Tanulságos igék a kiválasztásról 4

Tanulságos igék: Az elhívásról és kiválasztásról 4

               „ A pogányok pedig ezeket hallván örvendeztek és magasztalták az Úrnak igéjét, és akik csak örök életre választattak, hittek” (Ap.csel.13,48)

   „Egy Lidia nevű, Thiatíra városbeli bíborárus asszony, aki félte az Istent, hallgatott reánk. Ennek az Úr megnyitotta szívét, hogy figyelmezzen azokra, amiket Pál mondott.” (Ap.cse.16,14)

   Pál és Barnabás a pisidiai Antiókhiában ( ez nem az az Antiókhia, amelyikben ők hosszú időn át munkálkodtak, s melynek gyülekezete kiküldte őket a missziói munkára), az ottani zsinagógában prédikálnak a zsidóknak és azon pogányoknak, prozelitáknak, akik  hozzájuk csatlakoztak. Ők ott egyszerűen hirdetik, hogy Isten beteljesítette az atyáknak adott ígéretét Jézus halálból való feltámasztása által. Amit Isten évszázadokon át megígért, azt most beteljesítette. Hirdetik, hogy más névben nincs megtartatás, csakis az Ő nevében, hogy csak egyedül Ő vezet el minket az üdvösségre. Hogy a törvény nem ígazíthatja meg az embert, hogy a törvény cselekedetei által senki sem  üdvözülhet. Csak a Krisztusban való hit által juthatunk el az örök életre. Ez volt Luther felismerése is a reformáció kezdetén, ez a felismerés nyitotta meg előtte is a menny kapuját. Pál és Barnabás nagy erővel kérik a hallgatóikat, hogy ezt az örömüzenetet ne vesék meg, hanem fogadják el és éljenek általa. Ennek az igehirdetésnek kettős hatása volt: egyesek elfogadták ezt az üzenetet, hittek, mások azonban elutasították azt. Mert az igehirdetés nyomában mindig döntések születnek. Vannak, akik meghajolnak előtte, elfogadják váltságát, mások azonban elfordulnak tőle.

   Itt a Szentírás egyik legnehezebb kérdéshez érkezünk el, a hit és hitetlenség, az elfogadás vagy megkeményedés kérdéséhez. Ebből a zsinagógából az emberek két irányba indultak el: vagy az üdvösség vagy a kárhozat útján. Sokan azok közül, akik eddig a pogányság útján jártak, megfordultak, örvendeztek azon, hogy számukra is van megtartatás, hogy ők is Isten áldott gyermekei lehetnek. Kik voltak azok, akik hittek. Az ige azt mondja, hogy azok, akik erre elválasztattak. Akik erre eleve elrendeltettek, mondhatjuk másképpen. Itt a predesztináció titkával állunk szemben, ami nem kevés fejtörést okoz a keresztyén ember számára. Tudjuk azt, hogy a gondot az okozza a mi gondolkozásunkban, hogy mi olyan nehezen értjük meg, hogy egyfelől Isten választ ki az üdvösségre, másfelől az ember is felelősséget hordoz ebben.

   Mert valóban igaz, hogy a Szentírás ebben a kérdésben kétféleképpen tanít. Megvannak benne a súlyos, abszolút és örök predesztinációt hirdető versek, de megvannak azok is, amelyeket olvasva valóban úgy tűnik, hogy minden az embertől függ, minden az ő döntésén múlik. Itt ebben a fennt idézett igében valóban az van, hogy Pál beszédének azok hittek, akik az örök életre választattak. Más helyeken viszont azt olvassuk, hogy az ember az oka hitetlenségének, a maga bűne miatt fog elveszni. Ez a kettőség nagyon sok gondot okoz mind a mai napig a Bibliát őszintén olvasó embernek. Ennek az oka az, hogy a Szentírás az emberiség történetének elbeszélését és megítélését kétféleképpen tárgyalja. Vagy az Isten szemszögéből nézi az eseményeket, vagy pedig az ember oldaláról közelíti meg a dolgokat. Van egy isteni és egy emberi oldal. A mi számunkra ez két olyan párhuzamos, ami sohasem találkozik a mi szemünk előtt, de Istennél igen. Hadd mondjunk erre egy példát. Az Ap.csel.4,27-28-ban a hívők így imádkoznak: mert bizony egybegyűltek a te szent Fiad, Jézus ellen ( ez az emberi vonal) akit Te felkentél (isteni vonal) Heródes és Pilátus a pogányokkal és Izrael népével, hogy véghezvigyék (emberi vonal), amikről a Te kezed és tanácsod eleve elvégezte volt, hogy megtörténjenek (isteni vonal). Látjuk itt világosan az emberi vonalat, hogy Heródes és Pilátus a pogányokkal és Izraellel egyetemben felkél Jézus ellen, de ott van az isteni vonal is, hogy ezt Isten keze és tanácsa végezte el. Ezt a két vonalat mi mindig megtaláljuk a Szentírásban, hol külön, hol egymásba fonódva. Még a mi emberi beszédünk is tele van ilyen mondásokkal: az idén jó termés lesz (emberi vonal), ha az Isten valamilyen csapást nem ad (isteni vonal.) Mit érthetünk mi meg ebből? Hát azt, hogy egyfelől a Szentírás határozottan tanítja az Isten szuveranitását, mindenhatóságát, de éppúgy tanítja az ember felelősségét is, főleg ha a bűnről van szó. A Bibliában vannak igék, amik tisztán az Isten munkájára, dolgaira vonatkoznak, s vannak, amik teljesen az ember felelősségét hangsúlyozzák. Az is nyilvánvaló, hogy Isten akarata kétféleképpen van jelen az életünkben: egyfelől titkos, másfelől kijelentett formában. A kijelentett akarat a törvény és evangélium. Ez a mi keresztyén életünk zsinórmértéke. A titok pedig az a mód, ahogyan Isten a világtörténelmet és a mi személyes életünket irányítja. A kijelentett akaratot világosan látjuk és értjük, s igyekszünk ahhoz szabni az életünket, a titkos akarata rejtély marad számunkra, s abból csak annyit látunk, amennyit időnként Isten megmutat nekünk. Amikor a kiválasztásról beszélünk, akkor ezt a két vonalat szüntelen szem előtt kell tartanunk, mert minden félreértés és vitatkozás onnan származik, hogy mi ezt a két vonalat folyamatosan összekeverjük és kijátszuk egymás ellenében.

   Mi a kiválasztásunkat úgy éljük meg, ahogy azt Victor János, egyházunk nagy tanítója illusztrálta. Isten országának kapujára kívül ez van írva: jövel. A bűnös ember ezt meglátja, illetve meghallja a hívást, elkezd vágyakozni Isten után, minden erejét összeszedi, dönt a hívás mellett, Krisztus mellett és belép. De amikor belépett, meglát belülről egy másik feliartot, amelyen már ez áll: Isten hozott. Ezt így éli át mindenki, akinek életébe belenyúlt Isten kegyelme. Amikor a hívás elhangzik, mi úgy érezzük, hogy most minden rajtunk áll, hogy elfogadjuk-e vagy sem a hívást. Úgy gondoljuk, hogy ennek a csodálatos történésnek mi vagyunk a főszereplői. De mihelyst megérkeztünk az Isten szerinti életbe, akkor szép lassan kezdjük másképp látni a dolgokat, és imádattal és hálával valljuk meg, hogy ez az egész az Isten hatalmas műve és munkája volt. Mindent Ő készített elő, és mindent Ő hajtott végre. Végerdményben nem rajtunk, hanem Őrajta áll, hogy üdvösséget kaphattunk. Nem én választottam az Istent, hanem Ő választott engem.

   Látjuk ezt Lidia példájából is. Ő eredetileg egy pogány asszony volt, aki egy adott ponton a zsidó hitre tért. Üzletasszony volt, gyönyörű bíborszövettel kereskedett, s valószínűleg azért jött épp Filippibe, mert ott sok volt a kiszolgált veterán római katona, akiknek jó nyugdíjuk volt, s ezért meg tudták feleségeik engedni maguknak, hogy drága ruhákba öltözködjenek. Ő hallgatta Pál beszédét, aki épp nemrég érkezett a városba Isten kifejezett vezetése nyomán. Lidia elmegy az összejövetelre ott a folyó partján. Keresi, áron is megveszi az alkalmat. Figyelmesen hallgat arra, amit Pál Jézus Krisztusról mond. Közben Isten megnyitja szívét és Lidia szívébe fogadja az evangéliumot, hisz benne és már termi is a hit gyümölcseit, hisz Pált és Silást napokon át házába fogadja és bizonyára vagyonából is juttatott nekik, hogy másoknak is hirdethessék az evangéliumot. Azt láthatjuk itt, hogy nyílván Isten kiválasztotta őt, de ő maga is mindent megtesz ennek az érdekében. Megy az istentiszteletre, figyelmesen hallgatja az igét és hisz az evangéliumban. Világosan kell látnunk, hogy Isten az, aki minket kiválasztott az üdvösségre, de ez nem történik rajtunk kívül, nem történik a mi személyes felelősségünk és munkánk nélkül. Az ember nem gépalkatrész, sem nem játékszer az Isten kezében, akit Isten ide-oda dob akarata és megkérdezése nélkül, hanem az Isten munkatársa. Végső soron azt teszi, amire Isten elrendelte, de nem kényszerűségből, hanem szabadon. Mi az Isten által meghatározott dicsőséges cél felé haladunk, s ami részünk az, hogy iegnt mondunk erre a célra. Hogy akaratunk azt akarja, amit Isten akar, hogy ne is akarjunk mást, csak az Isten által akart jót. Nem azért választott ki minket Isten, mert mi jobbak lettünk volna, vagy mert ezt valamivel kiérdemeltük, hanem egyedül kegyelemből, Krisztus érdeme által, hogy az Ő akaratát cselekedjük és dicsőségét munkáljuk. Legyünk mások felől is jó reménységgel. Ha Isten engem elválasztott, akkor jó reménységgel lehetek afelől, hogy Ő ezt másokkal is meg tudja tenni. Vigyázzunk végül arra, hogy mi csak a saját kiválasztásunkról legyünk meggyőződve, a másokénak eldöntése nem a mi dolgunk. Szolgáljunk hűségesen, hogy a választottak serege szüntelenül gyarapodjon és növekedjen.

                                                                                                   Lőrincz István