Tanulságos igék Ezékielről 5

Tanulságos igék Ezékielről 5

Text:” Ekkor elmentem melletted, láttam, hogy véredben vergődsz, és azt mondtam neked, amikor véredben voltál: maradj életben! Íme megesküdtem neked, és szövetségre léptem veled-ezt mondja az én Uram, az Úr- és az enyém lettél. (Ezék.16,6.8b)

            Ennek a résznek azt a címet lehetne adni: elvetve-megtalálva. Néha hallunk olyan csecsemőkről, akiket kitesznek, s aztán valaki megtalálja őket. Az elvetésnek, elhagyásnak többféle oka is lehet: a szülők nem akarnak gondoskodni róla, nemkívánatos gyerek volt. Ez mindig egy szomorú történet s az ilyen gyermek lelkileg is sérül. Az is megtörténik, hogy ha a gyermeket nem találják meg, akkor az megfagy, vagy éhen hal.

            Nos, itt ebben a fejezetben is erről olvashatunk.Az Úr itt egy példázatban beszél arról, hogy Ő Izraelt egy kivetett csecsemőként találta meg és könyörült rajta. Ez egy sokkoló kép nyilván. De az Úrnak épp ez volt a célja. Itt Isten arra emlékezteti népét, hogy puszta létét is neki köszönheti. Ez a nép ezt soha nem felejtheti el. Mi lett volna belőle, ha Isten nem könyörül rajta? Megismerkedünk két szülővel és most született gyermekükkel. Az apa emóri, az anya hettita, s most egy nagy pillanat következik el, az anya egy leánygyermeket szül. De ez a gyermek nem örömöt hoz, hisz a szülei csalódottak. Az anya nem szorítja keblére a gyermeket, hanem eltaszítja magától. Nem kell neki a gyermek. A gyermeket nem mossák meg, a köldökzsinórt se ápolják, sóval se dörzsölik be, ami akkor szokás volt, s be se pólyálják rongyokba. Az apa pedig fogja a gyermeket és kiteszi a mezőre. Még cask nem is olyan helyre teszi, ahol emberek járnak, hanem olyanra, ahol a biztos halál vár rá. Nem rettenetes ez? Ha ma ilyesmi történik, azonnal írnak róla az újságok, bemondják a híradóban.

            Kit jelképez ez a gyermek? Ez nem is kérdés: Izrael népét. Ez a nép mindent Istennnek köszönhet, hisz Ő tette őket néppé. De ez a gyermek rólunk is szól, mi is ilyennek születtünk, ahogy meg is valljuk a bűnvalló imánkban: bűnben fogantattunk és születtünk. Ezért ez a kép alázatra is int minket. Önmagunkban nincs okunk a dicsekvésre. Mi sem vagyunk jobbak, többek másoknál, a jobb a több cask Isten kegyelme, amivel könyörült rajtunk. Mert nézzük cask, a történet egy meglepő fordulatot vesz. Valaki közeledik a kitett gyermek felé. Talán cask egy véletlenül arra sétáló ember?  Nem, hisz tudatosan közeledik a gyermekhez, nem kerüli el, mint a pap és a lévita a bajba jutott embert. Szíve megtelik könyörülettel, együttérez a gyermekkel. S a gyermeknek életet ad. Meglátja a gyermeket ott a vérében, hisz nem mosták le róla a szülés után. Elhangzik egy csodálatos szó: élj! A szülők azt mondták: halj meg, Isten azonban azt mondja: élj! A szülei elvetetteék, Isten magához fogadja, kihozza a halál torkából. Később Jézus így mondja ezt? Én élek, ti is élni fogtok.

            A példázat tovább megy, hisz az Úr gondjába veszi a ygermeket, felneveli a lányt, de ezzzel egy kritikus korszak kezdődik el az életében. De ekkor Isten másodszor is jön, most már a felnőtt lányhoz. És most menyasszonyként magához veszi a lányt. Hogyan lehetséges ez? Hát nem tudja, hogy honnan származik? Egy ilyen lányt elvenni, akinek ilyen múltja van? Pogány szülők, elhagyatott gyermek? De számára mindez nem akadály, szeretete legyőzi ezeket. A 8-ik vers arról beszél, hogy a lány számára ez a szerelem kora. A lány igent mondhat a házasságra, és az Úré lehet. Az Úr elárasztja ajándékokkal, dicsőségével veszi körül. Milyen nagy az a kegyelem, amivel Isten körülvezi népét.

            Ebben a történetben a mi keresztségünket is láthatjuk. Gondolatban képzeljünk el egy keresztelési istentiszteletet. A szülők és keresztszülők jönnek egy gyermekkel a karjukon. Tudják a gyerekről, hogy bármennyire is aranyos és kedves, bűnös emberként született a világra. Amikor a lelkipásztor a gyermek homlokára önti a vizet és megkereszteli a gyermeket a Szentháromság Isten nevében, ugyanaz hangzik el tulajdonképpen, mint ami Ezékiel 16-ban:Élj! Én beveszlek téged a szövetségembe, tea az enyém vagy, én megtartásodat, üdvösségedet akarom, én azt akarom, hogy megismerj engem és nekem szolgálj. Mert egy édesanya életet tud adni egy gyermeknek, de ez cask a kisbetűs élet. De az Úr az, aki a nagybetűs Életet tudja az övéinek ajándékozni. És ez az Istennel megbékélt élet. Ennek az életnek a középpontjában Jézus Krisztus áll. Ez a Lélek általi élet, a megszentelt élet. Ezt az életet Jézus Krisztus drága áron vásárolta meg és ajándékozta nekünk. Tudunk-e mi így tekinteni a keresztségünkre? Tudjuk-e, hogy az Úr épp úgy könyörült rajtunk, ahogy azon a kitett gyermeken is könyörült? Érezzük-e azt , hogy annak ellenére szeret és elfogad minket, hogy nem vagyunk számára vonzó emberek, sőt inkább visszataszítóak vagyunk? Nem véletlenül nevezzük az Istennel való szövetségünket kegyelmi szövetségnek. Isten értehetetlen kegyelme választott ki minket arra, hogy mi az Ő gyermekei legyünk.

            Vigyázzunk, hogy a keresztségünkről sohase gondolkodjunk lekicsinylő módon, hogy az csak egy szokás, egy külsőség. Isten nagyon komolyan vette azt, amikor minket kegyelmi szövetségébe befogadott. S mi mindig hivatkozhatunk erre, magunknál is és másoknál is. Isten nagy szeretete épp abban van, hogy Ő ilyen kitett embereket fogad magához. Hogy azáltal, hogy lehajol hozzájuk, szereti őket, ők egészen más emberekké lesznek, egészen magváltoznak. Akik a keresztségüket megértették, azok tudják, hogy ezután ők már az Úrnak élnek. Olyan nagy kiváltság ez, amiért nem lehet eléggé hálás lenni. Ez azt jelenti, hogy mindent megkapunk, amire szükségünk van. De ez nem csak egy nagy ajándék, hanem ugyanakkor egy nagy felelősség is. Meglátják-e rajtunk az emberek, hogy mi az Isten gyermekei vagyunk? Isten itt azt veti népe szemére, hogy nem volt hálás a könyörülő szeretetért, hogy hűtlen lett Istenhez.

            Az a jó ebben a részben is, hogy nem az ítélet szava az utolsó és a végső szó. Isten azt ígéri, hogy Ő megújítja népét. Isten csodás ígéreteket ad népének, és az Ő népe belekapszkodhat ígéreteibe. Aki ezt a részt elolvassa, az lenyűgözve érzi magát Isten kereső és megbocsátó szertetet által. Milyen kegyelem az, hogy Isten rám tekintett.

            Ebben a fejezetben is Krisztus ragyog fel előttünk. Ő volt az, aki értünk elvetett lett. Annyira elvetett, hogy a kereszten még az Atya is elhagyta. Amikor vérében ott vergődött a kereszten senki se jött arra, hogy könyörüljön rajta. Akik ott voltak, azok a legtöbben még a kereszten is csúfolták és gúnyolták. Ő elhagyottá, kivetetté kellett legyen, hogy mi megtaláltak és kegyelembe fogadottak lehessünk. Krisztus meg kellett haljon, hogy mi élhessünk.

            Ezekben a napokban mindnyájan a temetőkben jártunk, felkerestük szeretteink sírját. A kérdés az, hogy miképp álltunk meg sírjaik mellett? Azzal a gondolattal, hogy ők elmentek és elvesztek, vagy pedig azzal, hogy átmentek és élnek ott Istennél. Akik itt az Úrral éltek, akik bnne hittek, akiket Ő megtalált és magáévá tett, azok halálukban is az övéi maradtak. Akkor már nem kell sajnáljuk őket, hanem irígyelhetjük őket, hogy már megérkeztek a célba, Isten országába. Az a szeretet, amiről ez a fejezet is beszél, majd ott fog beteljesedni és végső valósággá válni. De hitben már most a miénk lehet és ez végtelen örömmel töltheti el a szíveinket. Így éljünk s ha mejd eljön az idő, így tudjunk elköltözni az örök dicsőségbe.

                                                                        Lőrincz István