Barangolások bibliai tájakon: Hebron

            Nevének jelentése: a szövetség helye, Palesztína legmagasabban épült ősrégi városa, Jeruzsálemtől mintegy 36 km-re fekszik délnyugati irányban. Egyike az ókor egyik legszebb, gyümölcsökben gazdag városának. E város közelében ütötte fel sátrát Ábrahám, s ugyancsak itt temette el Mamré tölgyesénél feleségét. De itt nyugszanak Izsák, Jákób, Rebeka és Lea is. Itt más fontos események is történtek.Izrael népe megérkezett az ígéret földjének határához, hogy elfoglalja Isten által adott örökségét. De mielőtt a földre bemennének, azt ki kell kémlelni, ezért Mózes kémeket küld ki, akiknek sok mindenre kell figyelni: mennyire termékeny a föld, milyen akadályok állanak előttük, s milyen veszélyek adódhatnak a jövőben. Az Úr nekik ígérte a földet, de azéert emberileg is mindent jól át kell gondolni. S ez ma is így van. Egyrészt szilárdan hisszük, hogy mindent Isten rendel, vezet, rendez az életünkben, Ő ad minden áldást. Másrészt azonban épp úgy tudjuk azt is, hogy Isten ebben minket is felhasznál, nekünk is oda kell tennünk az eszünket, erőnket, felelősségünket. Hebront Isten nekik adta, de ott óriások laktak, akikkel meg kell küzdeni s le kell győzni őket. Ezek az „óriások” ott vannak a mi életünkben is, s a harcot mi se spórolhatjuk meg. De ha Isten ígéreteire hagyatkozva küzdünk, akkor a harc kimenetele nem lehet kétséges.

            Hebronnál Káleb farkasszemet kellett nézzen Anák fiaival. Ő volt a tizenkét kém egyike, akiket Mózes kiküldött, hogy kikémleljék az ígéret földjét.A nagyszerű az volt, hogy ezek az óriások Kálebet nem ijesztették meg, és Istenbe vetett bizalma nem rendült meg. Ő az Isten nevében és ígéretében bízva szembe tudott szállni velük és győzni tudott felettük. Isten nekünk se ígért egy harc nélküli életet, de győzelmet igen. Ez a város arra bátorít minket is, hogy merjünk Isten ígéreteire építeni. Mert, aki azokban kitart, az nem szégyenül meg. Káleb megkapta Hebront, s az óriások városa az ő öröksége lehettt. Így van ez ma is a mi életünkben. Hit által épp azt nyerhetjük meg, amit nem is reméltünk, s az lesz örökség, ami emberileg elérhetetlennek tűnt. Többet kapunk, mint amit reméltünk vagy gondoltunk volna.

            Az, ami Dáviddal történt mindnyájunk életében felismerhető. Hisz amikor tanácstalanságban vagyunk kérjük az Úr vezetését. Így tette ezt Dávid, így kell ezt nekünk is tenni. Saul és Jonathán halottak, így Dávid előtt nyitott a királyság felé vezető út. De ő nem akar a saját feje után elindulni, hanem az Úrtól kérdezi, hogy merre is menjen. Isten ekkor Hebront jelöli meg, ami akkor egy rendkívüli hely volt, papi város is volt, meg híres ősök sírhelye volt itt. Hebron egy olyan hely volt, ami emlékeztetett Isten múltbeli cselekedeteire és ígéreteire. Ezért Dávid itt lesz király. Az a múlt, amiben Isten az előző nemzedékeket, de minket is vezetett, biztasson , hogy Isten ezután is vezetni fogja életünket. Ő jobban tudja, hogy hova kell mennünk. Dávid hét éven át uralkodott Hebronban.Ez idő alatt még sok harcot kellett vívjon Saul háza ellen. De minden egyes győzelemmel erősödött a királysága. Saul emléke és hatása egyre halványabb lett. Van egy szép ének, amelyben ez áll: minden győzelemmel könnyebb lesz a harc. És ez valóban így van a mi életünkben is. Ne féljünk a harcoktól, mert csak harcokban arathatunk győzelmet, ami mind erősítés a hitben és Isten útja követésében. Isten ebben az időben családját is gyarapítja, fiai születnek. Ez a királyság folytonossága szempontjából is nagyon fontos volt.  De nem mindegyik fiúban volt öröme, három közülük sok szomorúságot okozott, a legtöbbet nyilván Absolon. A gyermekek hozhatnak nekünk is örömöt, de bánatot keserűséget is. Ahogy a régiek mondták: akinek gyermeke van annak lesz öröme és bánata is. Imádkozzunk sokat gyermekeinkért, hogy örömöt okozhassanak, de ne csak nekünk földi szülőknek, hanem a mennyei Atyának is.

            Hebronba hozzák Isbóset levágott fejét, aki Saul utolsó gyermeke. Akik megölték, úgy gondolták, hogy nagy örömöt okoznak ezzel Dávidnak. Ezt a cselekedetet fel is öltöztetik egy kegyes köntösbe, mondván, hogy az Úr adott lehetőséget arra, hogy megbosszúlják a Saul bűnét és megszabadítsák Dávidot. Úgy állítják be ezt a kegyetlen cselekedetet, mint az Úr által adott lehetőséget. Nagyon kell vigyázni erre. Sok mindent tettek keresztyének, az egyház, s tettünk mi úgymond az Isten nevében, amihez az Úrnak semmi köze nem volt. Vigyázzunk, mert a  „cél szentesíti az eszközt” közmondás nem a Bibliából való. A Biblia azt tanítja, hogy a cél és az eszköz is szent kell legyen. Szentségtelen, bűnös eszköz nem szolgálhat szent és jó célt, ezt jól jegyezzük meg.

Dávid  számára Hebron a türelem iskoláját is jelentette.Sámuel valamikor királlyá kente őt, de még évtizedekig kellett Saul elől bújdosva, nyomorogva élni. Aztán király lehetett hét évig Hebronban, de még nem lehettt király egész Izraelben. Milyen nehéz az ilyen várakozás. Amikor úgy szeretnénk, hogy valami megtörténjen, amire Isten ígéretet tett, de még mindig várni kell. Az ilyen idők nagyon próbára teszik a hitünket. Ilyenkor odáig juthatunk, hogy kételkedni kezdünk Isten szeretetében és hűségében. Mégse tegyük ezt. Mert íme Dávid életében is eljött a nagy pillanat, amikor az, amit Isten évtizedekkel azelőtt megígért teljes valóság lett. Adjon az Úr nekünk is ilyen megtapasztalásokat. Kitartóan könyörögjünk Isten ígéreteinek életünkben való beteljesedéséért. Várjunk a hűséges Istenre, Fiának visszajövetelére, Akiben minden ígérete igenné és ámenné lett.

Amint már említettük Dávidnak Absolonban keserűen kellett csalódni. Akkor inog meg először bizalma benne, amikor az megöli Amnont az ő testvérét.E gyilkosság után Absolon elmenekül apja elől. De Dávid vágyik a fiával való találkozásra..Ezért megbocsát neki és újra bizalmába fogadja. De Absolon közben ügyesen készítgeti terveit, hogy apját ledöntse a trónról. Ő akar király lenni. Először bemászik a nép bőre alá, majd egy kegyes hazugsággal Hebronba kérezkedik, hogy ott egy fogadását teljesítse  úgymond az Úr iránt. De a tulajdonképpeni célja az, hogy ott szervezze meg az apja ellen a lázadást. Az apja, mit sem sejtve nyugodt szívvel elengedi.

            Az Absolon apja elleni lázadásában jól szemlélhetjük a mi óemberi természetünket, ami szintén lázadozik Isten uralma ellen. Milyen útálatosak tudunk mi lenni! Az Úr olyan jóságos és kegyelmes hozzánk, mi pedig lázadozunk ellene. Végül Absolonnak életébe kerül a lázadás. Milyen jó, hogy a Dávid Fia, Jézus Krisztus engedelmes volt végig Atyjának, meghalt azért, hogy mi már ne legyünk többé lázadók, Isten ellen harcolók, hanem sokkal inkább mi is engedelmeskedjünk Istennek és önként szolgáljunk neki. Mert így leszünk mi igazán boldogok. Az Isten elleni lázadás végső soron tönkretesz, az engedelmesség pedig áldást hoz.

Olvasandó igék: 1Móz.23,2,  35,27, 4Móz.13,22,Józs.14,14, 2Sám.2,1,  3,2,  4,8,  5,3,  15,9, 2Kor.1,20

                                                                                                            Lőrincz István