Text.:”Eljásib a főpap és
testvérei, a papok nekiláttak és fölépítették a Juh-kaput. Mellettük építettek
a jerikóiak, ezek mellett pedig Zakkúr, Imri fia épített.”(Neh.3,1-2)
Áldott
a sok kéz, sok kéz hamar kész, gyakran szoktuk ezeket a közmondásokat
emlegetni.És ez valóban így van. Milyen szép idők voltak azok, amikor a
rokonok, szomszédok, barátok elmentek kalákában dolgozni egymásnak, és kicsi
pénzzel, gyorsan felépült egy ház. Ha az emberek összefognak, sok mindent el
tudnak végezni.
Ez pont így érvényes az
Isten országában is. Ennek egy nagyszerű példáját adja ez a fejezet. Mindenki
összefog Jeruzsálem falainak a megjavítására. Itt egy teljes listát kapunk az
építők, javítgatók neveivel. De mit kezdjünk mi egy ilyen listával, akik közül
szinte senkit se ismerünk, s még kiejteni is alig tudjuk a neveiket. A legtöbb
bibliaolvasó ember át is szokta ugorni az ilyen fejezeteket. Ez érthető, de
mégsem jó. Mert az ilyen listák sokszor nagyon sokatmondóak lehetnek.Amíg
úgymond semmi közünk sincs hozzá, addig egy ilyen lista közömbös, de mihelyst
valami érintettségünk van, más lesz a helyzet. Olvastam, hogy a Titanic
tragédiája után a kikötőben két listát függesztettek ki, az egyik a vízbefúlók,
a másik a megmenekültek listája volt. Minden hozzátartozó ott tolongott a
listák előtt, hogy lássa, hogy rokona, barátja vajon melyik listán van?
Ez a lista kell érdekeljen
minket, mert itt Isten építőmunkásairól van szó. Ők nem csak úgy véletlenül
vannak feljegyezve, hanem azért, mert Istennek terve volt velük. Az ő neveik
feljegyzésével Isten Szentlelke mondani, üzenni akar nekünk valamit. Fontos
üzeneteket érthetünk meg, tanulságokat vonhatunk le arra nézve, hogyan akarja
Isten ma építeni országát, Krisztus gyülekezetét.
Hisz az egyház egyfajta
építőtelep. Nem véletlen, hogy Pál azt mondja a korinthusbelieknek: Isten
épülete vagytok. Ebben a kifejezésben ott van az egyház titka, de a feladata
is. Mert ha az egyház az Isten épülete, akkor végül is nem mi építjük azt,
hanem Isten. Ő kezdte ezt el és Ő fogja be is fejezni. Ő építi egyházát mind a
világ végezetéig. Isten a nagy Építőmester, aki soha nem hagyja abba az építés
munkáját. Ennek az épületnek az alapját Krisztus halála és feltámadása képezi.
Szentlélek az egyes emberi lelkeket, mint téglákat illeszti bele az épületbe.
De ez mégsem jelenti azt,
hogy nekünk semmit se kell tenni, hogy nekünk ne lenne meg a felelősségünk
ebben az építésben. Akiket Isten Lelke elhívott és megszólított, azok elkezdték
a munkát ebben a szent építkezésben.Azok az Isten munkatársai lettek.
De lássuk most magát az
építést. Mit lehet ebből tanulni? Az első az, hogy egy meghatározott terv
szerint dolgoznak. Ezt már valaki jól átgondolta és konkrétan kidolgozta.
Minden valószínűség szerint mag Nehémiás volt a tervező. Ennek a tervnek két
nagy része van: az első rész a falakra, a másik pedig a városra és a templomra
vonatkozik. A javítás a Juh-kapunál kezdik és ott is végzik be. Vajon véletlen
ez? Nem, mert mert ez van legközelebb a templomhoz, ez a kapu védte a
templomot, az istentiszteletet s itt dobogott ennek a népnek a szíve. De így van ez a gyülekezeti munkában is. Ott
is mindent jól át kell gondolni, vannak prioritások Ezért van presbitérium,
ezért készítünk missziói terveket, dolgozunk ki stratégiákat. Fel kell tegyünk
ilyen kérdéseket: hogyan tudunk leghatékonyabban dolgozni? Hol van szükség
erősítésre, újításra? Hol és mivel kezdjük el a munkát?
Ezek után vessünk egy
pillantást a munkásokra, akik itt dolgoznak Jeruzsálem falainál. Sokan jönnek
messzi vidékekről, nem csak a jeruzsálemiek dolgoznak. Vannak falusiak és
városiak, nagyon sok ismert és ismeretlen helységből érkeznek emberek. Vannak
persze távolmaradók, kényelmesek is, akik mindig mindenből kihúzzák magukat,
akiknek jelszavuk: fogjuk meg és vigyétek! És vajon mi hol vagyunk? A mi nevünk
ott van-e az építők sorában? Merünk-e ha kell tisztséget is vállalni, több
munkát és felelősséget vállalni a munkában? Odatesszük-e kezünket, szívünket a
munkára? Ebben a munkában az a szép, hogy mindenki tesz valamit. Persze nem
mindenki tud egyformán sokat tenni, Van olyan is, aki második adag munkát is
kér.
Egy másik feltűnő dolog a
munkások sokfélesége. Nincs két egyforma ember közöttük. A nép minden rétegéből
vannak itt emberek, tanultak és egyszerű emberek. Érdemes megfigyelni, hogy
hányféle hivatású ember dolgozik itt.Ott van a főpap és a többi papok, ők se
tartják rangon alulinak, hogy megragadják a lapátot és a csákányt. De ott
vannak a léviták, a templomi szolgák is, de ott vannak a z aranyművesek, a
gyógyszerészek. Ők se sajnálják kifinomult kezüket odatenni a munkára, pedig ők
ilyen munkát eddig még soha nem végeztek. Az is csodálatos, hogy nem csak
férfiak dolgoznak, hanem asszonyok is, Sallum leányai apjukkal együtt
szorgoskodnak a falak javításán. Ebben a munkában mindenkire szükség van, senki
se felesleges, Isten itt mindenkit használ. Itt senkit se küldenek el, senkit
se nyílvánítanak alkalmatlannak, senkit nem néznek le, mindenkit megbecsülnek.
De így van ez ma is. Isten
fel akar minket is használni országa építésében. Mindenki számára van feladata.
Ma is szükség van a tudósra és az írástudatlanra is, az öregekre és fiatalokra,
az erősekre és a gyengékre, a férfiakra és az asszonyokra. Sokfélék vagyunk,
nem vagyunk egyformák és ez jól is van így. Az ajándékokban különbözőség van,
de ugyanaz a Lélek, mondja Pál. Az egyik jól tud beszélni, a másik pedig meg
tud türelmesen hallgatni valakit, a harmadik vigasztalni tud és így sorolhatnám
tovább. Senki ne mondja, hogy ő semmit se tud tenni az Isten ügyéért. Az
alkalmatos voltunk is Istentől van, Ő tesz alkalmassá a szolgálatra. Az Ő ereje
erőtlenség által végeztetik el. Csak legyünk készek, csak szánjuk oda magunkat.
Azt is láthatjuk, hogy
mindenki más és más helyen dolgozott. Mindenkinek megvolt a kijelölt helye. A
papok és a léviták a templomhoz közel dolgoztak, egy más valakiről azt
olvassuk, hogy a saját házával szemben lévő szakasznál javítgatott. Ő védte a
családját, gyermekeit. Aztán mindenki másképp dolgozott. Voltak olyanok, akik
önállóan tudták végezni munkájukat, míg másoknak arra volt szükségük, hogy
valaki mondja meg nekik, hogy mit kell tenniük. Volt aki egyedül dolgozott,
voltak akik kettessével láttak munkához.
Van itt egy csodálatos
szó, ami refrénszerűen visszatér:”mellett, mellette, mellettük”.Olyan emberek,
akik különböző helységekből, különböző rétegekből, foglalkozásokból érkeztek,
tudnak szépen, egymás mellett dolgozni. Minden különbség eltűnik, s csak egy
közös cél marad: felépíteni Jeruzsálem falait. Pedig hányszor épp ez hiányzik
belőlünk. Mennyi széthúzás, irigység, féltékenység, egymás elleni mesterkedés
van Krisztus egyházában. Hányszor azért nem megy előre az egyház szekere, mert
ahányan vagyunk, annyi felé húzzuk azt.
Végül az utolsó kérdés: de
miért kellenek a falak? Hát azért, hogy védjenek. Az Isten egyházának is
védelemre van szüksége. A Szentírás és a hitvallásaink védelmeznek bennünket a
világ támadásai ellen. Becsüljük meg őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése