A tanítványságról

Tudjuk azt, hogy Jézus életének nagyon fontos, egyik kiemelkedő eseménye volt a tanítványok elhívása, illetve kiválasztása. Jézusnak is szüksége volt munkatársakra, akiket már a földi életének idejében tanítson, felkészítsen, hogy majd memnnybemenetele után ők folytassák a már megkezdett munkát.

            Figyelemre méltó, hogy munkáját egy kis csoporttal, egy kis gyülekezettel kezdte. Ezzel azt akarta kifejezni, hogy a keresztyénség közösségben tud csak működni és megmaradni, de létrejönni is. Krisztus ügye mindig közösségi ügy. Különböző emberekből álló közösséggel kezdődött, akik azért tudtak együtt dolgozni, mert volt az életükben egy összekötő kapocs: a Jézussal való közösség, a benne való hit.

            Az is feltűnő, hogy Jézus tanítványait nem képzett, egyetemet végzett, hanem nagyon is egyszerű emberek közül választja ki, egyetlen farizeus, írástudó, pap vagy tanító sem volt közöttük. Egyetlen egy se volt közöttük valamilyen vezető, tekintélyes pozicióban.

            Jézus 12 tanítványt választott ki : Izráel 12 törzsének a mintájára. Ezzel nyilván azt akarta kifejezni, hogy nem valami egészen újat akar, hanem folytatni azt, ami már az Ószövetségben elkezdődött. A tanítványokat Jézus választotta és nem a tanítványok választották őt. (Érdekesnek tartom, hogy a Zefirelli által rendezett híres Jézus filmben Júdás maga jelentkezik a Jézus követésére, nem tudom, hogy ennek van-e valamilyen történelmi alapja).

            A kiválasztásnak két célja volt. Az egyik az, hogy vele legyenek, hisz Jézusnak is szüksége volt a testvéri közösségre, és nagyon fájt, amikor a tanítványok részéről ezt a testvéri közösséget nem tapasztalta. Mennyire fájt neki, hogy a Gecsemáné kerti tusakodásában a tanítványok nem tudtak egy óráig se vigyázni vele. Ezzel szemben gyermeki módon tudott örülni a tanítványok közösségének, barátainak nevezte őket. Egy szintre helyezte magát az egyszerű galileai halász-emberekkel. Nem csak Megváltójuk, Mesterük, tanítójuk volt, hanem barátjuk is.

            A tanítványok épp ez által a Jézussal levés által lettek azzá, amivé lettek, ez szinte hihetetlen, hisz emberileg ők teljesen alkalmatlanok voltak ilyen nagy feladatra. Jézus nélkül ezek az emberek soha nem lettek volna azzá, akivé lettek. Névtelen emberekként éltek volna és úgy is haltak volna meg. De Jézus átformálta őket. A formálódás mindenek előtt  a tanulás által történt. Nem ment ez könnyen, zökkenőmentesen, hiszen nagyon nehezen tanultak, sokszor félre is értették a a Jézus által mondottakat. Mégis nagyon sokat tanultak Mesterüktől.

            A másik nagy cél az volt,hogy elmenjenek szolgálni.Ennek fő része a prédikálás volt, a megtérést, a bűnök megbánását , a bocsánat elfogadását, az Isten országát kellett mindenek előtt hirdessék. De Jézus rájuk bízta a gyógyítás feladatát is. Nem volt könnyű a tanítványság, hisz meg kellett tagadják magukat és fel kellett vegyék a keresztet. Vagyis az elhívás után már nem a maguk dolga, hanem Krisztus ügye kellett életük középpontjában legyen, és készek kellett legyenek a Krisztusért való szenvedésre.

            A tanítványok élete nem a templomok hűvös csendjében, hanem a mindennapok zajos világában zajlott. Végezték a mindennapi munkájukat, mosták a hálót, rendezték a családjukat. A tanítványokat az Újszövetség apostoloknak is nevezi, mert ők  voltak azok, akiket Jézus kiküldött széles e világra az evangélium hirdetésére. Ők mentek el a mennybemenetel után azokra a helyekre, ahova Jézus nem jutott el.

            Jézus a tanítványokat emberhalászoknak is nevezte. Kövessetek engem és én azt cselekszem, hogy embereket halásszatok. Ebben a kifejezésben Jézus a tanítványi munka külső formáját jelölte meg. Ez egyfajta példázat, amivel Jézus nagyon fontos dolgokat akart kifejezni.

1. A halászemberek már életkörülményeiből kifolyólag is arra voltak kényszerűlve, hogy közel éljenek Istenhez. Hisz nap mint nap szembe kellett nézni a természet erőivel, félelmek, kétségek között éltek. Életüket viharok között, a háborgó tengeren élték le. Jézus olyan embereket választott magának, akiknek Isten már munkájukból adódóan élő, mindennapi valóság volt. A halászok már természetük szerint is bátor embereknek kellett lenni. Olyan emberek voltak ők, akik naponta szembe kellett nézzenek a halállal, akiknek az élete naponta veszélyben forgott. Amikor kiküldte őket, akkor azt mondta: kiküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé, a farkasok közé nem lehetett gyáva embereket küldeni. Jézus mai tanítványai se lehetnek félénk, bátortalan emberek. Az ilyenekkel nem tud Jézus mit kezdeni.
2. A halászoknak türelmes embereknek kellett lenni. Kitartóan kellett várni. Sokszor napokon át eredménytelen volt a munka és akkor se lehetett feladni a küzdelmet. Aki embereket akar halászni, annak is kitartó, türelmes embernek kell lenni. Sokszor nagyon sokáig kell várni, amíg valaki az Isten országának hálójába kerül. Azt is el kell fogadni és hordozni, hogy a munka néha hiábavaló, de mégis mindig újra kell kezdeni. Semmilyen sikertelenség nem törheti le a tanítványt.
3. A halászoknak bölcs embereknek is kellett lenni. Bölcsen meg kellett választani az időt, a helyet, a hálót, a csalétket. Bölcsen kellett figyelni a szelet, az időjárást a meteorológiai viszonyokat. Mekkora bölcsességre van szükség az emberhalásztban is, különben többet veszíthetünk, mint amennyit nyerünk. Amikor Jézus elhívta és kiküldte tanítványait, erre is gondolt, hisz azt mondta nekik: legyetek okosak, mint a kígyók és szelídek, mint a galambok. Egy szent ravaszságra s ugyanakkor krisztusi szelídségre van szüksége annak, aki embereket akar Krisztusnak és Isten országának megnyerni.

A tanítványi élet egyszerűen megfogalmazva: Krisztus követése. Jézus többször is arra hívta tanítványait, hogy kövessék őt. Az elhívott épp azáltal lesz tanítvány, hogy követi Jézust. A tanítványság nem szép szavaknak, hitvallásoknak, imádságoknak az elmondásában áll, hanem abban, hogy a mindennapokban engedelmeskedünk neki. Erre a tanítvány a maga erejéből nem képes, csak akkor lesz képes erre, ha Isten kegyelme erre képessé teszi. Mert mit jelent Krisztust követni? Nem csak a Jézus tanításának az elfogadását jelenti, nemcsak egy eszme megvallását, a követés nem kevesebb, mint a Krisztus életében való részesedés. A követés útjában rengeteg akadály is van. Akadály az ha magunk se hisszük igazán, amit mondanunk kellene. Ha úgy akarunk Isten szeretetéről beszélni, hogy nem ismerjük azt és nem abból élünk. De akadály lehet az emberektől való félelem is. Mit szólnak majd hozzá, hogyan fogják fogadni? Mert senki se örül annak ha visszautasítják, vagy épp kigúnyolják. Márpedig az evangélium hirdetésével ez is együtt járhat. Ezért nagyon kell szeretnünk azokat, akiknek bizonyságot teszünk. Akiben nincs ott a mentő szeretet, azt könnyen megbénítja a közönye vagy a büszkesége. Akadály lehet az is, hogy nem vagyunk tisztában feladatunkkal. Nekünk nem előadásokat kell tartanunk, hanem Isten meghívását kell átadni: mit tett Jézus az életünkben s mit végzett el az életünkben. Akadály lehet az is, hogy jobban szeretjük magunkat vagy más embereket, mint Jézust. Aki Jézus tanítványa akar lenni, annak életében ő kell legyen az első helyen, s mindenki csak után a következhet. Aki nem hordozza keresztjét, az sem lehet tanítvány. Krisztust követni áldozatvállalást, folyamatos önmegtagadást jelent. A tanítvány életében semmi sem kerülhet Jézus mellé vagy fölé. Nem lehet semmi és senki se olyan fontos, mint ő. Nem bízhatunk másban, csak benne.Ha azonban követjük Jézust, akkor legyőzhetjük ezeket az akadályokat. A követés feltételeit nem a tanítvány htározza meg, hanem a Mester. Mik a követés jellemzői:

1. Egy új életforma, az addigi élet megváltozása. Nem a körülmények megváltozása, hanem a dolgokhoz való hozzáállás, a szív és az indulatok megváltozása. Persze lehet, hogy adott esetben lehet az is, hogy valaki meg kell változtassa munkahelyét, mert ott olyan dolgokat követelnek tőle, ami ellentmond Krisztus követésének. Pl. Ha valaki egy éjjeli bárt működtetett, vagy olyan munkahelye van, ahol minden vasárnap kell dolgozni.
2. A Krisztus követés a hit útja, hit nélkül nem lehet Krisztust követni, a követés tehát elválaszthatatlan a hittől.
3. A követés nem egy elméleti dolog, hanem cselekvés egy adott élethelyzetben. Nyilván, hogy szavakkal is el kell mondanunk az evangéliumot, de szavak nélkül is Krisztusra mutatunk, a megváltozott életünkkel. A Krisztus követése mindig egy konkrét cselekedetet jelent, amire egy hitben hozott döntés következtében jutunk. A kilencvenes évek közepén Kolozsváron megindult a piramisbank a Caritas. Gyülekezeti tagjaim mindegyike azonnal vitte a pénzét s három hónap múlva kapták is a háromszorosát. Kérdezték tőlem is, hogy én tettem-e ebbe a bankba, mondtam, hogy nem tettem és nem is fogok. Hát miért? Azért, mert én meg voltam győződve arról, hogy valamilyen piszkos üzlet, leány vagy fegyver-kereskedelem áll mögötte, csak az hozhat ilyen busás jövedelmet, s én azt mondtam, hogy az én pénzemet nem adom arra, hogy lányokat vigyenek bordélyházakba vagy emberek életét oltsák ki. Láthatták, hogy mit jelent a hitben való cselekedet, egy hitbeli döntés áll mögötte.
4. A tanítványnak a a Krisztus szolgálatában tehát kettős bizonyságtétele van: az első a szavakkal, a második az élettel való bizonyságtétel. Jézus nagyon sokszor szívére kötötte a tanítványoknak: mondjátok, hirdessétek. A tanítvány nem egy néma, egy hallgató, hanem egy beszélő ember. Tovább kell adnia Isten akaratát. A tanítvány az igét nem csak a maga számára hallja, hanem mindig mások számára is. Először persze a maga számára hallja meg az üzenetet, de azt aztán utána másoknak is tovább adja. Mi a tartalma annak, amit a tanítványnak hirdetni kell? Isten országának evangéliuma. Ez nem más, mint Isten királyi uralma. Azt kell hirdetnie, hogy Isten ma is uralkodik, nem hagyta magára ezta világot, az általa teremtett törvények ma is működnek, erkölcsi törvényei ma is érvényesek, s ő lehetővé teszi ma is az embereknek, hogy visszatérjenek az ő királyi uralma alá. Az üzenetünk lényege: nyitva van az a kapu, amit mi becsaptunk magunk mögött, a lázadó ember hazatérhet az atyai házba. Aki visszatér, az visszakapja az igazi életet, s újra Isten szeretetének uralma alatt élhet. Ne féljünk attól se, hogy nem tudunk jól fogalmazni, bölcsen válaszolni kérdésekre. Jézus azt ígérte akkor is ma is a tanítványainak, hogy nehéz helyzetekben is meg fog adatni nekik, hogy mit mondjanak., nem mi beszélünk, hanem Atyánk Lelke szól majd általunk. Megtapasztaljuk mi is azt, amit a tizenkettő megtapasztalt, hogy Isten együtt munkálkodott velük, s megerősíti az igét a nyomában következő jelekkel. Ne tartson hát vissza minket semmi attól, hogy közöljük az Isten szeretetéről szóló jó hírt másokkal. Legyünk bizonyosak afelől, hogy maga az Úr Jézus szól általunk, s ő tud hitet támasztani azok szivében, akikhez küldött minket. De a szóval való bizonyságtétel még nem elégséges. Ezért van szükség az élettel való bizonyságtételre. Áldott emlékezetű Farkas Gyuri bácsi, a Gecse utca évtizedeken át hűséges gondnoka a téglagyárban dolgozott. Az igazgató közvetlen munkatársa, mindenese volt. Az igazgató kommunista, istentelen ember volt, aki rettenetesen káromkodott, ha valami fogyatékosságot talált. A legjobban az bosszantotta, ha a munkások nem hagytak rendet maguk után, amikor hazamentek, s az igazgató másnap reggel így találta a műhelyt. Gyuri bácsinak fájt az, hogy a főnöke káromkodik, s ezért inkább mindig tovább maradt egy fél órával s rendbe tette a műhelyt. Ez feltűnt az igazgatónak is, s rákérdezett, hogy miért teszi ezt, ő elmondta, hogy őt hite indítja erre, az igazgatóra olyan nagy hatást tett ez a bizonyságtétel, hogy többet nem káromkodott s miután nyugdíjba ment együtt ültek a Gecse utcai presbitériumban. Nagy kísértés a mai tanítványoknak az elvilágiasodás, az a nagy veszély, hogy az egyház megszűnik egyház lenni, már nem az egyház lesz hatással a világra, hanem a világ az egyházra. Csak az a tanítvány töltheti be küldetését, aki lelkületében különbözik e világ lelkületétől. Csak az  a tanítvány tud tenni valamit ezért a világért, aki nem e világból való. Jézus szép képeket használ a tanítvány életére, ő só és világosság ebben a világban. Ízesíti, tartósitja, megóvja a romlástól, illetve világít a körülötte levőknek. Pál apostol így inti a filippibelieket: fényjletek, mint csillagok e világon. Minél több ízt és fényt kapunk felülről, annál többet tudunk tovább adni másoknak. A tanítvány fénye nem önmagától van, hanem Jézustól kapja azt, ezt mindig a Holddal szoktuk szemléltetni, ő a Naptól kapja a világosságot, illetve azt veri vissza.
5. A tanítványi szolgálatot csak nagy szeretettel lehet végezni. Szeretet nélkül a tanítványi szolgálat meghal. Arról ismeri fel a világ, hogy az én tanítványaim vagytok, hogy szeretni fogjátok egymást, mondja Jézus. A szeretet azt jelenti, hogy Jézus az életét adta értünk, s mi is oda kell adnunk életünket felebarátainkért. Ez ma nem azt jelenti, hogy meg kell halnunk egymásért, de a történelem folyamán ez is előfordult sokszor. Egyik koncentrációs táborban történt a második világháborúban, hogy valaki szökni próbált, ezétrt bűntetésből tizedelést jelentettek be, vagyis minden tizedik embert kivégezték a többi szeme láttára.A sor egy sokgyerekes családapára került, mellette egy katólikus pap állt, Kolbe atya, aki gyorsan odasúgta a családapának,cseréljünk helyet, mert rád oly nagy szükség van még, és meg is halt a másik emberért. De ezek rendkívüli esetek, de a legtöbbször ez ma azt jelenti, hogy készek kell legyünk az önzetlen szolgálatra. Egyik németországi uszoda falán ez van nagy betűkkel kiírva: aki nem ment, az öl. Érvényes ez a lelki mentőszolgálatra is. A tanítvány szeretete túl kell nőjjön a gyülekezet körén is. Jézus egyszer azt mondta: ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, micsoda jutalmát veszitek: A szeretet az ellenségre is ki kell terjedjen. A Krisztus tanítványa nem önmagáért, hanem másokért él. Ha megfigyeljük a Jézus életét, akkor azt látjuk, hogy gyakorlatilag nem volt magánélete. Állandóan másokért élt. Nyilvánvaló, hogy Jézus ezt nem követeli minden tanítványától, hisz akinek családja van, annak arra is gondot kell viselnie, de a család is egy másokért végzett szolgálat végső soron.A tanítvány életére is illik, amit Jézus magáról mondott, hogy nem azért van, hogy neki szolgáljanak, hanem ő szolgáljon másoknak. Péter a Jézus életét az Ap.csel.10,38-ban így foglalja össze: széjjel járt, jót tévén, gyógyítván mindenkit. Ez a legrövidebb és legtömörebb Jézus-életrajz. Ebben benne van az, hogy Jézus egyszerre Megváltó és példakép. Nem csak meghalt értünk, hanem tökéletes példaképet is hagyott ránk.
6. A tanítványokat azért is választotta Jézus, hogy munkatársai legyenk az Isten országa építésében. Az aratnivaló sok, a munkás kevés, mondja Jézus. Ő munkára hívott és küldött el minket, és azt ígéri, hogy ebben a nagy munkában ő velünk van. Mekkora munkát adott Jézus a mindenkori tanítványoknak. Évezredekre adott munkát. Mintha kiterítette volna előttük a világtérképet és azt mondta nekik: hódítsátok meg az én ügyemnek ezt a világot. Afrikát is, Ázsiát is, az összes földrészt, a fehéreket és feketéket, az indiánokat, a bennszülötteket. Vajon miért köti Jézus ennyire emberekhez és az ő elvégzett munkájukhoz magát? Hát ennyire emberektől függ ez? Igen, ennyire.Általunk akarja építeni országát, s mégis ő építi, mert ő van velünk, ő adja az erőt, a bölcsességet. Nem csak parancsot ad az Isten országa építésére, az evangélium hirdetésére, hanem ahhoz ígéretet is fűz, ígéri jelenlétét, erejét, áldását. Ezen ígéret s ennek beteljesedése nélkül a mi munkánk biztosan csődbe jutna. De ő tesz minket erőssé, bölccsé. Szeretete kíséri, Lelke erősiti munkánkat, s hatalma megsegít minket. Aki tanítvány lesz, az meg is tapasztalja ezt, hogy bár mintha minden rajtunk múlna, mégis minden az Ő kezében van, a diadal nem a miénk, hanem az övé.
7. Krisztus követése szenvedéssel is jár. Tudjuk az evangéliumokból, hogy a tizenkettő életében a tanítványság nagy szenvedéssel is járt. Ezt nekik Jézus jó előre meg is mondta: ha gyűlöl titeket a világ tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt. A tanítványok osztoznak Mesterük sorsában, aki elküldte a bárányokat a farkasok közé. Nincs még egy olyan pásztor a világon, aki ezt tenné. Mi azt gondolnánk, hogy a pásztor feladata épp az, hogy megvédje a bárányokat a farkasoktól, s ő ehelyett közéjük küldi őket? Az emberi értelem számára ez érthetetlen. Mert mire számíthat ebben a helyzetben a bárány-tanítvány? Semmiképp se arra, hogy a farkas szeretni és kímélni fogja. A gonosz nem tehet mást, mint hogy arra törekszik, hogy a tanítványokat elpusztítsa, vagy legalábbis szenvedést okozzon nekik. A történelem folyamán a farkas nagyon sokszor elpusztította a bárányt. Heródes elpusztította Keresztelő Jánost, Néró az első keresztyéneket, a pápa a reformáció követőit. A bárány nem tudja megvédeni magát a farkassal szemben. Nincs védtelenebb, mint egy bárány a farkasok között. Mit tehet ebben a helyzetben a tanítvány? Hát egyszerűen azt, hogy felvállalja, elfogadja a szenvedést. Nem szabad emberi eszközökkel harcolnia a farkasok ellen. Harcoló bárány nincs. Péter kardot emelt a farkasra, de Jézus rendre utasította és hüvelyébe tetette a kardot. Jakab és János tüzet kért a farkasra, de Jézus erre azt mondja: nem tudjátok, hogy minémű lélek van bennetek. A tanítványok gyülekezete a szenvedők gyülekezete. A vigasztalás a tanítvány számára ebben csak az, hogy a bárány nem egyedül van a farkasok között, hanem Jézussal együtt. És ezért a tanítvány nem kétségbeesve, hanem örömmel hordozza a szenvedést, az első keresztyének énekelve mentek az oroszlánok elé,  reformáció mártírjai énekelve léptek a máglyára, mentek a börtönökbe. Örültek, mert nekik megadatott a szenvedés kegyelme.

Még sok mindent lehetne a tanítványságról mondani, de most legyen elég ennyi. Úgy gondolom, hogy ebben az előadásban elég gondolatot, ösztönzést kaptunk arra, hogy Krisztust ezután még hűségesebben követni tudjunk, hogy lehessünk még igazibb tanítványai.

(Előadásom megírásához:Sarkadi Nagy Pál,  William MacDonald és Cseri Kálmán munkáit használtam fel)

                                                                  Lőrincz István 2013 február 26