Barangolás bibliai tájakon :Cézárea Cézárea Filippi

Nemrég emlékeztünk meg gyülekezeteinkben a Heildelbergi Káté megjelenésének  450 éves évfordulójáról. Ezekben a napokban sok gyülekezetben konfirmáció lesz, fiatalok vallást tesznek az ő hitükről. Hadd foglalkozzunk most azzal a vidékkel, ahol Jézus is hitvallásra késztette a tanítványokat, s azok meg is vallották hitüket. Ez a történet egy kérdéssel kezdődik, mely így hangzik : ” engem embernek Fiát kinek mondanak az emberek?”  Cézárea Filippi a Heródes család egyik tagja, Fülöp negyedes fejedelem által alapított város, amelyet ő Tiberius császár tiszteletére nevezett el Cézáreának. Ez a vidék kivül esett a tulajdonképpeni Palesztinán, s ez által kivül esett Jézus munkakörén is. Jézus azt teszi most, amit máskor is gyakran tett, hogy kivonul egy kissé az emberek közösségéből, pihenni, meg még inkább a tanítványaival együtt lenni. Most ebben a csendben számot lehet vetni azzal, hogy mire is jutottak már lelkileg a tanítványok, milyen kép alakult ki bennük Jézusról az eddig már közösen eltöltött időben. Jézus tudja, hogy az emberek sokat beszélnek róla, hisz amit hallottak róla az kizökkentette őket közömbösségükből, akarva-akaratlanul fel kellett figyeljenek rá. Ez nem csak akkor volt így, hanem így van ez ma is. Jézus Krisztus nem csak akkor foglalkoztatta az emberek lelkét, s az emberek nem tudnak egykönnyen napirendre térni felette. Sokan ellenkeznek, perbeszállnak, fellázadnak ellene, de  akkor is foglalkoztatja őket. A Biblia is azért a világ legolvasottab könyve, mert ebben is Jézus jelenik meg, ez a könyv róla beszél. Az ő iránta való érdeklődés soha nem fog kihalni az emberi szívekből.

            A második kérdésaz, hogy miért érdekli Jézust az, hogy az emberek érdeklődnek iránta? Miért kérdezi ő tanítványait efelől? Nem magáért érdekli ez őt, hogy aztán legyezgesse a hiúságát, hogy dicsekedhessen azzal, hogy mennyire érdekli ő az embereket. Őt ez a kérdés az emberek szempontjából érdekli.Ő azt akarja látni, hogy mi emberek mit ismertünk meg és mit sajátítottunk el abból a nagy ajándékból, amit ő akar nekünk adni. Ezért fontos az, hogy mit mondunk mi róla.Ez nem egy elméleti kérdés, hanem egy életbevágó probléma, örök sorsunk dől el ezen a kérdésen és az erre adott feleleten. Itt nem kevesebbről van szó, mint hogy megnyílt-e az Isten országa a te számodra, meghallottad-e Jézus hívó szavát s bekapcsolódtál-e már abba a boldog közösségbe, akik már vallják azt, hogy Jézus Uruk és Megváltójuk? Milyen jó lenne ha minden konfirmáló szeretteivel együtt feltenné a kérdést: hogyan is állok én Jézussal? Mit ismertem meg az Isten ajándékából? Bekapcsolódtam-e már abba az örökkévaló országba, amit ő hozott el erre a földre?

            Erre a kérdésre a tanítványok őszintén elmondják, hogy mi mindent mondanak az emberek Jézusról. Az egyik elmondja, hogy ő azt hallotta, hogy Jézusról azt mondják, hogy ő Keresztelő János. Mintha ő kelt volna ki a sírjából, s él és működik tovább. Egy másik azt mondja, hogy ő hallotta, amikor valaki Illésnek nevezte Jézust, egy másik Jeremiás nevét hallotta emlegetni. Érdekes az, hogy valamennyi válasz megegyezik abban, hogy Jézus egy prófétai alak. A próféták azok az emberek voltak, akik mögött Isten állt, az ő nevében szóltak, a próféta független ember volt, senkitől se kapott semmit. Ezért ő szembe mert állni a tömeggel, s a szavában hatalmas tekintély csengett.

            Milyen jó lenne, ha meglátnánk mi is Jézusban azt a prófétai komolyságot, azt a sürgetést, amivel ő minket megtérésre, követésébe hív. Mert Jézus ezek után a kérdést kiélezi az ő tanítványaira s őket kérdezi, hogy kinek mondják őt? Jézus tudta akkor és tudja ma is, hogy erre a kérdésre az igazi feleletet tanítványaitól fogja megkapni. Jézus tudta, hogy ez a felelet él a tanítványai szívében, csak elő akarta azt csalni, hadd hangozzék el az ő szájukból. Ez tulajdonképpen egy vizsgakérdés. Vizsgakérdéseket a tanév végén szoktak feltenni és nem az elején. Ezt a kérdést egy hosszú iskoláztatás előzte meg. Mert a hitvallás mindig azoknak az ajkán hangzik fel, akik már ismerik Jézust, akik már tudják, hogy ők mit is találtak. A hitvallás azért szép, mert visszhangozza Isten szavát, visszaveri azt a világosságot, ami lelkünkbe hullt. Amikor valaki Jézusról hitvallást tud tenni, az mindig azt jelenti, hogy valaki megértette az üzenetet, és gyümölcsöt termett benne.

            A tanítványoknak ez a hitvallása azért olyan fontos, mert ők a hit úttörői voltak, az ő életükben fakadt fel először az isteni kegyelem forrása, s a mi dolgunk már csak az, hogy a nyomukba szegődjünk. Mert a hitvallás alapját az apostolok rakták le, s nekünk már csak építeni kell rá. Nem véletlen, hogy azt a hitvallást, amiben a mi hitünk alapvető kincsei össze vannak foglalva Apostoli Hitvallásnak nevezzük. Mi lélekben utódai vagyunk ezeknek az apostoloknak, egy nyomon járunk velük, átvettük az ő örökségüket.

            A tanítványok nevében Péter nyilatkozik. Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia. Ebben a hitvallásban még nincs benne a Krisztus teljessége, de ez akkor elégséges volt arra, hogy Jézus biztosítottnak látta az ő ügyének jövendőjét. Péternek ezt a hitvallását elégségesnek fogadta el, hogy arra felépíthesse anyaszentegyházát. A „fiú” kifejezés jelezte azt a közeli kapcsolatot, ami Isten és Jézus között volt. Azt jelezte ezzel Péter, hogy ők úgy érezték, hogy amikor Jézushoz közel voltak, akkor valóság lett számunkra az Isten. Ha valaki az Istent keresi, annak hozzád kell jönnie, és nálad mindent megtalál, mert Te vagy az Istennek Fia. A „Krisztus” szóban, ami magyarul felkentet jelent benne van az, hogy őt Isten hatalmazta fel és küldte el erre a világra. Azt is nagyon világosan kell itt látni, hogy bár ezt a hitvallást ő mondta el, de ez a hitvallás nem csak az övé, hanem az egész tanítványi csoporté. Ez a hitvallás mindnyájuk lelkében formálódott, csak épp Péter a gyorsszavú tanítvány az, aki ezt megfogalmazza és elmondja.

            Ez a hitvallás azóta is hangzik, millió ember szívéből. Ez csodálatos dolog, hogy annyi fajta ember, annyi féle korból, amikor ezt a hitvallást elmondja, egyet érez. Aki őt megismerte ugyanúgy tesz róla hitvallást, ahogy azt Péter is tette. Persze minden ember és minden nemzedék ehhez hozzáteszi a maga hitét, tapasztalatát, mi még nagyobb hálaadással és boldogsággal tudjuk ezt tovább mondani.

            Jézus válaszol a Péter vallástételére, s rámutat, hogy ez a hitvallás nem emberi vélekedésből ered, nem Péter saját szívének a szüleménye, ez Istennek a kijelentése. Ahhoz, hogy valaki hitvallást tudjon tenni, ahhoz csoda kell történjen, a szemek megnyilatkozása, a lélek megvilágosodása. De ezt nem lehet erőszakkal megszerezni, ezt rá kell biznunk az ő hatalmára és bölcsességére. Ezt mindenekelőtt kérni kell, s ő ezt meg is adja. Sok mindenre nem kapunk választ, életünknek sok rejtélye megfejthetetlen marad, de erre a kérdésre, hogy kicsoda Krisztus, mindig választ kapunk. Mert micsoda rettenetes dolog volna, hogy Isten adta Krisztust ennek a világnak, de őt nem lehetne felismerni. Vannak persze olyanok, akik ezt még nem kérték és ezért nem kapták meg, ezekért imádkozni kell, hogy a maga idejében Isten ezt nekik is adja meg.

            Jézus boldognak mondja Pétert és boldognak mondja ma is mindazokat, akiknek ezt a legkedvesebb titkot megjelentette., akiket beavatott az ő szíve legbelsőbb gondolatába. Adja Isten, hogy minden konfirmandus és minden egyháztag érezze meg, hogy mekkora kiváltság és ajándék, hogy Jézus Krisztus ismerete a mi boldog kincsünk lehet, s hogy ami hitvallásunk is belezendülhet az egyetemes keresztyénségnek  felemelő karába, amely az örökkévalóságig és azon túl is zengeni fog.

Olvasandó igék: Mát.16,13-17,Róm.1,16, 10,10-11, 1Pét.3,15

                                                                                                Lőrincz István