Tanulságos igék a kiválasztásról 3

Tanulságos igék: Az elhívásról és kiválasztásról 3

            „Eképpen lesznek az utolsók elsők és az elsők utolsók, mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak”  Mát.20,16,  22,14

            Óriási nagy kérdés: kik fognak üdvözülni, kik fognak bemenni az Isten országába? Könnyű ez vagy nehéz? Jézus egyszer azt mondta a tanítványainak, hogy a gazdagnak nehezebb az Isten országába bemmeni, mint a tevének a tű fokán átlépni. Jézus ezt a gazdag ifjú távozása után mondta. Ezzel arra figyelmeztet minket, hogy lehetnek olyan dolgok, többek között a pénz, a gazdagság is, amik megakadályozhatnak minket az Isten országába való bemenetelben.

            Ez a kijelentés valósággal sokkolta a tanítványokat. Ki üdvözűlhet tehát, szegzik Jézusnak a kérdést? Jézus erre egy különös választ ad: az embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges. Ez mélyen elgondolkoztat minket. Ha Istennél minden lehetséges, akkor Ő nem akarhatná, hogy minden ember üdvözüljön? Nem tehetné meg, hogy senki se maradjon az Isten országán kívül?  Ki a hibás, ha mégse üdvözül mindenki? Isten vagy az ember?  Próbáljunk válaszolni ezekre a súlyos kérdésekre, bár itt mély titkok is vannak, amiket mi nem tudunk mind megfejteni.

            Egy biztos: Jézus mindenkit hív az ő követésébe. Az ő szeretete mindenkit el akar érni. Az ő szeretetteljes hívása hangzik szerte ebben a világban. A baj nem Istennél van, hanem nálunk. Nagyon sok ember hasonlít a gazdag ifjúra, akik nem tudnak, illetve nem akarnak dolgokat elengedni, hogy elinduljanak Jézus követésére. Az ilyenek csak magukat okolhatják majd, ha kívül maradnak az Isten országán. Az üdvösségre vezető út minden ember előtt nyitva áll, aki az Isten hívó szavát hallja. Jézus ma is minden embernek mondja: kövess engem!

            Pétert is mélyen elgondolkoztatta Jézus szava a gazdag ifjú felől. Azt mondja Jézusnak: mi elhagytunk mindent és követtünk téged, mi lesz hát a jutalmunk? Ebből is látjuk, hogy Péter bár hitre jutott és újjászületett, mégis ott marad benne a bűnös, önző,  számító természet is. Mert mi lehet a mi jutalmunk, mit érdemlünk mi, így is feltehetjük a kérdést? Nyilván, hogy semmit, még akkor sem, ha odaszántuk életünket az Isten szolgálatára. De Isten mégis olyan jó, hogy gazdagon megjutalmazza azokat, akik hisznek benne. De valahogy itt mégis másképp vannak a dolgok, mint a világban. Isten szabad az Ő cselekvésében. Ő az elsőt az utolsó helyre teheti, és az utolsót az elsőre. A sorrendet nem mi határozzuk meg, a jutalom sincs a mi kezünkben. A mi feladatunk nem az, hogy azon gondolkozzunk, hogy ki lesz az első és ki az utolsó, hanem az, hogy dolgozzunk Isten szőlőskertjében. Itt van munka bőven. Ő hívja a fiatalokat és az időseket, az erőseket és a gyengéket egyaránt. S különös az, hogy mindenkinek egyforma jutalmat ad, azoknak is, akik egész nap dolgoztak s azoknak is, akik csak pár órát munkálkodtak. Üdvözülnek azok is, akik évtizedeket töltöttek el Isten szolgálatában és a lator is, aki élete utolsó órájában tért meg, aki a kegyelmet semmilyen szolgálattal, munkával nem hálálhatta meg. De mi Őt ebben nem vonhatjuk felelősségre, ezt Ő így akarja. Az Isten országában nincs helye irígységnek, féltékenységnek

            De mit kezdjünk ezzel az igével: sokan vannak az elhivottak, de kevesen a választottak? Csak érdekességképpen jegyezzük meg, hogy ez a mondat a Biblia sok kéziratában nem is szerepel, a fontosabbakból hiányzik. De ne ejtsen ez minket kétségbe. Ez az ige nem akar minket elcsüggeszteni, nem akarja, hogy kételkedni kezdjünk az üdvösségünk felől. Jézus ezzel sokkal inkább figyelmeztetni akar, hogy nem elég a hívást meghallni, nem elég egy felszínes vallásosság, többre van szükség. Arra van szükség, hogy megérezzem, meghalljam a Jézus személyes hívását és engedelmeskedjem annak. Nem mindenki fog üdvözülni, aki hallott Jézusról, aki hallotta Jézus szavát. Péter apostol figyelmezteti majd levelében az olvasóit, hogy igyekezzenek kiválasztásukat és elhívásukat erőssé tenni, tudatosítani, elmélyíteni. Hogy a hívó szó, nehogy falra hányt borsó legyen az életünkben, hogy nehogy hiábavalóvá tegyük magunkban az Isten kegyelmét. Érdekes megfigyelni azt is, hogy milyen összefüggésben hangzik el ez az ige. A királyi menyegzőről szóló példázat végén találkozunk vele. A király fia számára egy nagy menyegzőt készít, amire sok-sok vendéget meghív. Tulajdonképpen mindenkit hív erre a csodálatos eseményre. De nem mindenki jön el. Egyesek mentegetőznek, kimentésüket kérik és nem mennek el a menyegzőre. A döbbenetes az, hogy ezek nem valami semmi emberek, nem templomkerülők, nem ateisták, nem közömbösek, hanem egytől-egyik talpig becsületes, szorgalmas, derék emberek. Járnak még templomba is, sőt még az is lehet, hogy egyházi tisztséget viselnek. Ezek nem egyházon kívüliek, ezek mind-mind egyháztagok. Az egyik földjein gazdálkodik, a másik kereskedéssel foglalkozik.Odaállnak a munka mellé, a családjuk mellé. Ezek komoly, erkölcsös emberek, és mégse fognak bemnni a menyegzőbe, nem fognak bemenni az Isten országába. Ezeknek az embereknek csak egy bűnük van, de az végzetessé válik. Nekik minden más fontosabb volt az Isten hívásánál, az Isten országánál. Amikor Isten szélesre tárta előttük az üdvösség ajtaját, akkor ők nem léptek be azon. Akkor azt mondják: ennyire azért nem kell komolyan venni ezt a dolgot. Az is döbbenetes, hogy nem csúfolkodva és gúnyolódva utasítják el a hívást. Csak azt mondják, hogy nekik most nincs idejük erre, vannak sokkal fontosabb dolgok, amiket el kell intézzenek, ez a hívás az ő értékrendjükben nem élvez prioritást. Sőt még sajnálatukat is kifejezik afelett, hogy nem tudnak jönni. Milyen kár, mondják, hogy ez a hívás épp most érkezett, amikor nekik valami mást kell csinálni.

            De most nézzünk csak egy kicsit magunkba. Vajon nem hasonlítunk mi is ezekre a meghívottakra? Nem vagyunk mi is ilyen jóindulatú, kedves, becsületes emberek, akik a hit iránt tisztelettel viseltetünk, akikre néha egy-egy prédikáció mély benyomást tesz? Nem mi vagyunk ezek az emberek, akik épp azt nem látjuk meg, hogy ez az egyetlen fontos kérdés az életben, hogy mi ennek az Istennek, aki minket ilyen nagy szeretettel hív teljességgel oda kell szánjuk életünket?  Nem mi mondunk ilyeneket: az üzleti élet, amiben én forgolódom egészen más szabályok szerint működik, mint ami a Bibliában van, nekem annyi dolgom van, hogy nem jut idő arra, hogy még a Bibliát is rendszeresen olvassam, hogy minden vasárnap ott legyek a templomban, én nem tudok foglalkozni ezekkel a lelki kérdésekkel.

             S a még döbbentesebb az, hogy a király, a gazda, aki nem más, mint Isten rettenetesen megharagszik ezekre a jóindulatú, kedves és jóravaló, szorgalmas emberekre. Nem azért nem mennek be, nem azért nem üdvözülnek, mert valami rosszat tettek volna, hanem azért, mert amikor hangzott feléjük a hívás, akkor nem jöttek, az időt, amit Isten épp arra adott, hogy jöjjenek nem használták ki és egyszer csak késő lett. Mert Isten országa azért nem marad üres, a helyek mind be fognak telni, velünk vagy nélkülünk is. Mert az Isten elhívhatja azokat, akikre mi nem is gondoltunk, akiket mi utolsóknak gondoltunk s belőlük lesznek az elsők.

            Milyen jó, hogy most még lehet jönni, hogya hívás még hangzik, hogy az üdvösség ajtaja még nyitva áll minden ember előtt. Ne késlekedj hát, hanem jöjj!

                                                                                                            Lőrincz István