Barangolások bibliai tájakon:Jerikó

Jerikóról először a kémek kiküldésének történetében olvasunk.A kémek Sittimből, a Jordán keleti partjáról indulnak. Az egyik nagy kérdésük, hogy hogyan fogják a stratégiai fontosságú Jerikót kikémlelni? Ki fogja ott őket befogadni, s hogy tudnak az ottani vezetők szeme elől rejtve maradni? De Isten vezeti őket. De hova? Egy parázna asszony házába. Valóban különösek az Isten útjai. Ez az asszony már hallott arról, hogy közeleg egy nép Jerikó felé, s Isten nekik ígérte ezt a várost. S Ráháb, mert úgy hívták ezt az asszonyt, ezt el is hiszi. Isten csodálatos módon hitet munkál az ő szívében. S ő lesz a szabadulásuk eszköze. S ami még különösebb, ez a parázna asszony bekerül Jézus nemzetségi táblázatába, az Ő egyik ősanyja lesz, a moábita Rúthal együtt. Ők megelőznek sokakat az Isten országában, akik pedig származásuk szerint ott lehettek volna, de engedetlenségük miatt kiestek onnan. Az ő életében szépen láthatjuk, hogy mit tud Isten elvégezni egy ember életében, egy olyan embernek az életében, aki nem sokat ígért emberileg, de aki hitt és hite jó gyümölcsöket termett. Mi az ilyenekre sokszor kimondjuk: kutyából nem lesz szalonna. De ahogy valaki találóan mondta, Isten az a hentes, aki a kutyából a legfinomabb szalonnát tudja készíteni. Ez a történet arra bátorít minket, hogy senkiről se mondjunk le, mindenki felől legyünk jó reménységgel. Az Isten nagyobb a mi szívünknél, Ő feljebb tud cselekedni, mint amint azt mi elképzelni tudjuk. Ezt a saját életünkben is megtapasztalhatjuk naponként.

            Nincs annál csodálatosabb dolog, amint amikor Isten ígéretei beteljesednek a mi életünkben. Mert Isten nekünk is sok ígéretet tett személyes életünkre nézve is. Ezeknek mi is bizalommal várhatjuk a beteljesülését. Milyen csodálatos és bátorító lehetett Józsué számára is, amikor Isten megígérte neki, hogy Jerikó városát be fogják venni. Falai le fognak kéz érintése nélkül omlani. Isten maga fog gondoskodni, hogy ez az első nagy akadály elvétessék az útból s így elkezdődhessen Kánaán földjének birtokba vétele. S Józsué rá meri bízni magát Isten ígéretére, engedelmeskedik Isten parancsainak. Pontosan azt teszi, amit Isten mond neki. Hét egymásutáni napon körül kell járják a várost. Isten ilyen módon fogja a várost nekik adni. Ha hitben meg fogják tenni, amit Isten nekik parancsolt, akkor a város az övék lesz. Isten tőlünk is hitet kér és vár az ő ígéreteire nézve. Ha hiszünk előttünk is lehullhatnak akadályok, bűnök, lehetetlennek és megoldhatatlannak látszó problémák. Merjünk hát hinni és bízni az Úr ígéreteiben!

            Jerikó vastag falai valóban leomlottak Isten beteljesítette az ígéretét, és az első kapu megnyílt előttük a Kánaán földje felé. Isten az ígéret mellé azonban egy különös tiltást is adott, és ez az volt, hogy Jerikó romjait nem volt szabad eltakarítani, ezt a várost nem volt szaband újjáépíteni. Vajon miért, tesszük fel mi a kérdést? Nyilvánvalóan azért, hogy ez egy jel maradjon Izrael egész népe számára, az Isten szabadító hatalmának a jele. S annak a jele is, hogy Isten megbűntette Jerikó lakóinak pogányságát, bálványimádását, istentelenségét. Ezért nem volt szabad ezt a várost újjáépiteni. Aki ezt mégis megteszi, az el fogja veszíteni legidősebb és legfiatalabb gyermekét. Isten nagyon komolyan veszi és számon is kéri ennek a parancsnak a teljesítését. De tudjuk, hogy Izrael népe ennek a parancsnak nem engedelmeskedett, s a város újra felépült s az átok is beteljesedett. Ennek a mi időnkben is komoly lelki üzenete van. Vajon nem az történik, hogy a mi időnkben olyan dolgokat építünk, engedünk meg, amik ellen atyáink, az előttünk járó nemzedékek még nagyon komoly, sokszor vérre menő harcot folytattak? Olyan bűnökkel szemben vagyunk engedetlenek, amiket Isten világosan megtiltott. Gondoljunk csak az élet tiszteletére, a megfogant magzatok ápolására. Nem azért fogyatkoztunk meg olyan vészesen, mert ezt a parancsolatot nem vettük komolyan? S mennyi áldozatot szednek a káros és bűnös szenvedélyek, amiket Isten szintén szigorúan megtiltott, amikre őseink a hitvallásban azt mondták, hogy magad rontására ne törj és önmagadat könnyelműen veszedelembe ne ejtsed! Hányszor építenek az újabb nemzedékek a bűn, a hitetlenség fundamentumára, holott az egyetlen igaz fundamentumra, Jézus Krisztusra kellene építeni. Aki erre épít, az élni fog, annak munkáján áldás lesz. Gondoljuk hát jól meg, hogy mit és mire építünk.

            Talán az egyik legnehezebb dolog az életünkben, amikor elveszítünk valakit, aki értékes és kedves volt a mi számunkra. Aki már átment ezen, az tudja, hogy milyen nehéz próba ez. Elizeus próféta nagyon nehezen tud megválni az ő mesterétől, példaképétől és elődjétől, Illéstől. Ő ott akar maradni mellette, pedig Illés azt mondja neki, hogy maradjon Gilgálban, miközben ő Béthelbe kell menjen. De Elizeus megy vele, ott tudatják vele a prófétafiak, hogy Illést magához veszi az Úr, de Elizeus továbbra is ragaszkodik hozzá, Jerikóban ugyanaz történik, a prófétafiak ott is készítik őt az elválásra, de ő még mindig nincs kész erre a szomorú eseményre. Végül aztán, amikor átmennek a Jordánon Isten elragadja Illést, Elizeus ott marad egyedül, bánata jeléül megszaggatja ruháit. Hogyan tovább, hisz ő nem tudja elképzelni az életét Illés nélkül?

            Ez bizony velünk is megtörténhet. Milyen tehetetlennek, tanácstalannak érezheti magát valaki, aki úgy érzi, hogy a legfőbb támasza, társa, szülője, lelki vezetője vétetett el! Mi is kérdezzük ilyenkor Elizeussal: hol van az Úr?  De Isten nem hagyja magára a magára maradt prófétáját. Amikor ott áll a folyó előtt megmutatja neki hatalmát és segítségét. A víz szétválik előtte. Ez jel arra nézve, hogy Isten vele lesz, és megsegíti őt minden útjában. Ezt megtapasztaljuk mi is ilyen és ehhez hasonló helyzetekben. Mi azt gondoltuk, hogy nincs tovább, de Istennel mindig tovább lehet menni.

            Elizeus az Illés elragadtatása után ismét visszatér Jerikóba. Ott várja is már egy nehéz helyzet. A víz ihatatlan és ettől mindenki nagyon szenved. Az Elizeus jövetele reménységgel tölti el a város lakóit. Elmondják neki a bajt, s bíznak abban, hogy segíteni tud. A próféta az Úr nevében a romlott vízbe sót dob, a víz meggyógyul és az élet élhetővé lesz. Ezt az igét sokféleképpen érthetjük, itt Elizeus Jézus előképévé válik. Ő is eljött egy olyan világba, ahol nem csak a víz, hanem minden megromlott. De Ő azért jött, hogy ezt a mi megromlott életünket, világunkat meggyógyítsa. Mi odahozhatjuk életünket a keresztjéhaz és a vére megtisztít minket. Megváltó szeretetének sójával gyümölcsözővé teheti az életünket.

            Jerikó áldott események színhelye lesz. Ott nyer gyógyulást a vak Bartimeus, akinek az addigi élete egy rémálom volt. Rá volt utalva mások könyörületére, alamizsnájájára. De ha Isten valamit elvesz, ad is mindig valamit. Ha nincs látása van hallása, ha nem láthatja, akkor hallhatja, hogy Jézus arra megy el. Azonnal elkezd segítségért kiáltozni. És Jézus meggyógyítja őt. Jézus ma is gyógyító Úr, merjünk kiáltani hozzá.

            A legismertebb jerikói történet kétségtelenül a Zákeusé. Ő a külső szemlélő számára egy sikeres, fényes karriert befutó, gazdag ember volt. De Jézus és Isten országa számára elveszett volt. És Jézus azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. Születésünktől fogva mi is elveszettek vagyunk. De Ő keres minket is. Keresett már a keresztségben, konfirmációban, igehirdetésekben, igékben, életünk eseményeiben. A kérdés csak az, hogy mi már megnyitottuk-e szívünk ajtaját előtte, mert Ő ma nálunk akar lenni. S ha Őt beengedjük, akkor ott már Ő uralkodik. A Zákeus élete megváltozik, s aki eddig kíméletlenül harácsolt, az most vagyonát osztogatja másoknak. Így tud Jézus embereket újjá teremteni! Minket is.

Olvasandó igék: Józsué2,1, 6,2.26, 1Kir.16,34, 2Kir.2,4.18-22,Luk.18,35, 19,1.5, 1Kor.3,11, Zsid.11,30

                                                                                    Lőrincz István

Barangolások bibliai tájakon:Olajfák hegye

            Az Olajfák Hegye 800 m magasságban fekszik tengerszint felett és mintegy száz méterrel magasabb,mint a város többi része. Ez nagy áldás a város számára, hisz kifogja a szárító szeleket s így a város növényzete elegendő nedvességhez jut. Nagyon szereti itt az olajfa. Az Újszövetségben tizenkét alkalommal van szó erről a helyről. Jézus itt mondta el megdöbbentő szavait a templomról, ami az egész nép büszkesége  volt, és elpusztíthatatlannak hitték, hogy egyszer az teljességgel el fog pusztulni. S után elmondja híres beszédét az utolsó időkről és annak jeleiről. Érdemes ezt újra és újra elolvasni, és elgondolkodni annak tartalmán.

            Az Olajafák hegyén Jézus egyszer keményen összement a farizeusokkal. Ők ekkor megpróbálták tőrbe csalni. Egy asszonyt hoztak itt elé, akit házasságtörésen kaptak. A farizeusoknak ez most kapóra jön, s elérkezettnek látják az időt, hogy Jézus ellen  egy jó ürügyet találnak. Az asszonyt Jézus elé lökdösik, és felteszik a kérdést, hogy mi Jézus véleménye erről az egész dologról. Úgy gondolják, hogy most akármit is mond Jézus csapdájukba esik. Ha azt mondja, amit a mózesi törvény, hogy meg kell kövezni az asszonyt, akkor a nép fog elfordulni tőle, hisz akkor az irgalomról, bűnbocsánatról szóló szava hiteltelenné válik. Ha azt mondja, hogy meg kell bocsátani, akkor meg még jobb nekik, hisz akkor azzal lehet vádolni, hogy megerőtlenítette a mózesi törvényt. S akkor nyilvánvaló lesz, hogy nem ő a megígért Messiás. De Jézus azt mondja: aki közületek nem bűnös, az vesse rá az első követ. S ekkor megszólal a lelkiismeretük s ez által vádoltatva szépen, szó nélkül elmennek.

            Jézus napjai se voltak feszültéségmentesek. Sok szolgálat, vita, viaskodás, nagy emberi tömeg, sokféle nyomorúság, ez mindennapos volt az ő életében. Sokat tanított, sokat gyógyított, sokat vitázott.Ilyen zsúfolt és nehéz nappalok után szüksége volt arra, hogy éjszaka teljes csendben lehessen, hisz emberi természete szerint éppúgy elfáradt, kimerült, mint mi. De az Olajfák Hegyén nem csak pihent, aludt, hanem nagyon sokat imádkozott is. Itt beszélhetett meg mindent a mennyei Atyjával. Ilyen helyre nekünk is szükségünk van. Persze, nem biztos hogy ez valahol egy hegyen, erdőben kell legyen, hisz lehet otthon is egy belső szobánk, de azért nekünk is kell időről-időre egy kis világtól való elvonulás, ahol senki se zavar, ahol mobiltelefonunkat is kikapcsolhatjuk, és minden zavaró tényezőt kiiktathatunk életünkből, hogy teljes csendben Istennel legyünk, imádkozzunk.

            Az Olajfák Hegyéhez kötődik azonban egy egészen rendkívüli esemény. Nisszán hónap tizedik napja van. Ezen a napon minden férfi vett egy bárányt, vagy ha szegényebb volt egy gidát, hogy azt megegye a családjával együtt kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel. Bort is ittak és énekeltek is ezen az éjszakán. Az étkezés közben és a végén is énekeltek néhány zsoltárt. Olyan zsoltárokat, amikben a hálaadás az alaphang. Így tette ezt Jézus is a tanítványaival együtt. Hisz ők egy családot alkottak, ahol Jézus töltötte be a családfő szerepét. A vacsora után ők is énekeltek, Jézussal az élen. Micsoda érzés lehetett  Jézus számára dícsérő, magasztaló énekeket énekelni abban a tudatban, hogy néhány óra múlva rettenetes szenvedés vár rá. Ó, milyen követendő példakép ő ebben mindnyájunk számára. Akik őt megismerik, azok tudnak általa ilyen helyzetekben is énekelni, amikor testi-lelki fájdalmak éjszakája jön el életükben. Az Olajfák Hegyén Jézusnak meg kell vívni a leggyötrelmesebb harcot, a keserű pohár elfogadását. Ez neki se volt könnyű és nekünk se az, de ő ebben is előttünk járt, s példát mutatott. Ahogy Jézus ott elfogadta a szenvedést, úgy fogadhatjuk azt el mi is. Persze a mi szenvedésünk nem hasonlítható az ő szenvedéséhez. Ő az egész világ bűnét vette ott magára, az Atya bűn ellen való rettenetes haragját. A mi szenvedésünk nem megváltó szenvedés, az csak azért van, mert így is formál minket a mi Urunk. A szenvedés kohójában tisztulunk, előbbre jutunk a megszentelődés útján.

            A tanítványok sokszor tették meg Mesterükkel az utat a városból a hegyre és vissza. Így volt ez akkor is, amikor Jézus utoljára volt velük mennybemenetelekor. Jézus ekkor lelkükre kötötte, hogy menjenek vissza a városba, ne távozzanak el onnan, mert itt kellett bekövetkezzen a pünkösd napja, a Szentlélek kitöltetése. Az engedelmesség áldott gyümölcsöket terem az életükben, de a miénkben is. A Lélek hozzánk is akkor jön, ha engedelmesek vagyunk, ha hallgatunk Urunk szavára.

            Az Olajfák Hegyéről már a próféták is jövendöltek. Zakariás próféta beszél a végső időkről, amikor az Olajfák Hegye ismét fontos szerepet kap az üdvtörténetben. A nagy kérdés, hogy ez a prófécia Jézus első eljöveteléről szól-e vagy a másodikról is? Bizonyára mind a kettőről. Az Írások szerint az Olajfák Hegye még egyszer a világtörténelem középpontjába kerül, a Jézus visszajövetelekor. Persze ennek részleteit csak az Úr tudja, de a próféciák be kell teljesedjenek. Az Apostolok cselekedeteiről szóló könyvben is azt olvassuk, hogy az angyalok azt mondják a tanítványoknak, hogy Jézus úgyanúgy fog visszajönni, ahogy elment. Ez nyilván vonatkozhat a mennybemenetel illetve a visszajövetel módjára, de bizonyára a helyére is.

            Nyilvánvaló, hogy nem a mi dolgunk ez, a mi dolgunk az, hogy Szentlélekkel megtöltekezve tegyünk bizonyságot a mi feltámadott Urunkról az embereknek, s az ő feltámadott élete legyen nyilvánvalóvá a mi halandó testünkben és életünkben. Mi legyünk készek, lámpásaink égjenek, hogy amikor felhangzik a kiáltás: ímhol jön a Vőlegény, siessünk elébe menni!

Olvasandó igék: Zak.14,4, Mát.24,3, 25,6, 26,30, Luk.21,37,  22,39, Ján.8,1.7,    Ap.csel.1,11-12, 2 Kor.4,11

                                                                                                Lőrincz István

Lieve vrienden!

In de laatste jaren heb ik de gewoonte ingeleid, om Jullie met de grote feesten een rondbrief te schrijven. Ik zou graag aan Jullie persoonlijk schrijven, maar daarvoor heb ik geen tijd, goed dat de moderne techniek wat helpt, en ik kann Jullie ook dan zo groeten. We hebben mooie dagen achter de rug in deze week. Woensdag avond hebben we een weldaadavond na de boetedienst georganizeerd met het optreden van onze jeugd, voor een man uit onze gemeente, die vorig jaar een grote ongeval heeft meegemaakt, de rug gebroken, verlaamd, maar hij kann nu al uit de bed opstaan, en we hopen dat hij weer lopen kann. Zijn zoon is een hele actieve lied van onze jeugd. We hebben 600 Euro voor hem gecollekteerd. Na deze avonddienst hebben we een 24 uur gebedsmaraton georganizeerd, om de half uur kwamen mensen bidden, er waren ongeveer 80 deelnemers, geen minuut bleef zonder bidder, ook in de ncht niet, zelfs waren momenten als er 5-6 ook stonden te bidden. De afsluiting van deze gebedsmaraton was op Witte Donderdag het avondmaal bij tafels, die in de hele Hongaars Gereformeerde kerk uniek is, na de avondmaal groet iedereen, die op zijn of haar linke en rechte hand zit met een heilige kus. Deze keer waren 132 mensen bij deze avondmaal, er komen vele mensen ook uit andere gemeenten en kerken ook. Het was erg gezegend, en hoewel wordt heel slecht weer voorgespeld, we hopen, dat morgen weer ongeveer 9oo mensen tot de drie diensten komen. Ik ben heel dankbaar voor onze hulppredikant, hij is heel actief, we kunnen goed samenwerken, en we vullen elkaar goed aan, we hopen nu minstens 4 jaar samen te mogen werken in de gemeente. Ook voor de gemeente is goed een nieuwe stem te horen, na 18 jaren raak je al een beetje „uitgepreekt”, hoewel ik doe mijn best me niet te herhalen. Met ons gezin gaat het God zij dank goed, drie van de kinderen zijn nu thuis, onze zoon en schoondochter gaan allebei al preken met Paasfeest, onze zoon in Campia-Turzii(dit zal voor de meesten bekend zijn, een grotere stadje na Cluj) onze schoondochter in een stadje bij Zalau, ze hoort tot de andere bisdom. We waren God zij dank niet ziek in deze winter, 1-2 dagen heeft ons de griep even wat geraakt. Als God ons laat leven, dan hopen we met koninginnen of nu koningdag in Nederland zijn, we komen met een groep mensen uit onze gemeente naar Schoonhoven, onze trouwe zustergemeente. We hopen weer in september met mijn vrouw ook naar Nederland te komen, om daar een twee week vakantie te houden, als dit doorgaat zullen we nog Jullie bekend maken.

Ik preek morgen over 1Cor.15,3-10 Ik zal zeggen dat we zitten in een wonderbare ketting, die sinds 2000 jaren nog nooit onderbroken is. Er waren ongeveer 66 generaties sinds die tijd op deze aarde, maar er waren nog in elke generatie mensen, die deze evangelie van het sterven en opstaan van Jezus gekregen en dan doorgegeven hebben. Nu op deze paasmorgen hebben we de voorrecht, dat we ook een deel van deze ketting mogen zijn, we mogen deel krijgen in deze wonderlijke heilsgeschiedenis. We mogen met dankbaarheid terugdenken, aan de generatie van onze ouders, grootouders, aan onze lichamelijke en geestelijke vaders en moeders, die deze heerlijke boodschap aan ons hebben doorgegeven. Maar we mogen kijken ook aan die generatie,die na ons komt, dat we de opdracht tegenover hun volbrengen, om de evangelie ook aan hun door te geven. God beware ons, dat dit even aan ons zou mislopen. Zes jaar geleden waren we in Zwitserland bij een lieve famielie, s morgens deden we net als thuis, we namen Gods Woord, we hebben daaruit gelezen en gebeden, dan zij onze gastvrouw: dit deden mijn ouders net zo, maar dit is nu in Zwitzerland al  bigotte fanatisme beschouwd, en daarom doen we dit nier meer. Wat jammer, God beware ons ervan, we moeten erg dankbaar zijn, dat bij ons ook de communistische, ateistische regering kon de ketting van het evangelie niet doorbreken en onderbreken. De inhoud van het evangelie is, dat Jezus is gestorven, daarna opgestaan en daarna is verschenen aan de discipelen. Hij wil ook aan ons verschijnen, Hij doet dit ook in verschillende vormen.

a. In de kleine gebeurtenissen van ons dagelijks leven. Als we de kleine dingen met grote liefde en groot geloof kunnen doen, dan verschijnt Hij.

b. Maar hij is ook in de grote gebeurtenissen van ons leven, als we genezen van een ziekte, als iets bijzonders in ons leven gebeurt.

c.Hij is in Zijn Woord, als we de Bijbel nemen en daarin lezen.

d.Hij is ook nu aanwezig op de avondmaalstafel, in het brood en in de wijn(we nemen namelijk ook met pasen avondmaal in deze dagen in 8 dagen nemen e 3 keer avondmaal, met palmzondag is namlijk bij ons belijdenis, en dan ook nog op Witte Donderdag)

d. in de vergeving van onze zonden. De naam van Petrus wordt nadrukkelijk vermeld, hij is diep gevallen, maar de Heere kwam tot hem, Hij heeft hem opgetild, vergeven, Hij heeft hem in zijn dienst genomen

e. Hij is aanwezig in het gezin. Ook de naam van zijn broer Jakobus wordt vermeldt, zijn familie geloofde eerst niet in Hem, maar later wel. Laten we goede hoop hebben ook voor onze familieleden.

f. Hij verschijnt in de gemeenschap, in de gemeente, Hij verscheen meer dan 500 mensen. We zijn nu ongeveer net zo veel mensen hier samen. De gemeenschap van de kerk is een geliefde plek van Zijn verschijning, we moeten er altijd zijn, om Zijn zegeningen te ervaren.

g. Maar de mooiste is alj Hij ons persoonlijk verschijnt.n et als aan Paulus. Paulus zegt hij hier dat hij een miskraam was, zonder Hem zijn we allemaal zo. Zonder geloof aan de Opgestane Heer we worden onmenselijk, zelfs beestachtig. Hoe was Paulus vóór zijn bekering? Vol woede en haat, hij heeft mensen in boeien en gevangenis gezet, na hem was geschreeuw en huilen. Maar nadat de Opgestane Heer hem verschenen was, zijn leven was totaal veranderd, hij is tot een zegen geworden voor de hele wereld. We kunnen zeggen: we zijn niet Paulus. Ja we zijn er niet, maar de genade, die in ons werkt, en de Heer die hem verschenen is, is Dezelfde. En Hij wil ons ook gebruiken, waar dan ook, in welk werk dan ook in Zijn koningrijk. God geve, dat we trouw erin mogen zijn.

            Nou lieve vrienden een paar korte gedachten uit mijn paaspreek. We denken met grote liefde aan Jullie, God geve Jullie gezegende Paasdagen in de aanwezigheid en kracht van de Opgestane Heer.

            Met liefde wees hartelijk gegroet Istvan en de zijnen

Ik zet deze rondbrief ook aan mijn persoonlijke blog, de titel is: lorincz-istvan-alsovaros.blogspot.com, helaas de website van onze gemeente is al twede keer door hackers kapotgemaakt, nadat we maanden, honderde uren eraan gewerkt hebben, de duivel slaapt niet, dit zien we ook in deze, ik vind dit verschrikkelijk.

Igehirdetési sorozat 2013 húsvét nagyhetén

Jézus szenvedésének tárgyai

1. Nap A kereszt Text.Ján19,17

            Isten kegyelméből ebben az évben befejezzük azt az igehirdetési sorozatot, amit öt évvel ezelőtt kezdtünk el, s aminek során megvizsgáltuk a Jézus szenvedésének tárgyait és azok üzenetét. Most jutottunk el a legborzalmasabb tárgyhoz: a kereszthez. Mielőtt elkezdenénk beszélni erről a szörnyűséges tárgyról, próbáljuk újra magunk elé képzelni azt a félelmetes jelenetet ott Nagypéntek reggelén. A város szűk kapuján özönlik kifelé a tömeg. Ebben a tömegben vannak kiabáló gyermekek, izgatott bámészkodók, síró asszonyok, gőgös papok, de a menet élén katonák vannak, zsoldosok s mögöttük jön Jézus az Isten Fia. De Őt alig lehet látni, hisz eltakarja egy félelmetes, borzalmas tárgy, ami vállára nehezedik és már-már a földbe nyomja. S Jézus egy adott ponton már nem is bírja, először térdre rogy, s utána a kereszt nagy robajjal zudul a kikövezett útra. Beszéljünk most erről a tárgyról, a keresztről. Mi is ez a kereszt?. Hát először is egy emberi találmány. Karthágóban használták először. Milyen beteges,kegyetlen elme lehetett az, aki ezt kitalálta. Origenes egyházatya elmondása szerint olyan halálraítélt is volt, aki két napon át is szenvedett a kereszten. De a világ ennek a szörnyűséges eszköznek a kitalálóját nem zárta elmegyógyintézetbe, sőt bár a rómaiak elfoglalták Karthágót, le is rombolták, de a kereszt az nagyon megtetszett nekik és úgy gondolták, hogy ezt fel is használják, hogy megfélemlítsék alattvalóikat. Igen, egyik professzorunk mondta a Teológián, hogy az ember semmiben se volt olyan találékony, mint abban, hogy miként tudja kínozni embertársát, hogyan tudjon minél nagyobb szenvedést okozni neki. Az emberi agy annyi alantas dolgot talált ki, el egészen az atom-és hidrogénbombáig, ami mind csak növelte az emberiség kínját és szenvedését. Igaz a közmondás, hogy az egyik ember a másik farkasa. Jézus nem hiába mondta azt, hogy az embernek újonnan kell születnie, különben nem juthat be az Isten országába.

            Nézzük csak jól meg a keresztet. Ez a hatalom másik, láthatatlan oldala, fonákja. Mert mi volt a Római Birodalom színe? Hát csupa csillogás, erő, fényesség. S mi volt a fonákja? A kereszt. Így van ez mindig. A hatalomnak mindig szörnyű eszközökre van szüksége, hogy magát fenn tudja tartani. Így volt ez régen, de így van ez ma is.

 A kereszt leleplezi azt is, hogy mennyit ér az emberi vallás és vallásoskodás. Mert a Jeruzsálem kapuin kijövő emberek mind vallásosak voltak, de ezek a vallásos emberek képesek voltak Jézust  keresztre feszíteni. Mert íme, amikor az Isten elküldte Fiát ebbe a világba, akkor az emberek azt a tárgyat tartogatták számára, a keresztet. Látjuk tehát, hogy a vallás önmagában nem elég, élő hitre van szükség, hogy az ember ne vigyen véghez ilyen szörnyű dolgokat. Vallásos emberek képesek voltak az inkvizíció borzalmaira, képesek voltak az Isten nevében máglyákat gyújtani s más borzalmas dolgokat is megcselekedni.

            De bármennyire is szörnyűséges a kereszt, Isten megszentelte azt. Az előbb már elmondtuk, hogy a kereszt egy emberi találmány, de épp ez a kereszt titka, a Nagypéntek titka, hogy Isten ezt a rettenetes emberi találmányt kezébe veszi és megszenteli. Mert az Isten a keresztből egy oltárt készít, egy olyan oltárt, ami békességet szerez Isten és ember között. S ez az oltár az összes többi oltárt feleslegessé teszi, mert ezen meghal az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Mert az embernek erre van szüksége, az Istennel való megbékélésre. Nagyon sok ember megelégszik azzal, hogy hisz Istenben, hogy Ő létezik, hogy van egy természet feletti lény, de ez nem elég. Az ördögök is hisznek Istenben és rettegnek tőle. Mert nekünk az kell, hogy megbéküljünk , hogy békességben éljünk ezzel az Istennel. De békesség csak az, ami az oltárnál születik, Jézus keresztjénél. Mert itt kapjuk meg bűneink bocsánatát. A 84-ik zsoltárban van egy szép ige, ami arról szól, hogy még a fecske is talál fészket, ahová fiait helyezhesse, a te oltáraidnál, óh Isten. Mert békességet csak a Jézus keresztjénél talál az ember szíve. Te megtaláltad már ezt a békességet, bűneid bocsánatát a Krisztus keresztjében? A keresztnél egy különös élménye, megtapasztalása van a keresztyén embernek. Bár egy egy szörnyűséges, rettenetes dolog, a hívő ember mégis nagyon szereti azt. Mi általában a szép dolgokat tudjuk szeretni, a virágokat, szép tájakat, zenét. De milyen különös! A hívő ember számára a legnagyobb szépség a kereszt. Ez külsőleg nem szép s mégis azzá lesz. Mert mi a keresztnél megszabadulhatunk mindattól ami leterheli az életünket, mardosó lelkiismeretünket, bűnös kötelékeinket, káros szenvedélyeinket, utálatos természetünket. S a kereszten függő Jézus mondja nekünk a legszebb szavakat: ne félj, megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy. Ezért a hívő ember számára nincs értékesebb dolog, mint a kereszt. Egy öreg tengerész a szép házának legdíszesebb szobájában, annak a közepén, egy korhadt fadarabot őrzött. Mindenki nagyon csodálkozott, hogy mit is keres ebben a gyönyörű szép házban egy ilyen csúnya, korhadásnak indult fadarab. A tengerész azonban nem véletlenül helyezte oda. Sok-sok évvel azelőtt egy hajótörés alkalmával, amikor már merült el a tengeren, akkor ebbe a fadarabba  kapaszkodva menekült meg. Ez a csúnya, korhadt fadarab mentette meg az életét. Így vagyunk mi is a kereszttel. Rettenetes és csúnya, de számunkra mégis a legszebb. Mert ez mentette, váltotta meg az életünket. Adjunk hálát az Úrnak érte!

2. Nap A szegek Text.Luk.23,33

            Próbáljunk lélekben ismét ott állni a Golgota keresztjénél és figyeljünk a középen álló keresztre. Mert az a kereszt az egész kersztyénség középpontja. Mert számunkra ez a kép nem lesújtó, nem elcsüggesztő, hanem örvendetes. Semmi se tud minket úgy megnyugtatni, mint az, amikor feltekintünk erre a keresztre. Ma, amikor a tekintetünket ismét a keresztre függesztjük, figyeljünk elsősorban a szegekre. Ezekkel a nagy, durva szegekkel fszítették fel Jézust a keresztre. De valóban olyan erősek ezek a szegek? Nem, ezek tehetetlen szegek, mert milyen hatalmas volt Jézus karja ezekhez képest. Ő ezt a kezet kinyújtotta a háborgó tenger felett és azonnal csendesség lett. Ezek a kezek megragadták egykoron egy  halott gyermek kezét, s az a gyermek felült, mert ilyen erős ez a kéz. Ezt a kezet Ő rávetette a vak ember szemére és a szemek megnyíltak. Rátette egy bélpoklosra és az megtisztult. Ezzel a kézzel Jézus megragadta a süllyedő Pétert és megtartotta őt. És ezt a kezet most rá lehet szegezni a keresztre. Úgy, ahogy gyerekkorunkban a bogarakat odaszegeztük a bogárgyűjteményünk ládácskájához. Most már vége van az erős kéznek, most a szeg diadalmaskodik? De ez azért van úgy, mert Jézus keze így tudott kivonni minket a kárhozatból, a pokol mélységéből.

            A Jézus keze mindig ott volt, amikor Ő valami kedveset, valami gyöngéd dolgot cselekedett. Gondoljunk csak arra a jelenetre, amikor kisgyermekeket visznek hozzá és Ő megáldotta ezeket. Karjával magához ölelte a gyermekeket. A Jézus kezében ott voltak a tanítványok poros lábai, és Ő megmosta ezeket a lábakat. Most ezeket a kezeket a keresztfához szegezik. S ezek a kezek most végzik el a szeretet legnagyobb cselekedetét. Jézus azt mondta egyszer: nincs annál nagyobb szeretet, mint ha valaki életét adja az ő barátaiért. Nos, itt a kereszten van a legnagyobb szeretet, Jézus odaadja életét az ő ellenségeiért. De ezek a szegek nem csak a Jézus kezébe fúródtak, hanem az ő lábaiba is. Pedig ezek a lábak mennyit jártak, s mindig azért, hogy elveszett bűnösöket találjanak és mentsenek meg. Mennyit járt Jézus! Galileától Jeruszálemig, a pusztától a tengerig. Különös utakon jártak ezek a lábak, még a tengeren is. Fárasztó utakat is tettek, úgy hogy Jézus is kimerűlten ült le Sikár városában a kút mellé. Vagy zuhant bele a hajóba és aludt el, mielőtt a vihar kitört volna. Veszélyes utakon is járt Jézus, amikor Jeruzsálemhez közeledett. Ezeket a lábakat most a keresztfára szegzik, de itt is megtörténik a csoda, hogy Jézus épp most válik úttá a mi számunkra, aki által így van menetelünk az Atyához. És végül Jézust nem is a szegek tartották a kereszten. Ő leszállhatott volna, úgy ahogy azt csúfolói kérték is. De ha leszállott volna, nekünk nem lenne üdvösségünk. Ő ott maradt értünk, nem a szegek tartották Őt ott, hanem irántunk való lángoló szeretete. Ó áldott szegek, de óh még áldottabb szeretet, mely értünk így szenvedett.

3. Nap A Dárda Text.Ján.19,34

            A mai estén megint a Golgota hegyén állunk, ahol a legnagyobb harc folyt a mi megváltásunkért, a mi szabdulásunkért. Ez az ige azt a pillanatot ragadja meg, amikor a harc már a végkifejlethez közeledik. Tudjuk azt, hogy mózesi törvény szerint a holtest tisztátalanná tette a földet, s mivel az ünnep közeledettt, a zsidók azt szerették volna, hogy még az ünnep előtt temessék el Jézust. A keresztre feszítésnél volt egy rettenetes gyakorlat. A keresztre feszítettek lábszárcsontját megtörték, hogy azáltal a vérerek elszakadjanak és a meglévő kis vér is eltávozzon a testből s így néhány perc alatt beállt a halál. Mivel a katona látta, hogy Jézus már meghalt, csak a jobb és balkéz felől megfeszítetteknél végezte el ezt a szörnyű munkát s Jézusnak inkább dárdát szúrt a szívébe. Ez már felesleges volt, de a biztonság kedvéért mégis megtette. Emberileg azt mondhatnánk, hogy ez egy véletlen. De vajon az valójában? Nem! János apostol, aki ott állt és figyelmesen végignézte az egész borzalmas eseménysort, tudta, hogy Isten ezt már az Ószövetségben megmondta, amikor Izrael fiai kijöttek Egyiptomból, le kellett vágják a páskabárányt. Ennek a csontját nem volt szabad megtörni. Most a mi húsvéti Bárányunk, Jézus Krisztus függ a kereszten, aki elveszi a világ bűneit. S íme még a pogány katona is kell engedelmeskedjen az Isten törvényének, hogy az beteljesedjen. Amikor János ezt ott látja, akkor felújjong a szíve: most lesz nyilvánvalóvá, hogy Jézus a mi húsvéti Bárányunk. És akkor jött a katona és a lándzsájával átszúrta Jézus oldalát. Ez is meg van írva az Ószövetségben, újjongott fel újra János szíve. Mert Zakariás próféta azt mondja: néznek arra, akit általszegeznek. Ez nagyon fontos volt János számára, de éppúgy fontos a mi számunkra is. Hisz, amikor Jézus meghalt a kereszten, a hitetlenek azt mondhatták: ki hisz még ezután abban, aki ilyen nyomorúltul a kereszten végezte, ki tesz bizonyságot ezek után Jézusról? S János erre odakiáltja: hát az egész Ószövetség. Hisz nézzétek, már évszázadokkal azelőtt a próféták már mindent elmondtak a Jézus szenvedéséről. A Jézus szenvedése mögött egy csodálatos kéz van, ami mindent úgy mozgat, hogy az ígéretek beteljesedjenek . S ez a csodálatos kéz az Isten keze. A kereszten maga Isten tesz bizonyságot arról, hogy ez a megfeszített az Ő Fia, a Messiás.

            Testvéreim! A keresztnél tegyük le a mgunk balga gondolatait és lássuk meg, hogy Isten mindenben igazolta az Ő Fiát. Ez a lándzsa egy orvosi problémát is rejt magában. Ha valaki a családban meghal, akkor az első dolog, hogy orvost kell hívni. Mi most a legtöbb estben a családorvost hívjuk ki, ő meg kell állapítsa a halált és ki kell állítson egy igazolványt. Nos, a Golgotán nem volt orvos, de Isten gondoskodott az orvosról és ez a lándzsás katona volt. Ő látta, hogy Jézus halott, de hogy minden kétséget kizárjon, a Jézus oldalán át a szívébe szúrt, s ez már a halál biztos beálltát jelentette. Mert Jézus valóban halott volt. Miért olyan fontos ezt kihangsúlyozni? Azért, mert a mi lelkünk csak így nyugszik meg. Mert mit mond a Szentírás? Azt, hogy a bűnnek a zsoldja a halál, és ez nem csak a biológiai halált foglalja, hanem mindazt, ami ezzel összefügg, Isten kárhoztató ítéletét: a poklot, az Istentől való eltaszítottságot. Mert mi nagyon jól tudjuk, hogy bűneink miatt mi bűntetést, halált és kárhozatot érdemlünk, úgy ahogy azt minden úrvacsorázás alkalmával meg is szoktuk vallani, És Ő mindezeket elszenvedte értem. Békességünknek bűntetése rajta van és mi az Ő sebeivel gyógyultunk meg.

            És végül testvéreim e dárda magyarázza, értelmezi Jézus halálát. Mi most már nagyon sokat tudunk erről, könyvtárnyi könyvet írtak a teológusok, arról, hogy mit is jelent nekünk Krisztus halála, szenvedése. De akkor ott a Golgotán még senki se volt, aki azt a századosnak, az asszonyoknak s az ott álló embereknek megmagyarázta volna. De Isten gondoskodott egy különös magyarázóról, s ez a dárda volt, amit a katona Jézus oldalába döfött. Ez a dárda megnyitott egy forrást, amiből vér és víz folyt ki. Ez nem volt magától érthetődő. Ellentmond az anatómia törvényeinek. De János később azt írja, hogy ez azért volt így, hogy mi higyjünk Őbenne. A dárda megnyitotta a vér és víz forrását. Luther ezt így magyarázza.A halottak vére megalvad., de a mi Urunk vére nem alvadt meg. Ebből mi azt érthetjük meg, hogy az Ő vére szüntelenül folyik, él és hat. S mindazok, akik ezzel a vérrel meghintetnek, azok bűneik bocsánatát és örök életet nyernek. Igen, a Jézus vére által bűnbocsánatunk és örök életünk van. És víz is folyt a Jézus testéből.A víz a megtisztítás, a megtisztulás jele. Már Zakariás próféta erről, hogy Jeruzsálemből forrás fakad minden bűn és tisztátalanság ellen. Igen, nekünk szüntelen megtisztulásra van szükségünk, mert a bűn mindig bemocskol, de ott van a Jézus testéből kifolyó víz, ami azt hirdeti: újra meg lehet tisztulni minden bűntől. Jöjj hát a Jézus testéből kifolyó vérhez és vízhez, nyerj bűnbocsánatot, örök életet, és szünetlen megtisztulást, gyógyulást.

4.Nap A kárpit Text.Máté 27,50-51

            Egy múzeumlátogatóval történt évtizedekkel ezelőtt. Délután, zárás előtt nem sokkal  bement egy képtár-múzeumba, nem figyelt a zárási időre s egyszer csak azon kapta magát, hogy bezárták a múzeumba. Nem volt más mit tennie, egy padra lefeküdt s elaludt, hogy majd másnap reggel nyitáskor távozhasson. De közben a hozzátartozói, akik tudták, hogy hova ment a rendőrséggel kerestetni kezdték. Villanyt gyújtottak s ez az ember álmából ébredve egy olyan kivilágított teremben találta magát, ahol vele szemben a megfeszített Krisztust ábrázoló kép volt. Valami elemi erővel nyűgözte le a kép szépsége. Lehet, hogy ez lelki értelemben sok ember életében megtörténik. Sokáig a Krisztus keresztje nem mond sokat, valahogy homályban van, aztán egyszer csak a Szentlélek munkája által felragyog előttük a kereszt dicsősége. A mai napon ebben lesz segítségünk a templom kárpitja.

            Tudjuk azt, hogy a jeruzsálemi templomnak volt egy pitvara, ide mindenki bemehetett. Ez után következett a szentély, ahova már csak a papok léphettek be. Ezután következett a Szentek Szentje, ahová csak a főpap léphetett be évente egyszer. Nos a kárpit a szentélyt választotta el a Szentek Szentjétől. Tudjuik azt, hogy itt maga Isten lakozott. Ebből is látjuk, hogy Ő egy élő személy, nem csak egy személytelen erő, sors, gondviselés, ahogy azt ma sokan képzelik. Isten már az Ószövetségben azt ígérte, hogy Ő közöttünk akar lakozni. Izrael népe s mi most még sokkal inkább tudhatjuk, hogy bár Ő magasságban és szentségben lakozik, de mégis itt velünk is. Mi az Újszövetség népeként tudjuk, hogy Isten most már nem köti magát egy helyhez, hanem mindenütt ott van, ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az Ő nevében. A kárpit azt is jelképezi, hogy Isten elrejtette magát előlünk, épp a bűn miatt. Mi bűnös emberek nem láthatjuk színről-színre Istent, mert az a halált jelentené számunkra. De Jézus épp azért halt meg, hogy nekünk ne kelljen örök halállal meghaljunk. A kárpit azt jelentette, hogy a bűnös ember nem léphet a szent Isten elé. De a kereszt azt jelenti, hogy Jézus odaállt áldozatával a bűnös ember és a szent Isten közé. A kereszten elhordozta Isten igazságos bűntetését, békességünk bűntetése rajta van. S a kárpit a Jézus halálának pillanatában ketté hasadt. Az út szabad a Szentek Szentjébe. A bűn miatti válaszfal el van véve, az Isten vezető út szabaddá lett előttünk. Annak is jelentősége van, hogy a kárpit felülről lefelé hasadt ketté. Mi azt gondoljuk, hogy az üdvösséget alulról felfelé haladva kell elnyerjük, például jó cselekedeteink által, de ez nem sikerül. A Jézus halálakor a kárpit felülről lefelé hasad, ez azt jelenti,hogy az üdvösség felülről lefelé adatik nekünk. Isten nyitotta meg az ajtót, ami az üdvösségbe visz. Nem kell nekünk kínlódni, küszködni, mert az ott fenn már elvégeztetetett. Jézus meghalt bűneinkért, az üdvösséget ajándékba kaphatjuk. De ez még nem elég, hogy a kárpit kettéhasadt, ha mi a keletkezett nyíláson keresztül nem megyünk be a Szentek Szentjébe. Úgy vagyunk az üdvösséggel, mint a Jákób fiai az egyiptomi gabonával. Izrael földjén ők hallották, hogy Egyiptomban van gabona bőséggel, hogy lehet vásárolni, de József testvérei mégsem indultak. Végül az apjuk kellett rájuk szóljon, hogy induljanak már, hisz másképp mind éhen fognak elpusztulni. Van megoldás,de ők ezt nem fogadják el. Hány ember van ma is így! Hallják, hogy van Isten, van üdvösség, van új élet, de nem indulnak el Isten felé. Sokan szenvednek a bűn miatt, gyötrődünk szenvedélyekben, hitetelenségben. Isten kínálja a megoldást, de sokaknak az nem kell, amit az Isten kínál. Télen egy hideg reggelen egy hajléktalan ült a padon. Odamentem hozzá és mondtam neki, hogy városunkban van egy alapítvány, amely hajléktalanoknak segít, hogy Istenhez térjenek, hogy megszabaduljanak szenvedélyeikből, hogy új életet kezdjenek, s ott még eledelt is kaphat. Ó, én azt tudom,de azok a hívők, az nekem nem kell. Azóta is ott ül minden reggel, mert neki az, amit az Isten kínál nem kell. Sokan vannak így az ú.n.tisztességes, becsületes emberek között is. Nekik az ige, a gyülekezet, a templom nem kell. Az ajtó nyitva van, a kárpit meghasadt, de ők nem lépnek be a nyíláson. Te mit teszel? Indulj hát!

5. Nap A pokol Text. 1Pét.3,19

           

Nagypéntek van, Jézus halálának emlékünnepe.A Jézus szenvedésének tulajdonképpeni tárgyait  már ki is merítettük, de még mindig maradt két dolog, ami az Ő szenvedésével kapcsolatos.: a pokol és a sír. Ma és holnap este ezekről fogunk beszélni.

            A pokol a Jézus szenvedésének belső történetéhez tartozik. Az Ő szenvedéstörténetében kozmikus méretű lelki harc zajlott le. A Sátán, akit a Szentírás a világ, a sötétéség fejedelmének is nevez, minden lehetséges eszközt felvonultatott Jézus ellen és sikerült megölni Őt. De mi már tudjuk, hogy ez mégsem egy végső vereség, hanem egy csodálatos győzelem volt. A Sátán úgy járt, mint az a méhecske, amelyik meg akarja ölni áldozatát, beleszúrja abba fúllánkját, de annak attól semmi baja nem lesz, hanem ő pusztul bele. Nagypénteken a gonosz látszólag győzött, de valójában csúfos vereséget szenvedett. Amikor a keresztyén egyház néhány évtizeddel a Jézus halála után újrafogalmazta a történteket, hitvallásokban is kifejezésre juttatta hitét. Akkor már világosan látták Jézus győzelmének kozmikus hatását, boldogan vallották, hogy Jézus váltsághalálának az egész emberi történelmet s a teljes világmindenséget átfogó kozmikus jelentősége van. A pokolra való alászállásban tulajdonképpen ez a meggyőződés szólal meg. A pokolra való alászállás jelzi Jézus szenvedésének mélypontját, azt hogy Ő valóban magára vette a mi bűnünket, bűnné lett értünk, a halált annak minden borzalmával együtt elszenvedte. Hisz a keresztre feszítés és a halál után a halottak birodalmába került. Elszenvedte érettünk a legrettenetesebbet, a kárhozatot, az Istentől való elhagyattatás borzalmas kínját. Erről beszél Péter apostol az ő levelében. Ez a Szentírás egyik legnehezebben érthető részei közé tartozik. Nagyon sok vita folyik arról, hogyan is kell ezt a részt érteni. Mi a mai estén nem fogjuk ennek az igének a titkát megfejteni, mégis megpróbáljuik megérteni azt, hogy mit üzen Isten ezen ige által nekünk. Jézus a halála után azok közé került, akik engedetlenek voltak Isten iránt. Gondoljunk itt a Nóé korában élt gonosz nemzedékre. Ennyire a bűnösök közé számláltatott. Nekünk nem kell attól tartanunk, hogy ide jutunk, mert aki hisz Jézusban, annak nem kell a pokolba alászállni, az nem megy kárhozatra, mert általment a halálból az életre. Az, hogy Jézus alászállt a poklokra, az dicsősége bizonyítéka, annak jele, hogy Ő győzött a halál felett, Ő mindenható Úrként ment oda, bízonyítani ezzel azt, hogy előtte már nincs bezárt ajtó, Ő bárhová bemehet. Ő elmondhatta a Jelenések könyvében, hogy nála vannak a pokolnak és a halálnak a kulcsai. Az, hogy Ő leszállt a poklokra azt is jelenti, hogy még ez a félelmetes terület se vonhatja ki magát az Ő uralma alól. Ő ott is prédikál, az Ő végső győzelméből nem marad ki senki és semmi. Nagy kérdés, hogy mit prédikált Jézus a pokolban? Egyesek azt mondják, hogy az ítéletet erősítette meg, mások azt gondolják, hogy evangéliumot hirdetett. A Szentírás erről semmit se mond, jobb ha mi is hallgatunk erről. Arról sincs említés, hogy valaki a pokolban levők közül kegyelmet talált volna, megtért volna és kijöhetett volna örök üdvösségre. A teljes Szentírás tanítása az, hogy a halál után nincs már lehetőség a változtatásra. A Krisztus előtt élt emberek közül is nyilván üdvözültek azok, akik Krisztusra néztek előre, Őt várták. Vigyázzunk tehát nagyon arra, hogy ne arra következtessünk a Jézus pokolra való alászállásából, hogy végül is mindenki üdvözül. Az egész Szentírás az üdvösség kérdésében nagyon komolyan szól az ember felelősségéről. Világosan tanítja, hogy aki hisz, az nem vész el, az üdvözül, de aki nem hisz, az elkárhozik. A Nóé idejében élő embereknek is lett volna lehetőségük a megtérésre, hisz Nóé hirdette, hogy eljön az özönvíz és szemük előtt épült a bárka. A Szentírás azt is tanítja, hogy a halál után már nincs lehetőség a megtérésre. Ma már többé Krisztus nem száll alá a pokolra, hogy ott prédikáljon. Ez éppoly egyszeri és megismételhetetlen üdvesemény, mint az Ő halála és feltámadása. Jézus ma a mi életünk poklába jön el, hogy minket onnan kihivjon, s aki hisz az ki is jön a hitetlenség, a bűn poklából és már most a mennnyország előszobájában él. Mi a Káténk szavaival valljuk, hogy Jézus azért szállat a poklokra, hogy minket az Ő gyötrelmével és szenvedésével a pokol szenvedésétől és gyötrelmétől megszabadítson. Jézusnak azért kellett a pokolra is alászállnia, ezt a szenvedést is átélnie, hogy nekünk azt már soha ne kelljen átélni. Se itt, se odaát, ezért dicsőítsük az Ő véghetetlen szeretetét a mai napon, Nagypéntek napján is.

6. Nap A sír Text. Márk 15,43

            Testvéreim! Egy hosszú út végére érkeztünk el Isten kegyelméből. Öt évvel ezelőtt indultunk erre az útra. Akkor kezdtünk el foglalkozni Jézus szenvedésének tárgyaival s most elérkeztünk a harmincadik tárgyhoz: a sírhoz. Jézus ettől tulajdonképpen már nem szenved, amikor ide helyezik. Akkor Ő már halott. De a sír mégis szoros kapcsolatban áll a szenvedéssel. Mi sokat szenvedünk a temetőben a sírok mellett, főleg, amikor szeretteink sírja mellett állunk meg, de a saját sírunkra való gondolás is fájdalommal, félelemmel tölt el minket. Most egy különös sír áll előttünk. Ez a sír eredetileg nem Jézusnak készült, hanem Arimáthiai József sírja volt. Ezért előbb hadd szóljunk róla is néhány szót. Ő egy gazdag ember volt, különben nem engedhetett volna meg magának egy sziklába vájt sírt. Ő tagja volt a zsidók legfőbb hatóságának, a Nagy Tanácsnak. Az Ő alakja elmondja azt, hogy milyen szerepük lehet az előkelő állásban vagy sorsban levő embereknek Isten országa építésében. A Jézus tanítványai közül nem sokan voltak ilyenek. A legtöbb követője a szegények, a lenézettek közül került ki. Ezért gyakran megkísért az a gondolat, hogy Jézus tanítványai között nem is találhatunk gazdag, előkelő embereket. De Jézus sírja arra is tanít, hogy íme az ilyen nagy emberek között is találunk olyanokat, akik szeretik és követik Jézust. Sokan közülük is belátják, hogy bármennyit kaptak is e világ javaiból, azért mégis csak üres maradt a lelkük, és ilyenek is kereshetik és meg is találhatják az Isten országát. Az ilyenek sokszor nem vallanak színt nyilvánosan Jézusról, pedig mi ezt nagyon szeretnénk és úgy gondoljuk, hogy ez sokat jelenthetne a Jézus ügyének. Sokszor az ilyenek ma is „titkos” tanítványok. Arimáthia Józsefről egy helyen azt mondja az Írás, hogy a zsidóktól való félelem miatt nem vallott színt Jézus mellett. Nos, ez nem válik dícséretére sem neki, sem a többi ilyen tanítványnak, de ez a történet arra tanít, hogy legyünk irántuk türelemmel, mert az ő életükben is eljöhet az ideje a bátor bizonyságtevésnek. Értsük meg azt is, hogy rájuk olyan sokan figyelnek, sokszor ők sokkal többet kockáztatnak, mint mi kis emberek. Megvetés, bírálgatás helyett inkább imádkozzunk azért, hogy az ő életükben is jöjjön el a színvallás ideje. Arimáthiai Józsefnél ez akkor jött el, amikor emberileg senki se számított erre. Ez is arra taníthat minket, hogy ne féltsük Jézus ügyét. Az Ő ügye akkor győzhet, amikor minden a vereségről beszél, hisz emberileg az egy végzetes óra volt. A Jézus tanítványai halálos félelemben, lelki sötétségben, reménytelenségben vannak. S ekkor, ebben a legreménytelenebb pillanatban jön ez a József és színt vall Jézus mellett. Most dőlt el szívében a kérdés, most hozta meg a döntést, hogy ő Jézus mellé áll. Amikor az úgymond bátor tanítványok Péterrel az élen gyáván megfutamodtak, akkor  jön a félénk főember és ő kiáll Jézus mellett. Most már nem törődik azzal, hogy mit fognak szólni az emberek. Elmegy a Pilátus palotájába és bejelenti, hogy neki a Jézus teste drága és szent. Kikéri a testet és a legnagyobb tisztességgel, a törvény minden előírását betartva gyöngéd szertettel rendezi azt el. 

Ez a sír arra is tanít minket, hogy azzal amink van, szolgáljunk Jézusnak. Jézusnak ezen a napon épp egy sírra volt szüksége és ő ezt adta neki. Azon a napon semmi más nem kellett Jézusnak, csak egy méltó  sírhely és ő ezt odaadta. Pedig az neki se lehetett könnyű. Sokszor, amikor kertjében sétált megállhatott e szép sír mellett és elgondolhatta, hogy majd ha ő álmát alussza a virágok illatoznak, a madarak meg csiripelnek sírja mellett. Kedvessé lett számára az a sír, odanőtt a szívéhez, de most mégis odadja azt Jézusnak. Mert ami a Jézus híveié, az mind a Jézusé is. Neki nem volt háza, eledele, s mégis mindene volt, mert az övéi azt rendelkezésére bocsátották.

De ezzel a sírral, ebben a sírban csoda történt. S így, ami áldozathozatalnak látszott, kimondhatatlan nyereség lett. Mert harmadnap visszakapta ezt az ajándékot, mégpedig a feltámadás fényétől övezetten. Azt sem tudjuk, hogy őt végül is ebbe  a sírba helyezték-e, de az biztos, hogy míg élt az övé volt, az övé lehetett az az irigyelt kiváltság, hogy az ő sírjában támadott fel Jézus. Ma nyilván Jézusnak nem sírra van szüksége, de szüksége van kezekre, lábakra, házakra, pénzre, időre, egyszóvan mindenre, ami a miénk. Adjuk ezt oda neki.

            De még egy utolsó tanítása van ennek a sírnak. Mi nem szeretünk a sírunkra gondolni, a legtöbb ember nem is készít sírt előre magának, hogy ne kelljen még az is halálára emlékeztesse, mert az szenvedést okozna neki. De meg kell békülni azzal a gondolattal, hogy ha Jézus vissza nem jön addig, amíg élünk, nekünk is lesz egy sírunk. De ezt a sírt is ajánljuk fel Jézusnak, hogy az Ő feltámadásának fénye ragyogjon felette. Higyjük azt, hogy az idők végén onnan minket is feltámaszt, hogy örökre vele legyünk.

            Kedves Testvéreim, még legvégül köszönetet akarok mondani nektek, hogy öt éven át kitartottatok és szép számmal jártatok ezekre az alkalmakra. Hiszem, nem bántátok meg, hiszem, hogy a Jézus szenvedésének tárgyaival való foglalkozás gazdagította hitünket, Jézus Krisztussal való jáásunkat. Nekem is nagy öröm, s lelki gazdagodás volt ez. Mindenért legyen Istené a dicsőség.

                                                                                                Lőrincz István

(Ezen igehirdetési sorozat megírásához Wilhelm Busch gondolatait használtam fel)

           

           

Igehirdetés konfirmációra Text.Máté 21,28-30

            Egy szép, ünnepi alkalomra gyűltünk össze, amikor 25 ifjú fogadalmat tesz Krisztus és egyházunk iránti hűségéről. Egy ígéretet fognak ők tenni, hogy Jézus Krisztusnak igaz követői és református anyaszentegyházunk holtig hűséges, engedelmes és áldozatra kész hívei lesznek. Itt a példázatban két fiúról van szó. Az egyik ünnepélyesen fogadalmat tesz, hogy teljesíti apja kérését, hogy menjen el és munkálkodjon a szőlőjében. Mindent szépen megígér, annak rendje és módja szerint, de amikor arra kerül a sor, hogy az ígéretét be kellene váltani, amikor arra kerül a sor, hogy a szavakat cselekedetekre kellene váltani, akkor már az nem történik meg, életével és cselekedetével épp az ellenkezőjét teszi annak, amit nemrég szépen megígért. Én ezt a példázatot nagyon tanulságosnak tartom, úgy a kofirmanusok, mint az egész gyülekezet számára. Azért választottam a 2013-as évi konfirmáció alapigéjéül. Azt a figyelmeztetést, komoly intést tartalmazza ez a példázat, hogy kétféle igen létezik ebben az életben. Az egyik, amit csak szóval és szájjal teszünk, a másik pedig, amit szívvel, élettel és cselekedettel. Erről a kétféle igenről szeretnék a mai napon bizonyságot tenni.

1.Beszéljünk először arról az igen-ről, amit csak szóval és szájjal mondunk ki. Ez is nagyon szép. A második fiú jól beszélt, amikor az apja kérte, hogy menjen el és munkálkodjon az ő szőlőjében. Nem szabad ezt a szájjal és szóval kimondott igent lebecsülni. A mi Megváltónk nem azt akarja mondani nekünk, hogy a szájjal kimondott ígéret, hitvallás semmire se jó, s ezért teljességgel felesleges. Manapság gyakran elhangzik az ellenvetés: nem kell beszélni, hisz a szavak nem érnek semmit, csak a cselekedet számít. Ezért nem kell konfirmálni sem, hisz az igazi konfirmáció úgyis az életfolytatásban látszik meg. De ugyanígy mondják azt is: minek imádkozni, ehelyett sokkal jobban tesszük, ha munkára vetjük kezünket s elvégzünk valamit. Minek templomba járni, úrvacsorázni, ezek csak külsőséges szokások, minek kell a hitről beszélni, hisz ezzel csak szaporítjuk a szót. Ilyen és hasonló kifogásokkal sokan kivonják magukat a hitvallásból, a gyülekezetből és távol maradnak az egyháztól. Sajnos, akik így beszélnek a legtöbbször hitetlenek, közömbösek, sőt ellenségesek Isten ügye iránt s ezekkel a szavakkal csak magukat akarják igazolni. Nem, testvéreim! Nem hiábavaló a hitvallás, az ima, a templomba-járás, az úrvacsorával való élés, a gyülekezethez való tartozás. Mert a konfirmáció már önmagában egy bizonyságtétel, ehhez bátorság kell, önmegtagadás, áldozathozatal. Már minden évben egyre több ifjú és család tagadja meg ezt. Igenis úgy van, hogy az igent Isten parancsaira, Jézus követésére szóval is ki kell mondani. Mert az, amit szájunkkal kimondunk, az táplálja és erősíti bensőnket, szívünket. Én hiszem, hogy ezt mi mindnyájan megtapasztaltuk. Ezért mi örülünk annak, hogy ez a 25 konfirmandus szájjal is vallást fog tenni és megígéri a Krisztus és egyháza iránti hűség gyakorlását. Mi örülni fogunk annak, hogy utána szülők, nagyszülők , keresztszülők és az egész ünneplő gyülekezet az úrvacsorában szintén ki fogja mondani: hiszem és vallom, ígérem és fogadom. Örülünk azoknak, akik helyükről felállnak és kijönnek ide az úrasztalához, hisz ez már önmagában egy szép hitvallás. Hisszük azt, hogy igaz az ige: aki vallást tesz Krisztusról az emberek előtt, arról Ő is vallást tesz majd mennyei Atyánk előtt.

            De! És ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni: vigyázzunk arra, hogy a hitvallásunk, bizonyságtételünk ne maradjon csak szájjal, szóval elmondott ígéret, hogy nehogy úgy legyen, ahogy erről a fiúról olvastuk, aki szépen megígérte az apjának, hogy elment, de végül is nem ment el. Nincs ennél szomorúbb mondat. Feltevődik a kérdés: miért? Vajon már eleve nem is gondolt arra, hogy elmenjen? Vajon képmutatás, szemfényvesztés volt az ígérete? Vagy el akart menni, de közbelépett könnyelműsége, lustasága, valamelyik barátja beszélte le? Nem tudjuk. De egyet tudunk, hogy ma is sok ilyen ember van, sajnos konfirmandus is, aki megígéri, hogy elmegy, de végül is nem megy el, aki szájával igent mond,de életével nemet. Lehet ez a fiú nem volt képmutató, nem volt szájhős, lehet hogy komolyan mondta ki, hogy elmegyek, de a tény az tény maradt, éspedig, hogy nem ment el. Ó testvéreim, ha ennek a templomnak a téglái beszélni tudnának, akkor hány embert vádolnának és azt mondanák neki: te igent mondtál a konfirmációkor, és nem mentél el munkálkodni, te kimondtad, hogy szereted férjed vagy feleséged, holtodig és holtáig hűséges maradsz hozzá,de nem tartottad meg. Kimondtad az úrasztalánál, hogy hiszem és vallom, ígérem és fogadom,de nem igyekeztél Isten dicsőségére élni, hanem szégyent hoztál nevére.

2.De szó van itt egy másik fiúról is, aki jóllehet először megtagadta az engedelmességet, azt mondta, hogy nem megy el, de később megbánta azt és elment. Először, amikor az apja kérte, büszkén, gőgösen, keményen azt mondta: nem megyek el. Valószínű, hogy ezzel nagy fájdalmat okozott apjának, s az is, hogy elveszített néhány értékes órát is, amit már soha többé nem tudott bepótolni. De egy idő után mégis meggondolta magát, több fordítás szerint megbánta, egyszer csak megszólalt a lelkiismerete, ránehezedett engedetlenségének terhe, meghozta a nagy döntést, hogy mégis csak engedelmeskedni fog apja parancsának, kérésének, s valószínű az is, hogy teljes erőbedobással, igyekezett az elmulasztott időt is bepótolni, s bizonyára nagyon becsületesen dolgozott. Az apja pedig szívesen megbocsátotta a kezdeti engedetlenséget és örült nagyon, hogy fia elment dolgozni az ő szőlőjébe. Igen ez a fiú számunkra példakép lesz. Mert megmutatja hogy mit jelent nem szájjal és szóval, hanem élettel és szívvel Istennek szolgálni. Persze kétségtelenül igaz az, hogy jó lett volna, ha azonnal igent mond, és azonnal elmegy. Megspórolhatta volna apja fájdalmát és a saját fájdalmát, múlasztását is. A legszebb az lett volna, ha azt válaszolta volna:elmegyek és el is ment. De különös az, hogy egyik fiú se tökéletes.Ilyen nincs se a példázatban, se az életben. Mert ki merné azt elmondani, hogy ő mindig igent mondott Isten minden szavára és mindig meg is cselekedte az Isten akaratát? Ha őszinték vagyunk, akkor itt most az úrasztalánál meg kell valljuk: ó, bizony sokszor voltam én is engedetlen Atyámmal szemben. Sokszor nem tettem meg, amit pedig megígértem és megfogadtam. De ha ezt valaki belátja és bánja, az már nagyon jó úton van. A mi Atyánk épp azt várja tőlünk, hogy mi ki tudjuk mondani egy másik fiúval együtt: vétkeztem az ég ellen és te ellened.

            Ha ez elhangzik ajkunkról, akkor azt mondja a mi Atyánk: én megbocsátom neked az engedetlenséget, az eltékozolt éveket, de most, még ma eredj el és munkálkodjál az én szőlőmben. Eddig igent mondtál a szájaddal és szavaddal, mostantól fogva mondj igent az életeddel s a szíveddel. Igen, menjünk el az Ő szőlőjébe és dolgozzunk. Ez a szőlőskert lehet az iskola, a család, a munkahely, kit-kit ahova helyezett Isten. De nem csak az iskola, család, munkahely a szőlőskert, ahol dolgozni, munkálkodni kell, a legfontosabb és talán legnehezebb szőlőskert a mi saját szívünk, a mi saját életünk. Ó, mennyi munka van ebben a kertben, mennyit kell kapálni, metszeni, öntözni, trágyázni, hogy a sok gyomot innen kiírtsuk és a mi életünk kertje a Lélek gyümölcseit teremhesse: a szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, szelídség, mértékletesség, józanság, hit, tisztaság jó gyümölcseit. De ez a szőlőskert a mi gyülekezetünk is lehet. Itt formál és alakít minket Isten. A ti szőlőskertetek, kedves ifjak az ifjúsági kör, ahol várnak már titeket azok a fiatalok, akik már eldöntötték, hogy igent mondanak és munkálkodnak. Mert itt mindnyájunk számára van munka és van áldás is.

            Elhangzott a kérés: eredj fiam, munkálkodj ma az én szőlőmben. Bárcsak tudná mondani e 25 ifjú, és velük együtt mi mind szóval és szájjal, szívvel és élettel: igen Atyám, én elmegyek!

                                                                                    Ámen.

Elhangzott 2013 március 24-én a Marosvásárhely-Alsóvárosi gyülekezetben