Igehirdetési sorozat pünkösd nagyhetére 2025

 

Igehirdetési sorozat Pünkösd nagyhetére Róma 8 alapján

1 Nap Krisztus a törvény beteljesítője Text.Róm.8,3-4

Ha a Római levelet olvassuk, azt vesszük észre, hogy egy óriási különbség van  a Római levél hetedik és nyolcadik fejezete között. Mintha egy egészen más világba érkeznénk. De mégis ugyanarról az emberről van szó mind a két fejezetben. Arról az emberről, akinek életébe belépett Krisztus és aki már a Krisztusban való hitből él.

A keresztyéneknek egy különös élete van. Egyrészt ő a Szentlélek által él, másrészt a test alá van vetve, vagyis a bűn is ott marad az életében. De hát ilyen a keresztyének élete? Ilyen annak az embernek az élete, aki megismerte Krisztust és a hit erejéből él? És ez mindig is így marad az életében? Soha nem fog ez megváltozni?

Pál ebben a nyolcadik fejezetben a hit erejéről beszél. Azt mondja, hogy nincs már semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Jézus Krisztusban vannak. Most már nem a saját szemén keresztül tekint magára. Most már Krisztus szemével nézi magát, hogy milyen ember lett ő Krisztusban. És bár a bűn még ott van az életében, de ő már egy másik valóságból él.

Pál itt először a törvény tehetetlenségéről ír. Itt ő a Tízparancsolatra gondol. Arra a törvényre, amit Isten belehelyezett Ádámba, amit kijelentett és adott az ő népének. Tudjuk azt, hogy Isten ünnepélyes keretek között adta a törvényt az ő népének. Mennyei jelek voltak, dörgések, villámlások, ilyen külső jelek közül szólalt meg az Úr: én vagyok az Úr, a te Istened! Mózes később úgy emlékezett vissza erre, hogy ő is félt és remegett, mert olyan szent volt az Úr és az ő törvénye.

Az Úr törvényét mi is mindig szent megrendüléssel kell hallgassuk. Ne legyen csak egy formalitás, mert a törvény szent, a parancsolat is szent, igaz és jó.

De itt Pál azt mondja, hogy a törvény erőtlen, tehetetlen. De hát a törvény érvényben van és az fog minket megítélni, s a törvény alapján mi méltók vagyunk az ítéletre. Az Úr minden olyan cselekedetet regisztrál, amiben vétkeztünk ellene és nekünk el kell számolni. Kis és nagy bűneink mind nyilván vannak előtte.

A legrosszabb azonban az, hogy mi bármennyire is igyekeznénk a törvény betartására, erre nem vagyunk képesek. De akkor miért nevezi Pál a törvényt erőtlennek?  Van-e még egyáltalán valami, aminek olyan ereje lenne, mint az Isten törvényének? A törvénynek arra van ereje, hogy minket elítéljen, hogy minket kárhoztasson.

Pál azt mondja, hogy a törvény egy dologra képtelen. A törvény el tud átkozni minket, de nem tud megáldani. A törvény ki tud küldeni minket a külső sötétségre, de nem tud minket bevinni a mennybe.

Ez a törvény erőtlensége. Ez nem a törvény miatt van, mert a törvény tökéletes. Ez a mi bűnünk, hogy a törvény nem tud minket üdvözíteni. Isten eredeti terve az volt, hogy minket a törvény által vezessen üdvösségre , de jött a bűn. A törvény erőtlen lett a test, a bűn miatt.

Amikor itt Pál a „test” szót leírja, nem arra a testre gondol, amit Isten teremtett, hanem a mi bűnös voltunkra, amit a testünkben hordozunk. És itt nem csak az istentelenségre, gonoszságra kell gondolni, hanem arra is, amikor az ember saját erejéből akarna megigazulni.

A törvény azt mondja: te testi vagy, nem lakozik benned semmi jó és semmit se tudsz tenni az üdvösségedért. Ezt tette velünk a bűn, a szent törvényt bennünk erőtlenné tette. Mi nem tudjuk teljesíteni Isten követeléseit, parancsait, nem tudunk Isten dicsőségére élni. Így a törvény, ami az életet kellett volna elhozza számunkra, a halált hozta el. A törvény nem tud minket megváltani.

És ezt mi nagyon jól érezzük. Érezzük, hogy mi hajlandók vagyunk minden gonoszra. Érezzük, hogy bármit is tennénk, nem tudunk Istennek kedvesek lenni. Mi nem tudunk semmi olyant tenni, ami által az ő szent színe előtt megállhatnánk. Nekünk valaki másra van szükségünk.

A törvény tehát erőtlen. De a bűnös ember is erőtlen. De Isten tett valamit és ez a csoda. Mert az Úr azt is tehette volna, hogy semmit nem tesz. Azt is mondhatta volna: ti vagytok a hibásak. Ti vagytok az okai, hogy a törvény már nem tud megváltani.

De az Úr nem ezt mondta. Nem is mondhatta, hisz emberileg szólva az ő becsülete forgott kockán. Az ő nevére tért volna szégyen. Az Úr nem nyugodott bele az ember megváltatlan állapotába. Mit tett ekkor Isten? Hát elküldte Fiát. Ez a terve a megváltásra, már az örökkévalóságban készen állt. Alig történt meg a bűneset, alig hágta át az ember a törvényt, az Úr már meg is ígérte, hogy az asszony magva a kígyó fejére fog taposni.

És itt mi el kell ámuljunk. Nem azon, hogy valamit tett, hanem azon, amit tett. Mert nem akárkit küldött el, hanem az ő Egyszülött Fiát, aki az Atya kebelében volt.

Hogyan küldte el? Nem angyalként, sugárzó fényességben, nem királyként, testőrökkel körülvéve, hanem a mi testünk hasonlatosságában.  Az ige nem csak emberré, hanem testté is lett. Mindenekben hasonlóvá lett hozzánk, kivéve a bűnt, mert másképp nem lehetett Megváltónk. Hát miért kellett így jöjjön? A bűn miatt. Azért, hogy megfizethessen a bűnért. Azért, hogy eleget tegyen a törvénynek, Isten igazságának. Így ítélte el, így ítélte meg a bűnt az ő testében. Már csupán az a tény, hogy eljött testben, a bűn elítélése volt. Ahogy ő a földön járt, mint tiszta a tisztátalanok között, mint szent a bűnösök között.

Úgy ítélte el a bűnt, hogy tökéletesen engedelmeskedett a törvénynek. Ő a szent törvényt a szívében hordta. Ő be tudta teljesíteni  a törvényt és be is teljesítette azt. Az utolsó nagy elítélése a bűnnek a golgotai kereszten történt. Az Ószövetségben az áldozat bemutatása azt jelentette, hogy újra helyre állt a kapcsolat a szent Isten és a bűnös ember között, ami odaékelődött Isten és az ember közé, elvétetett az útból. A Krisztus áldozatában újra találkozik Isten és ember.

Ezért nekem semmit sem kell azért tennem, hogy üdvözüljek. Mert Krisztus mindent megtett már ezért. De ennek a mi életünkben nagyon fontos következményei vannak , illetve lesznek. Ha mi ezt az áldozatot megismerjük és elfogadjuk, tovább nem élhetünk a bűnben. Mi már nem test szerint élünk, hanem Lélek szerint.

A törvény igazságának tehát eleget kellett tenni. Mi nem tudtunk ennek eleget tenni. D ő eleget tett helyettünk. De most a Szentlélek által mi is betöltjük a törvényt, mert Krisztus nem csak igazságul lett nekünk, hanem szentségül is. Isten kitölti szeretetét a mi szívünkbe, úgy hogy mi azt akarjuk, amit ő akar és gyűlöljük azt, amit ő gyűlöl. Mi nem csak a bűn átkától váltatunk meg, hanem a bűn uralmától és szolgaságától is.

Mit jelent ez a szó: járás? Hát egyszerűen a mi életfolytatásunkat. A Bibliában több emberről olvassuk, hogy Istennel járt: Énókh, Nóé. Járni egy úton kell. Mi az ő útján járunk, őt követjük és ha őt követjük, mármint  Jézust, akkor nem járunk sötétségben. És mi ezt nem kényszeredetten, hanem örömmel tesszük. Ezt mások is láthatják és kedvet kaphatnak arra, hogy ők is ezen az úton járjanak.

Az ember számára kér életfolytatás lehetséges: vagy a test vagy a Lélek szerint járni. A test szerint való járás, a bűnben való járás. Úgy járni, ahogy nekem tetszik. Ez nem kell mindig egy züllött élet legyen, lehet ez egy rendes, becsületes járás, de ha Krisztus nélkül tesszük, akkor ez mégis test szerint való járás. De a test szerinti járás nem tetszik Istennek. Sőt az ilyent gyűlöli az Isten. De mi már nem járunk test szerint, bárcsak el tudnánk ezt mondani mindnyájan.

2 Nap A megelevenítő Lélek Text. Róm. 8,11

Szoktak az emberek közt közvélemény-kutatást végezni, hogy az emberek hány százaléka hisz a menny és pokol létezésében. Úgy tűnik, hogy azok száma, akik a mennyben és pokolban hisznek, egyre csökkenőben van. Az is kiderül ezekből a közvélemény-kutatásokból, hogy az emberek legnagyobb része azt hiszi, hogy ő a mennybe fog jutni. A legtöbb ember, aki valamennyire is rendes életet él, el se tudja képzelni, hogy ő a pokolba jutna.

Pál másképp gondolkodik erről. Ő azt mondja, hogy kétféle élet van: a test szerinti és a Lélek szerinti. És ennek kétféle végcélja van: az örök halál és az örök élet. Itt két dolog a meghatározó: Krisztus feltámadása és a megelevenítő Lélek.

Ki a Lélek? Pál nem csak úgy, minden előzmény nélkül kezd el beszélni a Szentlélekről. Ő ezt egy konkrét összefüggésben teszi. Kétféle emberről beszélt: arról, aki test szerint és arról, aki Lélek szerint él. Ennek a kétféle életnek kétféle a tartalma is. Akik test szerint járnak, a test dolgaira gondolnak, akik Lélek szerint, azok a Lélek dolgaira. A gondolat itt egy egész életformát, életfolytatást jelent.

Mi születésünktől fogva olyan emberek vagyunk, akik a test dolgaira gondolunk. Amikor a Szentírás a testről beszél, akkor ez jelenti az Istentől való elszakadást, a romlottságot, az ember elveszett állapotát. A mi életünket a világ szelleme uralja. Mindent az határoz meg.

De ez teljesen megváltozik, ha Isten Lelke belénk költözik. A Lélek egy egészen más irányt szab a mi életünknek. Ilyenkor már nem csal a földiekkel törődünk, hanem az odafenn valókkal is. Ez nem tőlünk van, hanem ez az Isten Lelkének az ajándéka. Hisz Jézus nyitja meg szemünket a láthatatlan dolgok meglátására.

Erről a Lélekről Pál elmond néhány nagyon fontos dolgot. Ez Annak a Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból. Pál itt a Lelket húsvéttal hozza kapcsolatba. Mi inkább pünkösdre gondolunk, ha a Lélekről hallunk, hisz Isten Szentlelke akkor töltetett ki a tanítványokra. De itt Pál úgy beszél a Lélekről, mint Aki húsvétkor feltámasztotta Jézust.

Íme, a Lélek megelevenítő Lélek. Mit tudunk róla? Először, hogy ő az Atyának és a Fiúnak a Lelke, Annak a Lelke, aki Jézust feltámasztotta a halálból. A Lélek tehát megelevenít. Már a teremtéskor láthatjuk ezt. Hisz Isten Lelke ott lebegett a vizek felett, az eredeti szövegben a „kotolni” szó található itt. Ez az  a Lélek, aki Krisztust alkalmassá tette az ő munkája elvégzésére. Amikor Jézus a Jordánban megkeresztelkedett, a Szentlélek galamb formájában szállt le rá. Jézus pedig az ő feltámadása után így szólt: vegyetek Szentlelket.

Hol lakik a Lélek? Azt mondja itt Pál: ha pedig a Lélek lakik bennetek, aki Jézust feltámasztotta a halottak közül, vagyis ugyanaz a Lélek jön az emberi szívbe, aki Jézust feltámasztotta. És ha ez a Lélek eljön az ember szívébe, akkor megeleveníti azt. A Lélek felébreszti az embert a bűn álmából. Amikor a Lélek elkezd munkálkodni az ember mintegy magához tér. Elkezd ilyen kérdéseket feltenni magának: hova tartok? Miért élek? Mit tettem az életemmel?

A megelevenítő Lélek megnyitja az eddig bezárt szívet. Meglágyítja azt, elkezd ott lakni és ott munkálkodni. Mert ahol a Szentlélek lakozik, ott az ember nem marad a régi. Ott minden megváltozik és megújul. Ez a Lélek megszabadít minket mindattól, ami eddig megkötözött. Elkezd érdekelni az, ami eddig nem érdekelt. Krisztus egyre inkább alakot ölt a mi halandó testünkben.

A Lélek olyan csodálatos munkát végez, hogy mi is rácsodálkozunk arra a hatalmas változásra, ami bennünk a Lélek munkája által végbement. Ezt a változást mások is meg fogják látni az életünkben.

Mit végez el a Lélek bennünk? Megeleveníti a mi halandó testünket. Mert a Lélek munkája nem csak a földi életünkre vonatkozik. Ez nagyon vigasztaló. De valaki felteheti a kérdést: mi hasznunk van nekünk abból, hogy Krisztus feltámadott? Változott-e valami ebben a világban húsvét óta? Mert a mi testünk öregszik és meghalunk. Ezt Pál is tudja, nem véletlenül beszél halandó testről. A testünk a sírba fog kerülni.

De Pál itt azt mondja, hogy ugyanaz a Lélek, aki feltámasztotta Jézust, az meg fogja a mi testünket is eleveníteni. Mert Isten Lelke nem végez fél munkát. Ha előbb megújította lelkünket, akkor meg fogja újítani testünket is. Valaki azt kérdezhetné: hogyan lehetséges ez? Az értelem azt mondja: ez lehetetlen! Ilyen nincs, a halál, az halál.

De mi hiszünk abban az Istenben, aki a semmiből eget és földet teremtett. Abban az Istenben hiszünk, aki Fiát feltámasztotta a halálból. Lehetetlen lenne az ő számára, hogy minket feltámasszon a halálból? A halál kétségtelenül félelmetes és érthető, hogy rettegünk tőle. De bízhatunk abban, hogy ez a Lélek porainkra is vigyáz és azon a nagy napon meg fogja eleveníteni testünket.

Most az a fontos, hogy hallgassuk az igét és higgyünk benne. Mert a halottak hallják az ő szavát és akik hallják, élnek.

3 Nap A Lélek, mint vezető text. Róm.8,14

Isten gyermeke vagy-e? Ez egy nagyon fontos kérdés. Erre nem  mindenki tud igennel válaszolni. Mert ez egy nagyon nagy dolog, ha valaki Isten kegyelméből Isten gyermekévé lehetett. De ki lehet Isten gyermeke? Honnan lehet azt felismerni, hogy valaki Isten gyermekévé lett?

Pál apostol erre a kérdésre azt a választ adja, hogy  az az Isten gyermeke,akit az ő Szentlelke vezet. Láttuk már, hogy két féle ember van: aki test szerint és aki Lélek szerint él. Akik Lélek szerint járnak, azoknak az életébe belépett egy új valóság, a menny világa.

De az, hogy Isten Lelke bennünk van, még nem minden. Nem mondhatjuk, hogy minden rendben van. Már semmi gond nem lehet. Akkor már nem vagyunk adósok a testnek, hanem a Lélek vezetése nyomán kell cselekedjünk. A Lélek pedig arra vezet, hogy megöldököljük a test cselekedeteit és megújuljunk Krisztus ábrázatára. Ahhoz, hogy ez valóság lehessen, a Lélek vezetésére van szükségünk.

Nyilván, Pál itt arról a Lélekről beszél, aki megelevenít, de sok más munkája is van az életünkben. János evangélista azt mondja, hogy a Lélek meggyőz minket bűn, igazság és ítélet tekintetében. A Lélek megvilágosítja az értelmet, elvezet minket minden igazságra.

Tudjuk azt, hogy a Szentírás íróit is Isten Lelke vezette, amikor a Bibliát megírták. Mi nyilván, már nem kell a Bibliát írjuk, de a Lélek vezetésére mégis nagy szükségünk van. A Lélek nem erővel, és nem hatalommal, nem kényszerítéssel, erőszakkal vezet. Legyőzi a mi ellenállásunkat és önként vetjük alá magunkat az ő vezetésének.

A Lélek vezetése tehát nem egy erőszakos, egy kényszerítő vezetés, hanem egy kedves, finom, de ugyanakkor erőteljes, ellenállhatatlan vezetés. A Szentlélek attól a perctől fogva vezet, hogy valaki hitre jut,Isten gyermeke lesz. De a Szentlélek, hogy úgy mondjam, nem tolakodik, a háttérben húzódik meg. Munkája titokzatos, rejtett, de mégis nyilvánvaló. Először is megnyitja szívünket az ige befogadására, azután megvilágosítja értelmünket, megtöri akaratunkat, felfedi bűneinket, felragyogtatja előttünk Krisztust.

A Szentlélek egyik legszebb munkája, hogy Krisztust megdicsőíti a bűnös ember szívében. Krisztust teszi naggyá bennünk. Megigazít, bölccsé tesz, megszentel, és megdicsőít minket. Láthatjuk, hogy mennyi áldott munkát végez el bennünk a Lélek, annyira, hogy rácsodálkozunk munkájának gazdagságára.

A Szentlélek áldott munkáját nem csak bennünk végzi, hanem sok millió ember szívében. Ő nem fárad el, újabb és újabb emberek életében kezdi el végezni áldott munkáját.

De miben vezet minket a Szentlélek? Hát először is az életünk mindennapi eseményeiben, dolgaiban. Erőt és kedvet ad a sokszor egyhangú és nehéz munka végzéséhez. Aztán megvigasztal különböző nehéz helyzetekben. Útmutatást, tanácsot ad olyan dolgokban, amiben nekünk nagyon nehéz eligazodni.

De az a kérdést is fel kell tegyük, hogy miként vezet minket a Lélek? Ebben nagyon eltérő lehet a különböző emberek véleménye. Van aki abban hisz, hogy a Lélek különös látomások, kinyilatkoztatások, álmok, víziók által vezet. De ezekre nagyon vigyázni kell. Nem lehet kizárni ezeket sem, de ezek inkább kivételes esetek. A Lélek odakötötte magát az igéhez. A Lélek sohasem vezet minket olyan dolgokra, amik ellentétben lennének az Isten igéjével. Ezért nem nélkülözheti Isten gyermeke egy napra sem Isten igéjét. Mi hisszük, hogy a Szentlélek az ige által vezet minket. Az ige olyan mint egy idegenvezető egy kiránduláson.

Az ige két módon érkezik hozzánk. A személyes igeolvasás és az igehirdetés útján. Ezért Isten Lelke a templomba is elvezet, ahol hallgatjuk Isten igéjét. Ott találkozunk azokkal, akiket Isten Szentlelke szintén vezet, megosztjuk velük áldott megtapasztalásainkat.

Az, hogy mi Isten gyermekei lehetünk, nem olyan magától értetődő. Hisz bár Isten eredeti terve az volt, hogy mindenki az ő gyermeke legyen, jött a bűneset, jött az Istentől való elszakadás és jött az elmenekülés az atyai házból, mi ezért már nem Isten gyermekeiként születtünk, hanem a bűn gyermekeiként. Ahogy a Káté mondja: mi őérette, vagyis csak Krisztusért lehetünk kegyelemből Isten gyermekeivé. Ő drága árat fizetett azért, hogy mi újra Isten gyermekeivé lehessünk. Ez egy csoda, Isten kegyelmének és szeretetének a csodája.

Sajnos a bűn azután is bennünk marad, miután Isten gyermekeivé lettünk és megtörténhet Isten gyermekével is, hogy nem figyel a Szentlélek vezetésére és ilyenkor olyan dolgokat tehet, ami nem méltó Isten gyermekéhez. Ilyenkor a Sátán el akar bizonytalanítani és azt mondja: na, látod, te nem vagy Isten gyermeke, mert ezt és ezt tetted.

Ezért nagyon fontos az, hogy szüntelenül maradjunk a Lélek vezetésében, hogy ne szakadjunk el egy pillanatra sem Krisztustól, mert nélküle tényleg elveszettek vagyunk.  Nagyon kell vigyázzunk, mert Isten Lelkének vezetésének helyét át akarja venni bennünk a világ lelke, a korszellem, ahogy azt szoktuk mondani. A korszellemet pedig ilyen dolgok jellemzik: pénz és anyagi javak, élvezet és szórakozás, világi dicsőség és gyönyör.

Mi hisszük, hogy ha valaki Isten gyermekévé lett, azt már semmi és senki nem tudja elszakítani Isten szeretetétől. Azt a Lélek fogja vezetni és átvezetni egykor a földi létből a halálon át az örökkévalóságba.

4 Nap A fiúság Lelke Text. Róm.8,15-16

Pál nem győz csodálkozni azon, hogy a bűnös ember Isten gyermekévé lehet. Ez valóban egy csoda, ami hihetetlennek tűnik előttünk. A Sátán is el akar bizonytalanítani, hogy kételkedjünk abban, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk.

Az apostol a kételkedőnek egy bizonyosságot adó választ ad. Ez egy egyértelmű válasz. Azt mondja, hogy ha Isten gyermeke vagy, akkor téged Isten Lelke vezet. De most tovább megy és még felsorol néhány dolgot, ami megbizonyosít minket istenfiúságunkról. Azt mondja, hogy mi nem a szolgaság Lelkét vettük, hanem a fiúság Lelkét.

Van tehát kétféle Lélek, a szolgaság lelke és a fiúság Lelke Ezek szemben állnak egymással. Ez nem is olyan egyszerű kérdés. Az Ószövetségben kapott Lélek a szolgaság Lelke volt. Hisz az ószövetségi nép törvény alatt élt. Micsoda szigorú intézkedések voltak a törvényadásnál. A hegyet kerítéssel kellett körül venni, amikor az Úr leszállt dörgött s villámlott, az egész hegy füstölt. Ezek Isten szentségének jelei, hogy előtte nem állhat meg a bűnös ember.

Az emberek megértették ezt. Kérték Mózest, hogy az Úr ne szóljon direkt módon hozzájuk, hanem csak Mózes által. Így működött Isten Lelke az Ószövetségben, mint a szolgaság Lelke. A szolga éjjel és nappal dolgozik uráért. Ők az uruk utasításait pontosan be kellett tartsák. Ha nem ezt teszik, uruktól büntetést kapnak. Így volt ez az Ószövetség idején. Minden pontosan le volt szabályozva, minden előírásnak pontosan eleget kellett tenni. De akkor is mindig félni kellett, hogy nehogy valamiben mégis tévedtek volna. Mert a törvény mindig vádol, mindig felmutatja bűneinket.

De ez nem jó állapot. Mindig csak félni és rettegni, kinek jó ez? Pál erre azt mondja: mi nem a szolgaság Lelkét vettük ismét a félelemre. Nekünk a törvénytől Krisztushoz kell jutnunk. A törvény Krisztushoz vezérlő mester. Isten a törvényt arra használja fel, hogy minket Krisztushoz vezessen, ahhoz a Krisztushoz, aki a törvényt tökéletesen betöltötte. Akkor már nem a szolgaság, hanem a fiúság Lelke van bennünk.

Isten nem akar minket egy folyamatos félelemben tartani. Meg akar szabadítani attól. Nekünk állandóan Krisztusra van szükségünk. Másképp szüntelenül rettegésben élünk és nekünk kell az üdvösséget kiérdemelni.

Isten gyermekének lenni nem kicsiny dolog. Mert természettől  fogva a harag gyermekei vagyunk. Elveszett emberek vagyunk. De a Szentlélek pont azt munkálja bennünk, hogy mi szüntelenül érezzük elveszettségünket, hogy elhagytuk az atyai házat, de ugyanakkor vágyakozunk az atyai ház után.

Vigyáznunk kell arra, hogy Krisztus és a Szentlélek munkáját soha ne válasszuk el egymástól. Azt, hogy mi Isten gyermekei lehetünk Krisztus végezte el és Krisztus teszi valósággá az életünkben , úgy hogy mi kimondjuk: te Atyám vagy én pedig a gyermeked vagyok.

Hogyan végzi el  azt a Szentlélek bennünk? Pál apostol a Galata levélben azt mondja, hogy Isten kitöltötte ránk Lelkét, aki bennünk ezt kiáltja: Abbá Atyám!  Itt azonban azt mondja, hogy mi kiáltjuk ezt. Akkor most melyik az igaz? Mi kiáltjuk ezt, vagy a Lélek kiáltja bennünk?

Hát a Lélek kiáltja, de velünk együtt. Valahogy úgy van ez, mint a kisgyermekeknél, hogy a szülő elmondja, a gyerek pedig utána mondja. Milyen boldogok a szülők ilyenkor, és a legtöbbször a kisgyerek ezeket a szavakat mondja ki: mama, papa. Valahogy így van a mi mennyei Atyánkkal is, ő is boldog, amikor kimondjuk: Atyám!

Tudjuk azt, hogy az „Abbá” egy kicsinyítős szó, így fordíthatnánk: apuka, apácska. Amikor egy gyermek így szólítja meg apját, az nem tiszteletlenség, hanem mély szeretet. És Isten örül annak, ahogy egy földi apa is örül, amikor így szólítja meg gyermeke. Erre csak a Szentlélek tud megtanítani, ő tud minket Istennel ilyen bensőséges kapcsolatba hozni.

De lássuk meg azt is, hogy mit jelent ez valójában: a fiúság Lelke. Az, hogy mi Isten gyermekei lehetünk, egyedül Krisztus munkája által lehetséges. De hogy mi azt kimondhassuk, erre csak a Szentlélek tud minket megtanítani. A Szentlélek a mi lelkünkkel együtt tesz bizonyságot arról, hogy mi Isten gyermekei vagyunk. Hogy ez pontosan miként történik, az egy titok. Ez az, hogy a mi és a Lélek bizonyságtétele egybe folyik.

Ebben a munkában a Lélek az igét használja fel. Nem egy mennyei hang vagy egy látomás, hanem az ige által történik ez meg. Mi ezt naponta olvassuk, halljuk az igéből és elhisszük, hogy mi valóban Isten gyermekei vagyunk. Ezért ahhoz, hogy mi istenfiúságunkról megbizonyosodjunk naponta szükségünk van az igével való foglalkozásra. Mert mi ige nélkül erre soha sem jutnánk el.

De miért van ebben a kérdésben mégis annyi bizonytalanság, kételkedés az emberi szívekben? Nagyon sok ember van, akik azon a véleményen vannak, hogy hát ezt nem lehet bizonyosan tudni. Nem lehet üdvbizonyosságom. Ha valaki közülünk efelől bizonytalanságban van, csak egy mód van a megbizonyosodásra, és ez az ige. Persze, úgy olvasni, úgy hallgatni az igét, hogy szüntelen ott legyen az imádság: Uram Lelked által munkáld a szívemben, hogy én a te gyermeked vagyok, hogy üdvösségem van.

Isten nem akar minket bizonytalanságban tartani. Bizonytalanságban lenni rettenetes dolog, még földi dolgok viszonylatában is. Mennyivel inkább az üdvösség kérdésében. Isten azt akarja, hogy ne kételkedj efelől. Azt akarja, hogy Lelke téged is meggyőzzön afelől, hogy Isten gyermeke vagy. Csak kérjed az Urat, hogy Szentlelke végezze el benned.

5 Nap Ami nehéz Text. Róm.8, 18

Pál apostol eddig beszélt Isten gyermekeinek a kiváltságairól. Hogy milyen nagy dolog, hogy ő a mi Atyánk és mi az ő gyermekei vagyunk. Akik Isten gyermekei, azokat vezeti a Lélek, a fiúság Lelke. Mi, mint gyermekek örökösök is lettünk, mindaz ami az Atyánké, az a miénk is lesz.

De látszik ez a valóságban, mindnyájunk életében? Mert a valóság az, hogy szenvedni kell és hogy Isten gyermekeinek az életében is van sokféle szenvedés. Ők is felteszik a kérdést: ha Isten gyermeke lettem, ha az örök élet örököse vagyok, akkor miért kell szenvednem? A zsoltáros is felteszi a kérdést: miért van a gonosznak szerencséje, miközben Isten gyermeke sokat szenved? Ez Jeremiás és minden próféta kérdése is. Miért kell annyit szenvedni?

Pál nem próbálja ezt a nehéz kérdést kikerülni, még csak bagatellizálni  sem. Ő elismeri, hogy Isten gyermekeinek az életében is van szenvedés, számolni kell vele. Nem lehet úgy tenni, mintha nem lenne.

Persze, az emberek különféle módon próbálnak a szenvedéshez viszonyulni. Van olyan, aki a sztoikus filozófiában keres menedéket, ami azt tanítja, hogy a szenvedést el kell fogadni, úgy sem lehet semmit se tenni ellene. De mi tudjuk, hogy a biblia nem ezt tanítja. Mi nem folytatunk struccpolitikát sem, nem dugjuk fejünket homokba, amikor szenvedés van az életünkben.

Az apostol azt mondja, hogy a szenvedéssel szembe kell nézni. Ő a jelenkor szenvedéseiről beszél. Hisz a szenvedés egész életünket végig kíséri. Amíg Krisztus vissza nem jön, amíg az örökkévalóság el nem kezdődik, addig lesz szenvedés. A szenvedés a bűnesettel kezdődött és addig tart, amíg a trónon ülő azt nem mondja: íme, mindent újjá teszek!

De amikor Pál ezeket a sorokat írja, kétségtelenül a Krisztusért hordozott szenvedésre gondol. Ebből neki is bőven kijutott. Őt is gúnyoltak, üldözték, ütötték, börtönbe zárták. Ezt a szenvedést azért hordozta, mert szerette Krisztust. Már elhívásakor tudta, hogy neki sokat kell Krisztusért szenvedni. Tudjuk azt, hogy az első századokban a keresztyének rengeteget szenvedtek. A Zsidókhoz írt levél 11-ik fejezete felsorolja ezeket a szenvedéseket: bilincsek és börtön, megköveztetés, szétfűrészeltetés, karddal ketté vágatás, állatok bőrében való  bujdosás, és még sok más szenvedést is el kellett hordozzanak.

Igen, az első keresztyének rengeteget szenvedtek Krisztus nevéért. De ez a szenvedés nem szűnt meg, gondoljunk csak a reformáció korára, a vallásháborúkra, vagy gondoljunk az ellenreformáció vagy a kommunizmus idején való kimondhatatlan szenvedésekre.

Most itt nálunk ilyen szörnyű szenvedéseket nem kell elhordozni. Senkit se hurcolnak meg hite miatt. Senkit se zárnak börtönbe. De Krisztusért minden időben szenvedni kell. Egy igaz keresztyént kigúnyolhatnak már csak azért is, hogy jár templomba, hogy evés előtt összekulcsolja kezét, hogy egy asztali imát mondjon.

De a Krisztusért hordozott szenvedés mellett a keresztyén ember el kell hordozzon olyan fajta szenvedést is, mint a betegség, a megöregedéssel járó szenvedések. Aztán ott vannak a lelki szenvedések, a súrlódások, csalódások, de még az egyház állapota miatt is szenvedünk: mert az még az egy házban is baj, széthúzás, féltékenység, irigység, szeretetlenség. Miért van az egyházban ennyi világiasság? És sorolhatnám tovább .

Aztán ott vannak  a személyes hitéletünk szenvedései: miért nem vagyok jobb keresztyén?  Miért bukunk el a harcainkban? Miért vagyok gyáva az emberek előtt bizonyságot tenni? Ha Isten gyermeke vagyok, miért nem néz ki sokkal másképpen az életem? Miért nem hallgatja meg Isten imádságaimat, miért nem teljesíti kéréseimet?

De olyan jó, hogy a szenvedéssel szemben ott van valami: a dicsőség, ami egykor nekünk megjelentetik. A dicsőség az eredeti szövegben ragyogást, csillogást, fényt jelent. Gondolhatunk itt arra a dicsőségre, ami a szent sátor felett megjelent. A dicsőség nem más, mint Isten ragyogó jelenléte. Ez a dicsőség most a mennyben van, de egykor nekünk is meg fog jelentetni. A Krisztus visszajövetelének nagy napján ez a dicsőség mindenki előtt nyilvánvalóvá lesz.

Ez a dicsőség számunkra Krisztusban ragyogott fel, benne jött közel hozzánk. Mi ezt a dicsőséget Krisztusban nyerjük meg, vele együtt fogunk megdicsőülni. Itt tehát a Krisztusban való teljes váltságra, az üdvösségre kell gondolni. Az, hogy Isten a bennünk elkezdett munkáját el fogja teljesen végezni. Ha vele együtt meghaltunk, vele együtt is fogunk élni. Ha vele együtt szenvedtünk, vele együtt fogunk megdicsőülni.

Micsoda vigasztalás ez! Hogy bár itt sokat kell szenvedni, odaát nagy dicsőségben lesz részünk. Ott már nem lesz bűn, nem lesz semmi, ami az Istennel és egymással való közösségünket megrontsa. Ez a dicsőség meg fog jelentetni. Most még el van rejtve, most még el van takarva, most még nem látható, de egyszer láthatóvá válik.

Végül Pál apostol ezt a kettőt, a szenvedést és a dicsőséget összehasonlítja egymással. Itt a mérleg két serpenyőjére kell gondoljunk. Az egyik serpenyőben a jelenkor szenvedései, a másikban pedig az eljövendő dicsőség van. S mi történik? A mérleg átbillen a dicsőség oldalára. Mert a dicsőség nagyobb, mint a szenvedés. A kettőt nem is lehet egymással összehasonlítani. Az egészen biztos, hogy ebben nem kell kételkedni.

Mi hát a megoldás abban az időben, amikor szenvedni kell? Hát az, hogy miközben szenvedünk, egyetlen pillanatra se tévesszük szem elől a dicsőséget. Így ki tudunk tartani, másképp kétségbe esünk. De ha látjuk a dicsőséget, el tudjuk hordozni a szenvedést. A hit pont olyan, mint egy távcső. A messze levő dolgokat közel hozza, azokat a dolgokat, amiket puszta szemmel nem lehet látni. De a hit látcsövével túlnézünk a közellevőkön és a távollevő dicsőség közelre kerül. A messze levő dicsőség közel jön, a közel levő szenvedés pedig eltávolodik a hit látásával.

Gondoljunk csak azokra, akik fogságban voltak, hogy tudtak ők kitartani? Hát csak úgy, hogy abban reménykedtek, hogy fogságuknak egyszer vége szakad. Hitték, remélték, hogy ennek a szenvedésnek vége szakad. Pontosan így lehetünk mi is e jelenkor szenvedései közepette. Ha látjuk Krisztust és az ő bevégzett váltságművét, akkor örvendezve hordozzuk keresztünket. Mert a kereszt nem örök, de a dicsőség az lesz.

6 Nap A sóhajtozó Lélek Text. Róm.8,26-27

Sóhajtozó Lélek. Elöljáróban szeretném megjegyezni, hogy a magyar bibliafordításokban itt a fohászkodás szóval találkozunk, de az eredeti szövegben itt a sóhajtani, nyögni , vajúdni szót találjuk. Ezért fogunk a továbbiakban a sóhajtozó Lélekről beszélni. Azt, hogy Isten gyermekei sóhajtoznak, még jól meg tudjuk érteni, hisz ők még szenvednek. Ők a bűn és a halál  világában élnek. Ők sóhajtoznak, mert várják testük megváltását, az Úr dicsőségét.

De hogy a Lélek is sóhajtozik, az a Lélek, aki megelevenít,aki az Atyától és Fiútól származik, az már meglep bennünket. De egyáltalán: tud a Lélek sóhajtozni?  Nem szabad elfelejtenünk, hogy a Lélek  ezt velünk és értünk teszi. A Lélek azért sóhajtozik, fohászkodik, mert mi ezt sokszor nem tudjuk megtenni.

De amint Pál mondja, hogy a Lélek segítségére van a mi erőtlenségünknek. Hát Isten gyermekeinek is van erőtlensége? Hisz őket Isten Szentlelke vezeti, ők így kiáltanak: Abbá Atyám!  Sajnos, ez mégis igaz, hogy Isten gyermekeinek is vannak gyengeségei, mert még nem tökéletesek, ők még útban vannak.

De mik a mi gyengeségeink? Ezek azok a dolgok, amik az életben jelen vannak. Ezek azok a harcok, amiket nekünk naponta meg kell harcolni. Ez lehet egy nehéz kereszt hordozása. Lehet egy olyan nehéz út, amin végig kell menni, amit mi szerettünk volna elkerülni, de mégis végig kell menni rajta. De lehet az is, hogy nem értjük Istent, hogy miért enged meg valamit az életünkben.

Az soha se könnyű elismerni, hogy mi gyenge emberek vagyunk és vannak gyengeségeink, hogy nem tudunk megállni a saját lábunkon. De mégis fontos, hogy azt belássuk és beismerjük, amint Pál is mondja, hogy amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős. Mert az Úrra csak akkor lesz szükségünk, ha meglátjuk és beismerjük, hogy mi gyengék, erőtlenek vagyunk.

De itt Pál egy különös gyengeségről ír, és ez az, hogy mi sokszor nem tudjuk, hogy mit kell kérnünk. Hogyhogy nem tudjuk? Hisz épp ez az a fejezet, amiben Pál többször is írja: tudjuk, meg vagyok győződve. Most pedig azt írja, hogy nem tudjuk. Nem tudjuk, hogy mit kérjünk. Nem azt mondja: nem tudjuk miként kell kérni, itt nem az ima formájáról, hanem annak tartalmáról van szó. Azt mondja Pál, hogy mi nem tudjuk, hogy mit kérjünk. Ezt az a Pál mondja, aki annyi mindent tudott Isten titkairól, aki oly sokat imádkozott, aki már olyan rég az Úrral járt. Mi azt gondoljuk, hogy ő már egy tökéletes imádkozó volt.

Pál nem azt mondja: ti ott Rómában nem tudjátok, hanem magát is belefoglalja és azt mondja: mi nem tudjuk. Nyilván, azt mindnyájan tudjuk, hogy imádkozni is csak a Szentlélek tud minket megtanítani.  Mi a Szentlélek iskolájában tanulunk meg imádkozni.

Mózes tudott imádkozni. Ő úgy beszélt Istennel, mint az ember barátjával. Ő arra kérte az Urat, hogy mehessen be az ígéret földjére, de az Úr visszautasította kérését. Azt mondta egy adott ponton: ne szólj nekem többet erről.

Jeremiás is imádkozott azért, hogy népének ne kelljen fogságra mennie, de az Úr egy adott ponton neki is azt mondta: ne imádkozz többet ezért a népért. Jakab és János édesanyja azért imádkozott, azt kérte az Úrtól, hogy fiai ülhessenek a mennyben Jézus jobb és balkeze felől, de az úr azt mondta: nem tudod, hogy mit késsz. Pál apostol kérte az Urat, hogy vétessék el testéből a tövis, de ezt a választ kapta: elég néked az én kegyelmem.

Miért nem tudunk mi tökéletesen imádkozni?  Azért, mert mi nem tudjuk, hogy mi nekünk a jó. Ezt csak az Úr tudja. Ezért nem hallgatja meg Isten mindig az imádságainkat, illetve nem adja meg azt, amit kértünk. Pont úgy van Isten is, mint amikor egy kis gyermek tőlünk egy kést kérne. Mi nem adjuk azt oda neki, mert tudjuk, hogy csak veszélyeztetné a maga és mások életét. Isten csak azokat az imákat hallgatja meg, amelyek összhangban vannak az ő akaratával. De akkor melyik az az ima, amit az Úr meghallgat?

Ez egy olyan imádság, amit a Szentlélek mond el. A Lélek segítségére van a mi erőtlenségünknek. A Lélek úgy segít, hogy velünk és helyettünk imádkozik. Egy hasonlattal élve: amikor elkezdtünk autót vezetni, ott kell üljön az oktató, hogy amikor mi rossz irányba tekernénk a volánt, gyorsan odanyúl, ő ragadja meg a volánt és tekeri a jó irányba. Nos, így van az imádkozóval is, az oktató, a Szentlélek mindig ott kell üljön mellettünk.

A Szentlélek pont ezt teszi, ő veszi kézbe a volánt, az irányítást. Mi úgy tudjuk, ahogy a Káténk is tanítja, hogy a mennyben egy Közbenjáró van, aki szüntelen  esedezik értünk, az Úr Jézus Krisztus. De ez az ige azt mondja, hogy tulajdonképpen kettő van, mert a Szentlélek is esedezik, sóhajtozik értünk. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az Úr Jézus Krisztus a mennyben jár közben értünk, a Szentlélek pedig a földön végzi közbenjárói munkáját. A Fiú a mennyben értünk imádkozik, a Szentlélek azonban a földön, velünk, bennünk és értünk.

Hogy végzi ezt a Szentlélek? Akinek volt kicsi gyermeke, az tudja, hogy a gyerekeket hogyan tanítjuk imádkozni. Hát úgy, hogy a kisgyermek kezét a kezünkbe vesszük, összekulcsoljuk kezét, mondjuk az imádságot s ő pedig soronként mondja utánunk. Ha a gyerek egy szót rosszul mond, akkor azt kijavítjuk. Így tesz a Lélek is. Ő adja a szánkba a szavakat, s már tulajdonképpen nem is mi imádkozunk, hanem a Szentlélek imádkozik bennünk.

De  hogyan imádkozik a Szentlélek? Szavakkal? Pál azt mondja, hogy kimondhatatlan fohászkodásokkal, sóhajtozásokkal, ahogy az eredeti szövegben van. Ezeket nem lehet kimondani, nem lehet rá szavakat találni. Vannak ilyen helyzetek, amikor sem a fájdalmunkat, sem az örömünket nem tudjuk szavakba önteni.

Az a nagyszerű, hogy a Lélek akkor is imádkozik, amikor mi nem tudunk, vagy nem is akarunk. Egy rákos beteg mondta, hogy amelyik napon a kemoterápiát kapja, még imádkozni sem tud, annyira megviseli a kezelés. Az ige azt is mondja, hogy a Lélek a szíveket vizsgálja. Vajon, ha most minket megvizsgál, mit talál benne? Csak bűnt, csak gonoszságot, csak hazugságot s ekkor eszünkbe jut a zsoltár: ha a bűnöket számon tartod, Uram, ki állhat meg előtted?

De ebben a szívben mégis ott van a Szentlélek, mert az kitöltetett a mi szívünkbe. Ott van, ott lakik, ott munkálkodik, ott fohászkodik kimondhatatlan sóhajtozásokkal. És a Lélek imádkozik bennünk, a Lélek összhangban van az Atya akaratával, ő megtisztítja, megigazítja a mi imádságainkat, úgy hogy azok kedvesek lesznek Isten előtt. Másképp nem is kerülhetnének Isten elé. Ezeket az imádságokat meghallgatja Isten.

Különös az is, hogy azt mondja, hogy a Lélek a szentekért imádkozik. Pedig mi tudjuk, hogy nem szentek vagyunk, hanem bűnösök. Ez igaz, hogy mi önmagunkban bűnösök, de az Úrban a Lélek által mégis szentek vagyunk. Önmagunkban bűnösök vagyunk, de Krisztusban szentként imádkozik értünk a Lélek. És ez egy életen át tart. Sóhajtozva imádkoznak, imádkozva sóhajtoznak az Isten gyermekei. De egyszer eljön az idő, amikor már nem sóhajtozunk, akkor már csak dicsérjük az Urat az ő kimondhatatlan ajándékáért.

7 Nap  Felettébb diadalmaskodunk Text.Róm.8,37 (pünkösd első napja)

Egész héten a Szentírásnak ebből a csodálatos fejezetéből hallgattuk Isten igéjét. Most, pünkösd első napján eljutunk a csúcspontra.  Arról beszéltünk eddig, hogy bűnbocsánatot nyertünk, a Lélek megelevenít, vezet, Isten fiaivá tesz, a szenvedésekben is erőt ad, fohászkodik, sóhajtozik bennünk. Most, ebben az igében azt mondja el Pál, hogy minket felettébb győzedelmeskedővé tesz, hogy a Lélek által felettébb diadalmaskodni fogunk mindenben.

Győzelem ott van, ahol küzdelem is van, mégpedig egy nehéz küzdelem. A győzelmet mindig egy valós harc előzi meg. Harc nélkül nincs győzelem. De milyen harcot kell Isten választottainak megharcolni? Milyen ellenség ellen kell nekünk küzdeni?

Hát mindenek előtt a bűn ellen. A Bűn, ami bennünk van, ami ellenkezik Isten akaratával. A bűn, ami körül vesz, áthatja életünket. Aztán ott van a világ mindenféle kívánságával, ami azt akarja, hogy barátja legyünk és mindig olyan vonzónak láttatja magát. De a Biblia azt mondja, hogy aki a világ barátja, az Isten ellenségévé lesz.

Aztán ott van az ördög, aki mint ordító oroszlán jár körbe, keresvén kit elnyeljen. Ő nagyon ravasz, még világosság angyalává is át tudja magát változtatni, hogy még ha lehet a választottakat is megtévessze. Ő egy nagy stratéga, mindenkinek ismeri gyenge pontját, hogy kit hol lehet romlásba vinni.

De az apostol még más ellenségekre is gondol. Ő még más harcot is lát az életünkben. Fel is sorol itt néhány dolgot: üldöztetés, éhség, mezítelenség, veszélyek, fegyver. Tudjuk azt, hogy ebben az időben a római birodalom császára Néró, aki a keresztyéneket oroszlánok elé vettette.

Az üldöztetés mindig is kísérője volt Isten gyermekeinek. Jézus megmondta tanítványainak, hogy e világon nyomorúságuk lesz, hogy sok nyomorúságon át kell az Isten országába bemenniük. Ezeket a harcokat mindnyájan meg kell harcoljuk. Nekünk nagyon sok ellenségünk és nagyon sok harcunk van és úgy vagyunk, mint Dávid: félünk, hogy egy napon el kell vesznünk.

Pál komolyan veszi ezeket az ellenségeket. Nem becsüli le őket. De nem esik a másik hibába sem, hogy túlbecsülje őket. Azt mondja, hogy mi mindezekben felettébb diadalmaskodhatunk. Nem csak majd odaát, hanem itt és most a jelenlegi harcainkban.

Ezt egy olyan ember mondja, aki naponta a halál révén áll. És olyan embereknek mondja, akik minden nap abban a veszélyben élnek, hogy elfogják és oroszlánok elé vetik őket. Egy ilyen ember mondja, azoknak akik naponta életveszélyben vannak, hogy mi felettébb diadalmaskodunk. Itt az eredeti szövegben egy olyan szó van, ami csak egyedül itt fordul elő a Bibliában, amit így fordíthatnánk: fényesen, dicsőségesen, tökéletesen diadalmasan.

Egy háborúban mind a két félnek vannak veszteségei, annak is, aki végső soron győzelmet arat. Neki is lesznek emberi és anyagi veszteségei. De ebben a harcban csak egy vesztes lesz, a Sátán és az ő seregei. Akik pedig a Krisztuséi, azok dicsőséges, fényes győzelemben részesülnek. Pünkösd azt hirdeti: a Lélek által mi mindenben felettébb diadalmaskodhatunk.

Felettébb diadalmaskodunk. Nem beképzeltség ez? Nem túlbecsülése-e a mi erőnknek? Nem, mert itt Pál azt is elmondja, hogy mi nem magunk által, nem a magunk erejéből diadalmaskodunk, hanem az által, aki minket szeretett. Itt Pál egyértelműen Krisztusra gondol. Ő szerette annyira egyházát, hogy önmagát adta érte. Róla énekli majd a megdicsőült gyülekezet, hogy szeretett minket és megmosott bűneinkből az ő vére által.

Erre a szeretetre nem lehet szavakat találni. Ez a szeretet mondatta ki vele a mennyben: íme itt vagyok, küldj el engem. Ez a szeretet vezette arra, hogy felöltse a mi hús-vér testünket. Ez a szeretet vezette arra, hogy vállalja a keresztet és a halált. Az emberek között van olyan, hogy valaki meghal az ő barátaiért, de Krisztus meghalt értünk, mikor még ellenségei voltunk. Ő ezáltal vett teljes diadalmat a Sátán, a halál, a pokol felett.

Mi most harcolunk az ő zászlaja alatt, felvéve az Isten minden fegyverzetét. Vele és általa diadalt nyerhetünk. Ezért nem szabad elcsüggedni. Lehet, hogy most ez az ünnep is nagy harcban talált és úgy gondolod, hogy el fogod veszíteni a harcot. Lehet egy bűn, egy nagy próba az életedben, amiről úgy érzed, hogy te abból nem kerülhetsz ki győztesen. De halld meg most az igét: felettébb diadalmaskodunk az által, aki szeretett minket.

Lehet, hogy úgy érzed, hogy nincs mivel harcolnod. Vedd fel az Isten fegyverzetét, mindenek előtt a Lélek kardját, ami az Isten beszéde. Kapaszkodj bele Isten ígéreteibe. Lehet, úgy érzed, hogy nincs erőd, de ő erőt ad , mindenre lesz erőd a Krisztusban, aki téged is megerősít. Azt látod, hogy ez a világ erősebb, mint te. De ő legyőzte ezt a világot.

Nekünk nincs veszíteni valónk, mert mit tudnánk mi elveszíteni? A világot a maga kívánságaival? A bűn és halál testét? Mi csak azt veszítjük el, amit az arany elveszít, a salakot, a szennyet.

De mi mindent megnyerünk, mert a nagy Győztes megosztja velünk a zsákmányt. Mi megnyerjük az Isten szerinti életet és az üdvösséget. Mi a mennybe jutunk és örököljük az Isten országát. Ezt mind neki köszönhetjük, aki minket szeretett. Ő megígérte: aki győz, az örökségül nyer mindent. Így ünnepeljük ezt a pünkösdöt, a Lélek ünnepét. A Lélek segítségével harcoljuk harcainkat, hogy mindenben felettébb diadalmaskodjunk.

(Ezen igehirdetési sorozatot W.van Gorsel Geleid door de Geest című könyve nyomán írtam)

                                                                                                            Lőrincz István ny.lp.