Igehirdetési sorozat Adventre III rész

Igehirdetési sorozat 2O19 advent nagyhetében

Jézus nevei III.

1 Nap. A Kegyelem Text. Tit.2,11-12

            Folytatjuk a két évvel ezelőtt elkezdett igehirdetési sorozatunkat a mi drága Megváltónk, az Úr Jézus neveiről. Kibontakozik ezen nevekben is az a csodálatos gazdagság, amit ő jelent a mi számunkra. Már a neveiben annyi áldás, gazdagság van.

            A kegyelem egy gazdag jelentésű szó. Olyasvalamit is jelent közeledés, lehajlás. Ebben az összefüggésban azt jelenti, hogy a hatalmas és örök Isten lehajol a magasságból és dicsőségből hozzánk a mélységbe és gyalázatba. Lejön a maga gazdagságával a mi szegénységünkbe. Ezzel megmutatja szeretetét, kedvességét irántunk. A kegyelem Isten folyamatos beavatkozása a mi életünkbe.

            Az Isten kegyelme nem elsőször Jézus Krisztus születésekor jelent meg ezen a földön. Már az Ószövetség idején, Krisztus születése előtt is jelen volt ebben a világban. A sok példa közül csak kettőt említsünk. A Kainra tett jel az emberiség őskorában már a kegyelem maga volt. E jel nélkül Kaint megölték volna  De később a honfoglalás idején élt Jerikóban egy nagyon bűnös, nyomorult asszony, akit Ráhábnak hívtak. Ő is különös kegyelemben részesült. A kegyelem jele nála egy vörös fonál volt. E jel nélkül meg kellett volna halnia. De a kegyelem nem csak ebben nyilvánult meg, hogy az élete megmaradt, hanem abban is, hogy bekerült a hithősök sorába, sőt Jézus ősanyja is lett. Mekkora kegyelem ez! Bekerül Jézus nemzetségi táblázatába.

            De ilyea a kegyelem a mi életünkben is. Milyen változást hoz az egyes embernek az életében. Gondoljuk csak meg, hogy mivé lettünk volna, ha nem ismerjük meg az Isten kegyelmét. Talán már nem is élnénk, mert a bűn, a káros szenvedélyek tönre tettek volna. Hány ember lett földi viszonylatban is híressé a kegyelem munkája által.

            De az Ószövetségben megjelent kegylem olyan, mint a hajnal pírja. Csak előrevtíti a Nap tündöklését. A kegyelem igazán Jézus Krisztus születése után, az ő váltságművében ragyog fel és tündöklik teljes fényességéban. Megjelent Isten üdvözítő kegyelme és e kegyelem szerteárad ebben a világban. Krisztus a kegyelemnek az a Napja, ami a bűnnek és a kárhozatnak a pusztító árját és hatalmát legyőzte. Ez egy nagy örömforrás a mi számunkra. Különben a „kegyelem” szó a görög nyelvben szoros kapcsolatban van az „ öröm” szóval. Ezért amikor Krisztus megszületik Betlehemben, az angyalok a mezők felett nagy örömöt hirdetnek.

            Ez egy örömteli meglepetés az emberiség számára. Amikor az apostol arról beszél, hogy megjelent az Isten üdvözítő, gyógyitó kegyelme, akkor egyértelmüen Jézus Krisztus születésére gondol. A kegyelem gyógyítja a test és a leélek bajait egyaránt. Jézus élete tele van olyan eseményekkel, hogy betegeket hoztak hozzá, vagy betegek borultak a lába elé, és ő meggyógyította őket. Keresztelő János kérdésre így válaszol Jézus:  a vakok látnak, a sánták járnak, a siketek hallanak, a poklosok megtisztulnak és a szegényeknej az evangélium hirdettetik. De Jézus nem csak a test bajait gyógyította meg, hanem a szív bajait is. A kegyelem gyógyszer a lélek sebeire, bajaira is.

            De kinek kell a kegyelem? Kié lesz az? Csak azoké, akiket a Szentlélek elvezetetett annak meglátása, hogy ők Isten előtt semmit sem tudnak felmutatni, semmire se tudnak hivatkozni, mert nekik semmi érdemük sincs. Az kapja a kegyelmet, aki a tékozló fiúval tudja mondani, vallani:atyám vétkeztem és nem vagyok méltó.

            Az üdvözítő kegyelem minden embernek megjelent, mert erre mindenkinek szüksége van. Szüksége vna az elzüllött embernek, éppúgy mint a miniszternek vagy államfőnek. Itt nincs kivétal. Amikor Jézus Krisztus a kereszten életét értünk adta, a kegyelem különös erővel tört be ebbe a világba, és erői a kárhozatig jutottak. A kegyelem alászállt a poklokra és még a börtönben levő emberekhez is eljutott. Vannak olyan írásmagyarázók, akik arra gondolnak, hogy ezek a lelkek főleg azok voltak, akik Nóé előtt éltek, akik olyan gonoszok voltak hogy Isten elhatározta, hogy megsemmisíti őket az özönvíz által. Bárcsak közülük is sokan megragadták volna ezt a nagy lehetőséget.

            A kegyelemnek az a legnagyobb ajándéka, hogy el lehet fogadni, meg lehet ragadni. Nincs olyan ember, aki ezt a kegyelmet ne tudná megragadni, még az sem, aki bűnnek legszörnyűbb útjain jár. Ne mondjunk le senkiről, ne gondoljuk azt senkiről, hogy rajta már a kegyelem sem segíthet. Sőt hirdessük, tegyünk minden embernek bizonyságot erről a kegyelemről. Mondjuk el azt is, hogy mit végzett el ez a kegyelem a mi életünkben, hogy milyen óriási változás állt be nálunk, amikor Isten kegyelme belépet az életünkbe. Mondjuk el mindenkinek, hogy a kegylmet nem lehet megvásárolni, nem lehet kiárdemelni, de ajándékként el lehet fogadni, be lehet fogani szívünkbe.

            A kegyelem azonban nem egy játékszer, nagyon komolyan kell venni. A kegyelem tanítani akar minke, fegyelmez is minket. A kegyelemről nem azt olvassuk, hogy simogat, becézget, hízeleg nekünk, csókolgat minket, hanem azt , hogy tanít. A kegyelem küldetése, hogy egy komoly ikolába helyezzen minet és ott formálja az életünket, Krisztus képüöére és hasonlatoságára formál minket.

            A kegyelem sok eszközt használ fe nevelésünk érdekébenés ezek nem kellemesek. Szenvedés, szomorúság, nehéz próbák jöhetnek. De ezek olyanok, mint a metszőolló a kertész kezében. Levágja rólunk a vadhajtásokat Ner fussunk hát el a kegyelem iskolájából, járjuk ki szép sorjában az osztályokat. A kegyelem akkor is ott, amikor úgy tűnik, hogy eltűvozott az életünkből. De ezt majd csak az utunk végén fogjuk meglátni, hogy miért vezetett az Úr minket nehéz úton, miért kellett kemyény próbákat kiállni, miért volt kereszthordozás az éeletünk.

            A kegyelem visz bennünket a mi végső célunk, végső rendeltetsünk, az örök élet, az üdvösség felé. Akkor majd mindent meglátunk és megértünk Akkor megoldódnak életünk rejtélyei, s akkor végtelenül hálásak leszünk azért, hogy Iten kegyelme megjelent nekünk és elvégezte bennünk a maga munkáját.

2 Nap. A Kegyelem Királyi Széke Róm.3,25, Zsid.4,16

            Tudjuk, hogy az Ószövetségben a frígyládának volt egy aranyból készült fedele, ami épp olyan hosszú és széles volt, mint maga a frígyláda. Erre az aranylapra, erre a ferdélre két kérubot állítottak, amik kitárt szárnyakkal borultak a frígyláda fölé. Ezek a kérubok és természetesen az egész frígyláda az Isten kegyelmes és szeretetteljes jelenláték ábrázolták ki az Ószövetség népe számára. A frígyláda az Ószövetségben az a hely volt, ahol az Isten kegyelmes jelenléte úymond tapintható, kézzelfogható látható valóság volt az Isten népe számára.

            Évente egyetlen alkalommal, a Nagy Engesztelés napján a főpap a levágott áldozati állat vérétráhintette erre alapra, fedélre. Nos, amit ez a láda és annak fedele kiábrázolt, a kérubok is  Jézus Krisztusban lett beteljesedett  valósággá a mi számunkra. A bűnös ember közeledhet Isten trónusához. Krisztus lett az engesztelése eszköze Isten és ember között.

            Az ember megigazítása elválaszthatatlan Krisztus áldozatától és vérétől. Miért van ez így? Miért nem tudott Isten nekünk „csak úgy” megbocsátani? Miért nem tudta azt mondani: ti vétkeztetek, de ez nem is olyan nagy baj, ne aggódjatok, kicsiség az egész! Nem, ezt így nem lehetett elitézni. Ahogy azt sem lehet „csak úgy „ elintézni, ha egy gyermek a lebdával kirúgja az iskola ablakát. Az igazgató nem azt mondja: ó, nem történt semmi, csekélység az egész. El kell jöjjön a szülő, bele kell nyúljon a pénztárcájába és ki kell fizesse a kitörött ablak árát.

            A Káté nem véletlenül foglalkozik olyan részletesen ezzel a kérdéssel, hogy miképpen kellett a bűn adósságát lefizetni? Azért kellett a Jézus vére, azért kellett megtörténjen a za a véres esemény, mert Isten egy igazságos Isten is, akinek igazsága megkövetele, hogy az ő szent Felsége ellen elkövetett bűnt méltó bűntetés sújtsa, fogalmaz a Káté. Ezt ábrázolta ki az Ószövetség bonyolult áldozati rendszere, ahol is meg volt pontosan szabva, hogy minden bűnre milyen és mekkora áldozatot kellett bemutatni, illetve, hogy milyen állatot kellett bemutatni. Amikor valaki vétkezett, el kellett jöjjön az állatával, végig kellett nézze az állat kínját, hogy lássa azt, hogy az ő bűne nem egy csekélysé, hanem azt igen is el kell a törvény előírása szerint rendezni.

            Vérontás nélkül nincs bűnbocsánat mondja a Zsidókhoz írt levél. Miért kellett a vérontás? Azért. ,ert a bibliai gondolkodás szerint a vér az élet hordozója. Az élet a vérben van és ebben orvosolag is nagy igazság van, hisz ha valaki nagy vérveszteséget szenved, akkor abba bele is hal.

            Jézus egyetlen személyben jeleníti meg mindazt, amit az Ószövetség bonyolult áldozati rendszere bemutat: ő az áldozat, ő a főpap és ő az ngesztelsé helye, a frígyláda is.Az Ószövetségben a frígyláda a mindennapi ember számára tulajdonképpen láthatatlan volt. Csak a főpap láthatta és ő is csak évente egyetlen alkalommal.

            De ez Jézus Krisztus halála által teljességgel megváltozott, hisz Jézus Krisztus áldozata a golgotai kereszten nyilvános volt, mindenki szeme láttára történt .Ezért ez most a mi számunkra azt jelenti hogy hit által mindenki oda járulhat a kegyelem királyi sékéhez. Ez az áldozat nem csak emberiség egy bizonyos részéért, nem csak egy népért, hanem mindenkiért kivétel nélül bemutattatott, s ezért mindenkire érvényes.

            Ezt ábrázolta ki a kárpit kettészakadása is, ami felülről lefelé kettészakadt. Most a mi számunkra maga Jézus Krisztus a kegyelem királyi széke. Benne és rajtaIsten végrehajtotta azt a rettenetes ítéletetet, amit rajtunk kellett volna bűneink miatt végrehajtson.Így az igazságos Isten a mi számunkra kegyelmes Istenné vált. Jézus Krisztus áldozatában megtörténik a bűn megbűntetése, de ugyanakkor a bűnös felmentése is. Ezért nekünk már nem kell félnünk hozzá közeledni, hisz mi tőle és nála kegyelmet és üdvöséget kapunk. A Krisztus keresztje Istn részéról a bűnös ember igazzá nyilvánítása.

            De hogyan lehet mindez a miénk? Egyedül hit által. Úgy, ahogy azt a reformátoraink csodálatos világossággal és egyszerűséggel tanították. Ez az igehirdetés által minden ember tudomására jut. Az igehirdetésnek ez a fő célja, hogy ezt a hallgatók tudomására hozza.Pál azt mondja, hogy ő ezt olyan szemléletesen és meggyőző erővel tudta a galaták gyülekezeteiben megtenni, mintha Krisztus az ő szemük előtt feszíttetettt volna meg.

            Amikor itt a Zsidókhoz írt levél a kegyelem királyi székéről beszél, akkor itt tulajdonképpen a király azon székéről van szó, amiben ő az ítéleteket kimondta. De ezen a trónon most Isten Krisztusért kegyelmes ítéletet hirdet.. Nyilvánvaló, hogy ehhez a trónhoz csak hálával és alázattal lehet közeledni, de ugyankkor nem is bizonytalansággal. Mi a legnagyobb bizalommal, reménységgel, szent bátorsággal jöhetünk ide, mert a trónon ülő szeretettel fogad minket.

            Ez a közeledés mindenek előttimádság által történik, imádságban lépünk a trón elé, hogy alkalmas időben segítséget nyerjünk. Bármennyire is tudjuk, hogy mi bűnösök kárhozatra méltók vagyunk, de azt is tudhatjuk, hogy ha bűnbűnattal és alázattal jövünk, akkor ő kegylmesen tekint ráűnk. Mi nem a magunk nevében, nem a magunk érdemében, hanem a Jézus nevében, az ő érdemében bízva közeledünk e trónhoz. Amikor onnan kegyelmesen ránk tekint, ez minket boldoggá és hálássá tesz. És itt mindent letehetünk, ide mindent hozhatunk: bűneinket, gondjainkat, örömünket, félelmeinket, hálánkt, dicsőítésünket. Hisszük, hogy a trón elől soha nem megyünk el üre skézzel. Lehet, hogy elégíti ki minden kérésünket, de megadja azt, ami javunkat és üdvösségünket szolgálja. Jöjjetek hát, járuljunk bizalommal a kegyelem királyi szákéhez.

3 Nap. A Pásztor Text. Ján.1O,12-16

            Az egyik legismertebb és leggyakrabban használt neve Jézusnak: pásztor. Mindnyájan szinte kívülről tudjuk és szeretjük a 23-ik zsoltárt, ami már sokaknak jelentett bíztatást és bátarítást háromezer év alatt.

            Nos, amikor mi ezt a kifejezést halljuk, hogy Jézus a jó pásztor, akkor ezt nem úgy kell elképzelnünk, ahogy azt gyakran képeken kiábrázolva látjuk. Hiszen ott egy nagyon idilli, romantikus képpel találkozunk. Mert itt az igében azt olvassuk, hogy a jó pásztor életét adja a juhokért.  Tudjuk azt, hogy a pásztorok élete az ókori Keleten nem volt olyan könnyű, mint ahogy azt a legtöbben elképzeljük, ahogy azt a népdal is megénekli.

A juhásznak jól van dolga,

Egyik dombról a másikra,

Terelgeti nyáját, fújja furulyáját,

Bú nélkül éli világát.

Nem volt ez, főleg a régi bibliai időkben nehézségek nélküli élet. Gondoljunk csak a Biblia nagy embereire, akik mind juhász-emberek voltak: Ábrahám, Izsák, Jákób, Mózes és Dávid. Jákób azt mondta az ő munkájáról:” Úgy voltam, hogy nappal hőség emésztett és az éjjel hideg, az álom pedig messza maradt a szemeimtől”. (1Móz.31,4O) Dávid is elmondja, hogy amikor apja juhait legeltte, eljött a medve és az oroszlán, hogy elragadozza a juhokat, de ő az úr erejével megölte azokat. (’1Sám.17,34-37)

            A pásztor hivatása egy nagy, nehéz, veszélyes és felelősségteljes hivatás volt. Mivel általában ezt a hivatást a juhok gazdáinak a gyermekei végeztékl, nagy felelősség és hűség jellemezte őke, hisz az egész család jóléte és megélhetése függött ettől. Megtörtént az, hogy a pásztorok életüket adták a nyájért Vagy vadállatok vagy pedig az ellenség támadásainak estek aldozatul. Hisz mindent meg kellett tenni a nyáj védelme érdekében, hisz egy egész család sorsa forgott kockán. Ha béres őrizta a nyájat, az már nem harcolt ennyire a nyájért. Az elfutott, amikor a farkas közeledett, ahogy azt Jézus a példázatban el is mondja. Jézus határozottal elhatárolódik a béres-magatartástól, hisz ő pásztor és nem béres..

            A pásztor életének egyik legnehezebb feladata, amikor a nyájból egy vagy több egyed elvész. Bizonyos körülmények között elkóborol. Vagy épp egy szakadékba esik vagy egy tövisbokorba akad bele. Az elveszett juhot ilyen esetben meg kell keresni, ki kell szabadítani. Sokszor a pásztor az életét is kockáztatja a juh megmentéséért. Gondoljunk csak egy mély szakadékba való leereszkedésre. Nem véletlen, hogy Jézus golgotai áldozata a pásztor képe lesz, aki juhai megmentése, megváltása érdekében a saját életét áldozta fel.

            A pásztor egyik nagyszerű tulajdonsága, hogy bár több száz juha van, mégis mindegyik juhát skülön-külön ismeri és számon tartja Amikor gyermek voltam Magyarókerekén, a bárányok elváűlasztásáig, levágásáig a nyáj minden reggel kiment és minden este hazajött. Számomra gyermekként nagy élmény volt látni, hogy a pásztorok úgy ismerték a juhokat, hogy minden kapu előtt megállva ki tudták választani ki tudták választani az épp ott lakó gazda jukait és bárányait. Számomra mind egyformák voltak, de a pásztor egyen-egyenként ismerte őket. Ezért a juh és pásztor között egy személyes viszony van, és itt már nyilván a jó pásztorra gondolhatunk, aki mindegyik tanítványát személyesen hívja el: Nátánaelt, Fülöpöt, Pétert,Márai Magdolnát,Zákeust, Pált , Szent Ágostont és minden egyes tanítványát, köztük minket is. Persze az elhívás megvalósulása minden ember életében más és más, de az eredméyn mindig ugyanaz. A jó pásztor megkeres, megszólít, ajuh pedig válaszol a hívásra és boldogan vallja: az r az én pásztorom. Abban pillanatban, amikor a pásztor megszólít, minden juh személyiségg válik. A mi számunkra óriási kiváltság és öröm, hogy az tulajdona, az ő juha lehetünk. Az érdem nem a miénk, mert mi csak annyit tudtunk tenni, hogy eltévelyedtünk.

            Jézus azt a szeretetet, amit az Atyától kapott, most átadja juhainak. Teszi ezt annak ellenére, hogy jól ismer minket. Nem csak a múltunkat s azokat a bűneinket ismeri, amiket ő megbocsátott, hanem azokat a nyomorúságokat, gyengeségeket is ismeri, amik még mindig bennünk vannak s amiket ő mi9nd ki akar tisztítani az életünkből. Nem szűmik meg rajtunk dolgozni, nagy türelemmel van irántunk. Minden eszközt felhasznál, a vesszőt és a botot is, sőt még a halál árnéykának völgyét is, hogy minket eljuttason a célba. Ha elkóborolunk, neki vannak kutyái is, hogy azok minket visszatérítsenek a nyájhoz. Tud küldeni egy próbát, egy betegséget, egy hívő testvért. Nincs olan mélysg, amiben nem tudna segíteni rajtunk, hisz hozzánk hasonlóan minnekben megkísértetett.         Micsoda kiváltság, hogy ez a pásztoraz ő éltető igéjének legelőjén legeltet minket. Itt minden testi és lelki szükségünkről gondoskodik. Itt szerethetjük őt és ő is szerete minet. Itt naponta együtt lehetünk vele, az ő áldott jelenlétét élvezhetjük Nahyon jó azok seregéhez, akik ennek a pásztornak a nyájához tartoznak.

            Akkor ezt az Úrkétezer évvel ezelőtt egy kis seregnek mondta, de ez a sereg mára már megszámlálhatatlan sereg lett. Jó ebben ott lenni. Ebben ott vanak azok is, akik már nem élnek de egy drága örökséget hagytak ránk, az életk, az írásaik, cselekedeteik által.. De ott vannak azok is, akik most élnek, akik nekünk mind testvéreink, ismerősök és ismeretlenek egyaránt. Legynk nagyon hálásak a pásztorért és a nyájért egyaránt.

4 Nap. A Főpap Text.2Móz.28, Zsid.14-15

            Az ószövetségi vallási élet egyik legfontosabb szerelője a főpap volt. A feladtai köz tartozott az áldozat bemutatása, a népért való könyörgés, és olyan ügyes-bajos dolgoknak a rnbehozása, amikkel az embrek hozzá jöttek. Az ő feladata volt Isten képviselni a nép előt és a népet képviselni Istn előtt.A ruháját öt különböző színű fonalból varrtak, amiben a kék, piris és fehér színek domináltak. A mellén hordozott egy kötényszerű anyagot, amiben tizenkét kövecskén ott volt Izrael tizenkét törzsének a neve. Ez azt jelképezte, hpgy a főpap kellett hordozza az egész népet, hogy azok sorsát szívén hordozza és ő szüntelen megemlékezzen róluk. A homlokán egy írást hordozott, amin ez állt: szentség az Úrnak!

            A főpap tulajdonképpen az egész kozmoszt, az egész mberiéget képviselte, feladata az egész világért való közbenjárás volt. A ruhájának és az általa bemutatott áldozatnak az egész zimbolikája arra utalt, hogy ennek kozmikus jelentősége volt. Ez már előre, a jövendőbe mutatott.    

            A főpap szolgálatának megvolt a csúcspontaja és ez a Nagy Engesztelés napja volt. Évente egyszer bemehetett a Szentek Szenjébe az áldozati állat vérével, és azt a frígyláda tetejre hintve engesztelést szerzett a nép bűneiért. Ilyenkor nem a színs és díszes öltözetét használta, hanem egy egyszerű, fehér, lenből készült öltözetet.

            Amikor most Jézus Kriszturól, mint Főppról beszélünk, akkor először is el kell mondanunk, hogy benne az ózövetségi főpapi tiszt minden jellemző vonása tökéletesen beteljesedett.. A Zsidókhoz írt levél szerzője nagyon finoman és pontosan lírja azt i hogy mi volt a különbség kettőjük között. Ez a levél Jézust a Nagy Főpapnak nevezi. Nagy Főpapunk van, jelenti ki újjongva. Ő azért nagy, mert ő nem csak ember, hanem ugyanakkor Isten is. Ez különbözteti őt meg mindazoktól a főpapoktól, akik ezt a tisztet előtte betöltötték. Az is különbség közöttük, hogy az edigi főúpapok maguk is bűnös emberek voltak, akik a saját bűneilért is be kellett mutassák az áldozatot, tehát ők is megváltásra szorülő emberek voltak, éppúgy mint a nép, akikért az áldozatot bemutatták.

            Jézus főpapsága azért egészen más, mert neki a saját bűnéért nem kellett áldozatot bemutatnia, mert ő bűntelen volt. A másik nagy különbség az volt hogy az eddigi főpapok az állatok vérét ontottákki, Jézus pedig a maga vérét engedte kiönteni érettünk.

            A mi Főpapunk abban is különbözik az elődjeitől, hogy ő igen irgalmas és kegylmes, Annás és Kajafás példája is mutatja, hogy a földön élt főpapok milyen kegyetlenek és irgalmatlanok tudtak lenni. Ezeknek kőszivük volt, ezt jól látjuk a Jézus perében is. A pogány helytartómnak megesik a szíve a szenvedő Jézuson, kivezeti t a nép elé és azt mondja:Íme az ember. De a főpap szíve végig kemény marad és követeli Jézus keresztrfeszítését.

            De Jézus, mintFőappa azért is sokkal több, mint az lődei, mert a ő a bvégzett munka után mennybe ment és az ő áldott munkáját ott is folytaja. Amit a földön elkezdett, ott is szüntelenül dolgozik érettük. Ő együtt tud érezni velünk a fölön, mert ő itt voltvelünk, ismerte a mi földi életünk minden méylégét és magasságát. Tudja, hogy mit jelent a etegg, a gyengség, a fradtság a szomjúág és éhség. Persze a bűnben nem kíséretetettt me, vagyis jézusnak példáúl nem voltak parázna gondolatai, gyilkos indulatai, de a Sátán t is támadta, hol ordító orsozlánként, hol pedig világosság angyalának öltözve. Jézus nem olyan bűnökben bukhatott volna el, amilyenekben mi elbukunk, hanem abban, hogy visszahőköl a szenvdéstől, nem vállaja értünk a kereszthalált.De ez mégis óriási segítséget nekünk a kísértések idején, hogy Jézus meg tud érteni minket minden mi kísértésünkben.

            De ő nem csak megért minkt a mi kísértéseinkben, hanem erőt és segítséget is ad, hogy a kísértések felett diadalmkodni tudjunk. Mert az nagy erőt jelent a mi számunkra, hogy tudhatjuk, hogy ő onnan felülrl belénk az ő tagjaiba mennyei ajándékot ársuzat ahogy azt aKáté fogalmazza. Azért is nagy az ő főpapsága, mert ő egy örökkévaló Főpap.Az ószövetségi főpap évenete egyszer bement a Szentek Szntjébe, de onna rövid idő után el kellett távozzon. Az év többi napján az zárva maradt számára. De ez az út a Szentek Szentjébe Jézus halálával minden ember számára és minden időben szabadáá lett. Miután a Jézus vére kiömlött, a kárpit örökre ketté hasadt. Emehetett a mennyei Szentélybe és örökre ott is maradt. Egyszer bement, hogy adig ott maradjon, amíg dicsőségben el nem jön ítélni élőket és holtakat.

            Ezért  földi főpapra már nincs szükség és papsára sem, úgy ahogy azt az Ószövetség előírta. De mi is mind papok vagyunk olyan rtelemben, ahogy a Káté tanítja: magunkat Istennek élő hálaáldozatul adjuk, egész életünket neki szenteljük.

            És az a mi nagy reménységünk, hogy miután minket is feltmszt, mi is bemehetünk a Szentek Sentjébe, a mennybe és örökre ott maradhatunk ővele.

5. Nap Immánuel Text. Mt.1,23

            Adventkor arra emlékezünk, hogy több mint kétezer évvel ezelőtt Krisztus bejött ebbe a világba, ezzel elközelített hozzánk az Isten országa. De aezt már évszázadokkal azelőtt megjövendőlték a próféták, közöttük Ésaiás is. Ő a Messiást Immánuelnek nevezi. Ezt a jelet a próféta Akház királynak adta, mint egy különleges jelet. Tudjuk, hogy az Immánuel név jelentése: velünk az Isten! És kétségtelen, hogy Jézus Krisztusban Isten a legegyértelműbben nyílvánitotta ki, hogy ő velünk akar lennei, hogy be akar fogadni minket.

            Amikor Jézus megszületik a júdeai Betlehemben, ez nem egy monda, sem nem egy legenda, hanem egy olyan valóság, ami a feje tetejére állította ezt a világot. Nem véletlen, hogy ez a Gyermek a sok más neve mellé az Immánuel nevet is megkapja. Azt jelenti, hogy a titokzatos, a mi számunkra felfoghatatlan. Isten kilép az ő titokzatosságából, felfoghatatlanságából. Napnál is világosabban kijelenti: én veletek akarok lenni, keresem a veletek való közösséget, azért jöttem, hogy érezzétek: én veletetk és értetek vagyok. Pál ezt a Római levélben írja : ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk! Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent nekünk? Ezt az Immánuelt senki sem nélkülözheti, mert másképp nem tudnánk Istennel rendbe jönni. Ha ő nem nyitotta volna meg előttünk az atyai ház ajtaját, akkor közülünk oda senki be nem léphetne. Mi ilyen ajtót se kitalálni, se megalkotni, de még kinyitni sem tudunk. Egy ilyen nyitott ajtót csak ajándékba kaphatunk.

            Mert Immánuel tágra nyitja előttünk az Istenhez, az üdvösséghez vezető ajtót.Isten velünk van. Egyszülött Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta. A jászol és a kereszt együtt azt hirdeti nekünk, Hogy Isten azért adta oda értünk at ő Fiát, hogy minket mindazzal megajándékozzon, amire nekünk életünkben és halálunkban szükségünk van: bocsánat, békesség és üdvösség. Ez bizonyosan a miénk lehet és mi is el vagyunk így rejtve őbenne. Ez elveszi minden mi félelmünket. Ha Isten velünk van, akkor ez azt jelenti, hogy egy olyan mély lelki békesség töltheti be a szívünket, ami minden értelmet felül halad. Már a zsoltáros is így vall erről.: elől és hátul körülzártál engem, fölöttem tartod kezedet.(Zsolt.139,5)  A mi Immánuelünk felülemeltetett minden hatalmasságon, betölti a mennyet és a földet egyaránt és ez azt jelenti, hogy ő mindeneket betölt és mindenek felett uralkodik. Ez az Immánuel, amikor elbúcsúzott a tanítványaitól s egyben tőlünk is, azt ígérte: veletek maradok minden napon a világ végezetéig. Ő velünk van, értünk van és bennünk van. Kell-e ennél nagyobb vigasztalás a mi számunkra.

            Velünk van a hétköznapokban, amikor orcánk verítékével esszük kenyerünket, de velünk van az ünnepnapokon is , amikor megnyugszunk fáradozásunktól. Velünk van az öröm napjaiban, amikor a szívünk tele van újjongással, de velünk van a mélységban, a nagy szomorúságok idején is. Az ő jelenléte megkönnyíti és megszenteli a mi életünket. Az ő jelenléte egy olyan boldog megtapasztalás, amit alig lehet szavakkal kifejezni. Úhy éljük át az ő jelenlétét, mint egy legjobb barátét, akit minden pillanatban megsólíthatunk, akinek minden helyzetben kérhetjük a segítségét.

            Az Isten gyermekei számára Jézus Krisztus jelenléte nem egy illuzió, nem egy álom, nem egy délibáb, hanem a mindennapok legnagyszerűbb valósága. Lehetünk a konyhában, a kertben, az irodában, vonaton, buszon, repülőn, kórházban, mi mindig megtapasztaljuk az ő áldott jelenlétét.

            A Jézus jelenlétének van egy kiigazító, bűntől megőrző, visszariasztó szerepe is. Ha tudjuk, hogy ő jelen van, azt is tudjuk, mennyire fájna neki, mennyire megbántanánk őt egy szeretetlen szóval, tistátalan tekintettel, gyűlölködő indulattal. Ez egy szent félelmet is jelent, amit Kálvin üdvösséges rettegeésnek nevez.

            Az, hogy ő jelen van, számunkra azt jelenti, hogy imádságban minden pillanatban hozzá fordulhatunk, könthetjük előtte szívünket, megvallhatjuk azokat a bűnöket is, amiket talán egyetlen embernek sem mernénk vagy akarnánk megvallani. Nem kell attól félnünk, hogyő minket megvetne vagy lenézne.

            Immánuel ez azt jelenti, hogy velünk av na kkaor is, amikor a legnagyobb söttétségben járunk: Gondolhatu8nk itt Péterre, akit börtönbe vetettek, meg van bilincselve és ott fekszik két katona között. Tudja azt, hogy másnap minden valószínűség szerint ki fogjáűk végezni. Mégis milyen mélyen és nyuogodtan alszik. Hisz az nagyalnak jól oldalba kell böknie, hogy felébredjen. Mi azt mondjuk: Péternek vasból voltak az idegei. De ez nem így van. Önmagában ős is csak olyan ember volt, mint közülünk bárki más. De mégis azért tudott olyan nyugodtan aludni, mert tudta, hogy az Úr ott a börönben is vele van.

            És itt mi is végig gondolhatjuk életünk legnehezebb és legfélelmetesebb pillanatait, hogy milyen áldott megtapasztalás volt az Úr jelenléte. És végül az a mi nagy reménységünk, hogy velünk lesz majd halálunk napján és óráján is, amikor mindenki kezét el kell engednünk, még azokét is, akik a legközelebb állnak hozzánk, de Jézus ott is velünk lesz és az ő láthatatlan keze átvezet majd  minket a halálon át az életbe.

6 Nap Királyok Királya Text.1 Tim.6,15 , Jel.17,14

            A Jézus királyságát az egész Szentírás hirdeti az első lapjától az utolsóig.Nem egyszer olvassuk, hogy ő a Királyok Királya vagy ahogy más helyen a Jelenések könyve mondja: a föld királyainak Fejedelme.

            A királyoknak e földön óriási hatalmuk van. A királyok hatalmas alattvalói sereggel, hadsereggel rendelkeznek és óriási dolgokat tudnak végrehajtani. Gondolhatunk itt az egyiptomi királyokra, akiekt fáraóknaj neveztek, vagy Babilon királyára Nabukodonozorra. A királyoktól rettegtek alattvalóik, hisz kényük-kedvük szerint cselekedtek, sokszor teljességgel kiszámíthatatlanok voltak.

            De Jézus hatalma még sokkal nagyobb, mint a földi királyoké. Ezek után gondoljuk meg, hogy miként érkezett születésekor ebbe a világba? Megüresítette magát, mondja Pál apostol a Filippi levélben. Nem volt sem korona a fején, sem jogar vagy kard a kezében. Nem vette körül alattvalók serege, de még angyali seregek sem voltak jászla mellett, azok a mezőn hirdették születését. Ő szelíden, alázatosan, egyszerűen, minden feltűnés nélkül jött és így élte le egész földi életét. Jeruzsálembe se büszke paipán vonult be, ahogyan a királyok szoktak, hanem egy szamárcsikón, ami akkor akkor is egy megvetett, lenézett állat volt.

            Emberi értelemmel nem lehet felfogni, hogy egy ilyen ember, aki így született, így élt, király lehessen. Ezt csak a hit szeme tudja meglátni. A hit e szegeényes megjelenés mögött is látja a királyi dicsőséget. Íme, jön királyod, hirdette a próféta. De ezt csak a hit szemével lehettt meglátni.

            Tudjuk azt, hogy Izrael népe számára nagy problémát jelentett, hogy ő nem politikai király volt. Nem oldotta meg a szociális kérdéseket. Amikor az ötezrek megvendégelése után az emberek királlyá akarták tenni, visszavonult. Ő nem akart földi király lenni, mert ő sokkal többet akart adni, mint amennyit a földi királyok adhattak. Az ő királyságaának a programját János apostol így fogalmazta meg: azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa. De ahhoz, hogy az ördög munkáit le tudja rontani, ahhoz hogy hatalmát, amellyel az embert a Sátán karmai között tartotta, meg tudja törni, ahhoz arra volt szükség, hogy az ember Isten ellen elkövetett bűneiért engesztelést szerezzen. Hisz a bűn űltal, mi mind a Sátán hatlamában vagyunk. A Sátán azt mondja nekünk: mivel vétkeztél, ezért az enyém vagy!. Én a fogságomban tartalak. A Jel.12,1O-ben a Sátán mint vádló lép színre, aki éjjel és nappal vádolja az Isten választottait. De ők, a választottak legyőzik a Sátánt a Bárány vére által.

            Ahhoz, hogy ez lehetséges legyen, egy különös dolog kell történjen. A királyból bárány kell legyen. Ezért a Jel.17,14 szerint a  Bárány a Királyok Királya és Uraknak Ura. A Bárányt a mészárszékra viszik, ahol a szát nem nyitja meg. Jézus aranykorona helyett a töviskoronát hordozza.

            A világi királyoknál úgy van, hogy az alattvalók egy szorult, veszélyes helyzetben életük árán is meg kell védelmezzék a királyt, életüket kell adják a királyért, De itt épp fordítva történik, a király adja életét az alattvalókért, vagyis értünk. A kereszten Jézu egys ilyen királyi tettet hajtott végre és a szenvedésre való készség fegyverével vívta ki a győzelmet. A győzelmet pedig megbizonyította, megpecsételte a feltámadása által. Az üres sír győzelmesen hirdeti: a feltámadott Úr a hatalmas Király. De a királyi dicsőség még fokozódik a mennybemenetel által, amit Jézus trónfoglalásának is szoktunk nevezni. Ehhez ő egy csodálatos ígéretet is fűzött: ha felemeltetem, mindenekt magamhoz vonzok. (Ján.12,32)

            A Szentlélek kitöltése pedig a mennyei Király ajándéka földi népe számára. Aqnnak segítségével az ő népe diadalmaskodhat a bűn, halál, pokol és kárhozat felett. A régi görög egyház a 24-ik zsoltárt úgy értelmezte, mint a mennybemnt Jézus dicső bevonulása és győzelme a halottak birodalmába illetve felette. Az úgynevezett „Nikodémus evangélium” , egy apokrif irta ezt így írja le: a pokolban, a halottak birodalmában mintegy mennydörgésként hangzik fel: ti kapuk, emeljétek fel fejeteteket és emelkedjetek fel, ti örökkévaló ajtók, hadd menjen be a dicsőség Királya. A halottak birodalmának fejedelme kérdezi: ki a dicsőség Királya? Mire hangzik a válasz: a Seregek Ura, ő a dicsőség Királya, az erős és hatalmas Úr, hatalmasan hadakozó Úr.

            Eközben megjelenik Jézus, megvilágítja a halottak birodalmának sötétségét, széttöri a bilincseket, a halált lábával megtapodja és a szenteket átvezeti a paradicsomba. Ezek persze titokzatos dolgok, a Biblia is csak utal erre, de az Apotoli Hitvallásban is bnne van, hogy Jézus alászállt a polkolka.

            A lényeg, és a számunkra nagyon fontos az, hogy Jézus, mint Királyok Királya, aki kész vlt előbb báránnyá lenni, végül is diadalmaskodni fog minden ellenséges hatalom felett. Az utolsó ellenség, akit meg fog semmisíteni, az a halál. De a mi mostani életünk zámáta nagyon fontos, hogy mi a Győztes oldalán harcolunk a bűn és a Sátán ellen. A keresztyéneket épp arról lehet felismerni ebben a világban, hogy ők nem a bűn és Sátán oldalán harcolnak, hanem ott vannak Jézus Krisztusnak, mint dicső Királynak a seregében. És szabad lelkiismerettel harcolnak minden bűn ellen. Az ó-ember, abűn, a Sátán őket is szüntelenül ostromolja, de már nem vehet daidalmat az életük felett. Ők már nem szolgái a bűnnek, hanem szabad és megváltott alattvalói a Királyok Királyának. A kérdés csak az, hogy te kedves testvérem, már ott vagy-e ebben a seregben? Ha még nem lennél, akkor jöjj ma, szükség van rád. Nem fogod megbánni, mert a győzelem ezé a Királyé. Légy az ő alattvalója!.

(Ezen

           

           

Preek in Achterberg op 1O nov.2O19

Preek in Achterberg op 1O November 2O19

Text 2Petrus 1,1O

Ik heb een text voorgelezen, die als niet in de Bijbel stond, we zouden zeggen, dat deze van een remontsrantse schrijver stamt, en in tegenstelling met de Bijbel is. Maar deze text is niet van een remontstrantse schrijver, maar van een discipel van Jezus, de beroemdste discipel van Jezus, Petrus, in zijn twede brief. Deze text kunnen we erg moeilijk in onze teologische denken en sisteem te plaatsen.Want we  hebben gehoord, dat we moeten ons beijveren om onze roepeing en uitverkiezing vast te maken. Als zou dit betekenen, dat onze roeping en uitverkiezing zou van ons afhankelijk zijn, zou an ons liggen, als zouden wij dit moeten ratificeren, net als alle afspraken.  Leert de Bijblel niet duidelijk de tegenoverstelde, dat onze roeping is niet afhankelijk van het menselijke wil, van de menselijke ijver en prestatie? Want iedereen van ons weet de text uit hoofd Zo hangt het dan niet af van hem die wil, ook niet van hem die hardloopt, maar van God Die Zich ontfermt.
            Er is interressant te zien, dat sommige bijbelvartalingen proberen dit te verzachten. De ene zegt: probeert de roepeing en uitverkiezing tot een voortdurende ervaring te maken. In een beroemde Hongaarse vertaling staat: probeert de bewustzijn van uw roeping en verkiezing vast te maken. Maar dit is blijkbaar een tegenstelling in de Bijbel, en dit moeten we zo laten, want hier is een geheim die we kunnen niet verklaren. Dit is net als  Fil.2,12-13 Werk aan uw eigen zaligheid met vrees en beven ,want het is God, Die in u werkt zowel het willen als het werken, naar Zijn welbehagen.

Onze  text in ieder geval onderstreept iets , wat ook de meest strenge predestinatieleer , niet vergeten mag, namelijk, dat Gods roeping en uitverkiezing eist onze beslissing, onze antwoord, onze gehoorzaamheid en onze wil. In de oertext vinden we alle twee woorden ekloge en kleszisz, dus de uitverkiezende wil van God en zijn roep naar ons toe. Dus de roeping en uitverkiezing is een aanspreken van God, en we moeten erop een antwoord geven. God behandelt ons niet els poppetjes, als automaten, maar op een persoonlijke manier, dus hij kiest ons zo uit, Hij roept ons zo, dat dit aan ons bewust wordt, en Hij wacht op onze antwoord.

            Onze eerste antwoord is het gebed. Het vastmaken van onze roeping en uitverkiezing bestaat allereerst in gebed. We bidden van harte, vlijtig en met volhouden. Als we bekijken het leven van de reformatoren, dan zien we, dat zij mensen van gebed waren. Iedereen van ons kent het verhaal van de beervel, die vóór de bed van Calvijn lag, en toen hij stierf, de verwandten dachten een mooi geld daaruit te maken, maar toen ze de vel nader bekeken, dan op de vel waren twee gaatjes, die door de knieen van Calvijn gemaakt waren. In de 16-de 17-de eeuw waren ontzettnd vele gebedsboeken uitgegeven, want de mensen wilden bidden, ze hebben veel gebeden. Op de fassade van de kerkelijke school in Debrecen staat met grote letters: orando et laborando, maar is dit zo? Biddend en werkend? Hebben we de eerste niet vergeten?

            Het gebed in dit opzicht betekent, dat we moeten onze roepeing en uitverkiezing met onze God bespreken, doorspreken. We moeten steeds de Heere vragen, dat Hij deze roepeing in ons versterkt en in praktijk zet. We moeten elke dag ons afragen, of beter gezegd de Heere vragen: wilt U mij laten zien, wat betekent deze dag in mijn leven, dat ik uitverkoren ben, dat ik een roeping heb. Wat betekent dir in mijn gezin, wat betekent dit op mijn werkplaats, op school, in de gemeente. Welke zijn de goede werken, die ik vandaag in Uw naam heb te verrichten? Welke zijn die mensen aan wie ik mag van U getuigen? Wat kann ik voor U doen, in Uw koningrijk doen?

De twede is dat we gaan ook werken. Maar wat moete we doen. Daarover geeft onze belijdenis, de Heildelbergse Catechisme een mooi antwoord in de drie ambten, wat we hebben. We hebben allereerst een profetische ambt. Dit betekent eenvoudig onze getuigenis. Zonder getuigenis bestaat geen christelijke leven. We moeten getuigen en zeggen: mij heeft de Heere uitverkoren, ik heb een roeping op deze aarde, en deze roeping is, dat door al mijn leven zijn heerlijkheid moet vermeerderd worden. In alles wat ik doe moet blijken, dat ik een kind van God ben. En we moeten tegen onze medemensen zeggen: God roept jou ook, hij heeft jou ook uitverkoren, Hij wil Jou ook opnemen in zijn geweldige plan. In ons leven moet zichtbaar zijn, dat Christus is in ons. Vele mensen lezen vandaag niet meer de Bijbel, maar we moeten leesbare brieven zijn, een leesbare evangelie te zijn voor de mensen, die ons omringen. Ons profetisch werk is, om een teken te zijn van de verlossing door Christus. We kunnen natuurlijk niemand overtuigen, we kunnen niemand dwingen, om een kind van God te zijn, maar we kunnen toch een middel in de hand van God te zijn, dat mensen zalig kunnen worden.

            De twede werk van ons is de priesterlijk werk.Jezus Christus is onze Hogepriester, die voor ons heeft de grote offer daargebracht.

            De priesterlijke werk betekent , dat we offervaardig dienen. Het gaat niet om een bijzondere ceremonie, want dit is een innerlijke , een geestelijke offer. Dit betekent eenvoudig, dat een christenmens wijdt zijn leven helemaal aan de dienst van de glorie van God toe. Een gelovige vrouw offert zo haar leven, dat ze is bereid kinderen te baren, opvoeden in de vreze van God. Ze is bereid haar schoonheid, kracht heen te geven voor de geluk van haar kinderen. Een vader  doet een priesterlijk werk, als hij bereid is met de zweet zijns aangezichts te arbeiden, en zo de brood voor zijn gezin te verwerven. En iedereen op zijn plek moet een offer brengen, niemand mag in een egoistisch, en hedonistisch levenstijl leven. Als priesters kunnen we dienen en liefhebben. De beroemde uitspraak van Calvijn luidde: Cor meum velut mactatum tibi offero, Domine! Mijn gebroken hart geef ik als een vurige offer aaan U Heere!

Maar we hebben ook een koninglijke ambt. Wij zijn een koninglijke priesterdom. Dit betekent drie dingen voor ons. Eerst dat we moeten strijden onder de vlag van Christus. De Cathechismus leert ons, dat we tegen de zonde en duivel met vrije geweten strijden zullen. De alles beslissende strijd is al gebeurd op het kruis van Golgota, als Jezus riep: het is volbracht. Maar nu elke mens moet een beslissing nemen, wil hij of zij voor Christus en tegen de zonde, of voor de duivel tegen Christus wil strijden. Deze strijd is niet makkelijk, het is een zware strijd. O, hoe vaak hebben we al verloren, hoe vaak durfden we niet tegen de zonde en duivel opnemen. Hoe vaak hebben we compromissen gesloten met deze wereld, en we hebben niet moedig tegen de wereld gestreden. We moeten deze strijd niet met onze kracht volbrengen, maar met zijn kracht, maar  onze koningsambt betekent even, dat wij met zijn kracht en hulp mogen rekenen.

Ten twede, de koningsambt van ons betekent, dat we kunnen in de overwinning gewis, zeker zijn. Het is niet makkelijk te geloven, dat in deze wereld de liefde van Christus zal overwinnen. Maar wij geloven vast, dat de liefde van Christus de grootste macht in deze wereld is. Wij moeten strijden in de wetenschap, dat we zijn alleen op zijn genade aangewezen. Ten derde deze ambt betekent voor ons, dat we zullen het eeuwige leven vererven. Op deze aarde leven we in een voortdurende strijd, maar na de strijd wacht ons de vrede en rust. Daar zal een eind zijn aan alle worstelingen en zielenpijn. Daar zullen we deelachtig zijn in Zijn eeuwige overwinning. In het boek Openbaring aan de gemeente van Laodicea wordt beloofd: die overwint, ik zal hem geven met mij zitten op de troon. Dus we zullen samen met Hem heersen, dit kunnen we nu niet eens voorstellen, maar we mogen dit wel geloven.

Nadat wij hebben erover gesproken, dat we moeten onze roeping en uitverkiezing vast maken door bidden  en werken, we zullen tenslotte spreken over het feit, dat het versterken van onze roeping en uitverkiezing is een gemeenscahappelijk zaak. Niemend kan zijn of haar eigen roeping en uitverkeizing versterken, zonder dat hij of zij de roepeing en uitverkiezing van de andere mens, van de medegelovige vast maakt. Ook als we zo voelen, dat onze roeping en uitverkiezing op zwakke benen staat. Ik beroep nu op een andere gemeente uit het Boek Openbaring, de gemeente van Sardis. Deze gemeente had de naam, dat zij leeft, maar ze was dood. En toch, deze gemeente krijgt de opdracht te sterken, degenen, die aan het sterven waren. Ook als ik me zwak voel in het geloof, ik heb de heilige taak de andere gelovige, de naast mij leeft, die naast mij zit, die naast mij werkt te sterken in zijn roeping en uitverkiezing.

            Dit woord, die we als text gelezen heebben is eigenlijk een bevel, een gebod. Maar God bevelt ons nooit iets wat onmogelijk zou zijn, in tegendeel,als Hij ons iets bevelt, dan geeft Hij ook kracht en mogelijkheid dit te doen, om aan dit gebod gehoorzaam te zijn. Als we dit doen, als we onze roeping en uitverkiezing vast maken, en ook anderen in deze sterken, dan zullen we ervaren, dat God met al zijn macht ons bijstaat, ons erin helpt. Maar God heeft ons ook twee middelen, twee sacramenten gegeven, dat deze onze roeping en uitverkiezing verterken: de doop en de avondmaal. Iedereen van ons kent het verhaal van Luther, dat één keer was hij erg vertwijfeld, erg wanhopig, hij zat moedeloos bij zijn tafel. Dan pakte hij plotseling zijn mes, en heeft ermee twee woorden in zijn tafel gegraveerd.  Baptidzatus sum, dus ik ben gedoopt. En deze twee worden hebben hem altijd kracht en troost gegeven in de moeilijke situaties van zijn leven. Ik ben gedoopt, u bent gedoopt, jij bent gedoopt, dat mogen we nooit vergeten. De andere sacrament is de avondmaal. De Heildelbergse catechismus zegt, dat de Heere heeft aan ons bevolen, dat we uit deze brood eten, en dat we uit deze beker drinken. Bij de avondmaal gedenken we de grote offer, die de Heere voor ons heeft gebracht, door het breken van zijn lichaam en door het vergieten van zijn bloed. Wat kon ons meer sterken in onze roeping en uitverkiezing, dan deze twee sacramenten. Calvijn leert ons, dat de sacrament is een pand, een garantie, dat al zijn beloften zulleen in ons leven in vervulling gaan.

            Samenvattend: de Heere heeft ons geroepen, de Heere heeft ons uitverkoren, om zijn kinderen te zijn. Hij bevelt aan ons deze reoeping en uitverkiezing door het gebed, door het werken, door de gemeenschap en door de sacramenten steeds en opnieuw te versterken. We kunnen zo verzekerd zijn, dat ons leven is niet tevergeefs, maar wel zinvol op deze aarde, we hebben hier een roeping, we zijn uitverkoren om op zijn eer, op zijn glorie te leven, om zijn wil gehoorzaam te zijn. Deze vastmaking heeft nooit een eind, we kunnen nooit zeggen: nou, mijn roeping en uitverkiezing zijn al vast, ik mag nu wat rusten. De volle zekerheid, de volle zaligheid zullen we pas na dit leven bereiken, hoe onze Catechismus dat leert. Daarom lieve broeders en zusters benaarstigt u, beijvert u des te meer uw roeping en verkiezing vast te maken, want dit doende zullen we niemmermeer struikelen!

                                                                        

A hitben való kételkedés és annak gyógyulása

A hitben való kételkedés és az abból való gyógyulás

                A hitünknek egy olyan betegségéről fogunk ebben az előadásban szólni, amit Isten minden gyermeke szeretne elkerülni, de amibe életünk során szinte mindnyájan  beleesünk, még a legkülönbek is. Nyilván erről is azért szólunk, hogy segítséget nyújtsunk azoknak, akik ebbe jutottak és mihamarabb megtalálhassák a gyógyulás útját. Három dologról szeretnék ezzel kapcsolatban szólni.

                1.A diagnózis, a látlelet felállítása. Képzeljük el azt az abszurd, de mégis lehetséges esetet, hogy azt a templomot, amibe járunk terrortámadás érne. Mi ott lennénk és egy pillanat alatt meghalnánk. Biztosak vagyunk—e abban, hogy ebben az esetben üdvösségre jutnánk? Ki az közülünk, aki biztosan tudja, hogy ha most meghalna, üdvösségre jutna? Akik erre igennel válaszolnak, azoknak feltehetjük a kérdést: miért engedne be téged Isten az ő dicsőségébe? Tudhatjuk-e egyáltalán bizonyosan, hogy üdvösségünk van?

                A Bibliában nagyon kevés olyan ember van, akik életük során a hit útján soha nem kételkedtek. A Szentírás legnagyobb embereinél is azt látjuk,, hogy életükben egyaránt jelen van a hit és a kételkedés. A kételkedés nem a hitben van, hanem a hívő emberben. Ahol a hit tüze ég,  ott legtöbbször gomolyog a kételkedés füstje is. S a füstnek az a jellegzetessége, hogy fojtogat egyrészt, másrészt pedig elhomályosítja a látást, már nem úgy látjuk a dolgokat, ahogy kellene. A hit, ahogy a Káténk is tanítja biztos ismeret. A biztos ismeret Isten igéjéből származik.  A kételkedés nem a hitben van, mert az biztos ismeret, s mégis, ahol hit van, ott a legtöbbször a kételkedés is megjelenik.

                Pedig vagy hisz valaki, vagy pedig nem hisz, más lehetőség nincs.  Ahogy egy nő sem lehet csak félig terhes, úgy nincs fél hit sem. Vagy hiszünk Istenben és az ő szeretetében, vagy pedig nem hiszünk benne. Vagy üdvözülünk, vagy elkárhozunk, vagy a mennybe vagy a pokolba jutunk, köztes állapot nincs, még akkor sem, ha a katolikus egyház beszél erről , amikor a tisztítótűzről tanít, ami azonban nem biblikus, de most ebbe ne menjünk bele.

                Mégis mindnyájan ismerjük a holdkóros gyermek édesapjának a kérését: hiszek Uram, légy segítségül az én hitetlenségemnek. Minden hívő embernek fel lehet tenni a kérdést: te soha nem kételkedtél? Te soha nem mondtad ki ezt a kérést: hiszek Uram, légy segítségül az én hitetlenségemnek.

                Vegyük példaként Keresztelő Jánost. Micsoda nagyság volt ő az Isten országában! Milyen bizonyossággal mutatott rá Jézus Krisztusra, ott a Jordán Partján: íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Nagyon jól kommunikált az emberekkel, nagyon érthetően és világosan beszélt. Óriási tömegeket vonzott az igehirdetése,  ezrek özönlöttek a Jordán partjára a pusztába, hogy hallgassák őt és megkeresztelkedjenek általa a Jordán vizében. Közülünk alig adatik meg néhány embernek, hogy ezreknek tehessen bizonyságot, mi legfeljebb százaknak hirdetjük Isten igéjét. De amikor ez a nagy ember, ez a hithős a börtönbe kerül, ott nagyon elcsügged és elkezd kételkedni. Néhány tanítványát Jézushoz küldi a kérdéssel: te vagy-é az Eljövendő, avagy mást várjunk? Milyen határozottan prédikált János arról, hogy Jézus megnyitja a vakok szemeit, hogy a foglyoknak szabadulást hirdet^,   feloldja a megkötözötteket kötelékeikből. De most ő ott van a börtönben,  előtte senki se nyitja meg a börtönajtót, Jézus se jön el őt meglátogatni, s úgy tűnik, hogy a valóság, amiben ő van, pont az ellentéte annak, amit Jézus hirdet. Ő szabadulást hirdetett a foglyoknak, de nem jön, hogy őt a börtönből kiszabadítsa. És ez a szálfaerős férfi nádszálként kezd el ingadozni  a kételkedés szelétől hajtva. Hangsúlyozom: itt nem egy hitetlen emberről van szó, hanem arról, akinél nem született nagyobb asszonytól, ahogy azt Jézus is elismeri.

                De vehetünk egy másik példát is és ez Tamás apostol, aki egy volt Jézus 12 tanítványa közül. Tamás 3 éven át együtt járt Jézussal, látta csodáit, hallotta igehirdetéseit. Egy adott ponton mégis ő is kételkedett, ahogy azt nagyon jól ismerjük az evangéliumból.

                Feltehetjük a kérdést: mi a kételkedés, egyáltalán bűn-e ez? Ez egy nehéz kérdés, csak nagyon óvatosan lehet rá válaszolni. Úgy is megfogalmazhatjuk a kérdést: emberi vagy ördögi dolog, egyáltalán kételkedhet-e a keresztyén ember? Mert a pogány rómaiak mondták azt, hogy a kételkedés emberi létünk szerves része, semmit se lehet tudni biztosan, mindenben kételkedni kell. Szabad-e egyáltalán kételkedni? Az nyilvánvaló, hogy a kételkedés nem egy jó dolog, nem egy egészséges dolog, hanem súlyos betegség a keresztyén ember életében.  De térjünk vissza kérdéshez: bűn-e a kételkedés? Nem, azt nem mondhatjuk, hogy bűn, inkább fogalmazzunk így: a kételkedés a hitélet egyik súlyos betegsége. Egy olyan veszedelmes vírus, ami megtámadhatja a hitéletünket és nagy károkat okozhat abban.

                A Sátán gyakran épp ezzel teszi tönkre Isten gyermekeinek az életét. A kételkedés végső soron mégis bűn, mert megsérti az Isten dicsőségét, szégyent hoz az ő nevére. A kételkedés nekünk sem jó, mert nyugtalanná és szomorúvá tesz minket, s öröm eltávozik az életünkből. A kételkedő ember már imádkozni sem tud, mert hogyan tudna az imádkozni, aki kételkedik Isten létében, és abban, hogy ő meghallgatja imádságainkat. A kételkedés teljesen megbénítja hitéletünket. Nincs örömünk, nem tudunk megvigasztalódni. De amikor kételkedünk  bizonyságot se tudunk tenni, nem tudunk másoknak segíteni, akik szintén meginogtak a hitükben.  Hogyan tudnánk mások alá biztos fundamentumot adni, ?ha mi sem állunk erős fundamentumon?

                Mik a kételkedés jelei, jellemzői? Már magában a szóban is ott van a „két”szám, a kettősség.  A latin nyelvben a kételkedés szava a „dubio” vagyis kettő.  Azt jelenti, hogy két dolog között ingadozom és nem tudok dönteni, egyik mellett sem, a másik mellett sem. Nem tudok az egyikre igent, a másikra pedig nemet mondani.

                A Jakab apostol levelének első fejezetében a kételkedést a tenger hullámaihoz hasonlítja. A hullámok mindig mozgásban vannak, mindig nyugtalanok, hol ide, hol oda mozdulnak el.  A kételkedést egyfajta hánykolódást jelent, hol itt, hol ott vagyunk, nem tudunk biztos pontos találni. Az egyik pillanatban ott vagyunk Isten mellett, de a másikban már elsodortatunk mellőle.

                Képzeljük csak el, hogy amikor Jézus megkérdezi Pétert: szeretsz-é engem, akkor Péter azt válaszolja: nem tudom, hogy szeretlek-é?  Vagy képzeljünk el egy udvarló fiút, akitől megkérdezzük, hogy szereti-e azt a lányt, akinek udvarol, hogy azt feleli: én ezt nem tudom. Ilyen nincs, mert vagy szereti vagy nem szereti a  lányt. A fiú semmiképpen nem válaszolhat így: nem tudom. A Jak.1,6-ban a kételkedő ember a tenger hullámaihoz van hasonlítva, azzal van kapcsolatban, hogy valami hiányzik. Azt mondja, ha valakinek nincs bölcsessége, kérje azt Istentől, de neki pedig hinnie kell, hogy ő ezt meg tudja adni. Ha kételkedsz, ezzel azt mondod:  én nem kérek, mert nem tudom,hogy meg tudja-e nekem adni? Luther egy képet használ erre, a korsó képét. Azt mondja, hogy a kételkedés olyan, mint amikor egy korsó van kezedben, és kéred, hogy Isten töltsön abba bort. De te a kételkedés által a korsót állandóan ide- oda mozgatod és a korsó így soha nem fog megtelni.

                A hullámokról eszünkbe juthat Péter apostol, aki Járt a hullámokon, mert Isten áldott gyermeke volt, ő egy adott ponton teljesen rábízta magát az Úrra és átadta magát neki. De ebben a pillanatban jött a vihar, a szél.  Péter megy Jézus felé a hullámokon, de egy adott ponton leveszi a tekintetét Jézusról és a hullámokra néz és elkezd süllyedni. Péter kiált: Uram, tarts meg engem, erre Jézus kinyújtja kezét, kivonja őt és azt kérdezi: kicsinyhitű, miért kételkedtél? Először ott volt a nagy hit, utána pedig jött a kételkedés, ilyen közel vannak ezek egymáshoz a hívő ember életében.

                Jézus a kételkedést az ő gyermekeinél kicsinyhitűségnek nevezi: kicsinyhitű, miért kételkedél? Mi a különbség a kicsiny hit és a gyenge hit között? A gyenge hitet erősíteni kell, a kicsinyhitűséget azonban megfeddi az Úr.

                A kételkedést sohasem szabad dicsérni, nem szabad jóvá hagyni, mert maga az Úr se hagyja jóvá. A Bibliában nincs ilyen ige: boldogok a kételkedők! Csak olyan ige van: boldog az, aki hitt.

                Mik a kételkedés jelei? Az, hogy az ember minden után kérdőjelet tesz. Az a rettenetes, hogy mi mindig és mindenben kételkedünk.  Nem tudsz megnyugodni, nem jutsz békességre, homályban élsz, mindent megkérdőjelezel, mindenben bizonytalankodsz.. A kételkedés ellentéte a biztos hit, bizalom Istenben, hogy ő a te Atyád.

Mikor kezdődik általában kételkedés? A kisgyermek általában nem kételkedik. Ő mindent elhisz, amit neki a szülei, nagyszülei mondanak. De aztán jön a serdülőkor. Akkor már n m fogadunk el akármit, elkezdünk kérdezősködni. Feltesszük a kérdést: vallóban így van? Ha Isten a Teremtő, akkor mi van az evolúcióval? Most melyik az igaz, a teremtés vagy az evolúció? Később ehhez jön a többi kérdés: mi lesz a pogányokkal? Mi lesz azokkal, akik soha nem hallottak Jézus Krisztusról? Mi lesz a más vallású emberekkel?

                2.Ezek után lássuk a kételkedés különböző formáit. Itt nagyon fontos, hogy hol történik a kételkedés? Mert van kételkedés Isten országán kívül, van kételkedés az Isten országa küszöbén és van kételkedés az Isten országán belül.

a. Kételkedés az Isten országán kívül. Ennek klasszikus példája Pilátus. Pilátus egy adott ponton szemben áll Jézussal. Egy adott ponton felteszi a kételkedők klasszikus kérdését: mi az igazság? De őt a válasz tulajdonképpen nem is érdekli, meg se várja, hogy Jézus válaszoljon rá, pedig most egyszeri és vissza nem térő alkalom lenne erre. Ő tulajdonképpen szerette a kételkedést és nem is akart a kételkedéstől megszabadulni. Ez a pilátusi kételkedés. Vannak olyan emberek, akik kapcsolatba kerülnek a Bibliával, de nem igazán akarják azt megismerni. Lapozgatnak benne, de hamarosan becsukják. Az ilyen emberek is felteszik a kérdést: mi az igazság? Honnan lehet tudni azt, hogy a Biblia igaz, hisz azt is csak emberek írták. Az ilyen emberek tipikus kérdése például ez is:Ha Isten szeretet, akkor miért van annyi szenvedés a világban, ha Isten az igazság, miért van annyi igazságtalanság? Az ilyen emberek tulajdonképpen mindenben kételkednek: Isten szeretetében, Hatalmában, igazságosságában. Ők a kételkedést egyfajta paizsként használják, hogy Istent távol tartsák maguktól .Az ilyen ember ezekre a kérdésekre  nem akar érdemi választ kapni, mert ő meg akar maradni a kételkedésben. Az ilyen ember, ha meglátogatod kellemesen elcseveg veled ezekről a kérdésekről, fel is teszi, lehet meg is hallgatja a válaszodat, de utána rögtön nézi tovább a tévében a szappanoperát.

b. Kételkedés az Isten országa küszöbén, ennek tipikus példája Nátánael. Ez egy őszinte kételkedés, az ilyen ember keresi az Isten országát. Ezt nevezhetjük nátánaeli kételkedésnek. Ki volt Nátánael? Fülöp barátja, aki lelkesen újságolja neki: Megtaláltuk a Messiást. Erre Nátánael azt válaszolja, hogy ez nem

lehetséges, mert a Messiás nem származhat Názáretből. Nátánael egy őszinte, kereső lélek, ő várta a Messiást, de a küszöbön mégis elkezd kételkedni. Már nagyon közel volt, de nem tudott hinni, mert még egy pár kérdés zavaros volt a számára. Még volt egy pár intellektuális akadály az útjában. Ő akart hinni, de előbb volt pár kérdése, amire választ kellett kapjon.

                Az ilyen kételkedők előbb-utóbb bizonyosságra, hitre jutnak. Ebben Fülöp lett az eszköz, aki őt nem értelmi úton próbálja meggyőzni, hanem tapasztalati úton. Jöjj és lásd meg. Én sem tudom pontosan, értelmileg és teológiailag hogyan is áll ez a dolog, de gyere el és lásd meg, beszélj vele, ő győzzön meg. És Nátánael elmegy és hisz. Az ilyen Nátánael-kételkedők meg fognak szabadulni a kételkedéstől és látva a keresztyének igazi és hiteles életét, hinni fognak, ők is Krisztussal fognak járni.

                c. Kételkedés az Isten országán belül. Ez például Dávid kételkedése. Mert bármennyire is fájó ezt kimondani, de van kételkedés az Isten országán belül is, Isten gyermeki is kételkedhetnek bizonyos helyzetekben. Ők a kételkedést úgy élik át, mint a Sátán nyílvesszőjét, amit szívükbe akar lőni. Őket nagyon bántja, hogy kételkednek, de bizonyos helyzetekben, mégis ebbe jutnak. Ilyen például Dávid kételkedése. Isten őt királlyá keni Sámuel próféta által és megkapja az ígéretet, hogy ő lesz Izrael királya Saul után. Igen ám, de addig még sok idő telik el, és ez egy nagyon nehéz idő. Mert a felkenetés után nem trón jön, hanem Saul kegyetlen üldözése. Egy adott ponton Dávid is kétségbe esik és azt mondja: bizonyára el kell vesznem Saul keze által.

                De Ábrahám a hívők atyja is kételkedett. Neki az Úr gyermeket ígért, de ez sem jön azonnal, sokáig kell várni az ígéret beteljesedésére. Ábrahám hitte, hogy az Úr be fogja teljesíteni ígéretét, és gyermeket fog adni neki. De amikor Sára nem esik teherbe ő is elkezd kételkedni. És a történetet tudjuk, hogy így születik meg a gyermeke a szolgálótól, ami rengeteg baj okozója mind a mai napig Izrael életében. De van egy még nagyobb kételkedő is a Bibliában, az akinél nem született nagyobb asszonytól, és ez Keresztelő János. Micsoda kőszikla ember ő. Hogy meg meri mondani az igazságot a népnek, az írástudóknak, Heródesnek. De egy adott ponton, amikor börtönbe kerül és ott nem látogatja meg Jézus, akkor ő is kételkedni kezd. Tanítványait elküldi Jézushoz a kérdéssel: te vagy-é az eljövendő, avagy mást várjunk?

                A kételkedés ki kell mondjuk, hogy nem egy jó, hanem egy kifejezetten rossz dolog Isten gyermekének az életében. Mert miben kételkedünk, kiben kételkedünk? Hát Istenben, Isten ígéreteiben, hűségében, szeretetében, megbízhatóságában.  A kételkedés sérti az Isten dicsőségét és ez nagyon fáj az Isten gyermekének. Jézus is megfeddi Pétert: kicsinyhitű, miért kételkedtél? Ugyanígy fedi meg Jézus a tanítványokat is a viharban.

3. Ezek után beszéljünk picit a kételkedés fajtáiról. Itt először beszéljünk az érzelmek, az érzések útján jövő kételkedésről. Például lehetnek olyan emberek, akik elkövettek egy bűnt, de azt megvallották Istennek és ha kellett embereknek is, bocsánatot kértek Istentől és emberektől, de mégis úgy érzik, hogy Isten nem bocsátotta meg bűneiket, illetve semmi különöset nem éreznek, nem éreznek egy túláradó örömöt. S ilyenkor elkezdenek kételkedni: vajon tényleg megbocsátott nekem Isten? Vagy nagyon sok ember azért nem jön úrvacsorázni, mert ő úgy érzi, hogy most nem jöhet oda. Nincs olyan bűne, amit nem akarna elhagyni, őszinte benne a vágy az úr asztala után, de mégsem mer jönni, mert úgy érzi, hogy ő méltatlan. Ez nagyon veszélyes. Az érzésekre sohasem szabad hagyatkozni. Persze jó az, ha vannak érzéseink, ha van örömünk, de nem az érzésekre kell alapozzunk, hanem Isten ígéretére. Ha Isten azt ígérte, hogy ő megbocsátja a megbánt és megvallott bűnt, akkor nekünk nem szabad abban kételkedni és akkor is hinnünk kell a bűnbocsánatban, ha semmi különöset nem érzünk, akkor is jönnünk kell az úrvacsorához, ha semmi különöst nem érzünk.

                Egy másik fajta kételkedés, az ú.n. akarati kételkedés. Mi is az akarati kételkedés? Ez egészen más, mint az érzelmi. Ez az, amikor nagyon is jól tudjuk, hogy Isten mit kíván tőlünk, de mi azt nem akarjuk megtenni. Egyszerűen nincs kedvünk azon az úton járni, amit Isten mutat nekünk és ekkor is kételkedünk. Mégis azt kérdezgetjük: vajon ez az Isten akarata? Vajon mégis ezt kell tennem? Nagyon sok ilyen akarati kételkedő van, akik nem akarja a bűn útját elhagyni. Inkább kételkedni kezdek a Bibliában, mert akkor nem kell komolyan venni: szentek legyetek, mert én az Úr a ti Istenetek szent vagyok. Mert ha komolyan hiszünk a Bibliában, akkor meg kell változtatnunk az életünket, a szokásainkat. De mi ezt nem akarjuk s ehelyett inkább kételkedünk. Tulajdonképpen ezt nevezhetnénk erkölcsi kételkedésnek is, mert nem akarjuk az eddigi erkölcsi magatartásunkat feladni.

                Van aztán egy kételkedés, amit egzisztenciális kételkedésnek nevezhetnénk, talán ez a kételkedés legveszedelmesebb formája. Ez az Istennel való személyes kapcsolatunkat érinti. Ez más, mint amikor kételkedem abban, hogy a Biblia Isten igéje, hogy Isten létezik. Ez az, amikor abban kételkedem, hogy én Isten gyermeke vagyok. Ennek nincs köze az érzelmekhez, az akarathoz, az értelemhez. Ennek a szívhez van köze. Ez a legmélyebben érinti az én személyes életemet. Az egzisztenciális kételkedő ilyen kérdéseket tesz fel? Meg vagyok-e váltva, meg vannak-e bocsátva a bűneim, meg vagyok-e térve, van-e üdvösségem? Ha most meghalnék, bejutnék-e az Isten országába? Ebben sokszor még igék is besegítenek, például: nem mindenki, aki mondja Uram, Uram,  megyen be a mennyek országába. Sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak, na ha kevesen vannak, akkor én biztos nem vagyok közöttük. Az ilyen ember állandóan retteg attól is, hogy vissza fog esni a bűnbe.

4. Ezek után lássuk meg, hogy mi a terápia. Lássuk meg a gyógyulás útját. Lehet-e ezen a betegségen segíteni? Lehet-e ezt a betegséget gyógyítani? Igen, hála Istennek, a hitéletünk eme nyavalyájára is van gyógyszer.

                Az első lépés, hogy a kételkedést meglássuk és megvalljuk Isten előtt, hogy Istenhez forduljunk a kételkedéssel. Keresztelő János is Jézushoz küldött követeket, akik kételkedő kérdését odatárták Jézus elé. Te vagy-é az Eljövendő, avagy mást várjunk?

Fontos, hogy találj egy csendes időt, egy csendes helyet, amikor kételkedésed az Úr elé viszed. Mondd el őszintén kételyeidet az Úrnak. Nagyon jó az, ha ugyanúgy mint a bűneinket, ezt is el tudjuk testvérek előtt is mondani, és adott esetben kételkedésünket együtt visszük az Úr elé.

                Máté 28-ban az áll, hogy miután Jézus feltámadt, a tanítványok pedig meglátták, leborultak előtte, némelyek azonban kételkedtek. De ekkor Jézus még közelebb jött hozzájuk. Te is lehetsz egy a „némelyek” közül. Lehet, hogy azért kételkedsz, mert egy nagy próba van az életedben, vagy épp egy nagy bukás jött, egy nagyobb bűnt követtél el és ezért kezdtél el kételkedni. De ne csüggedj el, mert az Úr hozzád is közel jön és meggyógyít.

                Egy másik áldott eszköz a gyógyulásra a közösség. Gondolhatunk itt Tamásra, aki úgy gyógyult meg, hogy elment a tanítványi közösségbe, amiből először kimaradt. Először ő sem akarta elhinni, hogy az Úr feltámadt, de a testvéri közösségben, amikor az Úr is megjelent, kigyógyult a kételkedéséből. Nagyon fontos, hogy ne maradjunk ki a közösségből, hisz az Úr a közösségben ad gyógyulást erre a betegségre is.

                Lehet a gyógyulás eszköze egy ének is. Lehet, hogy az Úr nem  egy ige által gyógyít meg, hanem egy ének által. 1983 április 22-én a Traian utcai Szekuritátéra hivattak. Csak aki ott volt, az tudja, hogy ez mit jelentett. 8 órára kellett ott lennem, reggelizni se tudtam a gyomorideg miatt, ólomlábakkal közeledtem a szörnyű épület felé. Először bevittek egy kis szobába és ott 1 órán át magamra hagytak, mielőtt a viadal elkezdődött volna, amikor 3 szekus Ungvári ezredes vezényletével,- nyugodjon mellette a föld, ha tud,-  elkezdték a kihallgatást. Szörnyű félelem van az ember szívében. Ekkor nem egy ige jutott eszembe, hanem a” Ne csüggedj el kicsiny sereg” című ének s félhangosan többször végig énekeltem sétálgatva a szobában. Csodálatosan megerősített, s így vághattam neki az 5 órás kihallgatásnak.

                Végül egy példa Bunyan Zarándok útja című könyvéből. Keresztyén már rég útban van Romlás városából a mennyei Jeruzsálem felé. Ő már átment a szoros kapun, már letette bűnei terhét, megtért Istenhez, ma azt mondanánk: újjászületett ember volt. Már rég megállt Jézus keresztjénél, ott letérdepelt, kérte és megkapta bűnei bocsánatát, letette a múlt minden bűnét, nyomorúságát, új szívet és új életet kapott. De egy adott ponton , Reménykedővel, az útitársával együtt meglátnak egy párhuzamos utat, ami jóval könnyebbnek és rövidebbnek látszik s szintén a mennyei Jeruzsálembe vezet. De nemsokára meglátják, hogy ez csalás és ámítás, mert ez az út nem vezet el a célba. Ekkor minden igyekezetükkel megpróbálnak visszakerülni a helyes útra, de eltévelyednek. Ekkor egy óriással találkoznak, akit Kétségbeesésnek hívnak. Ő Kételkedés várában lakik. Keresztyén és Reménykedő az óriás fogságába esnek. Az óriás kezében egy ostor van, amivel szüntelen üti-veri őket. Ez nekik nagyon fáj, de az óriás ennyivel nem éri be, mert nemsokára egy sötét börtönbe veti őket. Ott nincs fény, nincs étel, ital, nincs vigasztalás. Ott tartja őket szerdától szombatig., tehát 4 napot töltenek el az óriás fogságában. Az óriás egy adott ponton szörnyű javaslattal áll elő: öljétek meg magatokat, legyetek öngyilkosok, mert ha nem én végzek veletek. S ekkor megmutatja nekik Kain, Ézsaú és Júdás koponyáját.

                Mit tesz ebben a reménytelen helyzetben a két útitárs? Hát mit tehet a keresztyén ember egy ilyen helyzetben? Hát imára kulcsolják a kezüket. És Isten válaszol, mert megérkezik a szabadulás. Keresztyénnek azt súgja a Lélek, hogy nyúljon be a zsebébe és ott egy kulcsot talál, az Isten ígéreteinek a kulcsát. Ez a kulcs talál Kételkedés várának a zárjába és így megszabadulnak Kétségbeesés óriásának a fogságából. De honnan került a kulcs a zsebükbe? Isten helyezte, teremtette oda az imádkozás alatt.

                Ezt a kulcsot ma Isten minden kételkedő gyermekének adja, aki hozzá fohászkodik. Használjuk bátran és bizalommal ezt a kulcsot valahányszor csak Kételkedés várába és Kétségbeesés óriásának a fogságába esünk. Az Isten ígéreteinek a kulcs a kételkedés minden zárát kinyitja. Rengeteg ilyen kulcsot lehetne felsorolni: „aki énhozzám jön, azt semmiképpen ki nem vetem, hívj segítségül engem a nyomorúság idején, és én megszabadítlak téged, akik azt Istent szeretik minden javukra van, íme, én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig”, hogy csak néhányat soroljak fel. De több száz drága ígéret van, amibe mi belekapaszkodhatunk.

                Ha kételkedésbe jutunk, csak két lehetőségünk van. Az egyik az, hogy abban elpusztulunk, vagyis feladjuk hitünket, eldobjuk reménységünket, hitetlenné leszünk s végül elkárhozunk. Mert a meg nem gyógyult kételkedés vége: a kárhozat.

                De van egy másik lehetőség: a kételkedésből kijönni, attól megszabadulni azon eszközök által, amiket felsoroltam, és így hitünkben megerősödve, a kételkedéstől  megszabadulva, boldog bizonyosságban, élő hitben, szilárd reménységben haladni tovább az elkezdett úton, tudva, hogy Isten minden szava igen és ámen, ami az én életemben  is be fog teljesedni. Isten az ő gyermekeit, kételkedő, kicsinyhitű, botladozó gyermekeit se hagyja el és beviszi őket a mennyei Jeruzsálembe, ahol már kételkedés sem lesz, ott azt is kitörli szívünkből, mert meg fogjuk látni Istent és Jézust színről-színre és ott Isten lesz minden mindenekben.

Marosvásárhely, 2O19 Reformáció havában                                          Lőrincz István

Bizonyságtétel életemről

Bizonyságtétel életemről

Életünk csodák sorozata, bár sokan ezt nem látják így. Én úgy hiszem, hogy

már a születésem egy nagy csoda. Hisz, ha édesanyámnak nem lett volna olyan erős hite, én meg sem születhettem volna. Ugyanis, amikor kb. 6 hónapos terhes volt velem, 1958 április 1O.én éjjel 3 órakor durva kezek kezdtek el dörömbölni a mikóújfalusi parókia ajtaján. Édesapám ugyanis ebben a székelyföldi községben volt református lelkipásztor. Édesanyám Magyarországról jött hozzá, ő ugyanis nyíregyházi volt, 1942-ben végezte el a debreceni tanítóképzőt és helyezték ki a Szatmár melletti Avasújvárosba, ami akkor Magyarországhoz tartozott. Az is csoda volt, hogy ő eljött onnan, hisz ő egy dúsgazdag ,ügyes gazdaembernek volt a leánya, édesapám pedig egy koldusszegény családból származott, ráadásul súlyos beteg is volt, meg hát Sztálin alatt egy tanítónőnek egy paphoz feleségül menni, az egyáltalán őrültségnek tűnt. Ráadásul, miután a háború alatt megismerkedtek és megszerették egymást, s édesanyám visszament, hogy a kivándorlásának hivatalos iratait rendezze, a határt lezárták és 7 éven át vártak egymásra. Mindkettőjüket próbálták a barátok lebeszélni a házasságról, de ők annyira szerették egymást, hogy azt mondták: ha egymáséi nem lehetnek, akkor másé nem akarnak lenni. Édesanyám 1956 júniusában kapta meg végre az útlevelét, 2 hét alatt le kellett mondjon magyar állampolgárságáról, amit sajnos soha nem kapott vissza. A 9O-es években kétszer is kérvényezte, de Kuncze elvtárs, aki akkor belügyminiszter volt, kétszer is visszaírta, hogy nem kaphat magyar állampolgárságot, mert önként lemondott róla. Dehogy mondott le önként, nem volt más választása.

                De térjünk vissza a kopogtatáshoz. Amikor álmukból felriadt szüleim kérdezték, hogy ki  az, akkor  a dörömbölők elmondták, hogy a Szekuritátétól jönnek, házkutatási parancsuk van. A házkutatást el is végezték, ezt-azt magukkal vittek, s azt mondták, hogy 3 nap múlva hazaengedik édesapámat. A három napból 6 és fél év lett. Édesanyámat másnap elbocsátották az állásából, de előbb felajánlották neki a válás lehetőségét, mert egy politikai fogolynak a felesége nem maradhat a tanügyben. Persze azt is elmondták, hogy ez csak egy formalitás, csak 3 sort kell írjon közjegyző előtt, hogy elvált a férjétől, s így megtarthatja tanítónői állását, ami biztos megélhetést jelentett volna a család számára. János bátyám ekkor 11 hónapos volt, aki szintén ezt az áldott szolgálatot végzi mind a mai napig. Édesanyám azonban kijelentette, hogy ő formálisan se hajlandó elválni, hisz örök hűséget fogadott férjének. Pár nap múlva elment a munkaelosztóhoz munkát keresni, de kérték a „caziert”, amiben benne volt, hogy férje politikai elítélt. Erre azt válaszolták, hogy még a kőbányában se tudják alkalmazni a nagyverő kalapács mellé. (2 kőbánya is volt a falu határában). Ekkor édesanyám sírva fakadt s azt mondta: akkor meg kell haljak  2 gyermekemmel együtt. De nem csüggedett el, csodálatos hite volt és én ennek köszönhetem a fizikai életemet is. Hisz, ha hite nem lett volna, biztos elvetélt volna és én soha meg nem születtem volna, vagy ha meg is születtem volna, akkor valószínűleg szellemi fogyatékosként éltem volna le az életemet. De nem lettem az, hisz kiváló memóriát kaptam, minden iskolámban él tanuló voltam.

                Nos édesanyám hazament sírva s egyik kedves szomszédasszonyának elsírta a helyzetét. Akkor ez azt mondta neki: tanító néni, ugyanis mindenki így hívta és nem tiszteletes asszonynak, próbálja meg a kisiparosoknál és váltson varrónői iparengedélyt. De hát nem tudok varrni, mondta édesanyám, hisz engem a szüleim tanítattak, jóformán tű sem járt a kezemben. Majd megtanul, bíztatta kedves Birike néni. De hát kinek varrjak ruhát, kérdezett tovább édesanyám. Mire Birike néni: hát nekem fogja varrni az első ruhát, s én másokat is fogok küldeni, hogy önnél ruhát rendeljenek. Édesanyám bement Sepsiszentgyörgyre a kisiparosokhoz, ott csodák csodája nem kértek „caziert” s egy órán belül meg is kapta az iparengedélyt. Ezután elment a község egyik híres varrónőjéhez, ahol bámulatos gyorsasággal megtanult varrni és így ebből szépen fenn tudta tartani családját.

                Időközben én 1958 június 12-én megszülettem. Édesanyám nagyon szerette volna, ha kislánya születik, Anikó lettem volna, de Isten jobban tudta, hogy fiú kell legyek, s mivel volt egy János nevű testvérem, én az István nevet kaptam. Pontosan egy hónap múlva, július 12-én meg is kereszteltek szűk családi körben .Közben folyt a Szekuritátén édesapám kihallgatása, hogy rábizonyítsák, az államellenes szervezkedés vádját. Az egész dolog hátterében az volt, hogy szüleim az ébredési mozgalomnak voltak a tagjai, édesanyám tagja is volt a Betánia nevű  belmissziói egyesületnek, édesapám nem volt ennek tagja, hisz Romániában nem is lehetett szervezetet, egyesületet alakítani. Ennek az ébredési mozgalomnak az egyik jellemzője az volt, hogy tagjai nagyon szerették egymást és igyekeztek minden alkalmat, például keresztelőt, esküvőt, név és születésnapokat felhasználni az egymással való találkozásra, aminek középpontjában Jézus Krisztus állott, a beszélgetés, éneklés, bizonyságtétel, kölcsön9ös bűnvallás is..

Már látszott, hogy a kommunista hatalom ezt nem nézi jó szemmel, de ők semmi áron nem tudtak erről lemondani. Amikor azt mondták édesapámnak, hogy vigyázzon, mert ha továbbra is jár az együttlétekre, akkor elviszi a Szekuritáté, akkor erre azt válaszolta: inkább a Szekuritáté vigyen el, mint az  ördög. El is vitték, le is tartóztatták. A kirakatper augusztusban zajlott, ahol édesapámat 7 évre ítélték, a politikai foglyok fellebbeztek, mire enyhítés helyett súlyosbították az ítéletet, így édesapámat 12 év börtönre ítélték. A teremben az elítélendő embereket először kikérdezték személyes dolgaikról, édesapámtól is megkérdezték, hogy hány gyermeke van, mire azt válaszolta, hogy nem tudja. Az ügyész erre dühbe gurult, azt hitte, hogy édesapám poénkodik, de édesapám megmagyarázta, hogy azért nem tudja, hisz terhesen hagyta otthon feleségét és nem tudja, hogy megszületett-e vagy elvetélt-e a felesége. A teremből édesanyám bekiáltotta, hogy két fia van. Az ítélet kihirdetése után a bíró ,hogy egy negyed órán át beszélgethessen édesanyámmal, édesapám ekkor ölébe vett, s megcsókolta homlokomat. Utána 6 és fél éven át nem látott, csak szabadulása után ismertem meg.

Nekünk minden férfi édesapa volt, sokszor más férfit szólítottunk édesapánknak. Gyerekként nem igen tudtam felfogni, hogy mi az a börtön, de édesanyánkkal minden egyes nap imádkoztunk szabadulásáért. Talán még érdemes egy különös imádságról említést tennem, ami 37 év múlva hallgattatott meg. Amikor édesapámat bevitték a börtönbe, azért imádkozott, hogy valamelyik gyermeke majd mehessen be ide az evangéliummal, ahova őt az evangéliumért zárták be. Ez az imádság 1995-ben hallgattatott meg, amikor itt Marosvásárhelyen börtönlelkész lettem, s azóta is rendszeresen szolgálok.

                A szabadulás 1964-ben következett be, ennek emberi oldala az volt, hogy Románia szerette volna felvenni a diplomáciai kapcsolatot az Egyesült Államokkal, de az amerikai vezetés erre csak úgy volt hajlandó, ha minden politikai fogoly amnesztiában részesül. Ezt már áprilisban kihirdették a börtönökben, a szabadulásra augusztus 1-én került sor a család nagy örömére. Édesapánkkal Zilahon találkoztunk, ugyanis édesapám szüleihez ment. Egyszer csak előttünk állt egy kopasz ember, s azt kérdezte: melyik János és melyik István, ugyanis növésre én már nagyobb voltam, mint a bátyám.

Ezután történt édesapám Kalotaszegre való kihelyezése  Magyarókerekére, e havasalji kis faluba, ahol 2O csodálatos esztendőt tölthettünk el. A parókia rettenetes állapotban volt, így újat kellett építeni, amit a 17O-18O lelkes gyülekezet fel is épített 1966-ban. Nagyon szép gyermekkorunk volt, egy óriási kertben nőttünk fel, ahol sok volt a munka, de sok volt a szépség is. Megtanultunk kemény munkát végezni, azt megbecsülni. Volt egy nagyszerű tanító bácsink is György György személyében, aki nagyon szigorú volt, pontosságra, becsületességre tanított minket, Isten áldja meg emlékét.

Mivel Magyarókerekén csak 1-4 osztályos iskola volt, ezért Kalotaszentkirályon folytattuk tanulásunkat az ottani általános iskolában, kiváló tanáraink voltak Czégeni Árpád és felesége, Bodrogi György és felesége Vincze tanár úr, Demeter György igazgató és más tanárok személyében. A legtöbben már nem élnek, Isten áldja meg emléküket. A téli hónapokra internátusba kellett költözni, ami egy kemény világ volt, az ököljog uralkodott, mindennaposak voltak a verekedések, sok bűn, szennyes beszéd és cselekedetek voltak itt. Voltak az én életemben is olyan dolgok, bűnök, amiket később Isten kegyelméből megbánhattam, amiket Jézus vére alá vihettem. De sokat is tanulhattam, főleg az alázat területén.

                A középiskolai tanulmányaimat a bánffyhunyadi elméleti liceumban végezhettem  1973-1977 között. Erre az időre esik megtérésem története is, ez Magyarországon történt egy ifjúsági konferencián, amikor először elsirattam bűneimet és döntöttem Jézus Krisztus mellett. Ez nem jelenti, hogy életemben nem volt bukás, de azt igen, hogy életem egy új irányt vett. Ekkor erősödött meg bennem az az elhatározás, hogy testvéremhez hasonlóan én is a Teológiára felvételezem, ami érettségi után sikerült is. Először túl kellett esni a katonaságon, ami nem volt könnyű, de ez is tanított sok mindenre, mindenek előtt engedelmességre, még akkor ha értelmetlen parancsot kapok.

                A Teológia öt évére úgy emlékezem, mint életem legszebb, illetve leggondtalanabb éveire. Nagyon szerettem a teológiai tudományokat, semmilyen gondom nem volt a tanulással, soha egy vizsgám nem maradt el. Itt volt egy nagyszerű közösségünk is, amihez más egyetemeken tanuló egyetemisták is csatlakoztak, hol a Tóközben, hol pedig Szilágyi Andriskáéknál  gyűltünk össze beszélgetni imádkozni, énekelni. Ezt persze a Szeku nem nézte jó szemmel, volt is egy maratoni kihallgatásom, amikor fenyegettek, megpróbáltak megfélemlíteni.

                A teológiai évek egy nagy ajándéka az volt, hogy harmadéves koromban eljuthattam Nagyszebenbe, az ottani evangélikus-lutheránus német nyelvű teológiára. Ez egy csodálatos év volt, mivel  a püspök úr úgy döntött, hogy ezt az évet Kolozsváron meg kell ismételni, még a tanulással se kellett erőltetni magunkat, de a német nyelvet tökéletesen elsajátítottam, s ez nagyszerű segítség volt 12 év múlva a holland nyelv elsajátításában. Ez a két nyelv óriási segítség mind abban, hogy főleg Hollandiában rengeteg barátot nyerhettem, de mindenekelőtt a szolgálatokra való készülésben. Mind a mai napig igyekszem a német és holland teológia legjavát felhasználni prédikációim, előadásaim ,könyveim megírásában.

                A Teológia elvégzése után megnősültem, feleségül vettem a mezőpaniti ifjúság egyik meghatározó személyét , Nagy Erzsébetet, akivel immár 36 év óta szolgáljuk az Urat. A Marosvásárhely-Alsóvárosi gyülekezetbe kerültem segédlelkésznek 1983 október 1-től,, ami meghatározó lett egész életem számára, hisz ez a gyülekezet visszahívott 1O év múlva, s így már több mint 25 éve szolgálok a gyülekezetben.  Bustya Dezső áldott emlékezetű lelkipásztor mellett sokat tanulhattam, tapasztalatokat szereztem. Itt született meg első gyermekünk, Ágoston, akit az Úr szintén elhívott a lelkipásztori szolgálatra, s most Kézdimartonfalván szolgálja Istenét s népét.  Mivel szüleim messze laktak Érmihályfalván, ezért úgy gondoltam, hogy valahol Marosvásárhely környékén keresek gyülekezetet, de Istennek más terve volt, így visszakerültem Kalotaszegre, a türei gyülekezetbe, ahol nyolc és fél éven át szolgáltam az Urat. Ez egy nagyon szép idő volt, itt született további három gyermekünk, Beáta 1987-ben, Mária 1988-ban s Péter 1991-ben. Nem volt könnyű a szolgálat kezdete, hisz a parókia romos állapotban volt, meg kellett javítani, ami nem volt kis dolog. Nem volt engedély, nem lehetett hivatalos úton építőanyagokhoz jutni. De a gyülekezet csodálatosan a munka mellé állt, s önkéntes munkával néhány hónap alatt teljesen felújítottuk a több mint 1OO éves parókiát. A mai napig nagy szeretettel emlékezek vissza főleg azokra, akik ebben oroszlánrészt vállaltak, Gergely András gondnokra, Gergely János és István testvérpárra, az építkezést vezető mesterekre, a többi mesterekre, úgymint Nyilas István, Bálint István babuci, Bálint István és János Testvérpár, Bálint István muri, Gergely János kapa temetői, Gergely István balla, Décse Ferenc, Gál András,  Horváth György, Deritei János kőművesekre, de lehet hogy némelyeket ki is felejtettem a sorból, László Ferenc kántorra s a sok szerető és segítő szívű egyháztagra, akik ebben a hatalmas munkában részt vettek. Kezüket lélekben haló porukban is lélekben megcsókolom. Voltak olyan mesterek, akik 17-18 napot is dolgoztak önkéntesen, minden ellenszolgáltatás nélkül, akik pénzt fogadtak el, azok is csak jelképes összeget. Még sok építkezési munkát végeztünk, felújítottuk a melléképületeket, a bejárathoz székely-kaput készíttettünk Papp Ferenc áldott emlékezető nyikómalomfalvi tanító bácsi és fiai munkáját dicséri ez.

Közben eljött a nagy változás is 1989 decemberében, ami új lehetőségeket nyitott, főleg a külföldi testvérekkel való kapcsolattartásban. Felejthetetlenek voltak az első segélyszállítmányok, már karácsony harmad napján jött Magyarországról egy szállítmány, majd 199O január elsején befutott az első hollandiai szállítmány is, Hermann Hekman barátom hozta, akit már segédlelkész koromtól ismertem, aki a kommunizmus idején is többször meglátogatott. Hosszú másodperceken tartottuk átölelve egymást és mondtuk: első találkozás a szabadságban. 199O szeptemberében életünkben először juthattunk el Nyugatra, ami addig szinte hihetetlennek tűnt

, 3 felejthetetlen hetet tölthettünk el Hollandiában, egyet Németországban. Sírva léptem át autónkkal Helmstedtnél azt a határt, ami valamikor elválasztotta Kelet és Nyugat Németországot, s amiről úgy gondoltam, hogy majd csak 35 év múlva esetleg nyugdíjasként léphetek át. Meghatódva mentem át a branderburgi kapun, ahol már azelőtt a kommunista időkben kétszer járhattam, de csak a keleti oldalon. 1992 tavaszán egy szintén hollandiai munkacsoport felújította belülről a templomunkat és új padokkal cseréltük ki a régieket. Közben Magyarországon is testvérgyülekezetre találtunk, a Vál-i gyülekezetben, akinek akkor Zila Péter volt a lelkipásztora, aki később legkisebb fiam keresztapja is lett, s akivel mind a mai napig szoros barátság fűz össze. Két év alatt a két gyülekezet kölcsönösen látogatta egymást, sokat segítettünk az épülő gyülekezeti központjuk építésében. Náluk megszállva vehettünk részt a II.ik Magyar Református Világtalálkozón, ami felejthetetlen élmény marad számunkra. 1991 végén találtunk Hollandiában is testvérgyülekezetre Maarssen, Utrecht melletti gyülekezet fogadott testvérévé. Ez a kapcsolat mind a mai napig működik. Sok lelki élményben is volt részünk a türei gyülekezetben, több mint százan jártak vasárnap délelőttönként az istentiszteletekre, nagy szeretettel hívtak keresztelőbe, esküvőre, halotti torba is, ahol mindenütt igyekeztem Isten szolgájaként, bizonyságtevő módon részt venni.

                Életünk egyik legnagyobb ajándéka a hollandiai tanulmányút volt, amire épp az előbb említett Maarssen-i gyülekezet jóvoltából családom is elkísérhetett. Ebben a gyülekezetben lakva megismerhettem ennek az országnak, népnek az életét, a holland református egyház sokszínűségét is. Nagy szeretettel vettek körül a 8 ott töltött hónap alatt, ahol az Utrecht-i Teológián kb 13 kurzuson vehettem részt s szintén tökéletesen elsajátíthattam a holland nyelvet. Különlegessége ennek az időnek az volt, hogy hatszor prédikálhattam különböző gyülekezetek szószékein, sok gyülekezetben tarthattam előadást a mi népünkről és egyházunkról. Eredetileg a doktori fokozat elnyerése is cél volt, de erre az idő rövidsége miatt nem kerülhetett sor. Utána mék kb 28 szor járhattam Hollandiában,  11 gyülekezetben 4O alkalommal hirdethettem Isten igéjét, számos helyen előadásokat, gyülekezeti esteket tarthattam.

                Visszatérve a hollandiai tanulmányútról már várt az aranyosegerbegyi gyülekezet meghívása. Nehéz döntés volt, hisz Türében nagyon szerettek, de az Úr mégis azt végezte el bennünk, hogy tovább megyünk, persze ebben emberi dolgok is, mint a gyermekek taníttatása fontos szerepet játszott. Nehéz szívvel hagytuk ott Kalotaszeget 1993 júliusának végén, ahogy mondani szoktam, szívemnek egy nagy darabja örökre ott maradt, jó időnként visszatérni, találkozni a volt hívekkel, feleleveníteni a régi szép idők emlékeit.

                1993 augusztus 1-ével kezdtük meg az aranyosegerbegyi szolgálatot. Nem volt könnyű a váltás, hisz egy egészen más vidék, mentalitás, egy négyszer nagyobb gyülekezet várt ott. Azt mondhatom el, hogy Isten a szolgálatom által nagy lelki ébredést adott, megtelt a templom, több mint százan jártak bibliaórára, alig győztük hordani a Bibliákat, áhítatos könyveket. A bő két év alatt, amit ott tölthettünk felépült a hatalmas gyülekezeti központ, aminek érkezésünkkor még csak az alapja volt meg. Ebben anyagilag hathatós segítséget nyújtott a holland Putteni testvérgyülekezet, akikkel szintén szoros lelki kapcsolat alakult ki, ami mind a mai napig tart.

                1995 nyarán megérkezett a Marosvásárhely_Alsóvárosi gyülekezet hívása, ami megint egy nehéz döntés elé állított minket. Végül hisszük, Isten akarata szerint úgy d9nt9ttünk, hogy a meghívást elfogadjuk, és 1995 november 1-től elkezdődött az itteni szolgálat, ami mind a mai napig tart. Nem volt könnyű a szolgálat itt, hisz egy nagy gyülekezet várt, akkor több mint 4OOO lélek volt még, s egy híres előd után jöttem, aki magasra állította a mércét. Az első három év azért is nehéz volt, mert a presbitérium nem volt egységes a meghívásomat illetően, tulajdonképpen egyetlen szavazat döntött a meghívásomkor és ez évekig éreztette hatását. A presbitérium nagy része elfogadott, de volt két presbiter, akik nagyon sokat bántottak, úgyhogy egy adott ponton már-már azt fontolgattam, hogy el is megyek a gyülekezetből. De Isten könyörült a helyzeten és így itt maradhattam. Nagyon lassan tudtam megismerni a gyülekezetet, az első években fogalmam se volt, hogy kit temetek, kit esketek, kinek a gyermekét keresztelem. Nekem nagyon nehéz volt megszokni a személytelenséget, hisz falusi gyülekezeteimben mindenkit ismertem, Türében, még az állatok nevét is tudtam. De nagy áldásnak tartom mind a mai napig ebben a gyülekezetben, hogy nagyon sok embernek hirdethettem Isten szavát, rengeteg embert el tudtam érni az evangélium üzenetével, a 115O temetés alkalmából olyanokat is, akik talán soha nem hallották volna meg az evangéliumot. Erőmhöz időmhöz képest igyekeztem látogatni a családokat, több mint 25OO alkalommal kopogtattam be családokhoz, hívogattam őket megtérésre, a gyülekezeti alkalmak látogatására.

 Sok szép igehirdetési sorozatot tarthattam, ilyenek voltak az Ábrahámról, Pál apostol életéről. A pusztai vándorlásról tartott hosszú lélegzetű sorozatok, az utóbbi 9O igehirdetésből állt és négy és fél éven at tartott. Most a János evangéliumát prédikálom végig, talán ez lesz az utolsó nagy sorozatom.

Nagyheteken mindig sorozatokat tartok, ezeknek nagy része az idők során megjelent az Igehirdetőben, az Egyházkerület lapjában. Szolgálatom kedves része az is, hogy rengeteget írok, közel 3O éve írom az Üzenetbe, egyházkerületünk központi lapjában az áhítatokat. Közel 3OOO oldalnyi anyagot küldtem be. Két sorozatom, az egyik, amit különböző témákról írtam, a másik pedig, amit a bibliai helyekről, könyv formájában is megjelent egyházkerületünk kiadásában. Az első könyvem „erdélyi bestseller” lett, hiszen 3 év alatt 11 utánnyomást ért meg, és 52OO példányban kelt el. Ennek címe:Istennel kezdeni, a másik könyven:Barangolások bibliai tájakon pedig 2OOO példányban kelet el. Közben Magyarországon is megjelent három füzetszerű könyvem az Ébredés alapítvány kiadásában Pécelen. Az öt könyv összesen több mint1O.OOO példányban kelt el, amit Isten egyik legkedvesebb ajándékának tartok, amit nekem megadott, hisz így sokan épülhetnek belőlük olyanok is, akik engem személyesen nem is ismernek, könyveim eljutottak, Európa sok országába, de Amerikába, Kanadába, sőt még Ausztráliába is. Írásaimhoz sok német és holland irodalmat használok, mivel Isten nekem megadta a nyelvek ajándékát, igyekszem e nyelveket hasznosítani írásaimban, igehirdetéseimben, előadásaimban is. A német és holland teológia kincseit igyekszem egyszerű igehirdetésekben, sorozatokban feldolgozni, hogy így a magyar népünk is gazdagodjon ezek által, ezt hivatásomnak tartom és amíg élek szeretném e munkát folytatni.

                Külön színfoltja volt a szolgálatomnak börtönben végzett munka. Erről rengeteget tudnék mesélni, hisz 24 év óta rendszeresen járok be a marosvásárhelyi börtönbe, de mivel egy holland börtönmissziót végző alapítványnál tolmácsként is segédkezem, egy-két kivétellel Románia minden börtönébe eljutottam. Szép ajándék volt számomra az a 7 nemzetközi konferencia , amikre 1997 és 2OO7 között eljuthattam. Kétszer voltam Lengyelországban, ugyancsak kétszer Németországban, egyszer pedig Csehországban, Hollandiában, illetve Kanadában. Az utóbbi volt a legemlékezetesebb, hisz az világkonferencia volt, a föld 13O országából mintegy 7O felekezetből mintegy 1OOO ember vett részt. Akkor jutottam el a Niagara vízeséshez is, ami szintén egy életre szóló élmény volt. Persze ebben is nem ezek a fontosak, mert a cél az, hogy még a börtönben is megtérjenek emberek és megváltozzon az életük. Hogy az én szolgálatom hány embert vezethetett megtérésre, megjobbulásra , azt én nem tudom, s nem is kell tudnom, de szeretnék a mennyben találkozni olyanokkal, akiket ez a szolgálat vezetett élő hitre s üdvösségre. Akik erről többet szeretnének tudni, meglátogathatják a személyes blogomat: lorincz-istvan-alsovaros.blogspot com ezen több írásom van arról, hogy miként végzem a börtönmissziót , közel 4OO írásomat lehet itt olvasni, ezek között a könyveimet is.

                Szolgálatom lassan a vége felé közeledik, hisz már csak szűken négy évem maradt a szolgálatból. Hálát adok Istennek, hogy mindenhez erőt s kegyelmet adott, volt benne magasság és mélység, bűn és kegyelem, voltak bukások, is, de ezekből kiemelt az Úr, megbocsátotta bűneimet. Ezeket mindig igyekeztem alázattal megvallani Istennek, de ha kellett emberek előtt is megvallottam és bocsánatot is kértem. A jövőt nem ismerjük, hisz az ismeretlen előttünk. Szeretnék még élni s szolgálni. Magánéletemben szeretném, ha unokáink születhetnének, hogy azokat is taníthassuk, szeretgethessük. A szolgálatban szeretnék kitartani még pár évet, s ha Isten elhozza a nyugdíjas éveket szeretnék azokban is szolgálni. Talán több időm lesz még kézírásban levő igehirdetéseimből sokakat gépbe ütni, könyveket fordítani, feldolgozni főleg igehirdetések és előadások, esetleg evangélizációs sorozatok formájában.

Tudom, hogy múltam, jelenem és jövendőm, az üdvösségem is ott van Isten kegyelmes kezében. Mindezért övé legyen minden dicsőség.