„Ábrahám hitt az Úrnak, aki ezért
igaznak fogadta el.” (1Móz.15,6)
Már
elmondtuk, hogy a hit kiterjed az élet minden területére. De az is igaz, hogy a
hitnek van egy mindennél fontosabb szerepe és ez az, hogy mi hit által rendezzük
a viszonyunkat Istennel. És ez független attól, hogy milyen időben és korban
élünk. Az ember legnagyobb kérdése, hogy hogyan kerülhet kapcsolatba Istennel,
hogyan tudja vele rendezni dolgait? Ezt nevezi a Szentírás megigazulásnak.
Ismerjük a Luther
életéből, hogy ő így fogalmazta ezt meg: hogyan találhatok egy kegyelmes
Istent? Ezt sokféleképpen meg lehet fogalmazni: hogyan járulhatok félelem
nélkül Isten színe elé? Hogyan jelenhet meg a bűnös ember a szent Isten előtt?
Mert mi nagyon jól tudjuk és érezzük, hogy mi bűnösök vagyunk, de ez azt
jelenti, hogy így nem állahtunk meg Isten előtt. Valahogy meg kell szabaduljunk
bűneink terhétől, vádolásától. Erre a nehéz kérdésre a Szentírás egy nagyon
egyszerű választ ad: egyedül hit által. A Szentírás ezzel azt akarja elmondani,
hogy mi nem jó cselekedetek által tudunk megigazulni. Bármit is tennénk,
bármennyi jócselekedetet is hajtanánk végre, ezzel a bűn-kérdés még nem lenne
lerendezve. Mi nem tudjuk magunkat megváltani. Ezt valaki más kell megtegye és ez
nem más, mint Isten maga. Ezt Ő megtette és nyújtja is felénk, s a hit az a
kéz, ami ezt az ajándékot átveszi, elfogadja, magához ragadja.
A fennti ige nagyszerűen
szemlélteti ezt. Nem véletlen, hogy ezt az igét majd Pál is idézni fogja a
Római levélben. A történet, amiben ez az ige elhangzik mindnyájunk számára
ismerős. Ábrahám ígéretet kap Istentől, hogy utódainak száma megszámlálhatatlan
lesz. De ez az ígéret most még Ábrahám számára csak próba, hisz nincs gyermeke.
Isten erre azt mondja Ábrahámnak, hogy éjjel tekintsen fel a csillagos égra,
mert utódai olyan számosak lesznek, mint a csillagok az égen. Ekkor olvassuk
azt, hogy hitt és ezt az Úr igazságnak, megigazulásnak számította be neki.
Fontos tehát az, hogy
Ábrahám hisz az Úr ígéretében. Hitte azt, hogy Isten megtartja szavát, s
ráépíti erre az egész életét. És Isten ezt a hitet nagyra értékelte, s
igaszságúl tulajdonította be neki.
Vigyázzunk, mert ez a
tulajdonítás, beszámítás nem az érdemének, a cselekedetének a megjutalmazása.
Mert mi a bűnesetkor minden érdemünket elveszítettük és az nem szerezhető
vissza. Nagyon fontos ezt világosan látni
és tudatosítani . Mert ez a történet azt is világosan mutatja, hogy a
hitnek a tartalma a fontos, és ez a tartalom az Isten kegyelme. Az Úr ígérete
kegyelmi ígéret. Az, hogy Ábrahámot Isten hit által igaznak fogadja el, ez merő
kegyelem. Az is nyilvánvaló, hogy amikor Ábrahám hisz, akkor teljességgel
elfogadja a kegyelmi szövetséget. Meglátja, hogy az ígéret beteljesedése nem az
ő lehetősége, hanem csak az Istené. Ennek a történetnek a középpontjában nem
Ábrahám áll, hanem Isten. Ábrahám tudta
és megértette, hogy ő Isten soha ki nem érdemelhető kegyelméből élhet. Tudta,
hogy ezt a kegyelmet és benne a szövetséget nem ő akarta, kezdeményezte, vitte
véghez, hanem egyedül és kizárólagosan csak Isten. Ahogy ő kész elhagyni
hazáját, kimenni arra a földre, amit nem ismert, elindulni egy emberileg
kiszámíthatatlan jövendő felé, mutatja azt, hogy ő teljességgel ráhagyatkozik Isten
kegyelmére és vezetésére.
Az Ábrahám utódai közt,
ott volt a Messiás is. Végül Isten minden ígérete őbenne lesz igenné és ámenné.
Az, hogy Ábrahám hitt Isten ígéretében, mintegy azt jelenti, hogy ő hitt
Krisztusban. Mert az ígéretet soha nem lehet elválasztani a hittől. A hit Isten
ígéretével kezdődik, de azzal is fejeződik be.
Mert hogyan számította be Isten Ábrahámnak a hitet? Hát Krisztusért, az
ő elvégzett tökéletes áldozatáért.
Másképp Ábrahám se tudott volna megigazulni, csak Krisztus által. Ez nem
egy saját, hanem egy neki tulajdonított igazság volt, amit Krisztus szerzett
meg a kereszten. Ábrahám se tudott semmit se felmutatni, ő is csak üres kezét
nyújthatta Isten felé. Ábrahámban sem volt semmi, amiért Isten őt meg kellett
volna igazítsa. Ábrahám is csak Isten érthetetlen kegyelmének köszönheti az
üdvösségét. Hogy miért épp őt választotta ki és nem mást, hogy miért épp engem
és téged választott ki az Isten, erre nincs magyarázat, itt minden kérdés,
minden emberi okoskodás el kell némuljon. Mi csak ámulhatunk azon, hogy minket
elhívott és kiválasztott, s ezt azt jelenti, hogy mások felől is jó
reménységgel lehetünk, hisz az az Isten, akik minket elhívott és kiválasztott,
mindenki mást is elhívhat és kiválaszthat.
De ha nincs érdemünk, akkor
mi a hit szerepe? A hit egy olyan eszköz, a legjobb talán kéznek nevezni,
amivel Isten ajándékát, az üdvösséget elfogadjuk és magunkhoz kapcsoljuk, ahogy
a Káté is tanítja. A hitet Isten Szentlelke által munkálja ki bennünk, s ez a
megszentelődésben lesz nyilvánvalóvá az életünkben. A megigazulás és a
megszentelődsé a hit munkájának két áldott gyümölcse. A kettőt meg kell
különböztetni, de nem szabad elválasztani egymástól.A kettő összefügg
egymással, összefonódik. A megigazulás nem azt jelenti, hogy tökéletesekké
válunk, hogy többé már nem lesz bennünk semmi bűn. A tökéletesség hitben már a mienk, de nem a
valóságban. Abban a pillanatban, amikor mi elfogadjuk Krisztust és az ő
áldozatát, Isten igazzá nyílvánít minket. Megnyerjük bűneink bocsánatát. A Káté
ezt úgy mondja, hogy Isten Krisztusban úgy tekint ránk, mintha semmi bűnünk nem
lett volna.
A megigazulás után
következik a megszentelődés. E kifejezés alatt azt értjük, hogy Isten az ő
Lelke által elkezdi megújítani, megváltoztatni a mi életünket. Vagy még
egyszerűbben: erőt nyerünk a bűn elleni harcra. A bűn ott marad az életünkben,
de már nem uralkodik bennünk. A megigazulás azt jelenti, hogy minket Isten
Krisztusban, Krisztuson át lát, a megszentelődés pedig azt, hogy Krisztus
elkezd bennünk élni, valósággá válni a mindennapokban, cselekedeteinkben,
magatartásunkban. A megigazulás egy
egyszeri történés, a megszentelődés egy folyamat, a megigazulás tökéletes, a
megszentelődés egyre kiteljesedő, de soha nem lesz bennünk teljes. Soha se
érkezik el egy olyan pillanat, amikor kijelenthetjük: na, most én már
tökéletesen szent vagyok.
A megszentelődésnek van
egy nagy veszélye is, éspedig az, hogy elhisszük magunkat, gőgösekké válhatunk.
Látjuk ezt döbbenetesen az Újszövetségben a farizeusoknál és írástudóknál. Ezek
az emberek komolyan vették a megszentelődést, persze ezt a törvény
megtartásával próbálták elérni, de közben megvetettek másokat, akikről úgy
gondolták, hogy még nem jutottak el az ő szintjükre. Mindig hasonlítgatták
magukat, és mindig találtak olyanokat, akik a megszentelődés folyamatában
gyengébben állottak mint ők. De van a megszentelődésnek egy másik nagy veszélye
is és ez a kétségbeesés, hogy állandóan azon síránkozunk, hogy még mindig nem
vagyunk elég szentek, hogy még mindig nem vagyunk ott, ahol lenni szeretnénk.
Ezek az ú.n. „köldöknéző” keresztyének. Ez is nagyon meg tudja nyomorítani
életünket. A megoldás ebben az, hogy mi maradjunk Krisztust-néző keresztyének,
ha az ő keresztjét látjuk, amin megváltásunkat elvégezte, akkor nem leszünk se
elbizakodottak, gőgösek, de nem leszünk kétségbeesettek sem, hanem Krisztusban,
hit által alázatos és örvendező emberek maradunk.
Lőrincz
István
Javasolt cím: Hit által megigazulva és
megszentelve
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése