Tanulságos igék Ezékielről 4

Tanulságos igék Ezékielről 4

            „Text: És kiálta a gyolcsba öltözött férfiúnak, akinek derekán íróeszköz volt. Azt mondta neki az Úr: Menj áta város közepén, Jeruzsálem közepén, és tégy egy jelet minden férfi homlokára, aki sóhajt és nyög az utálatosságok miatt, amiket cselekszenek benne.” (Ezék.9,3-4)

            Aki ezt a fejezetet olvassa, összeszorul a szíve. Hisz a próféta látja, hogy miként jön el Isten ítélete Izrael népére és benne Jeruzsálem lakosaira. Rettenetes dolgok fognak bekövetkezni. A lakosság nagy részét megölik, köztük gyermekeket is. A próféta maga is meg van döbbenve, sokkolják azok az események, amiket megjövendől. De ebben a döbbenetes fejezetben van vigasztalás is. Méghozzá azok számára, akik félik az Urat. Az övéiről még az ítéletben is gondoskodik Isten.

            Ezékiel még mindig a látomás állapotában van. Nemrég Isten őt látomásban Jeruzsálembe vitte és megmutatta neki a várost. Most Isten megmutatja neki a bekövetkezendő ítéletet, ami most már elkerülhetetlen. A próféta hét férfit lát. Ők egy kapun át közelednek a városhoz. Belépnek a templom területére és megállnak az oltár mellett a pitvarban. A hetes szám nyilván jelképes, s azt jelzi, hogy ezek a férfiak Isten nevében jönnek. Ők tulajdonképpen egy kis hadsereg, azt is mondhatnánk, hogy Isten kommandósai. Kezükben egy romboló eszköz, de az egyiknél nincs, ő kivételt képez. Ő a középen áll, s ez azt jelzi, hogy ő közöttük a legfontosabb személy. Két dolog feltűnő rajta: az egyik a ruházata. Gyolcsba van öltözve, ami a papok ruhája volt. A másik feltűnő, hogy a fegyver helyett nála egy írószerszám van.Őt az Úr félre vonja és egy különös parancsot ad neki. Végig kell menjen a városon és meg kell keresse az istenfélő embereket. S ha talál ilyent, akkor annak homlokára az írószerszámmal egy jelet kell tegyen. Az eredeti szövegből az is kiderűl, hogy ez egy kereszt alakú jel tulajdonképpen. Ez a jel azt hirdeti, hogy az illető ember az Úr tulajdona. Ez a jel az illető ember meg fogja oltalmazni az elkövetkezendő ítéletben.

            Milyen kedves gondoskodása ez Istennek. Mielőtt az ítélet elkövetkezne, az övéit biztonságba helyezi.Ez a történet nagyon hasonlít az Egyiptomból való szabadulás történetéreAhogy itt a jel védelmet biztosít, úgy volt akkor is a vér az ajtófélfán. A különbség csak az volt, hogy a védelem ott az egész családnak szólt. Ha a családapa engedelmeskedett, az egész család megmenekült. Itt azonban egészen személyes a felelősség, mindenki magáról kell számot adjon. Úgy ahogy majd az utolsó ítéletkor is mindenki személy szerint kell Isten elé álljon.

            A gyolcsba öltözött férfi átmegy Jeruzsálemen, házról-házra jár. Néha bemártja a pecsétjét a tintatartóba és jelet tesz emberek homlokára. Kik kapnak ilyen jelet? Ezt is pontosan megtudjuk. Különös dolgot mond róluk az ige. Azok kapnak ilyen jelet, akik sóhajtoznak, nyögnek azon utálatosságok miatt, amik a városban vannak. Olyan emberek ezek, akik nem úsznak együtt az árral, akiknek fáj az, ami a városban történik. Az az érzésünk, hogy nem sokan vannak, de vannak. És ez Isten csodája. Isten hűségének a jele, hogy neki van egyháza és Ő megtartja övéit a legnagyobb romlottság idején is. Illés egy adott ponton azt gondolta, hogy egyedül maradt az Isten szolgálatában, de kiderült, hogy még vannak hétezren hozzá hasonló emberek. És így van itt is. Azt gondolnánk, hogy már senki sincs, aki félné az Urat, de íme sokan vannak. Milyen vigasztaló ez a mi számunkra, a mi időnkben is. Hisz ma is nagyon hasonló a helyzet. A hívő emberek kisebbségben vannak. Az egyház szava egyre kevesebbet jelent a világban. De Isten ma is végzi munkáját, Jézus Krisztus gyülekezete ma is él, neki ma is van népe.

            Az istenfélő emberek sóhajtoznak, kiáltanak mindazon utálatosságok miatt, amik Jeruzsálemben vannak: a bálványimádás, a sok igazságtalanság, erőszak és csalás miatt. Az ő sóhajtozásuk mögött ott van az Isten iránti szeretet, buzgólkodás az Ő dicsőségéért. Azok, akik pecsétet kapnak, rettenetesen szenvednek amiatt, hogy mindez megtörténik a jeruzsálemi templomban. Átélnek valamit az Isten fájdalmából. Ezek az emberek szenvedélyesen szeretik Istent és tudják azt, hogy mi az ami kedves előtte és mi az, ami szomorúságot okoz neki. Isten gyermekei ma is nagyon szenvednek akkor, amikor látják a sok bűnt, gonoszságot maguk körül. Amikor az édesanyák megölik szivük alatt a magzataikat, amikor emberek önkezükkel vetnek véget életüknek, amikor házasságok felbomlnak, amikor a pénz lesz az egyetlen érték az emberek számára, amikor a vasárnap olyan lesz, mint a többi anap, amikor a templomok kiürülnek és a kocsmák megtelnek, amikor emberek káromolják az Isten nevét. A kérdés az, hogy mi sóhajtozunk-e ezek miatt? Fáj-e az, amit körülöttünk látunk? Harcolunk-e a bűn ellen, vagy már feladtuk a harcot? Rezignáltan beletörődtünk: legyen, ami lesz, úgy sem tudunk mi semmit se tenni. Kálvin azt mondja, hogy ha valaki kacagva nézi mindazt, ami a világban történik, annak semmi köze sincs Istenhez. A jeruzsálemi hívők példát mutatnak nekünk, ők sóhajtoznak és kiáltanak Istenhez. Pál apostol a Római levél 8-ik fejezetében beszél arról, hogy a Lélek zsengéjének a birtokosai, Jézus gyülekezetének a tagjai is sóhajtoznak.

            Persze arra is vigyázni kell, hogy ne vessük meg azokat, akik az utálatosságokat cselekszik. Ne kezeljük őket felülről, ne tartsuk magunkat jobbaknak náluk, mert nem is vagyunk jobbak. A bűn bennünk is ott van, épp úgy, mint bennük. A különbség csak az, hogy minket Isten kegyelme megváltoztatott, átformált, s ezért mi már másképp látjuk a dolgokat. Mi is bűnösök vagyunk, de mi már nem élünk a bűnben és nem gyönyörködünk abban.

            Miután a gyolcsba öltözött férfi megpecsételi a bűn miatt sóhaajtozókat, az Úr előhívja a hat felfegyvezrett férfit. Ők is végig kell menjenek a városon, de úgy, hogy nem találkozhatnak a gyolcsba öltözött férfiúval. Ők tulajdonképpen csak utána jöhetnek, ott mehetnek végig, ahol ő már a pecsételést elvégezte. Kálvin nagyon szépen magyarázza ezt az igét és azt mondja, hogy a kegyelem megy elől, a kegyelem megy az ítélet előtt. A fegyveres férfiak még csak nem is közeledhetnek azokhoz, akik el vannak pecsételve. Ő kegyelmesen őrzi az övéit, senki se ragadhatja ki őket kezéből. De a többieket meg kell öljék, kezdve a vénekkel. Mi is megdöbbenünk ezeket hallva. Hogy adhatott Isten ilyen kegyetlen parancsot? Miért kell annyi embernek meghalni? Ez az ige azonban világossá teszi azt, amit a Káténk úgy tanít, hogy Isten nem csak irgalmas, hanem igaszságos is. Hogy Istennel nem lehet játszani, hogy Ő türelmes, de ennek is van egy határa, nem végtelen. Aki kegyelmét megveti, az haragjával fog találkozni.

            Az elején elmondtuk, hogy a jel kereszt alakú volt. Ezért nem tévedünk, ha ezt úgy értelmezzük, hogy ez a jel Jézus keresztjére, váltsághalálára mutat. Az fog megmenekülni az ítélettől, aki bűneivel Jézus keresztjéhez menekül. Ez az ige is Krisztus keresztjéhez hajt minket, amiben egyedül van a mi üdvösségünk. Tegyük fel magunknak a kérdést: ha ez a gyolcsba öltözött férfi ma hozzánk jönne, ha a mi utcánkba térne, akkor bejönne –e hozzánk, hogy jelet tegyen a homlokunkra, vagy pedig elmenne a házunk mellett, mert mi nem szeretjük szenvedélyesen Istent és nem sóhajtoznk mindazon utálatosság miatt, ami van a világban. Persze ez a férfi most még nem jár itt közöttünk, de egyszer mi is ott fogunk állni Isten ítélő széke előtt. S akkor csak egyetlen kérdés marad: rajtunk lesz-e a jel?  A keresztségben Isten ezt a jelet már ránk is tette, csak épp higyjünk benne, és kegyelme ne legyen hiábavaló az életünkben.

                                                                                                Lőrincz István