Tanulságos igék Ezékielről 2

Tanulságos igék: Ezékiel 2

 „Embernek fia! Őrállóúl adtalak Izrael házának,hogy ha szót hallassz a számból, intsd meg őket az én nevemben.” (Ezék.3,17)

            A régi településeken, főleg a várakban mindig volt egy őrtorony. Régen erre nagy szükség volt a település biztonsága szempontjából. Ha az ellenség közeledett riadót kellett fújni, fegyvert kellett ragadni, és kész kellett lenni a védekezésre. Ezért nagyon sok függött, attól, hogy az őr éber volt-e vagy sem. Ha véletlenül elaludt, az ellenség hirtelen, meglepetésszerű támadást hajthatott végre.  Nos, egy ilyen őrtoronyról, s még inkább a benne levő emberről van szó ebben az igében. Mert Istennek egy sajátos feladata van számára. Az őrálló képével sokszor találkozunk az Ószövetségben. A régi Keleten, de Nyugaton is, minden városnak volt őrtornya és őrállója. Ők veszély esetén riadót fújtak, hogy figyelmeztessék a népet a veszélyre.

            Az, hogy Isten Ezékielt őrállóvá teszi, az Ő nagy hűségét mutatja népe iránt. Mert most veszély van, Isten ítéletének sötét fellegei gyülekeznek Izrael népe felett. Az ítélet jön, de Isten mégse akarja népe romlását. Ezért állít őrállót, ezt nem Izrael kérte, ez Isten ajándéka népe számára. Isten ma is őrállókat állít. A csoda az, hogy gyarló, gyenge embereket használ fel erre. Ezékiel is csak embernek, vagyis Ádámnak a fia. Ez nagy vigasztalás a mai őrállók számára. Mert a gyülekezet felett ma is őrködni kell. Ma is vannak veszélyek. Az ellenség ma sem alszik. Ordító oroszlánként jár körbe, keresvén kit elnyeljen. Egy célja van, hogy megakadályozza Isten országának az építését. A mai őrállók mindenek előtt a lelkipásztorok és presbiterek. Nekik szent kötelességük vigyázni példáúl arra, hogy az evangélium tisztán hirdettessék, hogy azt ne hígitsuk fel, ne próbáljuk a korszellemhez igazítani. Az Isten mai népét is sok veszély fenyegeti: világiasság, felületesség, félszívűség, önzés, anyagiasság, élvezethajhászás. Az ördög nagyon jól tudja, hogy kit mivel tud könnyebben behúzni. De őrálló a maga helyén minden szülő és nagyszülő is. A család feletti vigyázás is óriási felelősséggel jár. De őrállók a tanítók, tanárok is, akik a jövő nemzedékeket nevelik. Őrálló minden keresztyén ember, hisz mindenki felelős mindenkiért a gyülekezet közösségében.

            Mi szükséges ahhoz, hogy valaki jó őrálló legyen? Hát az, hogy éber legyen, ne aludjon. Erre nagyon hajlamosak vagyunk, gondoljunk csak a tanítványokra, akik egy órácskányi időt se tudtak Jézussal imádságban eltölteni, elnyomta őket az álom. Hány emberrel megtörténik az, hogy eljön ugyan a templomba, de végig alszik. Az egyik gyülekezetemben volt egy férfi, aki állva is horkolva aludt. Az érdekes az volt, hogy amikor egyszer megpróbáltam vele erről beszélgetni, akkor elmondta, hogy tévézés, filmnézés közben soha se álmos, éjszaka sem. Mennyire látszik ebből is, hogy az alvás mögött ott van a nagy „altatómester”, aki álmot bocsát szemeinkre. A Szentírásban Jézus a vigyázást mindig az imádkozással kapcsolja egybe. Az őrállók mindig imádkozó emberek. Hogy is tudnánk mi vigyázni, ha ehhez nem kérnénk naponta erőt az Úrtól? Imádkozzunk azért, hogy mindegyikünk a maga helyén lehessen jó vigyázó, jó őrálló!

            Ezékiel pontosan megkapja a feladatot is, amit végeznie kell. Neki figyelmeztetni kell a népet az eljövendő ítéletre. El kell mondania, hogy nem lehet bűntetlenül elfeledkezni az Úrról. A próféta az intést az Úr szájából kapja, először ő hallja meg s utána mondja tovább a népnek. Mielőtt száját megnyitná, a füle kell nyitott legyen. Így lesz szavainak súlya, tekintélye. Minden őrálló tudatában kell legyen annak a felelősségnek, hogy ő Isten szócsöve, szája. De nem túl egyhangú ez a szolgálat? Csak inteni? Hát hol marad a vigasztalás, a bátorítás? Most az intés ideje van, eljön az ideje a vigasztalásnak is.  Így van ez ma is, van amikor inteni kell, van pedig olyan, amikor sokkal inkább vigasztalni kell. Ez sok mindentől függ, de Isten szolgái, ha figyelnek küldő Urukra, meg fogják ezt érezni.

            Vigyáznunk kell arra, hogy jól lássuk Ezékiel szolgálatát. Neki inteni kell, ítéletet kell hirdetni. De ezt nem hidegen és szívtelenül teszi. Ezekben a szavakban érezzük Isten forró, szenvedélyes szeretetét. Mi emberek sokszor nagyon kegyetlenűl tudunk bánni egymással, az intést is így végezzük. Istennek a szíve az intésben is ott dobog. Mert az intés nem öncélú. Miért inti meg a szülő a gyermekét? Hát azért, mert szereti s javát akarja. Egy jó szülő nem azért inti meg gyermekét, mert élvezi ezt, hanem azért mert dobog a szíve a gyermekéért, s nem akarja, hogy az rossz útra térjen.

            Isten egészen pontosan meghatározza az intés részleteit is.A prófétának különbséget kell tenni az igaz és hitetlen között. Az is érdekes, hogy mindkét csoportról egyes számban ír, s ez azt jelenti, hogy mindenkihez személyesen kell szólni. Persze ez nem könnyű kérdés, mert mi nem tudhatjuk azt, hogy ki az igaz és a hitetlen, de azért az emberek életében ennek vannak ismertető jelei. A hitetlen ember az, aki Isten nélkül éli az életét. Ezeket sajnos nem is mindig a templomfalakon kívül kell keresni. El kell mondani az ilyen embernek, hogy ha ebben megmarad, nem lesz jó vége az életének. Persze ezt nagy tapintattal és szeretettel kell megtenni, úgy hogy az illető érezze, hogy mennyire fáj az nekünk, hogy nem az Istennel éli az életét. De sokkal inkább fel kell mutatni az ilyen embernek, hogy milyen jó dolog Istennel járni, hogy milyen nagy áldások vannk ebben.

            Az is különös, hogy az igazat is meg kell inteni, nem csak a hitetlent. Akinek az életében látszik az élő hit, az Istennel való járás. Miért kellene az ilyen embert inteni, hisz az ő élete rendben van? Hát azért, mert őt meg az a veszély fenyegeti, hogy lassan eltávolodhatik az Úrtól. A gyakorlat azt mutatja, hogy sok olyan igaz van, akik valamikor égtek az első szeretetben, hűségesek voltak a bibliaolvasásban, imádságbn, templombajárásban, most mindezekben ellankadtak, kihűlt a hitéletük, sokszor már csak a forma maradt, s a tartalom megüresedett. Az igazakat mindig kitartásra kell buzdítani, hogy mindvégig álljanak meg a hitben, hogy vigyázzanak a kísértésekre, veszélyekre. Látjuk tehát, hogy az intésre mindenkinek szüksége van, a hitetlennek és igaznak egyaránt.

            Ez az ige önvizsgálatra szólít minket, végezzük-e mi az őrálló szolgálatát, figyelmeztetjük-e az embereket , elmondjuk-e nekik az evangéliumot? Próbáljuk-e hivogatni a gyülekezetbe azokat, akik elmaradoztak, mondunk-e egy-egy igét azoknak, akiknek porosodik a Bibliájuk? Fáj-e az, amikor látjuk, hogy az emberek eltávolodnak Istentől és a gyülekezettől?

            A legfontosabb itt a próféta felelőssége. Az őrálló ott a toronyban felelős volt az egész város biztonságáért, védelméért. Képzeljük el, hogy az őrálló elalszik s felelőtlensége miatt az egész várost kiírtja az ellenség. Ennyire komoly dolog az, ha miattunk emberek kárhoznak el, mert mi nem figyelmeztettük őket.

            Amikor ezt halljuk, a hideg végigfut a hátunkon és kérdezzük? Ki merészeljen, lelkész, presbiter, őrálló lenni? Ki alkalmas erre? Senki, bizonyára senki. De volt Valaki, aki igazi Őrálló volt és ez maga az Úr Jézus Krisztus. Ő tökéletesen betöltötte ezt a feladatot, s kész volt meghalni is azért, hogy Őt követve merjünk mi is kis őrállók lenni. Rá számíthatunk, hogy Ő segít, hogy Ő velünk marad minden napon a világ végezetéig.  Pünkösdkor kitöltötte ránk Szentlelkét, s annak erejével mi is tudjuk végezni ezt a szent szolgálatot.

                                                                                                Lőrincz István