Text. És.
2,62-63 „Ezek bár keresték a bejegyzésüket, tudniillik a nemzetségük könyvét,
de nem találták, ezért kizárták őket a papságból. Míg pap nem ítél ügyükben az
urimmal és tummimmal.”
Manapság
nagy divat a családfa-kutatás és a nemzetségi táblázatok készítése. Sokan sok
időt és még pénzt is fordítanak erre. Ez persze, nem egy elítélendő dolog. Hisz
egy ilyen foglalatosság sok érdekességet, tanulságot jelenthet emberek és
családok számára. Sok meglepő, eddig ismeretlen dolog derülhet ki az ilyen
kutatások során. Például kiderűlhet, hogy a felmenők között voltak
híres-nevezetes emberek, vagy éppen az, hogy még nemesi származású emberek is
voltak a családban.
Itt
az Esdrás könyvében is egy különös esettel találkozunk. Bizonyos emberek be
kellene bizonyítsák, hogy ők egy adott törzshöz tartoznak, de ez nem sikerül
nekik. A nevüket egy hosszú névsorban keresik, azok között, akik hazatértek a
fogságból. Ez csak egy kis része annak a népnek, amely hetven évvel azelőtt
elhurcoltatott. Az, hogy ennyien is hazatérhettek, Isten nagy ajándéka és nem
az ő érdemük. Mert mindig van kegyelmi választás szerinti maradék, mondja Pál,
olyan emberek, akiknek neve fel van írva az Élet Könyvében, akik
megfehérítették ruhájukat a Bárány vérében. Nem kell aggódnunk, mert ahogy a
holland hitvallás mondja: Krisztus egy olyan Király, aki sohasem marad
alattvalók nélkül.
De ez
a nép nem egy akármilyen nép. Valamikor a Sínai hegy lábánál hallották a szót:
lesztek nékem papok birodalma és szent nép. És Isten ezt komolyan veszi még
ezer év múlva is. Ezt kell most megtapasztalják Barzillai utódai. Ő Rogelimből
származott és Dávid királynak sok hűséges szolgálatot tett. Egyik lánya egy
paphoz ment feleségül, aki a maga rendjén Lévi nemzetségéből származott.
Valószínű, hogy ez a pap olyan büszke volt apósára, hogy felvette a Barzillai
nevet. Ezt már abban az időben is meg lehetett tenni, mint ahogy ma is sokan
megteszik. S így a tény, hogy ők a Lévi családjához is tartoztak feledésbe
ment. Ez teljesen érthető, hisz akkor még nem volt olyan pontos adminisztráció,
nyilvántartás. Ennek az is lehetett az oka, hogy a papi tiszt a fogság idején
nem sokat ért, hisz nem volt se templom, se áldozás, így a papok szerepe
minimálisra csökkent. A papok ebben az időben ”munkanélküliek” voltak.
De a
fogságnek egyszer vége szakad, a templomot újjáépítik és beindul az
istentiszteleti élet, a papoknak ismét van munkája. S ebben a helyzetben már
nagyon is természetes, hogy ez a család is be akarja bizonyítani, hogy a Lévi
nemzetségéhez tartozik. De ekkor jön a fekete leves, mert ez nem sikerül nekik.
Ők egészen bizonyosak abban, hogy a papi nemzetséghez tartoznak, de ezt nem
tudják bebizonyítani. A kérdés most csak az, hogy van-e valamilyen más út és
mód ennek bizonyítására? Ha a templomot nem pusztították volna el, akkor ez nem
lett volna probléma, hisz ott a nemzetségi táblázatok mind megvoltak, de a
templomot lerombolták s ezek az iratok elégtek. Így egy patt-helyzet áll elő,
ők tudják, hogy igazuk van, de ezt papírokkal nem tudják igazolni.
Ez a
történet azonban rólunk is szól. Mert Isten a Paradicsomban minket is papoknak
teremtett, hisz az Ádám feladata az volt, hogy Istennek szentelje, áldozza
magát. Ahogy azt Káténk is olyan veretesen megfogalmazza: magamat neki élő
hálaáldozatul adjam. De mi ezt a papi tisztünket eljátszottuk. Nem is csak úgy
véletlenűl, mint a Barzillai utódai, hanem nagyon is tudatosan és akarattal. Mi
jobban szerettük a világot, mint az Istennek való szolgálatot. Hány embernek
semmit se jelent az Istennek való szolgálat, hány ember akar a világ szerint
nevet szerezni magának. Ma már sok ember nyíltan kimondja: minek templomba
járni, minek Bibliát olvasni, ez nekem semmit se jelent már. Ma sok ember épp
fordítva dönt, mint Mózes, inkább választja a világ ideig-óráig tartó gyönyörűségét,
mint az Isten népével való együtt-nyomorgást, Krisztus gyalázatát.
De
mekkora kegyelem, ha valakinek az életében eljön a pillanat, hogy elkezd
kutatni isteni eredete, küldetése után. Amikor valaki elkezdi értékelni azt,
hogy ő Isten gyermeke lehet. De hogyan lehetünk mi Isten gyermekei? Hogyan
tartozhatunk a Lévi lelki népéhez, a Krisztus gyülekezetéhez, az üdvözültek
seregéhez.? Mert úgy, ahogy megszülettük nem mehetünk be az Isten országába,
ehhez újonnan kell születnünk, valaminek történnie kell az életünkben.
A
Barzillai utódainak várni kell. Addig nem végezhetnek papi szolgálatot, amíg
nem igazolják, hogy Lévi nemzetségéhez tartoznak. És ekkor kapnak egy
csodálatos esélyt. Azt mondják nekik, hogy meg kell várják, amíg újra főpap
lesz, és akkor megvizsgálják az ügyüket. Most ennek még nincs itt az ideje, de
nemsokára el fog jönni. A Barzillai fiai tehát kell várjanak, amíg új főpap
jön. És a főpap mellényében ott lesz a két sorsvető kövecske az Urrim és a
Thummim. Ezek a kövecskék azt a célt szolgálták, hogy nehéz esetekben velük
sorsot vessenek és így megtudják Isten akaratát. A Barzillai fiainak az ügyében
tehát az új főpap dönthetett ezekkel a kövecskékkel. És ők türelemmel várnak,
nem lesznek se mérgesek, se türelmetlenek, hogy még várni kell. Hisz ők azért
jöttek haza, ez volt minden álmuk, hogy egyszer ők is szolgálhassanak az Úr
templomában.
Milyen
nagyszerű gondolat ez! A döntés a Főpapnál van. És ez a Főpap maga az Úr Jézus
Krisztus, akinek az ószövetségi főpapok csak előképei, árnyékai voltak. Ő azért
jött, hogy minket megváltson, hogy minket üdvözítsen, hogy a mi nevünk is
bekerülhessen az Élet Könyvébe. És ez a Főpap azért is több, mert ő a mi
nevünket nem a mellényében hordja, hanem a szívében. Az Úr ismeri az övéit. Ő
ismeri azokat, akik hozzá jöttek bűneikkel, nyomorúlt életükkel, hogy Ő
megtisztítsa és megváltsa őket., hogy undok bűneinket vérével befedezze. És Ő
nem téved, egy sem veszhet el azok közül, akiket az Atya neki adott.
A mi
számunkra az örök evangélium az, hogy mi akik bűneink miatt ki kellett volna
zárassunk az üdvösségből, nevünk ki kellett volna töröltessen az Élet
könyvéből, az Ő vére által tiszták és szentek lehetünk. Ahogy szintén a Kété
mondja: mintha semmi bűnöm nem lett volna és semmi bűnt nem tettem volna.
A
Barzillai családjával végül minden rendbe jött, később ott találjuk őket a
szent szolgálatban, amit a templomban végezhettek. A főpap kedvezően döntött,
újra elfoglalhatták papi tisztüket. Milyen boldogok lehettek ezek az emberek!
Először a kétségbeesett keresés, hogy nem találják nevüket a papok között, hogy nem szolgálhatnak a
templomban. És most az öröm, hogy végre megoldódott a dolog s minden rendben
van. De ilyen nagy kell legyen a mi örömünk is, hogy mi, akik először
kárhozatra született bűnösök voltunk, most a Főpap áldozata által az Isten
családjának tagjává, az Úr szolgáivá lehettünk.
Mindenki,
aki hisz ebben a Főpapban és elfogadja személyes életére nézve az Ő áldozatát,
ennek a csodálatos családnak a tagja lehet. Ez a család se tökéletes, mert a
tagok se tökéletesek, de mégis ott ragyog életükön az Isten kegyelme, mégis
látszik az életükön, hogy ők már más irányba haladnak, hogy ők Istent
szolgálják. Ebben a családban ott van Jézus Krisztus, a család Feje, ott vannak
a tanítványok, a vértanúk, a reformátorok, a magyar gályarab lelkipásztorok,
ott vannak drága hitben előttünk járt szeretteink. Becsüljük meg ezt a családot
és legyünk annak méltó tagjai..
Javasolt cím: Az Isten családja
Lőrincz István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése