Tanulságos igék a
jövendőről 4
„Hiszen tudjuk, hogy az
egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajudik mind ez ideig, de még
azok is, akik a Lélek első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk...maga a
Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.” (Róm.8,22.23.26)
A
Római levélnek ez a fejezete egy csodálatos bizonyságtétel a Krisztus üdvmunkájáról. Az apostol elmondja,
hogy mit is jelent a Lélek által élni, aki Krisztushoz kapcsol, úgy hogy az Ő
feltámadásának ereje átjárja egész létünket. Akiket Isten Lelke vezérel azok
Isten fiai és örökösök is, számukra a jövőt a Lélek garantálja, mégpedig az
örök életet Isten eljövendő dicsőségében.
De egyszer csak mintha egy
sötét felhő borulna a napsütötte tájra, hisz Pál elkezd beszélni a jelen
szenvedéseiről, azokról a szenvedésekről, amikben a hívők most vannak.
Elmondja, hogy a pünkösd és a Krisztus visszajövetele közötti idő a szenvedés
és a megpróbáltatás ideje. Ez egy szélesebb összefüggésben áll, hisz az egész
teremtett világ sóhajtozik és nyög. Mi egy megromlott világban élünk és ez
minket is érint. Bár nem a világból valók vagyunk, de mégis a világban élünk.
Ezért egyház és világ egyaránt válságban vannak. Hívők és hitetlenek között
ilyen értelemben egyfajta szolidaritás, közösség van a szenvedésben és
fájdalomban. De a hívőknek van egy csodálatos reménységük egy szebb és jobb
jövendő felől. Háromszor is szó van a sóhajtozásról: sóhajtozik a teremtett
világ, a gyülekezet és a Lélek is. A”sóhajtozás” szónak a mi fülünkben nincs a
legjobb hangzása. De itt mégis pozitív jelentést hordoz, hisz egy valami után
való sóhajtozásról van szó.
Először is azt mondja Pál,
hogy a teremtett világ sóhajtozuik. Mi mindig csak a termetett világ szépségére
gondolunk: virágzó fákra, égbe nyúló hegycsúcsokra, hullámzó gabonatáblákra,
éneklő madarakra. De a teremtett világ nem csupa szépségből áll.Vannak benne
szomorú dolgok is: hulló falevelek, szennyezett folyóvizek, a meglőtt őzike
elhomályosuló szeme, a rákot s más súlyos betegségeket okozó bacilusok, vírusok.
A mi világunk egy megromlott világ., ez persze nem sors, hanem a bűn rettenetes
következménye. Az ember bűne a teremtett világot is romlásba sodorta.
De nem ez Pál utolsó
szava. Az utolsó szó nem a bűné és a romlásé, hanem a reménységé. Különös, hogy
ebben a fejezetben ez a szó is többször szerepel. Isten azt ígéri, hogy Ő
egyszer meg fogja újítani ezt a teremtett világot Ez a világ valóban megromlott
az első Ádám bűne miatt, de ezen a megromlott földön ott állt a második Ádám,
Krisztus keresztje, aki fel is támadott. S ezzel egy új jövendő kezdődött el a
világ számára. A jövendő mindenek előtt dicsőséget jelent a világnak. A
teremtett világ s vele együtt Isten gyermekei e dicsőség megjelenésére vágynak,
ez után sóhajtoznak. Ez a reménység mélyen ott él bennünk és ezt semmilyen
kétségbeesés, gonoszság nem tudja belőlünk kiírtani. Kálvin ezt így fogalmazza
meg: mivel Isten bennünk felébresztette a jobb világ utáni reménységet, ezért
mi kitartunk ebben a hiábavaló világban mindaddig, amíg az Isten dicsősége meg
nem jelenik.
A keresztyén ember jobben
érti, hogy mi is van a világban, mint maga a világ. Miért mondja ezt Pál? Azért, mert bennünk az Isten Lelke van és ez
a Lélek éles látást ad nekünk. A Lelket itt Pál zsengének nevezi. Tudjuk azt,
hogy pünkösd a zsidóknál a termés ünnepe volt. Az új termés első zsengéjét épp
ezen az ünnepen mutatták be Istennek. A lombsátrak ünnepén már az érett
termést, a betakarítást ünnepelték. Így a Lélek is zsenge, annak záloga, hogy
egyszer a teljesség is el fog jönni. Pünkösd azt jelenti, hogy Isten adja az Ő
Lelkét, mintegy első zsengét , s így részesülünk a megigazításban, a
megszentelődésben, az Istennel való békességben, örömben. A Lélek
meggazdagítja, gyümölcstermővé teszi az életünket. De a Lélek reménységet és
vágyat is ébreszt a mi szívünkben. Ezért a hívőknek sokkal jobban fáj ennek a
világnak romlottsága, mint a hitetleneknek. Ezért a gyülekezet mindig egy
sóhajtozó gyülekezet. Mert mi mindennek még csak az előízét éreztük meg. De
érezzük, hogy még valami sokkal többnek, szebbnek kell jönnie. A megváltás már
megtörtént, de a beteljesülés még várat magára. Sóhajtozás csak ott van, ahol
várakozás is van. Az édesanyák, akiknek napját most ünnepeljük jól ismerik ezt
a sóhajtozó várakozást,aminek vége nagy boldogság: a gyermek születése. Hiszen
mi a teljességre vágyunk, kevesebbel nem tudunk megelégedni. Mi tudjuk, hogy
Isten gyermekei vagyunk, de ugyanakkor annyi fájdalmat, szenvedést és
szomorúságot látunk és tapasztalunk. Mi még hitben járunk és nem látásban.
Ezért fordul a mi hitünk a jövendő felé.
Mi a testünknek
megváltását is várjuk. Ez nem a testünktől való megváltást jelenti, hisz ez
ellentmondana Isten teremtő akaratának, aki minket testtel teremtett. Mi azt
várjuk, hogy testünk is megújul, megváltozik, átváltozik, megszabadul a
múlandóság s a bűn minden nyomorúságától, minden szenvedéstől. Hogy ez miként
történik, azt elképzelni se tudjuk, de azt igen, hogy a mi testünk a Krisztus
divcsőslges testéhez hasonlatos lesz. Mi tudjuk, hogy még útban vagyunk, még
tart a földi harcunk ideje. Ezért sóhajtozunk és nyögünk. De nem reménység és
várakozás nélkül tesszük ezt. Mi tudjuk, hogy ez a sóhajtozás nem tart örökké s
egyszer majd felváltja a tökéletes öröm.
A keresztyén ember ezért
soha se szabad belenyugodjon a bűnbe, az igazságtalanságba, a betegségbe, a
halálba. Mi ezek ellen harcolnunk kell azokkal az eszközökkel, amit Isten
kezünkbe ad. A keresztyén ember harcol a környezetszennyezés, a termetett világ
kifosztása, meggyalázása ellen. A gyülekezet életében ott van az üdvösség és a
reménység, a bizonyosság és a várakozás, a sóhajtozás és az újjongás, a harc és
a győzelem. Ez a győzelem nem önmagunkban van, mi nem magunkban vagyunk erősek.
Pál gyengeségről beszél, ami bennünk van. A gyengeségünk többek között abban is
meglátszik, hogy nem tudjuk, hogy mit kérjünk. Bennünk annyi gondolat és érzés
kavarog. Ahogy valaki mondotta:mi nem vagyunk „imavirtuózok”. De ebben a gyengeségben a Lélek segítségünkre
siet. A Lélek az imádságban is támogatást nyújt. Az eredeti kifejezés azt
jelenti, hogy velünk, de helyettünk is imádkozik. Valahogy úgy, ahogy egy
édesanya tanítja járni a kis gyermekét, néha együtt lépdel vele, néha pedig karjaiba
kapja és úgy fut vele. A Lélek persze nem teszi feleslegessé a mi imádságunkat,
nem kikapcsolja azt, hanem bekapcsolja a maga erejébe. Mi gyengék vagyunk, de
van Valaki, akibe belekapaszkodhatunk, aki hatalmas és erős. A Lélek kitartást
ad nekünk az imádságban, hogy ne fáradjunk el abban, hogy ne hagyjuk azt abba.
A Lélek a mi gyenge és szegényes imádságainkat a maga imádságával meggazdagítva
és megerősítve viszi az Atya trónjához.
A Lélek megtanít mindazért
imádkozni, amit Isten megígért nekünk. Mi
hisszük, hogy imádságunk nem hiábavaló, az Úr meghallgatja azt. Az Úr tudja,
hogy mi jót akarunk, még ha azt nem is tudjuk mindig jól megfogalmazni. Mi
sokszor nem tudunk Isten akarata szerint imádkozni, ez biztos. De a Lélek
egészen biztosan az Atya akarata szerint imádkozik és a mi imádságunkat is erre
igazítja meg. Ez a mi reménységünk
rendíthetetlen fundamentuma s ez Krisztusra épül. A keresztyén ember soha nem
lehet elbizakodott, csak alázatos. Mert tudja, hogy kegyelemből és, de azt is,
hogy ez a kegyelem neki elég. A gyülekezet az a menyasszony, aki várja
sóvárogva az ő Vőlegényét, aki meg is fog egyszer érkezni, hogy örökre
menyasszonyával legyen.
Lőrincz
István
Javasolt cím.A Lélek és a jövendő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése