Tanulságos igék Esdrásról 1

„Text. „Aki közületek az ő népe közül való, menjen föl Jeruzsálembe. Elindult azért mindenki, akinek Isten fölindította  a lelkét.”(Esd.1,3.5)

            Miután egy olyan királyról beszélgettünk, aki által Isten reformációt és megújulást adott, szóljunk most egy olyan papról, akinek élete által Isten szintén megújulást szerzett népe számára, és ez Esdrás, akinek könyvéből néhány tanulságos igét tárgyalni fogunk. Ő a Krisztus előtti ötödik században élt és munkálkodott.

            Menjünk haza! Milyen sokat jelenthet ez a mondat sokak számára. Milyen jó ezt hallani a munkásnak, aki egész nap fáradozott és munkája után végre hazatérhet. Vagy egy beteg számára, aki egy sikeres műtét után hazamehet a kórházból. Vagy mekkora öröm ez a fogoly számára, aki hosszú évek rabsága után végre hazamehet az övéihez. Milyen nagy öröm haza menni.

Ilyen öröm volt ez Izrael fiai számára is, akik hetven évi babiloni fogság után végre hallhatták a felszólítást: menjünk haza. Az Esdrás könyve ott kezdődik, ahol a Krónikák második könyve befejeződik. A Krónikák könyvei beszámolnak Izrael bűnéről és arról, hogy Isten megítélte a bűnüket. De Isten nem engedi népét a fogságban elveszni. A sötét éjszakában felvillan a remény fénye. Isten valami újat kezd el népének életében.

De minek köszönheti a nép a hazamenetel lehetőségét? Annak, hogy a pogány király épp jó kedvében van? Vagy annak, hogy a nép megeélégelte már a fogságot és elhatározta, hogy lerázza magáról a rabigát? Nem, hanem azért, mert beteljededett az, amit az Úr Jeremiás szava által mondott. Ő megjövendölte, hogy ez a nép bűne miatt a babiloni királynak fog szolgálni, de azt is, hogy az Úr véget vet ennek a fogságnak és hazatérhetnek szülőföldjükre. Bűn és kegyelem, ez volt Jeremiás igehirdetése. Ez a kettő ma is ott kell legyen az igehirdetésben. Néven kell nevezni a bűnt, de ugyanakkor azt is kell hirdetni, hogy van szabadulás abból, hogy van kegyelem a bűnös számára. Amit Jeremiás rég hirdetett, az most beteljesedik. Mert Isten hűséges és megtartja az ő ígéretét. A kérdés csak az, hogy mi hiszünk-e neki, hisszük-e hogy az ő igéje igazság, hisszük-e azt, hogy Isten ígéretei a mi életünkben is beteljesednek? Erre mi mindig hivatkozhatunk és kérhetjük Isten ígéreteinek beteljesedését.

            Nagyon sok minden történt, amióta a népet fogságra hurcolták. A bűszke Babilon, aki annyi népet, országot leigázott, most megaláztatik, a médek és perzsák serege által. És amit Nabukodonozor nem tett meg, azt megteszi Círus, aki a fogságba hurcolt népeknek most engedélyt ad a hazatérésre. Perzsia megbékélést akar. Círus valamennyire becsüli a népeket és azok függetlenségét. Cirus toleráns vallási szempontból is, tudja, hogy minden népnek megvan a maga istene. Úgy gondolja, hogy jobb ezekkel nem újjat húzni, ki tudja, hogy milyen hatalmasok és bosszúállók ezek. Izrael Istenéről pedig sokat hallott, hogy az milyen nagy dolgokat cselekedett népéért. Cirus érzi azt, hogy Izrael Istenével nem lehet perbe szállni, vele nem lehet csúfolkodni, őt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Azt is tudja, hogy ennek az Istennek a temploma Jeruzsálemben volt és ezt újjá kell építeni. Lehetőséget kell adni, hogy ez a különös nép ott szolgálhassa a maga Istenét. Jó lesz jóban lenni ezzel az Istennel, mert ki tudja mikor lesz ez még jó neki és birodalmának?

            Ez a Cirus nagyon modern az ő gondolkodásában. Ő a tolerancia híve, ő azt mondja, hogy mindenkit tisztelni kell, ha nem használ, akkor nem is árt, ha így teszünk. Ma is sokan gondolkodnak így. Minden vallásban van valami jó. És nem lehet tudni, hogy kinek van igaza. Mindegyik jó a maga módján. Círus hisz bban, hogy Izrael Istene létezik, hogy ő hatalmas, de számára ő csak egy a többi isten közül. Mi tudjuk, hogy ez nem így van, tudjuk, hogy nem minden vallás jó, és hogy nem minden hit üdvözít.

            A nagyszerű dolog az, hogy Isten felhasználja ezt a királyt és egy adott ponton még  szolgájának is nevezi. És, hogy ezzel a királlyal fontos igazságokat mondat ki Istenről. De miért kell a népnek hazatérni, miért kell a templomnak felépülni? Hát azért, hogy négyszáz év múlva ott megszülethessen a Messiás, hogy Jézus megtisztíthassa ezt a templomot, hogy az ígéretek mind beteljesedjenek. Ezért érinti meg ennek a pogány királynak a szívét, ezért mozgat meg népeket, országokat, sőt birodalmakat.

            Amikor Krisztus megszületett Betlehemben Augusztus császár parancsot a a népszámlálásra. Akkor is megmozdul az egész birodalom. És Krisztus feltámadása és mennybemenetele óta hirdettetik az ige, a bűnbocsánat és az örök élet evangéliuma. A Királyok Királya ma minden embert hív, hogy jöjjenek hozzá, hogy jöjjenek ki bűneikből, hitetlenségükből, megkötözöttségeikből, közömbösségükből egy új életre, egy megváltott életre. És ma is épül egy templom, nem fából és kőből, hanem lelkekből, az egyház lelki háza.

            Milyen boldogok lehettek a foglyok. Hisz ki számított még arra, hogy még visszatérhetnek őseik földjére? De a megdöbbentő az, hogy nem mindenki akart visszamenni. Ez egyfelől nem meglepő, hisz nagyon sokan már ott születtek a fogságban. Ők nem látták Izraelt és nem látták Jeruzsálemet, ők ott már egy egzisztenciát építettek a maguk számára. Miért hagyják ell a biztosat a bizonytalanért? Az öregek meg féltek a hosszú úttól és annak veszélyeitől. Így van ez ma is. Az evangélium hívó szavát ma is csak kevés ember hallja meg. Pedig ez szabadulásról és megváltásról szól. Mi is rég elhagytuk a Paradicsomot, az Istennel való meghitt közösség helyét. És már nagyon jól érezzük magunkat ebben a világban. Miért higgyünk? Miért hagynánk el eddigi életünket, miért indulnánk az ismeretlen jövőbe?

            De azért az a nagyszerű, hogy sokan engedelmeskednek a hazahívó szónak. Vannak családfők, akik jó példával járnak elől, vannak papok és léviták is, akik készek az indulásra. Olyan emberek, akiknek tisztségük lesz majd az Isten szolgálatában. Isten Lelke az, aki felindítja a lelkeket az indulásra. Először felindította Círus szívét és most felindítja a foglyok szívét. Ez Isten munkája. E nélkül egyetlen ember se indult volna el hazafele.

            Ma is így van ez. Mert ki fog megtérni Istenhez? Ki fog kimenni a hitetlenségből, a világból? Hát az, akinek Isten Lelke felindítja a szívét, akinek szívében Isten elvégzi az akarást és a munkálást is jó kedvéből. De akkor az ember semmit se tehet magáért? Akkor senki se felelős azért, hogy nem indul el, mert Isten Lelke benne még nem munkálkodott? Akkor Isten a hibás azért, hogy sokan ott maradnak és nem indulnak el. Ilyet nem tanít a Biblia. Hisz mindenkinek szólt a hívás, mindenki mehetett volna, mindenki indulhatott volna. És mégsem mentek, mert nem akartak. És Isten Lelke nem erőszakos, aki nem akar, azt Isten se fogja betuszkolni az ő országába. Ezért, aki ma hallja a hívó szót, az ma induljon, ne késedelmezzen, ne maradjon a bűnben, a hitetlenségben. Isten mindenkit hív, mindenkit vár. Téged is. Miért nem indulsz? Nehogy késő legyen, nehogy kimaradj a jóból, nehogy kimaradj az Isten országából, az üdvösségből. Isten mindent elvégzett, neked csak el kell fogadni, neked csak élni kell az Isten ajándékával.

            Könyörüljön minden emberen az Úr, hogy senki se keményítse meg szívét, amikor az Isten hívása elérkezik hozzá. Menjünk haza, az Úr vár ránk.

Javasolt cím:Menjünk haza!                                                  Lőrincz István