Barangolások bibliai tájakon:Olajfák hegye

            Az Olajfák Hegye 800 m magasságban fekszik tengerszint felett és mintegy száz méterrel magasabb,mint a város többi része. Ez nagy áldás a város számára, hisz kifogja a szárító szeleket s így a város növényzete elegendő nedvességhez jut. Nagyon szereti itt az olajfa. Az Újszövetségben tizenkét alkalommal van szó erről a helyről. Jézus itt mondta el megdöbbentő szavait a templomról, ami az egész nép büszkesége  volt, és elpusztíthatatlannak hitték, hogy egyszer az teljességgel el fog pusztulni. S után elmondja híres beszédét az utolsó időkről és annak jeleiről. Érdemes ezt újra és újra elolvasni, és elgondolkodni annak tartalmán.

            Az Olajafák hegyén Jézus egyszer keményen összement a farizeusokkal. Ők ekkor megpróbálták tőrbe csalni. Egy asszonyt hoztak itt elé, akit házasságtörésen kaptak. A farizeusoknak ez most kapóra jön, s elérkezettnek látják az időt, hogy Jézus ellen  egy jó ürügyet találnak. Az asszonyt Jézus elé lökdösik, és felteszik a kérdést, hogy mi Jézus véleménye erről az egész dologról. Úgy gondolják, hogy most akármit is mond Jézus csapdájukba esik. Ha azt mondja, amit a mózesi törvény, hogy meg kell kövezni az asszonyt, akkor a nép fog elfordulni tőle, hisz akkor az irgalomról, bűnbocsánatról szóló szava hiteltelenné válik. Ha azt mondja, hogy meg kell bocsátani, akkor meg még jobb nekik, hisz akkor azzal lehet vádolni, hogy megerőtlenítette a mózesi törvényt. S akkor nyilvánvaló lesz, hogy nem ő a megígért Messiás. De Jézus azt mondja: aki közületek nem bűnös, az vesse rá az első követ. S ekkor megszólal a lelkiismeretük s ez által vádoltatva szépen, szó nélkül elmennek.

            Jézus napjai se voltak feszültéségmentesek. Sok szolgálat, vita, viaskodás, nagy emberi tömeg, sokféle nyomorúság, ez mindennapos volt az ő életében. Sokat tanított, sokat gyógyított, sokat vitázott.Ilyen zsúfolt és nehéz nappalok után szüksége volt arra, hogy éjszaka teljes csendben lehessen, hisz emberi természete szerint éppúgy elfáradt, kimerült, mint mi. De az Olajfák Hegyén nem csak pihent, aludt, hanem nagyon sokat imádkozott is. Itt beszélhetett meg mindent a mennyei Atyjával. Ilyen helyre nekünk is szükségünk van. Persze, nem biztos hogy ez valahol egy hegyen, erdőben kell legyen, hisz lehet otthon is egy belső szobánk, de azért nekünk is kell időről-időre egy kis világtól való elvonulás, ahol senki se zavar, ahol mobiltelefonunkat is kikapcsolhatjuk, és minden zavaró tényezőt kiiktathatunk életünkből, hogy teljes csendben Istennel legyünk, imádkozzunk.

            Az Olajfák Hegyéhez kötődik azonban egy egészen rendkívüli esemény. Nisszán hónap tizedik napja van. Ezen a napon minden férfi vett egy bárányt, vagy ha szegényebb volt egy gidát, hogy azt megegye a családjával együtt kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel. Bort is ittak és énekeltek is ezen az éjszakán. Az étkezés közben és a végén is énekeltek néhány zsoltárt. Olyan zsoltárokat, amikben a hálaadás az alaphang. Így tette ezt Jézus is a tanítványaival együtt. Hisz ők egy családot alkottak, ahol Jézus töltötte be a családfő szerepét. A vacsora után ők is énekeltek, Jézussal az élen. Micsoda érzés lehetett  Jézus számára dícsérő, magasztaló énekeket énekelni abban a tudatban, hogy néhány óra múlva rettenetes szenvedés vár rá. Ó, milyen követendő példakép ő ebben mindnyájunk számára. Akik őt megismerik, azok tudnak általa ilyen helyzetekben is énekelni, amikor testi-lelki fájdalmak éjszakája jön el életükben. Az Olajfák Hegyén Jézusnak meg kell vívni a leggyötrelmesebb harcot, a keserű pohár elfogadását. Ez neki se volt könnyű és nekünk se az, de ő ebben is előttünk járt, s példát mutatott. Ahogy Jézus ott elfogadta a szenvedést, úgy fogadhatjuk azt el mi is. Persze a mi szenvedésünk nem hasonlítható az ő szenvedéséhez. Ő az egész világ bűnét vette ott magára, az Atya bűn ellen való rettenetes haragját. A mi szenvedésünk nem megváltó szenvedés, az csak azért van, mert így is formál minket a mi Urunk. A szenvedés kohójában tisztulunk, előbbre jutunk a megszentelődés útján.

            A tanítványok sokszor tették meg Mesterükkel az utat a városból a hegyre és vissza. Így volt ez akkor is, amikor Jézus utoljára volt velük mennybemenetelekor. Jézus ekkor lelkükre kötötte, hogy menjenek vissza a városba, ne távozzanak el onnan, mert itt kellett bekövetkezzen a pünkösd napja, a Szentlélek kitöltetése. Az engedelmesség áldott gyümölcsöket terem az életükben, de a miénkben is. A Lélek hozzánk is akkor jön, ha engedelmesek vagyunk, ha hallgatunk Urunk szavára.

            Az Olajfák Hegyéről már a próféták is jövendöltek. Zakariás próféta beszél a végső időkről, amikor az Olajfák Hegye ismét fontos szerepet kap az üdvtörténetben. A nagy kérdés, hogy ez a prófécia Jézus első eljöveteléről szól-e vagy a másodikról is? Bizonyára mind a kettőről. Az Írások szerint az Olajfák Hegye még egyszer a világtörténelem középpontjába kerül, a Jézus visszajövetelekor. Persze ennek részleteit csak az Úr tudja, de a próféciák be kell teljesedjenek. Az Apostolok cselekedeteiről szóló könyvben is azt olvassuk, hogy az angyalok azt mondják a tanítványoknak, hogy Jézus úgyanúgy fog visszajönni, ahogy elment. Ez nyilván vonatkozhat a mennybemenetel illetve a visszajövetel módjára, de bizonyára a helyére is.

            Nyilvánvaló, hogy nem a mi dolgunk ez, a mi dolgunk az, hogy Szentlélekkel megtöltekezve tegyünk bizonyságot a mi feltámadott Urunkról az embereknek, s az ő feltámadott élete legyen nyilvánvalóvá a mi halandó testünkben és életünkben. Mi legyünk készek, lámpásaink égjenek, hogy amikor felhangzik a kiáltás: ímhol jön a Vőlegény, siessünk elébe menni!

Olvasandó igék: Zak.14,4, Mát.24,3, 25,6, 26,30, Luk.21,37,  22,39, Ján.8,1.7,    Ap.csel.1,11-12, 2 Kor.4,11

                                                                                                Lőrincz István