Igehirdetés gyülekezeti csendesnapra Text.Zsolt.48,2-15

Szeretettel köszöntelek Benneteket ezen a szép gyülekezeti csendesnapon. Örülök, hogy eljöttetek, s épülhetünk egymás hite által. Nem egy ismert igét választottam a mai napra, de hiszem, hogy Isten most ebből akar üzenetet készíteni számunkra. A Zsoltárok könyvének egyik gyöngyszemét, a negyvennyolcadik zsoltárt olvastam fel előttetek. Tudjuk azt, hogy a Zsoltárok könyvében sokféle ének van: ott vannak Dávid zsoltárai, Aszáf fiainak a zsoltárai, vannak az ú.n.zarándok-énekek, vagy másképp grádicsok énekei, és van egy olyan csoport, aminek gyűjtőneve az, hogy: a Sion énekei. Azok a zsoltárok, énekek tartoznak ide, amelyikben a költők Jeruszálemnek, a szent városnak dicsőségét, szépségét éneklik meg, isteni rendeltetését magasztalják, ha távol vannak tőle epekednek utána, vagy áldást mondanak rá, vagy épp áldást kérnek tőle. Hogy Jeruszálemnek a zsoltár-költészetben ilyen kiemelkedő helye van, az nem egy meglepő dolog. Hisz ez a város az ország fővárosa volt. A város leghíresebb hegyén, a Sionon ott állott Dávid király vára és a templom. A vár és a templom szimbóluma volt Izrael nemzeti és vallási életének. Ez jelképezte számukra az Isten országát is.  Ha Jeruzsálem és benne a vár és a templom dacolt a történelem viharaival, akkor az számukra Isten megőrző kegyelmének, hatalmának bizonysága volt. Viszont ha Jeruzsálemet sikerült egy idegen hatalomnak legyőzni, bevenni, akkor ez a hívők számára szinte kibírhatatlan, elviselhetetlen próbatétel volt. Ezért Jeruzsálem képe kísérte az Ószövetség hívő embereit akkor is, ha távol voltak tőle, mindig eszükbe jutott, gondoltak rá.

              Azt megértettük most, hogy mit jelentett Jeruzsálem az az Ószövetségben a hívő számára. De vajon miért akarok én ma erről szólni? Mi közünk van nekünk ehhez az igéhez? Hisz a mi hitéletünknek nincs semmilyen földi központja, mi nem kötődünk egy bizonyos helyhez, intézményhez, szertartáshoz. Jézus megmondta, hogy Istent nem egy földrajzi helyen, hanem lélekben és igazságban kell imádni. Mit jelenthet, mit üzenhet nekünk ma ez a zsoltár?

            K.T. Világosan kell látnunk, hogy Jeruzsálem jelentőségében volt valami maradandó, valamit ma is szimbolizál, jelképez és jelképezni is fog a világ végezetéig az Isten gyermekei számára. Jeruzsálem, az Isten népe egységének és áldott közösségének a szimbóluma volt. Itt gyülekezett össze Isten népe, itt érezték azt, hogy akik az Istenéi, azok egymással is összetartoznak.Ez a közösség a templomon kívül is létezett, de sokkal halványabban, erőtlenebbül. A hétköznapokban, a mindennapokban egymástól távol élve is tudjuk, hogy Isten gyermekei vagyunk, de amikor együtt vagyunk, az mégis olyan más. A hétköznapokban annyi minden elválaszt egymástól, mert ütközhetnek különféle érdekek, ott fáj az, hogy az egyik gazdag, a másik szegény, az egyik főnök, a másik beosztott, az egyik egészséges, a másik beteg és sorolhatnám tovább. Amikor azonban összegyülünk, itt minden válaszfal leomlik. Itt már csak egy marad, hogy mi Isten gyermekei vagyunk, nem számít az, hogy honnan jöttél, mennyi pénz van a pénztárcádban, melyik felekezethez tartozol, hanem csak az, hogy Krisztusban drága testvéremmé lettél.

            1.Ez a zsoltár azt mondja el, hogy Jeruzsálem az a látható közösség, ahol Isten valóságosan jelen van. Mi azt is tudjuk, amit  a zsoltáríró is jól tudott, hogy Isten jelenlétének jeleivel tele van az egész föld, mégis a közösség az a hely, ahol Isten sajátosan, különösen, valóságosan, szinte kézzelfogható, kitapintható közelségben van jelen. Amikor a Jeruzsélembe érkező zarándokok Észak felől megpillantották a várost, nem csak az jutott eszükbe, hogy milyen milyen gyönyörű is ez a látvány, hanem arra gondoltak, hogy Isten ott jelen van: ismeretes ott, mint menedék. A mindenütt jelenvaló Isten itt mégis másként, mélyebb módon van jelen, mint a hétköznapokon. Itt, hogy úgy mondjam minden más háttérbe szorul. Itt mindenki Róla beszél és Reá gondol. Itt Ő a házigazda és mindenki az Ő vendége.Mindenki az Ő színe előtt van. Itt az Ő nevében gyülekeznek össze mindazok, akik akik az Ő nevében keresik egymást. Máskor is az Ő imádói vagyunk, akárhol is legyünk szétszórva a mindennapokban. De máskor annyi más gondunk is van. Az egyik gazdálkodik, szánt-vet, a másik kereskedik, a harmadik a háztartást vezeti, a negyedik gyermekeivel bajlódik. Kinn az életben annyi minden földi gonddal-bajjal is kell foglalkozni, ami úgy le tudja kötni a figyelmünket. Nyilván, hogy ott is gondolunk Istenre, egymásra, de Istent ott kinn mégsem érezzük olyan valóságosnak, jelenléte nem jár úgy át bennünket. De amikor a közösségben, a gyülekezetben vagyunk, ott  már nem az számít, hogy én adok, te pedig veszel, hanem csak az számít, hogy én sz Istené vagyok és te is az vagy. Akkor Isten kerül teljességgel a középpontba. Ilyenkor nem számít az, hogy faluról jöttünk vagy városról, fiatalok vagy öregek vagyunk, hanem csak egy a fontos, hogy mindnyájan hiszünk Istenben, a mi Urunk Jézsu Krisztus Atyjában, aki Szentlelke által munkálkodik az életünkben. Ilyenkor egész lényünkkel Isten felé fordulunk és minden más érdek elmarad mögöttünk. Ilyenkor világosan meghalljuk Isten szavát, gondolatai átjárnak minket és csodálatos lénye hatalmába keríti lelkünket. A közösség, egy ilyen csendesnap nem más, mint az Isten lakóhelye. Ahol ketten vagy hárman egybegyülnek az én nevemben, én ott vagyok közöttük. Aki kivonja magát a közösségből, aki nem keresi a hitben testvéreket, aki magányos útakon jár, az sorvadásra ítéli a lelki életét. Annak sápadt és vézna lesz a hite. Az olyan lesz, mint az a növény, amit az élető napfénytől s annak melegétől fosztottak meg, de akik szeretik a közösséget, akik megmaradnak abban, ápolják azt, azoknak a hite virulni fog és duzzad az erőtől.

            2.A közösség ápolása újra és újra megbizonyítja számunkra az Isten erejét és hatalmát. Jeruzsálem nem egy meseváros volt a fellegek felett, hanem egy valóságos város. Olyan város, ami sok vihart átélt, amit ostromolt már sok ellenség, de nem tudtak neki ártani.Úgy tűnik, ezt a zsoltárt olvasva, hogy nem is olyan rég, a közelmúltban a város valami nagy próbatételt élt meg. A zsoltárban még érezzük ennek az utórezgéseit, hisz ilyeneket olvasunk: a királyok összegyűltek, de megijedtek, elriadtak, rémület fogta el őket. Vagyis Jeruzsálem ostromlói megszégyenültek, megverve távoztak el a falak alól. Ennek a ngy győzelemnek a híre eljutott a legtávolabbi faluba is, az egész ország népe örülhetett neki. A zarándokok számára  óriási öröm volt ezt a várost épségben viszontlátni, de még nagyobb öröm volt, hogy találkozhattak azokkal, akik ott harcoltak és élő tanui voltak a győzelemnek. Ez a zsoltár tele van  a győzelem feletti örömmel, újjongással. Jeruzsálem falai, de még inkább azok, akik a falak között összegyűltek, drága bizonyítékai voltak Isten megőrző hatalmának. Testvéreim! Mi valahányszor összegyűlünk a testvéri közösségben, úgyanez az igazság ragyog fel előttünk. Mert mi minden történik az életünkben a találkozások között? Mennyi próba, küzdelem volt az életünkben csak az elmúlt időben is! Hányszor próbálta az ellenség elrabolni hitünket, lelki javainkat, hányszor éreztük úgy, hogy már-már legyőznek a gondok, bajok, kísértések, a minket körülvevő világ! Hányszor tettük fel a kérdést aggódva: nem fog-e ez a testvér elbukni ebben vagy abban a próbában és kísértésben? És most itt vagyunk és örömmel láthatjuk, hogy a bűn és kísértések nem tudtak legyőzni minket. Lehet, hogy sokszor imádkoztunk egy-egy bajban levő testvérünkért és most láthatjuk, hogy Isten gőzelmet adott neki abban a bajban, kísértésben, próbában, amiben volt. Hálát adunk, hogy Isten nagyobb volt minden veszedelemnél és kísértésnél, hogy Isten csodálatos szabadulást adott.Minden testvér, aki most itt van, az mind-mind az Isten győzelmes erejét, hatalmát hirdeti. Igen, mi is kiáltjuk Pállal: mindezekben felettébb diadalmaskodunk azáltal, aki minket szeretetett. Sok mindenen mentünk át, sok minden próbálta meg hitünket, de Isten kegyelméből mind itt vagyunk.

Aki kimarad a közösségből, az nem láthatja meg Isten hatalmát, megőrző kegyelmét a  mások életében. Az abban a veszélyben van, hogy a következő próba alatt össze fog omolni, hogy a következő ostromot nem fogja túlélni. Maradjunk azért a közösségben, hogy Isten hatalmának valósága átjárhassa életünket és legyen erősítésül további harcainkban.

            3.Végül arról szeretnék bizonyságot tenni, hogy a közösség áldása nem csak miérettünk, a közösségért van, hanem azért, hogy ezeket kivigyük a világba is. Aki a Sion vendége volt az nem térhetett haza üres lélekkel, üres szívvel és néma ajakkal. Jeruzsálemben való tartózkodásának fő célja az volt, hogy megrakodjon olyan javakkal, amit később szétoszthatott másoknak, a családtagoknak, szomszédoknak, barátoknak. El kellett mondania másoknak Sion szépségeit, olyanoknak főleg, akik még nem jártak ott, akik ebben a gyönyörűségben még nem részesültek. Ezért jól szét kellett nézzen, körbe kellett járja, meg kellett számolja tornyait, meg kellett nézze sáncait, be kellett járja palotáit, hogy elmondhassa a következő nemzedéknek, hogy mit látott ott. Az üzenet, amit tovább kellett adjon, így hangzott: az az Isten, aki eddig ilyen hatalmas és szabadító Istennek bizonyult, az továbbra is az egyetlen és elégséges fundamentum, hisz az övé az életünk. A zsoltár a jövőre nézve egy csodálatos ígéretet fogalmaz meg: bizony ez az Isten a mi Istenünk mindörökké, Ő vezet minket mindhalálig. A Sion zarándokai is olyan emberek voltak, mint mi. Elcsüggedtek, elfáradtak, tele voltak gyötrő kérdésekkel, aggodalmakkal. Az ő életük is tele volt küzdelmekkel, próbákkal. De amikor felmentek Jeruzsálembe, amikor részesei lettek újra és újra Isten gyermekei közösségének, akkor megint bizakodva mertek nézni a jövő felé, mert a közösség áldása mindig a jövő felé mutat. S mi e jövő felé haladva egy üzenetet kell mindenkinek tovább adnunk, aki velünk együtt halad az úton, nekünk hirdetnünk kell azt az Istent, azt a Jézus Krisztust, aki tegnap és ma és mindörökké ugyanaz marad. Ő az egyetlen legyőzhetetlen hatalom, mert legyőzte a halált, a bűnt, a poklot, a világot, Ő a mi jövendőnk egyetlen biztosítéka és az örök élet ígérete. Aki kiszakad a közösségből, annak nem lesz üzenete a világ és környezete számára. Annak az ajkán előbb vagy utóbb elhalkul az örömhirdető bizonyságtétel. Aki azonban ott marad Sion várában, palotáiban, tornyai védelmében, aki ott marad a közösségben, azt nem kell félteni, annak a lelke tele lesz Isten jelenlétével és amerre csak jár, mindenkinek bizonyságot tesz Isten szabadításáról és ígéreteiről.

            Összefoglalva egyetlen mondatban: a közösségben kapjuk az Isten jelenlétének megtapasztalását, itt bizonyosodunk meg megőrző kegyelmének hatalmáról és itt kapunk olyan üzenetet, amit kell vinnünk a világba, az emberek közé, hogy mások is ezt meglátva megkívánják az Istennel és a hívőkkel való közösséget.

                                                                                                Lőrincz István