„De én hiszem, hogy meglátom az Úr jóságát az élőknek földjén.”
(Zsolt.27,13)
Nincs
az életünknek egyetlen olyan területe, vonatkozása sem, aminek ne lenne köze a
hithez. Mi hisszük, hogy életünkben mindent Isten rendez és igazgat. Ami
számunkra nagy kihívás az, hogy mi ezt hívő szívvel elfogadjuk. Ha mi ez ellen
lázadozunk, akkor a hitetlenségnek adunk helyet. Ezért az egyik legfontosabb
dolog az életünkben, hogy hittel s bizalommal engedjük át magunkat Isten
kezébe. De ez csak úgy lehetséges, ha ragaszkodunk az igéhez, Isten szavához,
máskép könnyen a saját érzéseink, gondolataink csapdájába esünk. Másképp
eltévedünk ennek a földi életnek sűrű őserdejében.
A hit vonatkozik tehát
mind a földi, mind pedig a földé élet utáni életünkre. A Biblia ezt
határozottan tanítja. Csak épp hangsúlykülönbségek vannak, hisz az Ószövetség
inkább a földire, az Újszövetség pedig inkább az örök életre teszi a hangsúlyt.
Nagyon fontos ezt aláhúzni, hisz nagyon sokan arra törekszenek, hogy a mindennapi
életet elszakítsák a hittől, mintha a hit és a mindennapi élet két egészen más
világ volna, ami alig érintkezik egymással. Mintha a vasárnapi életünk egészen
más lenne mint a hétköznapi, mintha a hitnek nem lenne beleszólása abba, ami
körülöttünk naponta zajlik. Ez nem így van, Isten számára igenis fontos az, ami
velünk a mindennapokban történik, a mi döntéseink, a mi harcaink.
A hit tehát mindenben
Istenre néz és akaratához igazodik. A hívő ember nem „bújócskát” játszik
Istennel. Életének egyetlen területére se írja ki:”privát-terület, belépni
tilos! „. Ez egyfelől nyugalmat és békét, másfelől kemény harcot jelent az
ember számára. Hisz nem mindig úgy alakul az életünk, ahogy mi azt szeretnénk,
ahogy azt elképzeltük, megálmodtuk. Sokszor nem értjük Istent, hogy mit és
miért cselekszik az életünkben. Ez a hit próbája és ez sohasem könnyű. Miért
engedi meg Isten a nagy viharokat, miért enged bizonyos mozgás - teret a
gonosznak, a bűnnek? Ebben a zsoltárban
pont erről van szó. A zsoltáros beszél gonoszokról, akik ellene támadnak, egy
egész sereg, akivel ő szembe kell száljon. Hogy pontosan mi is történt azt nem
tudjuk, Saul vagy Absolon üldözte? Vagy egy erős ellenséggel kellett
megütközni? Nem tudjuk, de az biztos, hogy Dávid egy nagyon nehéz, kritikus
helyzetben van. Tele van félemmel, s ki se bírta volna ezt a helyzetet, ha hite
nem lett volna. Ha Isten segítségét meg nem tapasztalhatta volna.
Ez az egész zsoltár tele
van annak megéneklésével, hogy az Úr őt csodálatosan megsegítette, szabadulást
adott ebből a nehéz helyzetből. Így ebben a zsoltárban nem csak panasz és
miértek vannak, hanem ott van benne az Isten magasztalása a sok megtapasztalt
jóért, kegyelemért. Az Úr segítsége nem csak örömöt, hanem bátorítást,
biztatást is jelent számára. A kilátástalanság, keserűség, ami mázsás súllyal
nehezedett rá, most pillanatok alatt leesett róla. E terhek helyett most
reménység és a jövő boldog várása van a szívében.
Igen ez a zsoltár arról
tesz bizonyságot, hogy hit nélkül elvesznénk, tévútra tévednénk, kétségbe
esnénk, összeomolnánk, de hit által erőt nyerünk, szabadulást tapasztalunk meg
és tudunk örömmel s reménnyel tovább menni. Úgy, mint a zsoltáros, mi is
megjárjuk az élet mélységeit. Ettől nem kíméltetünk meg. Persze a mélységek nem
egyformák, a próbák súlya sem mindig ugyanaz. Van, akinek több, van akinek
kevesebb próbát kap, van akinek könnyebb, van akinek nehezebb a keresztje. De
nem ez a fontos, hanem az, hogy ezeken hittel menjünk át, ezeket hittel
hordozzuk.
Sajnos azt látjuk, hogy
egyre kevesebben járnak az emberek közül a hit útján. Hitben járni egyre
nehezebb, ahogy az idők vége felé haladunk. De ez ne lepjen meg bennünket, hisz
a Biblia már kétezer éve világosan beszél erről. Jézus is felteszi a kérdést egyik
példázatának a végén, hogy amikor Ő Embernek Fiakaént visszajön, vajon fog-e
hitet találni a földön? A Sátán is egyre aktívabb, hisz tudja, hogy az ő ideje
már rövidre van szabva. Ő már látja a vesztét, amikor végső megsemmisülés lesz
a vége, épp ezért igyekszik még mindent megtenni, hogy az emberek ne higgyenek,
ne üdvözüljenek.
Sok emberben az a hit
akadálya, hogy miért engedte meg Isten a szörnyű történelmi eseményeket, miért
volt a múlt században is két borzalmas világháború, miért volt Auschwitz, miért
volt koncentrációs tábor, Gúlág, kommunizmus, annyi szenvedés? De miért nem
kérdezzük azt is, hogy miért volt Golgota, miért engedte Isten, hogy Egyszülött
Fia ártatlanul elszenvedje mindazt az igazságtalanságot, aminek a kereszt lett
a vége? Ez mind igaz, s az is, hogy a hitet mindig árnyékként kíséri a
kételkedés is. Ez pedig mindig a hitünket támadja meg. Mindig ki akarja oltani
a hit tüzét, hogy már csak a füst s korom maradjon. Hogy ne bízzunk már
semmiben, hogy ne maradjon semmiylen biztos talaj a lábunk alatt, hogy
megkeseredjünk és megkeményedjünk. Hogy minden viszonylagos legyen, hogy semmit
se merjünk már bizonyossággal állítani, hogy minden mögött ottt magasodjon egy
hatalmas kérdőjel.
Bár a kételkedés mindenkit
megkísért, fontos hogy ne maradjunk meg abban, tudjunk azon felülemelkedni.
Hogy ebből a helyzetből, -éppúgy ahogy azt a zsoltáros is tette- kiáltsunk az
Úrhoz. Mert az a nagy vigasztalásunk, hogy Isten nem hagyja övéit a csüggedés
mocsarában, hanem kiemeli őket onnan. A kételkedés ott lehet, de nem győzheti
le az Isten választottait. Sőt, hitben megerősödve kerülünk ki a kételkedés,
kétségbeesés mélységeiből, újra mennyei magasságokban szárnyalhatunk.
Ezt Isten Szentlelke
munkálja bennünk az ige által. De fontos helye van itt a mi emberi
felelősségünknek is. Mi nem bábuként
veszünk részt ebben, hanem felelős résztvevőként, ezért magunkat is kell
bátorítanunk, magunk is meg kell tegyünk mindent hitünk erősödéséért.
Használjuk hálásan mindazokat az eszközöket, amiket Isten rendelkezésünkre
bocsát a hit erősítésében: az ige, a közösség, az imádság, az igehirdetés, a
bizonyságtétel. Mert Isten a mi értelmünket és akaratunkat is bekapcsolja az Ő
munkájába. Ugyanakkor ezekt megújítja Szentleke által bennünk. Így állhat az
érzés és akarat is az Isten szolgálatában, a hitben való életfolytatásban. Nagy
kérdés, hogy ebben a hármasban: értelem, érzés akarat, melyik a fontosabb, mi a
fontossági sorrend? Ez mindenkinél különböző lehet. A legtöbbször Isten
Szentlelke az értelmünkön, mintegy kapun át jön be az életünkbe, s így éri el
az érzést és akaratot is. De az is lehet, hogy előbb az érzelem él át valamit s
utána jön az értelem s akarat. Mert egy szellemi fogyatékosnak is lehet
csodálatos hite, pedig nála az értelem alig játszik szerepet, annál inkább az
érzelem.
A zsotáros eljut oda, ahol
meglátja az Isten jóságát a segítségben, a szabadításban, abban, hogy Isten
kiemelte őt a kételkedés mélységeiből. Mi azonban már többet láthatunk,
láthatjuk az Isten jóságának legtündöklőbb jelét, Krisztus golgotai áldozatát,
helyettes elégtételét, bűntörlő vérét, bűneink bocsánatát, az új és örök élet
ajándékát. Ha ezeket látjuk akkor már ebben a földi életben boldogok lehetünk.
Akkor hittel tudunk átmenni mindazon próbákon, nehézségeken, amik ránk várnak.
Hit nélkül semmink se lenne, de így mérhetetlenül gazdagok vagyunk.
Lőrincz
István.
Javasolt cím. Hit által élni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése