Barangolások bibliai tájakon: Emmaus

          Ennek a helységnek a neve a húsvéti történetből ismeretes, hisz Jézus két tanítványa oda valósi volt. Ők húsvét napján szomorúan mentek Jeruzsálemből hazafelé, közben a feltámadott Jézus csatlakozott hozzájuk az úton, a házukhoz érve Jézust behívják és a kenyér megtöréséről felismerik Jézust, ezután rögtön visszatérnek Jeruzsálembe és az egybegyűlt tanítványoknak elmondják, hogy találkoztak a feltámadott Úrral. Ez a helység nem kevés gondot okozott az évszázadok során a Bibliai kutatóinak, többek között régészeknek is. A gond az, hogy több ilyen nevű település is volt Izraelben, legalább négyről tudunk. Említést tesznek róla Eusebius és Hieronymus egyházatyák, történészek, ők Nikopolis néven emlegetik. A Makkabeusok könyvében is olvasunk egy Emmaus nevű helységről. A gond több ilyen nevű helységgel az, hogy jóval messzebbre, mintegy 29-40 km-re vannak Jeruzsálemtől, márpedig a Bibliai leírás szerint Emmaus bő 11 km-re volt Jeruzsálemtől, hisz a két tanítvány még aznap este vissza tud menni a városba. Az is izgalmas kérdés, hogy miért épp Lukács evangélista említi csak ezt a történetet, a többi evangéliumban nem olvasunk róla. Nos, 10 évvel ezelőtt abban a kiváltságban volt részem, hogy Debrecenben meghallgathattam Max Peter Thiede világhírű papirológus erről szóló előadását, számomra ez teljességgel eligazító volt. Olyan régészek, akik hitték azt, hogy a Biblia igazat mond azt mondták: ezt az Emmaust ott kell keresni, ahol a Biblia mondja és nem jóval távolabb, ahol még Emmaus nevű település van. Így kezdtek el ásatásokat végezni és ez igen érdekes dolgokra engedett következteteni. Kiderült, hogy Emmaus a Jeruzsálemben élő gazdag embereknek egyfajta nyaralóhelye volt, hisz úszómedencéket, rengeteg értékes csempét, edényt,gyönyörű házakat, kerteket találtak itt a régészek. S itt derül fény arra a kérdésre, hogy miért ír épp Lukács erről a kérdésről. Ő ugyanis evangéliumát egy Theofilus nevű magas rangú, gazdag római tisztviselőnek írta. A Bibliai kutatói azt sejtik, hogy Lukács, aki eredetileg rabszolga lehetett, az ő házában szolgált, s neki köszönhette azt, hogy egy idő után felszbadította s saját gyermekeként bánt vele. Lukács ezt a nagylelkű cselekedetet meg akarta hálálni s mivel tehette volna jobban, mint épp az evangélium megírásával? Milyen értékesebb ajándékot adhatott volna, mint az Isten bűnösök iránti érthetetlen szeretetéről szóló evangéliumot! Lukács Teofilus számára azt is igazolni akarta, hogy az evangéliumnak nem csak a szegény emberek sorából voltak követői, hanem íme, az emmausi tanítványok példája is mutatja, neki a felső tízezer képviselői közül, a nagyon gazdag és előkelő emberek közül is voltak tanítványai. Ezért Lukács egyértelmű üzenete az általa nagyon szeretett és nagyra becsült Teofilus felé az, hogy te is követheted a Krisztust, mert íme már előtted is voltak a gazdagok és előkelő emberek közül, akik ezt tették. Ezek az emmausi tanítványok megmutatják azt, hogy milyen szerepük van a Jézus ügyében a világ szerint előkelő állásban vagy sorsban levő embereknek.Mi ezzel kapcsolatban sokszor nagyon helytelen és téves gondolatokat ápolunk magunkban. Mi a legtöbbször abból indulunk ki, hogy Jézus az ő földi életének az idejében a nép egyszerű fiai közül toborozta, hívta el tanítványait, s azóta is azok követik őt, azok sereglenek köréje a leghűségesebb lélekkel, akiknek kevés jutott az anyagi jólét örömeiből, s a földi befolyás kiváltságaiból. Mi úgy képzeljük el, hogy az a láthatatlan világ, amit Jézus Isten országának nevez a példázataiban, csak azokat érdekelheti, akiknek ez a látható világ nagyon keveset adott, akikkel ez a látható világ nagyon mostohán bánt. A lelki, hitbeli kincsek azokat érdeklik csak, akik kimaradtak a pénz a vagyon csillogásából, akik ennek az örömeit soha nem ízlelhették meg. Ezért az az érzésünk, hogy a Jézus örömüzenete nem is szól a gazdagoknak és e világ szerint hatalmasoknak, az ő soraikban hiába is keressük Jézus tanítványait, és róluk teljességgel le kell mondanunk a Jézus ügye szempontjából. Ebben Jézus szava is megerősíteni látszik minket, hisz a gazdag ífjúval való találkozás után ő maga mondja, hogy a gazdagok nagyon nehezen mennek be az Isten országába. De vigyázzunk: azt nem mondta, hogy egyáltalán nem lesz gazdag ember örököse Isten országának. Az emmausi tanítványok példája, akik mai szóval kifejezve Jeruzsálem “elit-negyedében” laktak helyreigazíthatja ezt a felfogást bennünk, mert íme igenis vannak a világ szerint nagyok és gazdagok között is olyanok, akiknek lelkét megragadta Jézus és akik az életük igazi javát és kincsét minden látszat ellenére, nem a földi javakban, hanem Jézusban találták meg. Mert gondoljunk csak mélyebben bele ebbe a dologba. Az ilyen emberek bizonyos szempontból előnyös helyzetben vannak. Hiszen a szegényes körülmények között, szükségben élő ember könnyen azt gondolhatja, hogy ha neki is lenne több pénze, gazdagsága, akkor minden jó lenne, akkor tökéletesen boldog lehetne. De akik gazdagok, azok már tudják azt, hogy minden gazdagság és befolyás ellenére olyan üres maradhat a lélek, hogy bármennyit is habzsol az ember a világ örömeiből, mégis boldogtalannak és céltalannak érzi az életét. Ezért gyakran épp a gazdagok, hatalmasok között lehetnek olyanok, akik az igazi boldogságot elkezdik valami másban keresni és meg is találják épp az evangéliumban és Jézus Krisztusban.

            Az emmausi tanítványok példája nagyon szépen mutatja, hogy a földi gazdagság, fényűzés még nem minden az embernek az életében. Hogy az ilyen emberek is keresnek valami többet, valami nagyobbat, amit túlmutat ezen a látható világon. Hogy az ő reménységük nem a bizonytalan gazdagságban van, hanem Jézus Krisztusban, hogy nekik is szükségük van arra, hogy szomorúságukban, amikor csüggedten haladnak az úton, Jézus melléjük álljon, nyitogassa a szemeiket és elvezesse őket is az evangélium igazságára. Ha ilyen emberek megnyitják a szívüket, házukat Jézus előtt, akkor az nagy nyereség lehet az Isten országa számára. Egyrészt azért, mert az ilyen emberekre sokan figyelnek, az ő hitük, Krisztus követésük ország-világ szeme előtt van, bizonyságtételük sokkal súlyosabban esik latba, mint más embereké. Az ilyen embereknek aztán nem cask a szíve és háza, hanem pénztárcája is megnyilík az Isten ügye iránt, s mivel ők nagy pénzösszegek felett rendelkeznek, sokkal hathatósabban tudják előmozdítani anyagilag is a gyülekezetek, a misszió ügyét. Az egyház, ahogy azt mondani szoktuk, az özvegy asszony két filléréből él, de bizony a gazdag emberek bőkezű ajándéka sokszor nagyon sokat jelenthet Isten ügye számára.

            Az emmausi tanítványok, Teofilus, Arimáthiai József és mások példája azt mutatja, hogy a feltámadott Krisztus gyülekezetében valóban mindenkinek helye van: a kicsi, hétköznapi, de a nagy, gazdag és befolyásos embereknek is. Épp az a csodálatos a Feltámadott gyülekezetében, hogy ott ők egymásnak testvérei lehetnek s ki-ki a maga módján, a maga eszközeivel, lehetőségeivel szolgálja a Jézus ügyét.

Olvasandó igék: Mt.19,23-24, Mk.15,43, Luk.1,1-4,  24,13-35, 1Tim.6,17

                                                                                                            Lőrincz István