„Mert meg vagyok győződve,
hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem
eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem semmi más
teremtmény nem szakíthat el minket Isten szeretetétől, amely Jézus Krisztusban,
a mi Urunkban van.” (Róm.8,38-39)
Isten
segítségével befejezzük a hitről szóló sorozatunkat. Miután olyan sok mindenről
szóltunk már a hittel kapcsolatban, most szóljunk még a hit bizonyosságáról.
Nyilván, hogy ennek is két oldala van, egy isteni és egy emberi oldala. A kettő
összefügg egymással és nem választható el egymástól. Van egy olyan bizonyosság,
ami Istennél van és van egy olyan, ami bennünk van. Nyilván e második nem
létezhetne az első nélkül. Az Istennél lévő bizonyosság maga Jézus Krisztus és
az ő elvégzett váltsága. Ez rajtunk kívül létezik. De van egy bennünk lévő
bizonyosság is és ez úgy születik meg bennünk, hogy elhisszük, hogy mindaz,
amit Jézus elvégzett, az ránk nézve is érvényes. Ahogy a Káténk mondja, hogy
Isten nem csak másoknak, hanem nekem is bűnbocsánatot, örök életet és örök
igazságot ajándékozott.A hit bizonyossága az, amikor tudom, hogy én igaz hittel
hiszek, s hogy Krisztus elvégzett váltsága számomra az üdvösséget jelenti.
Van ilyen bizonyosság?
Lehetséges ez? Erről már ebben az életben bizonyosak lehetünk? Ez egy nagyon
fontos kérdés. Talán nincs is ennél fontosabb, mint ez. S ha itt tévedünk,
akkor már nincs lehetőség a változtatásra, hisz csak egyszer élünk. Világosan
kell látni itt azt, hogy a hit ajándék, amit Istentől kaptunk. Úgy is
mondhatnánk, hogy ez a hatodik érzékszervünk, amivel nem születtünk, de amit
Istentől megkaptunk ajándékba. A hit nem csak annyit jelent, hogy Istennel
közösségben vagyunk, hogy vele élünk. Nem csak annyit, hogy mi bízunk Isten
szeretetében, nem csak annyit, hogy mi kapunk valamit Istentől, ami aztán
gyökeresen megváltoztatja az életünket. A hit által mi ismereteket is szerzünk.
És ami a legfontosabb, hogy mi megismerjük Isten szentségét és igazságát. De
megismerjük magunkat is, mint kárhozatra méltó bűnöst. Megismerjük Jézust, mint
a mi Megváltónkat, akiért Isten kegyelmes Atyánk lett.
A hit bizonyosságáról
először is azt kell elmondani, hogy az Isten ígéreteihez kapcsolódik. A hit az
ígéreteket magára alkalmazza, magáévá teszi. Tulajdonképpen hittel elfogadjuk
azt, amit Isten már elvégzett értünk.A hit bizonyossága nem attól függ, hogy én
most érzek-e valamit vagy sem. A hit bizonyosságának az alapja nem az én
érzéseimben van, hanem Istenben és az ő igéjében. A hit elfogadja az igét és
ebben van bizonyosága. Aki hisz, az nem tesz kérdőjelet Isten ígéretei után,
sem nem utasítja el hitetlenül azokat. A hit nem kételkedik Istenben és az ő
szavában.
Ezért a hit nem önmagában
keresi azt, amire építhet, mert ami bennünk van, az csak gyengítené a hitet.
Ami bennünk van az elégtelen és gyenge. De a hit Krisztusra épít és arra, amit
Ő elvégzett értünk. Mi azt hisszük teljes bizonyossággal, hogy Krisztus
kereszten való szenvedése és halála elégséges és szükséges az üdvösséghez. És
mi erre építünk, nem pedig a mi emberi tapasztalatainkra, élményeinkre. Mi
teljességgel átadjuk magunkat neki.
Látjuk tehát, hogy a
hitben való bizonyoság alapja nem bennünk van, még csak nem is a mi hitünk az.
Fontos az, amit a holland hitvallás kimond, hogy minket Isten nem a hitünkért
választ ki, hanem hitre választ ki, hogy higgyünk. Még az is veszély, ha a hit
bizonyosságánál a megszentelődésünkre építünk, mert mi van akkor, ha elbukunk,
ha bűnbe esünk, akkor már kiestünk a kegyelemből, akkor már nincs üdvösségünk?
Épp ezzel próbál a Sátán ilyenkor elbizonytalanítani a hitünkben. A hit egyedül
Krisztusra épít, mert mi hit áltatl oltatunk be Krisztusba, aminthogy hit által
vágatunk le Ádámról, az ó-emberünkről. Csak hit által tudjuk mondani Pállal
együtt: élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. Krisztus tehát az
a kőszikla, amire hitünk házát felépítettük és ott biztonságban vagyunk az
ítélet napján is. A hitben való bizonyosság a hívő ember számára már nem egy
nehéz probléma, hanem egy áldott valóság.
Persze az már egy más
kérdés, hogy ezt a valóságot mi nem mindig egyformán tapasztaljuk meg. A hitben
való bizonyoságnak is vannak különböző lépcsőfokai. Ezért nagyon fontos, hogy
különbséget tegyünk a hit és a hívő ember között, aki a hitet gyakorolja. Mert
a hit az mindig Krisztusra épül, Isten ígéretein áll. A hívő embert azonban
olyan sok veszély fenyegeti, gondoljunk itt a kicsinyhitűségre, hitetlenségre,
a különböző kísértésekre és próbákra, amiken a hit mind keresztül kell menjen.
A hit bizonyossága aszerint is különbözik, hogy kinek milyen a jelleme. Vannak
olyanok, akik jellem szerint is inagadozók, kiegyensúlyozatlanok, az ilyeneknél
a hitbizonyosság is ingadozó, váltakozó lesz. Vannak emberek, akik
frusztráltak, sebeket hordoznak. Vannak, akik eleve eősebbek s mások gyengébbek
a hitben.
A hitben való
bizonyosságunk megélése sem mindig egyenlő hőfokon zajlik. Van olyen hogy csak
csendes bizalom van bennünk, van olyan, hogy kiáradó újjongásban törünk ki.
Isten minden gyermekében ott van a hitbizonyosság, de ez minden emberben más és
más módon mutatkozik meg. Van olyen is, hogy a hitben való bizonyosság,
nevezhetjük ezt üdvbizonyosságnak lángol, máskor meg épp hogy csak pislákol a
szívünkben. Sőt olyan is van, hogy ezt egyáltalán nem érezzük és már-már a
kétségbeesés szélére sodródunk. Látjuk ezt például a Jób életében. A csapás
utáni percekben még nagyon erősen áll hitében és minden kételkedés nélkül ki
tudja mondani: az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úrnak neve. De
nemsokkal ezután már megátkozza születése napját, ami olyan mélység, amiben mi
meg is botránkozunk. Hogyan lehetséges az, hogy ugyanaz az ember egyik percben
még olyan erős a hitében, a másikban már összeomlani látszik a hite? De az a
csodálatos, hogy Isten kegyelme, a hit ereje mégis ott van a legnagyobb
mélységekben is vele és végül diadalmasan fog kikerülni a próbából. Ez a hit
„mégis”-e.
De Isten azért nekünk
eszközöket, fegyvereket is ad ebben a harcban, amivel erősíti a mi hitben való
bizonyosságunkat. Csak két ilyen eszközt említsünk: az egyik az imádság, a
másik pedig Isten igéje. Vagy még a sákramentumok. Ezekkel az eszközökkel
élhetünk, ezek mindig erősíteni fogják a hitünket. Erre is igaz, amit Pál az
imádságra mond, hogy a Lélek segítségére jön a mi erőtlenségünknek, és kimondhatatlan
fohászkodásokkal könyörög értünk. Mert lehetnek olyan nehéz pillanatok, hogy
még imádkozni se tudunk. Nekem egyszer egy olyan rákos beteg mondta, aki
kemoterápiás kezelést kapott: hidd el, hogy az olyan rettenetes, hogy még
imádkozni se tudsz azon a napon, amikor ezt kapod. Ilyenkor tapasztaljuk meg a
Lélek erejét, közbenjárását. A Szentlélek abban is segít, hogy a mi lelkünkkel
együtt tesz bizonyságot arról, hogy mi Isten gyermekei vagyunk. A Szentléelek
pecsételi meg bennünk az istenfiúság és az üdvbizonyosság ajándékát. Pál is
csak Szentlélek által tudta kimondani ezeket a csodálatos szavakat, hogy őt és
minket se választhat el semmi az Isten szeretetétől. Ezt mi is hihetjük és
vallhatjuk életünk minden helyzetében. Bárcsak tudnánk ezt mi is mindig megtapasztalni,
mert nincs ennél nagyobb boldogság ebben az életben. De ezzel a hit és
üdvbizonyossággal távozhatunk majd el ebből a világból s érkezhetünk meg oda,
ahol már nem is kell hit, mert látni fogjuk azt, Akiben hittünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése