Tanulságos igék Nehémiásról 9

Text.”Fiaik fele asdódi nyelven  és nem tudtak héberül, csak valamelyik más nép nyelvén.”(Neh.13,24)

            Isten különös vezetése, hogy most az anyák napja táján épp az anynyelvről van szó. Arról, hogy annak idején, ott Izraelben emberek elfelejtették anyanyelvüket és már csak valamilyen más nyelven tudtak beszélni. A vegyes házasságok által az édesanyjuktól már egy más nyelvet tanultak meg, s azt beszélték, megtagadva így egy évezredes múltat, gyökereiket, származásukat.

            Sokan ezt tudatosan teszik és szeretnék, ha nem ismernék fel őket a beszédükről, hogy melyik néphez tartoznak. Ez történt Péterrel is a főpap udvarában. Neki ott egy szolgálóleány mondta: te is galileai vagy, hisz a beszéded is elárul. Ezzel Péter lelepleződött, hiába szerette volna megtagadni, hogy ő is Jézushoz tartozik, az ő tanítványa. Az anyanyelvnek óriási jelentősége van az életünkben. De nem is csak az fontos, hogy milyen nyelven beszélünk, hanem még fontosabb az, hogy mit beszélünk. A beszédünk mindent elárul rólunk, arról, hogy kik is vagyunk, de főleg arról, hogy milyenek vagyunk.

            Ebben az igében is pont erről van szó. Gondolatban menjünk vissza a Nehémiás idejébe. Már sok idő telt el azóta, ahol utoljára találkoztunk vele. Azok áldott idők voltak. Hisz napokon át olvasták a törvényt, megünnepelték a lombsátrak ünnepét és megújították az Istennel való szövetségüket. Utána Nehémiás visszament a perzsa királyi udvarba, úgy ahogy azt a királynak megígérte. Sajnos a dolgok távozása után rosszabbra fordultak. A falak már szépen álltak, de a vallásos élet kártyavárként omlott össze. Egyik bűn a másik után ütötte fel a fejét. Nehémiás mindent szépen rendbe tett és most minden összeomlott.

            Ez a folyamat nem egyik napról a másikra történt. Lassan, lépésről-lépésre csúszott vissza a nép az Isten nélküli, hitetlen életbe. Mert mindig is ez a Sátán taktikája. Az ördög sohasem siet. Soha nem mondja kerek-perec egy embernek: ne járj  templomba. Maradj otthon, vagy menj máshova, hisz az nem neked való. Nem, ilyen direkt módon sohasem lép fel, hanem miliméterenként halad előre. Inkább csak azt mondja: hagyj most ki egy vasárnapot, nem lesz semmi baj belőle. Hisz jövő vasárnap már úgyis ott leszel. S ne olvasd minden nap a Bibliát, nyugodtan kihagyhatsz egy-két napot. És néha nyugodtan elmehetsz a diszkóba vagy a kocsmába, ebből még nem lesz semmi baj. Így, hangtalanul, észrevétlenül, araszolgatva szeret a Sátán lassan, de biztosan előre haladni.

            Így volt ez annak idején Jeruzsálemben is. Sok minden, amit Nehémiás megtiltott, most a megengedett dolgok listájára kerülnek. Az egyik legnagyobb baj az lett, hogy elmosódtak a határok az Isten népe és a pogányok között, egyre jobban hasonultak a környezetükhöz, az őket körülvevő világhoz. Egy kirívó eset volt, hogy a a főpap unokája is idegen feleséget vett magának. Ez a fiú nem mással, mint Szanballat leányával kötött házasságot, aki annak idején annyi borsot tört a Nehémiás orra alá. Egy másik ősellenség, Tóbiás egy szobát, egy kamrát kap a templomban, épp azt a szobát, ahol régebb a léviták számára behordott tizedet tartották. Ezt már nem hozták be, ezért a léviták haza mentek és így a szoba kiadó lett és az ősellenség fészkelhette be magát oda.

            Hogy történhetett meg mindez? Mi lett abból a sok jószándékból, ami Nehémiás idejében még ott volt? Mi lett azokból a fogadalmakból, amiket pár évvel azelőtt még ünnepélyesen letettek? Olyan hamar elfelejtették, hogy ezt ők a saját kezükkel írták alá?

            Igen, ezeket  a kérdéseket tette fel Nehémiás is, amikor újra meglátogatja Jeruzsálemet. Meg van döbbenve, amikor látja népe elesett lelki állapotát. A döbbenet után felháborodás támad a lelkében. Mit tesz ebben a helyzetben? Hát azonnal munkához lát, itt nem lehet tétlenkedni. Nem kezd el sóhajtozni, panaszkodni, hanem azonnal munkához kezd. Azonnal a templomba megy és Tóbiás dolgait kidobálja az utcára.

            Nehémiást szent harag tölti el, a pogányokkal való keveredés, az Isten házának megszentségtelenítése és az Úr napjának megrontása miatt. Ez utóbbi különösen fájt Nehémiásnak, hogy látta az embereket szombaton szőlőt préselni, gabonát hordani, kereskedni. Nehémiás ebben is azonnal cselekvésbe kezd, bezáratja szombaton Jeruzsálem kapuit és az oda érkező kereskedőket elűzi. Nehémiás mindent megtesz azért, hogy Isten törvényét komolyan megtartsák. Ebből ma is sokat lehetne tanulni.

            A legnagyobb baj azonban a házasságokban, a családi életben van. Izraelita férfiak pogány feleségeket vesznek maguknak, s ezekből a házasságokból gyermekek születnek.De ezek a gyermekek már más nyelvet beszélnek, nem az őseik nyelvét, hanem azt a nyelvet, amit anyjuktól megtanultak. Az Isten népének nyelvét már nem értik. Fájó probléma ez népünk, gyülekezeteink életében, kettős értelemben is. Népi, nemzeti és lelki vonatkozásban is igaz ez. Így a gyermekek nem tanulják meg az anyanyelvet, de a lelki anyanyelvet sem s ez még nagyobb nyomorúság. A kisebbik fiúnk, a negyedik gyermekünk keresztszüleitől egy különleges italt kapott  ajándékba konfirmációjára. S az ajándék elfogyasztását egy szigorú feltételhez kötötték a keresztszülők: csak a feleségével fogyaszthatja majd el, de  miután első alkalommal együtt vettek úrvacsorát. Hála Istennek az ital azóta már el van fogyasztva s a feltétel teljesült.

            Az édesanyáknak oroszlánrésze van a gyermekek nevelésében. Komolyen kell figyelmeztessék gyermekeiket főleg serdülő korú gyermekeiket, hogy milyen barátokat választanak, hogy kikkel töltik a szabad idejüket, hogy milyen helyekre járnak, kikkel ismerkednek? Hiszen az eljövendő házastárs legtöbbször azon körből kerül ki, ahol gyermekeink forgolódnak, amiben otthon vannak. A nevelésen túl nyilván sokat is kell imádkozni a gyermekeinkért ilyen vonatkozásban. Buzgón kell könyörögnünk az Úrhoz, hogy gyermekeink, unokáink olyan házasságokat köthessenek, ahol sem anyanyelvüket, sem lelki identitásukat nem veszítik majd el.

            De erre azt mondhatná valaki: de miért ne reménykedjünk abban, hogy a más nyelvet vagy hitet vagy épp hitetlenséget valló fél fog hozzánk térni, fogja a mi nyelvünket, s lelki identitásunkat átvenni? Ilyen is megtörténik, hála Istennek. De ez általában csak kivétel és nem szabály. Ahogy valaki mondta: a házasság nem megtérési vagy áttérési intézmény. Annak ellenére, hogy vegyes házasságok is boldogok és áldottak lehetnek,  de az élet azt mutatja, hogy az esetek többségéban ez nem így történik. Szomorú bibliai példa Salamon király. Ő nem akárki volt, nagy tehetséggel megáldott ember, aki fiatal korában égett az Úrért és az ő szolgálatáért, aki az Úrnak templomot építette, aki csodálatos könyveket írt, amelyek a Biblia gyönygyszemei, de mi történt vele később? Az idegen feleségek elfordították szívét az Úrtól és oda jutott, hogy a legutálatosabb Istennek, Moloknak is templomot épített, ahol izraelita szülők gyermekeiket dobták a tűzbe és égették meg. És a legszomorúbb az, hogy még csak azt se olvashatjuk róla, hogy megbánta volna bűneit és megtért volna Istenhez.

            Könyörüljön az Úr rajtunk, népünkön, de különösen az édesanyákon, hogy úgy taníthassák meg gyermekeiket az anyanyelvre s ugyanakkor úgy mutassanak példát a hitben is a gyermekeiknek, hogy azok századokon és nemzedékeken át őrizhessék meg népi s lelki identitásukat is.

Javasolt cím:Anya-nyelv                                                        Lőrincz István.

Tanulságos igék Nehémiásról 8

Text.”A nép vezetői Jeruzsálemben telepedtek le, a nép többi része pedig sorsot vetett, hogy minden tíz emberből egyet Jeruzsálembe vigyenek, a többi kilenc pedig a saját városában maradhat.”(Nehémiás 11,1)

            Az utóbbi években az egyik leggyakoribb beszédtéme: a migráció, hogy emberek milliói elindulnak, jobb sorsot keresve, hogy egy más földrészen, országban telepedjenek le. Nem újkeletű ez a probéma, íme itt ebben a könyvben is találkozunk vele. Egy különös fejezet ez. Látszólag egy lista áll előttünk, amely főleg helységneveket tartalmaz és azon családok neveit, akit ott letelepedtek. A legtöbb olyan helység, aminek nevét sehol máshol nem találjuk, a térképen is hiába keresnénk. De azt egy percre sem felejthetjük, hogy kik azok, akik ezekben a helységekben laknak. Ezek visszavándorlók, akiknek szülei sőt már nagyszülei is Babilonban éltek. Micsoda öröm a számukra, hogy újra otthon lehetnek, őseik földjén! Újra olyan városokban és felvakban lakhatnak, amiket magukéiknak vallhatnak. Hisz ennek a fejezetnek refrénszerűen visszatérő szava: laktak, lakoztak.

            Az elején szóltunk arról, hogy mekkora probléma lett ezen a földön a migráció, az hogy emberek el kell hagyják szülőföldjüket háborúk, éhség, vízhiány miatt és új lakozási helyet kell keressenek a maguk és családjaik számára. A lakozási hely egy problémává vált ezen a világon, s napról-napra csak súlyosbodik a helyzet. Hogy és ki tudná ezt megoldani, teszik fel ma politikusok, közgaszdászok a kérdést? Lássuk, mit mond erről az ige.

            Itt egy különös probléma adja elő magát. Mert ezek az emberek nem egyszerűen csak visszavándorlók, nem csak olyan emberek, akiknek végre ismét van saját földjük, hanem ezek az emberek mindenek előtt Isten gyermekei. Miért sírtak a zsidók Babilonban, az idegenben? Miért kellett szinte átkot kérjenek magukra, ha elfelejtenék Jeruzsálemet? Egyáltalán mi hozta őket vissza erre a földre? Nyilvánvalóan a szülőföld is, amiről atyáik meséltek nekik, de mindenek előtt az ígéret, ami ott lebegett ezen föld felett. Ezek az emberek azért jöttek vissza, mert ezt a földet Isten nekik ígérte. S most, amikor kijelölik az emberek lakozási helyét, nem csak annak örülnek, hogy ők lakozhatnak valahol, hanem sokkal inkább annak, hogy Isten ígérete beteljesedett. Nem emberi vágy, hanem isteni ígéret teljesedett itt be. Nagyon hangsúlyos itt az a mondat, hogy mindenki a maga örökségében lakozhatott.

            Örökség. Ennek szónak a mi fülünkben mindenekelőtt jogi, vagyoni, tulajdonjogi jelentése  van. De ha ez a szó a Bibliában felbukkan, ott mindig üdvtörténeti kicsengése van. Ez a Szentírás egyik legfontosabb és legsúlyosabb szava. Egy örökséget kapnak tehát ezek az emberek, olyan örökséget, amit Isten már Ábrahámnak megígért. Ezért az a kínos gondosság, ahogy itt minden történik. Ez a fejezet nagyon hasonlít a Józsúé könyvének azon fejezeteihez, amikban arról van szó, hogy az egyiptomi fogságból kiszabadult nép, hogyan vet sorsot arra nézve, hogy törzsenként miként foglalja el helyét az ígéret földjén.

            A legnehezebb probléma különös módon magának a fővárosnak, Jeruzsálemnek a betelepítése. Úgy tűnik, hogy ebből a városból mindenki menekülni akar. Honnan ez az ellenérzés épp a fővárossal, Jeruzsálemmel szemben? Hisz mi azt gondolnánk, hogy épp azért lesz ökölre menő harc, mert mindenki szeretne itt letelepedni. De egészen meglepő módon ennek az ellentéte következik be: mindenki a Jeruzsálemet körülvevő városkákban és falvakban akarna letelepedni. Ennek van emberi magyarázata is, hisz annak idején, amikor Nabukodonozor seregei emberei elfoglalták a várost, rengetegen haltak itt meg, s így kevés az utódok száma is. De van egy másik magyarázat is, hogy a valamikor Jeruzsálemben lakók jól érezték magukat Babilonban és legtöbbjük ott maradt, nem akart hazajönni. De ennek a fő oka mégis abban lehetett, hogy e város olyan ítéletben részesült, hogy ennek emléke még mindig elriasztja az embereket. Jeruzsálem a mesék „elátkozott váraihoz” volt hasonló abban az időben. Ez a hely már nem az ígéret, hanem az átok helyévé lett.

            Ezért már-már az a veszély fenyegetett, hogy ez a város lakatlan marad. Hogy itt nem születnek gyermekek, nem lesznek következő nemzedékek, nem lesz hova bevonuljon a Messiás, nem lesz ki kiáltsa: Hozsánna Dávid Fiának, áldott, aki jön az Úrnak nevében. De akkor ez az ígéretek végét jelentené s azt is, hogy Isten hazudott. Nos, most ebben a helyzetben több csoda is történik. Az első az, hogy a nép vezetői önként vállaják, hogy ebben a városban telepednek le, jó példát adva így a nép többi tagjának. Milyen nagy dolog, ha egy népnek vannak példaadó vezetői, akik vállalják a nehézséget, vállalják a harcot. De ez még nem elég ahhoz, hogy Jeruzsálem benépesüljön. Ezért sorsot vetnek és minden tizedik ember, akire a sors esik, Jeruzsálemben költözik. Mindenki elfogadja a sorsvetés erdményét.Ez a második csoda. De még ez sem elég és ekor jön a harmadik, hogy vannak olyanok, akik önkéntesen vállakoznak arra, hogy Jeruzsálembe költözzenek. Sokan otthagyják sokkal szebb és kényelmesebb lakóhelyüket és abba a városba költöznek, ahol a romok között rókák futkosnak. Mert ők szilárdan hiszik, hogy ez a város mindenek ellenére az Isten városa, akármilyen reménytelen is legyen ott most a helyzet.

            És ezeknek az embereknek a hite nem szégyenült meg. Mert az ígéret beteljesedett, a Király eljött, akiben maga Isten jött el erre az átkozott, vérrel és könnyel áztatott földre. Mert ez az ígéret most már nem csak Jeruzsálemre vonatkozik, hanem az egész földre, annak minden városára és falujára. A hívő emberek azok, akik nem adják fel a reménységet, hogy az isteni ígéret minden népre és minden országra voantkozik. Jézus Krisztus óta nincs már átkozott hely ezen a földön, csak áldott. Ezért nekünk minden országra és minden népre nézve jó reménységünk lehet, de mindenek előtt a saját népünkre és országunkra nézve. Ne dobjuk el reménységünket, na hagyjuk el népünket, országunkat, szülőföldünket, mert az Isten áldása van rajtunk. Ezt jelenti ma nekünk „Jeruzsálemben lakni.”

            A reménységben kitartani, ez most a keresztyén gyülekezet szent kötelessége. Hinni abban, hogy Isten szereti ezt a világot, és Krisztusban azt a békesség lakhelyévé akarja tenni. És ez a mi reménységünk nem emberi dolgokra, politikai vagy gazdasági előrejelzésekre épül, hanem Isten ígéretére. Isten a földet a szelídeknek és a békességre igyekvőknek ígérte, és mi hisszük, hogy Ő be is tartja ígéretét. Mi abban kell rendületlenül hinnünk, hogy Isten ezt a bűn miatt megátkozott földet Krisztusban és Krisztus által az áldás helyévé tette. Nem kell elvándorolni, mert Isten minden embert és minden népet meg tud és meg akar áldani ott, ahol most van.

            Az igaz, hogy ennek ellenére a bűn miatt marad sok nyomorúság és szenvedés van ezen a földön, az igaz, hogy a menyország nem fog itt megvalósulni. De amit megtehetünk az Isten nevében, az Isten ígéreteire támaszkodva, azt tegyük meg. Közben tudjuk, hogy nincs itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük.. Tudjuk azt, hogy csak jövevények és vándorok vagyunk ezen a földön. Tudjuk azt, hogy földi porsátorunk és lakozásunk helye elbomlik, de van nem kézzel csinált, örökkévaló hajlékunk a mennyben. Tudjuk, hogy a mi országunk a mennyekben van. De épp ezért, amíg itt kell lennün,k szeressük ezt a földet, s hittel és jó reménységgel éljünk azon.

Javasolt cím: Ez a föld egy áldott hely!                                                Lőrincz István

Tanulságos igék Nehémiásról 7

Text.” Ez a mi Urunk szent napja,, és ne bánkódjatok, mert az Úr öröme a ti erősségetek.” (Neh.8,1O)

            Sokszor szoktunk arról beszélgetni, hogy milyen jó lenne, ha a gyülekezeteinkben, népünk körében egy lelki ébredés lehetne. Sokszor imádkozunk is ezért istentsizteleteinken, gyülekezeti alkalmainkon. Fájdalommal gondolunk vissza a pünkösd utáni vagy a reformációban történt nagy ébredésekre, amikor az élő víz folyamként hömpölygött, most pedig csak kis patakként csordogál.

            Nehémiás idejében is egyszer csak nagy vágy támadt a nép szívében egy lelki ébredés után. A nép érzi, hogy lelkileg még távolról sincsenek ott, ahol lenniük kellene vagy lehetne. Már nagyon sok minden történt, főleg a külső építkezés, helyreállítás területén, de a lelki életben még nagyon sok a hiányosság, helyreállítani való. A falak rekord időn belül megépültek. Ötvenkét nap alatt végbement a hatalmas munka. A biztonság már megvan, az ellenség nem mer közeledni. De Nehémiás fáradozása még messziről sem érte el a célját, hisz a lelkek még romosabb állapotban voltak, mint a falak. Az istenteszteleteket elhanyagolták, a törvényt nem vették komolyan, a bálványokkal kacérkodtak. Ez a helyzet nem maradhat így, ezt mindenki világosan látta.

            De mit lehet tenni a megújulás érdekében? Nos, először is egy pódiumot készítenek. A szószék elődje készül itt el, úgy is mondhatnánk: az első szószék a történelemben. Erre a szószékre felmegy Esdrás pap és olvassa a szent iratokat. Különös ez, hisz eddig Esdrás valahogy a háttérben maradt. Az ő reformátori kísérletei kudarcba fulladtak. De most Esdrás személye előtérbe kerül. Vajon miért? Miért nem Nehémiás megy fel a szószékre olvasni? Azért, mert ő nem pap, Esdrás viszont az. Az Isten országa építésében mindenkinek megvan a maga helye. Nehémiás vezette a külső építést és helyreállítást, most Esdrás végzi a belsőt, így szépen kiegészítik egymást. Milyen áldott dolog az, amikor a gyülekezetben így össze tudunk fogni a jó ügy érdekében. Nem fontosabb az egyik, mint a másik, az egyik nem kisebb, mint a másik. Mind a ketten ugyanazt az ügyet szolgálják, csak másképp. Nehémiásnak nem esik nehezére most egy lépést hátrafele tenni és Esdrást engedni az előtérbe. Mert itt nem az emberek dicsősége a fontos, hanem az Istené! S Isten dicsősége abban ragyog leginkább, ha emberek meghódolnak Isten előtt, hitre jutnak és megújult életükkel Istennek szolgálnak. Az ébredés pedig egy szabadtéri szószékkel és Isten igéjének hangzásával kezdődik.

            Minden ébredés így kezdődött a történelemben. Gondoljunk csak a már említett reformációra. A reformáció az evangélium erejének felismerésével indult. Az ige évszázadokon át el volt hanyagolva, ehelyett az egyház, a pápa kijelentései, rendeletei kerültek a középpontba. S ekkor Luther előtt felragyogott a „kedves evangélium” ahogy ő ezt előszeretettel nevezte. Mert a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által. Ezért ige nélkül ma sem lesz ébredés. Ha a Biblia újra megkapná az őt megillető helyet és tiszteletet a szívünkben, egyházunkban, gyülekezeteinkben, akkor az ébredés sem maradna el.

            Megható jelenetek ezek. Esdrás ott áll a szószéken, körülötte a családfők a feleségeikkel, gyermekeikkel. Kicsik és nagyok, idősek és fiatalok mind figyelmesen hallgatják a szószékről hangzó igét. Esdrás pedig ünnepélyes mozdulattal felnyitja a tekercset. A nép a tisztelete jeléűl feláll. Miután Esdrás elmondja a magasztaló imádságot, mindnyájan „ámennel” felelnek, utána pedig letérdepelnek. Ezek után Esdrás elkezdi az olvasást. Nem csak egy rövid részt olvas fel, hanem reggeltől délutánig folyamatosan olvas .Körülbelül hat órán át olvassa az igét. Időről-időre megáll, hogy a léviták magyarázatot fűzhessenek az olvasottakhoz, a még mélyebb megértés érdekében. Mert nagyon fontos, hogy ne csak olvassuk, hallgassuk, hanem értsük is az igét. Nagyon fontos, hogy minden igeolvasás, igehirdetés után feltegyük a kérdést: mit értettem meg, mit viszek magammal. Mert hiába tudnánk kívülről is a Bibliát, de nem értenénk, mi hasznunk lenne abból? Mert a Biblia, nem egyszerűen egy könyv, hanem az Élet Könyve.

            Vajon mit olvashatott Esdrás? Erről sajnos nem tudunk meg részleteket. De egy biztos, hogy ez a Tóra volt, a törvény könyve. Ő minden bizonnyal a Mózes könyveit olvasta. Azt is megtudjuk, hogy ez az igeolvasás a Tisri hónapban volt, ez a hónap egy igazi ünnepi idő volt, hisz erre esett az Újév, a Nagy Engesztelés napja és a Lombsátrak Ünnepe is.

            Hogy reagált a nép az olvasásra? Mélyen érinti őket, mindaz amit hallanak. Egy nagy levertség és szomorúság vesz erőt rajtuk. Ez nagyon is érthető. Hisz Isten törvénye egy olyan tűkör, amiben az ember meglátja bűneit és nyomorúságát. Hogy milyen hűtlen és engedetlen volt Isten szava iránt. Az ébredések történetéből tudjuk, hogy ez minden nagy lelki ébredésnél így történt. Ahol Isten Lelke elkezd munkálkodni ott mindig bűnismeret és bűnbánat támad.

            De mi van ma velünk, mi van a mi életünkben, mi történik, ha betekintünk Isten igéjébe? Sajnos sokszor szinte semmi. Közönnyel és rezdületlen szívvel s arccal hallgatjuk Isten igéjét. Ha az istentisztelet után valaki megkérdezi, hogy mi volt az ige, meg se tudjuk mondani. Pedig ma is fel kellene tenni ilyen kérdéseket: mi ige szerint éltünk-e? Szerettük-e Istent teljes szívünkből, lelkünkből és minden erőnkből? Nem a modern bálványainknak szolgáltunk-e az élő Isten helyett? Hányszor forgott az életünk önmagunk körül?  Ha ezek alapján őszinte önvizsgálatot tartunk, meglátjuk hogy annyi közömbösség, langymelegség van bennünk. Hogy nekünk is bocsánatra és megújulásra van szükségünk. Az Isten szerinti szomorúságra mindig szükségünk van, hogy az megbánhatatlan megtérést szerezzen nekünk. És ez az utóbbi a fontos, az üdvösség, a bűnbocsánat öröme.

            Esdrás és Nehémiás is ezt mondják a népnek:” ez a mi Urunk, szent napja, ne bánkódjatok, ne sírjatok” . Ez az öröm napja, mert az Úr nagy dolgokat cselekedett. Ezen a napon örüljetek és cselekedjetek jót a családtagjaitokkal, s a szegényekkel. De mit jelentsen ez a különös mondat: „az Úrnak öröme a ti erősségetek”? A héber szöveget kétféleképpen lehet fordítani. Az egyik szerint az Úr öröméről van szó, a másik pedig az Úrban való öröm. De ebben nem kell ellentétet látnunk. Az első tehát az Úr öröme. Eszerint az Úr is örül egy ilyen neki szentelt napnak. Igen, Isten is tud örülni, a mennyben is öröm van egyetlen bűnös megtérésén. De ott van az Úrban való öröm is. Isten a mi örömünk forrása Ez Isten gyermekeinek az öröme, ami egészen más, mint a világ fiainak az öröme. A világ öröme nem is igazi öröm. Az ilyen öröm nagyon hamar felborul és szomorúságra fordul. De a mi örömünk forrását, Istent senki nem veheti el tőlünk. A világ öröme a külső dolgoktól, körülményektől függ, Isten gyermekeinek az öröme magában Istenben van, aki nem változik. Mert mi az öröm forrását Isten jóságában és hűségében találjuk meg, az pedig nem változik. S ebben van a mi erősségünk, s ez az erő nekünk mindenre elégséges, elégséges az életre, de elégséges a halálra is.Ez az öröm és ez az erősség távol tartja a szomorú gondolatokat, de magát a Sátánt is. Erőt és hitet ad nekünk a munkához, a bizonyságtevő élethez. Legyen hát az Úr öröme a mi erősségünk is!

Javasolt cím: Lelki ébredés                                               Lőrincz István

Tanulságos igék Nehémiásról 6

Text. „Ezek azok a Júda tartományából valók, akik visszatértek a száműzetésből és most visszajöttek Jeruzsálembe és Júdába.”(Neh.7,6)

            Húsvét ünnepe van. S íme egy igazi húsvéti fejezet a Bibliából, amiből az élet illata árad. Pedig nem is gondolnánk, pedig ez egy igazi húsvéti fejezet a Bibliában. Itt a túlélők listáját találjuk, de nem mind túlélők vagyunk mi is mindnyájan? Lehet-e húsvétot egyáltalán másképp ünnepelni, mint túlélő? Hisz kegyelem az, hogy mi még élünk. Hogy mit is jelent ez, meglátjuk ebben az igeszakaszban.

            Ezek után vizsgáljuk meg kicsit tüzetesebben ezt a fejezetet. A túlélők listájában az első feltűnő dolog, hogy nagyon hosszú. De ha összehasonlítjuk azoknak a listájával, akik Jeruzsálem ostrománál és a fogság idején meghaltak, akkor ez a lista nagyon is rövid. Már az a tény, hogy Nehémiás feljegyezte őket, elgondolkozásra ad okot. Mert mi általában mindig a halottak listáját szoktuk összeállítani. Erdélyi templomaink falán kőbe vésve áll a két világháborúban elesettek névsora. Mi általában „fekete-listákat” szomorú névsorokat szoktunk összeállítani, amiben gyász, vesteség, fájdalom van. De a Biblia íme „fehér-listákat” állít össze, a túlélők listáját, amiben élet, reménység és öröm van, a jövő ígérete. Nehémiás nem a halottakat számolja össze, hanem az élőket, márcsak azért is, mert a halottak listája olyan nagy, hogy azt nem is tudná összeállítani.

            Pedig itt is óriási volt a veszteség, csak pár példát mondjunk erre. A templomi énekesek száma a fogság előtt 4OOO volt, s most csak 148-an maradtak. A kapuőrök is 4OOO-en voltak és csak 138-an maradtak. Ez is mutatja, hogy mekkora volt a veszteség, hogy milyen kevesen tértek haza. Valamikor Ábrahám azt az ígéretet kapta, hogy utódainak száma annyi lesz, mint a tenger fövénye, s íme milyen kevés a túlélők száma. Az egész hazatért gyülekezet mindössze 42.36O lélek. De bármilyen kicsi is ez a lista, mégis ez nem a gyász, a veszteség listája, hanem az örömé, a megmaradásé, a jövő reménysége lüktet benne. Ez nem akármilyen lista, mert ők nem csak egyszerűen megmaradtak, felettük valami különös fény ragyog. Már Ésaiás próféta megjövendölte, hogy jön egy rettenetes ítélet az Isten népére, de a maradék meg fog térni. És most itt van a prófétai maradék. Ez a 42.36O ember az Isten érthetetlen kegyelmények és hűségénak a bizonyítéka. Isten megtartja szavát, nem csak az ítéletre, hanem a megtartásra nézve is. Képzeljük csak el, hogy tekinthettek ezk az emberek egymásra. Úgy, hogy mi vagyunk az a maradék, akikről Isten a próféta által beszélt. Tudjuk, hogy Babilonban sokkal több zsidó volt, de ők nincsenek a túlélők listáján. Ők megmaradtak ugyan, de nem építik a falakat, ők élnek ugyan, de nem tartoznak az élő Isten gyülekezetéhez. Nagy különbség van azok között, akik csak megmaradnak és azok között, akik azon túl hogy megmaradtak, haza is tértek és építkezésbe fogtak.

            Ennél a listánál nem is az a fontos, hogy ezek az emberek élnek, hanem az, hogy az Isten gyülekezetéhez tartoznak. Élet és élet között óriási különbség van. Mert van halott élet, lelkileg halálban levő élet, és van feltámadott élet, Krisztusban való élet. A kérdés az, hogy a mi életünk milyen, halott vagy feltámadott? Mit jelent nekünk az élet? Mit jelent nekünk ez az ünnep, azt hogy ott folytatjuk, ahol az ünnep előtt abbahagytuk, vagy pedig a feltámadott Krisztussal megyünk tovább?

            De mit jelent az, hogy valaki ott lehet a túlélők listáján? Mit jelent az, hogy ezek az emberek most valóban újat akarnak kezdeni? Nincs ez eleve kudarcra ítélve, hisz hányszor volt már úgy a mi életünkben is, hogy újat akartunk kezdeni és mégis minden maradt a régiben? De tegyük fel a kérdést: lehet-e egyáltalán újat kezdeni, van-e egyáltalán új a Nap alatt? Nem az-e a sorsunk, hogy mi mindig a régiek maradunk? Ez így lenne igaz, ha nem lenne Isten, ha nem lett volna feltámadás, ha nem lett volna üres sír, ha nem lett volna húsvét. Ha Krisztus fel nem támadott, akkor igaz lenne Pál szava: minden embernél nyomorúltabbak vagyunk. De mi arról tehetünk bizonyságot, hogy Krisztus feltámadott a halálból. S ezt azt jelenti, hogy ha valaki a feltámadott Krisztusban hisz, az új teremtés lett, a régiek elmúltak, íme újjá lett minden.

            Természetesen, ezt csak hittel lehet megérteni és elfogadni. Ezt csak a hit merészségével lehet megragadni. És a hit harcot és újjáépítést jelent. S a hitben vannak bukások, tévedések, mélység és magasság. De, s ami nagyon fontos, lesznek győzelmek, lesz megújulás is. Húsvét óta lehet másképp élni, másképp gondolkodni, másképp viszonyulni az élet minden dolgához, az emberekhez, a pénzhez, munkához. Péter apostol odáig megy, hogy azt mondja, hogy a Krisztus feltámadása minket újjá szűl, nem kevesebbet jelent, mint hogy teljességgel újjá lehet az életünk. A hívő ember, ha Krisztusra és az ő feltámadására néz, igenis bátran vallhatja magáról: én újjászülettem! Krisztus feltámadása minden ember számára egy új születésnap lehetőségét hordozza magában. Isten húsvét reggelén megnyitotta a „fehér-listát”, a túlélők listáját és erre minden további nélkül fel lehet iratkozni. Az özönvíz után csak nyolc ember neve volt ezen a listán Illés és Jézabel idejében 7.OOO ember neve volt erre felírva. És Nehémiás idejében 42.36O név volt ezen a listán. Ma a lista olyan hosszú, hogy már csak könyv foglalhatja magában, az „Élet könyve”, s ebben a könyvben mindazoknak a neve benne van, akik hisznek a feltámadott Krisztusban és élő kövekként beépültek az Isten szent templomába, az anyaszentegyházba.

            De nem nagyképűség azt állítani, hogy én rajta vagyok ezen a listán? Ezt két példával szeretném illusztrálni ebből e fejezetből. Először is ott találjuk az „Anatót” nevet. Innen származott Jeremiás próféta, ennek lakóit figyelmeztette Jeremiás éveken át a közelgő ítéletre, ami aztán el is következett Kr.e.586-ban. Anatót lakói gyalázatosan viselkedtek a próétával szemben. Egyszer alattomos módon meg is akarták ölni. Ezért felettük Jeremiás rettenetes ítéletet hirdetett: hogy senki sem fog közülük megszabadulni. És most mégis ott van a listán 128 anatótbeli ember. Egy másik példa Passúr, aki a templomőrök vezetője volt. Ő egyszer elfogatta és megkorbácsoltatta, börtönbe zárta Jeremiást. Jeremiás felette is megsemmisítő íítéletet mondott, hogy ő és utódai mind oda fognak veszni. És most a listán nem kevesebb, mint 1247 ember van a Passúr fiai közül a túlélők listáján. Passúr és Anatót emberei halálra voltak ítélve. És most mégis ott vannak a túlélők listáján. Halálra ítélve-de mégis kegyelmet nyerve, nem csodálatos ez?

            Mert , s itt van ennek a fejezetnek és az egész húsvéti történetnek, ünnepnek az üzenete: a túlélők listájára nem a mi érdemünk alapján kerülünk fel, akkor egyikőnk se lehetne azon, hanem kegyelemből. Mert itt csak két példát hoztam fel, de ha ezt a listát tüzetesen megvizsgálnánk, akkor mindegyik emberről ezt lehetne elmondani: halálra ítélve, de mégis megkegyelmezve. Így kerülhetünk mi is az élők listájára.

            De mi lesz azzal, aki még nem akar erre a listára kerülni, aki a megkegyelmezést nem fogadja el, aki a halálban akar maradni? Azért imádkozni kell, mert mióta Krisztus feltámadt nincs reménytelen eset. Krisztus minden emberért meghalt és minden emberért feltámadt, Ő egyetlen emberről sem mond le. Azok is, akik még most a „fekete-listán” vannak, átkerülhetnek a „fehér-listára. Bárcsak lennének sokan ilyenek ezen az áldott ünnepen is. Vedd számba életed kedves olvasó, lásd meg, hogy melyik listán vagy, és amíg nem késő iratkozz fel az élők, a feltámadás listájára.

Javasolt cím: A feltámadás listája                                           Lőrincz István      

Tanulságos igék Nehémiásról 5

Text.:”Mi  tehetségünk szerint megváltottuk a mi testvéreinket, ti pedig el akarjátoka adni testvéreiteket, hogy majd nekünk kelljen megvennünk őket?”(Neh.5, 8)

            Az egyházat sokszor éri az a vád, hogy csak a lelkiekkel foglalkozik, a földiekkel nem, de sokszor épp a fordítottja van, hogy miért foglalkozik a földi, anyagi dolgokkal, s miért nem marad a lelkieknél, az üdvösségnél? Ebben a fejezetben is úgy tűnik, hogy itt csak földeikről, gazdagságról, szegénységről, adásról és vevésről van szó. Ezt a könyvet is érhetné Luther vádja, hogy „szalma-könyv”, ő egy adott ponton szalma-levélnek” nevezte a Jakab apostol levelét, de később ő is belátta, hogy ebben nem volt igaza. Az se volt „szalma-levél” és ez sem „szalma-könyv”,  hanem igenis gyakorlati üzenete van a mi számunkra.

            Hogy megértsük menjünk picit vissza Jeruzsálem falaihoz. A helyreállítási munkák jól haladnak. A munkások nap mint nap szorgalmasan és becsületesen dolgoznak. Nagy lelkesedéssel, egy szívvel-lélekkel dolgoznak. Legalábbis úgy tűnik, de valójában bajok vannak. És ez egy szép napon ki is derűl. Egyszercsak egyfajta lázadás tör ki az emberek között. De mi volt a probléma? Nos, vannak olyan családok, akiknek nincs mit enniük. Szülők nem tudják megetetni gyermekeiket. Persze ez a szegényeknél van, a gazdagabbak még jól megvannak. Ők önző módon mindent a maguk számára tartanak fenn, nem akarják javaikat a többiekkel megosztani. Ez már tűrhetetlen, s a szegények már nem tudnak tovább hallgatni. Hisz ők is éppúgy Isten népéhez tartoznak s a falat ők is éppúgy építik, mint a gazdagabbak. Miért van az, hogy a gazdagok dúskálnak, ők pedig halnak éhen a nyomorúságukban? Sokan messziről jöttek, otthon hagyták földjeiket, vállalkozásaikat, s hiányukban az csődbe ment. Áldozatot hoztak a fal építésééért és most ez a jutalom. Egyesek már odáig jutottak, hogy gyeremekeiket rabszolgáknak kellett eladják, hogy élni tudjanak.

            Nos, ezekkel a panaszokkal ezek az emberek most Nehémiáshoz jönnek. Mit mondassz ezekre Isten embere? Hát nem rettenetes, hogy mi építjük a falat és közben a saját nemzetünk tagjai kihasználnak és megaláznak?  Hát lehetséges ez? Nem igazságtalanság ez? Micsoda megpróbáltatás ez Nehémiás számára. Nem elég a sok baj az építés körül, az ellenség támadása, most még az építők között is gondok adódnak. Ez a próba súlyosabb, mint az eddigiek. Hisz nincs az Isten népe számára nagyobb baj, mint amikor belső harcok, konfliktusok vannak közöttük. A kívűlről jövő problémákat sokszor sokkal könnyebb megoldani, mint a belül levőket.

            Mit tesz Nehémiás ebben a helyzetben? Mindenek előtt haragra gerjed, szent haragra. Ez nagyon is érthető. Eddig minden jól ment, sikerült lelket verni az elcsüggedt népbe, sikerült a külső ellenség mesterkedésit is meghiúsítani. De most még nagyobb a baj. Itt nem kevesebb történt, mint Isten parancsainak súlyos áthágása. Hisz a mózesi törvények nagyon pontosan szabályozták a gazdasági életet, s olyan rendelkezések voltak, amiknek betartása esetén ilyesmi nem fordulhatott elő. Ilyen volt az, hogy kölcsön esetén nem lehetett kamatot kérni, s az is hogy zsidó zsidónak nem lehetett rabszolgája. Ezek a pogányoknál voltak így, ahol az ököljog törvénye érvényesült. Isten törvényének  pontos betartása lehetetlenné tette, hogy egy izraelitának éheznie kelljen vagy elveszítse szabadságát. Ez okozza Nehémiás szent haragját és ilyen haragnak helye van Isten gyermekeinek a szívében is. Isten gyermeke nem mosolyoghat még kevésbé tapsolhat akkor, ha Isten törvényeit lábbal tapossák. Sokszor épp az a bajunk, hogy tolerancia jegyében mindent elnézően eltűrünk, s nem gerjedünk szant haragra.

            Nehémiás azt mondja, hogy ebben a helyzetben le kell tenni a munkát és egy nagy népgyűlésen meg kell beszélni a problémákat. A gazdagoknak felteszi a kérdést: hogy tehettek ilyet, hogy tudjátok a saját testvéreiteket így megalázni? És felhozza maga példáját, hogy ő pont az ellenkezőjét tette, hogy kiváltotta a rabságban levő testvéreit.  

            Mit tesz itt Nehémiás? Dicsekszik a maga érdemeivel? Farizeusként ágál, hogy ő mindenkinél jobb és jobban cselekedett? Nem, mert az utolsó szó egy imádság: „emlékezzél meg én rólam Istenem, az én javamra, és mindarról, amit e néppel cselekedtem!” Aki így imádkozik, az nem magáról gondol nagyot, hanem mindent Isten kegyelmének tulajdonít. De akkor miért beszél ennyit önzetlenségéről, áldozatáról, Erre csak egy válasz lehetséges: hogy minden félreértést elkerüljön. Nehogy azt gondoljáűk azek a gazdag izraeliták, hogy ő olyan dolgot kér másoktól, amit ő maga nem cselekedett meg. Innen is látszik, hogy milyen bölcs vezető ő. Nem olyat kér, amit ő maga nem akarna megtenni. Ő itt egyszerűen példakép, nem több, de nem is kevesebb.

            Ki tett még így? Hát Pál apostol. Leveleiben újra és újra példaként állítja magát a gyülekezetek elé. Azt kéri tőlük, hogy legyenek követői. Pál nagyon kínosan vigyázott arra, hogy az ő életfolytatása ne legyen akadály, vagy botránkozás azok számára, akiknek ír, vagy akiknek prédikál. Egy lelkipásztor, egy lelki vezető felelőtlen, sőt bűnös magatartása óriási akadály lehet az Isten országa terjedésében. Hogy tudunk mi másokat szent életre hívni, ha mi magunk nem járunk abban?

            Azt is érdemes itt megfigyelni, hogy Nehémiás nem az érzésekre apellál. Nem az emeberi jogokra vagy az emberi szolidaritásra. Ő egyenesen Istenről és az ő törvényéről beszél. Elmondja, hogy amit tesznek, ellenkezik az Isten igéjéval, hogy amit tesznek, azzal nem csak felebarátaikat, hanem Istent bántják meg. Az Úr félelméről beszél, ami a Biblia egyik leggyakrabban használt kifejezése. Sok félreértés van e fogalom körül. Nagyon sokan a félelemre, a rettegésre gondolnak. Erről lenne szó, félnünk és rettegnünk kellene Istentől, mint egy veszedelemtől, bajtól, szenvedéstől? Aki így gondolkodik, az nem értette meg ezt a kifejezést. Az istenfélelem nem más, mint Istent szeretni, benne bízni úgy, ahogy egy gyermek bízik az apjában. De ebben benne van a tisztelet is, és az engedelmesség is. Az istenfélelem nem egy külsőleges dolog, hanem a szív ügye. Az istenfélelem nem egy elméleti kérdés, hanem a mindennapok kérdése.

            Ha az istenfélelem nem határozza meg a mindennapi életünket, ha ez nem látszik meg minden cselekedetünkban, akkor valóban csak elmélet, roszzabb esetben képmutatás lesz belőle. Akkor megtörténik az, amit ebben a fejezetben látunk, hogy egyesek szeretetlenül kihasználják a másikat. Az ilyen cselekedettel megbotránkoztatjuk a kívülállókat, akik ezt mondhatják: ha ilyenek a magukat istenfélőknek nevező emberek, akkor mi nem kérünk ebből. De ennek az ellenkezője is igaz. Ha a gyülekezet, ha az Isten népe igaz hitben él, akkor az ki fog valami t sugározni, az kívánatossá válhat emberek számára. Ez volt az első keresztyének életében, ők készek voltak vagyonukat is mások szolgálatába állítani és a gyülekezet rohamosan növekedett.

            Hogyan reagálnak a gazdagok Nehémiás szavára? Hallgatnak, de ez a hallgatás a bűnbánat a magukba szállás hallgatása. Ebből látszik, hogy itt Isten Lelke munkálkodott hatalmasan. Minden megtérés egy csoda, de ha egy gazdag ember és annak a pénztárcája tér meg, az már óriási csoda. Mert aki egyszer a Mammon karmaiba kerül, nem könnyen szabadul meg abból. De itt megtörténik, bárcsak megtörténna m is, közöttünk is , velünk is.

                                                                                                Lőrincz István

Javasolt cím: Mit jelent az istenfélelem a mindennapokban?

Tanulságos igék Nehémiásról 4

Text. „ Akik pedig építettek, azoknak a fegyvere a derekukra volt kötve, és így építettek.” (Neh.4,18)

            Egy különös kép bontakozik itt ki előttünk: építőmunkásokat látunk, akik falaznak, vakolnak, kezükben lapát, vakolókanál, kalapács, de a derekukon s néha a kezükben ott a fegyver is.  Fel kell legyenek készülve arra, hogy bármelyik pillanatban támadhat az ellenség, s akkor le kell tenni a szerszámot s elő kell venni a fegyvert.

            De miért van ez így? Mi is történt? Az építés közben egy váratlan fordulat következett be. A feszültség Jeruzsálemben egyre nagyobb lesz. Ez a fejezet leírja, hogy mi is történt. A munkát szépen elosztották, mindenki a helyére került s nekifogtak az építéshez, javításhoz. Ekkor mindenki azt gondolta: most már minden simán fog menni, minden akadály elhárult az útból, ez az ügy sikeres lesz. Hisz maga Isten akarja, hogy a falak felépüljenek, ez az Ő ügye. Ha ez Isten akarata, akkor senki se szállhat szembe vele! Vagy mégis? Igen, az Isten országának építése sokszor nem megy símán, harcok nélkül.Ez inkább csak kivétel, a szabály az, hogy mindig van harc, mindig van ellenség is. Amikor az ellenség látja, hogy a munka szépen beindul, egyszer csak dühösködni kezd és akcióba lendül. A hollandoknak van egy nagyon ismert és sokat emlegetett közmondásuk: ha Isten felépít egy templomot, ott az ördög is felhúz azonnal egy kápolnát mellette. Ezzel az Isten munkásainak mindig számolniuk kell. Ahol Isten munkálkodik, ott a Sátán is támadásba lendül és mindent mozgósít, hogy Isten tervét meghiúsítsa.  A Sátánnak is megvannak a munkásai. Luther azt mondta egyszer, hogy a Sátán az Isten majma, ezért ha Isten embereket használ az építésre, ő ugyanezt teszi a rombolásra. Ő is mindig talál embereket, akiket eszközül használ fel.

            Az ige meg is nevez három embert: a hóróni Szanballat, az ammóni Tóbiás és az arab Gesem. Jó velük közelebbről megismerkedni, mert ha ismerjük az ellenséget, könnyebben fel tudjuk vele venni a harcot. Az első Szanballat, akik Béth-Hórónból származott, ez Jeruzsálemtől északra fekszik. Ő valószínűleg samaritánus volt, vagyis annak a keverék népnek a tagja, amely az asszír betelepítés után jött létre. Tóbiás ammonita volt, valószínűleg rabszolga volt, aki később felszabadult. Az ő nevében ott van az Úr neve is, ezért azt feltételezhetjük, hogy nem volt teljesen idegen Izrael népétől. Végül Gesem, aki arab törzsek vezére volt, akik a Holt tenger alatti területen éltek, el egészen a Nílus folyam deltájáig.

            Ezek az emberek mindent elkövetnek, hogy a munkát akadályozzák. Szanballat összehívja seregét és egy úszító beszédet tart nekik, amiben kicsúfolja az Isten népét. A zsidókat nyomorultaknak nevezi. Pont ezt tette Hitler is évezredek múlva, és sokan ma is ezt teszik. A csúfság, a csúfolkodás a Sátán egyik leggyakrabban használt fegyvere. Gondoljunk csak azokra a fiatalokra, akik csúfolkodtak Elizeussal: jöjj fel kopasz! Az istentelen király, Sedékiás idejében Isten követeket küldött, hogy a királyt és a népet figyelmeztessék, de ők kigúnyolták Isten követeit, és gúnyt űztek prófétáival. De Jézusnak se jutott más sors, hisz még a kereszten is csúfolódtak vele. De nem volt ez másképp az első pünkösd napján sem, amikor sokan csúfolódtak: édes bortól részegedtek meg. Nagyon vigyázzunk a csúfolódásra, mert valakivel csúfolódni azt jelenti, hogy nem vesszük komolyan, hogy az nekünk nem számít.

            De mit kezd Nehémiás ezzel a csúfolódással? Nem hagyja figyelmen kívül. Nem mondja: ó, ezzel nem kell foglalkozni. De nem esik kétségbe, ez nem szegi kedvét, nem is próbál visszavágni. A csúfolódásra nem válaszol csúfolódással, a rosszért nem fizet rosszal. Mintha már ismerné Jézus példáját: amikor szidták, nem viszonozta a szidalmat, amikor szenvedett, nem fenyegetőzött. Nehémiás most is azt teszi, amit eddig is tett, imádságben Isten elé viszi a dolgot. Ugyanakkor kemény dolgokat kér ebben az imádságban: fordítsd vissza gyalázásukat az ő fejükre, add őket prédára a rabság földén, ne fedezd el hamisságukakat. Ez talán megbotránkoztat sokakat. Hát lehet, szabad így imádkozni?  Akik a Bibliát ismerik, azok tudnak az ú.n. átokzsoltárokról. Ezek olyan zsoltárok, amikben az író bűntetést kér az ellenségre. Tehetünk mi ilyet? Jézus nem másra tanított minket? Ő azt mondta: áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket. Ő a kereszten is imádkozott a bocsánatért ellenségei számára. Nem ez a mi szent kötelességünk is? Imádkozni azokért, akik üldözik a keresztyéneket, imádkozni azért, hogy megtérjenek Istenhez?

            Itt azt is világosan látnunk kell, hogy itt nem Nehémiás személyes bosszújáról van szó.Ezek az emberek nem Nehémiást bántották meg, hanem magát Istent. És Nehémiás ezt nem tudja elviselni. Ő kiáll Isten dicsősége mellett. Ezért kéri a sátáni erők, emberek megsemmisítést, akik Isten és népe ellen támadnak. Így imádkozni szabad és lehet.A Káté írója így imádkozik: rontsd meg a Sátánnak munkáit és minden hatalmát, amely ellened feltámad, és tégy hiábavalóvá minden gonosz tervet, melyet a te szent igéd ellen sző. Ha atyáink mertek így imádkozni, miért ne mernénk mi is?

            Mi történik ez után. Az imádság nyomán az ellenség elbizonytalanodik és Isten népe új bátorságot vesz. De amikor az ellenség látja, hogy a csúfolkodás nem segít, akkor más eszközhöz fordul. Egy összeesküvést szőnek. Szövetségeseket toboroznak, hogy együtt forduljanak Izrael népe ellen. Mind a négy égtáj felől egyszerre akarnak összehangolt támadást indítani. Különös ez a koalicíó, hisz olyan népek fognak össze, akik addig ellenségek voltak és egymás ellen harcoltak. De pont ez történik Jézus perében is. Pilátus és Heródes, akik addig esküdt ellenségek voltak, egyszerre barátként fognak össze Jézus ellen. De így van ez ma is. Amikor a keresztyén normák és értékek ellen össze kell fogni, akkor egymással ellentétes nézeteket valló pártok, emberek is össze tudnak fogni.

            Ezek a csúfolódó beszédek, fenyegetések félelmet keltenek a nép szívében. A sok negatív hír, amit sokszor maguk a zsidók terjesztenek elcsüggeszti, ellankasztja az építőket. Ebben nagy tanulság rejlik a mi számunkra is. Nem mindegy, hogy miként beszélünk az egyházról, főleg a fiatalok előtt. Sokszor csak a panasz, keserűség, lemondás van bennünk, amikor az egyház jelenéről és jövőjéről beszélünk. Az igaz, hogy nagyon sok a gond, baj az egyházban, de ez nem vezethet oda, hogy csak negatívan gondolkodjunk az egyházról és annak jövőjéről.Ha így teszünk, oda juthatunk, mint Illés, aki leült a fenyőfa alá és meg akart halni. Ez emberileg teljesen érthető, hisz halálosan megfenyegették, az Isten népe lelki helyzete kétségbeejtő. Az építők, Illés és a mi tévedésünk az, hogy inkább nézünk a körülményekre, mint hogy számolnánk Istennel Csak a mi lehetetlenségeinket látjuk és nem az Isten lehetőségeit. Csak a magunk tehetetlenségét látjuk és nem az Isten hatalmát. Ez az ige is arra tanít, hogy mindenek ellenére merjünk hinni és reménykedni.

            Nehémiás azért emberileg is megteszi, amit megtehet. Bölcs stratégiát dolgoz ki, a népet két részre osztja, egyik része dolgozik, a másik pedig őrségben van. De még az építők is kardot kötnek az oldalukra, minden eshetőségre felkészülve. Tudja: ez az ügy az Istené, és Ő ezt győzelemre fogja vinni. Ezt tudhatjuk, hihetjük mi is.

Javasolt cím: Karddal és vakolókanállal                                    Lőrincz István

Tanulságos igék Nehémiásról 3

Text.:”Eljásib a főpap és testvérei, a papok nekiláttak és fölépítették a Juh-kaput. Mellettük építettek a jerikóiak, ezek mellett pedig Zakkúr, Imri fia épített.”(Neh.3,1-2)

            Áldott a sok kéz, sok kéz hamar kész, gyakran szoktuk ezeket a közmondásokat emlegetni.És ez valóban így van. Milyen szép idők voltak azok, amikor a rokonok, szomszédok, barátok elmentek kalákában dolgozni egymásnak, és kicsi pénzzel, gyorsan felépült egy ház. Ha az emberek összefognak, sok mindent el tudnak végezni.

            Ez pont így érvényes az Isten országában is. Ennek egy nagyszerű példáját adja ez a fejezet. Mindenki összefog Jeruzsálem falainak a megjavítására. Itt egy teljes listát kapunk az építők, javítgatók neveivel. De mit kezdjünk mi egy ilyen listával, akik közül szinte senkit se ismerünk, s még kiejteni is alig tudjuk a neveiket. A legtöbb bibliaolvasó ember át is szokta ugorni az ilyen fejezeteket. Ez érthető, de mégsem jó. Mert az ilyen listák sokszor nagyon sokatmondóak lehetnek.Amíg úgymond semmi közünk sincs hozzá, addig egy ilyen lista közömbös, de mihelyst valami érintettségünk van, más lesz a helyzet. Olvastam, hogy a Titanic tragédiája után a kikötőben két listát függesztettek ki, az egyik a vízbefúlók, a másik a megmenekültek listája volt. Minden hozzátartozó ott tolongott a listák előtt, hogy lássa, hogy rokona, barátja vajon melyik listán van?

            Ez a lista kell érdekeljen minket, mert itt Isten építőmunkásairól van szó. Ők nem csak úgy véletlenül vannak feljegyezve, hanem azért, mert Istennek terve volt velük. Az ő neveik feljegyzésével Isten Szentlelke mondani, üzenni akar nekünk valamit. Fontos üzeneteket érthetünk meg, tanulságokat vonhatunk le arra nézve, hogyan akarja Isten ma építeni országát, Krisztus gyülekezetét.

            Hisz az egyház egyfajta építőtelep. Nem véletlen, hogy Pál azt mondja a korinthusbelieknek: Isten épülete vagytok. Ebben a kifejezésben ott van az egyház titka, de a feladata is. Mert ha az egyház az Isten épülete, akkor végül is nem mi építjük azt, hanem Isten. Ő kezdte ezt el és Ő fogja be is fejezni. Ő építi egyházát mind a világ végezetéig. Isten a nagy Építőmester, aki soha nem hagyja abba az építés munkáját. Ennek az épületnek az alapját Krisztus halála és feltámadása képezi. Szentlélek az egyes emberi lelkeket, mint téglákat illeszti bele az épületbe.

            De ez mégsem jelenti azt, hogy nekünk semmit se kell tenni, hogy nekünk ne lenne meg a felelősségünk ebben az építésben. Akiket Isten Lelke elhívott és megszólított, azok elkezdték a munkát ebben a szent építkezésben.Azok az Isten munkatársai lettek.

            De lássuk most magát az építést. Mit lehet ebből tanulni? Az első az, hogy egy meghatározott terv szerint dolgoznak. Ezt már valaki jól átgondolta és konkrétan kidolgozta. Minden valószínűség szerint mag Nehémiás volt a tervező. Ennek a tervnek két nagy része van: az első rész a falakra, a másik pedig a városra és a templomra vonatkozik. A javítás a Juh-kapunál kezdik és ott is végzik be. Vajon véletlen ez? Nem, mert mert ez van legközelebb a templomhoz, ez a kapu védte a templomot, az istentiszteletet s itt dobogott ennek a népnek a szíve.  De így van ez a gyülekezeti munkában is. Ott is mindent jól át kell gondolni, vannak prioritások Ezért van presbitérium, ezért készítünk missziói terveket, dolgozunk ki stratégiákat. Fel kell tegyünk ilyen kérdéseket: hogyan tudunk leghatékonyabban dolgozni? Hol van szükség erősítésre, újításra? Hol és mivel kezdjük el a munkát?

            Ezek után vessünk egy pillantást a munkásokra, akik itt dolgoznak Jeruzsálem falainál. Sokan jönnek messzi vidékekről, nem csak a jeruzsálemiek dolgoznak. Vannak falusiak és városiak, nagyon sok ismert és ismeretlen helységből érkeznek emberek. Vannak persze távolmaradók, kényelmesek is, akik mindig mindenből kihúzzák magukat, akiknek jelszavuk: fogjuk meg és vigyétek! És vajon mi hol vagyunk? A mi nevünk ott van-e az építők sorában? Merünk-e ha kell tisztséget is vállalni, több munkát és felelősséget vállalni a munkában? Odatesszük-e kezünket, szívünket a munkára? Ebben a munkában az a szép, hogy mindenki tesz valamit. Persze nem mindenki tud egyformán sokat tenni, Van olyan is, aki második adag munkát is kér.

            Egy másik feltűnő dolog a munkások sokfélesége. Nincs két egyforma ember közöttük. A nép minden rétegéből vannak itt emberek, tanultak és egyszerű emberek. Érdemes megfigyelni, hogy hányféle hivatású ember dolgozik itt.Ott van a főpap és a többi papok, ők se tartják rangon alulinak, hogy megragadják a lapátot és a csákányt. De ott vannak a léviták, a templomi szolgák is, de ott vannak a z aranyművesek, a gyógyszerészek. Ők se sajnálják kifinomult kezüket odatenni a munkára, pedig ők ilyen munkát eddig még soha nem végeztek. Az is csodálatos, hogy nem csak férfiak dolgoznak, hanem asszonyok is, Sallum leányai apjukkal együtt szorgoskodnak a falak javításán. Ebben a munkában mindenkire szükség van, senki se felesleges, Isten itt mindenkit használ. Itt senkit se küldenek el, senkit se nyílvánítanak alkalmatlannak, senkit nem néznek le, mindenkit megbecsülnek.

            De így van ez ma is. Isten fel akar minket is használni országa építésében. Mindenki számára van feladata. Ma is szükség van a tudósra és az írástudatlanra is, az öregekre és fiatalokra, az erősekre és a gyengékre, a férfiakra és az asszonyokra. Sokfélék vagyunk, nem vagyunk egyformák és ez jól is van így. Az ajándékokban különbözőség van, de ugyanaz a Lélek, mondja Pál. Az egyik jól tud beszélni, a másik pedig meg tud türelmesen hallgatni valakit, a harmadik vigasztalni tud és így sorolhatnám tovább. Senki ne mondja, hogy ő semmit se tud tenni az Isten ügyéért. Az alkalmatos voltunk is Istentől van, Ő tesz alkalmassá a szolgálatra. Az Ő ereje erőtlenség által végeztetik el. Csak legyünk készek, csak szánjuk oda magunkat.

            Azt is láthatjuk, hogy mindenki más és más helyen dolgozott. Mindenkinek megvolt a kijelölt helye. A papok és a léviták a templomhoz közel dolgoztak, egy más valakiről azt olvassuk, hogy a saját házával szemben lévő szakasznál javítgatott. Ő védte a családját, gyermekeit. Aztán mindenki másképp dolgozott. Voltak olyanok, akik önállóan tudták végezni munkájukat, míg másoknak arra volt szükségük, hogy valaki mondja meg nekik, hogy mit kell tenniük. Volt aki egyedül dolgozott, voltak akik kettessével láttak munkához.

            Van itt egy csodálatos szó, ami refrénszerűen visszatér:”mellett, mellette, mellettük”.Olyan emberek, akik különböző helységekből, különböző rétegekből, foglalkozásokból érkeztek, tudnak szépen, egymás mellett dolgozni. Minden különbség eltűnik, s csak egy közös cél marad: felépíteni Jeruzsálem falait. Pedig hányszor épp ez hiányzik belőlünk. Mennyi széthúzás, irigység, féltékenység, egymás elleni mesterkedés van Krisztus egyházában. Hányszor azért nem megy előre az egyház szekere, mert ahányan vagyunk, annyi felé húzzuk azt.

            Végül az utolsó kérdés: de miért kellenek a falak? Hát azért, hogy védjenek. Az Isten egyházának is védelemre van szüksége. A Szentírás és a hitvallásaink védelmeznek bennünket a világ támadásai ellen. Becsüljük meg őket.

Javasolt cím:Isten építőmunkásai                                               Lőrincz István

Tanulságos igék Nehémiásról 2

Text.”Elmondtam nekik, hogy Istenem milyen jóindulatú volt hozzám és hogy milyen szavakat mondott nekem a király. Erre ők így feleltek: kezdjük el az építést! És bátran hozzáfogtak a jó munkához.”(Neh.2,18)

            Mindnyájan ismerjük a híres latin mondást: ora et labora, vagyis imádkozzál és dolgozzál. A debreceni kollégium homlokzatára is ez van felírva óriás betűkkel. Ez a mondás azt akarja elmondani, hogy a keresztyén ember nem csak dolgozik, hanem imádkozik is. Sokan még azt is gondolják, hogy ez egy bibliai ige, nos így ez nincs benne szó szerint a Bibliában, de annál inkább biblikus, helyes mondás. A Szentírás számos helyen bizonyítja ennek a mondatnak a helyességét. A munka és az imádság a keresztyén ember életében szorosan összekapcsolódnak.

            Ezt a kettőt Nehémiás életében is megtaláljuk. A múlt alkalommal úgy találkoztunk vele, mint az imádság emberével, most pedig úgy, mint aki munkára veti a kezét és keményen dolgozik.Három hónap telt el azóta, hogy Susán várában volt. A jeruzsálemi atyafiak küldöttsége decemberben járt nála és most márciusban vagyunk. E három hónap alatt Nehémiás kesergett az otthoni állapotok miatt. S ugyanakkor bőjtölt és imádkozott. De az imádságára nem jött válasz. Pedig a helyzet olyan súlyos volt, hogy az már nem tűrt halasztást. Nehémiás már tűkön ült, minden percben indult volna Jeruzsálembe.

            Nagy próba az Isten gyermeki számára, amikor úgy tűnik, hogy az ég be van zárva s imádságra nem jön válasz. Talán nincs is nehezebb, amikor Isten válaszára soká kell várni. Kivárni az Isten idejét, útmutatását, vezetését. Mert Isten óráját nem mi tartjuk a mellényzsebünkben, mondja egy híres igehirdető. Mennyit kellett várni Dávidnak a felkenetése után, hogy végre trónra léphessen! A jeruzsálemi gyülekezetnek is tíz napot kellett várnia a mennybemenetel után a Szentlélek kitöltetéséig. Spurgeonról mondják, hogy egyszer egy teológust kellett vizsgáztasson, ez volt az utolsó vizsgája, hogy lelkipásztor lehessen. Meg voltak egyezve az időpontban, egy pontos órában, de a híres igehírdető több mint egy félórát késett. A diák türelmesen várt. Amikor Spurgeon megérkezett megszorította a teológus kezét s azt mondta: téged már nem vizsgáztatlak, nyugadtan lehetsz lelkipásztor, mert tudsz várni. Perzse még sok mindent meg kell tanulj, de az Isten iskolájának egyik legfontosabb tárgyából, türelemből jelesre viszgáztál.

            Miért várakoztat meg Isten minket sokszor? Egy biztos: nem azért, hogy gyötörjön minket. Istennek a várakoztatással mindig célja van. Sokszor ez idő alatt készít fel minket egy feladatra. Máskor azt akarja elérni, hogy még inkább ragaszkodjunk hozzá, hogy belássuk: mindenben tőle függünk.Hogy semmi másban ne bízzunk, csak benne.

            Nehémiáson mindenki látja, hogy mennyire megviseli ez a várakozás. Az arca szomorú, s ez ott veszélyes dolog volt, az akkori királyok nem szerették, ha valaki körülöttük szomorú ábrázatú. A király körül szolgáló emberek mindig vidámak kellett legyenek. Az ilyen szeszélyes kényurak egy ilyen szomorú ábrázatért halállal fizethettek adott esetben. Isteni kegyelem, hogy ebben az esetben ez nem így történik. Épp Nehémiás prófétai szomorúsága nyit utat a munka elkezdésére. Különös ez, bár meg van írva: mindenkor örüljetek, de mégis sokszor Isten gyermekeinek a prófétai szomorúsága lesz eszköz az Isten kezében valaminek az elvégzésében.

            A király egyik nap megkérdezi: miért vagy szomorú Nehémiás? Mi történt, tán nem beteg vagy? Ekkor Nehémiás felkiált lelkében az Istenhez és elmondja őszintén a szomorúsága okát. S azt is, hogy el szeretne meni Jeruzsálembe. A király beleegyezik a tervébe, s még ajánlóleveleket is ad, hogy biztonságosan mehessen végig a tartományokon. Olyan levelet is kap, ami által fát kap a falak megépítésére , sőt még katonai kíséretet is felajánl a király, hogy semmi baj ne érhesse az úton. Jobban nem is lehetett volna, minden úgy történik, ahogy azt Nehémiás elgondolta . Sőt, még többet ad, mint amennyit ő kért.

            Minden különösebb gond, baj nélkül megérkezik Jeruzsálembe. Először is egy felderítő utat tesz Jeruzsáéem falai mentén. Saját szemével akar megygőződni a helyzetről. Nem nappal, hanem éjszaka indul el, amikor mindenki alszik. Egy adott ponton már az öszvér se akar tovább menni, de Nehémiás ekkor gyalog megy tovább. A helyzet sokkal rosszzabb, mint gondolta volna. A falon mindenütt hasadások, repedések sok helyen teljesen le van omolva. Jeruzsálem védtelen város, mindenki szabadon járhat ki és be. Az ellenség is bárhol betörhet. Lehet itt egyáltalán valamit tenni, vagy inkább menjen vissza Susán várába?

            Vajon hogy néznek ki ma a Krisztus gyülekezetének a „falai”? Ott vannak a világiasság repedései, a tévelygések hasadékai, a kényelmesség, önzés és felületesség omladékai. És hányféle támadásnak van ma is az egyház kiszolgáltatva, kivül és belül egyaránt!

            Mit lehet itt tenni? Egyáltalán van-e értelme a javításnaak? Nehémiás válasza: igen. Mégpedig azért igen, mert az Úrnak jóindulata vele van és tudja, hogy Isten nem fogja őt cserben hagyni. Ebben a hitben és meggyőződésben hívja munkára kortársait. Elmondja nekik, hogy Isten keze és jóindulata eddig is vele volt és ezután is segíteni fog. Milyen szép példát ad nekünk Nehémiás.Miért nem merünk Isten tetteiről beszélni, amiket mi eddig megtapasztaltunk az életünkben? Miért nem mondjuk el, hogy mennyi csodát tett velünk? Mondjuk el bátran gyermekeinknek, családtagjainknak, munkatársainknak, hittestvéreinknek. Az ilyen bizonyságtétel nem marad hatás nélkül. Az ilyenre nyitottak az emberek. Az ilyenre felkapják a fejüket, megragadja őket.

            Amikor Nehémiás bizonyságot tesz, akkor a többiek is kezdik hinni, hogy ezt a munkát el lehet kezdeni és be is fogják fejezni azt. Fellekesülnek és azt mondják: kezdjük el az építést. Ragadjuk meg a lapátot, vakolókanalat, s ha kell a fegyvert is, hogy az építés jó véghez menjen.

            Az elején azt mondtuk : imádkozzzál és dolgozzál. Itt a sorrend is fontos. Először mindig imádkozni kell és utána meg kell kezdeni a munkát. Soha nem lehet fordítva, hogy először dolgozunk, majd pedig imádkozunk. .Sokkal jobb, ha reggel korán imádkozunk, úgy indulunk munkába, napi feladataink végzésére, nem pedig egész nap dolgozunk s este holtfáradtan még próbálunk imádkozni is. Amikor először imádkozni tudunk, azzal megvalljuk, hogy mi mindenben Istentől függünk, és az ő áldása nélkül sem a mi gondoskodásunk és munkánk, sem adományai nálunk nem gyarapodnak, ahogy azt a Káténk szépen megfogalmazza. Csak Ő viheti véghez a mi munkánk a családban, munkahelyen, gyülekezetben egyaránt. Aki csak a maga erejében bízik, az nem fog kitartani. De aki hivatását imádkozva és dolgozva törekszik beteljesíteni, az megtapasztalja az apostol szavát: a mi munkánk nem hiábavaló az Úrban.

            Így legyen ez ebben az Új Eszetendőben is. Imádkozva és dolgozva töltsük el annak napjait. S higgyük: közben épül Isten csodálatos országa, amit egykor majd odaát teljes dicsőségében meg fogunk látni.

Javasolt cím:Imádkozzál és dolgozzál                                           Lőrincz István

Tanulságos igék Nehémiásról 1

Text: Amikor meghallottam ezeket napokon át ültem, sírtam és keseregtem, bőjtöltem és imádkoztam a menny Istene előtt.” (Neh.1,4)

            A Nehémiás könyve az Isten országának építésről szól, ami nem egy kis és könnyű feladat, de aminél nincs fontosabb enne az Új Eszetendőben sem. Ennek az Új Évnek is az lehet a nagy ajándéka, ha Isten országa épülhet, általunk is.

            Susán várában vagyunk, a mai Perzsa-öböltől északra. A régi városból már szinte semmi se maradt. A mai turista, aki Iránba látogat már csak porladó romokat talál itt. De valamikor nagy és fényes város volt. A perzsa királyok nyári rezidenciája volt ez, nagyon szerettek itt tartózkodni. Ebben a várban játszódik le az Eszter története is, annak az árva zsidó lánynak a története, aki által eglész Izrael megmenekül. Itt találkozunk Nehémiással is, Kr.e.445-ben vagyunk, ez I.Artaxerxes uralkodásának huszadik esztendeje. Mozgalmas idő ez, a babiloni birodalom összeomlik, jön a médek és perzsák birodalma, s ebben az időben Isten fogságba hurcolt népe engedélyt kap a hazatérésre.Tudjuk azt, hogy a hazatérés több hullámban történt, és mindenki nem is tért haza, ezek között volt Nehémiás is. Őt a saját kérésére engedi el a perzsa király, hogy egyfajta helytartói szerepet töltsön be népe életében. Első tartózkodása 12 évig tartott, utána visszament Perzsiába, hogy aztán újra Jeruzsálembe menjen, de hogy meddig maradt ott, azt már nem tudjuk. Róla fogunk néhány alkalommal hallani.

            Az első dolog, amit Nehémiásról olvasunk, hogy imádkozott. Nincs ennél fontosabb munkánk ebben az Új Évben sem: induljunk erre imádsággal. A hívő ember tudja, hogy az imádság nem levegőbe való beszéd, hanem Istennel való beszélgetés,  tusakodás, aki meghallgatja a mi imádságainkat. Ezt látjuk Nehémiás életében is. Ez a fejezet úgy mutatja őt be, mint az imádság emberét. Az imádság az ő életének rejtett erőforrása.

            De ki is ez a Nehémiás? Ismerkedjünk meg vele közelebbről. A Biblia nem sokat mond el róla, tulajdonképpen csak a nevét és a foglalkozását ismerjük. Nevének jelentése: az Úr megvigasztal. Ebből arra következtethetünk, hogy a szülei istenfélő emberek voltak. Nagy áldást jelentenek az ilyen szülők, az ilyen családokban olyan gyermekek nőhetnek fel, akik majd sokat jelenthetnek az Isten országa számára. Bárcsak minden család ilyen lehetne s így nevelhetné gyermekeit ebben az évben is. Egyházunk jövője attól függy, hogy most milyen családokban élnek, formálódnak a gyermekek.

            A nevén kivül  a foglalkozását is ismerjük. Ő a király főpohárnoka volt s ez abban az időben nem csak egy jól fizetett állást jelentett, hanem egyfajta bizalmi poziciót is .Ide nem akárki kerülhetett. Van egy holland barátom, akinek a testvére a király fővadásza.Egyszer, amikor elvitt hozzá elmesélte, hogy 400 jelentkező közül választották ki erre a feladatra, hisz évente egy napot csak kettesben tölt el a királlyal a vadászaton s ezért teljességgel megbízható ember kell legyen. A főpohárnoki állás veszélyt is hordozott amgában, hisz ő ivott először a király borából s ha valaki ezt megmérgezte, akkor ő lett az áldozat. S ez abban az időben egyáltalán nem volt ritka dolog. De nem csak ez jelentett veszélyt, hisz ő részt vett a királyi lakomákon, amik mértéktelen ivászatba, paráznaságba torkolltak. Ilyenkor minden fék elszakadt és minden határ eltűnt.

            Feltevődik a kérdés: lehet-e Isten gyermeke egyáltalán ilyen helyen? Egy olyan környezetben, ahol Isten törvényeit lábbal tapossák? Nem kellett volna Nehémiás ezt az állást visszautasítsa? Ez ma se csekély kérdés, sok keresztyén számára bizony nagy kérdés, hogy milyen állást vállalhat el és milyet nem? A nagy kérdés mindig az, hogy miért vállal el egy keresztyén ember egy ilyen veszélyes, kísértésekkel terhelt munkahelyet? Nem teheti csak a több pénz, a karrier érdekében, de lehet Istennek ilyen helyeken is szüksége van emberekre, eszközökre az ő terve végrehajtásában. A Bibliában azt látjuk, hogy Isten gyermeki sokszor jutottak magas poziciókba, gondoljunk csak Abdiásra Aház udvarmesterére, vagy Dánielre Nabukodonozor udvarában. Ilyen helyeken Isten gyermeke sokat jelenthet az ő országa építése számára.

            Arról semmit se olvasunk, hogy miként élte meg Nehémiás ezt a főpohárnoki tisztet. Egy biztos: amikor először találkozunk vele, ő nem egy boldog ember, sőt levert, szomorú, ma azt mondanánk: depressziós. Mi ennek az oka? Nos, Nehémiásnál látogatók voltak. Júdeából jöttek Susán várába , hogy beszámoljanak az ottani helyzetről. Az egyik látogató épp a testvére, Hanáni. Amit elmesélnek, az sokkolja Nehémiást. A zsidók ott nagy tanácstalanságban, sőt szégyenben vannak. A város újjáépítése meghiusult. Az ellenség bármikor betörhet, hisz a várfal is romokban áll.

            Önkéntelenül is az egyház mai helyzetére gondolunk. S azt kell megállapítanunk, hogy az egyház ma is nehéz helyzetben van. Az elvilágiasodás, az elidegenedés, a pénz utáni hajsza ostromolják az egyház falát és nagy réseket ütöttek már rajta. A korszellem belopakodott házainkba, közösségeinkbe. A keresztyén értékek és normák egyre inkább relativizálódnak a „ mindent szabad nékem” jelszó alatt. Ennek a következményeit főleg a nagyvárosokban látjuk, főleg Nyugaton, de már nálunk is lassan. Mindenütt a lelki hanyatlás jeleit látjuk. Bárcsak ne lenne igazam, bárcsak azt mondhatnánk, hogy a mi gyülekezetünkben ez másképp van.

            Mit tegyen az ember, az egyház ebben a helyzetben?  Hogyan próbáljunk a romos állapotokon segíteni? Mit tesz Nehémiás? Mindenek előtt oda áll Isten elé és imádkozik. Segítségül hívja az Úrnak nevét. De nem csak egy rövid imádságot mond el, hanem napokon át bőjtöl és imádkozik. Nem megszégyenítő ez a mi számunkra? Mennyi időt töltünk mi el imádságban. A múlt évben olvastam valahol Lutherről, hogy ő átlagban kb. 8 órát imádkozott. Én nagyon megszégyeltem magam, mert és sokszor még 8 percet se töltök el naponta imádságban. Mert higgyük el, ez a mi leghatalmasabb fegyverünk a lelki harcban. Ha megvizsgáljuk  a lelki ébredések, megújulások történetét mindig azt látjuk, hogy ezeket kitartó imádság előzte meg. Sokszor néhány ember állt össze, gyűlt össze naponként imádkozni s Isten nagy ébredést adott. Persze ezt a világ fiai nem ismerik, ők semmibe veszik az imádágot, nekik csak az emberi teljesítmény számít.

            Érdemes arról is elgondolkodni, hogy Nehémiás bőjtölt is. Egy olyan gyakorlat, amit mi szinte teljesen elfelejtettünk. Sajnos ebbe a reformáció is besegített, ami akkor érthető volt, hisz a bőjt üdvösségszerző cselekedet volt, ezért kellett kiiktatni, de vajon nem az történt-e itt is, amit közmondásosan így fogalmazunk meg: a fürdővízzel együtt a gyermeket is kidobtuk! A Bibliában szinte mindig kísérője az imádságnak a bőjt, lehet ezt így, biblikusan gyakorolni.

            Nehámiaás h imádsága egyben hitvallás is.Vallást tesz a hatalmas, a hűséges Istenről, aki mindeneket teremtett, és aki annyi csodát tett már népéért az évszázadok során. Nekünk, amikor imádkozunk, mindig jó látni azt, hogy mi azzal az Istennel állunk szemben, aki hatalmas, hűséges, aki irántunk való szeretetét már számtalanszor megbizonyította. Ha Istent nagynak tudjuk látni, akkor a mi bajaink már sokkal kisebbek lesznek.

            S még két dolgot látunk Nehémiás imádságában. Az egyik az alázat, a másik pedig az Isten ígéreteire való hivatkozás. Mi is így imádkozzunk ebben az Új Évben.Legyen ebben Nehémiás példakép számunkra!

Javasolt cím: Imádsággal lépni az Új Évbe                                         Lőrincz István