Tanulságos igék Nehémiásról 5

Text.:”Mi  tehetségünk szerint megváltottuk a mi testvéreinket, ti pedig el akarjátoka adni testvéreiteket, hogy majd nekünk kelljen megvennünk őket?”(Neh.5, 8)

            Az egyházat sokszor éri az a vád, hogy csak a lelkiekkel foglalkozik, a földiekkel nem, de sokszor épp a fordítottja van, hogy miért foglalkozik a földi, anyagi dolgokkal, s miért nem marad a lelkieknél, az üdvösségnél? Ebben a fejezetben is úgy tűnik, hogy itt csak földeikről, gazdagságról, szegénységről, adásról és vevésről van szó. Ezt a könyvet is érhetné Luther vádja, hogy „szalma-könyv”, ő egy adott ponton szalma-levélnek” nevezte a Jakab apostol levelét, de később ő is belátta, hogy ebben nem volt igaza. Az se volt „szalma-levél” és ez sem „szalma-könyv”,  hanem igenis gyakorlati üzenete van a mi számunkra.

            Hogy megértsük menjünk picit vissza Jeruzsálem falaihoz. A helyreállítási munkák jól haladnak. A munkások nap mint nap szorgalmasan és becsületesen dolgoznak. Nagy lelkesedéssel, egy szívvel-lélekkel dolgoznak. Legalábbis úgy tűnik, de valójában bajok vannak. És ez egy szép napon ki is derűl. Egyszercsak egyfajta lázadás tör ki az emberek között. De mi volt a probléma? Nos, vannak olyan családok, akiknek nincs mit enniük. Szülők nem tudják megetetni gyermekeiket. Persze ez a szegényeknél van, a gazdagabbak még jól megvannak. Ők önző módon mindent a maguk számára tartanak fenn, nem akarják javaikat a többiekkel megosztani. Ez már tűrhetetlen, s a szegények már nem tudnak tovább hallgatni. Hisz ők is éppúgy Isten népéhez tartoznak s a falat ők is éppúgy építik, mint a gazdagabbak. Miért van az, hogy a gazdagok dúskálnak, ők pedig halnak éhen a nyomorúságukban? Sokan messziről jöttek, otthon hagyták földjeiket, vállalkozásaikat, s hiányukban az csődbe ment. Áldozatot hoztak a fal építésééért és most ez a jutalom. Egyesek már odáig jutottak, hogy gyeremekeiket rabszolgáknak kellett eladják, hogy élni tudjanak.

            Nos, ezekkel a panaszokkal ezek az emberek most Nehémiáshoz jönnek. Mit mondassz ezekre Isten embere? Hát nem rettenetes, hogy mi építjük a falat és közben a saját nemzetünk tagjai kihasználnak és megaláznak?  Hát lehetséges ez? Nem igazságtalanság ez? Micsoda megpróbáltatás ez Nehémiás számára. Nem elég a sok baj az építés körül, az ellenség támadása, most még az építők között is gondok adódnak. Ez a próba súlyosabb, mint az eddigiek. Hisz nincs az Isten népe számára nagyobb baj, mint amikor belső harcok, konfliktusok vannak közöttük. A kívűlről jövő problémákat sokszor sokkal könnyebb megoldani, mint a belül levőket.

            Mit tesz Nehémiás ebben a helyzetben? Mindenek előtt haragra gerjed, szent haragra. Ez nagyon is érthető. Eddig minden jól ment, sikerült lelket verni az elcsüggedt népbe, sikerült a külső ellenség mesterkedésit is meghiúsítani. De most még nagyobb a baj. Itt nem kevesebb történt, mint Isten parancsainak súlyos áthágása. Hisz a mózesi törvények nagyon pontosan szabályozták a gazdasági életet, s olyan rendelkezések voltak, amiknek betartása esetén ilyesmi nem fordulhatott elő. Ilyen volt az, hogy kölcsön esetén nem lehetett kamatot kérni, s az is hogy zsidó zsidónak nem lehetett rabszolgája. Ezek a pogányoknál voltak így, ahol az ököljog törvénye érvényesült. Isten törvényének  pontos betartása lehetetlenné tette, hogy egy izraelitának éheznie kelljen vagy elveszítse szabadságát. Ez okozza Nehémiás szent haragját és ilyen haragnak helye van Isten gyermekeinek a szívében is. Isten gyermeke nem mosolyoghat még kevésbé tapsolhat akkor, ha Isten törvényeit lábbal tapossák. Sokszor épp az a bajunk, hogy tolerancia jegyében mindent elnézően eltűrünk, s nem gerjedünk szant haragra.

            Nehémiás azt mondja, hogy ebben a helyzetben le kell tenni a munkát és egy nagy népgyűlésen meg kell beszélni a problémákat. A gazdagoknak felteszi a kérdést: hogy tehettek ilyet, hogy tudjátok a saját testvéreiteket így megalázni? És felhozza maga példáját, hogy ő pont az ellenkezőjét tette, hogy kiváltotta a rabságban levő testvéreit.  

            Mit tesz itt Nehémiás? Dicsekszik a maga érdemeivel? Farizeusként ágál, hogy ő mindenkinél jobb és jobban cselekedett? Nem, mert az utolsó szó egy imádság: „emlékezzél meg én rólam Istenem, az én javamra, és mindarról, amit e néppel cselekedtem!” Aki így imádkozik, az nem magáról gondol nagyot, hanem mindent Isten kegyelmének tulajdonít. De akkor miért beszél ennyit önzetlenségéről, áldozatáról, Erre csak egy válasz lehetséges: hogy minden félreértést elkerüljön. Nehogy azt gondoljáűk azek a gazdag izraeliták, hogy ő olyan dolgot kér másoktól, amit ő maga nem cselekedett meg. Innen is látszik, hogy milyen bölcs vezető ő. Nem olyat kér, amit ő maga nem akarna megtenni. Ő itt egyszerűen példakép, nem több, de nem is kevesebb.

            Ki tett még így? Hát Pál apostol. Leveleiben újra és újra példaként állítja magát a gyülekezetek elé. Azt kéri tőlük, hogy legyenek követői. Pál nagyon kínosan vigyázott arra, hogy az ő életfolytatása ne legyen akadály, vagy botránkozás azok számára, akiknek ír, vagy akiknek prédikál. Egy lelkipásztor, egy lelki vezető felelőtlen, sőt bűnös magatartása óriási akadály lehet az Isten országa terjedésében. Hogy tudunk mi másokat szent életre hívni, ha mi magunk nem járunk abban?

            Azt is érdemes itt megfigyelni, hogy Nehémiás nem az érzésekre apellál. Nem az emeberi jogokra vagy az emberi szolidaritásra. Ő egyenesen Istenről és az ő törvényéről beszél. Elmondja, hogy amit tesznek, ellenkezik az Isten igéjéval, hogy amit tesznek, azzal nem csak felebarátaikat, hanem Istent bántják meg. Az Úr félelméről beszél, ami a Biblia egyik leggyakrabban használt kifejezése. Sok félreértés van e fogalom körül. Nagyon sokan a félelemre, a rettegésre gondolnak. Erről lenne szó, félnünk és rettegnünk kellene Istentől, mint egy veszedelemtől, bajtól, szenvedéstől? Aki így gondolkodik, az nem értette meg ezt a kifejezést. Az istenfélelem nem más, mint Istent szeretni, benne bízni úgy, ahogy egy gyermek bízik az apjában. De ebben benne van a tisztelet is, és az engedelmesség is. Az istenfélelem nem egy külsőleges dolog, hanem a szív ügye. Az istenfélelem nem egy elméleti kérdés, hanem a mindennapok kérdése.

            Ha az istenfélelem nem határozza meg a mindennapi életünket, ha ez nem látszik meg minden cselekedetünkban, akkor valóban csak elmélet, roszzabb esetben képmutatás lesz belőle. Akkor megtörténik az, amit ebben a fejezetben látunk, hogy egyesek szeretetlenül kihasználják a másikat. Az ilyen cselekedettel megbotránkoztatjuk a kívülállókat, akik ezt mondhatják: ha ilyenek a magukat istenfélőknek nevező emberek, akkor mi nem kérünk ebből. De ennek az ellenkezője is igaz. Ha a gyülekezet, ha az Isten népe igaz hitben él, akkor az ki fog valami t sugározni, az kívánatossá válhat emberek számára. Ez volt az első keresztyének életében, ők készek voltak vagyonukat is mások szolgálatába állítani és a gyülekezet rohamosan növekedett.

            Hogyan reagálnak a gazdagok Nehémiás szavára? Hallgatnak, de ez a hallgatás a bűnbánat a magukba szállás hallgatása. Ebből látszik, hogy itt Isten Lelke munkálkodott hatalmasan. Minden megtérés egy csoda, de ha egy gazdag ember és annak a pénztárcája tér meg, az már óriási csoda. Mert aki egyszer a Mammon karmaiba kerül, nem könnyen szabadul meg abból. De itt megtörténik, bárcsak megtörténna m is, közöttünk is , velünk is.

                                                                                                Lőrincz István

Javasolt cím: Mit jelent az istenfélelem a mindennapokban?