Igehirdetési sorozat 2013 húsvét nagyhetén

Jézus szenvedésének tárgyai

1. Nap A kereszt Text.Ján19,17

            Isten kegyelméből ebben az évben befejezzük azt az igehirdetési sorozatot, amit öt évvel ezelőtt kezdtünk el, s aminek során megvizsgáltuk a Jézus szenvedésének tárgyait és azok üzenetét. Most jutottunk el a legborzalmasabb tárgyhoz: a kereszthez. Mielőtt elkezdenénk beszélni erről a szörnyűséges tárgyról, próbáljuk újra magunk elé képzelni azt a félelmetes jelenetet ott Nagypéntek reggelén. A város szűk kapuján özönlik kifelé a tömeg. Ebben a tömegben vannak kiabáló gyermekek, izgatott bámészkodók, síró asszonyok, gőgös papok, de a menet élén katonák vannak, zsoldosok s mögöttük jön Jézus az Isten Fia. De Őt alig lehet látni, hisz eltakarja egy félelmetes, borzalmas tárgy, ami vállára nehezedik és már-már a földbe nyomja. S Jézus egy adott ponton már nem is bírja, először térdre rogy, s utána a kereszt nagy robajjal zudul a kikövezett útra. Beszéljünk most erről a tárgyról, a keresztről. Mi is ez a kereszt?. Hát először is egy emberi találmány. Karthágóban használták először. Milyen beteges,kegyetlen elme lehetett az, aki ezt kitalálta. Origenes egyházatya elmondása szerint olyan halálraítélt is volt, aki két napon át is szenvedett a kereszten. De a világ ennek a szörnyűséges eszköznek a kitalálóját nem zárta elmegyógyintézetbe, sőt bár a rómaiak elfoglalták Karthágót, le is rombolták, de a kereszt az nagyon megtetszett nekik és úgy gondolták, hogy ezt fel is használják, hogy megfélemlítsék alattvalóikat. Igen, egyik professzorunk mondta a Teológián, hogy az ember semmiben se volt olyan találékony, mint abban, hogy miként tudja kínozni embertársát, hogyan tudjon minél nagyobb szenvedést okozni neki. Az emberi agy annyi alantas dolgot talált ki, el egészen az atom-és hidrogénbombáig, ami mind csak növelte az emberiség kínját és szenvedését. Igaz a közmondás, hogy az egyik ember a másik farkasa. Jézus nem hiába mondta azt, hogy az embernek újonnan kell születnie, különben nem juthat be az Isten országába.

            Nézzük csak jól meg a keresztet. Ez a hatalom másik, láthatatlan oldala, fonákja. Mert mi volt a Római Birodalom színe? Hát csupa csillogás, erő, fényesség. S mi volt a fonákja? A kereszt. Így van ez mindig. A hatalomnak mindig szörnyű eszközökre van szüksége, hogy magát fenn tudja tartani. Így volt ez régen, de így van ez ma is.

 A kereszt leleplezi azt is, hogy mennyit ér az emberi vallás és vallásoskodás. Mert a Jeruzsálem kapuin kijövő emberek mind vallásosak voltak, de ezek a vallásos emberek képesek voltak Jézust  keresztre feszíteni. Mert íme, amikor az Isten elküldte Fiát ebbe a világba, akkor az emberek azt a tárgyat tartogatták számára, a keresztet. Látjuk tehát, hogy a vallás önmagában nem elég, élő hitre van szükség, hogy az ember ne vigyen véghez ilyen szörnyű dolgokat. Vallásos emberek képesek voltak az inkvizíció borzalmaira, képesek voltak az Isten nevében máglyákat gyújtani s más borzalmas dolgokat is megcselekedni.

            De bármennyire is szörnyűséges a kereszt, Isten megszentelte azt. Az előbb már elmondtuk, hogy a kereszt egy emberi találmány, de épp ez a kereszt titka, a Nagypéntek titka, hogy Isten ezt a rettenetes emberi találmányt kezébe veszi és megszenteli. Mert az Isten a keresztből egy oltárt készít, egy olyan oltárt, ami békességet szerez Isten és ember között. S ez az oltár az összes többi oltárt feleslegessé teszi, mert ezen meghal az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Mert az embernek erre van szüksége, az Istennel való megbékélésre. Nagyon sok ember megelégszik azzal, hogy hisz Istenben, hogy Ő létezik, hogy van egy természet feletti lény, de ez nem elég. Az ördögök is hisznek Istenben és rettegnek tőle. Mert nekünk az kell, hogy megbéküljünk , hogy békességben éljünk ezzel az Istennel. De békesség csak az, ami az oltárnál születik, Jézus keresztjénél. Mert itt kapjuk meg bűneink bocsánatát. A 84-ik zsoltárban van egy szép ige, ami arról szól, hogy még a fecske is talál fészket, ahová fiait helyezhesse, a te oltáraidnál, óh Isten. Mert békességet csak a Jézus keresztjénél talál az ember szíve. Te megtaláltad már ezt a békességet, bűneid bocsánatát a Krisztus keresztjében? A keresztnél egy különös élménye, megtapasztalása van a keresztyén embernek. Bár egy egy szörnyűséges, rettenetes dolog, a hívő ember mégis nagyon szereti azt. Mi általában a szép dolgokat tudjuk szeretni, a virágokat, szép tájakat, zenét. De milyen különös! A hívő ember számára a legnagyobb szépség a kereszt. Ez külsőleg nem szép s mégis azzá lesz. Mert mi a keresztnél megszabadulhatunk mindattól ami leterheli az életünket, mardosó lelkiismeretünket, bűnös kötelékeinket, káros szenvedélyeinket, utálatos természetünket. S a kereszten függő Jézus mondja nekünk a legszebb szavakat: ne félj, megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy. Ezért a hívő ember számára nincs értékesebb dolog, mint a kereszt. Egy öreg tengerész a szép házának legdíszesebb szobájában, annak a közepén, egy korhadt fadarabot őrzött. Mindenki nagyon csodálkozott, hogy mit is keres ebben a gyönyörű szép házban egy ilyen csúnya, korhadásnak indult fadarab. A tengerész azonban nem véletlenül helyezte oda. Sok-sok évvel azelőtt egy hajótörés alkalmával, amikor már merült el a tengeren, akkor ebbe a fadarabba  kapaszkodva menekült meg. Ez a csúnya, korhadt fadarab mentette meg az életét. Így vagyunk mi is a kereszttel. Rettenetes és csúnya, de számunkra mégis a legszebb. Mert ez mentette, váltotta meg az életünket. Adjunk hálát az Úrnak érte!

2. Nap A szegek Text.Luk.23,33

            Próbáljunk lélekben ismét ott állni a Golgota keresztjénél és figyeljünk a középen álló keresztre. Mert az a kereszt az egész kersztyénség középpontja. Mert számunkra ez a kép nem lesújtó, nem elcsüggesztő, hanem örvendetes. Semmi se tud minket úgy megnyugtatni, mint az, amikor feltekintünk erre a keresztre. Ma, amikor a tekintetünket ismét a keresztre függesztjük, figyeljünk elsősorban a szegekre. Ezekkel a nagy, durva szegekkel fszítették fel Jézust a keresztre. De valóban olyan erősek ezek a szegek? Nem, ezek tehetetlen szegek, mert milyen hatalmas volt Jézus karja ezekhez képest. Ő ezt a kezet kinyújtotta a háborgó tenger felett és azonnal csendesség lett. Ezek a kezek megragadták egykoron egy  halott gyermek kezét, s az a gyermek felült, mert ilyen erős ez a kéz. Ezt a kezet Ő rávetette a vak ember szemére és a szemek megnyíltak. Rátette egy bélpoklosra és az megtisztult. Ezzel a kézzel Jézus megragadta a süllyedő Pétert és megtartotta őt. És ezt a kezet most rá lehet szegezni a keresztre. Úgy, ahogy gyerekkorunkban a bogarakat odaszegeztük a bogárgyűjteményünk ládácskájához. Most már vége van az erős kéznek, most a szeg diadalmaskodik? De ez azért van úgy, mert Jézus keze így tudott kivonni minket a kárhozatból, a pokol mélységéből.

            A Jézus keze mindig ott volt, amikor Ő valami kedveset, valami gyöngéd dolgot cselekedett. Gondoljunk csak arra a jelenetre, amikor kisgyermekeket visznek hozzá és Ő megáldotta ezeket. Karjával magához ölelte a gyermekeket. A Jézus kezében ott voltak a tanítványok poros lábai, és Ő megmosta ezeket a lábakat. Most ezeket a kezeket a keresztfához szegezik. S ezek a kezek most végzik el a szeretet legnagyobb cselekedetét. Jézus azt mondta egyszer: nincs annál nagyobb szeretet, mint ha valaki életét adja az ő barátaiért. Nos, itt a kereszten van a legnagyobb szeretet, Jézus odaadja életét az ő ellenségeiért. De ezek a szegek nem csak a Jézus kezébe fúródtak, hanem az ő lábaiba is. Pedig ezek a lábak mennyit jártak, s mindig azért, hogy elveszett bűnösöket találjanak és mentsenek meg. Mennyit járt Jézus! Galileától Jeruszálemig, a pusztától a tengerig. Különös utakon jártak ezek a lábak, még a tengeren is. Fárasztó utakat is tettek, úgy hogy Jézus is kimerűlten ült le Sikár városában a kút mellé. Vagy zuhant bele a hajóba és aludt el, mielőtt a vihar kitört volna. Veszélyes utakon is járt Jézus, amikor Jeruzsálemhez közeledett. Ezeket a lábakat most a keresztfára szegzik, de itt is megtörténik a csoda, hogy Jézus épp most válik úttá a mi számunkra, aki által így van menetelünk az Atyához. És végül Jézust nem is a szegek tartották a kereszten. Ő leszállhatott volna, úgy ahogy azt csúfolói kérték is. De ha leszállott volna, nekünk nem lenne üdvösségünk. Ő ott maradt értünk, nem a szegek tartották Őt ott, hanem irántunk való lángoló szeretete. Ó áldott szegek, de óh még áldottabb szeretet, mely értünk így szenvedett.

3. Nap A Dárda Text.Ján.19,34

            A mai estén megint a Golgota hegyén állunk, ahol a legnagyobb harc folyt a mi megváltásunkért, a mi szabdulásunkért. Ez az ige azt a pillanatot ragadja meg, amikor a harc már a végkifejlethez közeledik. Tudjuk azt, hogy mózesi törvény szerint a holtest tisztátalanná tette a földet, s mivel az ünnep közeledettt, a zsidók azt szerették volna, hogy még az ünnep előtt temessék el Jézust. A keresztre feszítésnél volt egy rettenetes gyakorlat. A keresztre feszítettek lábszárcsontját megtörték, hogy azáltal a vérerek elszakadjanak és a meglévő kis vér is eltávozzon a testből s így néhány perc alatt beállt a halál. Mivel a katona látta, hogy Jézus már meghalt, csak a jobb és balkéz felől megfeszítetteknél végezte el ezt a szörnyű munkát s Jézusnak inkább dárdát szúrt a szívébe. Ez már felesleges volt, de a biztonság kedvéért mégis megtette. Emberileg azt mondhatnánk, hogy ez egy véletlen. De vajon az valójában? Nem! János apostol, aki ott állt és figyelmesen végignézte az egész borzalmas eseménysort, tudta, hogy Isten ezt már az Ószövetségben megmondta, amikor Izrael fiai kijöttek Egyiptomból, le kellett vágják a páskabárányt. Ennek a csontját nem volt szabad megtörni. Most a mi húsvéti Bárányunk, Jézus Krisztus függ a kereszten, aki elveszi a világ bűneit. S íme még a pogány katona is kell engedelmeskedjen az Isten törvényének, hogy az beteljesedjen. Amikor János ezt ott látja, akkor felújjong a szíve: most lesz nyilvánvalóvá, hogy Jézus a mi húsvéti Bárányunk. És akkor jött a katona és a lándzsájával átszúrta Jézus oldalát. Ez is meg van írva az Ószövetségben, újjongott fel újra János szíve. Mert Zakariás próféta azt mondja: néznek arra, akit általszegeznek. Ez nagyon fontos volt János számára, de éppúgy fontos a mi számunkra is. Hisz, amikor Jézus meghalt a kereszten, a hitetlenek azt mondhatták: ki hisz még ezután abban, aki ilyen nyomorúltul a kereszten végezte, ki tesz bizonyságot ezek után Jézusról? S János erre odakiáltja: hát az egész Ószövetség. Hisz nézzétek, már évszázadokkal azelőtt a próféták már mindent elmondtak a Jézus szenvedéséről. A Jézus szenvedése mögött egy csodálatos kéz van, ami mindent úgy mozgat, hogy az ígéretek beteljesedjenek . S ez a csodálatos kéz az Isten keze. A kereszten maga Isten tesz bizonyságot arról, hogy ez a megfeszített az Ő Fia, a Messiás.

            Testvéreim! A keresztnél tegyük le a mgunk balga gondolatait és lássuk meg, hogy Isten mindenben igazolta az Ő Fiát. Ez a lándzsa egy orvosi problémát is rejt magában. Ha valaki a családban meghal, akkor az első dolog, hogy orvost kell hívni. Mi most a legtöbb estben a családorvost hívjuk ki, ő meg kell állapítsa a halált és ki kell állítson egy igazolványt. Nos, a Golgotán nem volt orvos, de Isten gondoskodott az orvosról és ez a lándzsás katona volt. Ő látta, hogy Jézus halott, de hogy minden kétséget kizárjon, a Jézus oldalán át a szívébe szúrt, s ez már a halál biztos beálltát jelentette. Mert Jézus valóban halott volt. Miért olyan fontos ezt kihangsúlyozni? Azért, mert a mi lelkünk csak így nyugszik meg. Mert mit mond a Szentírás? Azt, hogy a bűnnek a zsoldja a halál, és ez nem csak a biológiai halált foglalja, hanem mindazt, ami ezzel összefügg, Isten kárhoztató ítéletét: a poklot, az Istentől való eltaszítottságot. Mert mi nagyon jól tudjuk, hogy bűneink miatt mi bűntetést, halált és kárhozatot érdemlünk, úgy ahogy azt minden úrvacsorázás alkalmával meg is szoktuk vallani, És Ő mindezeket elszenvedte értem. Békességünknek bűntetése rajta van és mi az Ő sebeivel gyógyultunk meg.

            És végül testvéreim e dárda magyarázza, értelmezi Jézus halálát. Mi most már nagyon sokat tudunk erről, könyvtárnyi könyvet írtak a teológusok, arról, hogy mit is jelent nekünk Krisztus halála, szenvedése. De akkor ott a Golgotán még senki se volt, aki azt a századosnak, az asszonyoknak s az ott álló embereknek megmagyarázta volna. De Isten gondoskodott egy különös magyarázóról, s ez a dárda volt, amit a katona Jézus oldalába döfött. Ez a dárda megnyitott egy forrást, amiből vér és víz folyt ki. Ez nem volt magától érthetődő. Ellentmond az anatómia törvényeinek. De János később azt írja, hogy ez azért volt így, hogy mi higyjünk Őbenne. A dárda megnyitotta a vér és víz forrását. Luther ezt így magyarázza.A halottak vére megalvad., de a mi Urunk vére nem alvadt meg. Ebből mi azt érthetjük meg, hogy az Ő vére szüntelenül folyik, él és hat. S mindazok, akik ezzel a vérrel meghintetnek, azok bűneik bocsánatát és örök életet nyernek. Igen, a Jézus vére által bűnbocsánatunk és örök életünk van. És víz is folyt a Jézus testéből.A víz a megtisztítás, a megtisztulás jele. Már Zakariás próféta erről, hogy Jeruzsálemből forrás fakad minden bűn és tisztátalanság ellen. Igen, nekünk szüntelen megtisztulásra van szükségünk, mert a bűn mindig bemocskol, de ott van a Jézus testéből kifolyó víz, ami azt hirdeti: újra meg lehet tisztulni minden bűntől. Jöjj hát a Jézus testéből kifolyó vérhez és vízhez, nyerj bűnbocsánatot, örök életet, és szünetlen megtisztulást, gyógyulást.

4.Nap A kárpit Text.Máté 27,50-51

            Egy múzeumlátogatóval történt évtizedekkel ezelőtt. Délután, zárás előtt nem sokkal  bement egy képtár-múzeumba, nem figyelt a zárási időre s egyszer csak azon kapta magát, hogy bezárták a múzeumba. Nem volt más mit tennie, egy padra lefeküdt s elaludt, hogy majd másnap reggel nyitáskor távozhasson. De közben a hozzátartozói, akik tudták, hogy hova ment a rendőrséggel kerestetni kezdték. Villanyt gyújtottak s ez az ember álmából ébredve egy olyan kivilágított teremben találta magát, ahol vele szemben a megfeszített Krisztust ábrázoló kép volt. Valami elemi erővel nyűgözte le a kép szépsége. Lehet, hogy ez lelki értelemben sok ember életében megtörténik. Sokáig a Krisztus keresztje nem mond sokat, valahogy homályban van, aztán egyszer csak a Szentlélek munkája által felragyog előttük a kereszt dicsősége. A mai napon ebben lesz segítségünk a templom kárpitja.

            Tudjuk azt, hogy a jeruzsálemi templomnak volt egy pitvara, ide mindenki bemehetett. Ez után következett a szentély, ahova már csak a papok léphettek be. Ezután következett a Szentek Szentje, ahová csak a főpap léphetett be évente egyszer. Nos a kárpit a szentélyt választotta el a Szentek Szentjétől. Tudjuik azt, hogy itt maga Isten lakozott. Ebből is látjuk, hogy Ő egy élő személy, nem csak egy személytelen erő, sors, gondviselés, ahogy azt ma sokan képzelik. Isten már az Ószövetségben azt ígérte, hogy Ő közöttünk akar lakozni. Izrael népe s mi most még sokkal inkább tudhatjuk, hogy bár Ő magasságban és szentségben lakozik, de mégis itt velünk is. Mi az Újszövetség népeként tudjuk, hogy Isten most már nem köti magát egy helyhez, hanem mindenütt ott van, ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az Ő nevében. A kárpit azt is jelképezi, hogy Isten elrejtette magát előlünk, épp a bűn miatt. Mi bűnös emberek nem láthatjuk színről-színre Istent, mert az a halált jelentené számunkra. De Jézus épp azért halt meg, hogy nekünk ne kelljen örök halállal meghaljunk. A kárpit azt jelentette, hogy a bűnös ember nem léphet a szent Isten elé. De a kereszt azt jelenti, hogy Jézus odaállt áldozatával a bűnös ember és a szent Isten közé. A kereszten elhordozta Isten igazságos bűntetését, békességünk bűntetése rajta van. S a kárpit a Jézus halálának pillanatában ketté hasadt. Az út szabad a Szentek Szentjébe. A bűn miatti válaszfal el van véve, az Isten vezető út szabaddá lett előttünk. Annak is jelentősége van, hogy a kárpit felülről lefelé hasadt ketté. Mi azt gondoljuk, hogy az üdvösséget alulról felfelé haladva kell elnyerjük, például jó cselekedeteink által, de ez nem sikerül. A Jézus halálakor a kárpit felülről lefelé hasad, ez azt jelenti,hogy az üdvösség felülről lefelé adatik nekünk. Isten nyitotta meg az ajtót, ami az üdvösségbe visz. Nem kell nekünk kínlódni, küszködni, mert az ott fenn már elvégeztetetett. Jézus meghalt bűneinkért, az üdvösséget ajándékba kaphatjuk. De ez még nem elég, hogy a kárpit kettéhasadt, ha mi a keletkezett nyíláson keresztül nem megyünk be a Szentek Szentjébe. Úgy vagyunk az üdvösséggel, mint a Jákób fiai az egyiptomi gabonával. Izrael földjén ők hallották, hogy Egyiptomban van gabona bőséggel, hogy lehet vásárolni, de József testvérei mégsem indultak. Végül az apjuk kellett rájuk szóljon, hogy induljanak már, hisz másképp mind éhen fognak elpusztulni. Van megoldás,de ők ezt nem fogadják el. Hány ember van ma is így! Hallják, hogy van Isten, van üdvösség, van új élet, de nem indulnak el Isten felé. Sokan szenvednek a bűn miatt, gyötrődünk szenvedélyekben, hitetelenségben. Isten kínálja a megoldást, de sokaknak az nem kell, amit az Isten kínál. Télen egy hideg reggelen egy hajléktalan ült a padon. Odamentem hozzá és mondtam neki, hogy városunkban van egy alapítvány, amely hajléktalanoknak segít, hogy Istenhez térjenek, hogy megszabaduljanak szenvedélyeikből, hogy új életet kezdjenek, s ott még eledelt is kaphat. Ó, én azt tudom,de azok a hívők, az nekem nem kell. Azóta is ott ül minden reggel, mert neki az, amit az Isten kínál nem kell. Sokan vannak így az ú.n.tisztességes, becsületes emberek között is. Nekik az ige, a gyülekezet, a templom nem kell. Az ajtó nyitva van, a kárpit meghasadt, de ők nem lépnek be a nyíláson. Te mit teszel? Indulj hát!

5. Nap A pokol Text. 1Pét.3,19

           

Nagypéntek van, Jézus halálának emlékünnepe.A Jézus szenvedésének tulajdonképpeni tárgyait  már ki is merítettük, de még mindig maradt két dolog, ami az Ő szenvedésével kapcsolatos.: a pokol és a sír. Ma és holnap este ezekről fogunk beszélni.

            A pokol a Jézus szenvedésének belső történetéhez tartozik. Az Ő szenvedéstörténetében kozmikus méretű lelki harc zajlott le. A Sátán, akit a Szentírás a világ, a sötétéség fejedelmének is nevez, minden lehetséges eszközt felvonultatott Jézus ellen és sikerült megölni Őt. De mi már tudjuk, hogy ez mégsem egy végső vereség, hanem egy csodálatos győzelem volt. A Sátán úgy járt, mint az a méhecske, amelyik meg akarja ölni áldozatát, beleszúrja abba fúllánkját, de annak attól semmi baja nem lesz, hanem ő pusztul bele. Nagypénteken a gonosz látszólag győzött, de valójában csúfos vereséget szenvedett. Amikor a keresztyén egyház néhány évtizeddel a Jézus halála után újrafogalmazta a történteket, hitvallásokban is kifejezésre juttatta hitét. Akkor már világosan látták Jézus győzelmének kozmikus hatását, boldogan vallották, hogy Jézus váltsághalálának az egész emberi történelmet s a teljes világmindenséget átfogó kozmikus jelentősége van. A pokolra való alászállásban tulajdonképpen ez a meggyőződés szólal meg. A pokolra való alászállás jelzi Jézus szenvedésének mélypontját, azt hogy Ő valóban magára vette a mi bűnünket, bűnné lett értünk, a halált annak minden borzalmával együtt elszenvedte. Hisz a keresztre feszítés és a halál után a halottak birodalmába került. Elszenvedte érettünk a legrettenetesebbet, a kárhozatot, az Istentől való elhagyattatás borzalmas kínját. Erről beszél Péter apostol az ő levelében. Ez a Szentírás egyik legnehezebben érthető részei közé tartozik. Nagyon sok vita folyik arról, hogyan is kell ezt a részt érteni. Mi a mai estén nem fogjuk ennek az igének a titkát megfejteni, mégis megpróbáljuik megérteni azt, hogy mit üzen Isten ezen ige által nekünk. Jézus a halála után azok közé került, akik engedetlenek voltak Isten iránt. Gondoljunk itt a Nóé korában élt gonosz nemzedékre. Ennyire a bűnösök közé számláltatott. Nekünk nem kell attól tartanunk, hogy ide jutunk, mert aki hisz Jézusban, annak nem kell a pokolba alászállni, az nem megy kárhozatra, mert általment a halálból az életre. Az, hogy Jézus alászállt a poklokra, az dicsősége bizonyítéka, annak jele, hogy Ő győzött a halál felett, Ő mindenható Úrként ment oda, bízonyítani ezzel azt, hogy előtte már nincs bezárt ajtó, Ő bárhová bemehet. Ő elmondhatta a Jelenések könyvében, hogy nála vannak a pokolnak és a halálnak a kulcsai. Az, hogy Ő leszállt a poklokra azt is jelenti, hogy még ez a félelmetes terület se vonhatja ki magát az Ő uralma alól. Ő ott is prédikál, az Ő végső győzelméből nem marad ki senki és semmi. Nagy kérdés, hogy mit prédikált Jézus a pokolban? Egyesek azt mondják, hogy az ítéletet erősítette meg, mások azt gondolják, hogy evangéliumot hirdetett. A Szentírás erről semmit se mond, jobb ha mi is hallgatunk erről. Arról sincs említés, hogy valaki a pokolban levők közül kegyelmet talált volna, megtért volna és kijöhetett volna örök üdvösségre. A teljes Szentírás tanítása az, hogy a halál után nincs már lehetőség a változtatásra. A Krisztus előtt élt emberek közül is nyilván üdvözültek azok, akik Krisztusra néztek előre, Őt várták. Vigyázzunk tehát nagyon arra, hogy ne arra következtessünk a Jézus pokolra való alászállásából, hogy végül is mindenki üdvözül. Az egész Szentírás az üdvösség kérdésében nagyon komolyan szól az ember felelősségéről. Világosan tanítja, hogy aki hisz, az nem vész el, az üdvözül, de aki nem hisz, az elkárhozik. A Nóé idejében élő embereknek is lett volna lehetőségük a megtérésre, hisz Nóé hirdette, hogy eljön az özönvíz és szemük előtt épült a bárka. A Szentírás azt is tanítja, hogy a halál után már nincs lehetőség a megtérésre. Ma már többé Krisztus nem száll alá a pokolra, hogy ott prédikáljon. Ez éppoly egyszeri és megismételhetetlen üdvesemény, mint az Ő halála és feltámadása. Jézus ma a mi életünk poklába jön el, hogy minket onnan kihivjon, s aki hisz az ki is jön a hitetlenség, a bűn poklából és már most a mennnyország előszobájában él. Mi a Káténk szavaival valljuk, hogy Jézus azért szállat a poklokra, hogy minket az Ő gyötrelmével és szenvedésével a pokol szenvedésétől és gyötrelmétől megszabadítson. Jézusnak azért kellett a pokolra is alászállnia, ezt a szenvedést is átélnie, hogy nekünk azt már soha ne kelljen átélni. Se itt, se odaát, ezért dicsőítsük az Ő véghetetlen szeretetét a mai napon, Nagypéntek napján is.

6. Nap A sír Text. Márk 15,43

            Testvéreim! Egy hosszú út végére érkeztünk el Isten kegyelméből. Öt évvel ezelőtt indultunk erre az útra. Akkor kezdtünk el foglalkozni Jézus szenvedésének tárgyaival s most elérkeztünk a harmincadik tárgyhoz: a sírhoz. Jézus ettől tulajdonképpen már nem szenved, amikor ide helyezik. Akkor Ő már halott. De a sír mégis szoros kapcsolatban áll a szenvedéssel. Mi sokat szenvedünk a temetőben a sírok mellett, főleg, amikor szeretteink sírja mellett állunk meg, de a saját sírunkra való gondolás is fájdalommal, félelemmel tölt el minket. Most egy különös sír áll előttünk. Ez a sír eredetileg nem Jézusnak készült, hanem Arimáthiai József sírja volt. Ezért előbb hadd szóljunk róla is néhány szót. Ő egy gazdag ember volt, különben nem engedhetett volna meg magának egy sziklába vájt sírt. Ő tagja volt a zsidók legfőbb hatóságának, a Nagy Tanácsnak. Az Ő alakja elmondja azt, hogy milyen szerepük lehet az előkelő állásban vagy sorsban levő embereknek Isten országa építésében. A Jézus tanítványai közül nem sokan voltak ilyenek. A legtöbb követője a szegények, a lenézettek közül került ki. Ezért gyakran megkísért az a gondolat, hogy Jézus tanítványai között nem is találhatunk gazdag, előkelő embereket. De Jézus sírja arra is tanít, hogy íme az ilyen nagy emberek között is találunk olyanokat, akik szeretik és követik Jézust. Sokan közülük is belátják, hogy bármennyit kaptak is e világ javaiból, azért mégis csak üres maradt a lelkük, és ilyenek is kereshetik és meg is találhatják az Isten országát. Az ilyenek sokszor nem vallanak színt nyilvánosan Jézusról, pedig mi ezt nagyon szeretnénk és úgy gondoljuk, hogy ez sokat jelenthetne a Jézus ügyének. Sokszor az ilyenek ma is „titkos” tanítványok. Arimáthia Józsefről egy helyen azt mondja az Írás, hogy a zsidóktól való félelem miatt nem vallott színt Jézus mellett. Nos, ez nem válik dícséretére sem neki, sem a többi ilyen tanítványnak, de ez a történet arra tanít, hogy legyünk irántuk türelemmel, mert az ő életükben is eljöhet az ideje a bátor bizonyságtevésnek. Értsük meg azt is, hogy rájuk olyan sokan figyelnek, sokszor ők sokkal többet kockáztatnak, mint mi kis emberek. Megvetés, bírálgatás helyett inkább imádkozzunk azért, hogy az ő életükben is jöjjön el a színvallás ideje. Arimáthiai Józsefnél ez akkor jött el, amikor emberileg senki se számított erre. Ez is arra taníthat minket, hogy ne féltsük Jézus ügyét. Az Ő ügye akkor győzhet, amikor minden a vereségről beszél, hisz emberileg az egy végzetes óra volt. A Jézus tanítványai halálos félelemben, lelki sötétségben, reménytelenségben vannak. S ekkor, ebben a legreménytelenebb pillanatban jön ez a József és színt vall Jézus mellett. Most dőlt el szívében a kérdés, most hozta meg a döntést, hogy ő Jézus mellé áll. Amikor az úgymond bátor tanítványok Péterrel az élen gyáván megfutamodtak, akkor  jön a félénk főember és ő kiáll Jézus mellett. Most már nem törődik azzal, hogy mit fognak szólni az emberek. Elmegy a Pilátus palotájába és bejelenti, hogy neki a Jézus teste drága és szent. Kikéri a testet és a legnagyobb tisztességgel, a törvény minden előírását betartva gyöngéd szertettel rendezi azt el. 

Ez a sír arra is tanít minket, hogy azzal amink van, szolgáljunk Jézusnak. Jézusnak ezen a napon épp egy sírra volt szüksége és ő ezt adta neki. Azon a napon semmi más nem kellett Jézusnak, csak egy méltó  sírhely és ő ezt odaadta. Pedig az neki se lehetett könnyű. Sokszor, amikor kertjében sétált megállhatott e szép sír mellett és elgondolhatta, hogy majd ha ő álmát alussza a virágok illatoznak, a madarak meg csiripelnek sírja mellett. Kedvessé lett számára az a sír, odanőtt a szívéhez, de most mégis odadja azt Jézusnak. Mert ami a Jézus híveié, az mind a Jézusé is. Neki nem volt háza, eledele, s mégis mindene volt, mert az övéi azt rendelkezésére bocsátották.

De ezzel a sírral, ebben a sírban csoda történt. S így, ami áldozathozatalnak látszott, kimondhatatlan nyereség lett. Mert harmadnap visszakapta ezt az ajándékot, mégpedig a feltámadás fényétől övezetten. Azt sem tudjuk, hogy őt végül is ebbe  a sírba helyezték-e, de az biztos, hogy míg élt az övé volt, az övé lehetett az az irigyelt kiváltság, hogy az ő sírjában támadott fel Jézus. Ma nyilván Jézusnak nem sírra van szüksége, de szüksége van kezekre, lábakra, házakra, pénzre, időre, egyszóvan mindenre, ami a miénk. Adjuk ezt oda neki.

            De még egy utolsó tanítása van ennek a sírnak. Mi nem szeretünk a sírunkra gondolni, a legtöbb ember nem is készít sírt előre magának, hogy ne kelljen még az is halálára emlékeztesse, mert az szenvedést okozna neki. De meg kell békülni azzal a gondolattal, hogy ha Jézus vissza nem jön addig, amíg élünk, nekünk is lesz egy sírunk. De ezt a sírt is ajánljuk fel Jézusnak, hogy az Ő feltámadásának fénye ragyogjon felette. Higyjük azt, hogy az idők végén onnan minket is feltámaszt, hogy örökre vele legyünk.

            Kedves Testvéreim, még legvégül köszönetet akarok mondani nektek, hogy öt éven át kitartottatok és szép számmal jártatok ezekre az alkalmakra. Hiszem, nem bántátok meg, hiszem, hogy a Jézus szenvedésének tárgyaival való foglalkozás gazdagította hitünket, Jézus Krisztussal való jáásunkat. Nekem is nagy öröm, s lelki gazdagodás volt ez. Mindenért legyen Istené a dicsőség.

                                                                                                Lőrincz István

(Ezen igehirdetési sorozat megírásához Wilhelm Busch gondolatait használtam fel)