Tanulságos igék a gyülekezetről 7

Tanulságos igék a gyülekezetről 7

Text: „Pétert tehát börtönben őrizték, a gyülekezet pedig buzgón imádkozott érte Istenhez.” (Ap.csel.12,5)

            Szép szokás gyülekezeteinkben, hogy januárban-februárban egy héten át összegyülünk, hogy a világon élő sok más felekezetű és nyelvű keresztyén testvéreinkkel együtt imádkozzunk. Ezt nevezzük egyetemes imahétnek. De ez nem jelenti azt, hogy mi csak ezen a héten kellene imádkozzunk, tulajdonképpen minden hét imahét kellene legyen. Hisz az imádság elválaszthatatlanul hozzátartozik a gyülekezet életéhez. Az első jeruzsálemi gyülekezetről olvassuk, hogy ők naponta foglalatosak voltak a könyörgésben. Azt kell megállapítanunk, hogy az imádkozással sajnos sok baj és nehézség van a gyülekezeteinkben. Ezt mutatja a bibliaórákat látogatók alacsony száma, sok gyülekezetben nincs is bibliaóra, ahol a közös imádságnak helye és lehetősége lenne. Nem kevés azon egyháztagjaink száma, akiknek nincs imaélete. Sokan ilyeneket mondanak, ha az imádságról esik szó: „ó, én nem imádkozom, mert a dolgok úgyis a maguk rendjén mennek. Imádkoztam, de ahelyett, hogy javult volna a helyzetem, még súlyosabbra fordult. Imádkoztunk egy beteg gyógyulásáért, de a beteg meghalt, nem gyógyult meg. Imádkoztam, hogy az Úr rendeljen társat, s még mindig egyedül vgyok. Már nem imádkozom, hogy nehogy még nagyobb legyen a csalódásom és kiábrándulásom.” Sok ember ezért nem csak Istenből ábrándul ki, hanem az imádság értelméből is, és abbahagyja azt. Az imádság krízise, a hit krízise is. Aki ilyeneket mond, aki ilyeneket él át, az nem fog részt venni a gyülekezet imádságában sem.

            A Biblia sok példát szolgáltat arra nézve, hogy a hívők mindig az imádság emberei voltak. Gondolhatunk itt Mózesre, Illésre, Jeremiásra, Dánielre, Nehémiásra, Annára, Lidiára, Pál apostolra és sorolhatnánk még tovább. Ezek mind az imádság emberei voltak, mert élő kapcsolatuk volt Istennel. De a legnagyobb példaképünk az imádságban is maga Jézus Krisztus, Ő mindig imádkozott, még a kereszten is több imádságot mondott el. Jézus sokszor buzdította tanítványait az imádkozásra, és szép példákat adott arra nézve, hogy Isten meghallgatja az imádságainkat. Azt mondta, hogy egy édesapa nem ad kenyér helyett követ a gyermekének, hogy ne adna Isten jókat azoknak, akik ezt tőle kérik? Az imádság titka az Istennel való élő kapcsolat, akinek ez hiányzik az életéből, annak sok nyomorúsága és hiányossága lesz az imaéletben.

            Ez a személyes kapcsolat nem csak a belső szobánkban való imádkozásra, hanem a gyülekezeti imádságra is érvényes. Ebben a plussz, a többlet, hogy testvéreinkkel is együtt vagyunk és együtt jöhetünk kéréseinkkel, hálánkkal Istenhez. Az fog a gyülekezetben imádkozni, aki otthon is rendszeresen imádkozik. A közös imádságnak nagy ereje van. Történelmi példák is vannak erre. 1996-ban a Délafrikai Köztársaság fővárosában, Pretoriában több mint 30.000 ember gyűlt össze a parlament körül imádkozni. Ugyanazon a napon sok gyülekezetben is százak gyűltek össze imádkozni. Feketék és fehérek megvallották bűneiket, egymás felé táplált bizalmatlanságukat, előítéleteiket, gyűlöletüket és Isten nagy csodát tett. Halálos ellenségek tudtak megbékülni, a feketék és fehérek egymás testvéreivé tudtak válni. Az Ap.csel.1,14-ben arról olvasunk, hogy abban bizonyos felső szobában mintegy 120 ember gyűlt össze imádkozni, nagyon különböző emberek voltak ők. Ott volt Máté, aki régente a római hatalom kiszolgálója volt vámszedőként, de ott volt Simon, a zélóta is, aki gyűlölte régente a rómaiakat. Két olyan világ volt együtt, akik Krisztus nélkül sohasem tudtak volna egymással találkozni, nemhogy imádkozásról lehessen szó.  S íme ez a két ember ott ül békében egymás mellett és imádkozik. A Bibliában is sok példa van arra, hogy a gyülekezet imádságának nagy ereje van. Péterért imádkozik a gyülekezet s kiszabadul a börtönből. Szinte ők se hiszik, hogy ez megtörténhet, de imájukra válaszként egyszer csak ott áll Péter az ajtó előtt, ahol a gyülekezet össze van gyűlve imádkozni. Persze, ez nem mindig történik így. Bizonyára Néró alatt is buzgón imádkoztak a keresztyének, hogy Isten őrizze meg az életüket s mégis oroszlánok elé kellett menni. De az még nagyobb dolog volt, hogy erre is készek voltak Krisztusért és Isten dicsőségéért. Mert nekünk mindenek előtt ezt kell kérni: hogy Isten országa növekedjen s az Ő gyülekezete tudjon akarata szerint s neve dicsőségére élni. Isten sokszor nem változtatja meg a körülményeket, amik között élnünk kell, de az imádság megváltoztat bennünket s így a körülményeket is el tudjuk fogadni és hordozni, amik eddig elhordozhatatlannak tűntek. Hálával tudjuk hordozni azt, amit eddig zúgolódva és panaszkodva tettünk.

            A gyülekezet imádsága sokkal több, mint az, hogy kérünk bizonyos dolgokat. Megvalljuk bűneinket és hálát adunk a bűnbocsánatért. Dícsőitjük Istent a Krisztusban adott megváltásért. Ez annyira hiányzik  gyülekezeteink életéből. A Bibliában nagyon sok dícsőitő imádságot találunk főleg a Zsoltárokban és a Jelenések könyvében. Ez annál is figyelemre méltóbb, hisz tudjuk, hogy ez a könyv a szörnyű császárkultusz és a kemény keresztyén-üldözés idején született. De a gyülekezetek ajkán ekkor sem halkult el az Istent dícsőitő imádság.

            Vajon miért olyan kevés az imádság, főleg a dícsőités gyülekezeteink életében? Ennek sok oka lehet. Az egyik, hogy sokkal inkább a földi dolgokra, a nehézségekre, a körülményekre nézünk és nem Istenre és az Ő ígéreteire. Akadály lehet a bűn is, amit megtűrünk sokféle formában az életünkben. Azért is baj lehet az imaéletünkben, mert nincs üdvbizonyosságunk. Sokszor próbáltam embereket vigasztalni az üdvösség bizonyosságával s a legtöbbször ilyen válaszokat kaptam: majd bejutunk oda, ha megérdemeltük, ha Isten úgy döntött, akkor lesz üdvösségünk. Sok hívünk nem látja, nem érti azt, hogy az üdvösség nem a mi érdemünk, teljesítményeink alapján adtaik, hanem kegyelemből s nekünk csak hittel el kell azt fogadni. De ha valaki ezt nem fogadta el, s ezt nem hiszi szilárdan, az hogyan tudja dícsőiteni Istent?

            Látnunk kell azt is, hogy e mögött az ősi ellenség, a Sátán áll. Ő azt akarja, hogy ne dícsőitsük Istent, mert nagyon jól tudja, hogy ebben nagy erő van. Az imádságnak, a dícsőitésnek nagy ereje kisugárzása van, győzelmes keresztyén életet eredményez, de épp ezt nem akarja a Sátán. Ne adjunk esélyt neki arra, hogy elbizonytalanítson a hitünkben, hogy meglankadjunk az imádkozásban. Sok példa van arra, hogy az Istent dícsőitő nepnek  Ő győzedelmet ad. Gondoljunk csak Józsafát királyra, amikor a dícsőitő kórus ment a sereg élén és kardcsapás nélkül győzelmet arattak az ellenség felett..

            Az imádság áldott szolgálatát azok is végezhetuk. Akik példáúl már ágyhoz vagy házhoz vannak kötve és nem jöhetnek el a templomba, de otthon végezhetik ezt az áldott szolgálatot.

                                                                        Lőrincz István