ítélve. Athén férfiai sok mindent tudhatnak, de egyet, a legfontosabbat nem ismerik: a Biblia Istenét, a Jézus Krisztus Atyját.Ezért háborog Pál lelke.

            Pál egyetlen egyszer és akkor is csak rövid ideig tartózkodott ebben a városban. Először nem az Akropoliszt keresi fel, hanem egy kis eldugott utcácskában a zsinagógát.. De számunkra ismeretlen okok miatt munkáját rövidesen a piactéren folytatja. Itt beszélgetésbe elegyedik diákokkal, profeszorokkal, akik kedvelt filozófiai iskolák követői voltak. Először is ott voltak az epikureusok. Az ő tanításuk lényege az volt, hogy az ember életének az értelme az élet javainak zavartalan élvezésében van, természetesen bizonyos mértéktartással. Tagadták az örök életet, s azt is, hogy e világot Isten vezetné. A másik csoport, a sztoikusok a boldogságban vélték felfedezni, ez pedig a helyes cselekvés által érhető el, aminek fontos része az igazságosság, jó belátás, bátorság, a felebarát megbecsülése, valamint az érzések és ösztönök értelem általi megzabolázása. Ezekkel kezd el vitázni, aminek vége az lesz, hogy az Areopáguszon, vagyis a város főterén egy párbeszédre hívják. Pál egy ügyes fordulattal, arról az oltárról kezd el beszélni, amire az volt felírva: az ismeretlen istennek. Innen elindulva bizonyságot tesz az igazi Istenről, akiről három dolgot mond el.

            Elmondja először, hogy Ő a Teremtő, aki nem csak a világot teremtette meg, hanem az embert is, akinek meghatározta lakozási helyét és éltének idejét is. Ezt az Istent nem fogadhatják be a földi templomok, nincs ráutalva az ember segítségére, sőt épp az ellenkezője az igaz, hogy Ő ad mindennek életet és leheletet. Másodsorban azt mondja el, hogy ez az Isten az Úr, aki mindeneknek parancsol. Most az athénieknek épp azt parancsolja, hogy térjenek meg eddigi gondolkozásukból, ismerjék el, hogy bár ők sokat tudnak, de a lényeget eddig nem tudták. Forduljanak el a bálványaiktól és forduljanak oda az élő Istenhez. Végül arról tesz bizonyságot Pál, hogy ez az Isten mindenki Bírája lesz. Nagyon veszélyes dolog ezzel az Istennel szembeszállni, mert Ő nem csúfoltatik meg. Jön egy nagy nap, amelyen megítéli az egész földet, még az athéniakat is, s ezt az ítéletet egy olyan férfiú által fogja végrehajtani, akit Ő előbb feltámasztott a halálból. Ahogy a feltámadásról beszél, azonnal félbeszakítják, egyesek csúfolkodni kezdenek, mások udvariasabban azt mondják, hogy majd még beszélünk mi erről. De erre már soha nem került sor, Athénben akkor nem alakult gyülekezet, Pál nem írt athéni levelet.

            Így zajlott le a feltámadott Krisztus és az ókori kúltúra találkozása, s ezt Pált nem lepte meg. Ő ismerte Megváltója szavát, hogy a gazdagok nehezen mennek be az Istennek országába s itt nem csak a pénzben, vagyonban gazdagokra gondolt, hisz a gazdagság lehet tudásban, művészetben, hősiességben való bővölködés is. És mégis megtörténik sokszor ez a csoda is, hogy egy-egy ilyen”gazdag” ember bemegy az Isten országába, hisz Isten gyermekei között vannak tudósok, akadémikusok, államférfiak is. Pál ebben a hitben jött Athénba, hogy még ezen az emberileg teljesen reménytelen helyen is lesz, aki befogadja Jézus Krisztust.

            És ez a tény egy óriási vigasztalás a mi számunkra: senki sincs eleve kizárva az Isten országából. Krisztus keresi a filozófusokat, költőket, akadémikusokat, az írókat, művészeket, Nobel-díjasokat is. Nem véletlen, hogy két ilyen híres embernek a nevét is feljegyzi a Szentírás, akik ott Athénben Pál igehirdetését elfogadtva keresztyénné lettek. Minden emberért hálát kell adnunk, akik Isten gyermekeivé lesznek, de az ilyenekért mégis különösképpen. Mert adott esetben ők többet tudnak tenni az Isten országáért, mint mások.

            Induljunk azzal a drága reménységgel ebbe az Új Esztendőbe, hogy ebben az évben is sokan fogják hallani és sokan fogják szívükbe fogadni az evangéliumot, így ez is az Isten áldott esztendeje lehet.Bárcsak használhatna minket is ebben az áldott munkában és szolgálatban!

Olvasandó igék: 1Kir.8,27, És.53,2-3, Mát. 19,24,  27,46, Ján.18,38, Ap.csel.17,16-34

                                                                                                            Lőrincz István