Barangolások bibliai tájakon: Kapernaum 1

            Ez a település a Genezáret-tó nyugati partján található, inkább városka volt, mint falu. Jézus idejében határátkelőhely volt Fülöp és Heródes Antipás országa, illetve területei között. Ezért tartózkodott itt mintegy száz főnyi római katona, zsinagógáját is egy római százados építtette, akiről beszélni is fogunk. Határátkelőhely lévén vámszedők is éltek itt szép számban, s így hívta el Jézus épp innen Mátét tanítványul. Jézus sokat tartózkodott itt, ezért e város névtábláján ma is két nyelven, zsidóul és angolul ez áll: a Jézus városa. Ő Názáretből költözött ide, ez a két helység nem volt messze egymástól. Jézus számára azért volt fontos az ide költözés, mert ez Zebulon és Naftali törzsének az öröksége volt, ami pogányok földjének számított. Azért lakott e vidéken sok pogány, mert a babiloni fogság idején innen a zsidókat deportálták és asszír telepeseket költöztettek helyükbe. A vallásos zsidók nem szívesen jöttek ide lakni, nem nagyon telepedtek itt le. Jézus azonban nagyon tudatosan választotta ezt a helyet, egyrészt azért mert ebben Ésaiás próféta jövendőléseit látta beteljesedni, de azért is, mert ezzel is meg akarta mutatni, hogy Ő nem csak a saját népét, hanem a pogányokat és egyáltalán minden embert nagyon szeret. Milyen nagy kegyelem, hogy Ő ma is minden faluban, minden városban, minden emberi szívben ott akar lakozni. Ő nem húzza az orrát, azért mert ott kedve ellenére való emberek laknak, mint ahogy azt mi sokszor tesszük. S ahol Ő lakik, az nem reménytelen hely, s ott nem reménytelen emberek laknak. Bárcsak lakna nálunk is.

            Mi irígyeljük azokat az embereket, akiknek nagy hitük van. Ha összehasonlítjuk magunkat velük, akkor úgy érezzük, hogy a mi hitünk messze elmarad az övékétől. Nos, Jézus Kapernaumban talál egy nagy hitű embert. De nem azok között, akikről mi ezt gondolnánk. Ez a nagy hitű ember egy katonatiszt, egy római százados. De ez a nagy hitű ember is bajba kerül egyszer. Isten mindenkinek megpróbálja előbb-utóbb a hitét. Kétségkivűl már a miénket is próbára tette. Lehet, hogy akkor amikor egy súlyos betegség ért utól, vagy egy családi nehézség tört ránk, vagy amikor egy súlyos bántás, sértés ért bennünket. Ilyenkor a nagy hitű ember is olyan gyengének, tehetetlennek érzi magát, úgy érzi, hogy lehetőségeinek végső határára jutott. A százados hite épp abban mutatkozik meg, hogy ő tudja, hogy ebben a helyzetben kihez kell menekülni, ki tud ebben a helyzetben segíteni. Tudja, hogy ő méltatlan Jézus segítségére, de azt is tudja, hogy neki adatott minden hatalom mennyen és földön, és Ő tud segíteni. Jézust ezt nevezi nagy hitnek. Luther egyszer így fogalmazott: a hit azért nagy, mert nagy dolgokat vár Krisztustól. Igen, mi is mindent Krisztustól várhatunk, testünk egéészségét, de lelkünk üdvösségét is. Merjünk mi is nagy dolgokat várni az Úrtól, mert a hit sohasem szégyenülhet meg!

            Megszoktuk Jézustól, hogy Ő szép és kedves dolgokat mond az embereknek, boldogoknak, áldottaknak mondja őket. De Jézus tudott „jajt” is kiáltani.. Jézus három városnak kiált jajt, ahol Ő hosszabb ideig tartózkodott, ahol Ő sok csodát tett. Rettenetes még rá is gondolni, de Jézus Sodomához és Gomorához hasonlítja ezeket a városokat, mondván, hogy e városoknak jobb dolguk lesz az ítélet napján, mint Kapernaumnak, ahol pedig annyi csoda történt. Mi volt e városok bűne? Hát az, hogy nem ismerték fel Jézusban az Isten Fiát és nem hittek benne, s a legrosszabb, hogy nem adták át életüket Jézsunak. Ez a kemény szó rázzon fel minket is, akik annyit hallgatjuk Isten szavát, s kérdezzük meg magunkat: hiszünk-e mi igazán Isten Fiának és az Övé-e már teljességgel az életünk?

            Jézusnak Kapernaumban egy furcsa és fogas kérdést tettek fel: miért nem fizeti Ő a templomi adót? Ezzel a kérdéssel tulajdonképpen tőrbe akarták őt csalni, mert akárhogy is válaszol Jézus, ők akkor is belekötöttek volna.   Tudjuk, hogy a mózesi törvény ezt az adófizetést minden húsz évét betöltött férfi számára elrendelte. Ez a pénz a templomi szolgálat, főleg az áldozatok végzésére használták fel. Nyilván, hogy Jézus azért nem fizette ezt, mert neki nem volt szüksége áldozat bemutatására, mert majd Ő maga fogja bemutatni a nagy áldozatot. De ekkor mégis kifizeti ezt a templomi adót, nem a közös kasszájukból, hanem egy hal szájából. Itt egy kényes kérdés tevődik fel: miért kell nekünk fenntartói járulékot fizetni, akkor amikor Jézus megfizette értünk vérével a tartozást? Mi ezzel nem az üdvösséget vásároljuk meg, ez legyen mindenki számára világos. De a befizetett pénzzel fenntartjuk azt az egyházat, gyülekezetet, ami az üdvösségről szóló evangéliumot hirdeti. Nyilván, hogy számunkra is igaz: nem kell, hanem szabad Istennek, az egyháznak, a gyülekezetnek adományt fizetni.

            Jézus itt is azt teszi, amit más falvakban és városokban is tett: tanít. Mégpedig hatalommal, tekintéllyel és hitelesen tanít. Úgy, hogy abban az emberek megérzik Isten erejét. Úgy, hogy a tisztátalan lelkek is kimennek az emberekből. Bárcsak tudnánk mi is így tanítani! Hogy megérezzék az emberek azt, hogy mögötte mély hit, odaszánt élet és az Isten ereje van. Bárcsak a mi tanításunk nyomában is fakadhatna életek megtisztulása, megtérése, meggyógyulása.

            Miután Jézus tanít a zsinagógában, elmegy a Péter házához és meggyógyítja a lázas anyósát. Mert neki fáj a tanítványai magánélete is, Őt érdekli az is, ami a családban van. Ő nem csak a templomban, hanem a házunkban is Gyógyító és Szabadító akar lenni. Egy adott ponton egy csomó ember tolokadik a Péter házának ajtaja előtt, és gyógyulásra, segítségre várnak. És Jézus segít. Nem mondja azt, hogy ezen a napon Ő már annyit dolgozott, hagyják már békén. Jézus fáradhatatlan a szolgálatban, legyünk mi is azok.

            Az egyik legkedvesebb történet, ami szintén itt történt az, amikor négy barát Jézushoz viszik a guttaütött, vagyis lebénult társukat. Milyen jó dolog, ha vannak ilyen barátaink, akik imádságban hordoznak minket a Jézus színe előtt. A házban, ahol tanít, annyi ember van, hogy a beteget nem tudják bevinni, ezért a tetőt bontják meg és úgy eresztik Jézus lábaihoz a beteget. Különös, hogy Jézus először a bűnbocsánattal ajándékozza meg, mielőtt a testét meggyógyítaná. Ezzel is azt akarja bennünk is tudatosítani, hogy ez az Ő legnagyobb ajándéka, amire mindenek előtt szükségünk van. De a testünk, s annak állapota sem közömbös számára.

Igyekezzünk mi is másokat imádságban és bármilyen más módon Jézushoz közel vinni. Most reformáció táján különösen időszerű ez. A reformátorok se akartak mást, egyedül Krisztust láttatni, megismertetni az emberekkel. Legyünk hálásak értük is ezekben a hetekben.

Olvasandó igék: És.8,23,  9,1,  Mát.4,13, 8,5-6,  11,23,  17, 24 Márk 1,21.33, 2,1.3

                                                                                                Lőrincz István