Igehirdetési sorozat 2013  karácsonyi nagyhetére a keleti bölcsek története alapján

1.Nap. A kívülállók egyháza Text.Mt.2,1

            Isten Lelkének segítségül hívásával ezen a nagyhéten együtt indulunk útnak a keleti bölcsekkel, hogy az ő életük alapján szóljon estéről-estére az igehirdetés. Különös történet ez, elég titokzatos is, hisz nagyon keveset tudunk róluk. A hagyomány persze kiszínezi a történetüket, azt is tudni vélik, hogy hárman voltak, s még a nevüket is megőrizte a hagyomány. A Szentírásban erről egy szót se olvasunk. Emberileg teljességgel magmagyarázhatatlan, hogy Isten épp e pogány mágusoknak, csillagászoknak jelenti ki Jézus születését, hogy valahol a messzi Palesztínában megszületik a zsidók királya. Az még nagyobb csoda, hogy ők hisznek is ebben a kijelentésben, hiszen ők teljességgel kívülállók voltak ebben a dologban.

            Manapság egyre több szó esik egyházi körökben, a hívő emberek között az ú.n. kívülállókról, s ezek alatt olyan embereket értenek, akik Istentől és egyháztól teljességgel elidegenedtek. Vigyázzunk nagyon arra, hogy nehogy megvetőleg, lenézőleg beszéljünk ezekről az emberekről, mintha csak velük lenne baj, s az egyházban lévőkkel, a „belülállókkal” pedig minden rendben lenne. Ne gondoljuk, hogy ha valaha eljönne egy olyan kor, amikor mindenki az egyházon belül lenne, akkor már semmi baj se volna ebben a világban. Találóan mondta egyszer valaki: Isten elől még az egyházba is lehet menekülni. Gondoljunk csak például Jónás prófétára, hogy bizony nem csak a pogány hajósok vannak távol Istentől, hanem a kegyes Jónás is, aki az Isten elhívott prófétája. A pogányok a viharban mind imádkoznak, a kegyes és hívő Jónás pedig az igazak álmát alussza a hajó gyomrában. A Szentírásban sokszor előfordul az, hogy ha nincsenek hívők, hogy valamit elvégezzenek, amit Isten megparancsolt, akkor Isten kívülállókat használ fel arra, hogy ők végezzék el azt, amit a benn lévők nem akartak elvégezni. Beszédes példa erre a keleti bölcsek története, akik a lelkileg elsötétült Keletről érkeznek, s rejtélyes utakon egyszer csak megérkeznek Betlehembe, hogy a megszületett Gyermeket imádják. S közben azok, akiktől joggal várnánk el, Heródes, a jeruzsálemi írástudók, hogy eljöjjenek és hódoljanak Jézus előtt, azok egy lépést se tesznek Jézus felé. Krisztus is elmondott földi életének idejében egy különös mondatot: az elsőkből lesznek utolsók és az utolsókból elsők. Pásztorok és kívülállók imádják Jézust, a papok, Izrael kegyesei pedig messze távol maradnak. Ez a történet nagy visszafogottságra int bennünket a kívülállókról való vélekedésünkben. Krisztusnak ebben a világban van egy ismeretlen egyháza is. Ha egy pillanatra megnyílhatna a szemünk, hogy meglássuk, hogy kik és hol imádják ezen a Krácsonyon Krisztust, akkor nagyon meglepődnénk és elcsodálkoznánk. Vigyázzunk, hogy nehogy épp mi, akik belül vagyunk, akik sokszor keményen elítéljük a kívülállókat, nehogy épp mi legyünk azok, akik nem hajtjuk meg térdeinket és nem imádjuk a Gyermeket.

            S gondoljuk meg azt is, hogy mekkora és milyen veszélyes utat kellett megtenni ezeknek a bölcseknek. Heteken, sőt hónapokon át mentek, nappal tűző hőségben, éjjel pedig dermesztő hidegben, hogy eljussanak Betlehembe. Mennyi nélkülözés és mennyi nehézség lehetett egész útjuk során. De őket egy vágy hajtotta, űzte, lekesítette: hogy meglássák a Messiást, a zsidók királyát. Nem szégyenít ez meg minket? Hisz milyen keveset tudtak ők Jézusról és mégis elindultak. S milyen sokat tudunk mi Jézusról, hisz kezünkben van a Biblia, mi már nem csak a Jézus születéséről tudunk, hogy Ő végigjárva az országot tanított, gyógyított, hanem tudjuk azt is, hogy meghalt és feltámadott értünk. Mennyivel többet tudunk mi a bölcseknél s mégis közömbösek maradunk.. Milyen kevés időt fordítunk Jézus keresésére, a Vele való közösségre.

            Ne bátortalanítson el az sem, hogy nagyon sokan már nem keresik Jézust, teljesen közömbösek lettek iránta. Mert az Ő születése olyan nagy esemény volt, hogy a világtörténelmet is két részre osztotta, Krisztus előtti és utáni időre. A bennünk való megszületése is határvonal lesz, döntő változást hoz az életünkbe.

            Ez a történet azt is megmutatja, hogy aki őszintén keresi az Urat, annak Ő egyre több és egyre világosabb jeleket ad önmagáról.A bölcsek is kaptak egy jelet, egy különös fényű csillagot, s ők erről felismerték, hogy el kell induljanak, s a csillag el is vezette őket Jézusig. Isten nekünk is sok jelet adott. Ott van példáúl azoknak az embereknek az élete, akik már az övéi, akik Istennel járják az életüket. De jel a Biblia, Isten igéje s végső soron a gyülekezet is. Személyes életünkben is adhat Isten olyan jeleket, amelyekben megmutatja erejét, hatalmát szeretetét.

            Végül a mai estén még csak annyit tanuljunk meg a bölcsektől, hogy ne elégedjünk meg kevesebbel, mint Jézussal. Ne elégedjünk meg azzal, amit ez a világ tud adni. A bölcsek világi poziciójuk szerint jó anyagi helyzetben éltek, pénzük is volt, azonfelül tisztesség, elismerés övezte őket, valószínűleg sokkal többet meg tudtak engedni maguknak, mint az átlag ember abban az időben. De ők mégsem elégedtek meg ezzel, érezték, hogy valami még hiányzik az életükből. Mi se elégedjünk meg ezen az ünnepen egy kis hangulattal, hisz nekünk se kevesebbre van szükségünk, mint magára Jézus Krisztusra. Senki se tud minket igazán boldoggá tenni, csak Ő. Keressük hát ezen az ünnepen olyan komolyan Jézust, ahogyan azt a bölcsek tették.

2.Nap. Akik nem mentek Text.Mt.2,2-6

            A keleti bölcsek útját járjuk végig ezen a héten. Láttuk a tegnap este, hogy mekkora csoda, hogy ezek az úgymond kivülálló, egyháztalan emberek elindultak a Jézus keresésére. A mai estén olyan emberekkel foglakozunk, akik nem mentek Jézus imádására, ilyen volt többek között Heródes király is. Most az ő udvarában találjuk a bölcseket. Herődes nagyon meg van döbbenve, amikor azt hallja, hogy egy új király született. Nyílván félti a trónját, félti a hatalmát. De a város is felháborodik, félnek, hogy egy újabb felkelés, vérontás lesz. Félnek attól, hogy a rómaiak meghallják, hogy Betlehemben egy új király született, s eljönnek nagy sereggel, megszállják és lerombolják a várost. Azt látjuk, hogy Jézus születése egyfajta krízist, válságot idéz elő. Jézus Krisztus születése állásfoglalásra késztette az embereket. Heródes úgy dönt, hogy ezt az újszülöttet elteszi láb alól, megöleti őt.

            Ez ma is így van. Jézus Krisztus evangéliumának a hirdetése ma is egyfajta krízist idéz elő. A Jézus személye megosztja az embereket, mégpedig két csoportra. Vannak olyanok, akik átengedik neki a trónt, vagyis átadják neki életük felett az uralmat. De lesznek olyanok is, akik erre nem hajlandók. Az ó-emberünk tiltakozik a Jézus uralma ellen. Karácsony nem csak egy meghitt, kedves ünnep, hanem a döntés, az elhatározás ünnepe is. Jézus születése azt jelenti, hogy dönteni kell, vagy ellene vagy pedig mellette. Olyan jó lenne, ha mellette tudnánk dönteni, ha átadnánk neki életünk vezetését. Ha még nem tetted meg ezt, akkor ne halogasd. Mert minden napért kár, amit nem Jézussal töltessz. Minden nap, amit nélküle töltünk, eltékozolt, haszontlan idő. A zsoltáros így mondja: jobb egy nap a te tornácaidban, hogynem ezer másutt. Azt látjuk tehát, hogy a Jézus születése döntésre kényszerít minden embert, Jézussal szemben állást kell foglalni, nincs közömbösség, sem semlegesség. Aki azt mondja, hogy nem dönt, az már döntött, még pedig ellene. Aki velem nincs, az tékozol, mondja Jézus.

            A második csoport, akikkel találkozunk a mai estén a főpapok és az írástudók. Ők úgy jönnek be a képbe, hogy miután Heródes nem tudja a bölcsek kérdését megválaszolni arra nézve, hogy hol kell a Messiás megszülessen, a király őket hivatja, az ő segítségüket veszi igénybe. S rögtön kiderül, hogy Heródes jó helyen kopogtat, hisz a főpapok és írástudók azonnal meg tudják mondani, hogy a Messiásnak hol kell megszületnie. Ők jól ismerték az Irást, a próféciákat, ma azt mondanánk: jól ismerték a Bibliájukat. Ismerik Mikeás próféta jövendölését, ami évszázadokkal azelőtt hangzott el, s ami világosan mondja, hogy a Messiásnak Betlehemben kell megszületnie. Úgy gondolnánk, hogy a főpapokat és írástudókat ez óriási örömmel kellett volna eltöltse, hisz ők ezt nagyon várták, bizonyára sokszor írtak, beszéltek is erről. Mi azt gondolnánk, hogy most végtelen az örömük afelett, hogy az ősi prófécia épp az ő életük ideje alatt teljesedett be. Úgy gondolnánk, hogy azt az ajánlatot teszik a bölcseknek, hogy ők is társulnak hozzájuk, hogy együtt menjenek, együtt találják meg, együtt hódoljanak, együtt imádják a világ Megváltóját. Annál is inkább ezt kellett volna tegyék, hisz Betlehem csak 12 km-re van Jeruzsálemtől, három óra alatt sétálva is oda lehet jutni. De a legnagyobb döbbenetünkre ők nem indulnak el. A keleti bölcsek hetekig jöttek, fáradtak, ők azonban ezt a rövid utat se vállalják, hogy megláthassák Jézust. Micsoda szívtelenség, micsoda közömbösség, hördülünk mi fel erre.

            Mielőtt azonban elítélnénk ezeket az írástudókat, gondoljuk csak meg: vajon mi mindig megyünk? Mindig eljövünk ide az Úr házába, amikor csak alkalmak vannak? Gyülekezetünkben 18 éve minden éve evangélizációs hetet tartunk, a legtöbbször az anyaországból szoktunk lelkipásztorokat, igehírdetőket hívni. Sokszor 4-500 km-ről jön el a vendég, de mi akik pár száz métert se kellene megtegyünk, nem jövünk, hanem otthon maradunk. Pedig milyen áldott alkalmak ezek, amik soha többé nem térnek vissza az életünkben. Meg kellene szégyenítsen minket a bölcsek vállalkozása, hogy ők hosszú és fárasztó utat is készek voltak megtenni azért, hogy láthassák Jézust.

            A mai estén intő példák álltak előttünk, Heródes, a főpapok és írástudók negatív példája. Olyanok, akik nem jöttek Jézushoz. Pedig tudtak róla, hallottak róla, s olyan közel volt hozzájuk. Mi ne kövessük őket ebben. Mi döntsünk úgy, hogy elindulunk Jézushoz, s legyünk készek ezért áldozatot is hozni, ha a helyzet úgy kívánja. Ő megtette a nagy távolságot, a menny dicsőségéből lejött hozzánk, akkor mi miért nem tudnánk hozzá menni?

3 Nap. Miért mentek a bölcsek Jeruzsálembe? Text.Mt.2,7-8

            A mai estén egy különös kérdéssel foglalkozunk. És ez az, hogy miért is kellett nekik egyáltalán Jeruzsálembe jönni, miért kellett nekik az írástudóktól és Heródestől tudakozódni? Hisz a csillag vezette őket. Ha onnan messziről, több mint ezer kilóméterről már eljöttek és nem tévedtek el,, akkor ezt a hátramaradt rövid távot miért nem tudják megtenni? Feltevődik a kérdés: miért nem mentek egyenesen Betlehembe, miért kellett nekik Jeruzsálembe menni? Hát ha a csillag vezette őket, akkor hogy nem érkeztek meg minden kitérő nélkül a céljukba? Vajon a csillag eltűnt volna az égről? Nem gondolnám. Bár ez így nincs megírva a Szentírásban, de én ezt úgy képzelem el, hogy ők Izrael határáig követték a csillagot, de amikor az országba értek, akkor már az értelmükre, a logikájukra hagyatkoztak és úgy gondolták, hogy egy király nem születhetik meg más helyen, csakis a fővárosban, jelen esetben Jeruzsálemben. Ezek a bölcsek egy adott ponton úgy érezték, hogy nincs már szükségük a csillag vezetésére, s ekkor már a maguk értelmére támaszkodtak és nem Isten vezetésére. És milyen szörnyű következménye lett ennek. Hisz emberileg szólva ezért kellett több száz betlehemi gyermek kegyetlen halállal meghaljon, ezért kellett Betlehemnek évekre, sőt évtizedekre gyászba borulni. Mert ha ők nem mentek volna Jeruzsálembe, akkor Heródes nem rendelte volna el a gyermekgyilkosságot, hisz nem is értesült volna az eseményről. Ez a rettenetes vérfűrdő elkerülhető lett volna.

            Lehet, hogy egy picit spekulatívnak tűnik ez az eszmefuttatás, lehet, hogy az is, de a megunk életére nézve nagyon komoly üzenete van, amit jó megfontolni. A magunk életére teljességgel igaz, hogy nagy baj származik abból,, ha Isten vezetését, parancsolatait megvetjük. Naponta találkozunk olyan emberekkel, akik a maguk által jónak ítélt úton indultak el, és mi lett belőlük? Sokszor egy roncs, hisz a bűnök, a szenvedélyek tönkre tették testüket-lelküket. Beláthatatlan és rettenetes következményei lehetnek annak, ha valaki nem figyel az életében az Isten vezetésére, intéseire, parancsolataira. A magunk útján való járás mindig megbosszulja magát.

            Ezért legyen a bölcseknek az esete komoly figyelmeztetés a mi számunkra. Adjon Isten nekünk abban is bölcsességet, hogy felismerjük Isten ellenségeit, hogy azokkal ne barátkozzunk. A bölcsek Jézus esküdt ellenségének a palotájában kötöttek ki. Nem vették észre, hogy egy ravasz, rosszindulatú emberrel van dolguk. Elhitték neki, hogy ő is tisztességet akar tenni a megszületett Királynak. Ha Isten Lelke vezetésére figyeltek volna, akkor ezt is észre kellett volna venniük. Legyünk nagyon elővigyázatosak, amikor hasonló emberek társaságába kerülünk, nehogy megtévesszenek minket is. Az ilyen emberek sokszor vallásos köntösbe vannak öltözve, mint Heródes, a főpapok és írástudók. Legyen figyelmeztetés a bölcsek esete abban is, hogy ne csak bizonyos dolgokban és ne csak bizonyos ideig kérjük Isten vezetését. Ha figyeltek volna a csillagra, akkor az egyenesen Heródes és Jeruzsálem megkerülésével vezett volna őket a Gyermekhez. Isten minket nem csak egy ideig vezet, hanem mindig. A csillag, ami nekünk Isten Lelke nem végez fél munkát. Ha Isten Lelkének vezetésére figyelünk, nem csak mi nem tévedünk el, de megadatik nekünk, hogy másokat is Istenhez vezethetünk. Mi lehetünk másokat Istenhez vezető csillaggá. Mi nem csak arra hívattunk el, hogy Isten vezessen minket, hanem arra is, hogy mi vezessünk Istenhez másokat. Azt tudnunk kell, hogy a környezetünk, az emberek figyelnek minket. A szülőt figyeli gyermeke és sokszor a gyermek is azt teszi, amit a szülő tesz. Higyjünk abban, hogy nem csak a rossz példa ragadós, hanem a jó is. Ha az emberek látják, hogy Jézus ott van az életünkben, előbb-utóbb rá fognak kérdezni arra, hogy mi miért cselekedtünk úgy abban az adott helyzetben? Egy nagy veszteségben, látva a mi vigasztalásunkat, megkérdezhetik: te hogy tudod ezt így elhordozni? Vagy amikor meg tudunk bocsátani egy bántást, megkérdezhetik: neked honnan volt erőd erre? Pál apostol egyik helyen így bíztat minket: legyünk feddhetetlenek és tiszták, Isten szeplőtlen gyermekei, akik fénylünk, mint csillagok e világon.Bárcsak így lenne ez a mi életünkben is!

4 Nap. A bölcsek imádása Text.Mt.2,9-11a

            A bölcsek útját járjuk együtt ezen a héten. Nem volt könnyű ez az út, sok mindent láttak, hallottak, tapasztaltak ezen. Most végre megérkeznek, de ez se lehetett könnyű pillanat számukra. Hisz egészen más körülmények közé érkeznek, mint amit vártak, mint amire gondoltak. Ők meglátták a csillagot és nagy örömmel örvendeztek, de itt egy szegény házaspárt találnak, olyan nyomorban és szegénységben, amit eddig ők elképzelni sem tudtak. Hisz ennek a házaspárnak gyakorlatilag semmije sincs. És a hely is teljességgel lehetetlen. Ők még soha életükben nem voltak istállóban, most azonban ott kell letérdepeljenek, s kell imádják a megszületett Királyt. Itt kell kipakolják ajándékaikat, amiket ők egy magasrangú személynek szántak. Egy kívülálló szemlélődő azt gondolná, hogy itt egy sajnálatos félreértés történt. Ezek a bölcsek semmit se látnak és mégis hisznek. Sőt, amit látnak az még a semminél is rosszabb, az merő ellentéte annak, amit vártak, elképzeltek. Ebben a jászolban fekvő gyermekben semmi királyi sincs, épp úgy, mint amikor majd a kereszten fog függeni. De a bölcsek hite működik minden külső látszat ellenére. Bárcsak így tudnánk mi is hinni, imádni, leborulni, akkor Karácsony lennen nem csak ott Betlehemben, hanem itt Marosvásárhelyen is.(itt mindenki helyettesítse be a maga faluját, városát). Mert ami itt történik, épp az, amit a Szentírás imádásnak nevez. Mi protestánsok ezzel egy kicsit bajban vagyunk, valahogy az imádást elveszítettük. Mert mi is az imádás? Hit látás nélkül, hinni értés és különösebb érzelmek nélkül. Imádni annyi, mint meghajolni Isten nagysága előtt, Isten akarata s sokszor különös vezetése előtt. Imádni Istent nem más, mint igent mondani akaratára, egyáltalán Istenre. Az imádáshoz nem kell sok szó, az el is némulhat, hogy csak az ámulat, a csodálat maradjon. Itt szó se lehetett arról, hogy a bölcsek mondhattak volna valamit is Jézusnak, hisz mit lehet egy csecsemőnek mondani. Ez az imádás minden valószínűség szerint teljességgel szavak nélkül történt. De két szó hangtalanul is elhangzott: igen,Atyám! Az imádás ugyanakkor egy „nem” kimondását is jelenti, nemet mondani mindarra, ami ellenállás Istennel szemben, megtagadni minden kételkedést, csüggedést Istennel szembeni lázadást. De mindenek előtt a saját igazságunkra kell nemet mondani. Mert mit is mondhat itt még az ember, amikor ott áll az Isten szabadító tette előtt, aki elküldte Fiát ebbe a világba? Itt csak elnémulni lehet, elismerni, hogy szükségünk van a Szabadítóra, beismerni, hogy Megváltó nélkül mi elveszettek vagyunk. Imádni azt jelenti: igent mondani minden fájdalomra, szenvedésre, amit el kell hordozni, igent mondani bűnös voltunkra és leborulni a Szabadító előtt, aki ott fekszik a jászolban. Jézus Krisztus születésében Isten IGENT mondott erre a világra. És most tőlünk várja az igent, az ő nagy IGEN-jére, ami nem lehet más: imádlak Téged Te égi Gyermek, világ Megváltója.

            De itt is azt kell meglátnunk, hogy nem csak egy jó, egy pozitív, egy Isten által akart imádás van, hanem van egy rossz, gonosz, végzetes imádás is. A mi bűnös természetünkben ott van az ilyen gonosz imádás utáni vágy. Mert egy biztos: az imádás az ember létszükséglete. Csakhogy hit nélkül az ember nem Istent, hanem a bálványokat imádja. És annak ellenére, hogy Isten komolyan óv minket, hogy idegen isteneket ne imádjunk, ne tiszteljünk, mert Ő féltőn szerető isten, aki megbűnteti az atyák vétkét a fiakban, ennek ellenére az ember újra és újra beleesik a bálványimádás bűnébe. A mai modern ember főleg az emberi tudást, hatalmat, teljesítményt, sikert imádja. Mert nézzük csak meg, hogy ma kiket imádnak az emberek? A sztárokat, a nagyokat, a sikereseket, az elismerteket. S kit imádnak a bölcsek? Az istállóban született tehetetelen, koldusszegény Gyermeket. Krisztus a világ mértéke szerint soha se lett naggyá, elismertté, hatalmassá. Ő mindig is megvetett, kivetett és üldözött maradt.

            Az igazi imádathoz mindig bátorság is kell.A Biblia beszámol Illés koráról, amikor az emberek mind Baált, a termékenység istenét imádták, s Illés egy adott ponton azt gondolta, hogy ő az egyetlen, aki még mindig az igaz Istent imádja. De Isten elmondta Illésnek, hogy az ismeretleneknek, névteleneknek van még egy hétezer lelkes egyháza, akik nem hajtották meg térdeiket Baál előtt.. Dániel és barátai nem hajtották meg térdeiket a nagy állókép előtt, amit Nabukodonozor felállíttatott Dura mezején, s ezért tüzes kemencébe, oroszlánok vermébe jutottak. A Jelenések könyve is beszél egyfelől azokról, akik imádják a fenevadat, de beszél azokról a névtelenekről, akiken nincs ott a fenevad bélyege, és nem imádják azt. Még Jézusnak is felajánlja a Sátán, hogy ha leborulva imádja őt, akkor neki adja a föld minden országát.

            A Jézus imádása nem egy veszélytelen imádás, mert ez az imádás tulajdonképpen egy hitvallás. Mert Jézus megtagadása ugyanakkor a bálványimádás megtagadása is. Ezt az imádást kétezer éve kíséri a káromlás, az üldözés, könnyek, börtön és vértanúhalál. A keleti bölcsek is meg kell tapasztalják,, hogy a Gyermek imádása nem egy veszélytelen, közömbös és ártatlan dolog. De az is igaz, hogy ennek az imádásnak békesség és öröm lesz az eredménye, aki térdre tud borulni a Gyermek előtt, annak béke költözik a szívébe. A nagyság és hatalom imádást a legtöbbször véres háborúk kísérik, a Gyermek imádását mély lelki békesség. Ez az istálló ott Betlehemben a békesség első temploma a világon. És ez a békesség nem nyugszik addig, amíg el nem jut mindenhova a földön, míg minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.

            Azzal kezdtük ezt az igehirdetési sorozatot, hogy alig tudunk valamit ezekről a bölcsekről, de egyet egészen biztosan tudunk: az örömöt visszavitték abba az országba, ahonnan jöttek. Ez az öröm a miénk is lehet és vihetjük azt a hétköznapjainkba. Mi már nem a jászolban fekvő Gyermeket kell imádjuk, hanem a mennyben az Atya jobbján ülő Urat, aki vissza fog jönni értünk.

(ezt az igehirdetést önállóan is el lehet mondani az ünnep valamelyik napján, ajánlom első napjára is)

5 Nap. Az ajándékok Text.Mt.2,11b

            Lassan végéhez közeledik ez a kedves történet. Eljutottunk odáig, hogy a bölcsek imádták a Gyermeket, s láttuk bővebben kifejtve, hogy mit jelent ez a mi életünkre nézve. Most lássuk, hogy ezt ők hogyan fejezték ki konrétan, a gyakorlati életben. Úgy, hogy a legdrágább kincseiket vitték magukkal, amivel csak rendelkeztek: aranyat, tömjént és mirhát. Milyen csodálatosan intézett mindent Isten, milyen csodálatosan rendelt ki mindent József és Mária számára. Hisz nemsokára egy hosszú útra kell indulni Egyiptomba, és Isten íme így rendelte ki ehhez a szükséges anyagikat, ami az úthoz és az ott tartózkodáshoz szükséges volt. De a kérdés számunkra az: mit tudunk mi adni Jézusnak. Talán azt mondjuk, hogy a bölcseknek könnyű volt, hisz ők rendelkeztek ezekkel az értékes dolgokkal, de nekem ezekből egy sincs, talán egy kis aranyam az újjamon, a fülemben. Én egy kicsi fizetésből, szerény nyugdíjból élek, alig tudom magamat fenntartani, nem hogy másoknak is adjak. De ezek az ajándékok jelképek is, példáúl az arany a hitet jelképezi. Akár gazdag vagy, akár szegény, a hiteddel te is Jézus elé járulhatsz. Add oda tehát a hited aranyát Jézusnak. Bízd rá magad mindazzal, amid van, bízd rá feleségedet, férjedet, gyermekeidet, szüleidet, jelendet és jövendődet. Bízd rá gondjaidat és szomorúságodat, bízd rá a megoldhatatlannak látszó kérdéseidet. Olyan más lesz az életed, ha megtanulsz mindent rá bízni. Amíg ezt meg nem teszed, addig csak magadra leszel utalva. Csak a saját erődre, tudásodra, ügyességedre. Ő mindent meg tud tenni, csak egyet nem, hogy becsapjon, hogy csalódást okozzon neked, ha rábíztad az életedet. Csodálatos dolog egy életen át megtapasztalni Isten vezetését, vigasztalását.

            A második gondolatunk az legyen, hogy a bölcsek azt hozták magukkal, ami az ő országukban a legértékesebbnek számított: a tömjént. A tömjén a Szentírásban az imádságot jelképezi, vagy még inkább az imádatot. Eddig már nagyon kevés ember jut el. Sokan az imádságig csak eljutnak, főleg ha valami nagy bajban vannak, ilyenkor kérik Istent, hogy segítse ki őket a bajból. Meg hogy adjon erőt és egészséget. De az imádásban ott kell legyen a hálaadás. Hányszor szólít fel minket Isten, hogy hálával áldozzunk Neki. Az igazi imádásban nem is az a fontos, hogy mit kértünk, vagy mit kapunk, hanem hogy közösségben vagyunk Istennel. Dicsőítjük Őt most Fia születéséért.

            A harmadik ajándék a mirha volt. Ez egy nagyon illatos, de ugyanakkor nagyon keserű növény volt. Tudjuk azt, hogy Jézusnak a kereszten borba kevert mirhát adtak, mert a mírha olyan keserű volt, hogy egyfajta érzéstelenítő, fájdalomcsillapító hatást fejtett ki. A mírha tehát a szenvedést jelképezheti a mi életünkben. A mírhának tehát egyfajta prófétikus üzenete van, a bölcsek ezt talán még nem értették, de ők azért kellett mírhát is magukkal vigynek, hogy azt mintegy előre mutasson a Jézus szenvedésére. S milyen igaz lett, mennyire beteljesedett, hisz mennyit kellett Jézusnak szenvedni. Milyen mélységeket kellett Ő a szenvedésben megjárjon. És mindezt érettünk tette, hogy nekünk bűnbocsánatot és örök életet szerezzen. De a szenvedést mi se kerülhetjük ki. Aki Jézust követi, annak része lesz a szenvedésből, az a szenvedést nem kerülheti el. Aki Jézust komolyan követi, azt a világ sohase fogja megérteni, azt mindig értetlenség veszi körül. Mégis a Krisztusért hordozott szenvedés boldoggá tesz minket. Jézus a Hegyi Beszédben boldognak mondja azokat, akik az Ő nevéért szenvednek háborúságot.Boldogok vagyunk, ha Isten arra méltat minket, hogy a Jézus nevéért szenvedést is hordozzunk. A Jézusért való szenvedés hozzá tesz hasonlatossá. S ha vele együtt szenvedünk, vele együtt is fogunk megdicsőűlni. A tövis után jön a korona. Ne féljünk tehát a szenvedéstől, mert a szenvedés formálja az életünket.Aki nem szenved, annak felületes marad a hitélete. Isten jól tudja, hogy kinek mennyi szenvedést kell adjon az életébe ahhoz, hogy el ne bizakodjon, hogy el ne szakadjon tőle. A szenvedések poharát nem könnyű elvenni, Jézusnak sem volt az, Ő is kérte, hogy ha lehetséges múljék el tőle ez a pohár, de azt is ki tudta mondani:  ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te. Így tudjuk mi is elfogadni a szenvedést is Isten kezéből. Áldás lesz rajta. Majd csak az örökkévalóságban fogjuk meglátni, hogy épp annyi szenvedést adott nekünk az Úr, amennyire szükségünk volt, és azt is beépítette a mi üdvösségünk munkálásába, az Ő tervébe.

6 Nap A más út. Text.Mt.2,12

            Isten úgy adta, hogy most Karácsony első napján kerül sorra ennek a sorozatnak az utolsó része. Ez a bölcsek hazafelé vezető útjáról szól. Ők Jeruzsálem érintésével akartak haza menni, hisz Heródes arra kérte őket, hogy ha megtalálták A Messiást, akkor menjenek vissza hozzá, mondják el neki is, hogy mit láttak és hallottak Betlehemben, hogy ő is tisztességet tehessen a megszületett királynak. Mi tudjuk, hogy Heródes ezt nem jószándékból mondta, hisz ő meg akarta öletni Jézust. Ezért az Úr az álom eszközét használta fel arra, hogy megintse a bölcseket, hogy azok más úton térjenek haza hazájukba. Ennek a más útnak is mélységes jelentése van a mi számunkra. Az út a Szentírásban nem csak azt a közlekedésre alkalmas földsávot jelenti, amin autóval vagy gyalog haladni lehet, hanem jelenti az életfolytatást is. Nos, ha ezt így megértjük, akkor látjuk azt, hogy aki Jézussal találkozott, aki meghódolt előtte, aki Jézust szívébe fogadta, annak az élete, az útja gyökeresen megváltozik. Mi változik meg tulajdonképpen, mi lesz más az ilyen embernek az életében?

            Először is megváltozik az embernek az Istenhez való viszonya. Hisz a bűnesetben az ember Istenhez való viszonya teljesen megromlott. Valahogy azzal lehetne összehasonlítani, amikor egy gyermek faképnél hagyja szüleit, és utána rájuk se néz, nem törődik többé velük.Ez történt a bűnesetben, mi becsaptuk az Atyánk ajtaját, és messzi vidékre költöztünk. De az ember ebben a helyzetben nem érezheti jól magát. Hogy ez mennyire így van, azt mutatják a különböző vallások is. Minden vallás az Isten utáni honvágyat fejezi ki. Mi mindent elkövet az ember a különböző vallásokban, áldozatokban, csakhogy Istenhez valahogy közel tudjon kerülni. De az ember oldaláról nem lehet Istent megközelíteni. Most Jézus születésével Isten megtette a döntő lépést, az emberrel való megbékélésben. Isten tette ezt meg, mert csak Ő volt erre képes. Ez nem ment könnyen, ehhez nem csak Jézus születésére, hanem halálára is szükség volt. Mert megbékélés nincs áldozat nélkül. S ezt az áldozatot csak Isten tudta bemutatni. Aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne, mondja Pál. Ő fizette meg Jézus halálával a megbékélés árát. Luther ezt nevezi „vidám cserének”. Hisz a miénket, mármint a bűneinket magára vette. És az Övét, mármint igazságát nekünk ajándékozta. És így a teljesen elromlott kapcsolat, közösség Istennel teljességgel helyreállhatott és meggyógyulhatott. Persze ezt nem fogadja el mindenki. Pál szinte könyörögve kéri a korinthusiakat: béküljetek meg Istennel. Fogadjátok el az Isten nagy ajándékát. Ezt nekünk kell megtenni, ezt Isten nem fogja helyettünk megtenni. Ő úgymond tálcán kínálja nekünk az üdvösséget, de a kezünket mi kell kinyújtsuk és azt magunkhoz vegyük.

            De nem csak az Istenhez való viszonyunk lett egészen más, hanem az embertársainkhoz való viszonyunk is. Mert az is megromlott, mégpedig nagyon. Pál szintén a korinthusiak számára erre egy képet használ, amikor azt mondja, hogy ezután mi senkit se ismerünk test szerint. Hogyan értsük mi ezt, ezt meg kell egy kicsit magyarázni.  Pál, azt az általános módot, ahogyan mi egymáshoz viszonyulunk, test szerinti ismerésnek nevezi. Mit jelentsen ez? Hát például azt, hogy az emberek különböznek egymástól vagyonban, pénzben, hatalomban, ismeretben, testi és lelki adottságokban. S ez bizony nagyon sok gondot okoz, mert az emberek vagy irigyelik a másik embert, vagy pedig félnek tőle. Az emberek vagy lenézik egymást, vagy felnéznek egymásra, de nem a szó jó értelmében. Vagyis annyi minden van, ami elválaszt minket egymástól. Minél nagyobbak a közöttünk levő különbségek, annál nehezebbé válik az együttélésünk. És ez mindenben megmutatkozik, családban, munkahelyen, társadalomban. Az ilyen test szerinti ismerés szakadékot képez az emberek között. És az emberek farkasszemet néznek egymással a szakadék két oldalán. Amikor Pál erről beszél, akkor a saját múltjára is gondol.Ő is így gondolkodott, így ítélte meg Jézust is. Ő ezt jó lelkiismerettel tette, ő megvizsgálta Jézust, megállapította róla, hogy rajongó, tévelygő, aki megérdemelte a keresztrefeszítést, s a feltámadása pedig önámítás. És ebből a test szerinti ismeretből az következett, hogy Pál teljes erejéből üldözte, gyilkolta Krisztus egyházát.Tette ezt mindaddig, amíg a Feltámadottal való személyes találkozás meg nem mutatta neki, hogy milyen súlyos tévelygés volt ez a test szerinti ismeret. Az ilyen test szerinti ismerethez mindig könny és vér tapad. Ezért ne test szerint ismerjük egymást, hanem Krisztus szerint. Tanuljuk meg az embereket, egymást, ne a pénz, a hatalom, az ismeret szerint értékelni. Próbáljunk egy másik oldalról közeledni az emberekhez. Milyen más lenne az egymáshoz való viszonyulásunk, ha ezt megtennénk. Próbáljunk ezentúl úgy tekinteni a felebarátunkra, mint akiért Krisztus megszületett, meghalt és feltámadott. Próbáljunk rájuk úgy tekinteni, mint Isten gyermekeire, még akkor is, ha most még nem azok. Próbáljak úgy nézni az üzleti vetélytársamra, a politikai ellenfelemre, a másik nemzet tagjára, az ellenségemre is, hogy tudatos legyen bennem, hogy Krisztus épp úgy megszületett, meghalt és feltámadott érte, mint ahogy mindezt értem is megtette. Mindenkire a Krisztus szemével nézzünk. Ha így tekintünk embertársunkra, akkor egészen meg fog változni a hozzá való viszonyulásunk.

            Mert kedves testvéreim, Jézus születése a szeretet nagy forradalmát hirdette meg ezen a világon. Ez az egyetlen igazi és áldott forradalaom. Ez a forradalom nem csak rendszereket, társadalmi berendezkedéseket, hanem az emberi szíveket is megváltoztataja. Próbáljunk mostantól kezdve mindenkit ennek a szeretetnek a szemüvegén át nézni, ami mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr, ami soha el nem fogy. Ez legyen a más út, amin ezentúl járni fogunk. A bölcsek más úton mentek vissza. Jöttek egy olyan úton, amin még nem ismerték Jézust, amin még, úgy ahogy láttuk nem figyeltek eléggé Isten vezetésére, amin egy adott ponton a Heródes palotájában kötöttek ki, olyan emberek társaságában, akik nem akartak elindulni Krisztus felé. De most már Jézussal mentek, imádattal, alázattal, szeretettel, örömmel  a szívükben.

Kedves Testvérem! Én nem tudom, hogy te hogy jöttél. Lehet, hogy te is Jézus nélkül, hit nélkül, talán csak azért, mert ezen az ünnepen mégis csak illik elmenni a tamplomba, az Isten házába. De most mehetsz Jézussal, úgy hogy megváltozik az Istenhez való viszonyod és az embertársadhoz való viszonyod. Bárcsak így lenne, mert akkor nem csak ott Betlehemben , hanem itt Marosvásárhelyen ( itt mindenki helyettesítse be a faluja vagy városa nevét) igazi Karácsony lesz.

(Ezen igehirdetési sorozat megírásához Ernst Modersohn, Wilhelm Busch és Walter Lüthi gondolatait használtam fel. Az utolsó igehirdetés egy nagyobb lélegzetű igehirdetés, nem igen jó szentestére, de ezt ki-ki alkalmazza belátása szerint)

                                                                                                Lőrincz István