Tanulságos igék Dánielről 4

 

Tanulságos igék Dániel könyvéről 4

Text.”Láttam, hogy íme, egy fa áll a föld közepén, amely rendkívül magas.. Nagy volt a fa és erős, magassága az égig ért, és az egész föld széléig látható volt.”(Dán.4,7-8)

Egy nagyon magas fát lát itt Nekukadneccar. A fák nagyon magasra nőhetnek, véghetetlenül magasra. Egész az égig növekednek büszkeségükben és elbizakodottságukban.

A kicsi fáktól pedig elvesznek minden fényt és elszívnak minden nedvet. És látszólag Isten tétlenül és tehetetlenül szemléli, hogy a fák ilyen magasra nőnek. Sőt, Isten esőt és növekedést ad ezeknek a nagy fáknak. Isten kegyelméből még a gonoszság is növekszik. Az ő irgalma és hosszútűrése sokszor érthetetlenné válik a mi számunkra.

Nebukadneccarnak nincsenek olyan nyugodt éjszakái, ahogy mi azt gondolnánk. Ő álmában lát egy Vigyázót és Szentet leszállni az égből. Ez a Szent, Vigyázó ott áll a posztján. Milyen jó nekünk tudni, hogy van egy Vigyázó, aki nem hagyja a Nebukadneccarokat se nyugton. Egyszer üt a nagy fák órája is. Erre vigyáz e szent Vigyázó.

A király dicsősége sokáig tarthat. Az ítélet már ki van mondva, de Nebukadneccar még tizenkét hónapig haladékot kap. De akkor lecsap az ítélet villáma, ahogy a vihar lecsap az égből. A király végtelenül elbizakodik. Annyira elbizakodik, hogy egy adott ponton azt mondja: „nem ez-e az a nagy Babilon, amelyet én építettem királyság házának, az én hatalmasságom ereje által és dicsőségem tisztességére.” De szinte torkán akad a szó, alig tudja befejezni a mondatot, amikor egy szózat hallatszik az égből: „elvétetett tőled a birodalom.”

Sokáig tart a Nap dicsősége, sokáig tart Isten hosszútűrése, de egyszer vége szakad. Van egy svájci közmondás: Isten gondoskodik arról, hogy a fák ne nőjenek az égig. Ez a fejezet azt mutatja meg, hogy Isten mi módon gondoskodik arról, hogy a fák ne nőjenek az égig. Erről a szent Vigyázó gondoskodik, aki posztján áll és vigyáz az Isten dicsőségére.

Én úgy gondolom, hogy nem tévedünk akkor, ha e Vigyázó mögött mi Isten követeit, prófétáit látjuk.  Isten Nebukadneccar mellé is állított egy embert, aki emlékeztette őt arra, hogy adja meg Istennek, mai az Istené. Heródes mellé is állított egy Keresztelő Jánost, aki azt mondta a parázna királynak: „nem szabad neked testvéred feleségével élned. Ez a Keresztelő János odakiáltja a nép vezetőinek: a fejsze immár a fák gyökerére vettetett.

De most vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről a király álmát. Talán ez az álom nem csak a magas fáknak, királyoknak és császároknak, minisztereknek és diktátoroknak mond valamit, hanem nekünk is, akik a nagy fák árnyékában vagyunk és élünk.

Erről a fáról a király azt látja, hogy levelei szépek és gyümölcse sok. Mindenki számára volt rajta táplálék, alatta árnyékot talált a mező vadja és róla evett minden élőlény. Nagyon szép szavak ezek egy olyan uralkodó szájából, aki 2500 évvel ezelőtt élt. Olyan szép ez az álom, hogy nem könnyen szabadulunk bűvköréből. A király nem csak hatalomról és nagyságról álmodik. Ő egy olyan fa szeretne lenni, ami gyümölcsöt terem, annyi gyümölcsöt, hogy belőle minden megélhet. Ő árnyékot szeretne biztosítani még a vadállatoknak is. Ő egy olyan jó atyának képzeli el magát, aki gondoskodik országa lakosairól és ugyanakkor meg is védi őket külső és belső ellenségtől.

Egy királyi álom, egy királyhoz méltó álom ez. Szebbet nem is álmodhatna. Egy olyan álom, amely nagy és erős, egy olyan haza, amit mindenki tisztel és respektál, amely egyre jobban terjeszkedne a világ végéig. Egy ilyen álomért érdemes lelkesedni, még akkor is, ha ez Nebukadneccar álma.

Látjuk, hogy milyen csábító ez az álom és a mi saját álmaink is. Ez az álom mindnyájunk szívében ott van. Hát nem azt ígérték nekünk és a világnak, nem erre vágyik minden ember? Jólétet és biztonságot ígérnek, ez a mi álmunk is, ez Európa álma is.

Ebben csak az a sajnálatos, hogy nincs benne Isten, elfordul Istentől, önmagát isteníti. Az ásatások, amelyek feltárták a Nebukadneccar korabeli Babilont, mutatják hogy a király neve mindenhova bele volt vésve. Az egyik ilyen kövön az áll: „az istenek adjanak nekem hosszú életet, jólétet a testemnek és örökké tartó öregséget.” De van Vigyázó is, az a szent Vigyázó gondoskodik arról, hogy a király ne higgye el magát. Mert még rá is érvényes: ne legyenek neked idegen isteneid én előttem.

De ezzel már meg is érkeztünk az álom második feléhez, ami kevésbé szép, mint az első fele. Mert a Vigyázó így kiált: „vágjátok ki a fát és vagdaljátok le az ágait. A Vigyázó határozatából van ez a rendelet és a Szent parancsolata ez a végzés, hogy megtudják az élők, hogy a felséges Isten uralkodik.”  A szent Vigyázó, aki az Isten dicsőségére vigyáz, munkálkodik. Egyre közelebbről hallatszanak a fejszecsapások.

Hogy mennyire teljesedett be ez az ige már eddig és mennyi vár beteljesedésre, azt mi nem tudhatjuk. Csak annyit tudunk, hogy az ítélet folyamatosan benne van ebben a világban. És az ember, amelyik dicsőségre vágyott képes állati sorba süllyedni.

De van még ebben a fejezetben valami, ami nélkül nem tudnánk ezt a fejezetet megérteni. A sötétben felragyog egy fénylő csillag és ez a csillag, ami végül megállapodik a betlehemi istálló fölött. Van itt egy vers, ami fénylik, még Nebukadneccar felé is: „vétkeidtől igazság által szabadulj.” Dánielnek így kell szólni, ezt az igét Isten adta a szájába. Így szólott Dániel által, majd Fia által, azután az apostolok által. Ma a Dániel szava így hangozna: igazságot nem lehet kapni csak a Megfeszített által. Jézus Krisztus által megszabadulhatsz bűneidtől és hálából cselekedj jót mindenekkel.

A királynak fizetnie kellett az elbizakodottságáért, amíg hét idő telt el felette. A fejezet végén egy ígéret áll, amely olyan szép és világos, mint a hajnal: Isten nem megsemmisíteni akarja a királyt, mert ő nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen. A Nebukadneccár országa megsemmisült. De az Újszövetség beszél egy mustármagból kikelő fáról, amely felnő és amely végül is, be fogja érni az egész földet. Ez az Isten országa, aminek mi is tagjai lehetünk.

Javasolt cím.Az álom és a Vigyázó                                Lőrincz István