Jézus szenvedéseinek tárgyai

Igehirdetési sorozat Húsvét nagyhetére

1 Nap. Az alabástrom szelence Text. Luk14,3

            Isten segítségével egy igehirdetési sorozatot kezdünk, amit még a következő négy évben is szeretnénk folytatni, ha Isten is úgy akarja és éltet minket. A sorozat címe „Jézus szenvedésének tárgyai”. Jézus egyszer azt mondta tanítványinak : ha ti elhallgattok, a kövek fognak megszólalni. Reményik Sándor nagy erdélyi költőnk egy szép verset írt Lindemann Márton emlékére, ő a kolozsvári evangélikus templom építőmestere volt száz évvel azelőtt. Ez a gyönyörű vers arról szól, hogy miután az orgona elhalkul egyszercsak megszólalnak a kövek és elkezdenek beszélni, s elmondják, hogy hogyan lett belőlük templom. A vers így zárul : így beszélnek ma hozzánk a kövek.

            De nem csak a kövek beszélnek hozzánk, hanem azok a tárgyak is, amelyek kapcsolatban vannak Jézus szenvedésével. Próbáljunk ezen a héten s majd az elkövetkező évek húsvéti nagyhetein az ő beszédükre figyelmezni. A mai estén arról az alabástrom szelencéről beszélünk, amit Bethániában egy asszony eltört és a szelence tartalmát, a drága olajat Jézus fejére öntötte. Ez a Jézus szenvedésének a kezdetén történt, de ez a megkenetés már az ő temetéére nézve történt. Mit tanulhatunk mi ettől a szelencétől, mit üzen nekünk a Jézus szenvedésének ez a tárgya?

            Ez a szelence mindenekelőtt arról beszél, hogy ez az aszzony megismerte az Isten szeretetét, ami Jézusban jelent meg és ez a szeretet mélységesen betöltötte a szívét. És most az ő szívében viszontszeretet ébred. Pál apostol ezt így mondja el : Isten szeretete kitöltetett a mi szívünkbe Szent Lélek által. Hogyan történik ez meg egy emberi szívben ma? Hát éppen úgy, ahogy a Jézus életének az idejében is történt. Úgy hogy valaki belekerül az Isten szeretetének reflektorfényébe és ott meglátja bűnös, elveszett mivoltát, észreveszi és belátja, hogy így nem állhat meg az Isten színe előtt. Ez az asszony már ebben a fényben volt, meglátta elrontott, nyomorúlt életét és elkezdett vágyakozni egy más élet után. Amikor Jézust meglátta azt is megérezte, hogy ez a Jézus meg tudja őt tisztítani, meg tudja őt szabadítani. Ekkor egyszerüen megnyitotta szívét a Jézus szeretete előtt. És Isten szeretete beáradt a szívébe és betöltötte az életét. Minket meghódított-e már ez a szeretet? Kitártuk-e szívünket előtte, hogy szeretetével minket is betöltsön?

            Ennél az asszonynál szenvedélyes szeretetet látunk. Szenvedélyes szeretetre indul a Megváltója iránt. Milyen áldott szenvedély ez! Mert annyi káros szenvedély van ebben a világban, amelyek megkötöznek, tönkretesznek, kirabolnak, amelyek a körülöttünk élő emberek életét is megrontják és megkeserítik. Milyen jó lenne, ha Jézus lenne a mi szenvedélyünk. Zinzendorf grófról mesélik, hogy egyszer egy társaságban, ahol ő is jelen volt arról beszélgettek, hogy kinek mi a szenvedélye? Az egyik azt mondta, hogy neki a vadászat, a másiknak pedig a kártyajáték, egy harmadiknak pedig az italozás. Ezek után Zinzendorf azt mondta : az én szenvedélyem Jézus. Mi valahogy olyan szenvtelen, közömbös, hideg keresztyének lettünk, nem ég a szívünk a Jézus iránti szeretetben. Mária itt megmutatja nekünk, hogy milyen az igazi szenvedély, amikor drága, féltett kincsét, az alabástrom szelencét eltöri és Jézus fejére önti. Az emberi szenvedélyeknek, mindig az ember, az „én” áll a középpontjában. Az én kielégülésem, az én örömöm, az én boldogságom, az én szerencsém, az én sikerem. Az igazi, a krisztusi szenvedély középpontjában mindig a másik ember áll. Az igazi szenvedély azt kérdezi: mivel szolgálhatnék én a másiknak. Az igazi szenvedély önmagát halálba adja, hogy Krisztus éljen benne. Az ilyen szenvedélyes szeretet nem érdemeket akar szerezni, Mária se érdemeket akart szerezni, nem akart tetszelegni. Tudta ő jól, hogy érdem alapján úgy sem kaphatna kegyelmet. Ő egyszerüen azt tette, amire szíve indította. Senki se kényszerítette erre, senki sem kérte tőle, önként, szívből és szívesen adta, amit adott.

            Az az igazi szolgálat, amikor valamit szeretetből, örömmel és önként teszünk, minden számítás és hátsó szándék nélkül. Mária teljesen szebad arra, hogy magát és mindenét, amije van Jézusnak adja. Nem azzal törődik, hogy mit mondanak az emberek, ő teszi azt, amire szíve és szeretete indítja. Az alabástrom szelence, a Jézus szenvedéstörtének első tárgya emlékeztessn minket erre. Üzenetét zárjuk szívünkbe é segítsen abban, hogy egyre jobban szeressük és szolgáljuk Jézust és felebarátainkat is.

2. Nap A 30 ezüstpénz Text. Máté 26,14-15

            Azt szokták mondani, hogy ebben a világban mindennek megvan a maga ára. Sokszor megvan egy meghatározott ár, ilyen az üzletekben árúlt portéka, s van amiből alkudni is lehet, amikor példáúl a piacon vásárolunk. Itt meg lehet próbálkozni azzal, hogy lefaragjunk belőle. Vannak olyan dolgok is, amiknek nagyon változó az értéke, attól függően, hogy ki akarja azt megvenni. Gondolhatunk itt a híres emberek emkéktárgyaira. Egy ilyen tárgyért, például egy híres sportoló mezéért egyesek képesek egy vagyont is adni, míg másoknak akkor se kellene, ha ingyen dobnák utánuk. De hasonló a helyzet a régiségekkel, könyvekkel, festményekkel.

            Ezen bevezető szavak után talán felteszitek a kérdést : de mi köze lehet az áraknak a Jézus szenvedéstörténetéhez? Pedig tudjátok meg, hogy nagyon is sok köze van ehhez. Nem csak a tárgyaknak, a dolgoklnak van értéke, hanem az emberknek és így az Úr Jézus Krisztusnak is. Erről beszél megrázó módon a mai igénk. Először is azt a kérdést veti fel mindnyájunk számára, hogy mennyit ér nekünk Jézus? Idézzük csak fel a történetet. A Nagy  Tanács zavarban van, mert ők elhatározták ugyan, hogy Jézust megölik, de nagyon féltek a sokaságtól, mivel tudták, hogy az emberek nagy része szereti Jézust. Az a kérdés foglalkoztatta őket, hogy miként lehetne Jézust nagyobb feltűnés nélkül letartóztatni. Miközben a Tanácsot épp ez a kérdés foglalkoztatja, jelentik, hogy Jézus egyik tanítványa van itt és szeretne a főpappal beszélni. A főpap beengedi a tanítványt, tudjuk hogy ez a tanítvány Júdás volt. Ő belép és nem is sokat tétovázva rátér a tárgyra és azt mondja : én kész vagyok Jézust a kezetekre játszani, s most már csak abban kell megegyezzünk, hogy ti mennyit fizettek nekem, hogy én ezt az egész dolgot tető alá hozzam? Egy hihetetlen pillanat volt ez, de ez a pillanat is benne volt Isten tervében, ezt már Zakariás próféta megjövendőlte, hisz a ő azt mondja könyvében, hogy a pásztor ára, bére 30 ezüstpénz lesz. Ha ezt mai pénzbe átszámoljuk, körülbelül 160 új lej. Júdásnak tehát ennyit ért Jézus. Feltevődik a kérdés : sok ez vagy kevés? Ezt a kérdést nem viccből teszem fel. Én úgy gondolom, hogy ez elég sok. Ma nagyon sok olyan ember van, akinek ennyit se ér Jézus. Ha Jézus ennyibe kerülne, akkor ezt az árat nem lennének hajlandók megfizetni érte. Én magam évente legalább 5-6 olyan embert temetek, akik sohasem voltak egyháztagok, akik egy életetn át egy huncút banit se adtak Istennek, egyháznak. Hányan nem adtak Jézusért, Istennek egy életen át sem 160 lejt. Júdásnak legalább ért ennyit Jézus.

Vajon nekünk mennyit ér Jézus? Jézusnak nincs egy standard, egy fix ára, ezt mindenki magában és magának kell tisztázza, hogy neki mennyit ér Jézus? Mielőtt ezt a kérdést tisztáznánk, előbb egy másik kérdésre próbáljunk meg választ keresni. Ki az a Jézus, akit itt alkuba bocsátanak? Ő az, aki Isten örökkévaló világából eljött hozzánk ebbe a világba. Ezért Ő a világ világossága. Magára vette minden undok bűnünket és azokat felvitte a keresztre. De a halál nem tudta Őt fogva tartani, mert Ő harmadnap feltámadt. Ő az egyetlen, aki a mi bűneinket megbocsáthatja, Ő a békesség szerzője, az élet forrása. Ha most mindezeket meggondoljuk, akkor tegyük fel a kérdést : mennyit ér nekünk Jézus? Hogy mennyit ér Jézus először is egy bibliai példával világítsuk meg. Vegyük először is István diakónust. Jézus meghódította az ő szívét. Ezért nem hallgatott róla. Egy nap nagy tolakodás, sokadalom támadt. Rátámadtak és megpróbálták rávenni arra, hogy többet ne beszéljen Jézusról. De István számára Jézus drágább volt, mint az élet és ennél az értékelésnél akkor is megmaradt, amikor kövek záporoztak rá.

            Sorolhatnák itt más példákat is, beszélhetnénk Pál apostolról, de most jöjjünk közel önmagunkhoz és tegyük fel a kérdést : mennyit ér nekünk Jézus? De még mielőtt erre a kérdésre végleges választ adnánk, vizsgáljuk meg azt, hogy mit szól Jézus ehhez? Amikor Júdás 30 ezüstpénzben megalkudott a főpappal, Jézus erre semmit se szólt. S Ő ma se szól, hallgatva várja, hogy nekünk mennyit ér Ő? De valamit mégis elmond, elmondja azt, hogy mennyit érünk mi Neki. Igen, afelől semmi kétséget nem hagy, hogy mennyit érünk mi Neki. Mi olyan drágák és értékesek voltunk számára, hogy Ő életét adta értünk a kereszten. Miközben Júdás megköti a vásárt 30 ezüstpénzben, Jézus egy másik számítást végez. Ő azt mondja : én érted hajlandó vagyok a legnagyobb árat kifizetni. Milyen szépen tanultuk meg a Kátéból : nem aranyon vagy ezüstön, hanem az Ő drága vérén váltott meg és tett a maga tulajdonává.

            Most mindezeket meggondolva, mérlegelve, próbáljunk elcsendesedni és választ adni a kérdésre : nekünk mennyit ér Jézus?

3. Nap. A kendő, a kötény  Text. Ján.13,4-5a

            A lábmosás története egy megható történet. A mi egyházunkban nincs ebben gyakorlata, viszont némely egyházakban ma is gyakorolják a mélységes alázat kifejezésére. Tudjuk azt is, hogy a római pápa Nagycsütörtökön megmossa 12 papnak a lábát. II.Fülöp spanyol királyról tudjuk, hogy ő pedig megmosta 12 koldusnak a lábát. Én magam ezt egyetlen egyszer éltem át ifjú koromban egy ifjúsági táborban, ahol egy nemes versengés után, melyben hat csapat vett részt, a győztes csapat ajándéka az volt, hogy megmosták a vesztes csapat tagjainak lábát. Megható, felejthetetlen élmény maradt ez számomra is.

            Most azonban forduljunk a bibliai történethez, amikor ez Jézus szenvedéstörténetének a kezdetén megtörtént. Most különösképpen a kendővel, illetve köténnyel fogunk foglalkozni, amivel Jézus megtörölte a tanítványok lábát és azt próbáljuk megvizsgálni, hogy mire tanít ez a kendő minket. A Szentírásból, de a történelmi feljegyzésekből is tudjuk, hogy a lábmosás általában a rabszolgák feladata volt. Közülük is a legalacsonyabb fokon levő végezte ezt a megalázó munkát. Jézus ilyen rabszolga lett, aki a legmegvetettebb munkát is kész volt elvégezni. Ő maga már korábban így vallott magáról : az Embernek Fia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és adja életét  váltságul sokakért. Az Uraknak Ura rabszolgává lesz. A mai estén azt kell meglátnunk, hogy nekünk szükségünk van a Jézus szolgálatára. Ne próbáljuk magunkat tisztára mosni, úgysem fog sikerülni. Ne akarjuk magunk megoldani a bűn-kérdést. Mert íme az Isten Fia körülkötötte magát egy kendővel és meg akarja mosni a mi lábunkat, szívünket, a mi életünket is. A kendővel körülkötött Jézus hív minket is önmagához: jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek  és én megnyugosztlak titeket. Jöjjünk hát Jézushoz és engedjük, hogy szolgáljon nekünk, mosson meg, üditsen fel, szabadítson meg, váltson és szenteljen meg minket is.

            Próbáljuk most ezt a jelenetet elképzelni lelki szemeink előtt. Gondoljuk meg először azt, hogy jó hosszú ideig tartott, amig mindegyik tanítvány lábát megmosta.és a kendővel megtörülgette. Ez azt jelenti tehát, hogy Jézus mindes egyes tanítványára időt szakít. Nem csak egynek mossa meg jelképesen a lábát. Ő nem siet, van ideje foglalkozni, törődni velünk. Olyan világban élünk, amikor is mindenki rohan. Alig van gyakrabban elhangzó mondat, mint ez : nincs időm, sietnem kell.Nem szégyenít meg minket Jézus ami rohanásunkban, időtlenségünkben? Mert azért lenne időnk, csak nem egymásra szánjuk, hanem sokszor haszontalan dolgokra és egymásra már nem jut.

            A második tanítása a kendőnek az, hogy Jézus mindenkihez személyesen odamegy. Úgy tudom ezt elképzelni, hogy mielőtt megtörölné lábukat, mindegyiknek  mélyen és szeretettel a szemébe néz, s ez a tekintet mintha ezt mondaná : most rólad van szó, most te vagy számomra a legfontosabb, téged akarlak megmosni, holnap érted fogok függni a kereszten. Mert az evangélium a legszemélyesebb dolog ezen a világon. Mert egyrészt igaz az, hogy Isten általánosságban szereti az egész világot, ahogy azt minden istentiszteleten halljuk a bűnvalló ima után a feloldozásban, de az is éppúgy igaz, hogy Jézus az egyes embert keresi, az egyes embernek akar hitet és üdvösséget ajándékozni.

            S végül van itt még egy kedves pillanat, amit szemünk elé kell idéznünk. Ez az, amikor Jézus minden tanítványának a lábát kezébe veszi és betakarja a kendővel. Egy pillanatra ez a fáradt, elalélt láb el van rejtve a Jézus kezeiben, a Jézus kendőjében. Nemsokára ezekkel a lábakkal ki kell menni a világba, rá kell lépni a szenvedések útjára, de azt a csodálatos pillanatot, amig lábuk a a Jézus ölében, kendővel betakarva nyugodott, soha többé nem lehetett elfelejteni. Egy néhány pillanatra már itt a földi életben beléptek az örök élet nyugalmába, örömébe, békességébe.

            Áldott legyen az Úr ezekért a pillanatokért. Mi nem mossuk meg egymás lábait, de néhány nap múlva itt fogunk állani az Úr asztalánál. Ez is egy ilyen csodálatos pillanat, amikor csak Jézust látjuk, az Ő szeretének jó ízét érezzük, ízleljük a kenyérben és borban. Tovább kell innen is mnni, ki kell menni az életbe, a hétköznapokba, de ezek a pillanatok elkísérnek és a menny előízével töltik meg a szánkat. A kendő többek között emlékeztessenek az örök életre, amiben hitünk és reménységünk szerint nekünk is részünk lesz.

4.Nap. A mosdómedence Text. Ján. 13,5

            Az elmúlt századokban nagy divat volt, hogy a nemesi családoknak címre volt. A címerek leggyakoribb alkotóelemei : fegyver, kard, oroszlán, sas, korona. Nos testvéreim, a keresztyén ember címerébe ilyen tárgyak illenek, mint : kendő, kereszt, mosdómedence. Hadd foglalkozzunk a mai estén épp a szenvedéstörténet eme tárgyával .Úgy, mint a tegnap estén is, próbáljuk magunk elé képzelni azt a jelenetet : Jézus össze van gyűlve tanítványaival együtt. Ők levetik sarujaikat és leheverednek a keveretre, ahol félig ülve, félig feküdve várják a páskavacsora elkezdését. Tulajdonképpen ők egymást közt kellett volna lábat mossanak, de ehhez túl fáradtak. Vagy pedig egy szolga kellett volna jöjjön, hogy ezt a munkát elvégezze. De ebben a házban nem volt szolga.Vagy mégis? Mert nézzétek csak egy ember egyszer csak leveti felső ruháját, feltűri ingét és és egy kendővel körülköti magát. A kezében ott van egy tál, egy mosdótál  tulajdonképpen..S most letérdel, hogy minden egyes tanítványnak megmossa illetve megtörölje a lábát. A dicsőség Ura, az élő Istennek Fia, Jézus Krisztus szolgává lesz, az ő tanítványai alázatos szolgájává. Ezért illik a keresztyénség címerébe a mosdótál is. Ezzel Jézus a mindenkori tanítványainak megadja a fő irányelvet, amihez egész életüket mérniük kell és ez nem más, mint a szolgálat. Ez a krisztusi keresztyénség fő cselekvése. Sokan ma azt hangoztatják, hogy elvégre minden vallás jó, csak épp vegyük komolyan és legyünk őszinték. Pedig a keresztyénség és az összes többi vallás közt van egy óriási különbség. Ez az, hogy a többi vallások egy olyan Istent hirdetnek, aki elvárja, hogy szolgáljanak neki, a keresztyénség, az evangélium pedig azt hirdeti, hogy Krisztus szolgál az embereknek. Mert mivel tudnánk mi szolgálni Istennek, mit tudnánk mi adni Neki? Nekünk nem adni kell először is, hanem kapni. És íme ez a mosdótál itt arról beszél, hogy Krisztus lehajol hozzánk, hogy megajándékozzon minket az Ő szolgálatával, amiben minden benne van: a bűnök bocsánata, megbékélésünk Istennel, s a megtisztított és megváltott életünk.

            Nekünk azt kell meglátni, hogy mi vagyunk a rászorultak, nekünk van szükségünk arra, hogy kapjunk, hogy azután a kapott nagy ajándék minket is alkalmasakká  tegyen a viszontszeretetből való szolgálatra felebarátaink felé. De ez a mosdótál azt is megmutatja, hogy mi tisztátalanok vagyunk és megtisztulásra van szükségünk. A Szentírás egybehangzó üzenete az, hogy a mi igazságunk olyan, mint a megfertéztetett ruha, hisz Pál is azt írja, hogy tisztátalanok nem örökölhetik az Isten országát. Aki ezt megértette, az azt is megérti, hogy milyen nagy szükségünk van nekünk a tisztulásra. És most itt áll előttünk a nagy Tisztító a mosdótállal a kezében. Ez a mosdótál elmondja, azt hogy miennyire nyomorúltak vagyunk, de azt is, hogy Krisztus megvált minket a mi nyomorúságunktól. Mert mindkettő a mi részünk. Augsburgban van egy kápolna, ahova azokat temették, akiket az 1800 évek elejéig halálra ítéltek és kivégeztek. De ez nem lenne különleges, de az már igen, hogy ott mutogatják a két utolsó bírónak is a sírját, akik végrendeletükben meghagyták, hogy őket is oda temessék. Ez a két bíró megértette, hogy ők se voltak tulajdonképpen jobbak, mint azok, akiket halálra ítéltek.

            A harmadik üzenete a mosdótálnak az, hogy nekünk naponta szükségünk van a tisztulásra, amíg ebben a bűnös világban élünk. És ezt egymáson is el kell végeznünk. Jézus azt mondta tanítványainak: példám adtam nektek, hogy ti eképpen cselekedjetek. Mi megmossuk egymást, de inkább csak egymás fejét, vagyis jól beolvasunk egymásnak és nem alázsttal és szeretettel tisztogatjuk egymást. Van tehát mit tanulnunk ettől a mosdótáltól.

5 Nap. A tál, amibe a kenyeret mártották Text. Mt.26,33

            Talán sokan hallottunk már arról, hogy a svájciaknak van egy különleges eledele, a fondű. Ezt az eledelt a háziasszony egy nagy tálban készíti el és utána az asztalra helyezi. Utána a család elmondja az asztali imát, utána pedig hozzáfognak az étkezéshez, ami abból áll, hogy kenyérdarabokat mártanak ebbe a folyékony, rotyogó, többféle sajtból összeolvasztott eledelbe, vagy kézzel vagy pedig villára tűzve a kenyérdarabokat. Hát valahogy így képzelhetjük el azt az utolsó vacsorát is. Így ült Jézus a tanítványaival a tál körül, mártogatva abba. Jézus egyszer csak megszólal és ezt mondja : egy valaki közületek elárul engem. Ekkor mindenki döbbenten kérdezi: nem én vagyok-é az Uram? Nem sokkal ez után mondja Jézus, hogy aki velem együtt márt a tálba, az árul el engem. Két kéz találkozik ott a tálban. Lássuk, hogy mit üzen ez a különös jelenet a mi számunkra.

            Először is egy imádandó dolog áll előttünk. Tudjuk, hogy a reformáció Luthernek azzal a gyötrő kérdésvel indult, hogyan találhatok egy kegyelmes Istent. Igen, ez kellene ma is a legégetőbb, legfontosabb kérdésünk legyen, hogyan jöhet az életünk rendbe Istennel, hogyan nyerhetjük meg Isten kegyelmét. Az Ószövetségben van egy megdöbbentő jelenet. Isten felhívja Mózest a hegyre, ő magával viszi Áront és annak két fiát, Nádábot és Abihut is, valamint hetven vént.(2Móz.24) Ott fenn meglátták Izrael Istenét, s a csoda az volt, hogy nem haltak meg, jóllehet korábban Isten azt mondta : nem láthat engem ember élvén. És azt is olvassuk, hogy ott együtt ettek és ittak. Hogyan lehetséges ez, tesszük fel a kérdést? Ez kétségtelenül egy rejtély a mi számunkra, mit csak úgy tudunk megfejteni és elgondolni, hogy Jézus már akkor ott volt, Érette és Általa történhetett ez meg. Ez az ószövetségi történet előképe annak, ami itt az úrvacsora szereztetésekor történt. Isten Fia az idők teljességében emberré lett. És a tanítványok együtt ehettek és ihattak vele, Júdás is. Sőt Júdás épp Jézussal együtt márthatta a kenyeret a tálba. Egy adott plllanatban a két kéz találkozott egymással a tálban. Ami ebben imádandó az az, hogy a bűnös ember és a szent Isten találkozhatik egymással. Ez a tál azt mondja el nekünk, arról prédikál, hogy Isten milyen közel jött hozzánk. Isten ennyire lehajolt hozzánk. Ennyire közel lehet lenni Hozzá, ennyire közösségben lehet élni Vele.

            De van itt egy félelmetes dolog is. A félelmetes az, hogy ebben a pillanatban dőlt el Júdásban, hogy szakít Jézussal és abban a pillanatban dőlt el az is, hogy Jézus feladja Júdást, végleg lemond róla. Az még félelmetesebb, hogy itt nem egy világfiról, egy kivülálló emberről, hanem Jézus egyik tanítványáról van szó. Egy olyan ember vész el, aki alegközelebbi kapcsolatban volt Jézussal, egy ember aki szédületes lelki magasságban volt, a legnagyobb mélységbe zuhant. Ekkorát csak Isten gyermekei tudnak bukni. Döbbenetes ez a bukás, hisz itt olyan ember bukik el, eki korábban hitt Jézusban, teljesen odaszánta magát Jézus követésére,a Mester szolgálatára. Egy olyan ember kerül végtelen távol, aki valamikor nagyon közel volt hozzá. Nem egy templomkerülő ateista kárhozik itt el, hanem egy jó keresztyén, egy olyan ember, aki évekig Istennel járt. Megrázó figyelmeztetés ez számunkra, hogy ez megtörténhetik és íme meg is történt.

            Ez a cselekvés, ez a pillanat tulajdonképpen mindnyájunk életében naponta megtörténik. Hisz a mi életünk fölé is naponta két kéz nyul. Isten is nyújtja felénk irgalmas kezét, amellyel meg akar menteni, meg akar tartani, de a Sátán is meg akar ragadni romboló kezével, hogy összeroppantson, hogy tönkre tegyen minket. Hogy a kárhozat mélységébe taszítson minket. A kérdés csak az, hogy mi melyik kezet ragadjuk meg, melyik kéznek adjuk meg amagunkat, melyik kézbe helyezzük életünket. Ez a mi felelősségünk és a mi döntésünk. A tál egy halott tárgy, ő nem tud dönteni, nem tud választani, de mi tudunk. Könyörüljön rajtunk naponta az Úr, hogy jól tudjunk dönteni, jól tudjunk választani. Jézus azt mondja, hogy az Atya kezéből minket semmi ki nem tud ragadni. Fogadjuk el ma is ezt az áldó kezet. Ma Nagypéntek napja van. Ez a kéz átszegeztetett értünk, hogy mi ne vesszünk el, hanem örök életünk legyen.

6 Nap. A falat kenyér  Text.Ján 13,26-27.30

            Egyszer valahol azt olvastam, hogy egy ember 70 éven át körülbelül egy vagon élelmiszert fogyaszt el, aminek fele kenyér. Ha ez egy darabban lenne, akkor egy kisebb ház elférne benne. Júdás is sok ezer kilónyi kenyeret elfogyasztott már életében, de ennek a hatalmas kenyérmennyiségnek együttvéve nem volt akkora szerepe, mint annak a falat kenyérnek, amit most bevesz a szájába. Ez a falás kenyér adta az impulzust, az utolsó lökést egy rettenetes cselekedet elkövetésére.

            Ez a falat kenyér mindenek előtt egy leleplezés volt. Mindnyájan nagyon jól ismerjük Leonardo da Vinci híres festményét, az Utolsó Vacsorát. Jézus ott ül az asztal közepén. Azt a pillanatot örökíti meg ez a világhírű festmény, amikor Jézus kijelenti, hogy egy valaki közülük el fogja árulni őt. A tanítványok sorra kérdezik : nem én vagyok-é az Uram? Ezt a pillanatot ragadja meg a festő. Azt is tudjuk, hogy ezen a képen a tanítványok hármas csoportokra vannak osztva. A Jézus jobbján ül János, Péter és Júdás. Úgy gondolom, hogy a festő helyesen képzelte el azt a jelenetet. Péter odahajol Jánoshoz és kéri, hogy kérdezze meg Jézustól, hogy ki fogja őt elárulni? És Jézus erre azt mondja: az, akinek most a bemártott falatot adom. A bibliai leírásból is kitűnik, hogy a többi tanítvány ebből semmit se vesz észre. Jézus letör egy falat kenyeret, a tálba mártja és Júdásnak nyújtja. Júdás ebből is gondolhatja, hogy Jézus mindent tud róla. Tudja titkos tervét, szándékát, hogy most ő a Jézus ellenségeihez fog menni, hogy elárulja őt. Tudhatja, hogy Jézus tisztában van azzal, hogy Júdás már nem szereti, hanem gyűlöli Őt. Júdás érzi ebben a pillanatban, hogy terve és szándéka, egész lénye le van leplezve.

            Mennyire el kell ez minket is gondolkoztasson. Hogy Jézus rólunk is mindent tud. Jézus azt is tudja, hogy mi a saját erőnkből nem állhatunk meg az Isten színe előtt, hogy még a legjobb cslekedeteink se tudnak minket üdvözíteni. Jézus épp ezért nyitott meg egy más utat, egy más lehetőséget az üdvösségre és ez az Ő áldozatának az útja, a kegyelem útja.

            De ez a darabka kenyér az Isten szeretetét is jelzi. A többi tanítvány észre sem vette, amikor Jézus a darab kenyeret Júdásnak nyújtotta. Számunkra ez nagyon feltűnő lenne, hisz képzeljük csak el, hogy egy vendégségben a házigazda elkezdené etetni a vendégeit. De ott Távol-Keleten ez így volt szokás és ezt mind a mai napig így gyakorolják. Ez ott a megkölönböztetett szeretet jele, hogy egy családapa, egy családfő azzal tiszteli meg a vendégét, hogy egy falat kenyeret helyez a szájába. Kölönös pillanat ez! Jézus már jól tudja, hogy Júdás mit fog tenni, hogy el fogja árulni őt, s most íme mégis megajándékozza megkölönböztetett szeretete jegyével. Júdás számára ez a jézusi cselekedet különös jelentőséggel és jelentéssel bír. Abban a pillanatban, amikor Jézus a darab kenyeret letörte és neki adta, vissza kellett emlékezzen arra nagy napra, amikor Jézus a kenyeret ötezer ember számára megsokasította és aztán a tanítványoknak-köztük Júdásnak is-adta, hogy ők osszák azt ki a tömegnek. Ekkor a Jézus szavára is kellett emlékezzen: én vagyok az életnek kenyere, s így arra kellett még egyszer gondoljon, mennyire szeretei Jézus őt. Megéreztük-e már mi is ezt a szeretetet? Talán épp akkor, amikor az úrvacsora kenyerét elvettük! Felmelegedett-e már szivünk ettől a szeretettől?

Júdás most erre a kimondhatatlan szeretetre azt mondja : nekem ez nem kell! Ebben a pillanatba ment belé a Sátán. Érdekes, hogy a Szentírás nem beszél arról, hogy mi lehetett az, ami Júdást ebbe az árulásba vitte. Valószínű, hogy lassan és fokozatosan érett meg szívében ez a döntés. De e mögött kétségtelenül az állt, hogy csalódott Jézusban, ő nem így képzelte el a dolgokat.. Nem úgy képzelte, hogy meg kell alázkodni, hogy meg kell mosni egymás lábait, hogy meg kell tagadni önmagunkat, keresztre kell feszíteni énünket. Júdás most mindezekre nemet mond.

            A falat kenyér választóvonallá válik a Júdás életében. Minden ember életében vannak döntő pillanatok, amikor eldől, hogy egy-egy ember élete milyen irányba indul el. Az ember életében a legfontosabb döntés, amikor eldönti, hogy Istennel vagy Isten nélkül akarja végig járni az életet. Az ilyen pillanatokban két hívás van az emberi szívben. Az Isten és a világ hívása. Júdást az utolsó pillanatig hívja a Jézus szeretete, de hívja őt a pénz, a világ, az önmaga iránti szeretetet is. Júdás ebben pillanatban választott, döntött. Júdás a világot választotta és ebben a pillanatban Jézus elengedi őt, s a Sátán lesz urrá élete és lelke felett. Júdás így a Jézus kezéből egyenesen a Sátán kezébe kerül. Vigyázzunk testvéreim a döntő pillanatokra. Egy egész élet, sőt az örökkévaló sorsunk is ettől függ. Vigyázzunk, hogy ne távolodjunk el Istentől. Júdás kiment az éjszakába. Aki nem választja a világ világosságát, annak az éjszakába, az örök sötétségbe kell mennie. Ma Nagyszombat van. Jézus ezen a napon a poklokra szállott a legnagyobb létező sötétségbe, hogy nekünk ne kelljen soha oda jutnunk. De ez ami döntésünktől is függ. Könyörüljön rajtunk az Úr, hogy ne a Júdás útján járjunk, hanem az Isten útján.

                                                                                                Lőrincz István

(Megjegyzés : ezen igehirdetési sorozatot Wilhelm Busch Gegenstaende der Passion című könyve alapján, gondolatainak felhasználásá