Igehirdetési sorozat húsvét
nagyhetére
A Bárány vére
1 Nap. A megtisztító vér Text.
Ezék.9,9a 1Ján1,7b
Ezen az áldott nagyhéten Isten Lelkének segítségével a Bárány, illetve
Jézus véréről szeretnénk beszélgetni. A mai esténk témája: a megtisztító vér.
Ahhoz, hogy ezt megértsük két dolog kell világos legyen előttünk. Az egyik,
hogy milyen rettenetes dolog a bűn, a másik pedig, hogy milyen nagy gazdagság
számunkra a Krisztus vére.
Az Ezék.9,9-ben ezt olvassuk: Izrael és Júda házának bűne igen-igen nagy.
Két nagy lecke van, amit minden ember meg kell tanuljon, mielőtt keresztyén
lenne. Először is meg kell tanulja, hogy a bűn egy nagyon rossz dolog. De utána
meg kell tanulja, hogy Krisztusnak a vére nagyobb, mint az ember bűne, hogy az
képes kimosni az embert a bűnéből, akármilyen nagy lenne is az.
Sok ember azt gondolja, hogy az evangélium azért van, hogy kisebbítse,
enyhítse Isten haragját a bűnnel szemben. Ez egy nagy tévedés. Mert semmi sem
ítéli úgy el a bűnt, mint az evangélium. Menjünk a Sínai hegyhez, ahol halljuk
a mennydörgéseket, ahol látjuk a villámlásokat.
Ma a Golgota hegyére megyünk, ott nem hallunk mennydörgést, nem látunk
villámlást. De ott halljuk az Isten Fiának a sóhajtásait, nyögéseit, ott látjuk
az ő kínjait, ahogy utolsó erejét is megfeszíti, hogy el tudja bűneinket
hordozni. Itt a Golgotánál azt kell mondjad: most már látom, hogy milyen rettenetes
dolog a bűn. Mert látom, hogy milyen rettenetes kell legyen a szenvedés, ami
nekem szabadulást tudott szerezni.
Ó, bűnös ember, ha azért jössz az evangéliumot hallgatni, mert azt hiszed,
hogy mentséget találsz a bűneidre, akkor nagyot tévedtél. Mert az evangélium
elveszi tőled a mentegetőzés utolsó lehetőségét is. Az evangélium azt mondja
el, hogy te szándékosan vétkeztél Isten ellen, hogy neked semmilyen mentséged
nincs a bűnre. Hogy nincsenek enyhítő körülmények, nem mondhatod azt, hogy én
is csak egy ember vagyok, hogy nekem is vannak gyengeségeim.
Az evangélium nem ad reményt arra, hogy a törvény követelését enyhítené,
könnyítené. Sokan azt mondják, hogy az Ószövetségben Isten az embertől nehezen
teljesíthető dolgokat követelt s hogy Krisztus azért jött, hogy ezeket a
nehezen teljesíthető dolgokat levegye vállunkról és hogy hogy könnyebben
hordozható terheket tegyen ránk. Hogy ő olyan törvényt adott, amit könnyebb
teljesíteni, aminek könnyebb engedelmeskedni.
Az evangélium nem azért adatott, hogy a törvényt megkönnyítse, Jézus azt
mondja, hogy ő nem vesz el a törvényből egy jótát vagy egy pontocskát sem. Az
evangélium nem mond mást, mint a törvény. Amikor az ember vétkezik, akkor meg
kell halnia. Az evangélium is azt mondja: szemet szemért, fogat fogért. Aki azt
állítja, hogy Krisztus azért jött, hogy a törvényt megkönnyítse, az nem értette
meg Jézus jövetelének a célját.
Jézus megnehezítette azt, hogy csak egy példát mondjunk. A törvény azt
mondja: ne paráználkodj. Jézus pedig azt mondja, hogy ha valaki gonosz
kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráználkodott is az ő szívében.
Ez nem megkönnyítése, hanem megnehezítése annak. Be kell lássuk, hogy a mi
bűnünk nagy. De milyen nagy? Olyan nagy, hogy egyetlen bűn is elég arra, hogy
minket a kárhozatba vigyen. Gondoljuk meg, egyetlen bűn elégséges volt arra,
hogy az egész emberi nemzetséget megrontsa. Ádám és Éva egyetlen bűnt követett
el és az elég volt a paradicsom elvesztéséhez. A bűn tehát egy rettenetes
dolog, ami kárhozatba viszi az embert.
De a második ige arról tesz bizonyságot, hogy Jézus vére megtisztít minket
minden bűntől. Mi emberek sokszor különbséget teszünk kis és nagy bűn között,
de tudjuk, hogy Istennél nincs ilyen. Minden bűntől megtisztít Jézus vére. Itt
fel lehetne sorolni az összes bűnt, a füllentéstől a gyilkosságig, minden
bűntől megtisztít Jézus vére. Mert csak egy bűn van, ami nem bocsáttatik meg és
ez az, hogy az embernek nincs szüksége a kegyelemre. Ez a Szentlélek ellen való
bűn, amikor az ember megkeményedik Istennel szemben.
Legyen ez vigasztalás: bármilyen nagy lenne a bűnöd, Jézus vére megtisztít
tőle. A Jézus vére olyan, mint a víz, az özönvízkor, hogy a legmagasabb
hegycsúcsokat is befedte. Jézus megbocsátja minden embernek a bűnét.
Megbocsátja az ifjúkorban, felnőttkorban és öregkorban elkövetett bűnöket.
Ez az ígéret egyeseket arra indíthatna, hogy most még könnyelműen
vétkezzenek, mert azt mondják: majd az életem végén, úgyis meg fogom bánni a
bűneimet. De az ige nem jövő időben van írva, hogy meg fog tisztítani minden bűntől,
hanem jelen időben. Vagyis ez a vér most tisztít meg. Nagyon sok ember van,
akik most tesznek bizonyságot arról, hogy a Jézus vére megtisztította őket
minden bűntől. Jézus nem majd, nem a jövőben akar megtisztítani minden bűntől,
hanem most. Ezért nem kell várni a tisztulásra, most lehet jönni. Most jöjj
Krisztus keresztjéhez, hogy Krisztus vére tisztítson meg minden bűntől. De
hogyan kell Krisztushoz jönni? Hát úgy, hogy elhiszem, hogy Jézus vére engem
megtisztít. Krisztusban hinni nem más, mint bízni benne.
Csak azt kell meglássam, hogy milyen
nagy az én bűnöm, meg kell lássam, hogy
Krisztus vére nélkül én el kellene kárhozzak. Ha ezt meglátom és elhiszem, hogy
Krisztus Jézus azért jött a világba, hogy megtartsa a bűnösöket, akik között
első vagyok én, akkor megtisztulok minden bűntől.
Nagyon fontos, hogy teljes bizodalmamat Krisztus áldozatába helyezzem. Ne
az imáimban, érzéseimben, könnyeimben vagy a hitemben és jó cselekedeteimben,
hanem egyedül Jézus Krisztusban és az ő vére megtisztító erejében bízzam. Jézus
még soha nem utasított el egy bűnöst sem, aki bűneivel hozzá ment, aki az
üdvösséget és a bocsánatot nála kereste. Ha a világ legnagyobb bűnöse is
lennél, Krisztus vére akkor is megtisztít.
2 Nap A megváltó vér Text.
2Móz.12,13a
Sok ember nehezen tud bizonyos lenni abban, hogy megbocsáttattak a bűnei.
Ilyenkor sokan egy jelet kívánnak vagy kérnek Istentől. De Isten azt mondja
nekik: és a vér jelül lesz nektek. Mit kívánhatnánk többet? Hisz mennyei
seregek se bizonyíthatnák jobban, hogy bűneink meg vannak bocsátva, mint a vér.
Az isteni szeretet legfényesebb bizonyítéka: a vér!
De lássuk, hogyan is történt ez az áldozat. A pászkabárány vérét fel
kellett fogni egy tálban. Abba bele kellett mártani egy köteg izsópot, azzal be
kellett kenni az ajtófélfákat. Így lett a vér jellé. Ez volt a jel
elsajátítása. Mi ezt hit által tesszük, hisz ha nem hiszünk Krisztusban és az ő
áldozatában, akkor az számunkra mit sem ér.
Ahogy a felkent vér megőrizte az izraelitákat az öldöklő angyal
pusztításától, úgy őriz meg minket Jézus vére a kárhozattól, ha hiszünk benne.
A felkent vér nyilvános volt. Azt minden arra járó ember láthatta, így van a
hittel is, az nem magánügy. Meg kell vallani minden ember előtt. A hit
láthatóvá kell legyen az életünkben, sőt ez kell a legláthatóbb legyen, hogy mi
hiszünk az Úr Jézus Krisztusban és így üdvösségünk van általa.
Ez a jel még öt dolgot jelentett az izraeliták számára. Ez egy
megkülönböztető jel volt. Ha azon az estén valaki Egyiptomban lett volna, akkor láthatta volna, hogy hol
laknak az izraeliták, mert az ő házuk ajtaján ott volt a vér. De azt is
tudhatta volna, hogy az egyiptomiak hol laknak, mert az ő házuk ajtófélfáján
nem volt vér.
Semmi sem különbözteti meg a keresztyéneket más emberektől, mint a Jézus
vére. Ahol a Jézus vérében nem hisznek, mert nem adnak hálát, ott nincs igazi
keresztyénség. A vértelen keresztyénség egy halott, élettelen keresztyénség.
De egy igazi keresztyén hordozza ezt a jelet, mert tudja, hogy a mi
bűneinkért csak ez a vér tehetett eleget. Csak ez a vér válthatott meg. Azok az
izraeliták, akiknek az ajtaján ott volt a vér, nagyon jól tudták, hogy ők épp
úgy megérdemelték volna a halált, mint az egyiptomiak, de ők és az ő
elsőszülöttjeik, egyedül a vérnek köszönhetik, hogy életben maradtak
Minden hívő tudja, hogy az ő bűne nagy és rettenetes. Minden hívő tudja,
hogy bűne miatt halált érdemelne. A hívő ember nem próbálja kicsinyíteni,
mentegetni a bűnét, nem mondja azt, hogy ez csak egy hiba, egy tévedés. Az
izraeliták elsőszülöttjei is olyan nyomorultul
kellett volna meghaljanak, mint az egyiptomiak, ha a vér nem lett volna.
Ez a vér egy helyettesítő vér. A vér az ajtófélfán azt jelentette, hogy
valaki már meghalt helyetted. Mi hisszük, hogy Krisztus helyettünk halt meg,
mint igaz a nem igazakért, mint szent a bűnösökért. A mi számunkra fontos
igazság, hogy Krisztus a mi helyettesünk, hogy ő helyettünk szenvedte el a
halált, békítette ki Istent s töltötte be a törvényt. Ez a mi igehirdetésünk
szíve.
Ez egy bizonyosságot adó jel volt. Mi szeretjük a bizonyosságot, örülünk
annak, ha egy barát, akit megkérünk valamire, azt mondja: bizonyos lehetsz
abban, hogy amire kértél, meg fogom tenni. Az izraeliták egy percig se kellett
kételkedjenek abban, hogy a pászkabárány vére meg fogja menteni az ő elsőszülötteiket
a haláltól.
Amikor a bárány vérét látták, bizonyosan tudták, hogy meg fognak
szabadulni. De ugyanaz kell történjen, amikor Jézus vérét látjuk. Ez a vér
számunkra a szenvedésről beszél. A mi bűneinkért szenvedni kellett. Gondoljunk
Jézus testi szenvedésére, de még inkább a lelki szenvedésére, ami sokkal
nehezebb volt, mint a testi. De ő azért szenvedett, hogy nekünk már ne kelljen
szenvedni.
De gondoljunk arra is, amikor a vérre tekintünk, hogy az Jézus számára a
halált jelentette. Halálával váltott meg minket. Az ő vére számunkra teljes
biztonságot jelent. Az izraeliták teljes biztonságban érezhették magukat.
Tudták, hogy az öldöklő angyal hozzájuk nem fog bemenni. Őket nem érheti
bántás. Így lehetünk mi biztonságban Jézus vérének oltalma alatt.
A vér a szeretetnek a jele is volt. A Jézus vére azt mutatja, hogy Isten
minket nagyon szeret. Ez egy szívből fakadó szeretet. Ez egy mindenható
szeretet. Mert még a pokol, a Sátán se tudta legyőzni. Ez egy olyan szeretet,
amelyik tudta, hogy mi ezt nem érdemeltük meg, mégis szeretett minket. Ez az
ellenséget is szerető szeretet. De egy
határtalan szeretet is, mert mindent megad nekünk, semmit se tagad meg
tőlünk. Mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk, ujjong fel az
apostol!
Végül ez a jel a felismerés jele volt. Ez a jel ott volt az ajtón, az
angyal felismerte, s oda már nem ment be öldökölni. Azt a házat, azt a családot
elkerülte.
Mi ezt a jelet már a keresztségben, kisgyermek korunkban megkaptuk. A
keresztség vize a Jézus vérét jelképezi, ami kiömlött a mi megtisztulásunkért.
Ezt a jelet a Sátán is ismeri s ezért ő különösképpen támadja azokat, akik meg
vannak keresztelve. Ő mindent elkövet, hogy az ilyen embereket visszahódítsa, a
magáévá tegye. De ne féljünk ettől. Kapaszkodjunk bele a vér erejébe, ami
megtart minket.
De erről a jelről a keresztyének egymást is felismerik. Egy ilyen ember,
akin ott van a Jézus vére, aki hisz ebben, azonnal megérzi azt egy másik
emberben. Sokszor nem is kell megszólaljon a másik ember, s máris érezzük róla,
hogy ő is Isten gyermeke. Az ilyen ember felé azonnal szeretetet érezünk, ha az
a másik ember testvérem a Krisztusban.
De a legjobb az,ha ezt a jelet maga az Úr ismeri és erről felismeri az
övéit. Mi ezen jel által jöhetünk hozzá, járulhatunk a kegyelem királyi
székéhez. Mi az Isten előtt mindig hivatkozhatunk erre a vérre és ő ezért
elfogad minket.
Erre a vérre támaszkodhatunk halálunk óráján is, amikor a halál rettentése
körülvesz minket. Ebbe a vérbe kapaszkodhatunk, amikor a pokol rettent minket,
mert e vér megment minket a pokol szenvedéseitől.
A nagyszerű az, hogy ez a vér mindent elvégzett. Nekünk semmit se kell
tenni, csak hinni kell benne. Mi hittel fogadjuk be ennek a vérnek az áldásait.
Csak ennyit mondj: Uram, én hiszek benned. Bűnös ember vagyok, de köszönöm,
hogy te az én bűneimért is ontottad a
véred.
3 Nap A vér ereje
Text.Zsid.9,22b
Az Ószövetségben végig azt látjuk, hogy folyik a vér. Az áldozatokban, a
vallási szertartásokban elmaradhatatlan volt a vér kiömlése. A szent sátornak
szint egy pontja sem volt, ahova ne kellett volna vért hinteni.
Persze, voltak olyan helyzetek is, amikor a tisztítást vízzel kellett
elvégezni. A ruhák mosása vagy a zsákmány megtisztítása történt így. Voltak olyan fémből készített tárgyak, amiket
tűzzel kellett megtisztítani. De az Ószövetségben a legtöbb dolgot mégis vérrel
kellett megtisztítani. A felolvasott igében pedig az áll, hogy vérontás nélkül
nincs bűnbocsánat, vagyis vérontás nélkül nem lehet a bűntől megtisztulni. A
bűnért való áldozatnál csak abban az esetben lehetett a vérontást elkerülni, ha
a bűnös nagyon szegény ember volt. Ezt liszttel lehetett helyettesíteni. De
máskor minden esetben egy állat vérének a kiontásával lehetett csak
bűnbocsánatot nyerni.
Nyilván, az Újszövetségben teljesen megváltozik a helyzet. Lelki értelemben
mindnyájan szegények vagyunk. Nincs mit adnunk bűneinkért, ezért el kell
fogadjuk azt az áldozatot, amit Jézus Krisztus mutatott be értünk. Reánk
mindnyájunkra érvényes ez az ige: vérontás nélkül nincs bűnbocsánat.
Az igénk első fontos üzenete az, hogy van egyáltalán bűnbocsánat. A vér
kiömlött, ezért hihetünk és reménykedhetünk a bocsánatban. A bűnt a Biblia a
legtöbbször adósságként nevezi meg, ahogy az több idegen nyelvben is van. Az
adósságot meg kell fizetni s akkor eltöröltetik. A mi bűn-adósságunkat Jézus
kifizette, azért az el van törölve.
Az azonban nagyon fontos, hogy a bűnbocsánatnak van feltétele és ez a
bűnbánat. Bűnbánat nélkül nincs bűnbocsánat. De minden megbánt bűnre van
bocsánat. Még a gyilkosság bűnére is. Én nagyon sok gyilkossal beszélgettem a
börtönben, akik megkérdezték, hogy van-e bűnükre bocsánat? Igen, van, mondtam
nekik, ha őszintén megbánják ezt a szörnyű bűnt.
A bűnbocsánat teljes, nem csak részleges. Nem úgy van, hogy Isten egy
részét bocsátja meg, a többit pedig megtartja. A Káté gyönyörűen fogalmaz: úgy
bocsát meg, mintha semmi bűnöm nem lett volna és semmi bűnt nem tettem volna.
A bűnbocsánatot mi még ma megnyerhetjük. Sokan úgy képzelik, hogy a bűnbocsánatot
majd a halálunk pillanatában kapjuk meg. De ez nem így van. Mi azt hirdetjük,
hogy a bűnbocsánatot abban a pillanatban megkapjuk, amikor hiszünk az Úr Jézus
áldozatában. A megigazulás nem egy hosszú folyamat, az egyetlen pillanatban
megy végbe. Abban a pillanatban, amikor hiszek.
A bűnbocsánatról meg lehet bizonyosodni. Az, aki ezt megkapja, azonnal
tudja, hogy megkapta. Bizonyosság lehet benne a bűnbocsánat felől. Nem kell
félnie, nem kell bizonytalanságban maradnia, ezt a bizonytalanságot a Sátán akarja.
Ő akarja, hogy ne jussunk bizonyosságra bűneink bocsánata tekintetében. Sőt,
azt mondhatjuk, hogy nekünk ninvcs is jogunk ebben kételkedni, ez hitetlenség
lenne Isten felé.
Nagyon fontos tehát kihangsúlyozni, hogy a bűnbocsánat a vérontás által lehetséges.
Sok ember úgy gondolja, hogy Isten azért bocsát meg, mert ő megbánta bűnét. Azt
már elmondtuk, hogy bűnbánat nélkül nincs bűnbocsánat, de maga a megbánás soha
nem tudná elvenni egyetlen bűnünket sem. Az egy nagy kegyelem, ha valaki
megbánja a bűnét, és ez csak a Szentlélek tudja az emberben elvégezni. De a
megbánás nem elég a bűnbocsánathoz. Mert vérontás nélkül nincs bűnbocsánat.
Mások úgy gondolják, hogy az életük megváltozása elég a bűnbocsánathoz. Ha
például egy alkoholista elhagyja az ivászatot, egy parázna tiszta életet él,
egy tolvaj nem nyúl többé a felebarátja vagyonához. Ezek nagyon szép és
kívánatos dolgok, de a bűnbocsánathoz mégsem elegendőek. A bűn nem bocsáttatik
meg az élet, a magatartás megváltozása által.
Mások ismét úgy gondolják, hogy az ima az, ami által bűnbocsánatot nyernek.
De mindig az a nagyon jó dolog, ha a bűnök megvallása a legtöbbször egy ima
keretében történik meg, de mégsem az imáért bocsátja meg Isten a bűnünket.
Vannak olyanok is, akik azt gondolják, hogy a keresztség az, ami elveszi a
bűneinket, és bűnbocsánatot ajándékoz. A keresztség egy nagyon szép ceremónia,
egy szép jelkép, de nem több annál. Nagyon sok olyan ember fog elveszni, aki
pedig meg volt keresztelve. Mert a keresztség sem elég a bűnbocsánathoz, mert vérontás
nélkül nincs bűnbocsánat.
Odáig mehetünk, hogy azt is kijelenthetjük, hogy Jézus Krisztus se tudott
volna megváltani, ha nem ontotta volna vérét értünk. Az ő élete, tanítása,
gyógyításai sem lettek volna elegendőek ahhoz, hogy mi bűnbocsánatot nyerjünk.
Mi bocsánatot csak a keresztnél kaphatunk. Mi csak Jézus vére által nyerhetünk
bocsánatot, ami a kereszten ontatott ki értünk. Mert e nélkül Isten meg kellett
volna büntessen és ez a büntetés az örök halál lett volna.
De most ezt a halált Jézus elszenvedte helyettünk. Ő bűntelen volt, ő a
saját bűnéért nem kellett volna meghaljon, ezért ő a mi bűneinkért halt meg.
Ezért és egyedül ezért tud Isten nekünk megbocsátani. Így tudott Isten
igazságának is eleget tenni és így tudott hozzánk kegyelmes lenni.
Talán most azt mondja valaki: de ezt én már mind tudom, ez olyan egyszerű.
Ez így igaz, de vajon hiszünk-e ebben igazán? Elfogadtuk-e már ezt az
áldozatot? Belerendültünk-e abba, hogy Isten Fia vérét kellett ontsa az én
bűneimért? Tudod –e már, bizonyos vagy-e abban, hogy a te bűneid is meg vannak
bocsátva?
Ha már ez megtörtént, ha már hiszel Jézus vérének bűnbocsátó erejében és el
is fogadtad, akkor nem marad más hátra, mint hogy bizonyságot tegyél erről.
Először is a megtisztított, megszentelt életeddel. Hogy mások is megláthassák,
hogy te már nem a bűnnek élsz, hanem Istennek , és hogy már benned Krisztus él.
De nem csak az életed kell erről beszéljen, hanem ezt szavaiddal is meg
kell vallanod. El kell mondanod, hogy Jézus drága vére téged is megtisztított.
Ez a vér rajtad van. A te bűneid ott vannak már Jézus vére alatt. Bűneinket
naponta Jézus vére alá vihetjük, mert tudjuk, hogy a vér által van bocsánat.
Áldott legyen az ő szent neve ezért.
4 Nap Az engesztelést szerző
vér Text. 3 Móz.16,34
Izrael népének sok csodálatos szertartása volt, amik kiábrázolták Jézus
halálát és annak áldásait. Talán az egyik legnagyszerűbb a nagy engesztelési
nap volt. Ez a szertartás egyetlen egyszer történt meg egy évben. Ennek is van
egy újszövetségi jelentése, mégpedig az, hogy Jézusnak is csak egyszer kellett
meghalnia , ezért beszélünk az úrvacsoránál is Jézus egyszeri áldozatáról.
A főpap tehát évente csak egyetlen egyszer ment be a Szentek Szentjébe az
engesztelés vérével. Ennek a szertartásnak az idejét is Isten szabta meg. Nem
Mózes és Áron határozták meg, hogy mikor legyen. Más napon nem lehetett, csak
az Isten által megszabott napon.
A Krisztus halála napja se lehetett más napon, ezt Isten szabta meg már a
világ teremtése előtt. Ezen a napon kellett ő , mint az Isten Báránya a nagy
áldozatot bemutassa értünk. Mi hisszük, hogy Krisztus az idők teljességében
jött el és az idők teljességében halt meg értünk.
Beszéljünk most először is arról a személyről, aki az engesztelést el
kellett végezze. Ő Áron volt, Mózes
testvére. Tudjuk azt, hogy a naponkénti áldozást a papok végezték el, de ezen a
napon csak a főpap dolgozhatott. Ő kellett meggyújtsa a gyertyákat, ő kellett
végezze a tömjénezést.
Ennek az a jelentése a mi számunkra, hogy egyedül Jézus végezte el az
engesztelést a mi bűneinkért. Az Újszövetség tanítása szerint mi is mind papok
vagyunk, királyi papság, de mi csak a hálaáldozatot kell bemutassuk, életünket
kell Istennek odaszenteljük. Az engesztelést csak a mi Főpapunk Jézus Krisztus
tudta elvégezni.
A főpap ezen a napon nagyon meg kellett alázkodjon. Ezen a napon csak a
lenből való ruhát vehette fel és nem a díszes, aranyozott ruháját. Ezen a napon nem ölthette magára gyönyörű,
színes ruháit, sem az efód nem lehetett rajta, csak egyszerű len ruhában jelenhetett
meg a nép előtt.
Jézus Krisztus, amikor értünk az engesztelést bemutatta nagyon alázatos
volt. Nem mennyei dicsőségben tette ezt, fején nem volt aranykorona, hanem egy
töviskoszorú. Bíbor palástot tettek rá ugyan a katonák, de csak azért, hogy gúnyt
űzzenek belőle. De a kereszten minden ruhájától megfosztották. Kezében nem
jogar volt, hanem egy nádszál, ami szintén a csúfság jele volt. Értünk
alázkodott meg ennyire, hogy bűnünk minden csúfságát, szégyenét magára vegye. De
a főpap tökéletes is kellett legyen. Ezért mielőtt a népért elvégezte volna az
engesztelést, először önmagáért kellett engesztelést végezzen. Nekünk egy olyan
tökéletes Főpapunk van, aki nem kellett önmagért engesztelést végezzen, mert ő
bűntelen volt.
Másodsorban beszéljünk az eszközről, ami által Áron főpap az engesztelést
elvégezte. Ez két kecskebak volt, az egyiket fel kellett áldozni, a másikat a
nép bűnével ki kellett űzni a pusztába. A kecskebakot Isten mutatta meg, ő
jelölte ki, hogy a sok kecskebak közül melyiket áldozza fel. Mi tudjuk, hogy
Jézust is Isten választotta ki arra a nagy feladatra, hogy az engesztelést
elvégezze a mi bűneinkért.
A nép végig kellett nézze a kecskebak halálát, kínját és látnia kellett
kihulló vérét. Lelki szemeink előtt mi is újra és újra le kell pergessük Jézus
kínszenvedését, hogy miként szegezték át kezét és lábát, miként szomjúhozott,
miként kiáltotta: én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? Kell
látnunk, hogy miként lehelte ki lelkét.
A vért aztán be kellett vinni a Szentek Szentjébe és rá kellett hinteni a
frigyláda tetejére. A többi rengeteg állatnak a vérét nem kellett bevinni a
Szentek Szentjébe, csak ennek a kecskebaknak a vérét. A Jézus vére is ott van,
hogy kiáltson, hogy bocsánatért esedezzen az Isten trónja előtt.
Harmadszor beszéljünk arról, hogy milyen következményei lettek ennek az
engesztelésnek? Az egyik következmény az volt, hogy a tisztátalan dolgok
tisztává lettek. A bűn beszennyezi az embert, a világot. Minden, amihez az
ember hozzányúl, az is tisztátalanná válik. De Jézus vére megtisztítja
életünket, megtisztítja istentiszteletünket, megtisztítja ezt a világot.
A második bak azt jelképezi, hogy Isten elveszi a bűnt. Ahogy a bak kivitte
a nép bűnét a pusztába, úgy veszi el tőlünk a bűnöket és ajándékoz meg minket
az ő igazságával. A Szentírás nem írja le, hogy mi történt a pusztába küldött
kecskebakkal. Ez sem lehet véletlen. Mi csak annyit tudhatunk, hogy Jézus Isten
Bárányaként magára vette a mi bűneinket és elhordozta azokat.
Végül azt vizsgáljuk meg, hogy milyen következményekkel jár ez a mi
személyes életünkben. Hát mindenek előtt azt, hogy bűnbánatot kell tartsunk.
Az, hogy Jézusnak meg kellett halnia már bőven elég ok arra, hogy mély
szomorúság töltsön el bűneink miatt. Már csak ha magát a „Golgota” szót halljuk,
könnybe kell lábadjon a szemünk. Kell fájjon az, hogy milyen nehéz szenvedést
okoztunk mi a Megváltónknak.
Itt a történetben azt is olvassuk,
hogy semmilyen munkát nem volt szabad végezni ezen a napon. Amikor az
engesztelésre gondolunk, akkor ne dolgozzunk. Úgy nyugodjunk, ahogy Jézus
nyugodott. Nyugodjunk meg a mi önigazságunktól, nyugodjunk meg abban, hogy ő
mindent megtett értünk, hogy ő elvégezte tökéletesen a mi üdvösségünk.
De van itt még valami. Miután a főpap az engesztelés munkáját elvégezte, már
a legszebb ruhájában jelent meg a nép előtt. Mikor ezt látta a nép, akkor
örömmel kísérték el sátráig. A főpap is hálás volt, hogy bemehetett a Szentek
Szentjébe és ki is jöhetett abból, a nép pedig hálás volt, mert az engesztelés
nagy műve elvégeztetett. Tudták, hogy az engesztelés el van végezve, az ő
bűnbocsánatuk bizonyos.
Nos, pont így van ez most velünk is, Isten újszövetségi népével. Mi is
menjünk haza boldogan a Főpapunkkal. Ugráljunk örömünkben, hogy ő elvégezte a
nagy munkát. Elvégezte a mi megváltásunkat, a mi üdvösségünket. Bűneinket
megbocsátotta, az örök életet megszerezte. A mi bűneink már nem terhelnek, nem
fenyegetnek, azok büntetése már el van rendezve. Menjünk haza boldogan, hogy mi
is az ő megváltott gyermekei lehetünk s ezután neki élhetünk.
5 Nap A vér kiáltása Text.
Zsid.12,24b
A Szentírás tanítása szerint is a vér az egyik legcsodálatosabb anyag, ami
ezen a világon létezik. De ugyanakkor az egyik legszentebb is. A 3Móz.17,11
szerint maga az élet is a vérben van. Azt mondhatnánk, hogy a vér az a
titokzatos anyag, ami a testet és lelket összekapcsolja. Az, hogy ez miként
történik, azt mi nem tudjuk megmagyarázni. De az tény, hogy ha valakinek
elfolyik a vére, az meghal.
Ezért Isten igéje nagyon komolyan veszi a vérontást. Az Ószövetség még az
állatok vérét is szentnek tekintette. Az ószövetségi törvény megtiltotta az
állatok vérének a megevését. Minden levágott állat tulajdonképpen áldozati
állat volt, Istennek szentelve. Nem véletlen az sem, hogy Isten az ember
bűnéért egyetlen engesztelő eszközként a vért fogadta el. Azt már elmondtuk,
hogy vérontás nélkül nincs bűnbocsánat. Épp azért, mert Isten csak az életet
jelképező vért fogatta el engesztelésként. Így lett Jézus életének a vérontás
általi odaadása Isten előtt a bűnbocsánat lehetőségévé.
Ebben az igében két ember véréről van szó: az Ábel és a Jézus véréről.
Ebben az igében tulajdonképpen egy összehasonlítást találunk az Ábel és a Jézus
vére között. Ez az igevers azt mondja el, hogy mi Jézushoz járulhatunk, a
meghintés véréhez, ami jobbat beszél, mint az Ábelé. A Jézus és az Ábel vére
között tehát van hasonlóság, egybeesés, de ugyanakkor különbség is van. Mind a
két vér beszél, de a Jézus vére jobbat beszél.
Lássuk először Ábel áldozatát. Bizonyára Ádám is mutatott be áldozatot Istennek.
Annál is inkább feltételezhetjük ezt, mert azt olvassuk, hogy Isten bőrből való
ruhákat készített az első emberpárnak és az feláldozott állatok bőréből
készülhetett. Kain is mutatott be áldozatot, mégpedig ugyanazon a napon. De
Kain a föld gyümölcséből mutatott be áldozatot, vagyis ő nem látta magát
bűnösnek, mivel vértelen áldozatot mutatott be. Ábel azonban érezte, tudta,
hogy ő egy bűnös ember és azt is tudta, hogy vérontás nélkül nincs bűnbocsánat.
Ezért ő vért helyezett az oltárra.
Kain kész volt hálaáldozatot bemutatni, de nem volt kész bűnért való
áldozatot bemutatni. Neki nem volt szüksége a bűnbocsánatra, neki elég volt a
föld ajándéka. Ábel azonban egy bárányt áldozott fel, ezzel is jelezve, hogy ő
hisz az asszony magvában, aki majd a kígyó fejére fog taposni. Ábel úgy áll ott
az oltár mellett, mint egy pap, bűnbánattal, bűnbocsánatért esedezve.
Ábelt tisztelnünk kell, mert ő hitt az eljövendő Messiásban. Mert mit tett
Ábel? Bemutatott egy áldozatot, amiben a vérontás szükségessége mutatkozik meg.
De Krisztus maga lett a vérontás. Ábel keresett egy áldozatot, de Krisztus maga
volt az Áldozat. Ezért beszélt jobbat a Jézus vére, mint az Ábel vére.
De itt most nem csak arról a vérről kell beszéljünk, amit Ábel az ő
áldozásakor kiontott, hanem az ő véréről is, ami kiömlött, amikor őt Kain, a
testvére megölte. Mert az apostol erről a vérről mondja: kiált. Isten mondja is
Kainnak, hogy testvérének a kiontott vére hozzá kiált a földről.
Ábelről már a megelőző fejezet is beszélt a hithősök sorában, amikor azt
írja róla: hit által vitt Ábel becsesebb áldozatot Istennek, mint Kain s
ezáltal bizonyságot nyert, afelől, hogy ő igaz. Mert Isten bizonyságot tett az
ő ajándékáról és így még halála után is beszél. (Zsid.11,4) Tehát az Ábel vére
beszél, mint ahogy a Jézus vére is. De mi a különbség a két beszéd között?
Ábel vére három módon beszél. A mennyben, az emberek ellen és Kain ellen.
Jézus vére is három módon beszél, de jobbat beszél, mint az Ábelé. Az Ábel vére
a mennyben beszél, mert Isten elfogadta az ő áldozatát, miközben a Kin
áldozatát nem fogadta el. Ezen ők bizonyára vitatkozni kezdtek. Kain egyre
dühösebb lett. Közben Isten figyelmeztette Kaint, hogy milyen veszélyben van,
de Kain ennek ellenére eldöntötte, hogy ki fogja ontani testvérének a vérét. És
ezt a mezőn meg is tette. Micsoda pillanat ez!
Az első gyilkosság a világegyetemben, az első emberi vércseppek, amik a
földre hullnak. És ez a vér kiált. Ezt a kiáltást meghallják az angyalok és
meghallja Isten is. Ábel véresen érkezik a mennybe, az első üdvözült lélek, az
első mártír. Ez a vér bosszúért kiált s ezt Kain meg is kapja. Egyfajta
csavargó lesz a föld színén.
De Krisztus vére egészen más. Őt is megölik, mégpedig a testvérei ölik meg,
az övéi közé jött és az övéi megölték. Ő is vérzik, ő is elvérzik, az ő vére is
a földre hull és kiált a földre. Az angyalok meghallják és kérdezik: miféle
kiáltás ez? Erre az Atya válaszol: ez az én szeretett Egyszülött Fiam vérének a
kiáltása. De mit kiált ez a vér? Nem bosszúért, hanem kegyelemért kiált. Ez a
vér azt kiáltja: Atyám, bocsáss meg nekik. Azért kiált jobbat a Jézus vére,
mint az Ábel vére,mert az Ábel vére bosszúért, a Jézus vére pedig kegyelemért
és bocsánatért kiált.
Ábel vére egy emberre kér bosszút. A Krisztus vére minden emberre kéri a
kegyelmet. Bárcsak minden ember meghallaná ezt a kiáltást: bocsáss meg nekik.
Ez a vér nem csak a mennyben kiált, hanem a földön is. Ábel az ő vérén
keresztül beszél hozzánk. Ábel kész volt hitét vérével is megbizonyítani. És
itt gondolhatunk mindazokra a mártírokra, akik készek voltak szenvedni és
meghalni a hitükért. Az evangélium, az első századokban nem terjedt volna olyan
gyorsan, ha a mártírok nem adták volna érte az életüket.
Mégis a Jézus vére jobbat beszél. Mit mond el nekünk Jézus vére? Hát azt,
hogy Isten a világ kezdetétől fogva választott magának egy népet, akikért Jézus
Krisztus kész volt a legdrágább árat is megfizetni. Ez a vér személyesen
hozzánk szól. És ennek a hangja a legkedvesebb kell legyen a mi számunkra. Mert
arról beszél, hogy a mi bűnünk meg van bocsátva, hogy az adósság, amit mi
sohasem tudtunk volna kifizetni, már el van rendezve.
Az Ábel vérének a kiáltása nem volt hiábavaló, mert Kain megkapta a méltó
büntetését, a Jézus vérének a kiáltása sem hiábavaló, mert a bűnös megkapja a
meg nem érdemelt felmentését, a kegyelmet. A Jézus vérének kiáltása megrendíti,
megnyugtatja az Atya szívét. Könyörületre, bűnbocsánatra indítja.
Ó, bűnös ember csendesedj el végre és hallgasd a Jézus vérének kiáltását. S
ha meghallottad, meg ne keményítsd a te szívedet. Ez az ige arra szólít fel
minket, hogy járuljunk ehhez a vérhez, a meghintés véréhez. Ne félj, járulj
oda, ő elfogad. De hogyan járuljak a Jézus véréhez? Hát üres kézzel, úgy hogy
nincs mit hozzak, csak bűneimet. De jöjjek hittel és bizalommal, mert ez a vér
érettem is kiömlött, ez a vér számomra, mindnyájunk számára elégséges.
Ha már egyszer odajárultál, járulj oda újra. Mert a bűn újra és újra
beszennyez, újra és újra megkísért. De a vér is újra és újra kiált, új
kegyelemért, új bocsánatért. Halljuk meg újra a vér kiáltását és fogadjuk el
kegyelmét és bocsánatát.
6Nap Az elégséges vér Text.
2Móz.12,13b
Isten népe mindig biztonságban van. Az Isten gyermekei az ő kezében vannak
és az ő kezében biztonság van. A föld megindulhat, az egek összeomolhatnak, a
keresztyén embernek akkor sem kell félni.
Nos, az az idő, amiről ez az ige beszél, egy veszélyes idő volt
Egyiptomban. Maga az Úr vonult át Egyiptom városain és falvain. Az Úr ezt
mondta: átmegyek Egyiptom földjén ezen az éjszakán és megölök minden
elsőszülöttet az embertől az állatig.(2Móz.12,12)
De Isten szövetségének gyermekei biztonságban vannak, akkor is, amikor a
haragvó Isten átmegy a városokon és utcákon. Az Izrael fiainak még csak egy
haja szála sem görbült meg, az Úr megőrizte őket, miközben az egyiptomiakat
megölte, az övéit megőrizte.
De hogyan őrizte meg őket? Csakis a vér által. A jel, ami miatt őket
megőrizte, a vér volt, ami oda volt az ajtófélfákra kenve. A bárány vére
megőrizte őket. Mi a keresztségben a Jézus vérének a jegyét kaptuk, ott van a
homlokunkon. Ahogy az Úr a vért látta az ajtófélfán, elment a ház mellett, úgy
lesz az ítélet napján is, amikor Isten eljön, hogy megítélje a világot. Az Úr
Jézus vére,ami által mi megigazultunk, meg fog őrizni Isten haragjától és az
ítélet tüzétől.
Talán azt mondja valaki: de ezt a történetet már olyan sokszor hallottuk,
olyan jól ismerjük. De ezt a történetet nem lehet eleget hallgatni, mert ez a
Szentírás egyik legszebb, legmegrázóbb története, ami a megváltásról, a
megtartatásról szól. Ez a történet mindig új és friss kell legyen a mi
számunkra, mert Krisztus megtartó véréről beszél.
Itt tehát vérről van szó. Az izraeliták esetében egy bárány véréről volt
szó. A mi számunkra ez előre mutat Jézus Krisztus vérére, ami elvette a mi
bűneinket. Ez a vér nem akárkinek a vére, hanem annak az áldozatnak a vére,
akit Isten erre rendelt. Mert Jézus Krisztus nem csak úgy jött el ebbe a
világba, őt az Atya küldte. Őt az Atya rendelte erre már a világ alapjának a
felvettetése előtt. Az Atya határozta el, hogy a Fiának vére legyen váltság a
mi bűneinkért.
Krisztus ezt az áldozatot nem titokban, hanem nyilvánosan, az egész világ
szeme láttára mutatta be. Ez Isten szent akarata volt, hogy Fiának vére
kiontassék. Minket Krisztus azért válthatott meg, mert maga Isten rendelte őt
erre.
De ő nem csak egy Istentől rendelt, hanem egy tökéletes áldozat is volt. Ha
csak egy bűne is lett volna, soha nem lehetett volna a mi Megváltónk. De neki
nem volt sem eredendő, sem cselekedeti bűne. Ő mindenekben hozzánk hasonlóan
megkísértetett, kivéve a bűnt.(Zsid.4,15)
Ezért ez a vér elégséges a mi megváltásunkra, mivel ő egy ártatlan áldozat
volt. Ő nem magáért halt meg, hanem értünk. Amikor ott Egyiptomban a házigazda
levágta a pászkabárányt, nagyon jól tudta, hogy az a bárány ártatlan, semmi
rosszat nem tett, neki azért kell meghalni, hogy a család elsőszülöttje életben
maradjon.
De valaki azt a kérdést is feltehetné: honnan van ennek a vérnek akkora
ereje? Hát onnan, mert Jézus Krisztus nem csak ember volt, hanem Isten is. Ha
Krisztus csak ember lett volna, akkor vérének nem lett volna ereje minket
megváltani. De az ő vére isteni vér, és mégis olyan emberi módon folyt ki.
Ez az áldozat egyszeri volt. Tudjuk azt, hogy a pászkabárányt a zsidóknak
minden évben le kellett vágni. De a mi húsvéti Bárányunk csak egyszer
áldoztatott meg, mert az áldozat végén elhangzott a kiáltás: elvégeztetett!
Ezért nincs szükség több áldozatra. Ó, bűnös ember gyere a kereszthez! Bűnöd
bár sok és nehéz, de Krisztus áldozata mindenre elégséges. Értsd meg végre:
elvégeztetett! Semmi sem állhat már megváltásod útjában. Csak higgy az Úr Jézus
áldozatában.
Isten ezt az áldozatot elfogadta. Honnan tudjuk ezt? Hát onnan, hogy
Krisztus nem maradt a sírban, ő feltámadott. Abban a pillanatban, amikor Jézus
feltámadt, rá került a pecsét a mi megváltásunk okiratára.
Ezek után lássuk ennek a vérnek a hatását , a munkáját a mi életünkben.
Láttuk, hogy csak a Jézus vére tud minket megváltani. Képzeljük el, hogy egy
izraelita valami mást tett az ajtófélfára a vér helyett. Például aranyat vagy
ezüstöt, vagy valami díszes ékszert. Az ilyen ember elsőszülöttje meghalt, mert
ez nem segített. Meg kell értsük végre, hogy minket nem válthat meg semmi, amit
m i teszünk, mert nincs a földön és égen más név, ami által megtartatnánk, csak
a Jézus neve. Nem tartanak meg a jó cselekedetek, az imádság, nem tarthat meg
az sem, hogy meg vagyok keresztelve, hogy járok templomba. Ha valamit is
megpróbálok odatenni Jézus vére mellé, el vagyok veszve. Ha bármi másban bízom a
Jézus vérén kívül, jaj nekem. De mit is tudnánk mi odatenni Jézus vére mellé?
Jócselekedeteinket, hogy azok együttműködjenek a megváltással? Nem lehet. Isten
féltékenyen vigyáz az ő dicsőségére. A mi dicsőségünk nem kerülhet az övé
mellé.
Drága testvérem! Ne kételkedj abban, hogy Jézus vére megment téged. Ne
beszélj: nagyon remélem, hogy Jézus vére talán még engem is megment. Ezzel
meggyalázod az Isten dicsőségét. Ne azt mondjad: remélem, hanem azt: tudom, meg
vagyok győződve, hogy a Jézus vére megment engem. Az izraeliták miután bekenték
az ajtófélfát nem kellett állandóan kimenjenek, hogy lássák, hogy az öldöklő
angyal tényleg elmegy-e a házuk mellett? Hogy tényleg nem jön be megölni az
elsőszülöttet? Ők nyugodtan ültek benn a házban, mert Isten ezt megígérte.
Jézus azt mondta az ő juhairól, hogy Atyja kezéből azokat senki ki nem
ragadhatja.
A megmentés úgy történt, hogy Isten látta vért az ajtófélfán, nem azt
olvassuk, hogy az izraelita kellett lássa, hanem Isten kellett lássa azt. Az
izraelita nem is láthatta a vért, ő benn volt a házban. A mui megváltásunk
azért lehetséges, mert Isten látja rajtunk a Jézus vérét. Milyen jó ez! Mert mi
sokszor nem látjuk, mi sokszor hitetlenkedünk, mi sokszor kételkedünk, de ő hű
marad, ő magát meg nem tagadhatja.
Egész héten a Bárány, a Jézus véréről hallottunk. Lehet, hogy sok mindent
elfelejtünk, de egyet ne felejtsünk el: a mi megváltásunk egyetlen alapja,
eszköze a Jézus vére. Ebben higgy, ebben bízz, semmi másban. Ne magunkban bízzunk, hanem egyedül csak
Jézus áldozatában. Ha ezt tesszük, minket semmi sem tud elválasztani Isten
szeretetétől. Pokol és halál sem tud diadalmat venni rajtunk. Úgy legyen. Ámen!
(Ezen igehirdetési sorozatot C.H.Spurgeon Het bloed van het Lam című könyvének felhasználásával írtam)
Lőrincz
István ny.lp.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése