Tanulságos igék a kiválasztásról 1

Tanulságos igék: Az elhívásról és kiválasztásról 1

                        Isten segítségével egy újabb sorozatot kezdünk el, melynek címe: tanulságos igék. Ezt hallva azt mondhatja valaki: dehát minden ige tanulságos, minden igéből lehet tanulni.Ez így igaz egyfelől, másfelől azonban az a helyzet, hogy vannak igék, amelyek különösen sok tanítást tartalmaznak, s most ezekről szeretnék írni néháy éven keresztül. Igyekszem változatos lelki táplálékot nyújtani, ezért fogunk témák, teológiai fogalmak, bibliai könyvek és személyek mentén is haladni. Azzal a reménnyel és hittel kezdek ezen új sorozat írásához, hogy együtt sokat fogunk tanulni, növekedni fogunk az ismeretben és a hitben egyaránt.           

            Kezdjünk mindjárt az elején egy olyan témával, ami minket református embereket sokat kell foglalkoztasson, hisz ebben a mi reformátorunk, Kálvi János ásott a legmélyebbre: az elhívás és kiválasztás kérdése. Első igénk, amiről szólni szeretnénk az És.43,1: És most, óh Jákób, így szól az Úr, a te Teremtőd, és a te alkotód,Izráel:Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!

            Amikor megszülettünk, szüleink egy nevet adtak nekünk. Ezen ők sokat gondolkodtak, már jóval a születésünk előtt. Aztán döntöttek egy név mellett. Ez a név a mi saját nevünk, születésünk óta ezzel a névvel szólítanak minket. A nevünk része egyéniségünknek, ez a mi identitásunk, ahogy azt modern szóval mondani szoktuk. Ebben a névben benne van a mi egész élettörténetünk. S ezt a Biblia is így tanítja. A név és az élet együvé tartoznak. Isten ismeri a nevünket, ismeri az életünket. Ismer minket személy szerint és szeret minket. Szeret minket annak ellenére, hogy sok bűn és fogyatkozás van bennünk. Ebben az igében Isten Izraelhez szól, őt nevezi néven. De mi közöm van nekem Izraelhez, teheti fel valaki a kérdést? Nos, sokkal több, mint amint gondolnánk. Izralnek az Isten üdvtervében fontos szerepe volt. Neki egy missziói küldetése volt a többi népek felé. Ennek a népnek meg kellett mutatnia, hogy milyen jó és kegyelmes az Isten, hogy milyen jó neki szolgálni, őt dicsérni. Amikor ez az ige először elhangzott, Izrael népe fogságban volt, mert nem hallgatott Isten szavára. De Isten nem hagyta sorsára ezt a népet. A sötétségben felragyogott a világosság, mert Isten itt is szólt népéhez. Bár a mi helyzetünk egészen más, mégis valamiképpen hasonló Izrael népéhez. Mert mi is bűnben fogantattunk és születtünk, mi se hallgattunk Isten szavára, engedetlenek voltunk, eltávolodtunk az atyai háztól. De Isten hívta akkor a népét és hív ma bennünket is. Ő minket is név szerint ismer. Ő minket se akar elhagyni. Isten szól hozzánk is, és azt akarja, hogy mi meghalljuk a hangját és higyjünk benne. Azt akarja, hogy ismerjük meg őt, mint szabadító Istenünket, aki kegyelmezni akar nekünk.

            Különös hogy ebben az igében ugyanazt a személyt két nevén is megszólítja, a Jákób és az Izráel néven. Mi tudjuk, hogy a Jákób név csalót jelent, hiszen ő becsapta atyját és testvérét is. De a Jabbók révénél az Izráel nevet kapta, ami azt jelenti az Isten harcosa. Ez azt jelentette, hogy Isten megváltoztatta, megújította az ő életét. Isten minket is azért szólít meg, azért hív el, azért választ ki, hogy elvégezhesse bennünk is a maga áldott munkáját. Megújult élettel akar minket is megajándékozni. Isten nekünk is azt mondja: enyém vagy. Nem a magadé, nem a sátáné, nem a világé, hanem az Istené vagy. Isten igényt tart az életünkre, azt akarja, hogy mi már ne magunknak éljünk, hanem neki, az ő közelségében. Ez az evangélium, hogy nem kell már a sötétségben élni, ki lehet jönni az ő csodálatos világosságára.

            Mi, akik már az Újszövetség idején élünk, ezt így mondjuk a Káté szavaival: az én Uramnak és Megváltómnak, a Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok. Ez az ószövetségi ige is Jézusban teljesedett be Ez a név adatott az ég alatt, hogy megtartassunk. Ez a boldog tudat, hogy Jézus tulajdona vagyunk, nagy segítség a mi számunkra különösen a próbák és szenvedések idején. Amikor betegek leszünk, amikor valamilyen szükségbe jutunk, vagy épp amikor a halál jön közel hozzánk. Milyen nagy dolog ez. Mi mintegy ráíratunk a mi Megváltónk nevére, aki annyira szeretett minket, hogy meghalt értünk. Ez már tulajdonképpen akkor megtörtént, amikor a keresztség vize a homlokunkra hullt. Ezért az a tény, hogy meg vagyunk keresztelve minket mindig erre kell emlékeztessen: nem vagyok többé a magamé, hanem a Jézusé vagyok. A keresztségben a mi nevünk és a Jézus neve örökre és elválaszthatatlanul összekeöttetett az Isten kegyelmi szövetségében, ami soha nem inog meg. A keresztség jegy és pecsét egyszerre, azért hogy mi soha többé ne kételkedjünk az Isten szeretetében és hűségében. A keresztség is az Isten megelőző szeretetét hirdeti a mi számunkra. Azt, hogy nem a mi döntésünk előzi meg az Isten kegyelmét, hanem épp fordítva: az Isten kegyelme előzi meg a mi döntésünket. De a keresztség komoly köteleztetés a mi számunkra. Az, amit mi már csecsemő korban megkaptunk Istentől, az később, egész további életünkben ki kell bontakozzon, valósággá kell legyen.

            Mi azért is ragaszkodunk annyira a gyermekkeresztséghez, mert ez számunkra gyönyörűen ábrázoja ki azt, hogy Isten feltétel nélkül szereti az embert, igent mond az emberre. Mielőtt még az ember bármit is tudott volna tenni Istenért, Isten már mindent megtett az emberért. Mielőtt az ember eltudna indulni Isten felé, Isten Jézusban már elindult és el is jött az emberhez. Mielőtt az ember szeretetét ki tudná fejezni Isten felé, Isten megmutatta és nekünk adta kibeszélhetetlen szeretetét. Isten már akkor, keresztelésünk pillanatában kimondta felettünk: én veled vagyok és veled maradok minden napon a világ végezetéig. Én meg akarlak oltalmazni téged és veled akarok járni ebben az életben. A kersztség nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy Isten a Jézus vérével beírta nevünket az élet könyvébe. Amikor Isten ezt megtette, nagyon jól tudta, hogy mi sokszor fogunk vétkezni ellene, hogy lesznek bűneink és hiányosságaink, de azt is tudta, hogy az ő kegyelme nagyobb lesz ezeknél az életünkben.

            Persze nagyon kell vigyázni arra, hogy a keresztség ne nyugvópárna legyen a mi számunkra, mondván, ha meg vagyunk keresztelve, akkor már minden rendben van, akkor tehetünk bármit, mert üdvösségünk biztosítva van. Ha a keresztség hit által nem kötelez minket egy Istennek odaszánt és megszentelt életre, akkor egykor ez is, éppúgy mint az úrvacsora ítélet lehet a mi számunkra. Akkor a keresztség nem értünk, hanem ellenünk fog szólni. Ezért a keresztség egy hitbeli folyamatot jelent az életünkben, ami szívünk utolsó dobbanásáig tart.  Mi Jézussal együtt megyünk a szolgaságból a szabadságba, a halálból az életbe, a sötétségből a világosságba, a bűnből a megszentelődésbe.

            Az, hogy már nem a magunkéi, hanem Jézus tulajdona vagyunk láthatóvá kell legyen az életünkben. Ezt nem kell szégyeljük, sőt meg kell valljuk az emberek előtt. Az ilyen élet hívogatás lehet mások számára is. Isten megadhatja, hogy azok, akik körülöttünk élnek s figyelik a mi életünket, kívánkozni kezdjenek az ilyen élet után. A megszentelt és odaszánt élet a misszió eszközévé lehet az Isten kezében. Bárcsak így lenne ez a mi életünkben is.

Bibliaovasási rész: És.42,5-43,3                                        Lőrincz István