Tanulságos igék a hitről 7

„Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakíthat el minket Isten szeretetétől, amely Jézus Krisztusban, a mi Urunkban van.” (Róm.8,38-39)

            Isten segítségével befejezzük a hitről szóló sorozatunkat. Miután olyan sok mindenről szóltunk már a hittel kapcsolatban, most szóljunk még a hit bizonyosságáról. Nyilván, hogy ennek is két oldala van, egy isteni és egy emberi oldala. A kettő összefügg egymással és nem választható el egymástól. Van egy olyan bizonyosság, ami Istennél van és van egy olyan, ami bennünk van. Nyilván e második nem létezhetne az első nélkül. Az Istennél lévő bizonyosság maga Jézus Krisztus és az ő elvégzett váltsága. Ez rajtunk kívül létezik. De van egy bennünk lévő bizonyosság is és ez úgy születik meg bennünk, hogy elhisszük, hogy mindaz, amit Jézus elvégzett, az ránk nézve is érvényes. Ahogy a Káténk mondja, hogy Isten nem csak másoknak, hanem nekem is bűnbocsánatot, örök életet és örök igazságot ajándékozott.A hit bizonyossága az, amikor tudom, hogy én igaz hittel hiszek, s hogy Krisztus elvégzett váltsága számomra az üdvösséget jelenti.

            Van ilyen bizonyosság? Lehetséges ez? Erről már ebben az életben bizonyosak lehetünk? Ez egy nagyon fontos kérdés. Talán nincs is ennél fontosabb, mint ez. S ha itt tévedünk, akkor már nincs lehetőség a változtatásra, hisz csak egyszer élünk. Világosan kell látni itt azt, hogy a hit ajándék, amit Istentől kaptunk. Úgy is mondhatnánk, hogy ez a hatodik érzékszervünk, amivel nem születtünk, de amit Istentől megkaptunk ajándékba. A hit nem csak annyit jelent, hogy Istennel közösségben vagyunk, hogy vele élünk. Nem csak annyit, hogy mi bízunk Isten szeretetében, nem csak annyit, hogy mi kapunk valamit Istentől, ami aztán gyökeresen megváltoztatja az életünket. A hit által mi ismereteket is szerzünk. És ami a legfontosabb, hogy mi megismerjük Isten szentségét és igazságát. De megismerjük magunkat is, mint kárhozatra méltó bűnöst. Megismerjük Jézust, mint a mi Megváltónkat, akiért Isten kegyelmes Atyánk lett.

            A hit bizonyosságáról először is azt kell elmondani, hogy az Isten ígéreteihez kapcsolódik. A hit az ígéreteket magára alkalmazza, magáévá teszi. Tulajdonképpen hittel elfogadjuk azt, amit Isten már elvégzett értünk.A hit bizonyossága nem attól függ, hogy én most érzek-e valamit vagy sem. A hit bizonyosságának az alapja nem az én érzéseimben van, hanem Istenben és az ő igéjében. A hit elfogadja az igét és ebben van bizonyosága. Aki hisz, az nem tesz kérdőjelet Isten ígéretei után, sem nem utasítja el hitetlenül azokat. A hit nem kételkedik Istenben és az ő szavában.

            Ezért a hit nem önmagában keresi azt, amire építhet, mert ami bennünk van, az csak gyengítené a hitet. Ami bennünk van az elégtelen és gyenge. De a hit Krisztusra épít és arra, amit Ő elvégzett értünk. Mi azt hisszük teljes bizonyossággal, hogy Krisztus kereszten való szenvedése és halála elégséges és szükséges az üdvösséghez. És mi erre építünk, nem pedig a mi emberi tapasztalatainkra, élményeinkre. Mi teljességgel átadjuk magunkat neki.

            Látjuk tehát, hogy a hitben való bizonyoság alapja nem bennünk van, még csak nem is a mi hitünk az. Fontos az, amit a holland hitvallás kimond, hogy minket Isten nem a hitünkért választ ki, hanem hitre választ ki, hogy higgyünk. Még az is veszély, ha a hit bizonyosságánál a megszentelődésünkre építünk, mert mi van akkor, ha elbukunk, ha bűnbe esünk, akkor már kiestünk a kegyelemből, akkor már nincs üdvösségünk? Épp ezzel próbál a Sátán ilyenkor elbizonytalanítani a hitünkben. A hit egyedül Krisztusra épít, mert mi hit áltatl oltatunk be Krisztusba, aminthogy hit által vágatunk le Ádámról, az ó-emberünkről. Csak hit által tudjuk mondani Pállal együtt: élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. Krisztus tehát az a kőszikla, amire hitünk házát felépítettük és ott biztonságban vagyunk az ítélet napján is. A hitben való bizonyosság a hívő ember számára már nem egy nehéz probléma, hanem egy áldott valóság.

            Persze az már egy más kérdés, hogy ezt a valóságot mi nem mindig egyformán tapasztaljuk meg. A hitben való bizonyoságnak is vannak különböző lépcsőfokai. Ezért nagyon fontos, hogy különbséget tegyünk a hit és a hívő ember között, aki a hitet gyakorolja. Mert a hit az mindig Krisztusra épül, Isten ígéretein áll. A hívő embert azonban olyan sok veszély fenyegeti, gondoljunk itt a kicsinyhitűségre, hitetlenségre, a különböző kísértésekre és próbákra, amiken a hit mind keresztül kell menjen. A hit bizonyossága aszerint is különbözik, hogy kinek milyen a jelleme. Vannak olyanok, akik jellem szerint is inagadozók, kiegyensúlyozatlanok, az ilyeneknél a hitbizonyosság is ingadozó, váltakozó lesz. Vannak emberek, akik frusztráltak, sebeket hordoznak. Vannak, akik eleve eősebbek s mások gyengébbek a hitben.

            A hitben való bizonyosságunk megélése sem mindig egyenlő hőfokon zajlik. Van olyen hogy csak csendes bizalom van bennünk, van olyan, hogy kiáradó újjongásban törünk ki. Isten minden gyermekében ott van a hitbizonyosság, de ez minden emberben más és más módon mutatkozik meg. Van olyen is, hogy a hitben való bizonyosság, nevezhetjük ezt üdvbizonyosságnak lángol, máskor meg épp hogy csak pislákol a szívünkben. Sőt olyan is van, hogy ezt egyáltalán nem érezzük és már-már a kétségbeesés szélére sodródunk. Látjuk ezt például a Jób életében. A csapás utáni percekben még nagyon erősen áll hitében és minden kételkedés nélkül ki tudja mondani: az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úrnak neve. De nemsokkal ezután már megátkozza születése napját, ami olyan mélység, amiben mi meg is botránkozunk. Hogyan lehetséges az, hogy ugyanaz az ember egyik percben még olyan erős a hitében, a másikban már összeomlani látszik a hite? De az a csodálatos, hogy Isten kegyelme, a hit ereje mégis ott van a legnagyobb mélységekben is vele és végül diadalmasan fog kikerülni a próbából. Ez a hit „mégis”-e.

            De Isten azért nekünk eszközöket, fegyvereket is ad ebben a harcban, amivel erősíti a mi hitben való bizonyosságunkat. Csak két ilyen eszközt említsünk: az egyik az imádság, a másik pedig Isten igéje. Vagy még a sákramentumok. Ezekkel az eszközökkel élhetünk, ezek mindig erősíteni fogják a hitünket. Erre is igaz, amit Pál az imádságra mond, hogy a Lélek segítségére jön a mi erőtlenségünknek, és kimondhatatlan fohászkodásokkal könyörög értünk. Mert lehetnek olyan nehéz pillanatok, hogy még imádkozni se tudunk. Nekem egyszer egy olyan rákos beteg mondta, aki kemoterápiás kezelést kapott: hidd el, hogy az olyan rettenetes, hogy még imádkozni se tudsz azon a napon, amikor ezt kapod. Ilyenkor tapasztaljuk meg a Lélek erejét, közbenjárását. A Szentlélek abban is segít, hogy a mi lelkünkkel együtt tesz bizonyságot arról, hogy mi Isten gyermekei vagyunk. A Szentléelek pecsételi meg bennünk az istenfiúság és az üdvbizonyosság ajándékát. Pál is csak Szentlélek által tudta kimondani ezeket a csodálatos szavakat, hogy őt és minket se választhat el semmi az Isten szeretetétől. Ezt mi is hihetjük és vallhatjuk életünk minden helyzetében. Bárcsak tudnánk ezt mi is mindig megtapasztalni, mert nincs ennél nagyobb boldogság ebben az életben. De ezzel a hit és üdvbizonyossággal távozhatunk majd el ebből a világból s érkezhetünk meg oda, ahol már nem is kell hit, mert látni fogjuk azt, Akiben hittünk.

Javasolt cím: A hit bizonyossága                                           Lőrincz István

Tanulságos igék a hitről 6

„Text.”De mindezekben felettébb diadalmaskodunk az által, aki szeret minket.” (Ró,.8,37)

            Húsvét ünnepét üljük ezekben a napokban. Ehhez nagyon is talál mai témánk: győzelem a hit által. A hit által való győzelem nem magától érthetődő dolog a keresztyén ember életében. A hitéletben különben semmi sem magától érthetődő. Miért? Mert ez kemény küzdelemmel áll kapcsolatban. És a harcnak mindig két kimenetele lehet, vagy győzelem vagy pedig vereség. A keresztyén ember hitben való győzelme teljességgel a Krisztus golgotai győzelmén és a húsvéti diadalán nyugszik.A győzelem ilyen értelemben már egy meglevő valóság. De emberi oldalról ezt a győzelmet még mi is ki kell vívjuk. És ez csak harc árán lehetséges, ami sokszor nagyon heves lehet. De ebben a harcban végig ott lehet a remény, hogy végül is győzni fogunk. Amikor győzelemről beszélünk, nem feltétlenül a végső győzelmre kell gondolnunk. Az Úr gondoskodik arról, hogy „köztes” győzelmeink is legyenek. Ezeket mi úgy éljük meg, ahogy a zsoltár mondja: erőről-erőre jutnak., míg a végső győzelemben majd megjelenünk Isten előtt a Sionon.

            Ebben a harcban vannak erősítőink: az ige és Szentlélek. Ezek gyakorolnak minket a hitben. Bár Isten bíztat minket ebben a harcban, hogy meglesz a végső győzelem, de nekünk is minden erőnket össze kell szednünk, hogy harcoljunk a bűn és a Sátán ellen. Ebben a hrcban nincs lazítás, nincs pihenő, minden pillanatban figyelni kell. Aki egy percre is megáll, az visszaesik a hitben. Mindig arra kell törekedjünk, hogy növekedjünk és erősödjünk a hitben. Ez az Úr akarata a mi életünkre nézve.A Krisztus feltámadásának az ereje egyre inkább működik bennünk. A hitéletben mindig az a fontos, hogy egyre jobban eltekintsünk magunktól, a mi bűneinktől, kudarcainktól, és egyre inkább tekintsünk Krisztusra, az ő győzelmére.

            De ne gondoljunk, hogy minél jobban növekedünk a hitben, a harc annál könnyebb lesz. Minél jobban növekszünk a hitben, annál jobban látjuk bűneinket, gyarlóságainkat és annál jobban kell harcoljunk ellenük. Minél erősebb a hitünk, annnál nagyobb próbák és kísértések törhetnek ránk. De megtapasztaljuk mi is Pállal együtt: mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.

            Győztesnek lenni Krisztusban, ez egy nagyszerű dolog. Ez nyugalmat és békességet ad. Egyre jobban hisszük, hogy Krisztus értünk valóban mindent elvégzett, de egyre jobban látjuk azt is, hogy minden percben rá vagyunk utalva Isten kegyelmére ahhoz, hogy győzni tudjunk. A Szentlélek ereje nélkülözhetetlen a számunkra. Ha ez az erő nem állana a rendelkezésünkra, akkor bizonyos lenne a vereségünk, a kudarcunk. Ebben a harcban mi egyre jobban meg kell üresednünk önmagunktól, hogy a Lélek egyre jobban betölthessen az ő erejével.

            Különös az is, hogy mi is úgy vagyunk ebben a harcban, mint ahogy Pál apostol volt, aki olyan erőtlennek érezte magát, de különös módon épp így tapasztalta meg Isten erejét. Amikor a legerőtelenebb volt, Isten ereje akkor tudott a leghatalmasabban munkálkodni benne. Nem véletlen írja: az ő ereje a mi eretlenségünkben végeztetik el.

            Ahhoz, hogy mi ebben a harcban győzedelmeskedni tudjunk, ígénybe kell vennünk azokat a lelki fegyverzeteket, amit Isten az ő igéjéban rendelkezésünkre bocsát. Ezen fegyverek nélkül mi védtelenek lennénk, és biztos zsákmánya lennénk a bűnnek és Sátánnak. De ezekkel a fegyverekkel mi erősek vagyunk és győzni tudunk. Az Efézusi levél 6-ik fejezete elmondja nekünk, hogy melyek azok a fegyverek, amiket Isten rendelkezésünkre bocsát, és amiket mi bátran használhatunk a hit harcában.

            Sokszor úgy érezzük ebben a harcban, hogy az ellenség túlerőben van, és nekünk fel kell adni a harcot. A mi oldalunkról nézve a győzelem mindig lehetetlenség, elérhetetlen messzeségben van. De megtapasztaljuk, hogy ami nálunk lehetelen, az nála igenis lehetséges. Átéljük azt, hogy hit által, Isten erejével mégis diadalmaskodhatunk. A keresztyén ember mindig arra kell gondoljon, hogy Jézus győzött a Golgotán, de ő ezt a győzelmet nem tartja meg magának, ebben minket is részeltetni akar. Hit által mindig áradnak belénk a krisztusi erők, a feltámadás ereje és ez győzelemre vezet minket.

            Azt is nagyon fontos látnunk, hogy a győzelem nem mindig abban a pillantban érkezik, amikor mi azt várjuk vagy szeretnénk, hogy érkezzen. Sokszor a hit harcában meg kell tanulni várni. Mert az Isten óráját nem mi hordjuk a mellényzsebünkben, mondja egy híres igehirdető. De Isten soha nem késik el, mindig idejében jön. Fontos, hogy mi tanuljunk meg türelmesen várni addig, amíg Isten elhozza a győzelem pillanatát. Isten malmai lassan, de biztosan őrölnek. Fontos, hogy a várakozás idején ne essünk kétségbe, ne hitetlenkedjünk. Bízzunk abban, hogy ő ígéretet tett és ezt az ígéretet meg is fogja tartani. Sokszor akkor van a legközelebb a győzelem, amikor mi úgy gondoljuk, hogy a legtávolabb van tőlünk. A győzelem mindig isteni meglepetés a mi számunkra.

            A hit valóban hihetelen nagy dolgokra képes, János evangélista úgy mondja ezt el, hogy a mi hitünk legyőzi a világot. Ezt a világot még egyetlen hadvezér se tudta meghódítani, se Nagy Sándor, se Napoleon, se Hitler, se Sztálin, de amit ezek a rettegett hadvezérek nem voltak képesek megtenni, azt meg tudja tenni a hit. Ha az egyház történelmét megvizsgáljuk, akkor csak ámulattal állhatunk meg a hit cselekedetei előtt. Hogy tudtak volna hit nélkül az első keresztyének Néró orsoszlánjai elé menni az arénákban? Hogy tudtak volna a reformáció idején a hitvalló keresztyének a máglyára lépni, ha nem lett volna hitük? Hogy vállalhatta volna a negyver prédikátor a gályarabságot a tizenhetedik század közepén az ellenreformáció idején, ha nem a hit ad erőt nekik? Hogy mertek a huszadik század hitvallói a kommunista-ateista rendszer idején bilincseket és börtönt viselni, ha nem a hit dobog a szívükben? Hogy tudják ma a keresztyének Irakban, Szíriában, Egyiptomban és más országokban a vértanúságot vállalni, ha nem a Krrisztusban való hit vigasztalná őket?

            Persze, mi nagyon jól tudjuk, hogy ezért az érdem nem az emberé, hanem az Istené ezért is minden dicsőség. De az Isten gyermekei részesek lesznek az Isten győzelmében Krisztus által. Olyan jó nekünk azt tudni amikor a világ történelmére és jövőjére gondolunk, hogy nem a bűné és a Sátáné az utolsó szó, hanem az Istené. Isten nem szenvedhet vereséget. Ennek a győzelemnek két oldala van, a hívők felé jutalom, a hitetlenek felé ítélet és megsemmisítő vereség.

            A végső győzelem kivívásában Isten nem mindig kapcsolja be az övéit. Vannak olyan területei ennek a győzelemnek, ahol az embernek nincs szerepe. És ez nem más, mint az utolsó ítélet, amikor Krisztus visszajön, ez a jelenlegi világ elmúlik és Isten mindeneket újjáteremt. Akkor már nem is lesz szükség a hitre, hisz megérkezünk a látás világába. Akkor már csak a szeretet marad meg, ami összekapcsol minket Istennel. Akkor már nem lesz helye a kételkedésnek, a vereségnek. Akkor már csak az öröm marad, az üdvösség öröme, az örök élet öröme. Már nem marad semmi hátra csak az, hogy a harc és a győzelem után megnyerjük az élet koronáját, amit Isten ígért az őt szeretőknek. Akkor már Isten lesz minden mindenekben. Mi ezt a napot várjuk, a húsvét, a feltámadás ünnepe áldott előízét adja mindennek. Jézus győzött, általa mi is győzünk és várjuk a végső győzelmet.

Javasolt cím.Hit általi győzelem                                                                   Lőrincz István

Tanulságos igék a hitről 5

Text.” Ezért álljatok meg abban a szabadságban, amelyre Krisztus megszabadított minket, és ne engedjétek magatokat újból a szolgaság igájába fogni.” (Gal.5,1)

            Már eddig is láttuk, hogy a hit nem egy egyszerű dolog, hogy van apálya és dagálya, hogy szembe kell úszni az árral, hogy meg kell tagadnunk magunkat. Mindez azt a veszélyt hordozza magában, hogy a hitből ki lehet esni, a hitéletben is el lehet bukni. Mi meg természetünktől fogva olyan emberek vagyunk, akik mindig a könnyebb végét szeretnénk megfogni a dolognak. Ezenfelűl még büszke emberek is vagyunk, akik szeretünk önmagunk körül forogni. A hit útja azonban olyan út, amelyen Isten dicsősége van a középpontban. A hit tehát egy kemény harc, s ezért nem is olyan magától érthetődő, ha valaki mindvégig kitart, megmarad a hit útján. Persze a kitartás se a mi érdemünk, ez is, mint minden a hitéletben: ajándék. De a kitartás folyamatába Isten a mi felelősségünket is bekapcsolja, ezért a Szentírás tele van olyan bátorításokkal, intésekkel, melyek mind a kitartásra buzdítanak minket. Mert csak az üdvözül, aki mindvégig kitart, állhatatos marad.

            A kitartásra való buzdítás nem csak azért olyan fontos, mert mi gyenge, bűnös emberek vagyunk, hanem azért is,  mert a kitartás szükséges ahhoz, hogy az életünk jó gyümölcsöket teremjen és hasznosak tudjunk lenni embertársainknak is. De azért is fontos ez épp a mi időnkben, most a 21-ik században, mert a hitben való kitartással óriási bajok vannak.Talán soha se hagyták el annyian a hitet, s sokan már az egyházat is, mint épp a mi időnkben. De ha papíron még tagjai is sokan az egyháznak, a gyakorlati életben a hit nagyon sokak számára már semmit se jelent. Nem határozza meg életünket, döntéseinket.

            S még valami nagyon fontos dolog, amit el kell itt mondanunk. A hitben való kitartás azért olyan fontos, mert ahol ez hiányzik, ott következik a hitetlenségben való megkeményedés. És ez már Isten ítélete a hitet elhagyó emberen. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a hit dolgában nincs közömbösség, langymelegség, mert azt kiköpi az Isten, ahogy Illés Gyula mondja a reformátorokról írt monumentális versében. Aki közömbös, aki langymeleg, az megszomorítja az Isten Szentlelkét. S ettől már csak egy lépés van a Lélek megoltásáig. A hitetlen embertől Isten visszavonja a Lelkét. Persze, Isten az ilyen emberről sem mond le, de a hitet elhagyó ember mégis óriási veszélyben van. Isten kimozdítja az ilyen ember gyartyatartóját, mondja a Jelenések könyve.

            A hitben való kitartás azonban épp az ellenkezőjét hozza magával. Akik Istenhez hűségesek maradnak, neki engedelmeskednek, a hitben megmaradnak, kitartanak, azokat Isten felettébb megáldja. Gondoljunk csak az első három század keresztyéneire, akik életük odaadásával is kitartottak és vérük magvetés lett az egyház későbbi idejében. Vagy gondoljunk a reformáció idejére, amikor szintén hatalmas példát kaptunk a kitartásra. Micsoda erőt jelent például a gályarab lelkipásztorok kitartása, akik vérzivataros időkben se tagadták meg hitüket, s készek voltak a legnagyobb áldozatra, szenvedésre is. Édesapám, aki szintén hat és fél évet szenvedett hitéért a kommunizmus szörnyű börtöneiben, többször mondta, hogy az első keresztyének s a magyar gályarab lelkipásztorok kitartása nekik nagyon sokat jelentettek abban, hogy abban a rettenetes időben és szenvedésben ki tudjanak tartani. A kitartás tehát egy olyan csatorna, amelyen át mennyei áldások egész áradata zúdul ránk a mennyből.

            A hitben való kitartás sokszor azt jelenti, hogy el kell fogadnunk Isten gondolatait, amelyek egészen mások, mint a mi gondolataink. Isten szuverén Úr, aki szabad az ő döntésében Őt senki sem befolyásolhatja akaratában. De mégis Isten azt ígéri, hogy azokat gazdagon megáldja, akik mindvégig kitartanak a hitben az életük minden területén, akik hűséggel engedelmeskednek akaratának. Mert a hitben való kitartás meghatározza az ember életfolytatását, ahogy azt tudományos szóval mondjuk, a keresztyén etikát.

            Az is nyilvánvaló, hogy a hitben való kitartásnak is megvannak a maga próbái. Isten a Sátánnak ebben bizonyos mértékig szabad kezet enged. Hogy miért teszi ezt? Nem tudjuk. Bizonyára azért, mert tudja, hogy mi ebben meg tudunk állni azzal az erővel, amit ő ad nekünk. De mi van akkor, amikor az ember elbukik ebben a próbában? S a Szentírás sok ilyen figyelmeztető példát ad ebben, gondoljunk csak Dávidra és Péterre. Ők mindketten csúfosan elbuktak. De Isten kegyelme nem bukott el, és az a csoda, hogy ők nem maradtak meg a bukásban, fel tudtak kelni és utána állva tudtak maradni mindvégig a hit útján.

            Látjuk tehát, hogy a hitben való megmaradás, kitartás az Isten ajándéka, de az ember felelőssége is, mind a kettő egyszerre igaz, a kettőt nem szabad egymással kijátszani. Isten felől ajándék, a mi oldalunkról nézve pedig felelősség. Ebben is Isten adja nekünk az erőt, de azt nekünk szüntelen kérni kell. Így tapasztaljuk meg azt, amit Pál is átélt: amikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős. Mi szilárdan  hisszük, hogy azért tudunk kitartani a hitben, mert Isten erre választott ki minket. Mi ebben találjuk meg nyugalmunkta, bizonyosságunkat. Aki nem hisz az isteni kiválasztásban, elhivatásban és küldetésben, az nem fog kitartani a hitben.

            Pál ebben az igében a galatákat inti, hogy maradjanak meg abban a szabadságban, amire Isten elhívta őket. Miért? Azért, mert a galaták hitéletében nagy bajok voltak. A gyülekezet abban a veszélyben forgott, hogy elszakadjon s a  kegyelemtől. A veszély az volt, hogy olyan törvényeskedő emberek jöttek, akik azt állították, hogy a keresztyénség lényege a mózesi törvények betartása, s főleg a körülmetélkedés. Miért volt ez a tanítás nagyon veszélyes? Hát azért, mert a Krisztus váltsága helyett, emberi cselekvést tett az üdvösség fundamentumává. Ha az ember a saját erejéből üdvözülni tud, akkor miért kellett Krisztusnak meghalnia? Krisztus annyira tökéletesen és teljesen véghezvitte a kereszten az üdvösségünket, hogy mi ahhoz semmit se kell hozzátennünk. Ez az egyetlen szilárd alap, szikla, amin hitünk mindvégig megállhat. Aki úgy gondolja, hogy ő is hozzá tud tenni az üdvösséghez, az Krisztus dicsőségét rabolja meg, de magát is megrabolja a kegyelmeben való örvendezéstől.

            Látjuk tehát, hogy a hitben való kitartásnak sokféle veszélye van. El lehet bukni durva bűnökben, mint Nóé és Dávid, el lehet bukni úgy, mint Démás, aki a jelenvaló világot jobban szerette, mint Krisztust, el lehet bukni úgy, hogy különféle tévtanítások hálójába keveredünk, hogy mondani szoktuk: jobb és bal felőli bűnökben egyaránt. Ezért nagyon fontos, hogy soha ne bizakodjunk el. Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék, inti az apostol a korintusiakat és természetesen minket is. Soha ne bízzuk el magunkat, hogy mi már olyan szilárdan állunk, hogy nem bukhatunk el. Ne magunkban bízzunk, hanem abban az Istenben, aki kiválasztott és elhívott minket Krsiztus által, aki elkezdte bennünk a jó munkát és be is fogja azt végezni a teljes váltság napjára. Ha ezt tesszük, akkor nem fogunk elbukni, akkor mindvégig ki fogunk tartani a hitnben. Úgy legyen!

Javasolt cím: Kitartás a hitben                                                Lőrincz István

Tanulságos igék a hitről 4

Textus:” Ki féli közületek az Urat? Ki hallgat szolgája szavára?  Aki  sötétségben jár és nincs fényessége, mind bízzon az Úr nevében,é támaszkodjon Istenére.” (És.50,10)

            A hit nem olyan, mint egy séta a rózsáskertben, vagy mint egy kellemes csónakázás a tükörsima vizen. Sokkal inkább olyan, mint egy nehéz útazás viharos időben s egy hajózás a hullámzó tengeren. Ahogy Luther mondta: a hit egy nyugtalan dolog. A hit egy összetett valóság, köze van Istenhez, hozzánk és körülményeinkhez is. A hitnek van próbája, kísértése, fegyelmezése.  A hitünket is egy ellenséges világban éljük meg, s így állandó támadás alatt van.  A hitet annyi minden támadja, mégpedig kitartóan és hevesen, hogy már-már csodának kell lássuk, hogy még egyáltalán van hit bennünk ebben a világban.

            A hit harcát ez az ige nagyon drámai módon mondja el.Egy olyan emberről van szó, akinek sok nehézsége van.Sötétségben jár és nincs világossága. Hogy mit jelentsen ez a sötétség, azt nem lehet pontosan tudni. De az biztos, hogy ez az ember úgy érzi, hogy nincs vele Isten, nem tudja megtapasztalni jóságát, szeretetét. Olyan dolgok, erők veszik körül, mik félelemmel töltik el. Mi tudjuk, hogy ez a Sátán munkája. Ő a sötétség fejedelme és maga is sötétséget áraszt. Ez az ige minden valószínűség szerint a babiloni fogságban hangzik el, messze Jeruzsálemtől, az Isten lakozási helyétől. Ott csak a bálványokat látja, pedig ő Isten jelenléte, szava után vágyik.

             Ki lehet az Úr szolgája, akiről itt szó van? Ez lehet a próféta, de bárki más is, aki Isten üzenetét továbbítja az emberek felé. De tudjuk, hogy az Ésaiás könyvében az Úr szolgája előremutatás Jézus Krisztusra. Ha ezt az igét így értelmezzük, akkor ez azt jelenti, hogy mindenki, aki sötétségben van van, az Úrhoz kell kiáltson. Mert a hívő ember soha nem állhat meg, nem ragadhat le a saját sötétségének a látásánál. Hit nélkül nyilván nincs az embernek más lehetősége, mint arra nézni, ami benne, körülötte van. És az sokszor nagyon félelmetes. Félelmek vesznek körül és úgy érezzük, hogy a kilátástalanságba süllyedünk. Minden emberi próbálkozás, hogy ebből kijussunk, csődöt mond. A sötétség már-már elnyel, magába szív. Hiába próbálunk felejteni, vagy pótcselekvésekbe menekülni, semmi sem segít.

            Az ige sem ajánl olcsó megoldásokat. Ez az ige egy egészen más tanácsot ad, ami meglepetés a mi számunkra. Nem azt mondja, hogy szedd össze minden erődet és próbálj valahogy kievickélni a bajból, hanem azt tanácsolja, hogy bízzunk az Úr nevében és támaszkodjunk az Úrra. Azt nem mondja el az ige, hogy erre honnan vegyük az erőt, mert az magától érthetődő, hogy az erőt Isten garantálja. A sötétség és a fény hiánya nem akadályozhat meg minket abban, hogy bízzunk abban, aki ezt el tudja oszlatni, aki nekünk szabadítást tud adni. A hívő ember nem engedi el magát a sötétségben, nem engedi, hogy a kétségbeesés, a tehetetlenség megbénítsa. A sötétségből kiált az Úrhoz, a sötétségben keresi az Urat, aki segíteni tud rajta, aki erőt tud adni neki. Mert udja, hogy nem a sötétségé és a kétségbeesésé az utolsó szó.

            Mi azért még többet tudunk, mint ez a sötétségben levő ember. Miért? Azért, mert az Úr kijelentette ezt nekünk. És ez a kijelentés egy név. A Jézus Krisztus neve. Ő mondta magáról, hogy ő a világosság és aki őt követi, az nem járhat a sötétségben.

Ő is végig járta a sötétség útját el egészen a poklok sötétségéig. Ezért tud segíteni azokon, akik szintén sötétségben járnak.

            A hit azért csodálatos, mert mozgásba hozza, aktivizálja az embert. Így a sötétségben levő kimozdul ebből az állapotából és elkezd bízni és az Úrra támaszkodni. A hitnek épp az a nagy ajándéka, Istenre és az ő igéjére néz. Teszi azt akkor is, amikor minden reménytelennek látszik. A hit kitör a leglehetetlenebb helyzetből is. A hit nem tud a sötétségben maradni, ereje van, letöri a bilincseket. A hit elindul a sötétségből a világosság felé.

            Ezt mi gyakran a hit „mégis”-ének szoktuk nevezni. Ezzel azt fejezzük ki, hogy a hit bármilyen nehéz helyzetben is legyen, mégis tud reménykedni, mégis el tud indulni Isten felé. A hit azért nagyszerű dolog, mert felül emel érzéseinken, de még a tapasztalatainkon is. Mert az érzések és tapasztalatok nagyon veszedelmesek is lehetnek és elsodorhatnak Istentől. Ezért soha nem ezekre, hanem a hit hangjára kell hallgatni. Az érzések és a tapasztalatok sohasem lehetnek az első helyen, hanem csak követhetik a hitet. Gyakran látjuk azt, hogy az érzelmi felbuzdulás még nem hit. Az érzések nem tartópillérei életünk hídjának, legfeljebb szép díszitések azon. Nyilván, hogy a díszités is kell a maga helyén, hisz e nélkül minden olyan egyhangú, száraz lenne, de mégis a pillér a fontos, ezt sohasem szabad elfelejtenünk.

            Tudatában kell lennünk annak, hogy a hit mélységei és magasságai, sötét és világos pontjai életünk végéig megmaradnak.Mi küzdő emberek leszünk, de ez a küzdelem nem egy reménytelen küzdelem, mert Krisztus által mi felettébb diadalmaskodunk. A Szentírás fel is szólít minket a hit harcára, hogy harcoljunk minden ellen, ami Isten és ige-ellenes. Ez egy nagyon pozitív dolog, hisz Isten dicsőségéért és az ige tekintélyéért küzdünk.

            Minden hívő ember ismeri a hit harcát. Az egyik nagyobb, a másik kisebb mértékben vesz részt abban. Minél nagyobb a hit, annál nagyobb a kísértés, a harc. Minél mélyebb és erősebb valakinek a hite, annál több harca lesz a hit útján. Nem szabad azonban azt se gondolnunk, hogy ha kevés a hit harca, akkor baj van a hitünkkel. Ezt se érzékeli mindenki egyformán, a hit harcát se küzdi mindenki egyformán, az egyik könnyen veszi az akadályokat, a másik kisebb dolgok miatt is gyötrődik.

            A hit harcában az vigasztaljon, hogy Isten engedi meg és Isten szabja meg annak a mértékét. Tudjuk azt, hogy a harcunk is Isten kezében van. Ő segít és őriz meg minket a hit harcában. Mert erre is igaz, hogy azoknak, akik azt Istent szeretik, a hit harca is javukra van. Sokszor olyan erős lehet a hit harca, hogy testünk is szenved alatta. De ez se lehet Isten akaratán kívül.

            A hit harcában Isten nekünk a lelki fegyverzetet kínálja fel segítségül. Éljünk ezekkel, használjuk őket. Mert Isten minket gyakorolni, edzeni akar a harcban. Ha nem lenne harc ellustulnánk, elpuhulnánk és könnyű zsákmányává lennénk a Sátánnak és a kísértéseknek. Sokszor megengedi, hogy a harc nagyon hevessé váljon, de nem engedi, hogy alul maradjunk, hanem végül győzelmet ad.

            Lehet, hogy mi is sötétségbe kerülünk, de ilyenkor várhatjuk az Úr segítségét. S amikor megjön, akkor megtelik a szívünk hálaadással. A hit harcán végső soron áldás van. Mert a sötétség nem marad örök, hanem egyszer virradni kezd. A hit harcában való kitartásunk Isten dicsőségét szolgálja, de ezen felül óriási segítség lehet azoknak, akik hozzánk hasonlóan harcolják ezt a harcot. A mi kitartásunk, győzelmünk példa és erőforrás lehet mások számára, hogy ők se adják fel a harcot, hogy ők is tanuljanak meg az Úrban bízni és ígéreteire támaszkodni. A harc nem tart örökké, egyszer vége szakad, mert a harcoló egyházból egyszer diadalmaskodő egyház lesz. Ezért ne féljünk ezt a harcot felvállallni és végig küzdeni. Ezekben a napokban emlékezünk meg azokról, akik a szabadságért harcoltak és életüket adták azért. Mi egy még dicsőbb célért az örök életért miért ne vállalnánk a harcot?

                                                                                                Lőrincz István

Javasolt cím: A hit harca

Tanulságos igék a hitről 3

„Ábrahám hitt az Úrnak, aki ezért igaznak fogadta el.” (1Móz.15,6)

            Már elmondtuk, hogy a hit kiterjed az élet minden területére. De az is igaz, hogy a hitnek van egy mindennél fontosabb szerepe és ez az, hogy mi hit által rendezzük a viszonyunkat Istennel. És ez független attól, hogy milyen időben és korban élünk. Az ember legnagyobb kérdése, hogy hogyan kerülhet kapcsolatba Istennel, hogyan tudja vele rendezni dolgait? Ezt nevezi a Szentírás megigazulásnak.

            Ismerjük a Luther életéből, hogy ő így fogalmazta ezt meg: hogyan találhatok egy kegyelmes Istent? Ezt sokféleképpen meg lehet fogalmazni: hogyan járulhatok félelem nélkül Isten színe elé? Hogyan jelenhet meg a bűnös ember a szent Isten előtt? Mert mi nagyon jól tudjuk és érezzük, hogy mi bűnösök vagyunk, de ez azt jelenti, hogy így nem állahtunk meg Isten előtt. Valahogy meg kell szabaduljunk bűneink terhétől, vádolásától. Erre a nehéz kérdésre a Szentírás egy nagyon egyszerű választ ad: egyedül hit által. A Szentírás ezzel azt akarja elmondani, hogy mi nem jó cselekedetek által tudunk megigazulni. Bármit is tennénk, bármennyi jócselekedetet is hajtanánk végre, ezzel a bűn-kérdés még nem lenne lerendezve. Mi nem tudjuk magunkat megváltani. Ezt valaki más kell megtegye és ez nem más, mint Isten maga. Ezt Ő megtette és nyújtja is felénk, s a hit az a kéz, ami ezt az ajándékot átveszi, elfogadja, magához ragadja.

            A fennti ige nagyszerűen szemlélteti ezt. Nem véletlen, hogy ezt az igét majd Pál is idézni fogja a Római levélben. A történet, amiben ez az ige elhangzik mindnyájunk számára ismerős. Ábrahám ígéretet kap Istentől, hogy utódainak száma megszámlálhatatlan lesz. De ez az ígéret most még Ábrahám számára csak próba, hisz nincs gyermeke. Isten erre azt mondja Ábrahámnak, hogy éjjel tekintsen fel a csillagos égra, mert utódai olyan számosak lesznek, mint a csillagok az égen. Ekkor olvassuk azt, hogy hitt és ezt az Úr igazságnak, megigazulásnak számította be neki.

            Fontos tehát az, hogy Ábrahám hisz az Úr ígéretében. Hitte azt, hogy Isten megtartja szavát, s ráépíti erre az egész életét. És Isten ezt a hitet nagyra értékelte, s igaszságúl tulajdonította be neki.

            Vigyázzunk, mert ez a tulajdonítás, beszámítás nem az érdemének, a cselekedetének a megjutalmazása. Mert mi a bűnesetkor minden érdemünket elveszítettük és az nem szerezhető vissza. Nagyon fontos ezt világosan látni  és tudatosítani . Mert ez a történet azt is világosan mutatja, hogy a hitnek a tartalma a fontos, és ez a tartalom az Isten kegyelme. Az Úr ígérete kegyelmi ígéret. Az, hogy Ábrahámot Isten hit által igaznak fogadja el, ez merő kegyelem. Az is nyilvánvaló, hogy amikor Ábrahám hisz, akkor teljességgel elfogadja a kegyelmi szövetséget. Meglátja, hogy az ígéret beteljesedése nem az ő lehetősége, hanem csak az Istené. Ennek a történetnek a középpontjában nem Ábrahám  áll, hanem Isten. Ábrahám tudta és megértette, hogy ő Isten soha ki nem érdemelhető kegyelméből élhet. Tudta, hogy ezt a kegyelmet és benne a szövetséget nem ő akarta, kezdeményezte, vitte véghez, hanem egyedül és kizárólagosan csak Isten. Ahogy ő kész elhagyni hazáját, kimenni arra a földre, amit nem ismert, elindulni egy emberileg kiszámíthatatlan jövendő felé, mutatja azt, hogy ő teljességgel ráhagyatkozik Isten kegyelmére és vezetésére.

            Az Ábrahám utódai közt, ott volt a Messiás is. Végül Isten minden ígérete őbenne lesz igenné és ámenné. Az, hogy Ábrahám hitt Isten ígéretében, mintegy azt jelenti, hogy ő hitt Krisztusban. Mert az ígéretet soha nem lehet elválasztani a hittől. A hit Isten ígéretével kezdődik, de azzal is fejeződik be.  Mert hogyan számította be Isten Ábrahámnak a hitet? Hát Krisztusért, az ő elvégzett tökéletes áldozatáért.  Másképp Ábrahám se tudott volna megigazulni, csak Krisztus által. Ez nem egy saját, hanem egy neki tulajdonított igazság volt, amit Krisztus szerzett meg a kereszten. Ábrahám se tudott semmit se felmutatni, ő is csak üres kezét nyújthatta Isten felé. Ábrahámban sem volt semmi, amiért Isten őt meg kellett volna igazítsa. Ábrahám is csak Isten érthetetlen kegyelmének köszönheti az üdvösségét. Hogy miért épp őt választotta ki és nem mást, hogy miért épp engem és téged választott ki az Isten, erre nincs magyarázat, itt minden kérdés, minden emberi okoskodás el kell némuljon. Mi csak ámulhatunk azon, hogy minket elhívott és kiválasztott, s ezt azt jelenti, hogy mások felől is jó reménységgel lehetünk, hisz az az Isten, akik minket elhívott és kiválasztott, mindenki mást is elhívhat és kiválaszthat.

            De ha nincs érdemünk, akkor mi a hit szerepe? A hit egy olyan eszköz, a legjobb talán kéznek nevezni, amivel Isten ajándékát, az üdvösséget elfogadjuk és magunkhoz kapcsoljuk, ahogy a Káté is tanítja. A hitet Isten Szentlelke által munkálja ki bennünk, s ez a megszentelődésben lesz nyilvánvalóvá az életünkben. A megigazulás és a megszentelődsé a hit munkájának két áldott gyümölcse. A kettőt meg kell különböztetni, de nem szabad elválasztani egymástól.A kettő összefügg egymással, összefonódik. A megigazulás nem azt jelenti, hogy tökéletesekké válunk, hogy többé már nem lesz bennünk semmi bűn.  A tökéletesség hitben már a mienk, de nem a valóságban. Abban a pillanatban, amikor mi elfogadjuk Krisztust és az ő áldozatát, Isten igazzá nyílvánít minket. Megnyerjük bűneink bocsánatát. A Káté ezt úgy mondja, hogy Isten Krisztusban úgy tekint ránk, mintha semmi bűnünk nem lett volna.

            A megigazulás után következik a megszentelődés. E kifejezés alatt azt értjük, hogy Isten az ő Lelke által elkezdi megújítani, megváltoztatni a mi életünket. Vagy még egyszerűbben: erőt nyerünk a bűn elleni harcra. A bűn ott marad az életünkben, de már nem uralkodik bennünk. A megigazulás azt jelenti, hogy minket Isten Krisztusban, Krisztuson át lát, a megszentelődés pedig azt, hogy Krisztus elkezd bennünk élni, valósággá válni a mindennapokban, cselekedeteinkben, magatartásunkban.  A megigazulás egy egyszeri történés, a megszentelődés egy folyamat, a megigazulás tökéletes, a megszentelődés egyre kiteljesedő, de soha nem lesz bennünk teljes. Soha se érkezik el egy olyan pillanat, amikor kijelenthetjük: na, most én már tökéletesen szent vagyok.

            A megszentelődésnek van egy nagy veszélye is, éspedig az, hogy elhisszük magunkat, gőgösekké válhatunk. Látjuk ezt döbbenetesen az Újszövetségben a farizeusoknál és írástudóknál. Ezek az emberek komolyan vették a megszentelődést, persze ezt a törvény megtartásával próbálták elérni, de közben megvetettek másokat, akikről úgy gondolták, hogy még nem jutottak el az ő szintjükre. Mindig hasonlítgatták magukat, és mindig találtak olyanokat, akik a megszentelődés folyamatában gyengébben állottak mint ők. De van a megszentelődésnek egy másik nagy veszélye is és ez a kétségbeesés, hogy állandóan azon síránkozunk, hogy még mindig nem vagyunk elég szentek, hogy még mindig nem vagyunk ott, ahol lenni szeretnénk. Ezek az ú.n. „köldöknéző” keresztyének. Ez is nagyon meg tudja nyomorítani életünket. A megoldás ebben az, hogy mi maradjunk Krisztust-néző keresztyének, ha az ő keresztjét látjuk, amin megváltásunkat elvégezte, akkor nem leszünk se elbizakodottak, gőgösek, de nem leszünk kétségbeesettek sem, hanem Krisztusban, hit által alázatos és örvendező emberek maradunk.

                                                                                                Lőrincz István

Javasolt cím: Hit által megigazulva és megszentelve

Tanulságos igék a hitről 2

„De én hiszem, hogy meglátom az Úr jóságát az élőknek földjén.” (Zsolt.27,13)

            Nincs az életünknek egyetlen olyan területe, vonatkozása sem, aminek ne lenne köze a hithez. Mi hisszük, hogy életünkben mindent Isten rendez és igazgat. Ami számunkra nagy kihívás az, hogy mi ezt hívő szívvel elfogadjuk. Ha mi ez ellen lázadozunk, akkor a hitetlenségnek adunk helyet. Ezért az egyik legfontosabb dolog az életünkben, hogy hittel s bizalommal engedjük át magunkat Isten kezébe. De ez csak úgy lehetséges, ha ragaszkodunk az igéhez, Isten szavához, máskép könnyen a saját érzéseink, gondolataink csapdájába esünk. Másképp eltévedünk ennek a földi életnek sűrű őserdejében.

            A hit vonatkozik tehát mind a földi, mind pedig a földé élet utáni életünkre. A Biblia ezt határozottan tanítja. Csak épp hangsúlykülönbségek vannak, hisz az Ószövetség inkább a földire, az Újszövetség pedig inkább az örök életre teszi a hangsúlyt. Nagyon fontos ezt aláhúzni, hisz nagyon sokan arra törekszenek, hogy a mindennapi életet elszakítsák a hittől, mintha a hit és a mindennapi élet két egészen más világ volna, ami alig érintkezik egymással. Mintha a vasárnapi életünk egészen más lenne mint a hétköznapi, mintha a hitnek nem lenne beleszólása abba, ami körülöttünk naponta zajlik. Ez nem így van, Isten számára igenis fontos az, ami velünk a mindennapokban történik, a mi döntéseink, a mi harcaink.

            A hit tehát mindenben Istenre néz és akaratához igazodik. A hívő ember nem „bújócskát” játszik Istennel. Életének egyetlen területére se írja ki:”privát-terület, belépni tilos! „. Ez egyfelől nyugalmat és békét, másfelől kemény harcot jelent az ember számára. Hisz nem mindig úgy alakul az életünk, ahogy mi azt szeretnénk, ahogy azt elképzeltük, megálmodtuk. Sokszor nem értjük Istent, hogy mit és miért cselekszik az életünkben. Ez a hit próbája és ez sohasem könnyű. Miért engedi meg Isten a nagy viharokat, miért enged bizonyos mozgás - teret a gonosznak, a bűnnek?  Ebben a zsoltárban pont erről van szó. A zsoltáros beszél gonoszokról, akik ellene támadnak, egy egész sereg, akivel ő szembe kell száljon. Hogy pontosan mi is történt azt nem tudjuk, Saul vagy Absolon üldözte? Vagy egy erős ellenséggel kellett megütközni? Nem tudjuk, de az biztos, hogy Dávid egy nagyon nehéz, kritikus helyzetben van. Tele van félemmel, s ki se bírta volna ezt a helyzetet, ha hite nem lett volna. Ha Isten segítségét meg nem tapasztalhatta volna.

            Ez az egész zsoltár tele van annak megéneklésével, hogy az Úr őt csodálatosan megsegítette, szabadulást adott ebből a nehéz helyzetből. Így ebben a zsoltárban nem csak panasz és miértek vannak, hanem ott van benne az Isten magasztalása a sok megtapasztalt jóért, kegyelemért. Az Úr segítsége nem csak örömöt, hanem bátorítást, biztatást is jelent számára. A kilátástalanság, keserűség, ami mázsás súllyal nehezedett rá, most pillanatok alatt leesett róla. E terhek helyett most reménység és a jövő boldog várása van a szívében.

            Igen ez a zsoltár arról tesz bizonyságot, hogy hit nélkül elvesznénk, tévútra tévednénk, kétségbe esnénk, összeomolnánk, de hit által erőt nyerünk, szabadulást tapasztalunk meg és tudunk örömmel s reménnyel tovább menni. Úgy, mint a zsoltáros, mi is megjárjuk az élet mélységeit. Ettől nem kíméltetünk meg. Persze a mélységek nem egyformák, a próbák súlya sem mindig ugyanaz. Van, akinek több, van akinek kevesebb próbát kap, van akinek könnyebb, van akinek nehezebb a keresztje. De nem ez a fontos, hanem az, hogy ezeken hittel menjünk át, ezeket hittel hordozzuk.

            Sajnos azt látjuk, hogy egyre kevesebben járnak az emberek közül a hit útján. Hitben járni egyre nehezebb, ahogy az idők vége felé haladunk. De ez ne lepjen meg bennünket, hisz a Biblia már kétezer éve világosan beszél erről. Jézus is felteszi a kérdést egyik példázatának a végén, hogy amikor Ő Embernek Fiakaént visszajön, vajon fog-e hitet találni a földön? A Sátán is egyre aktívabb, hisz tudja, hogy az ő ideje már rövidre van szabva. Ő már látja a vesztét, amikor végső megsemmisülés lesz a vége, épp ezért igyekszik még mindent megtenni, hogy az emberek ne higgyenek, ne üdvözüljenek.

            Sok emberben az a hit akadálya, hogy miért engedte meg Isten a szörnyű történelmi eseményeket, miért volt a múlt században is két borzalmas világháború, miért volt Auschwitz, miért volt koncentrációs tábor, Gúlág, kommunizmus, annyi szenvedés? De miért nem kérdezzük azt is, hogy miért volt Golgota, miért engedte Isten, hogy Egyszülött Fia ártatlanul elszenvedje mindazt az igazságtalanságot, aminek a kereszt lett a vége? Ez mind igaz, s az is, hogy a hitet mindig árnyékként kíséri a kételkedés is. Ez pedig mindig a hitünket támadja meg. Mindig ki akarja oltani a hit tüzét, hogy már csak a füst s korom maradjon. Hogy ne bízzunk már semmiben, hogy ne maradjon semmiylen biztos talaj a lábunk alatt, hogy megkeseredjünk és megkeményedjünk. Hogy minden viszonylagos legyen, hogy semmit se merjünk már bizonyossággal állítani, hogy minden mögött ottt magasodjon egy hatalmas kérdőjel.

            Bár a kételkedés mindenkit megkísért, fontos hogy ne maradjunk meg abban, tudjunk azon felülemelkedni. Hogy ebből a helyzetből, -éppúgy ahogy azt a zsoltáros is tette- kiáltsunk az Úrhoz. Mert az a nagy vigasztalásunk, hogy Isten nem hagyja övéit a csüggedés mocsarában, hanem kiemeli őket onnan. A kételkedés ott lehet, de nem győzheti le az Isten választottait. Sőt, hitben megerősödve kerülünk ki a kételkedés, kétségbeesés mélységeiből, újra mennyei magasságokban szárnyalhatunk.

            Ezt Isten Szentlelke munkálja bennünk az ige által. De fontos helye van itt a mi emberi felelősségünknek is.  Mi nem bábuként veszünk részt ebben, hanem felelős résztvevőként, ezért magunkat is kell bátorítanunk, magunk is meg kell tegyünk mindent hitünk erősödéséért. Használjuk hálásan mindazokat az eszközöket, amiket Isten rendelkezésünkre bocsát a hit erősítésében: az ige, a közösség, az imádság, az igehirdetés, a bizonyságtétel. Mert Isten a mi értelmünket és akaratunkat is bekapcsolja az Ő munkájába. Ugyanakkor ezekt megújítja Szentleke által bennünk. Így állhat az érzés és akarat is az Isten szolgálatában, a hitben való életfolytatásban. Nagy kérdés, hogy ebben a hármasban: értelem, érzés akarat, melyik a fontosabb, mi a fontossági sorrend? Ez mindenkinél különböző lehet. A legtöbbször Isten Szentlelke az értelmünkön, mintegy kapun át jön be az életünkbe, s így éri el az érzést és akaratot is. De az is lehet, hogy előbb az érzelem él át valamit s utána jön az értelem s akarat. Mert egy szellemi fogyatékosnak is lehet csodálatos hite, pedig nála az értelem alig játszik szerepet, annál inkább az érzelem.

            A zsotáros eljut oda, ahol meglátja az Isten jóságát a segítségben, a szabadításban, abban, hogy Isten kiemelte őt a kételkedés mélységeiből. Mi azonban már többet láthatunk, láthatjuk az Isten jóságának legtündöklőbb jelét, Krisztus golgotai áldozatát, helyettes elégtételét, bűntörlő vérét, bűneink bocsánatát, az új és örök élet ajándékát. Ha ezeket látjuk akkor már ebben a földi életben boldogok lehetünk. Akkor hittel tudunk átmenni mindazon próbákon, nehézségeken, amik ránk várnak. Hit nélkül semmink se lenne, de így mérhetetlenül gazdagok vagyunk.

                                                                                    Lőrincz István.

Javasolt cím. Hit által élni

Tanulságos igék a hitről 1

„Mert aki  Isten elé járul, hinnie kell, hogy Ő létezik, és megjutelmazza azokat, akik Őt keresik.” (Zsid.11,6)

            Manapság nem divatos a hitről beszélgetni. Az értelem, az érzelmek és a tapasztalatok azok, amik az emberek figyelmét lekötik. A Biblia azonban másképp gondolkodik, mert abban a hit központi helyet foglal el. Ezt fedezte fel a reformáció is, aminek idén 500 éves évfordulóját ünnepeljük. Ezért fontos nekünk a hitről beszélgetni. Most következő sorozatunkban ehhez próbálunk segítséget nyújtani a kedves olvasóknak.  Adja Isten, hogy ezáltal is erősödjön és növekedjen a hit bennünk.

            A hit egy csodálatos dolog, emberi értelemmel soha nem lehet teljességgel felfogni. Felülmúlja ami gondolkodásunkat és tapasztalatainkat. A hitet nem lehet megmagyarázni az emberből, de abból a világból sem, amiben élünk. A hit egy magasabb valami. De ugyanakkor a hit meghatározza a mi leghétköznapibb életünket, mindennapjainkat, cselekedeteinket. A hit nem idegen sem az életünktől, sem a világunktól.

            A Zsidókhoz írt levél 11-ik fejezete sokat beszél a hitről. Már az első versben azt olvassuk, hogy a hit a remélt dolgok felőli bizonyosság és a nem látott dolgokról való meggyőződés. A hit bizonyosság ugyan, de nem olyan kézzelfogható, mint a látható dolgok. Megvannak a maga törvényszerűségei, nem lehet úgy lemérni, mint más dolgokat. A hit tehát egy rendkívűl értékes dolog, aminek értéke pénzben nem is mérhető. Az üdvösséghez nélkülözhetetlen, de ahhoz is, hogy igazi életet éljünk itt a földön. Istennek se lehet tetszeni hit nélkül. Isten semmit se értékel annyira az emberben, mint épp a hitet. Ezért fontos, hogy lássuk, hogy mi is a hit, mit jelent számunkra és hogy mi is hitben élő emberek legyünk.

            Ez az ige egy egyszerű igazságot mond el nekünk: nagyon fontos hinnünk azt, hogy Isten létezik. Persze azt is fontos azonnal megjegyeznünk, hogy nem elég egyszerűen csak azt hinni, hogy van egy Isten, a hit ugyanakkor Istenhez való járulást is jelent. A hit szoros kapcsolatban áll az értelemmel is, hisz nincs ismeret hit nélkül. De a hit érzelmek nélkül se létezik, hisz van benne, öröm, döntés, odaszánás, szeretet. De az akarat se zárható ki, hisz azt is komolyan megmozgatja. A legjobban a Káténk fejezi ki, hogy a hit biztos ismeret és szívbéli bizodalom egyszerre.

            A hit mindig a mi valóságos életünkhöz kapcsolódik, azt határozza meg. A hit kihat az életünk minden területére. Nem csak a belső életünkra van hatással, hanem a külső dolgainkat is alapvetően befolyásolja. A hit azt jelenti, hogy Istent mindenbe bevonjuk, ami velünk történik, hogy mi az Ő színe előtt élünk.Úgy élünk mint Énók, aki Istennel járt. A hit mozgásba hoz, kimozdít minket tehetetlenségünkből, mozdulatlanságunkból. Amikor valaki hitre jut, élete egy új irányba indul el. Az ilyen ember élete már nem a bűn szolgálatában áll, hanem Isten szolgálatában. A hitélet lényeges eseménye a megtérés, az Istenhez való odafordulás. A hit és megtérés elválaszthatatlanok egymástól. Nincs hit megtérés nélkül, sem megtérés hit nélkül.  A hit meghajlás Isten és az Ő igéje előtt. A hit és ige is elszakíthatatlanul összetartoznak. Az igében meglátjuk bűnös voltunkat és meghalljuk Isten megtérésre hívó szavát. Utána elhisszük Isten ígéretét, hogy Ő megbocsátja bűneinket és felment az ítélet alól. Végül megtanulunk egy új életben járni.

            Ha a hit ennyire fontos és értékes, akkor ez azt jelenti, hogy a hitetlenség pedig egy rettenetes dolog. Aki hitetlen, az nem tud megtérni Istenhez. A hitetlenség a Sátán munkája, aki hitetlen marad, az a Sátánt fogadja be az életébe. A hit Isten ajándéka, és mégis nekünk is kell kérni azt, törekedni arra, hogy hitünk egyre erősebb legyen. A hit egyszerre ajándék és felelősség is. Ez a két igazság egyszerre igaz és nem lehet őket kijátszani egymással. Nem kizárják, hanem kiegészítik egymást. Mi nem születünk hittel, de igenis ott van bennünk a hitre jutás lehetősége. Hogy ha ez megtörténik, akkor a kegyelem csodájáról beszélhetünk. Ez nem tehet bennünket büszkékké, csak hálásakká.

            Isten hatalmas arra, hogy minden ember hitetlenségét legyőzze és minden emberben hitet teremtsen. Ez számunkra azt jelenti, hogy minden ember felől jó reménységgel lehetünk. Aki most még nem hisz, Isten annak is hitet ajándékozhat még a jövőben. De felteheti valaki a kérdést: hogy juthatok én hitre, tehetek-e én egyáltalán valamit azért, hogy hitre jussak? Nos, Isten ígéje ebben is eligazít bennünket. Isten a hitet eszközök által munkálja ki, és nekünk szabad ezekkel az eszközökkel élnünk. Aki rendszeresen hallgatja az igét, annak minden esélye megvan arra, hogy előbb vagy utóbb hitre fog jutni. Persze, ha hittel és engedelmességre kész lélekkel teszi ezt. Az is igaz, hogy Istennek más eszközei is lehetnek a hitre jutásban, példáúl egy súlyos próba, vagy egy bizonyságtétel, ami megragadja az embert. De ezek inkább kivételek, a szabály az, hogy Isten igéje és Szemtlelke által munkál hitet az életünkben.

            Ezért a hit és a Biblia olvasása is együvé tartoznak. Ha valakinek csukott marad a Bibliája, az ne csodálkozzon azon, ha nem jut hitre, vagy ha hitben van, akkor hite egyre gyengülni fog. Hisz Istenea hit számára minden fontos kijelentést a Bibliában adta meg. Innen ismerjük meg Istent valójában, hogy ki is Ő, és mit kíván tőlünk. A Bibliából ismerjük meg Isten alapveztő tulajdonságait, igazságát, szentségét szuverén akaratát. Az igével való élés által azonban Isten egyre közelebb kerül hozzánk. Ő lesz a mi Istenünk, a mi szerető mennyei Atyánk. Nem fogjuk mindenben megérteni Istent, de olyankor is bízunk Benne, mert tudjuk, hogy Ő nem téved.

            A hit nem egy hideg, személytelen valami, hanem a legszemélyesebb dolog, ami létezik. Hitben helyreáll az Istennel való kapcsolatunk, ami a bűn és hitetlenség miatt megromlott. Hitben tudjuk, hogy Isten már nem haragszik ránk, sőt Ő nagyon szeret minket, jobban, mint bárki más ezen a világon. A hitéletnek is megvannak a maga mélységei és magasságai, sokszor ránk törhet a kétely, megkísért a hitetlenség, az Isten ellen való lázadás. De Isten az övéit ilyenkor sem hagyja el, hanem erős kézzel tartja és megőrzi ezekben a mélységes helyzetekben. Ilyenkor mi is kiáltsunk a bibliai apával együtt: hiszek Uram, légy segítségül az én hitetlenségemnek!.

            Jézus Krisztus a hitben is a legnagyobb példaképünk. Az Ő győzelme, a mi győzelmünk. Bár az Ő útja teljességgel egyedi és egyedülálló volt, hisz Ő a Megváltó, mégis az a mód, ahogyan a hitben végigjárta útját a kereszt kínjáig, az nekünk is követendő példa és csodálatos erőforrás. Az Ő élete azt is megbizonyítja, hogy a hitben való élet nem hiábavaló. Megéri a fáradtságot. Ahogy Jézus is szenvedéseken és kísértéseken át ment be a dicsőségbe, úgy nekünk is csak ezen az úton lehet oda bejutni. Mi Krisztus nyomdokát követve juthatunk Istenhez, mert Ő az út. De Krisztus azt ígérte, hogy Ő az övéit is el fogja vezetni oda, ahol most Ő van, az Atya dicsőségébe. Bár a hit nem érdem, de Isten ígéje azt mondja, hogy az Úr megjutalmazza a benne hívőket. Mi hitben mindent megkapunk, azt is amire itt a földi életben van szükségünk, de az örök életet is, ami teljességében ez élet után lesz a miénk. Aki hisz, az a leggazdagabb ember, aki pedig nem hisz az meggyalázza Isten tés megrabolja saját magát a legnagyobb áldástól. Ne maradjunk hát szegények, ha gazdagok is lehetünk!

                                                                                                Lőrincz István

Lehetséges cím.Hinni Istenben