Tanulságos igék Ezékielről 8

Tanulságos igék Ezékielről 8

            „Akkor kelet felé ment az a férfi, mérőzsinórral a kezében, és átvezetett a vizen: a víz bokáig ért. Majd ismét átvezetett a vizen: A víz pedig térdig ért. Azután ismét átvezetett engem és  a víz derékig ért. Azután folyóvá lett, úszni kellett benne.”(Ezék.47,3-5)

            Ismét egy új esztendőbe léptünk Isten kegyelméből. Ilyenkor vannak vágyaink, álmaink, amik szeretnénk ha beteljesednének. Itt ebben az igében is egy látomással találkozunk, a templom küszöbe alól kijövő víz látomásával. Ez a forrás tehát a templom küszöbe alól fakad fel és a Holt-tenger felé halad, tehát déli irányába. , és az erecskéből patak, majd a patakból folyó lesz. Ötszáz méterenként mérik a vizet, először csak bokáig, majd térdig, aztán derékig ér, végül olyan mély lesz, hogy úszni lehet benne. Visszafelé haladva a próféta csodálkozva látja, hogy a folyó mindkét partján gyümölcsfák vannak, amelyek havonta teremnek, leveleikből mindenféle gyógyszert készítenek. Mit jelent ez a prófétai látomás? A templom az Ószövetségben mindig Isten jelenlétére utal. A víz pedig az élet jelképe. A templomból kifolyó víz azt jelenti, hogy az ember életlehetősége csak Istennél van. Életet csak Isten adhat, s Ő ad is olyan életet, ami nem csak minket gazdagít, tesz gyümölcsözővé, hanem másokat is. Ha ezt most az Újszövetség nyelvén akarjuk megfogalmazni, ezt mondhatjuk? Igazi élet csak Jézus Krisztus által van. Ő az élő víz, ha valahol Ő megjelenik, ott a halálból is élet támad. Benne van minden ember számára egy igazi, egy áldott élet lehetősége.Mi sokszor keserűen mondjuk: ez nem is élet! Persze hogy nem az, mert nem vesszük komolyan, hogy az igazi élet forrása az egyedül Jézus Krisztusban van elrejtve.  Nála minden kész van, csak el kell fogadni. A mi életünk ebben az új évben is odatelepedhetik az élő víz mellé és sok gyümölcsöt teremhet. Ez a víz egyre bővül, egyre nagyobb a sodrása. Ez azt jelenti, hogy Isten egyre gazdagabban akarja adni kegyelmét nekünk. Egyre több bűnünkre mutat rá, hogy azt megtagadhassuk, egyre többet ismerünk meg az Ő titkaiból, egyre több szolgálatot bíz ránk és ahhoz egyre több erőt is ad.A kegyelem munkájában itt négy fokozatot látunk.

            A víz először csak bokáig ér. A régi Izraelben, ha valaki vendégségbe ment, ott bokáig megmosták a lábát, miután belépett a házba. Ez az elemi tisztálkodás része volt akkor. Ezt úgy érthetjük, hogy a keresztyén ember életében, miután komolyan megtért Istenhez, elhatározta, hogy Istennel jár, még mindig ott marad a bűn valósága, s ezért naponkénti megtisztulásra van szüksége. Ebben az évben is naponta meg kell lássuk, hogy bűnöket követtünk el, nem kell ez cégéres bűn legyen, de ez már fáj nekünk és ezért ezt azonnal odavisszük Jézus vére alá. Lehet ez egy durva szó, amit a családban kimondok, vagy egy rossz gondolat valaki ellen.

            Ezékielt tovább vezeti az angyal, újra megmérik a vizet s ott már térdig ér. Amikor a térdet halljuk önkéntelenül is az imádságra gondolunk. Amikor az ember térdre borul Isten előtt. Persze nem a testtartáson van itt a lényeg, ülve vagy állva is lehet az ember lelki értelemben a térdein. Isten minden imádságunknak örül, akkor is, amikor munkába menet felfohászkodunk, vagy egy nehéz pillanatban kérjük Isten segítségét. De jó ha van olyan imádság az életünkben, amikor több időt szakítunk erre, amikor komolyan figyelünk Istenre, megvalljuk neki bűneinket, hálát adhatunk, hogy gyermekei lehetünk. Amikor már meghallom azt is, amit Ő mond nekem, amikor teljesen nyitott vagyok előtte. Legyünk ennek az évnek minden napján így imádságban Isten előtt. Ne csak fussunk, rohanjunk megállás nélkül. Ezen nem lesz az Isten áldása.

            A harmadik méréskor már derékig ér a víz.A derék az Ószövetségben mindig az erőnek és a termékenységnek a jelképe. Derékig állni a vízben számunkra azt is jelentheti, hogy derekesan álljuk a hitnek szép harcát. Ez egyáltalán nem könnyű dolog, hisz ha egy folyóban már derékig ér a sodró víz, ott már nem könnyű megállni. Minket szüntelenül kísértések érnek. De mi ezekben szilárdan és állhatatosan állhatunk, hisz a stabilitás, az állóképesség az Isten gyermekeinek egyik legfontosabb jellemvonása. Az ilyen emberre lehet számítani, lehet benne bízni, lehet adott esetben súlyos terheket is tenni rá. Az ilyen ember nem zúgolódik a terhek miatt, mert ő alázatosan és kitartóan hordozza ezeket. A derék a termékenység képe is. A keresztyén ember élete egy gyümölcsöző élet. Az ilyen ember már tud bizonyságot tenni Krisztusról, tud másokat is Istenhez vezetni. Nagy kérdés most az év elején: lesz-e termékeny életünk, s ha igen, milyen gyümölcsöket fodunk teremni? Fogunk-e bizonyságot tenni másoknak is a hitünkről? Lesz-e erőnk terheink, próbáink hordozásához?

            Az utolsó fokozat, amikor a víz már olyan mély, hogy nem lehet állni benne, csak úszni. Már nem is a földön jár az ember, hanem a víz hordozza őt. Mi hívő emberek sokszor halljuk vádként vagy csúfolódásként a hitetlen emberek szájából: ti nem is a való világban éltek, ti a fellegekben jártok s nem két lábbal álltok a földön. Dehát a víz nem épp oly realitás, mint a föld? Csak épp másképp kell közlekedni benne. A földön járunk, a vízre pedig rá kell feküdni. Tudni kell úszni, s akkor az ember csak rábízza magát a vízre s az sodorja magával. Ez a hitben való járás jelképévé lehet az életünkben. A keresztyén ember tényleg nem a saját lábán áll, hanem rábízza magát a kegyelmes Istenre. S ez számára nem bizonytalanság, hanem a legnagyobb bizonyosság. Engedem, hogy Ő vezessen, hordozzon, áldjon és használjon az Ő országának építésében.

            Ez a prófétai látomás magyarázata. Most pedig nagyon fontos lenne az, hogy ki-ki megvizsgálja az életét, hogy ő hol tart a keresztyén élet útján. Bokáig, térdig, derékig haladt már előre a hit útján, vagy már oda is eljutott, hogy teljességgel rábízta magát a kegyelemre. Az is különös és üzenettel bír számunkra, hogy a víz a Holt-tenger felé tartott, ahol minden élet ki van pusztulva. De az igénk szerint csodálatos módon, ott is minden megelevenedik. A partján gyümölcsfák nőnek s a fák leveleiből használható gyógyszerek lesznek. Azt tapasztaljuk, hogy ez a világ egyre pusztább, egyre sivárabb lesz, egyre kevesebb benne a szeretet, az őszínteség és hűség. De íme itt a nagy lehetőség: mi vihetünk belé élő vizet. Válhatunk élő víznek forrásává, amiben ott munkál az élet.

            Van ebben az igében figyelmeztetés is: mocsarai és tócsái nem gyógyulnak meg. Ahol nem fogadják be ezt a kegyelmet, ott marad minden a régiben. Csak aki ennek a víznek a sodrásába kerül, annak lesz igazi élete. Ha nem keressük ezt a vizet, ha nem engedjük, hogy magával ragadjon minket, akkor ebben az évben is puszta és sivár lesz az életünk. Isten az Ő kegyelméből ebben az évben is egyre bővölködőbb életet akar adni nekünk. Ez nem jelenti azt, hogy nem lesznek próbák, nehézségek az életünkben. De azt igenis jelenti, hogy ezek ellenére teljes és boldog életet élhetünk. Pál számára is döntő fordulat volt az életében, amikor megértette, hogy Isten nem fogja elvenni a tövist a testéből, de elégséges kegyelmet ad arra, hogy a tövis ellenére is célhoz jusson az élete. Mi is megtapasztalhatjuk ezt ennek az Új Esztendőnek minden egyes napján. Induljunk el ennek az igének a dicső látomásával és azzal az üzenettel, amit ebből megértettünk, hogy majd a végén el tudjuk hálával mondani:Isten szava igaz és ámen lett életünkben.

                                                                                                Lőrincz István

Tanulságos igék Ezékielről 7

Tanulságos igék Ezékielről 7

            „Tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok, új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek. Elveszem testetekből a kőszívet és hússzívet adok nektek. Lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy rendelkezéseim szerint járjatok, törvényeimet megtartsátok és betöltsétek.” (Ezék.36,25-27)

            Aki egy világos tárgyat jól meg akar nézni, az  jól teszi, ha egy sötét háttér felé tartja. Akkor a világos tárgy még szebben látszik. Nos, ezt látjuk itt ebben a fejezetben is. Az üdvprófécia, amit itt olvasunk, az ítélet sötét hátteréből ragyog elő. Az előző versekben szó van Izrael bálványozásáról, a sok igazságtalanságról, erőszakról, amit elkövettek, aminek következménye a fogság, a népek közé való szétszóratás lett. Ez a sötét háttér. Isten emlékezteti népét, hogy miért is kellett ennek a fogságnak bekövetkezni. De itt nincs mindennek vége, lehetséges egy új kezdet. Ez azonban nem érdem, egyedül kegyelemből van. Haza fognak térni, de nem akárhogyan, mert Isten a belső megújulásról is gondoskodik népe számára.

            Az üzenet középpontjában Isten neve áll. Isten azt veti népe szemére, hogy nevét megszentségtelenítették a pogányok között. Hogyan értsük ezt? Nos, ezt úgy kell elképzelnünk, hogy az akkori világban egy istenség neve, hírneve szoros kapcsolatban volt azzal a néppel, aki ezt az istenséget imádta. Ha például egy nép elvesztett egy háborút, akkor ezt annak tulajdonították, hogy az istene tehetetlen volt, nem tudott segíteni. Nos, Izrael népe és Istene számára nagy megszégyenülés volt, amikor Nabukodonozor seregei elfoglalták Jeruzsálemet. A pogányok nem tudhatták azt, hogy ez Isten bűntetése volt. De Isten nem hagyja ezt ennyiben, Ő gondoskodik arról, hogy neve újra tiszteletet kapjon. A különös ebben csak az, hogy az Úr nevének helyreállítása kéz a kézben halad Izrael népének a helyreállításával. Nem csak Isten dicsőségéről van itt szó, hanem a nép üdvösségéről is, mind a kettő nagyon fontos. Nyílván, hogy Isten dicsősége áll az első helyen, de ez azáltal lesz naggyá, hogy bűnösök megtérnek, emberi életek megújulnak.Isten azt is kihangsúlyozza, hogy „nem érettetek, hanem az én szent nevemért cselekszem mindezt”. Milyen nagy vigasztalás ez számunkra. Mi is lenne, ha rajtunk múlna, akkor sohasem lenne üdvösségünk.  Mert miért térhet vissza Izrael népe Babilonból? Miért nem mondott le még mindig Isten az ő népéről? Miért őrzi meg az Úr ma is a gyülekezetét a történelem annyi vihara között? Azért, mert Isten kegyelmes, mi ezt újszövetségi nyelven így mondjuk: a Krisztusért.

            Isten tehát népe üdvösségét a maga nevére építi fel. Ennek első jele, hogy Izrael hazatérhet a szülőföldre, de Isten ennél sokkal többet akar: belülről is meg akarja újítani népének tagjait. Mert ha a szívük olyan maradna, mint a fogság előtt, akkor a történelem meg kellene ismétlődjön. Ezért Isten egy nagy változást fog hozni a nép életében, ami tulajdonképpen három dolgot foglal magába: megtisztulás, megújulás és megszentelődés.

            Izrael népe ismerte a kultikus tisztálkodást, a szent sátor része volt a rézből készült mosdómedence, ahol ezt el lehetett végezni. Ez se volt csak külsőség, hisz aki megmosakodott, az jelképesen a szívét is megmosta. A belső megtisztulásra mindnyájunknak szüksége van, hisz a bűn minden embert tisztátalanná tesz. A keresztség is a megtisztulást jelképezi. Nagyon hangsúlyos itt a „minden” szó. Minden tisztátalanságtól és minden bálványtól meg akar Isten tisztítani minket. Ez számunkra az evangélium. A kedvenc, a titkolt, a jellemünkben rejlő bűneinktől is meg akar Isten tisztítani. Mekkora vigasztalás ez a mi számunkra. Milyen fogódzó ez hitünk számára.

A második dolog, amit  Isten tesz: a megújítás. Isten ezt a szívünkkel és a lelkünkkel kezdi. A Szentírásban a szív és a lélek jelenti az életünk irányító központját, azt ahol minden eldől, ahol életünk fontos döntései születnek. Ezt kell megújítani, mert a bűn épp ezt rontotta meg. Egy képpel fejezi ki ezt a próféta, amikor a kőszívről beszél. A kőnek két jellemző tulajdonsága van, az egyik az, hogy hideg, a másik az, hogy kemény. Persze, más dolgokat is lehet róla mondani, hogy halott, érzéketlen, süket és vak, élettelen. Lehet ,hogy erre azt mondjuk, hogy ez mégis csak túlzás, hisz nincs olyan nagy baj velünk. De mit látunk most is a világban? Azt, hogy az egyik ember hidegvérrel megöli a másikat, hogy hiába szól az ige, sok ember szíve kőkemény marad, nem melegedik fel az igehirdetésre sem. Ez nem sors, hanem bűn, mivel Isten nem ilyen szívvel teremtett minket. A mi szívünk a bűneset után keményedett meg. Ezért van nekünk új szívre szükségünk, egy hússzívre, ahogy igénk fogalmaz. De milyen ez a hússzív, amiről az ige beszél? Hát épp ellentéte az előbbinek. Meglágyult, meleg, érzékeny és élő szív. Dobog benne a szeretet. Beszívja magába Isten igéjét, mint a szivacs a vizet.Ez a megújítás egy komoly beavatkozás az életünkbe, ami lelkünk legmélyéig elhat. Az új szív sajnos nem jelenti azt, hogy teljességgel megszabadultunk a bűntől. A bűnre való hajlam mindvégig megmarad az életünkben. De az új szívet kapott ember már elkezdi a harcot a bűn ellen az életében. Ez a megújítás tulajdonképpen egész életünkön át tart s soha sincs vége.

            A harmadik dolog, amit Isten itt megígér, hogy miután Izraelt megújította és új szivet és lelket adott neki, képessé lesz arra, hogy az Ő utain járjon. Ezt Isten az Ő Szentlelke által végzi el az életünkben. Hisz a Lélek ezt a két munkát végzi el bennünk: megújít és megszentel. Vigyáznunk kell, mert mi sokszor úgy gondoljuk, hogy a megigazulás az Isten munkája, a megszentelődés azonban a mi részünk. Pedig ez nem így van, mert  mind a kettőt Isten végzi el. Mi mindenben Isten kegyelmére vagyunk utalva. Ámulva látjuk meg, hogy a megszentelődés se a mi munkánk, sem nem a mi teljesítményünk, hanem Isten ajándéka.

            A megszentelődés nem valami elméleti, elvont dolog a mi életünkben, hanem nagyon is konkrét és valóságos. Isten adott nekünk parancsolatokat, rendeléseket, amiket be kell tartani. Olyan ez, mint az utakon a különböző közlekedési táblák, vagy az úttestre festett jelek és jelzések. Ezeket be kell tartani, mégpedig a saját biztonságunk miatt. Az Úr kijelölte számunkra az utat, amelyen járnunk kell. Amíg a kijelölt úton haladunk, nem érhet minket baleset. A Lélek megtanít minket Isten rendeléseiben járni. Mert az Isten népe egy útban lévő nép. De nem egy rohanó, egy ide-oda futkorászó nép, hanem méltósággal járó nép, akinek van az életében csend és nyugalom, Istennel és egymással való közösség.

            Nagyszerű ígéretek vannak ebben az igében. És mi ezekből az ígéretekből élhetünk. Hogy mi belekapaszkodhatunk Isten ígéreteibe. Miből is élhetne másból a mi hitünk?  Abban az időben, a fogságban ezek az ígéretetk csodálatos vigasztalást jelentettek a nép számára. De ezek az ígéretetk nem kevésbé vigasztalóak a mi számunkra is. És mi tudjuk azt, hogy ezek az ígéretek mind Jézus Krisztusban lettek igenné és ámenné, akinek a születését most is ünnepeljük. Ő azért jött el ebbe a világba, azért vállalta a jászlat és a keresztet, hogy ezek az ígéretek ne csak szép szavak maradjanak, hanem valósággá lehessenek a mi életünkben. Akkor ünnepelünk igazán és helyesen, ha ezeknek mi is teret adunk az életünkben. Akkor lesz legszebb Karácsonyunk, ha mi is új szívvel és új lélekkel fogunk ünnepelni.

                                                                                    Lőrincz István                                                                      

Tanulságos igék Ezékielről 6

Tanulságos igék Ezékielről 6

            Text. „Egyetlen pásztort állítok föléjük, hogy legeltesse őket: szolgámat Dávidot.” Ezék.34,23

            Ezékiel igehirdetésében a 33-ik fejezettől egy nagy változás áll be. Eddig ítéletet, mostantól kezdve szabadítást, üdvösséget hirdet. Ez a változás Kr.e. 586 után következik be, amikor is Nabukodonozor seregei lerombolják Jeruzsálemet. A szörnyű események egyik szemtanúja és túlélője érkezik a prófétához Babilonba, ő mondja el a történteket. Ezékiel éveken át hirdette, hogy mi fog történni. Most mindenki láthatja, hogy igaza volt, az ítélet beteljesedett. S ekkor fordulópont jön az igehirdetésében. De mit mondjon még, hisz az ítélet, amit sokáig hirdetett, íme beteljesedett. Mi más mondanivalója lenne még?Hisz most mindennek vége, Jeruzsálem s a templom romokban hever, az istentisztelet megszűnt, nincs már semmi remény. Vagy mégsem? Ezékiel tovább prédikálhat, Isten egy új kezdetet ad. Hirdetheti, hogy Isten vissza fogja vinni népét hazájába. De a legcsodálatosabb, hogy igehirdetésében már felragyog Jézusnak, mint Jó Pásztornak a képe.

            Ez a fejezet súlyos váddal kezdődik Izrael pásztorai ellen, a királyok és papok, a világi és papi vezetők ellen. Ez a nép azért jutott ilyen helyzetbe, mert félrevezették őt épp azok, akik a jó úton kellett volna megtartsák. Kemény szavak hangzanak el.A vád lényege, hogy szívtelen pásztorok és vezetők voltak, akik csak a maguk hasznát, javát keresték, nem törődtek a nyájjal. Nem figyeltek a gyengére, a beteget meg sorsára hagyták, az elveszettet nem keresték meg. Ezért a vezetők felelősek mindazért a szörnyűségért, ami megtörtént. A vezetők nem látták meg azt, hogy rájuk szolgálat bízatott s ők épp ezt mulasztották el. Szolgálat helyett ők uralkodni akartak, s ez végzetes dolog. Ez nagy baj úgy az egyházban, mint az egész társadalomban. Világi és egyházi vezeteők felé egyaránt égető a kérdés: pásztorok vagyunk-e, vagy uralkodni, hasznot  akarunk húzni?  Uralkodás vagy szolgálat, ég és föld közöttük a különbség. Az uralkodásra való hajlam velünk született, emberi, a szolgálat pedig Istentől kapott ajándék. És Isten ezt kész megadni mindenkinek, aki az élet bármilyen viszonylatában pásztori szolgálaltot kell végezzen.

            A pásztorok tehát csődöt mondtak. De nem csak ők a hibásak mindenért, hisz itt a juhokról is szó van. Nekik is van bűnük, a nyájban is hatalmi harcok dúlnak.Az erősek itt is uralkodnak a gyengéken, ők legelik le a legjobb füvet. Mennyire időszerű dolgok ezek. Pál is mennyit kellett intse a gyülekezet tagjait, hogy az egymáshoz való viszonyukat rendbe hozza. Mennyi széthúzás, mennyi irígység, féltékenység lehet ma is a gyülekezetekben. Mennyi szimpátia és mennyi ellenszenv. Hányan el is hagyják a gyülekezetet, mert azt mondják, hogy megbotránkoztak abban, amit ott benn láttak.

            De most jön maga Isten, Ő veszi kezébe a dolgokat, Ő maga gondoskodik a nyájáról.Megígéri az igazi Pásztort. Ki lesz ő: Egy olyan ember, aki a fogság után kezébe veszi a dolgokat? Egy jó vezető, egy igazi király? Lehetséges ez is, de az egyház ebben a próféciában mindig Jézus Krisztust, a Jó Pásztort látta. Amikor ezeket a sorokat olvassuk, az Úr Jézus képe rajzolódik ki előttünk. Ő valóban egyedülálló Pásztor, senki máshoz nem hasonlítható. Neki igazi pásztori szíve van, Ő foglalkozik a nyájával, Ő életét adja a juhokért.Ő nem szalad el, ha jön a farkas, Ő azért jön, hogy a nyáj bővölködjön és élete legyen.Mennyi jót lehet erről a Pásztorról elmondani. Most ismét adventet ünneplünk, az Ő eljövetelét ebbe a nyomorúlt világba. Nem véletlen az sem, hogy itt Dávidot említi, hisz ő kapta az ígéretet, hogy házából, utódai közül születik meg majd a Messiás.Az is különös, hogy ezt a pásztort fejedelemnek is nevezi az ige. Mennyire illik ez Jézusra, aki egyszerre Pásztor és Fejedelem. Olyan Pásztor, akinek hatalma van, de ezt a hatalmat nyája legeltetésére és pásztorolására használja fel.Amikor ezt a fejezetet olvassuk, mintha látnánk Jézust lelki szemeink előtt. Látjuk amint Jézus keresi az elveszettett a Jákób kútjánál., a Zákeus házában. De visszaterelei az eltévelyedettetket is, gondoljunk itt Péterre vagy Tamásra, Jézus apostolaira. Mert még íme az apostolok is válhatnak elveszetté, eltévelyedetté. S Isten minden gyermekével megtörténhet ez, velem és veled is. De milyen jó, hogy Jézus nem hagy minket az elveszettségben, a tévelygésben! Ő bekötözi a megtört, vérző szivet, gondoljunk itt Mária Magdolnára, akinek a szíve ott a sírnál tele volt fájdalommal és keserűséggel.

            Krisztus legelteti is a nyájat, bőséges és finom eledelt ad a juhoknak. Ez az eledel az Ő igéje. Ezzel táplálkozunk otthoni csendességünkben, vagy amikor a templomban az igehirdetést hallgatjuk. De akkor is táplál, amikor az úrasztalához járulunk.Az Ő juhai közül egy se éhezik, még akkor sem, ha néha pusztaságokon át vezet az utunk lelki értelemben véve. A nagy kérdés csak az, hogy mi vajon az Ő juhai vagyunk-e már?Jézus azt is elmondja, hogy azok az Ő juhai, akik hallják a szavát, és akik követik őt, vagyis engedelmességben élnek.Ez azt jelenti, hogy egész életemet Ő határozza meg, nélküle nem akarok egy lépést se tenni. Az egész életem azt jelenti, hogy a Jó Pásztort követem a mindennapok küzdelmeiben, a munkámban, a másokkal való viszonyomban, a döntéseimben.Erre a Szentlélek tesz alkalmassá és késszé, Ő bíztat minket szüntelen Krisztus követésére. Aki egyszer elkezdett Krisztussal járni, az többé már nem akar nélküle élni. Hisz tudjuk, hogy az Ő védelmén kívűl éhen halunk és elpusztulunk. Mi szüntelen rá kell csodálkozzunk Isten jóságára, hogy minket egy ilyen Pásztorral ajándékozott meg. Köszönjük Őt meg újra ebben az adventben is, hogy Isten Őt elküldte nekünk, s hogy Ő kész volt eljönni e könnyel és vérrel áztatott földre.

            Azzal kezdtük ezt az áhítatot, hogy ez a fejezet vádirat a pásztorok ellen. Az Úr megfeddi és félreteszi őket. De ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy neki nincs szüksége pásztorokra. Mert az Úr a pásztorolás munkáját nem nélkülünk, sőt épp ellenkezőleg, általunk akarja végezni ebben a világban. Ezt az élet különböző területein végezhetjük, a családban, a gyülekezetben, az emberek közösségében. A nagy kérdés, hogy miként lehet ezt a paásztori szolgálatot hűségesen végezni? Hát csakis úgy, ha a Jó Pásztor juhai vagyunk, és azok is maradunk. A pásztori lelkületre oly nagy szükség van a családban, a gyülekezetben, a politikában. Milyen nagy szükség lenne a mi időnkben is ilyen hűséges pásztorokra. Hisz annyi megtört és sebzett szívű ember van, úgy a fiatalok, mint az idősek között. Ez az ige mindnyájunkra komoly adventi feladatot is ró. Isten azt akarja, hogy mi azt a szeretetet, amit Ő Jézus Krisztusban nekünk adott, továbbadjuk minden embernek. Isten adjon nekünk ebben az ünnepes félévben is látó szemeket, hogy meglássuk azokat, akik a mi pásztorolásunkra várnak és vágynak. Lássuk meg a tanácstalanokat, akik nem találják életük égető kérdéseire a választ és megoldást. Lássuk meg azokat, akik az élet terhe alatt roskadoznak és bele vannak keseredve az életbe. Azt a szomszédot, aki évekkel ezelőtt még hűségesen járt templomba, de most már elmaradozott valami miatt. Vagy a lelki mélységben levőkre, az egyedülállókra, vagy azokra, akik gyászolnak, elveszetették szerettüket. Igyekezzünk pásztori szeretettel lehajolni az ilyen emberekhez. Nagy öröm és kiváltság a Jó Pásztor szolgálatában állni és az Ő lelkületével a magunk helyén munkálkodni. Így legyen áldott ez az adventi idő az életünkben.

                                                                                                Lőrincz István

Tanulságos igék Ezékielről 5

Tanulságos igék Ezékielről 5

Text:” Ekkor elmentem melletted, láttam, hogy véredben vergődsz, és azt mondtam neked, amikor véredben voltál: maradj életben! Íme megesküdtem neked, és szövetségre léptem veled-ezt mondja az én Uram, az Úr- és az enyém lettél. (Ezék.16,6.8b)

            Ennek a résznek azt a címet lehetne adni: elvetve-megtalálva. Néha hallunk olyan csecsemőkről, akiket kitesznek, s aztán valaki megtalálja őket. Az elvetésnek, elhagyásnak többféle oka is lehet: a szülők nem akarnak gondoskodni róla, nemkívánatos gyerek volt. Ez mindig egy szomorú történet s az ilyen gyermek lelkileg is sérül. Az is megtörténik, hogy ha a gyermeket nem találják meg, akkor az megfagy, vagy éhen hal.

            Nos, itt ebben a fejezetben is erről olvashatunk.Az Úr itt egy példázatban beszél arról, hogy Ő Izraelt egy kivetett csecsemőként találta meg és könyörült rajta. Ez egy sokkoló kép nyilván. De az Úrnak épp ez volt a célja. Itt Isten arra emlékezteti népét, hogy puszta létét is neki köszönheti. Ez a nép ezt soha nem felejtheti el. Mi lett volna belőle, ha Isten nem könyörül rajta? Megismerkedünk két szülővel és most született gyermekükkel. Az apa emóri, az anya hettita, s most egy nagy pillanat következik el, az anya egy leánygyermeket szül. De ez a gyermek nem örömöt hoz, hisz a szülei csalódottak. Az anya nem szorítja keblére a gyermeket, hanem eltaszítja magától. Nem kell neki a gyermek. A gyermeket nem mossák meg, a köldökzsinórt se ápolják, sóval se dörzsölik be, ami akkor szokás volt, s be se pólyálják rongyokba. Az apa pedig fogja a gyermeket és kiteszi a mezőre. Még cask nem is olyan helyre teszi, ahol emberek járnak, hanem olyanra, ahol a biztos halál vár rá. Nem rettenetes ez? Ha ma ilyesmi történik, azonnal írnak róla az újságok, bemondják a híradóban.

            Kit jelképez ez a gyermek? Ez nem is kérdés: Izrael népét. Ez a nép mindent Istennnek köszönhet, hisz Ő tette őket néppé. De ez a gyermek rólunk is szól, mi is ilyennek születtünk, ahogy meg is valljuk a bűnvalló imánkban: bűnben fogantattunk és születtünk. Ezért ez a kép alázatra is int minket. Önmagunkban nincs okunk a dicsekvésre. Mi sem vagyunk jobbak, többek másoknál, a jobb a több cask Isten kegyelme, amivel könyörült rajtunk. Mert nézzük cask, a történet egy meglepő fordulatot vesz. Valaki közeledik a kitett gyermek felé. Talán cask egy véletlenül arra sétáló ember?  Nem, hisz tudatosan közeledik a gyermekhez, nem kerüli el, mint a pap és a lévita a bajba jutott embert. Szíve megtelik könyörülettel, együttérez a gyermekkel. S a gyermeknek életet ad. Meglátja a gyermeket ott a vérében, hisz nem mosták le róla a szülés után. Elhangzik egy csodálatos szó: élj! A szülők azt mondták: halj meg, Isten azonban azt mondja: élj! A szülei elvetetteék, Isten magához fogadja, kihozza a halál torkából. Később Jézus így mondja ezt? Én élek, ti is élni fogtok.

            A példázat tovább megy, hisz az Úr gondjába veszi a ygermeket, felneveli a lányt, de ezzzel egy kritikus korszak kezdődik el az életében. De ekkor Isten másodszor is jön, most már a felnőtt lányhoz. És most menyasszonyként magához veszi a lányt. Hogyan lehetséges ez? Hát nem tudja, hogy honnan származik? Egy ilyen lányt elvenni, akinek ilyen múltja van? Pogány szülők, elhagyatott gyermek? De számára mindez nem akadály, szeretete legyőzi ezeket. A 8-ik vers arról beszél, hogy a lány számára ez a szerelem kora. A lány igent mondhat a házasságra, és az Úré lehet. Az Úr elárasztja ajándékokkal, dicsőségével veszi körül. Milyen nagy az a kegyelem, amivel Isten körülvezi népét.

            Ebben a történetben a mi keresztségünket is láthatjuk. Gondolatban képzeljünk el egy keresztelési istentiszteletet. A szülők és keresztszülők jönnek egy gyermekkel a karjukon. Tudják a gyerekről, hogy bármennyire is aranyos és kedves, bűnös emberként született a világra. Amikor a lelkipásztor a gyermek homlokára önti a vizet és megkereszteli a gyermeket a Szentháromság Isten nevében, ugyanaz hangzik el tulajdonképpen, mint ami Ezékiel 16-ban:Élj! Én beveszlek téged a szövetségembe, tea az enyém vagy, én megtartásodat, üdvösségedet akarom, én azt akarom, hogy megismerj engem és nekem szolgálj. Mert egy édesanya életet tud adni egy gyermeknek, de ez cask a kisbetűs élet. De az Úr az, aki a nagybetűs Életet tudja az övéinek ajándékozni. És ez az Istennel megbékélt élet. Ennek az életnek a középpontjában Jézus Krisztus áll. Ez a Lélek általi élet, a megszentelt élet. Ezt az életet Jézus Krisztus drága áron vásárolta meg és ajándékozta nekünk. Tudunk-e mi így tekinteni a keresztségünkre? Tudjuk-e, hogy az Úr épp úgy könyörült rajtunk, ahogy azon a kitett gyermeken is könyörült? Érezzük-e azt , hogy annak ellenére szeret és elfogad minket, hogy nem vagyunk számára vonzó emberek, sőt inkább visszataszítóak vagyunk? Nem véletlenül nevezzük az Istennel való szövetségünket kegyelmi szövetségnek. Isten értehetetlen kegyelme választott ki minket arra, hogy mi az Ő gyermekei legyünk.

            Vigyázzunk, hogy a keresztségünkről sohase gondolkodjunk lekicsinylő módon, hogy az csak egy szokás, egy külsőség. Isten nagyon komolyan vette azt, amikor minket kegyelmi szövetségébe befogadott. S mi mindig hivatkozhatunk erre, magunknál is és másoknál is. Isten nagy szeretete épp abban van, hogy Ő ilyen kitett embereket fogad magához. Hogy azáltal, hogy lehajol hozzájuk, szereti őket, ők egészen más emberekké lesznek, egészen magváltoznak. Akik a keresztségüket megértették, azok tudják, hogy ezután ők már az Úrnak élnek. Olyan nagy kiváltság ez, amiért nem lehet eléggé hálás lenni. Ez azt jelenti, hogy mindent megkapunk, amire szükségünk van. De ez nem csak egy nagy ajándék, hanem ugyanakkor egy nagy felelősség is. Meglátják-e rajtunk az emberek, hogy mi az Isten gyermekei vagyunk? Isten itt azt veti népe szemére, hogy nem volt hálás a könyörülő szeretetért, hogy hűtlen lett Istenhez.

            Az a jó ebben a részben is, hogy nem az ítélet szava az utolsó és a végső szó. Isten azt ígéri, hogy Ő megújítja népét. Isten csodás ígéreteket ad népének, és az Ő népe belekapszkodhat ígéreteibe. Aki ezt a részt elolvassa, az lenyűgözve érzi magát Isten kereső és megbocsátó szertetet által. Milyen kegyelem az, hogy Isten rám tekintett.

            Ebben a fejezetben is Krisztus ragyog fel előttünk. Ő volt az, aki értünk elvetett lett. Annyira elvetett, hogy a kereszten még az Atya is elhagyta. Amikor vérében ott vergődött a kereszten senki se jött arra, hogy könyörüljön rajta. Akik ott voltak, azok a legtöbben még a kereszten is csúfolták és gúnyolták. Ő elhagyottá, kivetetté kellett legyen, hogy mi megtaláltak és kegyelembe fogadottak lehessünk. Krisztus meg kellett haljon, hogy mi élhessünk.

            Ezekben a napokban mindnyájan a temetőkben jártunk, felkerestük szeretteink sírját. A kérdés az, hogy miképp álltunk meg sírjaik mellett? Azzal a gondolattal, hogy ők elmentek és elvesztek, vagy pedig azzal, hogy átmentek és élnek ott Istennél. Akik itt az Úrral éltek, akik bnne hittek, akiket Ő megtalált és magáévá tett, azok halálukban is az övéi maradtak. Akkor már nem kell sajnáljuk őket, hanem irígyelhetjük őket, hogy már megérkeztek a célba, Isten országába. Az a szeretet, amiről ez a fejezet is beszél, majd ott fog beteljesedni és végső valósággá válni. De hitben már most a miénk lehet és ez végtelen örömmel töltheti el a szíveinket. Így éljünk s ha mejd eljön az idő, így tudjunk elköltözni az örök dicsőségbe.

                                                                        Lőrincz István                                                                                    

Tanulságos igék Ezékielről 4

Tanulságos igék Ezékielről 4

            „Text: És kiálta a gyolcsba öltözött férfiúnak, akinek derekán íróeszköz volt. Azt mondta neki az Úr: Menj áta város közepén, Jeruzsálem közepén, és tégy egy jelet minden férfi homlokára, aki sóhajt és nyög az utálatosságok miatt, amiket cselekszenek benne.” (Ezék.9,3-4)

            Aki ezt a fejezetet olvassa, összeszorul a szíve. Hisz a próféta látja, hogy miként jön el Isten ítélete Izrael népére és benne Jeruzsálem lakosaira. Rettenetes dolgok fognak bekövetkezni. A lakosság nagy részét megölik, köztük gyermekeket is. A próféta maga is meg van döbbenve, sokkolják azok az események, amiket megjövendől. De ebben a döbbenetes fejezetben van vigasztalás is. Méghozzá azok számára, akik félik az Urat. Az övéiről még az ítéletben is gondoskodik Isten.

            Ezékiel még mindig a látomás állapotában van. Nemrég Isten őt látomásban Jeruzsálembe vitte és megmutatta neki a várost. Most Isten megmutatja neki a bekövetkezendő ítéletet, ami most már elkerülhetetlen. A próféta hét férfit lát. Ők egy kapun át közelednek a városhoz. Belépnek a templom területére és megállnak az oltár mellett a pitvarban. A hetes szám nyilván jelképes, s azt jelzi, hogy ezek a férfiak Isten nevében jönnek. Ők tulajdonképpen egy kis hadsereg, azt is mondhatnánk, hogy Isten kommandósai. Kezükben egy romboló eszköz, de az egyiknél nincs, ő kivételt képez. Ő a középen áll, s ez azt jelzi, hogy ő közöttük a legfontosabb személy. Két dolog feltűnő rajta: az egyik a ruházata. Gyolcsba van öltözve, ami a papok ruhája volt. A másik feltűnő, hogy a fegyver helyett nála egy írószerszám van.Őt az Úr félre vonja és egy különös parancsot ad neki. Végig kell menjen a városon és meg kell keresse az istenfélő embereket. S ha talál ilyent, akkor annak homlokára az írószerszámmal egy jelet kell tegyen. Az eredeti szövegből az is kiderűl, hogy ez egy kereszt alakú jel tulajdonképpen. Ez a jel azt hirdeti, hogy az illető ember az Úr tulajdona. Ez a jel az illető ember meg fogja oltalmazni az elkövetkezendő ítéletben.

            Milyen kedves gondoskodása ez Istennek. Mielőtt az ítélet elkövetkezne, az övéit biztonságba helyezi.Ez a történet nagyon hasonlít az Egyiptomból való szabadulás történetéreAhogy itt a jel védelmet biztosít, úgy volt akkor is a vér az ajtófélfán. A különbség csak az volt, hogy a védelem ott az egész családnak szólt. Ha a családapa engedelmeskedett, az egész család megmenekült. Itt azonban egészen személyes a felelősség, mindenki magáról kell számot adjon. Úgy ahogy majd az utolsó ítéletkor is mindenki személy szerint kell Isten elé álljon.

            A gyolcsba öltözött férfi átmegy Jeruzsálemen, házról-házra jár. Néha bemártja a pecsétjét a tintatartóba és jelet tesz emberek homlokára. Kik kapnak ilyen jelet? Ezt is pontosan megtudjuk. Különös dolgot mond róluk az ige. Azok kapnak ilyen jelet, akik sóhajtoznak, nyögnek azon utálatosságok miatt, amik a városban vannak. Olyan emberek ezek, akik nem úsznak együtt az árral, akiknek fáj az, ami a városban történik. Az az érzésünk, hogy nem sokan vannak, de vannak. És ez Isten csodája. Isten hűségének a jele, hogy neki van egyháza és Ő megtartja övéit a legnagyobb romlottság idején is. Illés egy adott ponton azt gondolta, hogy egyedül maradt az Isten szolgálatában, de kiderült, hogy még vannak hétezren hozzá hasonló emberek. És így van itt is. Azt gondolnánk, hogy már senki sincs, aki félné az Urat, de íme sokan vannak. Milyen vigasztaló ez a mi számunkra, a mi időnkben is. Hisz ma is nagyon hasonló a helyzet. A hívő emberek kisebbségben vannak. Az egyház szava egyre kevesebbet jelent a világban. De Isten ma is végzi munkáját, Jézus Krisztus gyülekezete ma is él, neki ma is van népe.

            Az istenfélő emberek sóhajtoznak, kiáltanak mindazon utálatosságok miatt, amik Jeruzsálemben vannak: a bálványimádás, a sok igazságtalanság, erőszak és csalás miatt. Az ő sóhajtozásuk mögött ott van az Isten iránti szeretet, buzgólkodás az Ő dicsőségéért. Azok, akik pecsétet kapnak, rettenetesen szenvednek amiatt, hogy mindez megtörténik a jeruzsálemi templomban. Átélnek valamit az Isten fájdalmából. Ezek az emberek szenvedélyesen szeretik Istent és tudják azt, hogy mi az ami kedves előtte és mi az, ami szomorúságot okoz neki. Isten gyermekei ma is nagyon szenvednek akkor, amikor látják a sok bűnt, gonoszságot maguk körül. Amikor az édesanyák megölik szivük alatt a magzataikat, amikor emberek önkezükkel vetnek véget életüknek, amikor házasságok felbomlnak, amikor a pénz lesz az egyetlen érték az emberek számára, amikor a vasárnap olyan lesz, mint a többi anap, amikor a templomok kiürülnek és a kocsmák megtelnek, amikor emberek káromolják az Isten nevét. A kérdés az, hogy mi sóhajtozunk-e ezek miatt? Fáj-e az, amit körülöttünk látunk? Harcolunk-e a bűn ellen, vagy már feladtuk a harcot? Rezignáltan beletörődtünk: legyen, ami lesz, úgy sem tudunk mi semmit se tenni. Kálvin azt mondja, hogy ha valaki kacagva nézi mindazt, ami a világban történik, annak semmi köze sincs Istenhez. A jeruzsálemi hívők példát mutatnak nekünk, ők sóhajtoznak és kiáltanak Istenhez. Pál apostol a Római levél 8-ik fejezetében beszél arról, hogy a Lélek zsengéjének a birtokosai, Jézus gyülekezetének a tagjai is sóhajtoznak.

            Persze arra is vigyázni kell, hogy ne vessük meg azokat, akik az utálatosságokat cselekszik. Ne kezeljük őket felülről, ne tartsuk magunkat jobbaknak náluk, mert nem is vagyunk jobbak. A bűn bennünk is ott van, épp úgy, mint bennük. A különbség csak az, hogy minket Isten kegyelme megváltoztatott, átformált, s ezért mi már másképp látjuk a dolgokat. Mi is bűnösök vagyunk, de mi már nem élünk a bűnben és nem gyönyörködünk abban.

            Miután a gyolcsba öltözött férfi megpecsételi a bűn miatt sóhaajtozókat, az Úr előhívja a hat felfegyvezrett férfit. Ők is végig kell menjenek a városon, de úgy, hogy nem találkozhatnak a gyolcsba öltözött férfiúval. Ők tulajdonképpen csak utána jöhetnek, ott mehetnek végig, ahol ő már a pecsételést elvégezte. Kálvin nagyon szépen magyarázza ezt az igét és azt mondja, hogy a kegyelem megy elől, a kegyelem megy az ítélet előtt. A fegyveres férfiak még csak nem is közeledhetnek azokhoz, akik el vannak pecsételve. Ő kegyelmesen őrzi az övéit, senki se ragadhatja ki őket kezéből. De a többieket meg kell öljék, kezdve a vénekkel. Mi is megdöbbenünk ezeket hallva. Hogy adhatott Isten ilyen kegyetlen parancsot? Miért kell annyi embernek meghalni? Ez az ige azonban világossá teszi azt, amit a Káténk úgy tanít, hogy Isten nem csak irgalmas, hanem igaszságos is. Hogy Istennel nem lehet játszani, hogy Ő türelmes, de ennek is van egy határa, nem végtelen. Aki kegyelmét megveti, az haragjával fog találkozni.

            Az elején elmondtuk, hogy a jel kereszt alakú volt. Ezért nem tévedünk, ha ezt úgy értelmezzük, hogy ez a jel Jézus keresztjére, váltsághalálára mutat. Az fog megmenekülni az ítélettől, aki bűneivel Jézus keresztjéhez menekül. Ez az ige is Krisztus keresztjéhez hajt minket, amiben egyedül van a mi üdvösségünk. Tegyük fel magunknak a kérdést: ha ez a gyolcsba öltözött férfi ma hozzánk jönne, ha a mi utcánkba térne, akkor bejönne –e hozzánk, hogy jelet tegyen a homlokunkra, vagy pedig elmenne a házunk mellett, mert mi nem szeretjük szenvedélyesen Istent és nem sóhajtoznk mindazon utálatosság miatt, ami van a világban. Persze ez a férfi most még nem jár itt közöttünk, de egyszer mi is ott fogunk állni Isten ítélő széke előtt. S akkor csak egyetlen kérdés marad: rajtunk lesz-e a jel?  A keresztségben Isten ezt a jelet már ránk is tette, csak épp higyjünk benne, és kegyelme ne legyen hiábavaló az életünkben.

                                                                                                Lőrincz István

Tanulságos igék Ezékielről 3

Tanulságos igék Ezékielről 3

Text. „És azt mondta nekem: Embernek fia! Törj csak át a falon! Erre áttörtem a falon, és íme egy ajtó volt ott. Majd azt mondta nekem: Menj be és nézd meg a gonosz utálatosságokat, amelyeket ott cselekszenek.” (Ezék.8,8-9)

            Ezékielt ebben a fejezetben a  jeruzsálemi templom falánál találjuk. Egy omladékos résznél áll, ahol a kövek már kimozdultak. A falon egy lyuk keletkezett. Isten parancsára a próféta be kell törjön a résen át a templomba. De ekkor egy különös dologra bukkan, egy ajtót fedez fel, egy titkos ajtót, ami a templom épületébe vezet.

            Miért kell a prófétának betörni a templomba? Azért, mert a templomban rettentes dolgok történnek. Olyan dolgok, amik bántják Isten szentségét és dicsőségét. A próféta most néhány ilyen dolgot láthat. Ezzel Isten arról akaraja meggyőzni a prófétát, hogy népe megérdemli a közelgő ítéletet. Isten népe utálatosságokat cselekszik, ezért az ítélet elkerülhetetlen. Ezékiel ekkor Babilonban van. Miközben házában tartózkodik, felkeresik a vének, Izrael népének a vezetői. A fogságban Isten népe meglehetősen nagy szabadságot élvezett, folytathatták otthoni berendezkedésüket, így itt is lehettek vezetőik, irányítóik. A vének valószínüleg azért jönnek, hogy érdeklődjenek afelől, hogy a próféta kapott-e valamilyen kijelentést az Úrtól. Azt remélik, hogy a prófétának pozitív üzenete lesz. De ebben csalódniuk kell, mert amíg nem akarnak megtérni, addig maguk vágják el a szabadulás útját. A vének látogatása közben a prófétának látomása van. Az Úr tűzalakban jelenik meg és lélekben hazaviszi a templomba. Ott áll, ahonnan erővel hozták el néhány éve.

            Ezékielt az Úr körbehordozza a városban. De ez mégsem egy turisztikai látványosság, nem a legszebb helyeket keresik fel. Mert mik azok a látványosságok, amiket a prófétának meg kell nézni? Hát a különféle bűnök, a sokféle bálványimádás, amit a nép folytat. Közben az Úr állandóan kérdez? Láttad ezt Ezékiel? Láttad az utálatosságot, amit népem művel? Gyere csak tovább, mert még többet mutatok neked. Már a séta elején egy megdöbbentő látvány, hisz a kapunál egy nagy bálványkép áll, úgymond az utca közepén. Ezt a képet mindenki látja, aki Jeruzsálembe jön, nem lehet kikerülni. Valami félelmetes dolog, hisz az a város, amit Isten lakóhelyéül választott, most a bálványimádás középpontja lett. Képzeljük el, hogy milyen nehéz lehetett azoknak itt lakni, akik őszinte szívvel akarták az Urat szolgálni. Otthon a gyerekeknek magyarázták a szülők, hogy miként kell teljes szívvel az Urat szolgálni, s amikor kisétáltak a városba, a gyerekek látták a nagy bálványképet maguk előtt. De nem így van ez ma is? Hát nem ott függnek a bálványképek a hatalmas reklámpanókon? Lépten nyomon bűnre csábító bálványképek.  Ennek a képnek a neve: a bosszúság bálványa, mert Istent nagyon bosszantja ez a kép. Isten nem engedi meg, hogy népe képeket, bálványokat, embereket imádjon, hisz Ő féltőn szerető Isten. Isten nem lakhat olyan helyen, ahol bálványok vannak, és azokat imádják.

            A séta tovább folytatódik. A kaputól eljutnak a templomhoz. Itt is akar Isten mutatni valamit a prófétának. A különös az, hogy nem a hivatalos bejáraton mennek be a templomba, hanem egy titkos ajtón keresztül. A titkos ajtó egy rejtett helyre vezet, s itt pedig rettenetes dolgok történnek. Az ige ezeket egyszerűen gonosz utálatosságoknak nevezi. Mit lát Ezékiel, amikor belép az ajtón? Egy olyan helyiséget, aminek a falai ki vannak festve. A képek állatokat ábrázolnak, amik az egyiptomi kultuszból származnak: kigyó, krokodil, macska és más olyan állatok, amiket ott imádtak. Ennek lehetett egy politikai felhangja is, hisz azt tudjuk, hogy ezekben az években Júda Egyiptomnál is keresett segítséget. Ezen kívül a próféta férfiakat is lát, akiknél tömjénező edény van, hogy áldozatot mutassanak be szintén egyiptomi isteneknek. A döbbenetes az, hogy ezt a bálványimádást épp a 70 vén műveli, akiknek az lenne a tisztük, hogy az Úr szolgálatában buzgólkodjanak. Sők járnak elől a bálványimádásban, méghozzá a templom épületében. Ők arra hivatkoznak, hogy az Úr amúgy sem látja és az Úr már elhagyta az országot. S ha már elhagyott, akkor keressünk segítséget a bálványoknál. Az Urat hibáztatják azért, hogy más isteneket imádnak. Micsoda tévedés, a feje tetejére állítják a dolgokat. Mert nem Isten törte meg a szövetséget, hanem ők, s az hogy visszavonult, az ő bűnük miatt volt. Ahelyett, hogy megalázkodnának, még ők állnak az erdő felől. Ahelyett, hogy megtörné őket az ítélet, még keményebbé lesznek. Kálvin azt mondja e vers magyarázatánál, hogy beleharapnak  gyeplőbe, amivel Isten irányítani akarná őket.

            Milyen komoly figyelmeztetés ez a mi számunkra. Hány ember szájából halljuk ma is a panaszt: Isten elhagyott minket. Elhagyta népünket, országunkat, Európát. A vének panasza nagyon  időszerű. Isten visszavonult a világból, nem érezzük jelenlétét, miért engedi meg mindezt, ami történik, miért nem avatkozik be az eseményekbe? Mit tesznek az emberek ilyenkor, amikor ezek a kérdések feltörnek bennük? Egyesek elfordulnak teljesen Istentől és egyháztól. Mások sajnos még rosszabbt tesznek, okkult dolgok felé fordulnak. Mások a szabadosság útját választják, felrugják az isteni törvényeket, az erkölcsi normákat s kicsapongó életet élnek. Azt teszik, ami nekik élvezetet nyújt. Pedig nem ezt kellene tenni. Meg kellene alázkodni, bűnbánatot kellene tartani. Ez lett volna akkor is a megoldás és ez lenne ma is. Meglátni azt, hogy Isten a mi bűneink miatt marad távol tőlünk. Kérni buzgón azt, hogy térjen vissza hozzánk.

Isten tovább vezeti a prófétát, s ott meg azt látja, hogy asszonyok egy csoportja siratja Tammúzt, ez egy termékenységi isten volt, aki ősszel úgymond meghalt és tavasszal feltámadt. Milyen msszire jutott Isten népe! Hát nem az Úr az, aki termékenységet és minden áldást ad az Ő népének, idegen istentől kell azt kérni? Aztán továbbmenve azt látja, hogy 25 férfi a Napot imádja, háttal a templomnak. És ezt pont az oltár mellett teszik, amelyik Isten imádására kellene  indítsa őket.Isten nem győz csodálkozni, hogy ide jutott a népe.

Képzeljük el mot az, hogy az Úr a mi templomunkba, a mi gyülekezetünkbe tör be, mit látna ott? Mi van a templom falai mögött: Vajon, akik ott vannak, mind igazán szolgálják az Urat? Vagy már az egyházban is eluralkodott a hatalomvágy, a pénz imádása, a saját dicsőségünk keresése? Vajon nincsenek-e nekünk is utálatos bálványaink? Amik lassan oda kerültek Isten helyére, amikre több időt szánunk, több figyelmet fordítunk mint Istenre? Mi áll az Isten szolgálatának útjában? Most a reformáció ünnep körül jó nekünk ezekről a kérdésekről elgondolkodni. Persze vannak jó dolgok is az életünkben, s gyülekezeteink életében, ezért nagyon hálásak kell lennünk. Azért, hogy reformátori örökségünket nem tékozoltuk el, nem tagadtuk meg, hogy van leki élet, ébredés, megújulás.

            Ez az ige komoly figyelmeztetés számunkra.Vizsgáljuk meg életünket, s ha kell tudjunk bűnbánatot tartani, megújulni. Mi büszkék vagyunk arra, hogy egy szüntelen megújuló egyháznak vagyunk a tagjai. De legyünk is azok. Legyünk élő egyház, élő gyülekezet. Akkor Isten nem fog elhagyni minket, nem fogja elhagyni országunkta, népünket, hisszük Európát sem. Hisz ezen a földrészen 500 év óta annyi áldást adott az egész világ számára. Imádkozzunk hát, hogy Isten újítsa meg életünket, újítsa meg gyülekezeteinket, ezt az egész világot.

                                                                                    Lőrincz István

Tanulságos igék Ezékielről 2

Tanulságos igék: Ezékiel 2

 „Embernek fia! Őrállóúl adtalak Izrael házának,hogy ha szót hallassz a számból, intsd meg őket az én nevemben.” (Ezék.3,17)

            A régi településeken, főleg a várakban mindig volt egy őrtorony. Régen erre nagy szükség volt a település biztonsága szempontjából. Ha az ellenség közeledett riadót kellett fújni, fegyvert kellett ragadni, és kész kellett lenni a védekezésre. Ezért nagyon sok függött, attól, hogy az őr éber volt-e vagy sem. Ha véletlenül elaludt, az ellenség hirtelen, meglepetésszerű támadást hajthatott végre.  Nos, egy ilyen őrtoronyról, s még inkább a benne levő emberről van szó ebben az igében. Mert Istennek egy sajátos feladata van számára. Az őrálló képével sokszor találkozunk az Ószövetségben. A régi Keleten, de Nyugaton is, minden városnak volt őrtornya és őrállója. Ők veszély esetén riadót fújtak, hogy figyelmeztessék a népet a veszélyre.

            Az, hogy Isten Ezékielt őrállóvá teszi, az Ő nagy hűségét mutatja népe iránt. Mert most veszély van, Isten ítéletének sötét fellegei gyülekeznek Izrael népe felett. Az ítélet jön, de Isten mégse akarja népe romlását. Ezért állít őrállót, ezt nem Izrael kérte, ez Isten ajándéka népe számára. Isten ma is őrállókat állít. A csoda az, hogy gyarló, gyenge embereket használ fel erre. Ezékiel is csak embernek, vagyis Ádámnak a fia. Ez nagy vigasztalás a mai őrállók számára. Mert a gyülekezet felett ma is őrködni kell. Ma is vannak veszélyek. Az ellenség ma sem alszik. Ordító oroszlánként jár körbe, keresvén kit elnyeljen. Egy célja van, hogy megakadályozza Isten országának az építését. A mai őrállók mindenek előtt a lelkipásztorok és presbiterek. Nekik szent kötelességük vigyázni példáúl arra, hogy az evangélium tisztán hirdettessék, hogy azt ne hígitsuk fel, ne próbáljuk a korszellemhez igazítani. Az Isten mai népét is sok veszély fenyegeti: világiasság, felületesség, félszívűség, önzés, anyagiasság, élvezethajhászás. Az ördög nagyon jól tudja, hogy kit mivel tud könnyebben behúzni. De őrálló a maga helyén minden szülő és nagyszülő is. A család feletti vigyázás is óriási felelősséggel jár. De őrállók a tanítók, tanárok is, akik a jövő nemzedékeket nevelik. Őrálló minden keresztyén ember, hisz mindenki felelős mindenkiért a gyülekezet közösségében.

            Mi szükséges ahhoz, hogy valaki jó őrálló legyen? Hát az, hogy éber legyen, ne aludjon. Erre nagyon hajlamosak vagyunk, gondoljunk csak a tanítványokra, akik egy órácskányi időt se tudtak Jézussal imádságban eltölteni, elnyomta őket az álom. Hány emberrel megtörténik az, hogy eljön ugyan a templomba, de végig alszik. Az egyik gyülekezetemben volt egy férfi, aki állva is horkolva aludt. Az érdekes az volt, hogy amikor egyszer megpróbáltam vele erről beszélgetni, akkor elmondta, hogy tévézés, filmnézés közben soha se álmos, éjszaka sem. Mennyire látszik ebből is, hogy az alvás mögött ott van a nagy „altatómester”, aki álmot bocsát szemeinkre. A Szentírásban Jézus a vigyázást mindig az imádkozással kapcsolja egybe. Az őrállók mindig imádkozó emberek. Hogy is tudnánk mi vigyázni, ha ehhez nem kérnénk naponta erőt az Úrtól? Imádkozzunk azért, hogy mindegyikünk a maga helyén lehessen jó vigyázó, jó őrálló!

            Ezékiel pontosan megkapja a feladatot is, amit végeznie kell. Neki figyelmeztetni kell a népet az eljövendő ítéletre. El kell mondania, hogy nem lehet bűntetlenül elfeledkezni az Úrról. A próféta az intést az Úr szájából kapja, először ő hallja meg s utána mondja tovább a népnek. Mielőtt száját megnyitná, a füle kell nyitott legyen. Így lesz szavainak súlya, tekintélye. Minden őrálló tudatában kell legyen annak a felelősségnek, hogy ő Isten szócsöve, szája. De nem túl egyhangú ez a szolgálat? Csak inteni? Hát hol marad a vigasztalás, a bátorítás? Most az intés ideje van, eljön az ideje a vigasztalásnak is.  Így van ez ma is, van amikor inteni kell, van pedig olyan, amikor sokkal inkább vigasztalni kell. Ez sok mindentől függ, de Isten szolgái, ha figyelnek küldő Urukra, meg fogják ezt érezni.

            Vigyáznunk kell arra, hogy jól lássuk Ezékiel szolgálatát. Neki inteni kell, ítéletet kell hirdetni. De ezt nem hidegen és szívtelenül teszi. Ezekben a szavakban érezzük Isten forró, szenvedélyes szeretetét. Mi emberek sokszor nagyon kegyetlenűl tudunk bánni egymással, az intést is így végezzük. Istennek a szíve az intésben is ott dobog. Mert az intés nem öncélú. Miért inti meg a szülő a gyermekét? Hát azért, mert szereti s javát akarja. Egy jó szülő nem azért inti meg gyermekét, mert élvezi ezt, hanem azért mert dobog a szíve a gyermekéért, s nem akarja, hogy az rossz útra térjen.

            Isten egészen pontosan meghatározza az intés részleteit is.A prófétának különbséget kell tenni az igaz és hitetlen között. Az is érdekes, hogy mindkét csoportról egyes számban ír, s ez azt jelenti, hogy mindenkihez személyesen kell szólni. Persze ez nem könnyű kérdés, mert mi nem tudhatjuk azt, hogy ki az igaz és a hitetlen, de azért az emberek életében ennek vannak ismertető jelei. A hitetlen ember az, aki Isten nélkül éli az életét. Ezeket sajnos nem is mindig a templomfalakon kívül kell keresni. El kell mondani az ilyen embernek, hogy ha ebben megmarad, nem lesz jó vége az életének. Persze ezt nagy tapintattal és szeretettel kell megtenni, úgy hogy az illető érezze, hogy mennyire fáj az nekünk, hogy nem az Istennel éli az életét. De sokkal inkább fel kell mutatni az ilyen embernek, hogy milyen jó dolog Istennel járni, hogy milyen nagy áldások vannk ebben.

            Az is különös, hogy az igazat is meg kell inteni, nem csak a hitetlent. Akinek az életében látszik az élő hit, az Istennel való járás. Miért kellene az ilyen embert inteni, hisz az ő élete rendben van? Hát azért, mert őt meg az a veszély fenyegeti, hogy lassan eltávolodhatik az Úrtól. A gyakorlat azt mutatja, hogy sok olyan igaz van, akik valamikor égtek az első szeretetben, hűségesek voltak a bibliaolvasásban, imádságbn, templombajárásban, most mindezekben ellankadtak, kihűlt a hitéletük, sokszor már csak a forma maradt, s a tartalom megüresedett. Az igazakat mindig kitartásra kell buzdítani, hogy mindvégig álljanak meg a hitben, hogy vigyázzanak a kísértésekre, veszélyekre. Látjuk tehát, hogy az intésre mindenkinek szüksége van, a hitetlennek és igaznak egyaránt.

            Ez az ige önvizsgálatra szólít minket, végezzük-e mi az őrálló szolgálatát, figyelmeztetjük-e az embereket , elmondjuk-e nekik az evangéliumot? Próbáljuk-e hivogatni a gyülekezetbe azokat, akik elmaradoztak, mondunk-e egy-egy igét azoknak, akiknek porosodik a Bibliájuk? Fáj-e az, amikor látjuk, hogy az emberek eltávolodnak Istentől és a gyülekezettől?

            A legfontosabb itt a próféta felelőssége. Az őrálló ott a toronyban felelős volt az egész város biztonságáért, védelméért. Képzeljük el, hogy az őrálló elalszik s felelőtlensége miatt az egész várost kiírtja az ellenség. Ennyire komoly dolog az, ha miattunk emberek kárhoznak el, mert mi nem figyelmeztettük őket.

            Amikor ezt halljuk, a hideg végigfut a hátunkon és kérdezzük? Ki merészeljen, lelkész, presbiter, őrálló lenni? Ki alkalmas erre? Senki, bizonyára senki. De volt Valaki, aki igazi Őrálló volt és ez maga az Úr Jézus Krisztus. Ő tökéletesen betöltötte ezt a feladatot, s kész volt meghalni is azért, hogy Őt követve merjünk mi is kis őrállók lenni. Rá számíthatunk, hogy Ő segít, hogy Ő velünk marad minden napon a világ végezetéig.  Pünkösdkor kitöltötte ránk Szentlelkét, s annak erejével mi is tudjuk végezni ezt a szent szolgálatot.

                                                                                                Lőrincz István

Tanulságos igék Ezékielről 1

Tanulságos igék Ezékiel könyvéből 1

            Text.”Azt mondta nekem:Embernek fia! Elégítsd meg hasadat, és töltsd meg bensődet ezzel a tekerccsel, amelyet neked adok. Ekkor megettem azt és az olyan lett számban, mint az édes méz.”(Ezék.3,3)

            Ezékiel egy a négy ú.n.nagy próféta közül, Krisztus előtt 592-593-ban hívta őt el az Úr. Papi családból származott, elhivatásakor Babilonban lakott a Kébár folyó, csatorna partján.Nabukodonozor király sok más , főleg magas származású emberrel együtt deportálta Babilonba. Nevének jelentése: az Úr erős, illetve Isten erőssé tesz. Erre szüksége is volt, hisz sok nyomorúságban volt része. Ezékiel tehát a babiloni fogság idején élt. Fontos tudnunk azt, hogy a deportálás két részben történt 597-ben már elhurcolták a nép egy részét, köztük Ezékielt is, később 586-ban a templomot is porig rombolták s ekkor elvitték a nép maradék részét is. Ezékiel tulajdonképpen fel kellett készítse a népét erre a borzalmas ítéletre. Igehirdetése nagyon kemény, leleplező. Ő egy ítéletet hirdető próféta. Miután megjön Jeruzsálem pusztulásának híre egy nagy változás áll be igehirdetésében. Ettől kezdve vigasztal és szabadítást hirdet.

            Ebben az igében arról van szó, hogy Ezékiel meg kell egyen egy könyvtekercset. Nyilván ez nem valóságos volt, hanem látomásszerű. Különös parancs ez, de különös az üzenete is. Mi is élnünk kell a teljes Szentírással, lelkileg meg kell azt együk. De vegyük sorba az eseményeket. A próféta tehát Babilonban van, ahol a deportáltak új életetet kellett kezdjenek. Úgy tűnik, hogy elég nagy szabadságot élveztek ott, jól beilleszkedtek és kezdik otthon érezni magukat Babilonban. Elfeledkeznek az Úrról, nem tértek meg és nem alázkodtak meg. Ahelyett, hogy megtörte volna őket a nagy próba, még jobban megkeményedett a szivük. Egyfajta optimizmus van bennük, hogy ez az ítélet nem is olyan súlyos, s pár év múlva visszatérhetnek hazájukba. De ez nem így lesz, ha Isten népe nem tér meg, rettenetes dolgok fognak történni, Isten nem engedi meg népének, hogy fél szívvel szolgáljanak neki.

            Ebben a helyzetben kb.30 éves korában kezdi el Ezékiel az igehirdetést. Ezt ő sem gondolta volna, hisz ő papnak készült s próféta kell legyen mégpedig Babilonban. Érdekes, hogy Isten őt embernek fia-ként szólítja meg, 93-szor találkozunk majd az egész könyvben ezzel a kifejezéssel. A nevét soha nem ejti ki Isten. Ebben az összefüggésben ez annyit jelent, mint Ádámnak a fia. Ez alázatban tartja őt, ő is csak egy ember, Ádám leszármazottja, bűnös, gyenge ember, önmagában senki és semmi. De ez a kifejezés bátorító és vigasztaló is, hogy Isten ilyen genge és bűnös embereket akar és tud felhasználni. Amikor teljességgel alkalmatlannak érezzük magunkat a szolgálatra, akkor vagyunk a legalkalmasabbak. Isten a népet is bemutatja Ezékielnek. Itt se szépít semmit, a próféta ne tápláljon illuziókat a hallgatóival kapcsolatban.Pártütőknek, makacs szívüeknek nevezi őket, sőt azt mondja, hogy skorpiókkal kell együtt lakjon. Micsoda gyülekezete volt ennek a prófétának! Ezt egy lelkipásztor se kívánná ma. De nem ilyenek vagyunk mi mind természettől fogva? Nem ilyen kemény a mi szívünk is Istennel szemben? De nagy kegyelem, hogy Isten ilyen embereknek hirdetteti igéjét, és ilyen embereket tud megváltoztatni, átformálni.  A próféta kell hirdesse az igét s nem szabad törődnie azzal, hogy a hallgatók miként reagálnak erre. Mert könnyű hirdetni az igét ott, ahol azonnal áldott gyümölcsöket lát az ember, de nehéz ott, ahol semmi eredmény nem látszik.

            S most jön ez a különös látomás. A próféta egy kezet lát, nyilván Isten keze ez, amiben egy könyvtekrcs van. Legalább képen láttunk már ilyent el tudjuk képzelni. Isten a tekercset kibontja, az is különös, hogy mindkét felén tele van írv, normális esetben a papíruszra csak egik oldalán írtak. Úgy látszik Istennek annyi üzenete van, hogy mindkét felére szüksége van. Mi van a tekercsen: örömüzenet, evangélium? Nem, hanem gyászének, panasz és jajszó. Mit kell tennie a tekerccsel? Felolvasni a nép előtt: Nem, meg kell ennie a tekercset. Az eredeti szövegből még inkább kitűnik, hogy hasába kell jusson, és a belső részeit meg kell töltse a tekerccsel. Különös étkezés ez, emészthetetlen eledel, mondanánk mi. Hogy lehet ezt lenyelni?  Mit jelent ez? Két dolgot mindenképpen. Az egyik, hogy a próféta nem a saját szavait mondja el. Ő azt kell mondja, mit az Úrtól kapott. Nem olyan üzenetet, mi tetszik hllgatóinak. Ez mindig nagy kísértés az igehirdetők számára. A második jelentése ennek az evésnek, hogy az ige elsősorbn az igehirdetőt érinti, rajta keresztül megy át, ha valamit megeszünk, az eggyé válik a testünkkel, része lesz annak. Az ige egészen részünkké kell váljon.  Másképp olyanok lennénk, mint az írástudók, akik a keleti bölcseknek megmutatták az utat, de maguk nem indultak el, hogy imádják a megszületetett Királyt. Az igét nem elég kívülről ismerni, belülről is kell. Mert az ige csak belülről tudja átformálni az embert.

            Edd meg a tekercset, ez a parancs mindnyájunkhoz szól. Mit teszünk mi az igével, amit Isten felénk nyujt? Mert az nem kérdés, hogy ez a kéz most is nyul felénk Az ige jön az igehirdetésben, a tanításban, otthoni csendesóránkban. Milyen nagy áldás az ige számunkra, tudatában vagyunk-e ennek, értékeljük-e ezt, ahogy illik? Mert hány olyan ember van ma, akiknek Isten hiába kínálja az igét, nekik ez nem kell. Van, akik kerek-perec elutasítják, van akik úgymond udvariasan teszik, de a lényeg ugyanaz. Pedig ige nélkül nincs igazi élet.

            Ezékiel engedelmes volt a parancsnak és megette a tekercset. S utána csoda történt: olyan édes lett az íze szájában, mint a méz. Különös, hisz a tekercs ítélettel volt mindkét oldalon teleírva. Minden volt, csak evangélium nem, ez pedig nem szokott ízleni az embernek. Sokan úgy köpték volna ezt ki, amint a kserű vizet Márában. Hogy létezik ez, gyönyörködött a próféta abban, hogy Isten el fogja pusztítani Jeruzsálemet, gyönyörködött abban, hogy az emberek elvesznek, elkárhoznak? Egy irgalmatlan és kegyetlen ember ez az Ezékiel? Szó sincs róla, sokkal inkább sokkolta őt ez az üzenet, egy hétig szólni se tudott. De ő tudta azt is, hogy Isten soha nem mond csak ítéletet, hogy Ő nem gyönyörködik a bűnös halálában. A próféta az ítéletben is érzi Isten szeretetét. Tudja azt, hogy még az ítélet is a megtartást szolgálja.

            Ez nálunk is kell legyen. Mert áldás az is, mikor az Úr megdorgál minket. Amikor megmutatja bűneinket. Az édes az ebben, hogy épp így menekülünk a kegyelemhez, így találjuk meg a kegyelmet, amit Ő Jézus Krisztusban készített el a mi számunkra. Az ige mindig édes, mert mindig jót munkál az életünkben.

            Ez az ige is Jézus Krisztusra mutat.Ha volt valaki, aki megette a tekercset, akkor az Ő és senki más. Ő mondta azt magáról, hogy neki az eledele az, hogy cselekedje Atyja akaratát, és elvégezze a munkát, amit rá bízott. Krisztusban az ige testté és vérré lett. Ez Őt végül is a keresztre vitte. Ő is pártos népnek kellett hirdesse az igét, kik nem hallgattak rá. Ő megtette azt, amit sem Ezékiel, sem a többi próféta nem tuott mgtenni: meghalt a népért, meghalt a világért, meghalt minden emberért. Miért tette ezt? Hogy nekünk üdvösségünk legyen, hogy mi élhessünk általa. Az ige erről tesz bizonyságot, ezért nekünk nincs más feladtunk, mint hallgatni az igét, magunkba fogani, engedni, hogy végezze el bennünk is áldott munkáját. Akkor Jézus halála nem volt hiabavaló a mi életünkben.

                                                                                                Lőrincz István.