Igehirdetési sorozat 2012 húsvét nagyhetén Jézus szenvedésének tárgyai

1 Nap Pilátus mosdótálja Text. Mt.27,24

            Isten kegyelméből folytatjuk azt az igehirdetési sorozatot, amit már negyedik éve elkezdtünk Jézus szenvedésének tárgyairól. Megpróbáljuk ebben az évben is meghallani azon tárgyak prédikációját, bizonyságtételét, amik Jézus szenvedésével kapcsolatban vannak. Már eddig is sok áldott üzenetben volt részünk, imádkozzunk azért, hogy Isten nyissa meg ebben az évben is az ige ajtaját, hogy Szentlelke segítségével érthessük az igét és gazdagodhassunk általa.

            Megint azzal kezdem, hogy próbáljuk lelki szemeink előtt elképzelni ezt a drámai jelenetet. A római helytartó székhelye előtt egy nagy tér volt, amit Gabbatának hívtak. Ez egyfajta terasz volt, ahol egy díszes székben ott ült a római helytartó Pontius Pilátus. A ruha rajta az egyetlen szép és ékes dolog. Hisz, ami a ruha alatt van, az csupa zűrzavar, zavarodottság, bizonytalanság. Pilátust is nagyon megviselte ez a kihallgatás, már nagyon kínos ez az egész dolog számára, s már alig várja, hogy az egésznek vége legyen. Elkínzott tekintetével most Jézusra néz, aki csodálatos lelki nyugalommal áll előtte. Mit tudjak tenni vele, ez Pilátus gyötrő kérdése. Körülötte is minden csupa nyugtalanság. A téren ott a tomboló, magából kikelt, ordítozó tömeg, akik folyamatosan skandálják: feszítsd meg! A háttérben néhány katona épp Barabást vezeti elő, s oldja meg bilincseit. Ekkor Pilátus füléhez odahajol feleségének egyik szolgája, aki arra kéri, hogy ne avatkozzon ennek az igaz embernek a dolgába. Pilátus fáradtan int, s lehanyatlik keze. Nagy dilemma előtt áll, hisz szíve, lelkiismerete s felesége is azt mondja, hogy ezt az embert fel kell mentenie, de előtte ott a tömeg, élén a főpapokkal, akik már azzal is fenyegetik, hogy ha el találja engedi Jézust, akkor a császárnál is bevádolják, hogy már nem a a barátja. S ekkor Pilátus hirtelen int egyik szolgájának s egy rövid parancsot ad. Ekkor egy ezüst mosdótálat hoznak oda. A téren mély csend lesz, mindenki feszülten figyeli az eseményeket: mi akar ez lenni. Hallani lehet, a víz csobbanását, amint Pilátus kezét a tálba mártja. S csak ennyit mond: ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől, ti lássátok.

            Ezen az estén mi is megpróbálunk erre a tálra figyelni és meghallgatni annak üzenetét. Mit is akar ez nekünk elmondani? Mielőtt erre rátérnénk csak emlékeztetlek, hogy pár évvel ezelőtt Magyarországon egy sokáig elhuzódó per volt, egy asszisztensnőnek a pere, aki állítólag sok embert ölt meg, aki azonban mindvégig ártatlannak vallotta magát s azt állította, hogy ő csak segíteni akart a súlyos betegeken, meg akarván rövidíteni azok szenvedését. Mi, akik csak a tévé képernyőjén láttuk ezt a pert, úgy gondoltuk, hogy semmi közünk nincs ehhez az eseményhez. Ebben az esetben lehetett ez igaz, de nem érvényes a Jézus perére, itt senki sem mondhatja, hogy ő ebben semleges, őt ez nem érinti.  Pilátus pedig ezt akarja megjátszani. Ő eddig érintett volt a perben, belerángatták a főpapok, a nép előljárói. De most már legyen elég, én most kilépek ebből az egész dologból- mondja Pilátus. Nekem ehhez a perhez tulajdonképpen semmi közöm nincsen. De a nagy kérdés: mondhatja ezt Pilátus?

            Izraelben volt az Ószövetség idején egy érdekes rendelkezés. Ha valahol az ország területén egy meggyilkolt ember holttestére bukkantak, akkor a szomszédos települések vénei összegyűltek, s egy tálban megmosták kezüket s kijelentették: a mi kezeinknek semmi köze ehhez a gyilkossághoz, ami kezeink ártatlanok ebben a dologban. Valószínű, hogy Pilátus ismerte ezt a rendelkezést. Ő Jézust már meggyilkoltnak látja, hisz tudja, hogy előbb-utóbb ez fog következni, s ezért ő is megmossa kezét s azt mondja, hogy ez az ügy őt nem érinti, ő ártalan ebben a dologban. De mi tegyük fel újra a kérdést: ki tudja ő ezt jelenteni, lehet ebben a perben bárkinek is kivülálló szemlélődőnek maradni? Pilátus azt mondja, hogy lehet s ártatlanságban mossa a kezét. De igaza van Pilátusnak? Mondhatja Pilátus, mondhatod te, mondhatom én, mondhatja bárki: ehhez a dologhoz nekem semmi közöm? Erre a kérdésre válaszol ez a mosdótál.

            Mert az, amit itt Pilátus tesz és mond egy nagy hazugság. Hisz ő mondja ki a halálos ítéletet. Még a hitvallás is őrzi örök időkre a tényt, szenvedett és megfeszíttetett Poncius Pilátus alatt. Amig ezt a hitvallást a keresztyének mondani fogják, addig az is nyilvánvaló, hogy Pilátus nem ártatlan ebben az ügyben. Ez a mosdótál csalás és ámítás. Pilátus ott benn nagyon is jól érzi ezt. Mert miért is mossa kezét? Hát azért, mert le akarja mosni lekiismeretének szavát, amely így vádolja: megölted az Isten ártatlan Fiát!

            Pilátus tehát nem tudta magát kivonni ebből a perből, de kinek sikerülhet ez? A Biblia világos és egyértelmű válasza ez: senkinek. A Jézus perében senki se kivülálló, hanem mindenki érintett S még ha millióan vannak is azok, akik azt harsogják: mi nem feszítettük meg Jézust, mi ártatlanságban moshatjuk kezünket, akkor ők vegyék tudomásul a kemény igazságot, hogy ez egy hazugság és önmaguk becsapása. Mi mindnyájan részt vettünk ebben a perben. Mert közülünk mindenki bizonyos helyzetekben eltaszítottuk Jézust. Nem kérdeztük, hogy mi az Ő akarata, nem hallgattunk rá. Mi mind vádlottak vagyunk, mert Jézusnak nem a saját bűneiért kellett szenvednie, hanem a mi bűneinkért. A tulajdonképpeni vádlottak mi vagyunk és nem Ő. Mi mindnyájan Jézus gyilkosai vagyunk, bármennyire is keményen hangzik a mi fülünkben. Mert minden mi bűnünk egy-egy kalapácsütés, egy –egy szeg az Ő testében. Minden hitetlenség, széthúzás, gyűlölet,veszekedés, minden áthágása a parancsolatoknak, minden szeretetlenség, hazugság, tisztátalanság kalapácsütés és szeg a Jézus testén. Hagyjuk hát abba a színjátszást, hogy mi ártatlanok vagyunk, és valljuk be alázattal és bűnbánattal: igenis én is odaszegeztem Jézust a keresztfára.

            Még egyszer képzeljük magunk elé a jelenetet. Ott ül Pilátus és vele szemben ott áll Jézus. S közöttük ott van a mosdótál, amiben Pilátus mossa a kezét. S ebben a pillantban belénk hasít a gondolat: ez a tál egy határvonal, ami két világot választ el egymástól. A kegyelem, a kegyelemben részesültek s a hitetlenek a kárhozottak világát választja el egymástól. Ott áll Jézus, aki a kegyelem országának Királya. S most itt be lehet lépni az Ő országába. Hogyan? Hát úgy, ahogy azt a tékozló fiú tette, aki azt mondta: elmegyek atyámhoz és megvallom neki: vétkeztem te ellened. S akkor az Atya azt mondja neki: ne félj,gyermekem! Mert a Fiam megfizetett érted a golgotai kereszten. Maradj itt és tanulj meg a kegyelemből élni.

            De a másik oldalon ott van a hitetlenek világa, akiknek nem kll a kegyelem. Ott van e sereg élén Pilátus, aki mossa a kezét és azt állítja: én ártatlan vagyok. S Pilátus mögött ott vannak milliók, akik vele együtt mossák kezüket és vele együtt állítják: ártatlanok vagyunk. Mi jó emberek vagyunk, értünk nem kell meghaljon Jézus, mi nem vagyunk bűnösök.

            Ó testvérem, ha te ezen az oldalon állsz, akkor most, mai estén jöjj át a Jézus és a bűnbánó bűnösök oldalára, hogy kegyelmet nyerhes. Siess ne késs egy percet se.

2 Nap. A bírói szék Text.Ján.19,13

            Ha valaki egy munkahelyre jelentkezni akar, akkor a legtöbb helyen kérnek egy hivatalos iratot, amit mi inkább román nevén ismerjük „cazier” amiben az áll, hogy bűntetlen, vagy bűntetett előéletü az illető személy. Sokan tudják rólam, hogy én tizenkét évig szolgáltam a marosvásárhelyi börtönben, s a legtöbbször, amikor a szabadulás előtt álló rabokkal beszéltem, ők elmondták, hogy nagyon nagy bennük a félelem s szorongás, hisz akárhová fognak ezután menni, mindig ott lesz rajtuk a bélyeg, s ott lesz az irataikon, hogy ők bűntetett előéletüek. S ez bizony nem kis dolog az ő számukra.

            De most azt kell mondjuk, hogy a mi Megváltónk papírjaiban is az áll, hogy bűntetett előéletű. Szinte beleborzong a lelkünk: nem csak a börtönben ült emberek, hanem maga az Isten Fia is bűntetett előéletű. Hiszen a mai igénk egy bírói székről beszél, ami elé Jézust Nagypéntek reggelén odaállították, s elkezdték vádolni. Pilátus pedig felvette a bírói palástját és halálra ítélte Jézust. Így Jézus bűntetett előéletű ember lett. Pedig mi nagyon jól tudjuk, hogy Jézus volt az egyetlen ember a világon, akinek egyetlen bűne se volt, Ő az egyetlen, akire úgy lehet felnézni, hogy az Ő életét egyetlen bűn se rontotta meg, nem mocskolta be, és most azt kell látnunk, hogy Őt szörnyű bűnökkel vádolják és el is ítélik. Mit jelentsen ez? Ahhoz, hogy ezt megértsük közelebbről meg kell néznünk azt a bírói széket, amelyben ülve Pilátus elítélte Jézust, hogy mit is üzen ez a szék a mi számunkra.

            Az első dolog, amit ez a szék üzen, hogy e székkel nincs minden rendben, ez a szék tulajdonképpen nem is hivatalos, nem is lenne itt helye. Ez a szék az igazságtalanság széke. Hisz ez egy római szék, de hol áll? Izrael földjén, egy idegen ország földjén. Pilátusnak fel kellett volna tennie a kérdést: hogy jövök én ahhoz római polgár létemre, hogy zsidó embereket ítéljek el? Nyilván, ha Pilátus egyáltalán erre gondolt, akkor azonnak kivágta magát és azt mondta: engem Róma helyezett ide, nekem itt feladatom, küldetésem van. Ha jól belegondolunk, akkor azt látjuk, hogy ez nem egyedülálló ebben világban. Hisz hányszor megtörtént már a történelem folyamán, hogy egyik nép meghódított egy másik népet, és úgy gondolta, hogy most ott ő az úr, s neki van joga ott ítéletet mondani. Csak gondoljunk például arra, hogy a Szovjetúnió elfoglalta egész Kelet-Európát és ott felállította a maga szörnyű rendszerét, s bíráskodott azok felett, akik ellene mertek mondani, akik megkérdőjelezték az ő hatalmukat, vagy megpróbáltak valamit tenni ennek az idegen hatalomnak az eltávolításáért. Gondoljunk itt az 56-os magyar forradalomra és arra, hogy mennyi embert ítéltek ezután halálra, évekig tartó ártatlan szenvedésre börtönökben, bűntető táborokban.

            De lássuk csak ezt a Pilátust. Neki azt mondták a főpapok: ha te Pilátus nem ítéled el ezt a Jézus, akkor mi feljelentünk a főnöködnél, a római császárnál, s így kiderül, hogy te nem is vagy igazából az ő barátja s így nagyon kellemetlen helyzetbe kerülhetsz, s a helytartói széked is veszélyben forog. Ez a ravasz  érvelés eléri célját, s Pilátus beül a bírói székbe és kimondja az igazságtalan ítéletet. Nem ő az első, s sajnos nem is az utolsó igazságtalan és igazságtalanul bíráskodó bíró. Ez a világ tele van igazságtalansággal. Mi ezért várjuk az új eget és új földet, amiben igazságosság lakozik. És ennek az országnak a Királya itt áll előttünk, s aki nem más mint Jézus Krisztus. Róla azt mondja az ige, hogy Ő igazságosan ítél. Jézus ebben a jelenetben is harcol az igazságosságért. Mintha azt mondaná itt Jézus: ti emberek igazságtalanok vagytok, az Isten igaz ítéletét magatok felett nem akarjátok elfogadni. Ti a bűneiteket jónak gondoljátok és igazoljátok azokat. Most én épp ezért magamra veszem a ti bűntetéseteket és elhordozom azt. Jézus így az Ő igazságával betör ebbe az igazságtalan világba és meggyógyítja azt.

            De ez a bírói szék azt is megmutatja, hogy mennyire megromlott, kificamodott ez a világ. Az Apostoli Hitvallásban valljuk: onnan jön ítélni élőket és holtakat. Mindnyájan ismerjük Michelangelónak a híres festményét a sixtusi kápolnában, amely azt a pillanatot ábrázolja, amikor Krisztus majd ítéletet tart mindenki felett, egyeseket a mennybe, másokat pedig a pokolba küld. Most azonban azt látjuk, hogy az igazságtalan, korrupt, erőszakos Pilátus ül a bírói székben és az igaz, bűntelen Jézus ott áll vádlottként előtte. Mennyire feje tetejére állt ez a világ! S ez mindenben meglátszik. Hisz sajnos nagy világvallások is épp az ellenkezőjét tanítják az igazságnak. Az embercsinálta vallások azt tanítják, hogy az ember keresi az Istent. A Szentírás azonban azt tanítja, hogy Isten keresi az embert. Keresi Jézusban, a Jó Pásztorban az elveszett juhát. Az embercsinálta vallásban az ember kér valamit Istentől, a Biblia azonban azt tanítja, hogy Isten kér valamit az embertől. Ő hív minket magához: jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek és én megnyugosztlak titeket. Minden pogány vallás azt tanítja, hogy az ember kell hordozza bűnének bűntetését, következményét, de az igében azt tanuljuk, hogy Jézus elhordozta a mi bűntetésünket, s így mi bűnbocsánatot nyerhetünk. A legtöbb vallásban az ember kell áldozzon Istennek, a mi hitünk az, hogy Isten mutatta be értünk a nagy áldozatot, áldozta oda Fiát érettünk.

            Végül ez a bírói szék előre mutat Isten bírói székére. Minden földi ítélet és bíráskodás arra mutat, hogy lesz egy végső, utolsó ítélet, amelyben Isten lesz a Bíró. A Szentírás nagyon sokszor és nagyon egyértelműen beszél arról, hogy a történelem végén Isten meg fogja ítélni ezt az egész világot, s személy szerint minden embert. Vajon tudatában vagyunk-e mi ennek? Feltettük-e már komolyan a kérdést: mi lesz ott velünk?  A Szentírás megmutatja annak az útját is, hogy hogyan lehet ez az ítélet örvendeztető a mi számunkra. Úgy, ha most odaállunk Isten ítélő széke elé, s ott megvalljuk bűneinket, s odamenekülünk Jézus keresztjéhez, ahol Ő elhordozta a mi bűneink bűntetését. Aki hisz a Fiúban az nem megy az ítéletre, mondja az ige. A bűnbánat és a hit, ezek szabadítanak meg minket, s ha ezek megvannak bennünk, akkor felmentő ítéletet kapunk majd az utolsó ítéletben.

            A bírói szék ma ezt a kérdést intézi hozzánk: van-e bennünk hit és bűnbánat? Ha erre igennel tudunk válaszolni, akkor a bírói szék üzenete elvégezte bennünk a maga áldott munkáját.

3 Nap. A keresztre szegzett felirat Text Ján.19,19-22

          Ma rengeteg plakátot, hirdetést látunk. Millió reklám van már nem csak a falon, hanem az óriásképernyőkön is szerte a városokban. Ma már a Jézus nevével is lehet találkozni különböző plakátokon, hirdetéseken, ahol evangélizációkat, rendezvényeket hirdetnek, ahol Jézusról lesz szó, ahol róla fognak bizonyságot tenni. Az első ilyen plakát, felirat, ahol a Jézus neve állott, az épp a golgotai kereszt volt, Pilátus helyezte el azon. A mai estén erről a feliratról fogunk beszélni, hogy mit is üzen az a mi számunkra.

            Ez a felirat először is egy vád volt Jézus ellen. Tudjuk, hogy a zsidók épp e napokban ülték a páska ünnepét. Erre az alkalomra nagyon sokan eljöttek a külföldre telepedett, elszármazott zsidók közül is. Ezért volt az, hogy Pilátus három nyelven iratta meg a feliratot, hogy azok is érthessék, akik már a zsidó nyelvet nem értették. A felirat ez volt magyarra fordítva: a Názáreti Jézus a zsidók királya. A feszületeken ma is ott áll ennek a feliratnak a rövidítése: I.N.R.I, ez a latin szöveg rövidítésének a kezdőbetüit jelzi. Jezus Nazarenus Rex Iudeorum. A Márk evangéliuma azt is megjegyzi, hogy ez az ő kárhoztatásának oka volt, más fordításban: elítéltetésének oka. Ez a plakát, táblácska s rajta felirat tehát egy vádirat volt Jézus ellen, ami azt jelentette, hogy Jézus egy politikai bűnöző. Mennyire igaz,  amit a Prédikátor könyve mond, hogy semmi új sincs a nap alatt, hisz a keresztyéneket mind a mai napig a legtöbbször úgy ítélik el mint politikai bűnözők, holott semmi közük sincs a politikához. Ez egy teljességgel hamis vádirat tehát. A világ vádolja a Megváltóját, pedig őt semmivel se lehet vádolni. Viszont van mivel vádolni minket embereket, ellenünk igenis össze lehetne egy vádiratcsomót, méghozzá jó vastagot. De most ezt a feliratot Jézus ellen írták, s az Ő keresztjére szegezték. Mennyire beteljesedett, amit Ésaiás már évszázadokkal azelőtt megjövendőlt: az Úr mindnyájunk bűnét Ő reá veté, békességünknek bűntetése rajta van. És ez most minket örvendezőkké és boldogokká tehet. A bűn súlya és bűntetése már nem minket terhel, nem ránk nehezedik.

            Aztán azt is el lehet mondani erről a feliratról, hogy ez nagyon felületes írás volt. Mindnyájan visszaemlékszünk diákkorunkra, amikor a tanárok sok dolgozatunkra ezt írták: felületes, összecsapott, nem kielégítő. Nos, erről az írásról is azt lehet elmondani,, hogy hiányos és felületes volt. Pilátust figyelmeztették is a zsidók arra, hogy ez az írás pontatlan. Mert Jézus nem király a zsidók szerint, csak ő mondta magáról ezt. Pilátus azonban kerek-perec kijelenti, hogy ezen már nem lehet változtatni, amit megírtam, azt megírtam, ez a válasza. Pilátus ezzel a kijelentésével csúfolkodik is a zsidók felett: ilyen Messiásotok van nektek, aki azt állította magáról, hogy ő király, s most íme mégis ott függ a kereszten. De más pontatlanság is volt ebben a feliratban. Názáretinek írják, holott ő betlehemi, ott született, csak Názáretben nőtt fel. A „názáret” jelző Jézusból embert akart csinálni, azt akarták ezzel elmondani, hogy ő is csak pont egy olyan ember, mint akárki más. A Jézuzs név helyes, hisz ezt a nevet maga Isten adta neki, ez a név minden név felett való, ettől a névtől reszketnek az ördögök. Az se teljesen helyes, hogy ő a zsidók királya, hisz ő minden nép királya, nem csak a zsidóké. A kereszten az a név se igen állja meg a helyét, hogy ő király, hisz a kereszten sokkal inkább Főpap, aki az egész világ bűnéért bűnhődik, aki az egész világért bemutatja az áldozatot. Nekünk erre az áldozatra szükségünk van, fogadjuk el ezt az érettünk hozott hatalmas áldozatot.

            Végül is ez a felirat egy kifejezett csúfolkodás volt. Pilátus elsődleges célja az volt, hogy gúnyt űzzön Jézusból, s ugyanakkor a zsidókból is, hisz ez a felirat valami ilyesmit akart kifejezni: ilyen Messiásotok van nektek, akiben ti reménykedtek. Íme, ennyire vitte a ti Királyotok és Messiásotok, a keresztig. De miközben Pilátus és a világ gúnyolódik, a mennyben is történik valami. Az történik, amiről a második zsoltár így ír: a mennyben ülő neveti őket. S ezt jól véssék emlékezetükbe Jézus mindenkori gúnyolói. Mert miközben itt a földön gúnyolódnak Jézussal, addig Isten őt a világ Urának kiáltja ki a mennyben, aki előtt egyszer minden térd meg fog hajolni.

            Ez a felirat, amit Pilátus kifügesztett már réges rég nincs. De Jézus Király, aki uralkodik az ő gyermekei szívében és életében. S egykor majd az egész világ felett is uralkodni fog. Jöjjetek hát, hódoljunk Előtte!

4 Nap A kockakő, amivel sorsot vetettek Máté 27,35

            Jézus keresztje alatt katonák álltak, hisz a római törvények előírása szerint, az ilyen kivégzetteket őrizni kellett. Ez is hozzá tartozik a bűntetett ember megalázásához. Egyszer beszélgettem egy asszonnyal, aki tulajdonképpen a férje bűnét vállalta magára s ezért néhány évet börtönben töltött. Elmesélte, hogy a legmegalázóbb az volt, amikor vakbélműtétet hajtottak végre ez idő alatt rajta, tehetetlenül feküdt a korházi ágyán, de a lábát odabilincselték az ágyhoz és egy őr akkor is ott volt szüntelen az ágya mellett. Mozdulni se tudott, de a megaláztatás ekkor volt a legnagyobb. Így volt ez Jézussal is. Már tulajdonképpen semmi szükség sem volt katonákra, hisz Jézus oda van szegezve, már haldoklik, de a katonák ott kell legyenek mégis. A katonák valamivel agyon kellett üssék az időt, általában kedvenc játékukat, a kockavetést gyakorolták. Az ókorban erre kocka alakú köveket használtak, ez tulajdonképpen a mi dobókockánk őse. Érdekes az, hogy ezt már a 22-ik zsoltár megjövendőlte és ez most be is teljesedik. Lássuk a mai estén, hogy mit üzen nekünk ez a kő?

            Hát először is azt, hogy az ember szíve olyan kemény lehet, mint a kő. Ezeket a kockákat általában a legkeményebb kőből,  kovakőből faragták, s pont ilyen kemény lehet az ember szíve is. Hisz képzeljük csak el magunk előtt ezt a jelenetet. Ott függ a kereszten három ember, akik szörnyű kínok között haláltusájukat vívják. De ez a katonák szívét egy cseppet sem indítja meg, ők csak a kötelességüket végzik.A másik ember rettenetesen szenved, ők közben jól szórakoznak. Ne gondoljuk testvéreim, hogy ma a helyzet valamivel is jobb. Holland barátaink mesélték néhány évvel ezelőtt, hogy Hágában a nemzetközi bíróságon folyt a jugoszláviai háborús bűnösök pere, olyan emberek pere, akik a 90-es évek elején szörnyűséges tetteket hajtottak végre. Ilyeneket meséltek el a holland barátok: szerb csetnyikek(félkatonai alakulat tagjai) találkoztak egy horvát esküvői menettel, s fogták a vőlegényt s a menyasszony, s a násznép előtt kettőbe fűrészelték, egy másik esetben ugyancsak ilyen csetnyikek egy horvát családnál végeztek rajtaütést, akik épp disznót vágtak, s erre fogták a gazdát s pont úgy leszúrták, mint a disznót s utána meg is perzselték a család szeme láttára. Ezzel nam akarunk népeket minősíteni, hanem az embert akarom ezzel minősíteni. Minden nép között megtörténhetnek ilyen események bizonyára. A TV-ben minden nap látunk szörnyűségesebbnél szörnyűségesebb gyilkosságokat, eseményeket. Igen, ne áltassuk magunkat, az ember szíve ma is olyan kemény tud lenni, mint a kő. S itt azt is meg kell gondolni, hogy a középen nem akármilyen ember függött, hanem az élő Istennek Fia. És a katonák láthatták azt a megfeszítéskor, hogy Jézus egészen másképp viselkedett, nem átkozódott, nem szitkozódott, hanem imádkozott pont érettük, akik őt megfeszítették, hallották azt a párbeszédet is, ami lezajlott a jobb és bal felől megfeszített gonosztevővel, s még annyi mindent, ami nincs is lejegyezve az evangéliumokban. Ez a sok minden csak meg kellett volna érintse őket, gondolnánk, de szó sincs ilyesmiről, ők játszadoznak, nagyokat röhögnek, őket a kereszten levők nem érdekli, őket semmi se hatja meg. 

            Igen testvéreim, ennyire kemény tud lenni a mi szívünk! Mert ma hány embert mozgat meg vajon a Jézus halála? Hány ember van, akit meghat ez a rendkívűli szenvedés? Hát ha érdekelné az embereket a Jézus szenvedése, akkor itt lennének a templomban, akkor jönnének az igét hallgatni. De nem jönnek, mert az ember szíve ma is hitetlen és kemény. És ezen mi emberek nem tudunk változtatni. Sokszor úgymond a szívünket is kitesszük, és mégsem történik semmi változás. Amikor egyszer a börtönben  nagy tűzzel hirdettem az igét, hívtam őket Krisztushoz megtérésre, hogy nyerjék el az örök életet. A végén egy rab jelentkezett, s azt mondta, hogy ő is örökké szeretne élni. Nagy volt az öröm a szívemben, remélvén, hogy valami megmozdult benne, de hamar jött a hideg zuhany, mert amikor rákérdeztem, hogy miért szeretne örökké élni, akkor jött a csúfolódó válasz: hát, hogy örökké lophassak. Igen, ez a történet is mutatja, hogy milyen az ember szíve, hogy mi azt nem tudjuk meglágyítani. De milyen jó, hogy Isten Szentlelke képes erre. Már Ezékiel próféta által üzente Isten, hogy Ő a kőszív helyett hússzivet tud adni. Bárcsak megkaphattuk volna ezt már mi is!

            Másodszor ezek a kövek azt is kérdezik: hát miért kell a katonáknak sorsot vetni, hol vannak a Jézus rokonai, jog szerinti örökösei? Igen ám, csakhogy a kivégzettekre más törvények vonatkoztak, hisz az ő esetükben minden vagyontárgy az államra szállt, az állam lett az örökös. S mivel itt az államot a katonák képviselik, ezért a kivégzett vagyona őket illeti meg. Ennek a Jézusnak nincs más vagyona, csak a ruhája, ezért ez őket illeti meg. De ebben tévednek a katonák. Az ő állításukat, hogy ruhák őket illetik meg megcáfolja azoknak a hangja, akik hittek és hisznek Jézusban, és ők odakiáltják a katonáknak: Jézus hagyott ránk egy más ruhát is, az Ő igazságának ruháját, az Ő békességének, váltságának ruháját. S ez az örökség a miénk lehet.Ebben az örökségben ott van a bűnbocsánat, az igazi öröm, az örök élet. Fogadjuk el ezt a drága örökséget.

            A harmadik üzenete ennek kőnek tulajdonképpen egy kérdés: mit kívánunk mi Jézustól? A katonák csak a ruháját, cipőjét, s most ezt a köntöst kívánták. Kaphattak volna sokkal többet is, kaphattak volna örök életet, üdvösséget, új életet, de nekik csak ennyi kellett, ők többet nem kívántak. Mit kívánunk mi Jézustól? Ma is a legtöbb ember csak földi dolgokat kíván Tőle: erőt, egészséget, és sok pénzt. Persze ezekre is szükség van, de Ő sokkal többet akar adni.Az előbbi dolgokat általában ráadásképpen szokta megadni az övéinek. Hogy mondja Jézus: keressétek először az Istennek országát és az ő igazságát, s a többiek majd ráadásképpen megadatnak néktek. Merjük hát kérni, kívánni a legnagyobb és legszentebb ajándékokat Jézustól!

5 Nap. A köntös Text. Ján.19,22-24

            Hadd szóljon az igehirdetés a mai estén a köntösről, Jézusnak arról a köntöséről, amire a katonák sorsot vetettek, ahogy azt már a tegnap este is láttuk. Próbáljuk újra magunk elé képzelni a jelenetet. A katonák ott ülnek a három megfeszített keresztje alatt. A Jézus alsóruháit, cipőjét már elosztották. Valószínű, hogy a másik két gonosztevő dolgait is elosztották már, de erről semmit se ír a Szentírás. Most a Jézus felsőruháján, a köntösön a sor. Tudjuk azt is, hogy ez a ruhadarab egy igazi mestermű volt. Nem úgy készítették, mint manapság, hogy elsőzör kiszabják az újjakat, majd zsebeket, gallért, s utána pedig összevarrják, hanem ez egyetlen szövéssel készült el. Nem sokan tudták ezt elkészíteni, csak nagy szabómesterek értettek ehhez, s ezért is igen értékes volt. Nem csoda, hogy a katonák nem tudtak megegyezni, hogy kié legyen, hogy mindegyik szerette volna azt megkaparintani.

            Tudjuk azt, hogy a Szentírásban a ruhának nem csak szószerinti, hanem átvitt értelme is van. Ésaiás próféta például azt mondja, hogy minden mi igazságunk olyan, mint  a megfertéztetett ruha. Jézusnak van egy szép példázata a királyi menyegzőről, ahova csak azok mehettek be, akinek a király előzőleg egy menyegzői ruhát adományozott. Mikor a király a menyegzőn szemlét tart, akkor talál egy embert, akinek nincs menyegzői ruhája, s azt azonnal kidobatja a külső sötétéségre. A laodiceai gyülekezetnek is azt írja: végy tőlem fehér ruhát, s öltözz fel abba, hogy ki ne láttassék a te mezítelenségednek rútsága. Mi, gondolom értjük, nem úgy mint ezek a katonák, hogy a kereszten ruha nélkül meghaló Jézus Krisztus ránk hagyta az Ő igazságának, megigazításának szép fehér ruháját. Ahogy a katonák meg akarták kapni a Jézus köntösét, úgy kell mi akarjuk az Ő megigazító, megszentelő kegyelmének a ruháját, mert mi majd az utolsó ítéletkor csak abban állahatunk meg Isten színe előtt. A Krisztus váltsághalála, az Ő érdeme a mi legszebb öltözetünk.

            A második üzenet az, hogy ezt a ruhát nem lehet szétszaggatni, de egyben meg lehet kapni. A katonáknál legalább annyi jó van, hogy ők akarják ezt a ruhát és egyik közülük végül meg is fogja kapni. De hány olyan ember van, aki semmit se akar Jézustól. Még földi javakat sem kér, nem hogy lelki javakat kívánna. Az ilyen emberek teljesen közömbösek Jézusal szemben. Nem is kapnak tőle semmit, marad üres és szegény az életük. Mi kívánjuk-e ezt a ruhát? Ezt egészében Ő adja. Nem úgy van, hogy ennek a ruhának egy része a miénk, a  másik pedig az övé. Nem úgy van, hogy mi is teszünk valamit és Ő is tesz valamit. Az üdvösség kérdésében úgy van, hogy azt nem lehet szétszaggatni. Nem úgy van, hogy 50% a miénk, a mi érdemünk, a mi jócselekedeteink, és 50% pedig az övé. Üdvösségünk 100%-ban azáltal van, hogy Jézus meghalt értünk a golgotai kereszten. De a mi üdvösségünk tőlünk is teljes erőbedobást , teljes odaszánást kíván. Szívünk nem lehet félig Istené, félig pedig a világé. Egészen Istené kell hogy legyen, egészen neki kell azt adni.

            Ez a köntös tökéletes. A Jézus köntöséről azt olvassuk, hogy varrás nélküli volt. Én nem értek sokat a szövéshez, hogy hogyan is szőtték ezt így meg, de egyet tudok: az a köntös csodálatos és hibátlan volt. Azt már elmondtuk, hogy a ruha a Szentírásban a mi igazságunknak a képe, mégpedig az Isteni előtti igazságnak a szimbóluma, Ezt Isten a bűnbánó bűnösnek ajándékozza. Aki ezt az igazságot megkapta, az tökéletes, hibátlan igazságot kapott. Erről olyan szépen mondja a Káté, hogy még akkor is, ha lelkiismeretem vádol, hogy Isten minden parancsolata ellen súlyosan vétkeztem, azoknak csak egyikét is meg nem tartottam, sőt még most is hajlandó vagyok minden gonoszra, mégis Isten nekem tulajdonítja Krisztus tökéletes elégtételét, igazságát és szentségét, mintha én semmi bűnt nem tettem volna, és semmi bűnöm nem lett volna, sőt mintha én tanusítottam volna mindazt az engedelmességet, amit Krisztus érettem tanusított. Igen, ez a Krisztus által nekünk ajándékozott ruha, ezt fogadjuk el most is hívő szívvel. S ha elfogadtuk, vigyázzunk rá, mint nagy értékre. Ne szennyezzük be azt. Mindnyájan visszaemlékszünk, hogy amikor édesanyánk szépen felöltöztetett lelkünkre kötötte: aztán gyermekem nagyon vigyázz rá, mert nekünk ez sokba került. Sokat kellett dolgoznunk érte. Hát Jézusnak ez sokba, az életébe, a keresztbe került. Vigyázzunk hát rá, mint leginkább féltett, drága kincsünkre!

6 Nap. A szivacs  text. Mát.27,48-49a

            Az ecettel átitatott szivacs nem kevés fejtörést okoz nekünk. Mert, hogy például egy fürdőszobában szivacs van, azon nem csodálkozunk. Azon sem, ha az iskolában a táblánál törlőszivacs van. De mit keres a szivasc a Golgotán? Ki hozhatta azt magával? Vagy még kiváncsibbak vagyunk arra, hogy  mi célból hozhatta ide azt valaki? Ezekre a kérdésekre nem igen lehet válaszolni. Talán véletlenül maradt valamelyik katonának a zsebében. Vagy ilyenkor használták azt valamire. De ez a szivacs egy titok, egy rejtély marad a számunkra. De a tény az áll, hogy ez a szivacs ott volt és hogy az egyik bámészkodó ember tett vele valamit. Ez azért nagyszerű, mert talán ez az egyetlen eszköz, amivel a Jézus szenvedésében találkozunk, ami nem szenvedést, hanem enyhülést jelentett számára. És még valami: az egész golgotai eseménysor arról beszél, hogy  mit tett Jézus értünk, de itt most arról hallunk, hogy egy ember is tett valamit Jézusért. Most ezen azen az áldott estén ezzel foglalkozunk.

Ez a szivacs egy jellé lett. Most képzeljük el magunk előtt azt a borzalmas jelenetet. Az ég is elsötétedik, egy sötét  felhő takarja el a Napot. Jézus a haláltusáját vívja, egy olyan haláltusát, aminek a mélységét mi felfogni se tudjuk. És ebben a sötétéségben és mélységben felhangzik egy kiáltás: szomjúhozom! Az egyik ottálló ember meghallja ezt a kiáltást és megszánja Jézust. De hogy segítsen rajta, hogy enyhítse rettentő szomjúságát? Ekkor látja meg azt a szivacsdarabot, gyorsan tölt rá az ecetes borból, amiből a kivégzés előtt megitatták az elítélteket. Ez egyfajta fájdalomcsillapító volt, hisz az ecetes bor elzsibbasztja az idegeket és nagymértékben tompítja a fájdalmakat. Feltűzi egy nádszálra és felnyújtja, hogy Jézus érintse azt meg nyelvével. Ez egy nagyon szép jelenet. Mert a Golgota hegyén eddig csak ízzó gyűlöletet láttunk, vagy legfeljebb teljes közömbösséget, cinizmust a katonáknál, akik szórakoznak Jézus keresztje alatt. Vagy látunk gúnyt, csúfolódást, kemény szíveket, amiket ez a fájdalom se tud meghatni. De az ember mégis más. Ő az egyetlen ebben a pillanatban, aki kivétel, aki nem üvölt együtt a farkasokkal, ahogy egy német közmondás mondja. És ez egy csodálatos jellé válik, annak az embernek a jelképévé, aki nem vállal közösséget a gyűlölködőkkel, a közömbösökkel. Hogy jutott oda ez az ember, hogy ezt megtegye? Hogy a Megváltó szomjúságát enyhítse? Mi mehetett végbe ennek az embernek a szívében? Mert hogy valaminek történnie kellett, az biztos. Ez az ember csak nyitott szemmel, de még inkább nyitott szívvel figyelte az eseményeket. És miközben Jézus szavait hallotta, megmozdult a lelkiismerete. Most pedig ő meri azt vállalni, hogy miközben mindenki más gúnyolódik, átkozódik, addig ő segít Jézuson. Ez az ember tulajdonképpen már a második gyümölcs, az első volt a jobbkéz felől megfeszített gonosztevő, a harmadik lesz a százados, aki vallást fog tenni.

             A második üzenet az, hogy ez a gesztus nagyon értékes volt a Jézus szemében. Mert mit mondott Jézus az utolsó ítéletről mondott példázatában a jobb keze felől állóknak: gyertek én Atyámnak áldottai és örököljétek az országot, mert én szomjaztam és innom adtatok. Hát nem csodálatosan talál ez az ige erre az emberre? Hiszen ő megitatta a szomjazó Jézust. Szinte irigyeljük ezt az embert és azt mondjuk: milyen jó is volt neki, hogy ő ezt megtehette. Mi már sajnos nem tehetjük meg. De mit mond Jézus ebben a példázatban? Ha megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg. Jézus ezzel az irgalmasságot nagy becsbe állítja. Akinek nincs irgalmas szíve, az nem mehet be az Isten országába. De az irgalmas szívüek öröklik az Isten országát. Ez a világ egyre inkább irgalmatlanná válik. És ezen mi tudunk változtatni, mégpedig úgy hogy irgalmasságot cselekszünk. Erre naponta lehetőség adódik. Az irgalmasság jeleit naponta fel lehet mutatni ebben a világban.

            Végül azt kell meglátnunk, hogy a szivacs mégis csak egy piciny dolog, amellett amit Jézus cselekedett. Hisz Ő hány embernek adott kenyeret és bort, gondoljunk csak a kánai menyegzőre vagy az ötezrek megvendégelésére és most ő csak ennyit kap vissza halálakor, hogy a nyelve hegyét meghűsítheti pár csepp ecetes borral? Ő az élet vizének gazdag forrását fakasztotta fel, s mi csak pár cseppet tudunk visszahálálni. De azt mégis meg kell tegyük. Ezzel mégis örömöt okozunk neki. Ezt a néhány cseppet, azt a keveset, amit meg tudunk tenni, Ő mégis sokra értékeli. És azt mondja, hogy ez az ítéletkor nem veszítheti el jutalmát. Legyünk hát irgalmas szívű emberek. Drága testvéreim, ezen a héten hat tárgy prédikált nekünk: Pilátus mosdótálja, a bírói szék, a keresztre szegzett felirat, a kocakakő, a köntös és a szivacs. Bárcsak megértettük volna e hat tárgy bizonyságtétetlét és látszana meg az életünkön. Ha Isten életünket megtartja a jövő esztendőben be fogjuk fejezni ezt a sorozatot.

                                                                                                Lőrincz István

(Ezen igehirdetési sorozatot Wilhelm Busch gondolatainak felhasználásával írtam)