Text:” Az Úr pedig bezárta Nóé mögött az ajtót.”(1Móz.7,16)
Képzeljük csak
el, ha most lenne az özönvíz. Ha épp most növekednének a vizek. Ha most kellene
bemenni a bárkába. Mi vajon megtartatnánk, vagy belepusztulnánk a vízbe? Ez
attól függ, hogy miként viszonyulunk az igéhez és annak hirdetéséhez. Nyitottak
vagyunk-e előtte? Befogadtuk-e az igét és vele Krisztust? Mert ma nekünk Ő a
megtartás bárkája. Aki hisz Benne és engedelmeskedik neki, az megtartatik. Aki
pedig nem, az elvész. A Szentírás a gyülekezetet is bárkának nevezi. Lássuk ,
mit olvasunk mi erről a Bibliában.
A
bárka elkészítése évtizedekig tartott. Nóé és fiai készítették azt el. De Nóé
nem csak épített, hanem prédikált is. Hívta az embereket a megtérésre.
Felemelte szavát a gonoszság, hitetlenség és istentelenség ellen. Hallgattak rá
a körülötte élők? Sajnos: nem! Vajon miért? Rossz, gyenge igehirdető lett volna
Nóé? Nem! Ő úgy hirdette az igét, ahogy azt neki Isten mondta. Az is valószínű,
hogy sokan bekukkintottak, sőt be is léptek a készülő bárkába, sőt meg az is
feltételezhető, hogy sokan segítettek a bárka építésében de utána tovább
álltak. Milyen szomorú ez. Annyi éven át hirdetni az igét és gyümölcs sehol
sincs. Milyen nehéz lehetett ez Nóé számára. De a Nóé kortársai közül senki se
mondhatta: nekem senki se mondta, hogy jönni fog az özönvíz. Így van ez ma is.
Az emberek hallhatják sok helyen és sokféle módon az igét.
Aztán
eljött a nagy pillanat s a bárka elkészült. Ekkor Isten azt mondta Nóénak: menj
be a bárkába, te és három fiad és az ő feleségeik. Ez csak összesen nyolc
ember. Ez volt abban az időben az egyház. Micsoda pillanat lehetett benn lenni
és még egy pillantást vetni azokra az emberekre, akikről tudták, hogy soha
többé nem fogják látni őket. Látni a Nóé menyeinek családtagjaikat, akik
nemsokára nyomorúltul fognak megfulladni a szennyes árban. Mi különböztette meg
a bárkában levőket a kivűl maradottaktól? Az, hogy ők jobbak lettek volna? Nem,
hanem az, hogy ők hittek. A hit volt a különbség. Nóé és családja hit által
ment be, a többiek hitetlenségben maradtak kinn. A hitük azt is jelentette,
hogy meg voltak győződve, hogy Isten szava az ítéletről be fog teljesedni.Ez a
hit nem volt érdem, ez is kegyelem volt, de ezt a kegyelmet is el kellett
fogadni, magukhoz kellett kapcsolni. Most befogadta őket a bárka, s majd sok
ezer év múlva értük is folyt a vér a Golgotán.
Nóé
állatokat is be kellet vigyen a bárkába. A tiszta állatokból hét párat kellett
bevigyen, a tisztátalanokból csak egyet: vajon miért? Nem írja ezt le a Szentírás,
de valószínű azért, mert a kijövetelkor a tiszta állatokból áldozatot kellett
bemutasson. Az is különös, hogy az állatok maguktól jöttek, nem kellett őket
keresni, hajkurászni. Amikor Nóé látta az állatokat jönni, még inkább
megbizonyosodott Isten igéjének az igazságáról. Megerősítette őt abban, hogy jó
úton jár.Isten mindnyájunk életében ad ilyen megerősítő jeleket, csak épp
vegyük észre. Lehet ez egy csodálatos menekvés egy veszélyből, egy találkozás
valakivel, egy bizonyságtétel, egy imameghallgatás. Az is különös, hogy az
ajtót nem Nóé csukta be maga mögött, hanem maga Isten. Isten ezzel azt üzente
Nóénak: most már biztonságban vagy elmúlás és rom felett, ahogy az ének mondja..Senki
sem ragadhat ki az én kezemből. Meg vagy mentve Krisztusban, mondanánk ezt
újszövetségi nyelven.
Az
özönvíz eljött. Egyszer csak elkezdett ömleni az eső. Talán az első napon még
legyintettek az emberek: nincs itt még baj. De az eső tovább ömlött negyvan
napon át. Ilyet még soha sem látott a világ. A víz annyira növekedett, hogy a
bárka egyszer csak úszni kezedett a vizen. Nóé és családja egy kerek évig volt
a bárkában. A bárkán kívül minden elpusztult, az emberek és állatok egyaránt. Ilyen
kegyetlen Isten? Igen,mondhatjuk, de ezért mégsem ő a hibás. Ő először
szomorkodott a szívében az ember bűne
és gonoszsága felett. És Nóé évtizedeken
át figyelmezetette az embereket. Isten hosszan tűr, de nem határtalan az Ő
türelme, mert egyszer eljön az ítélet. A Szentírás nagyon komolyan hirdeti azt,
hogy Isten kegyelmes, hogy nem akarja a bűnös ember halálát, hogy mindent
megtett az ember üdvösségéért, de ugyanolyan komolyan hirdeti azt is, hogy aki
nem hisz és nem engedelmeskedik, azon Isten haragja marad. Vigyázzunk, mert az
ige sehol sem beszél egy olyan Istenről, aki mindent egy jóságos mosollyal
elkönyvel, mint egy nagyapa unokái csínytevéseit. Aki meg nem tér , aki megmarad
a bűnben és hitetlenségben, annak egyszer szembe kell néznie az ítélő Istennel.
Sok ember, ha próba éri felháborodottan kérdezi: hát ezt érdemeltem én
Istentől? Ilyenkor könnyen elfelejtjük azt, amit minden úrvacsorázáskor
vallunk: bűntetést, halált és kárhozatot érdemlek, s ha nem ezt kapom, akkor ez
csak egyedül az Isten érthetetlen kegyelme által van.
A
Nóé történetének súlyos üzenete van a mi időnkre, életünkre nézve is. A világ
ma is ugyanabba az irányba halad, mint Nóé idejében. Igazságtalanág,
hitetlenség, erkölcstelenség, mértéktelenség árad mindenütt szerte ebben a
világban. Persze, most még tart a kegyelmi idő, még nincs itt az ítélet, de
egyszer Isten órája is ütni fog.
Mekkora
kegyelem, hogy vannak templomaink és azokban hirdettetik az Isten igéje. Hogy
van gyülekezet, hogy van vallástanítás, keresztyén táborok, csendesnapok,
evangélizációk. A bárka ajtaja még tárva-nyitva áll. Még be lehet menni, még
hangzik a Jézus szava: ímé, az ajtó előtt állok és zörgetek. Ha mi ezt
meghallottuk és bementünk már a megtartás bárkájába, akkor szent feladatunk,
küldetésünk, hogy ezt mondjuk el másoknak is. Mondjuk el, hogy Isten kegyelmes,
de igazságos is. Ne vádoljon majd az ének szava: hogy temiattad nem látta meg
Őt valaki. Nóé senkit se tuszkolt be erőnek erejével a bárkába. Ma sem
kényszeríthetünk senkit, hogy higgyen, hogy járjon templomba, hogy olvassa
Isten igéjét. Mindenki dönthet, hogy mit tesz, bemegy, avagy kívűl marad.
Ebben
a történetben sok tragédia van, ott van a sok elpusztult, elveszett ember, de
hadd ne ezzel fejezzük be áhítatunkat, hanem azzal, hogy Nóé és családja Isten
kegyelme és az ő hitből való engedelmességük áltatl megtartatott. Biztos, hogy
nem volt könnyű a bárkában töltött idő sem. Biztos, hogy voltak félelmeik,
amikor a bárka hánykolódott a vizeken, sokszor kérdezgethették: vajon elég erős
lesz-e a bárka, ki fogja bírni a hullámok csapkodását? A bárka nem esett szét,
mert Isten munkája volt, hisz az Ő parancsára épült. S azért sem eshetett szét,
mert az Isten egyháza, a véren megváltott gyülekezet volt benne. A kicsiny nyáj
megmenekült az ítéleten át az új világ számára. Mert a bárkában láthatatlanul,
de valóságosan már ott volt a Megtartó, ott volt Jézus Krisztus.
Ha
valaki közülünk még kételkedne a megtartásában, akkor gondoljon vissza arra,
hogy meg van keresztelve. Ebben Isten már ígéretet tett, hogy Ő elpecsételt
minket a maga számára. Ha kétségeink vannak, akkor hivatkozzunk , gondoljunk
mindig a keresztségünkre, amiben mi is részsesültünk. Persze, ez a keresztség
nem csak egy szép és megható szertartás volt, hanem egy egész életre való
elköteleztetés. A keresztség azt jelenti, hogy valami új kezdődhet bennünk,
hogy ahogy Pál mondja: élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése