2013. február 5., kedd


Az életünk értelme
(előadás presbiterképzésre vagy gyülekezeti napra)

1.Bevezető gondolatok

Talán egyetlen kérdést se tettek fel annyiszor az emberek, mint épp ezt: mi is az élet értelme?  Filozófusok és filozófiai iskolák foglalkoztak az évezredek során ezzel a kérdéssel. A Biblia is felteszi ezt a kérdést: mi az élet értelme? A Prédikátor könyve írja le legdrámaibb módon az ember gyötrődését ebben a kérdésben. Miért is élek, miért dolgozok, vajon nem hiábavaló mindez, amit én teszek, teszi fel a Prédikátor is e súlyos kérdést. Manapság már az a jellemző, hogy ezt a kérdést fel se teszi nagyon sok ember. Nagyon sokan annyira megelégesznek az anyagiakkal, a fogyasztásra, élvezetekre berendezkedett világgal, hogy ezt a kérdést már fel se teszik, talán még életük végén sem.
            Az élet értelmének a kutatása egyidős az emberiséggel, és az idők során filozófusok, teológusok, művészek próbáltak erre a kérdésre választ adni. Ez a kérdés főleg krízishelyzetekben, mint szenvedés, halál, szerelmi csalódás esetén aktuális, akkor tör fel leginkább a kérdés: ki is vagyok én tulajdonképpen és miért is élek ezen a világon? Van-e mindennek értelme s ha igen, akkor én azt hogyan tudom felfedezni? A fiatalok általában ezt a választ adják: tegyük, amit tenni kell, s közben igyekezzünk minél többet szórakozni, minél több élvezetben legyen részünk, s a többit majd meglátjuk. A különböző történelmi korokban, hol a boldogságra, hol az értelemre, hol az emberi fejlődésre, vagy sikerre tették a hangsúlyt. Az első világháború aztán véget vetett az optimista világszemléletnek. Marx álma, hogy a proletárok majd szépen egyesülnek, nem valósult meg, s ehelyett az lett, hogy a proletárok egymást öldökölték. A második világháború ezt a krízist még erősebbé tette. Úgy gondolták akkor, hogy mindent előlről kell kezdeni. De a világi szemléletben mindig megmaradt az ember általános jóságába vetett hit.
2.Mit tanít at Ószövetség az élet értelméről?
           
Mit tanít a Biblia, s közelebbről az Ószövetség arról,  hogy értelmes vagy pedig értelmetlen az  élet? Tulajdonképpen az egész  Ószövetségben szó esik erről, de van az Ószövetségnek egy könyve, ami eleitől a végéig erről a kérdésről szól.Ez a Prédikátor könyve. Már a könyv elején ott a megdöbbentő kijelentés: minden hiábavalóság. A „hiábavaló” szó 37-szer fordul elő ebben a könyvben. A héber szó ilyeneket jelent: levegő, lélegzet. A szó kettőzése: hiábavalóságok hiábavalósága csak még fokozza a hatást, minden csak levegő, minden teljességgel értelmetlen. A könyv mindjárt az elején felteszi a kérdést: micsoda haszna van az ő munkájában, mellyel munkálkodik a Nap alatt? Ez a kérdés foglalkoztatja mindegyre a Prédikátort. Mit ér egyáltalán ez az élet? Mi marad meg az ember munkájából? Miért is teszünk mi mindent? Ezek olyan kérdések, amelyeket minden ember fel kell tegyen egyszer az életben, hacsak nem teljesen felületes síkon mozog. Mi tehát a létünk értelme? Ez egy fundamentális kérdés, ami mélységében és fontosságában messze túlhaladja azt, hogy mit együnk és mit igyunk. A Préd.1,4-11 ben az író körültekint a világban. S felteszi a kérdést? Vajon a körülöttem levő világ választ ad erre a kérdésre, hogy mi is az élet értelme?  Látja például azt, hogy az egyik nemzedék jön, amásik pedig elmegy. Nemsokára mások laknak abban a házban, amiben most én lakom, mások dolgozzák meg azt a földet, ami most az enyém, és amit most én dolgozok meg. nemsokára olyanok jönnek, akiket mi sem ismertünk s ők sem ismertek minket. A folyók a tengerbe ömlenek, de azok mégsem telnek meg. A Nap felkél, de újra lemegy, végső soron minden egy unalmas ismétlődés, egy vég nélküli körforgás. Mindenre, amire most az mondják, hogy új, már régi lett. A Prédikátor ezekben a versekben félreteszi a Kijelentést, és a világot önmagából akarja megmagyarázni éppúgy, mint a materializmus és a modern ateizmus. Épp azt akarja megmutatni, hogy ha Istent kihagyjuk a számításból, akkor hamar zsákutcába jutunk.Ha ezen az úton maradunk, csak egy végkövetkeztetésünk lehet: minden felettébb hiábavaló.
            A Préd.1,13-18-ban a Prédikátor a tudományos kutatás eszközével próbálja kikutatni az élet értelmét. Hátha ez többet fog segíteni, mint az őt körülvevő világ? Hisz a tudomány nem csak regisztrál, hanem reflektál, eredményeket tud felmutatni. Ő megpróbálja megállapítani a dolgok közötti összefüggéseket, a törvényszerűségeket. A ráció, az értelem majd csak rendet teremt a káoszban, reméli. De a Prédikátor, aki adta magát minden tudományra, aki kutakodott, értelmét is felhasználta, megint csak egy szomorú végkövetkeztetésre jut, s megint csak azt tudja mondani: ez is csak a lélek gyötrelme, más fordításban: szél utáni vadászat. S ezt nem egy buta és lusta ember mondja, aki nem veszi a fáradtságot, hogy utána járjon a dolgoknak, hanem az a bölcs, tudós és okos király, aki utána járt a dolgoknak, aki mindent kikutatott, amit csak lehetett. Nyilván, hogy Salamon után a tudomány hatalmasat fejlődött, szinte hihetetlen és szédítő magasságokba jutott, de el lehet azt mondani, hogy a tudomyány által közelebb jutott volna az ember az élet értelmének megértéséhez? A válasz az, hogy:nem!
            A harmadik próbálkozása a Prédikátornak: az élet örömei. Minden, ami kívánatos, az az ő rendelkezésére áll. Lehet élvezeteket találni, kacagni és szórakozni. De ez vajon értelmet fog adni az ember életének? A Prédikátor válasz megint csak lesújtó: a nevetésről azt mondom: bolondság és a vígasságról: mit használ az? Erre a következtetésre jut az az ember, akitől az élet semmilyen örömöt, semmilyen élvezetet nem tagadott meg, akinek mindenben része volt, amiben embernek egyáltalán része lehetett.
            Aztán beszél arról, hogy házakat épített, szolgaseregek álltak rendelkezésre, aranya és ezüstje volt, de ez vajon értelmet adott az életének? Nem, mert eszébe jut, hogy egyszer meg kall halni és amit gyűjtött, az mind itt marad. De hát akkor van maradandó érték? Nem csoda, hogy a Prédikátor eljut odáig, hogy azt mondja: gyűlöltem az életet.
            Mindezt azonban azért mondja el a Prédikátor, hogy a végén egy nagyon fontos dolgot jelenthessen ki.:egy dolognak mégis van értelme, és ez az, hogy Istennel és mintegy Isten kezéből éljünk. Ő rájön a könyv végén arra, hogy mindent Isten ad. Ő adja az ételt és italt, Ő ad örömöt a munkában, szórakozásban, házasságban, családban, vagyonban. Az értelme az, hogy meglátjuk és belátjuk, hogy végső soron minden Istentől jön. Az emberi életnek tehát az Istennel való kapcsolatában van értelme. A Prédikátor végső soron nem pesszimizmust hirdet, hanem felszólít arra, hogy Istennel éljünk. Ahol nincs Isten, ott nincs értelme az életnek, ott teljesen üres a lét. A kérdés tehát végső soron nem az, hogy van-e értelme az életnek, hanem az, hogy ki Isten a mi számunkra? Az élet értelme, hogy az ember kapaszkodjon Istenbe, aki az életnek értelmet ad.



3.Mit tanít az Újszövetség az élet értelméről?

Míg az Ószövetség két könyve, a Prédikátor és Jób szinte csak az élet értelméről beszél, addig  az Újszövetségben nem találunk egyetlen olyan könyvet sem, ami egyértelműen erről szólna. De ha figyelmesen olvassuk, akkor az egész Újszövetséget végigkíséri a kérdés, hogy mi az élet célja és értelme.
            Nem felejthetjük el azt sem, hogy az Újszövetség egy olyan korban keletkezett, amikor erre a kérdésre nagyon sok válasz volt. Gondoljunk csak a görög filozófiára, ami ezzel a kérdéssel nagyon alaposan foglalkozott. A görög filozófia tanításának lényege az volt, hogy ez a földi élet csak egy látszat, egy árnyék, és ezért meg kell próbálni ebből kitörni, és egy más világban boldogságot keresni. Így például Socrates a jót, az igazit, szépet és értelmest a gondolatban, az ideában látta. Ismét más filozófusok ezt az életet egy tragédiaként fogják fel, amiben az ember szükségképpen elbukik, mert ez a végzete. Más filozófiai iskolák arra szólították fel az embereket, hogy mivel az élet rövid, igyekezzenek annak minden percét élvezni, mert úgyis minden olyan hamar elmúlik. Mások megint azt hirdették, hogy az élet értelme a belenyugvás, az ha az ember mindent úgy fogad el, ahogy van.
            Nos, ebbe a világba csendült bele az evangélium üzenete. És ez a reménység üzenete volt. A keresztyénség azt tanította, hogy ennek a reménységnek van alapja és perspektívája. Ezért az Újszövetség kulcs-szava az élet értelmét illetően kétség nélkül a reménység. A reménység forrása maga Jézus Krisztus. Benne az emberiség történelme fordulóponthoz érkezett. Ő nem hirdetett szép ideálokat, nem robbantott ki forradalmat, hogy úgymond mindent átrendezzen, hanem Ő meghalt és feltámadott. Ez volt az Újszövetség gyökeresen új ismerete az élet értelméről. Van reménység, mert a Golgotán állott a kereszt, és mert volt üres sír is.
            Ahhoz, hogy ezt jól megértsük két dologra kell figyeljünk. Az egyik az, hogy mit tanít a Szentírás a teremtésről. A Biblia azt tanítja, hogy ez a világ nem látszat, nem is tragédia, nem is végzet, hanem Isten teremtése. És az ember a teremtés koronája, aki egyben Isten képmása és képviselője ezen a földön. A másik dolog, hogy az ember felelős a rosszért. Az ember vétkezett ,ezért ítélet alatt áll. Az ember bűnével lerombolta, megrontotta az Isten jó teremtését. De a Szentírás azt is tanítja, hogy Krisztus a második Ádám, benne egy új kezdet érkezett el erre a földre, Krisztus helyreállítja az ember istenképűségét, úgy hogy az ember élete meg tud felelni Isten szándékának. Az ember tehát tulajdonképpen egy nagy döntés előtt áll: Elfogadja, vagy pedig elutasítja Krisztust? Marad-e a bűnben, romlottságban, kárhozatban, vagy pedig kiszolgáltatja magát Krisztusnak, hogy ezután Ő formálja és használja. Az ember így egy győzelmes és értelmes életet élhet. Az Újszövetség beszél az élet végső céljáról is. Mert bár Krisztus eljött, megváltotta a világot és az embert, az ember és a világ mégis sóhajtozik és nyög. Miért? Mert a gonosz még hatalmat kap ebben a világban. Még van betegség, erőszak, háború, éhség, szenvedés. Vannak olyan pillanatok, amikor még a hívő ember is értelmetlennek láthatja az életét, épp ezen dolgok miatt, vagy pedig elhordozhatatlannak a bűn eláradása miatt. De ezeknek vége szakad, amikor Krisztus eljön, és amikor ezek már nem lesznek. De az életnek az Újszövetség tanítása szerint értelme van, mert Krisztus keresztje és feltámadása ott van mögöttünk, dicsőséges eljövetele pedig előttünk.


4.Az élet értelme a reformátoroknál

Mielőtt erről beszélnénk meg kell jegyeznünk, hogy a 16-ik század egy nagyon zűrzavaros és  nehéz időszak volt, sok feszültséggel, veszéllyel, nyomorúságokkal telve. Gondoljunk csak a pestisjárványokra,aztán a sok háborúra, amik ebben a században folytak. Nagyon sok fiatal asszony halt meg gyermekágyban, a gyermekhalandóság is óriási méreteket öltött. A festők, például Dürer képei is mutatják, hogy az emberek egyfajta apokaliptikus hangulatban éltek. A késői középkorban alakult ki az „ars beata moriendi” vagyis a boldog halál művészete. Képek egész sora ábrázolja, hogy a haldokló ott fekszik a halálos ágyán. Isten maga és az angyalok ott állnak a halálos ágy körül. De az ördög és az ő angyalai is jelen vannak. Pontosan elő volt írva, hogy a keresztyén embernek hogyan kell meghalnia. Ennek megvoltak a maguk jól körülhatárolt szabályai. Az élet értelme főleg ezekben a pillanatokban tört elő elemi erővel. Luther is írt egy prédikciót a halálról, meghalásról ebben három dolog feltűnő. Az első az, hogy a keresztyének számára életben és halálban az a vigasztalás, hogy ő Jézus Krisztus tulajdona. Ez adja meg az élet értelmét. Ő tudja, hogy miért, pontosabban fogalmazva kiért él. Luther ebben a prédikációban azt mondja: ha reád tör a halál, akkor az vigasztaljon meg, hogy az Úré vagy. A keresztyén ember ezért sohasem mondhatja: én semmiért se éltem, életemnek nem volt értelme. Ő nem az ismeretlen, titozzatos sors, vagy épp a halál játékszere. Valaki könyörült rajta, minden nyomorúságával együtt elfogadta, magáévá tette.
            A második dolog a hit. Csak hit által lehet az Úré lenni. Az életnek tehát akkor van értelme, ha a hit által az Úré leszünk, hit nélkül valóban csak az értelmetlenség marad, szüntelen az leselkedik és tör reánk. A hit nem csak Krisztusévá tesz, de a legnehezebb helyzetekben nyugalmat is ad.
            Harmadsorban azt mondja Luther, hogy hogy az élet értelme, nem elsősorban a földi létben van. A létünk értelme Krisztusban van.
            Kálvinnak is szép üzenete van ebben a kérdésben. A Sadoletushoz írott 1539-es levelében egy egész rész szól erről. A katólikus papok önvizsgálatra szólítanak fel, hogy az ember próbálja meg magában az erényeket és kegyességet megtalálni, kitapogatni. Kálvin erre azt mondja: nem ez a helyes út, mert az Isten dicsőségének keresése az ember életének fő célja. Kálvin az élet értelmét abban látja, hogy mi mindenben törekedjünk Istent dicsőíteni. Mi nem önmagunkért élünk, hanem az Ő dicsőségére. Erre teremtett minket Isten. Kálvin rengeteget hadakozik azokkal, akik megelégesznek a földiekkel, és Istennel nem törődnek, másrészt azokkal is, akik magukkal elégesznek meg, és azt gondolják, hogy az a fontos, amit ők gondolnak és tesznekA az ő tisztességük, poziciójuk, teljesítményeik, vallásosságuk. Az Institutióban is értékes dolgokat tanít Kálvin az élet értelméről.Kálvin feszültséget lát aközött, hogy a mi életünk egyrészt Istenre néz, másrészt, hogy mi is felelősek vagyunk minden cselekedetünkért. A keresztyén ember Isten dicsőségét kell keresse, mert ezért teremtetett erre a földre, ez az ő életének az értelme. S ezt a mindennapi élet konkrét cselekedeteiben kell megvalósítania. Kálvin nem veszi ki az embert a társadalomból, ahogy azt  a szerzetesek tették. Ez nem Isten karata, Kálvin a szerzetességet a harc elől való menekülésnek tekinti.
            Kálvin teológiájára jellemző, hogy a keresztyén ember olyan, mint az őrségben levő katona. Ő a keresztyén életre sokszor használ katonai fogalmakat. Ennek oka a bűnbeesés. Az ember elfordult Istentől, ezáltal az ember istenellenes erők hatalmába került. Az Isten dicsőségére való törekvés harcban valósul meg. Harcolnunk kell kifelé, a világ felé, de befelé, a saját szívünk gonosz kívánságai ellen is. A keresztyénnek szüntelen fegyverben kell lennie és éberen kell őrködnie, ezért soha nem lehet nyugalma. A célt még nem értük el, útban vagyunk, Kálvin ezt szüntelenül hangsúlyozza. A keresztyén életnek kettőssége van, de ez mégsem vezet dualizmushoz. Egyrészt ott van benne az önmegtagadás, a kereszthordozás, másrészt ott van az is, hogy Isten teremtett világa jó, és mértékletességgel lehet élvezni annak javait. A kettő közötti harmóniát Isten dicsőségének keresése biztosítja. Kálvinnál nagyon hangsúlyos a keresztyén reménység is. A hit az édesanya, a reménység pedig a leánya. Aki hit által az Isten dicsőségét keresi, annak van reménysége. A reménység testté lett, ez maga Jézus Krisztus. A reménység a jövőre néz, erről Kálvin sokat tanított. Egyrészt beismerte, hogy még ő sem tudja azon dolgokat, amiket Isten még nem jelentett ki. A jövőről a Szentírás nagyon keveset ír, de az nekünk elég, hogy drága reménységgel és örömmel töltsön el.
            Összefoglalva elmondhatjuk azt mondhatjuk, hogy a reformátorok is azt tanítják, amit már eddig is láttunk, hogy az élet értelme Istenben, Krisztusban, a hitben és reménységben és az Isten dicsőségét kereső életfolytatásban van. Az életnek még akkor is van értelme, amikor katasztrófák árnyékában zajlik.

5.Az élet értelme a mindennapi, gyakorlati életünkben

Feltevődik, hogy mit jelent értelmes életet élni? Egyenlőséget lehet tenni az értelmes és  sikeres élet között? S ha nem, akkor mi a kettő között a különbség? Miért nem lehet lemérni az élet értelmességét a sikereken? Induljunk ki a modern reklámokból. A reklám úgy mutat be egy terméket, mint ami feltétlenül szükséges egy sikeres, boldog élethez. Ezenfelül a reklám egy vágyra is apellál. S ha egyszer egy kívánság beindul, azt már nehezen lehet leállítani. A reklám két módon akar hatni ránk. Egyrészt olyan embereket mutat be nekünk, akik sikeresek és rendelkeznek ezzel a termékkel. Ez a termék az egyik titka az ő sikerüknek. A második mód, hogy azt mondja: ha te is sikeres akarsz lenni, akkor neked is rendelkezned kell ezzel a termékkel. A reklám azt az embert mondja sikeresnek és boldognak, aki a vágyát kielégítette. Ez a fogyasztó ember tipusa. De mi keresztyénként tudjuk, hogy az élet sokkal több, mint kívánságok kielégítése. A siker még nem jelenti azt, hogy az életnek értelme van. A siker esetleg segít ebben egy kicsit. De a siker nem egyenlő az élet értelmével. Hol van hát a különbség? A siker mindig azzal áll kapcsolatban, amid van. Az élet értelme azzal áll kapcsolatban, aki vagy. Ez két egészen különböző magatartást jelent. Az elsőnél én vagyok a középpontban, én aki birtokolni akarok, ha lehet minél többet. A másodiknál az ember túltekint önmagán és a másik emberre néz. Ő a másiknak akar adni, jelenteni akar a másiknak valamit, szolgálni akar a másiknak. Itt van a döntő különbség. A sikeres élet úgy érzi, hogy minden ő érte van., az ő rendelkezésére áll, az ő boldogságát szolgálja. Az értelmes életet élő ember a másikért akar élni.
            Az Úr Jézusnak is van erről egy figyelemre méltó kijelentése. (Máté 16,25)”Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét érettem, megtalálja azt. A maga életét megtartó ember, a sikerre vágyó ember, aki egyre többet akar magának, az énközpontú, a maga körül forgolódó ember. Azonkívül jelenti azt az embert is, aki úgy gondolja, hogy segíteni tud magán, meg tudja oldani a maga problémáit. Az ilyennek másra nincs is szüksége. Az ilyen emberről azt mondja Jézus, hogy elveszti az életét. Pont az ellenkezője lesz annak, amit akart. Meg akarta tartani az életét, de elveszítette azt. Minden siker hiábavaló Miért? Azért, mert az ilyen ember nem jut túl önmagán, nem jut el sem Istenhez, sem a felebarátjához. Aki pedig elveszíti énérettem, az megtalálja azt. Mit jelent az életet elveszíteni? Hát nem mást, mint feladni az énközpontú életet, hogy én legyek az életem ura. Jézusnak ebben a szvában hatalmas titok van. Ez a szeretet titka. Jézus épp azokért az emberekért jött, akik sikeresek akarnak lenni, akik azt gondolják, hogy tudnak magukon segíteni. Jézus tudja, hogy a siker bármennyire is csillogó, de üresség marad utána. Mi kell hát megtörténjen az ember életében? Egyszerűen az, hogy én eltűnök a középpontból és Ő kerül a középpontba. Ő tölti meg az életünket s Isten szolgálata lesz annak célja és tartalma. Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy annak van értelmes élete, akinek Istentől kapott feladata, küldetése van. S a küldetésben ott van a szolgálatunk a világ s benne embertársaink felé. Nem az az élet értelme tehát, hogy sikeres légy, hogy minél többed legyen, hogy minél többet élvezz, hanem, hogy szolgáld Isten dicsőségét és felebarátod javát. S az ilyen ember ráadásképpen megkaphatja a sikert is, amit a Szentírás áldásnak nevez. Sőt ennél is több: az ilyen ember áldássá válik környezete számára.

6.A látszólag értelmetlen élet

Amikor ezt kimondom, akkor olyan emberekre gondolok például, akik nem tudnak magukról,  akik már nem ismerik fel szeretteiket, akik nem tudnak kommunikálni környezetükkel, kómában vannak. Gondolhatunk egy gyógyíthatatlan betegre, akinek semmi esélye már a gyógyulásra. Mi ilyen esetekben az élet értelme? A megfogalmazásban, hogy „ látszólag értelmetlen élet” már benne van az, hogy az ilyen élet értelmetlennek látszik, de valójában nem az. Mert mik az értelmes élet jellemzői? Az, hogy még élvezni tudjuk az életet? De akkor az élvezet az a cél, amiért érdemes élni? Egy másik kritérium az lehet, hogy addig értelmes az élet, amíg még jelethetek valamit másoknak, amíg még tehetek valamit másokért. De ha már semmit se tehetek, akkor értelmetlen az élet, ha már nem tudok kommunikálni, akkor értelmetlen az élet?          
            Világosan kell látnunk, hogy az életnek ilyen esetekben is van értelme, az ilyen emberek is éreznek és sokszor sokkal többet értenek, mint amint mi gondolnánk. Mert nem csak szavakkal lehet kommunikálni, hanem például egy simogatással, kézfogással is. A non verbális kommunikáció éppoly fontos mint a verbális. Bonhoeffer mondja etikájában, hogy nincs olyan élet, aminek ne lenne értelme, ami nem érdemelné meg az élet nevet. Mert az élet az értékét és értelmét Istentől magától kapja,, mi ezért soha nem nevezhetünk egy életet sem értéktelennek, sem értelmetlennek. És nincs jogunk egyetlen életnek se véget vetni. Hogy miért vnnak ilyen látszólag értelmetlen életek? Ez számunkra titok. De a titkok is hozzátartoznak az életünkhöz és egy titkok nélküli világ egy hideg, racionalizált, tehnicizált világ lenne. Tulajdoinképpen az egész életünk egy nagy titok, annak eredete, jövője egyaránt. A Krisztus áldozata is egy titok, s ezért mi hisszük, hogy Ő a látszólag értelmetlennek tűnő életeket is megváltotta, Ő az ilyen emberekért is adta magát. A mi feladatunk, hogy a látszólag értelmetlennek tűnő életnek is értelmet adjunk.. Az értelem abban van, hogy Isten ezeket az életeket is ránk bízta, és mi ezekhez azzal az irgalommal viszonyulunk, amivel Ő viszonyult hozzánk.


7.A halál értelmének a keresése

Eddig az  élet értelmével foglalkoztunk, de feltevődik a kérdés: mi az értelme a halálnak? Nem veszíti el az élet is az értelmét, amikor tudatosul bennünk, hogy egyszer meg kell halnunk? Az ókorban volt egy híres mondás, amikor egyfajta struccpolitikával azt mondták: amíg én vagyok, addig nincs halál, amikor pedig halál van, akkor már én nem vagyok. (Epicurus) De jól érezzük, hogy ez a válasz nem elégít ki minket s ezért az idők során számtalan próbálkozás volt arra nézve, hogy a halálnak is értelmet adjunk, hogy a haláűlt is integráljuk a valóságba és így annak is értelmet adjunk. Soroljunk fel egy párat:
a.        A biológiai megközelítés szerint a halál elkerülhetetlen és ugyanakkor nélkülözhetetlen. A halál egy természeti folyamat s mint ilyen magától érthetődő.
b.         A halál az életet izgalmassá és dinamikussá teszi. Igyekezzünk azt minél jobban kihasználni, minél többet alkotni.
c.        Helyet kell készíteni másoknak.Ha nem lenne halál, a föld nem bírná eltartani az emberiséget. Ezért jó, ha elhagyjuk, így helyet adunk az utánunk jövőknek.
d.        A halál csak tehnikai kérdés. Kell tudni meghalni, ezt is meg kell tanulni, mint minden mást is.
e.        Az élet túl egyhangú lenne, halál és szenvedés nélkül.
f.          A halál természetes velejárója az életnek, az ember ezt is a maga kezébe veheti és bármikor véget vethet az életének.(eutanázia)
g.        Van reinkarnáció, egy más életben ugyis újra fogok majd élni
Mi  keresztyének másképp látjuk a dolgot. A Szentírás azt tanítja, hogy a halál egy rettenetes valóság és nem természetes velejárója az életnek., hanem a bűn zsoldja. A halál egy baleset a teremtésben, szörnyű rosszként tört be a jó teremtésbe. És Isten megengedte ezt, ennek a szörnyűséges hatalomnak is helyet adott. De a hívő tudja, hogy Isten Úr a halál felett is. Ő elvette annak fullánkját és már nem az övé az utolsó szó.Aki hit által Istenből és, az a halál által se esik ki az Isten kezéből. A hívő tudja, hogy Krisztus legyőzte a halált és már nem árthat neki. Sőt ennél több: átmenetel az örök életre, ahogy a Káténk szépen tanítja. A hívő ember tudja, hogy a halál bűntetés, ellenség, abszurd és rettenetes, de hittel ezt is el tudja fogadni. A hívő ember harcol a halál ellen s amikor bekövetkezik fáj neki és sírhat szerettei sírja mellett. De megvigasztalva sír, mert tudja, hogy akár élünk, akár halunk, az Úréi vagyunk. Életében és halálában egyetlen vigasztalása, hogy ő Krisztus tulajdona.

8. Az élet értelme az örökkévalóság szempontja alatt

Az élet végső értelme nem itt ebben a földi életben, az időben, hanem az Isten által nekünk készített  örökkévaló tervében, abban a jövőben van, amit Ő készített el a mi számunkra. A keresztyén ember az örökkévalóság jegyében, erőterében él. Ez segíti őt túl azokon a pillanatokon is, amikor az életet értelmetlennek látja, és tudja mondani: mindenek ellenére, mégis van értelme az életnek. A keresztyén embernek van reménysége és ez élteti őt. A rabot az tartja életben, hogy tudja, hogy egyszer üt a szabadulás órája. A keresztyén ember abban a reménységben él, hogy Krisztus eljön, az ígéretek beteljesednek és eljön az új ég és az új föld. De hogyan működik ez az életünkben? Mi tudjuk először is, hogy a jelen és jövő között folytonosság van. A megváltás elkezdődött a betlehemi jászolban és befejeződik, amikor Krisztus visszajön a felhőkön. Krisztus feltámadt, a legnagyobb esemény már végbement, s mi most már a végső győzelmet várjuk. Krisztus jön és hozza magával a teljességet és minden rossznak a végét.
            Aki ebben a hitben él, annak a sorsa se könnyebb, mint másoké. Ő is sokszor értelmetlennek érezheti az életet, de tudja, hogy Isten mindent számon tart, ami vele történik. Tudja, hogy minden, ami vele történik, az benne van az Isten tervében. A földi élet ezért a keresztyén ember számára nem cél, hanem eszköz. Nem ez az élet a végső: a munkám, a sikerem, a családom. Itt minden viszonylagos és múlandó. A kérdés most már csak az, hogy nem vezet-e ez ahhoz, hogy elhanyagoljuk, megvetjük ezt a földi életet?  Nem ennek épp az ellenkezője az igaz. A mi életünket épp azt teszi komollyá és felelőssé, hogy az örök jövendő felé haladunk. Aki várja a jövendőt, az nem lesz könnyelmű, sem nem vétkezik, hanem megtisztítja magát a Vőlegény érkezésére. S annak van küldetése is itt ebben az életben.
            A kommunizmus azzal vádolta a keresztyéneket, hogy az örök élet ópium a népnek. De tegyük fel nekik és minden hitetlennek a kérdést: tudtok ti ennél jobb megoldást adni, mint a Krisztusban való hit? Le tudja valami más jobban törülni a könnyeinket, tud a halál kérdésére valaki kielégítőbb választ adni, mint a mi hitünk?  Az, amit a világ adhat nem lehet több, mint egy heroikus ellenállás a halállal szemben, de ebben úgyis vesztesek maradunk. De ettől mi nem nyugszunk meg, nem vigasztalódunk meg.
            Csak Krisztus váltsága, feltámadása adhat nekünk megnyugtató választ és vigasztalást. Ez ad erőt és hitet, hogy az életnek igenis van értelme, mert van egy végső cél, ahova megérkezünk és ez az Isten országa, a mi Atyánknak háza, ahol Krisztus nekünk is helyet készített. Ez nekünk nem csak értelmet, célt, hanem örömöt is ad. Csak így ebben a hitben s abból áradó örömben érdemes élni ezt a földi életet. Így kívánok mindnyájatoknak egy értelmes és örömteli életet. Ha ezen előadás is hozzájárulna ahhoz, hogy értelmesebb életet éljünk, akkor ezért Istené legyen minden dicsőség!


Marosvásárhely, 2012 adventjében                                           Lőrincz István

(Előadásom megírásához holland szerzők, teológusok írásait, tanulmányait használtam fel: A.G.Knevel,  N.C van Velzen, G.J van Rookhuijzen, C.den Boer, K.Exalto, W.H.Velema. J Hoek, J.Douma , J.H Velema)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése