Igehirdetési sorozat Újkenyér nagyhetére 2024

 

Igehirdetési sorozat Újkenyér nagyhetére

A sareptai özvegy története 1Kir.17,8-24

1Nap Az özvegy  Text. 1Kir.17,8-11

            Ezen az áldott nagyhéten a sareptai özvegyasszony történetével fogunk foglalkozni. Tudjuk azt, hogy ez Izrael életének egy nagyon nehéz korszakában játszódik. Illés bejelentette Aháb királynak, hogy három évig nem lesz eső Izraelben a király és a nép bűne miatt.

Először Illés Kérit patakjánál tartózkodik, amikor Isten őt hollók által táplálja, de amikor a patak is kiszárad, akkor az Úr őt Sareptába küldi egy özvegyasszonyhoz, hogy az gondoskodjon róla. Ebben az időben testi és lelki éhség is van Izraelben. A környező népek bálványkultuszaiból államvallás lesz. Ez egy óriási mélypontot jelent Izrael életében. Illés egymagában száll szembe a korszelemmel. Ő is éhezik, patakból iszik, a hollók elejtett eledelét eszi.

Amikor megérkezik Sareptába az özvegyasszonyhoz, kiderül hogy neki csak egy kis lisztje van a véka alján és egy kis olaja a korsóban, ami távolról sem elég ahhoz, hogy három személynek elég legyen, hisz az özvegynek még egy fia is van, akiről gondoskodnia kell. Ez az utolsó tartalék, ami még házában van. S nincs remény arra, hogy utánpótlás érkezzék valahonnan. Az ország átok alatt van, amit Illés mondott ki. Aháb király bűne miatt, s az egész ország szenved emiatt.

Milyen nagy figyelmeztetés! Egy ember élete jelenthet áldást vagy átkot egy egész nép, egy egész ország számára. De ez nem csak a királyokra érvényes, hanem reánk is. De honnan kapunk mi áldást? Hát a mi mennyei Királyunktól, az Úr Jézus Krisztustól. Ő magára vette a bűnünk miatt kimondott átkot, hogy nekünk adhassa az áldást. Dávid így vall a 23-ik zsoltárban:” Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.” 

Jézus azt mondja, hogy ő azért jött, hogy életünk legyen és bővölködjünk. Minden az Isten áldása, az anyagi javaink, a mindennapi kenyér, a termés is, amit az Úr ebben az esztendőben is megadott, de még sokkal inkább a bűnbocsánat és az örök élet, amelyek Isten legnagyobb ajándékai a mi számunkra. Mi nem felejtjük el, hogy nem az egészség a legnagyobb ajándék, hanem az, hogy Krisztus áldozatáért Isten megkegyelmezett nekünk.

De térjünk vissza a történethez. Csak egy kis liszt a vékában és egy kis olaj a korsóban, ennyi az egész., amiből az özvegy és fia kellene egyen és azután meghaljon. Az asszony mondja is Illésnek, hogy ha ez elfogyott, akkor meg fogunk halni, nyilván azt gondolja, hogy éhen fognak halni fiával együtt.

Sehol sem olvasunk arról, hogy lenne még reménység az életben maradásra, a túlélésre. Arról sem olvasunk, hogy ezt kérte volna az özvegy Istentől. Sőt még arról sem olvasunk, hogy a prófétát kérte volna az asszony arra, hogy valamilyen megoldást találjon ebben a reménytelen helyzetben, hogy tanácsot adjon, mitévő is lehessen.

Semmiből se látszik, hogy lenne valamilyen reménysége, vagy hite. Ő csak kétségbeejtő körülményeit látja, az éhséget, az átkot, ami az országra nehezedik. S azt is, hogy az olaj és a liszt nagyon kevés. És nem reméli azt, hogy ebben a helyzetben bárki is segítséget tudna hozni. Ő már csak annyit lát, hogy azt a keveset, ami még van „ megesszük és meghalunk.”

De itt is, mint a Szentírásban nagyon sok esetben az történik, hogy Isten közbeavatkozik. Úgy avatkozik közbe, hogy azt senki sem kéri, a bajba jutottak nem is érdemlik és nem is várják.

Ez már elég üzenet is mára, hogy ezen mi is elgondolkozzunk. Az első gondolat, ami minket megragadhat az, hogy Illés kész volt az Úr szavára elindulni. Érezte, hogy Sareptában is van missziói küldetése. Beteljesedett életében Jézus szava: „aki meg akarja tartani életét, elveszti azt.” Ami az övé, azt kész odaadni másnak is. És mi az övé? Az élő hit abban az Istenben, aki a lehetetlen helyzeteknek is Ura. Mi abban az Istenben hiszünk, aki ma is ugyanaz, aki 2500 évvel ezelőtt volt, akinek a kegyelme olyan nagy, hogy le tudja győzni a mi hitetlenségünket is. Aki mindent előre lát, hisz Illés még a Kérit patakjánál volt, de Isten már látta Sareptát, az özvegyet, a fiát, a csodát, ami meg fog történni.

A körülmények semmi okot sem adnak a reménységre, maga az özvegy sem ad semmi okot a reménykedésre. De Isten fölötte áll a körülményeknek, fölötte áll a reménytelenségnek. Elhangzik ez a csodálatos mondat: „az Úr beszéde szerint”. Nem az asszony reménysége szerint, mert az nem volt. Nem a hite szerint, mert az sem létezett. Nem aszerint, amit ő tudott volna adni az Úrnak, hogy őt megjutalmazza, hanem az Úr szava szerint, az ő kegyelme, az ő ígérete szerint. Egyedül azért, mert ő ezt így akarta, így adta, így ígérte.

Lehetnek a mi életünkben is ilyen sötét, kétségbeejtő helyzetek, de nála mindig van reménység, mindig van világosság.

2 Nap Csoda Sareptában Text.1Kir.17, 12-14

Amikor a Bibliában a csodákról olvasunk, mindig feltesszük a kérdést: vajon a mi életünkben történnek csodák, vagy várható-e az, hogy ezután történjenek?  Vajon ez a csoda csak egy véletlen, egy egyedi eset, ami történelmileg érdekes, olyan mint egy múzeumi tárgy, amit jól és biztonságosan őriznek, vagy pedig ez az én életemben is megtörténhet?  Várhatok-e én is ilyen csodára? Vajon az az Isten, aki ezt ennek az özvegynek az életében megcselekedte, megcselekszi ugyanazt az én életemben is?

A csodáknál tehetünk egy dolgot, én ezt körülhatárolásnak hívnám. Mert az sem helyes, ha ezt a csodát egy múzeumba rejtjük, vagy kitesszük a vitrinbe. De azt sem mondhatjuk, hogy ez a csoda minden embernek az életében meg fog történni. Mert így ez sem igaz. Valahogy ezt körül kell határolni.

Mert először is, nem történt meg mindenütt ez a csoda az országban. Pedig az éhség mindenütt jelen volt, abban nem volt különbség, nem volt kivétel az ország különböző vidékei, városai és falvai között. Illés sem küldetett minden házhoz, csak ide Sareptába, ahogy Jézus mondja ezt később.

A második dolog, hogy az a viszonylagos jólét az özvegy házában csak sok napon át tartott, de nem az éhség egész ideje alatt. Az éhség később múlt el, mint a liszt és olaj megszaporításának a csodája. Az özvegy és a fia még egy ideig el kellett viseljék az éhséget. Valahogy úgy mint Lázár is, Mária és Márta testvére , miután az Úr feltámasztotta, újra meg kellett haljon.

De mégis történt egy óriási dolog az özvegynek és az ő fiának az életében: megismerték az élő Istent. Elkezdődött valami új dolog az életükben. Isten a mi életünkben is tesz csodákat és jeleket. A csodák és a jelek csak egy bizonyos ideig tartanak, legtöbbször csak perceket, órákat vagy legfeljebb napokat, de az Istennel való közösség ezek után is megmarad.

A harmadik dolog hogy ez a csoda a nyomorúságban, a szükségben történik. A világosság mindig a sötétségben fénylik. De itt az a különös, hogy a sötétséget is az Úr küldi, hisz az éhség büntetés az Aháb bűnére. És az a csodálatos, hogy Isten még az ő büntetését is arra használja fel, hogy azokban kijelentse magát.

Jézusnak a főpapi imájában van egy különleges mondat: én megdicsőítettelek téged. Ezt más szóval így lehetne kifejezni: megláttattam veletek a láthatatlan Istent. De miben láttatta meg Jézus Istent? Nagy ünnepi pillanatokban, a templomban? Nem, hanem a betegekben, nyomorékokban, bűnösökben, ez volt az ő életének a csodája, hogy a leghétköznapibb pillanatokban tudna megmutatni Istent az embereknek.

Ne ijedjünk meg, ha épp egy nyomorúságos idő van az életünkben, amikor minden olyan reménytelennek tűnik. Mert Isten számára nincs lehetetlen eset, reménytelen helyzet. Lehet, hogy mi úgy gondoljuk, hogy nincs más hátra, mint meghalni, ahogy ez az özvegy is gondolta.

Isten épp ezekben a pillanatokban tud cselekedni. Ez az ő pillanata. Ha az első században volt reménytelen eset, akkor az a tárzuszi Saulus volt. Senki sem hitte volna, hogy Isten ezt a dühtől lihegő embert meg tudja változtatni. Senki se gondolta volna, hogy belőle lesz a legnagyobb apostol.

Mi gyakran kimondjuk emberekre: kutyából nem lesz szalonna. De Istennél ez nem így van. Nála az utolsókból elsők lehetnek, a bűnösökből szentek, a csúfolódókból Istent dicsőítők, az ellenségből barát.

De hát nem így volt ez már az ősatyánknál, Ádámnál is? Isten kimondta:”amely napon vétkezel, meg fogsz halni”. De Ádám nem halt meg, kapott esélyt az életre. Mi mindig csak az emberekre, a körülményekre nézünk, de nem nézünk Istenre, aki felette van a körülményeknek, az eseményeknek, aki át tud formálni emberi életeket, sorsokat.

Ádám nem halt meg, a sareptai özvegy és a fia sem halt meg, de miért nem? De erre már nem ez a történet adja meg a választ, hanem az Újszövetség. Azért nem, mert eljött Isten Fia, aki a bűnt, a halált magára vette, aki az Isten nevét abban dicsőítette meg, hogy a halálra ítélteket felmentette, életet adott nekik.

Ennek az özvegyasszonynak a kezében semmi más nem volt, csak a halál. De az Isten kezében ott volt az élet. Ő is ott volt az Isten kezében és az ő kezéből senki , még az éhség, még a halál sem tud minket kiszakítani.

3 Nap A hit útján Text.1 Kir.17,15-16

Láttuk tegnap, hogy ebben a történetben vannak határok.. Láttuk az egyik határt, hogy nem minden házban történt ilyen csoda, azt is láttuk, hogy ez a csoda nem tartott az éhség egész ideje alatt, ennek is egy meghatározott ideje volt. Végül számba vettük azt, hogy ez a csoda a bajban, a nyomorúságban, a szükségben történik.

De van itt még más is, ami fontos üzenetet tartalmaz a mi számunkra. És ez az, hogy ez a csoda nem  emberi kérésre,, kívánságra következik be, hanem Isten akaratából. Ennek a csodának a forrása az ő szeretetén, jó tetszésén és akaratán múlott. Mert mi sokszor nem jót kérünk, amikor Istentől csodát várunk, vagy épp kikényszeríteni akarunk. Gondoljunk itt csak a bal kéz felől megfeszített gonosztevőre. Ő is kért úgymond Jézustól, és ez így hangzott: „ha Isten Fia vagy, szabadítsd meg magadat és minket is. Ez látszólag egy imádság volt, de tulajdonképpen zsarolni akarta Jézust. Jézus ezt az imát nem hallgathatta meg, mert akkor a lator számára nem lehetett volna megváltás. Amit pedig felőle is remélhetünk, hisz amikor a jobb kéz felőli gonosztevő őt megfeddette s elmondta hogy ők méltán szenvednek, akkor a bal kéz felőli lator elhallgatott. Nem válaszolt többé. Egy nagy igehirdető azt mondja, hogy ez lehetett a megkeményedés hallgatása, de lehetett a magába szállás, a megtérés hallgatása is. Amikor Jézus a jobb kéz felőlinek a Paradicsomot ígérte, nem fordult a bal kéz felőli felé, és nem mondta neki: te pedig  most mész egyenesen a pokolba.

Krisztus erre a kérésre nem válaszolt, nem teljesítette, mert ő fenntartja azt a jogot, hogy ő akkor adjon, amikor ő akar és annak adjon, akinek ő akar. Ezt nekünk sokszor nehéz elfogadni. Mi sokszor imádkozunk valamiért, de az Úr nem adja meg. Mi ilyenkor lázadozunk, de erre nincs jogunk, mert az adás, a kéréseink teljesítése az ő akaratától függ.

Egy nagyon fontos dolog ebben a történetben, de a mi életünkben is, hogy ez a csoda is nem úgy automatikusan, magától lett, hanem hit által. Itt van egy hitből való engedelmesség. Az engedelmesség már Illéssel kezdődik a Kérit patakjánál. Illés ott tartózkodott, oda is Isten parancsának engedelmeskedve ment, miután Áháb bűne miatt Isten büntetéseképpen három évi szárazságot jelentett be a próféta. Illés is kegyetlenül szenved az éhség miatt, pedig ő ebben ártatlan. Ő mint próféta szenved, királya és népe bűneiért, ebben ő Jézus Krisztus előképe lesz. Ő magára vette a bűn miatti átkot.

Illés Kérit patakjánál a hollók által tápláltatott. De nem csak Illés volt engedelmes, hanem a hollók is engedelmesek voltak, ők azt tették, amit nekik az Úr parancsolt. Ha a hollók nem engedelmeskednek az Úrnak, akkor ez a csoda sem következhetett volna be. Hisz akkor Illés éhen pusztult volna Kérit patakjánál.

De ott van végül az özvegyasszony  engedelmessége is. Tőle egy nagyon nehéz dolgot kér a próféta: előbb neki süssön pogácsát s csak azután fiának s magának. Pedig csak annyi volt, hogy ő és a fia egyenek. Az utolsó falatot kellett odaadnia, mindent oda kellett adnia.

A mi számunkra nagy kihívás, hogy oda tudjuk-e adni magunkat Istennek? Mert a mi legnagyobb nyomorúságunk, hogy mi csak valamit adunk időnkből, pénzünkből, erőnkből, de nem adjuk oda önmagunkat. Ezért olyan nehéz a mi egyházunkban az adakozás. Ezért olyan nehéz odaadni az 1%-ot, mert híveink nagy része önmagát még nem adta oda Istennek. Az tud adakozni, aki előbb önmagát odaadta élő, szent és Istennek tetsző áldozatul.

Ez az asszony még Jézus előtt élt, nem ismerhette az Ő áldozatát, mégis oda tudta adni mindenét, mint majd újszövetségi társa, aki a perselybe mindenét bele tudta dobni. Ott az eredeti szövegben a „biosz”, vagyis az „élet” szó szerepel.

Ez az asszony tudott hitből engedelmeskedni, mert Isten csodái a mi engedelmességünk útján érkeznek el hozzánk. Ezt az utat is legteljesebben Jézus Krisztus járta be. Ő engedelmes volt halálig, mégpedig a keresztfának haláláig. Legyünk mi is ilyenek, tudjunk hitben járni és hitben engedelmeskedni.

Mert az asszony engedelmessége áldás lett fia és a próféta számára is. És ez a csoda minden ember áldására lesz, aki csak olvassa, hogy a mi hitünk is sokasodjon, mint az olaj és a liszt. Mert olaj és liszt nélkül meghal a test, de hit nélkül meghal a lélek. Aki nem hiszen , az elkárhozik.

4 Nap Egy más ember hite által Text.1Kir.17,17-19

Különös dolog ebben a történetben, hogy aki a csodában részesül, azt mindig egy másik hitbeli engedelmességének köszönheti.

Nagyon hangsúlyos ez a történetnek abban a részletében, amikor a próféta feltámasztja az özvegyasszonynak a fiát. Ő a feltámadását édesanyja hitben való engedelmességének köszönheti. Egy adott ponton az asszony fia súlyos beteg lesz. Annyira, hogy a lélegzete is elállott, vagyis gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy meghalt. Különös az, hogy Isten a legdrágábbat veszi el, az egyedüli támaszt , az asszony létének egyetlen értelmét, a gyermekét. De ez sem lehetett véletlenül. Mert ennek az asszonynak volt egy olyan álnoksága, amire épp ez a szomorú eset kellett emlékeztesse. Lehet, hogy ez a gyermek egy bűnös kapcsolatból született, vagy valamilyen más bűn kapcsolódott hozzá? Ezt az asszonyt ez a kemény próba kellett térdre kényszerítse, bűnismeretre elvezesse.

Isten minket is nagyon sokszor csak egy nagyon nehéz próba által tud önmagához hajlítani, megtérésre vezetni. Jó esetben úgy kellene legyen, hogy Isten áldása, jósága vezessenek minket megtérésre, de a való életben ez legtöbbször nem így van. Isten nagyon sok embert egy kemény próba által tud csak térdre kényszeríteni, tud minket bűnbánatra és megtérésre vezetni. Amikor jön egy ilyen próba, akkor lázadozunk. De később meglátjuk, hogy Isten jót akart és végzett el az életünkben.

Illés azt mondja az asszonynak: add ide a te fiadat. Az asszony megtehette volna, hogy nem adja oda, hogy azt mondja: hát neked ilyen Istened van, aki elvette egyetlen gyermekemet? Most legalább a holtteste lehessen az enyém. Hadd hogy békében temessem el őt. De az asszony nem ezt teszi, hanem újból engedelmeskedik és ennek az engedelmességnek lesz a gyümölcse, hogy az asszony életben kapja vissza fiát.

Milyen balga is az ember! Azt hiszi, hogy ha Istennek adja az életét, akkor elveszti azt. Hány fiatal gondolja úgy, hogy ha Istennek, ha Jézusnak szánja oda az életét, akkor nem lesz benne öröm, akkor egy szürke, szomorú, bús élete lesz. Pedig ez nem így van. Igazán Isten tud minket boldoggá tenni. A Sátán egyik legnagyobb hazugsága az, hogy mi Isten nélkül is boldogok tudunk lenni.

Itt a különböző emberek hite olyan szépen kapcsolódik egymáshoz. Az asszony megteszi azt, amit Illés mond neki, elmegy és Illés szava szerint cselekszik. De az ő engedelmességét megelőzi az Illés engedelmessége. Mert ha Illés nem engedelmeskedik, és nem megy el a Kérit patakjához s utána nem megy el Sareptába, akkor az asszonynak se lett volna alkalma, esélye az engedelmességre. Az asszonnyal történt csodák az Illés engedelmessége által valósulnak meg.

De még különösebb az, hogy az Illés engedelmességét is megelőzi valami és ez a hollók engedelmessége. Az Úr azt mondja, hogy ő parancsolt a hollóknak, hogy gondoskodjanak róla, és a hollók engedelmeskedtek a parancsnak, meg teszik azt, amit az Úr nekik mondott. És azáltal, hogy a hollók engedelmeskedtek, Illés naponta kétszer kap kenyeret és húst, sok napon át.

Nagyon figyelemre méltó az, hogy mind a három csodánál az alap, a csoda oka nem annál van, akivel a csoda történik, hanem rajta kívül , azon az emberen kívül, aki a csodát átéli, aki a csodának részese lesz. A csoda mindig egy más valakinek a hitből való engedelmességéből származik s ide még állatok is tartoznak, a hollók.

Ez előre mutat Jézus Krisztusra. Mert minden jel és csoda végső soron benne teljesedett be. Itt is meg kell látnunk, hogy mi az ő engedelmességéből élünk, amely engedelmesség a keresztfának haláláig elment értünk. Mi az ő engedelmességéből részesülünk, ami szoros kapcsolatban van a mi szükségünkkel, a mi nyomorúságunkkal. Mert mi is szükségben vagyunk, persze ez nálunk nem testi értelemben vett éhség, hanem egy lelki nyomorúság. Az ő engedelmessége, az ő igazsága, az ő érdeme előzi meg a mi megváltásunkat, ahogy a hollók „hite” is megelőzi az Illését, az Illésé az asszonyét, és az asszonyé a fiáét. Pál ezt így fogalmazza meg a Római levélben: mert eszerint egy ember engedetlensége által sokan bűnösökké lettek, úgy egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek. (Róm.5,19). Ő jött el hozzánk, a mi nyomorúságunkba, hogy segítsen rajtunk, hogy megváltson minket. Mert ő azért jött, hogy nekünk életünk legyen és bővölködjünk. (Ján.10,10)

5 Nap Minden üdvösség forrása 1Kir. 17,20-23

Van ebben a történetben valami, és mindabban, ami e körül történik, ami hegyként magaslik ki, ami fénylik és világosságot áraszt. Ami kimagaslik Illés hitből való engedelmességéből, ami fölé emelkedik a hollók engedelmessége fölé és végül az özvegyasszony hite fölé is, aki pedig megteszi azt, amit Illésen keresztül parancsol neki az Úr. Toronyként magasodik ki ebből a történetből: Isten kegyelme. Az ő kegyelme már akkor ott volt, mielőtt a hollókat bekapcsolta volna Isten ennek a történésnek a folyamatába. Isten kegyelme ott volt az özvegyasszonnyal mielőtt Illés tudta volna, hogy neki Sareptába kell menni.

Ezt nevezzük mi megelőző kegyelemnek. Ennek egy szép példája a gyermekkeresztség. Ezért ragaszkodunk mi ahhoz, hogy már pici csecsemőként megkereszteljük gyermekeinket, mert ebben felragyog Isten megelőző kegyelme, szeretete. Hisz a kisgyermek még semmit sem tud tenni, még nem is tud Istenről, nem lehet szó hitből való engedelmességről sem nála, de Isten kegyelme már ott van, ott munkálkodik.

Isten kegyelmével árasztja el gyermekeinket, árasztott el bennünket is, már piciny korunkban és ennek jele a keresztség. A reformáció egyházaiban így mi is azért ragaszkodunk ahhoz, hogy már piciny korukban megkereszteljük gyermekeinket, mert ebben Isten megelőző kegyelme jut kifejezésre.

Mert milyen nagyszerűen tesz bizonyságot ez a történet is erről a kegyelemről. És ez milyen vigasztaló a mi számunkra. Mert mielőtt Illés a Kérit patakjához ment volna, Isten már parancsolt a hollóknak, hogy táplálják őt, hogy gondoskodjanak róla. De Illés még nem volt ott. Csak a következő versben olvassuk, hogy Illés odament és egy ideig ott lakozott a Kérit patakjánál.

Mi azt gondolnánk, hogy az étellel való ellátás csodáját a hollóknak köszönheti Illés, de ez nem így van. Hisz ezt megelőzte már Isten kegyelmének csodája, hogy ő ezeket a madarakat választotta ki gondoskodása eszközéül. Hogy ő nem csak kiválasztotta ezeket a madarakat, hanem szolgálatba is állította őket és ez áldás lett Illés életében.

Nem véletlen az, hogy a mi református hitünk középpontjában ott áll a kegyelmi kiválasztás tana. Hogy Isten minket már a világ alapjának felvettetése előtt kiválasztott az üdvösségre, kiválasztott arra, hogy neki szolgáljunk, az ő dicsőségére éljünk.

És Isten kegyelme megelőzte az özvegyasszonyt is, hisz még mielőtt ő engedelmeskedne Illésnek Isten már kiválasztotta őt arra feladatra, hogy ő legyen a próféta megtartatásának az eszköze. Hisz azt mondja Illésnek, hogy menjen el Sareptába, mert ő parancsolt egy özvegyasszonynak, hogy viseljen gondot róla. És a kegyelem által megerősítve alkalmas eszköz lesz az Úr kezében, hogy a próféta élete, de a fia élete is megmaradjon, hogy Isten dicsősége ebben is felragyogjon.

Ez egy csodálatos erőt és vigasztalást jelent a mi életünk számára. Ez egy erős hivatás és küldetéstudatot kölcsönöz nekünk. Hogy mi nem csak úgy véletlenül vagyunk a világban, életünk eseményei sem csak úgy véletlenül történnek, hanem Istennek egy csodálatos terve és célja van a mi életünkkel. Mi önmagunkban semmik és senkik vagyunk, de azáltal, hogy Isten minket megszólított, elhívott, hogy minket egy küldetéssel ajándékozott meg, mi egy kiváltságos helyzetben vagyunk. A kiválasztottság és az elhívottság tudata egy hihetetlen méltóságot kölcsönöz nekünk.

Sokan, akiknek erről bizonyságot teszünk, beképzelt és gőgös embereknek tartanak minket, azt gondolják, hogy mi ezért jobbnak tartjuk magunkat. Pedig ez nem így van, mi nem vagyunk jobbak, de van egy nagy plusz az életünkben és ez nem más, mint Isten kegyelme. Mi Pál apostollal együtt valljuk: Isten kegyelme által vagyok az, aki vagyok. Mi azt is hisszük, szintén Pál szavai alapján, hogy Isten nem csak kiválasztott és elhívott minket, hanem mindazokat a jó cselekedeteket is elkészítette, amelyekben kell járnunk.

Mi csak hallgatnunk kell Isten szavára, hogy ő ezeket is megmutassa nekünk. Hisszük, hogy az az Isten, aki Illést ilyen csodálatosan vezette, minket is vezetni fog.

6 Nap Hármas irgalmasság Text.1Kir.17,24

Végére érkeztünk ennek a sorozatnak, amiben Illés életének egy különleges szakaszát vettük számba, amikor Isten őt az éhség idején Sareptába vezette egy özvegyasszonyhoz, aki kellett gondoskodjon róla.

A tegnap Isten kegyelmét láttuk felragyogni ebben a történetben, de nem csak Isten kegyelme ragyog itt fel, hanem  az ő irgalma és könyörülete is. Több irgalmasság is felragyog, de csak hármat fogunk megemlíteni, hárommal fogunk a mai estén foglalkozni. A zsoltáros Isten gondolatáról mondja, hogy mily nagy azoknak száma, de ez még sokkal inkább érvényes Isten irgalmasságára is.

Az első irgalmasság az, hogy Illésnek nem kell keresnie a helyeket, ahova Áháb haragja és a pusztító éhség elől menekülnie kell. Bizonyára Illés nagyon félt ettől. Hisz az Úr csak annyit mondott, hogy menjen Sareptába, mert ő ott parancsolt egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjon róla. De nem adott egy pontos címet nem mondta meg , hogy milyen utca és hányas házszám alá kell menjen. Valószínűleg, hogy nem ő volt Sareptában az egyetlen özvegyasszony, hanem rajta kívül még nagyon sokan voltak. Hogy fogja ő megtalálni a sok közül azt, akit az Úr neki rendelt? Illés nem kapott erre részletes útbaigazítást.

De Isten irgalmassága ebben is megmutatkozik, hogy Isten egyszerűen elébe hozza ezt az asszonyt, mielőtt a városba érne, már a város kapuja előtt találkozik vele. Hányszor átéljük mi is ezt a csodát, hányszor van szükségünk valakire vagy valamire és mi nem tudjuk, hogy ki vagy mi lesz az és Isten azt egyszerűen elénk hozza. Elénk hoz egy embert, aki segít rajtunk, elénk hoz valamit, amire szükségünk van. Ez Isten vezetése az életünkben. És ezért mi nem kell aggódjunk ilyen helyzetekben, mert hisszük azt, hogy Isten a maga idejében elénk fogja hozni azt, akire vagy amire szükségünk van.

A változások után sok gyülekezet vágott bele nagy építkezésekbe, úgy hogy a pénznek csak töredéke volt meg és nem is tudták, hogy honnan lesz meg a hiányzó összeg. De az Isten kirendelt egy testvérgyülekezetet, kirendelte a pénzt, amire szükség volt.

A második irgalmasság nagyon különös, hisz Illés úgy gondolta, hogy az özvegyasszony fog

 majd gondoskodni róla , hisz az Úr ezt így ígérte meg. De kiderült, hogy ez épp fordítva történik, hisz neki kell gondoskodni az asszonyról és fiáról. Még akkor is igaz, ha az özvegyasszony is aktív  részese lett ennek a gondoskodásnak. A szerepek felcserélődnek, mert képzeljük csak el, hogy milyen meglepetés lehetett Illésnek azt hallani, hogy róla, aki egy férfi és ráadásul még próféta is, egy asszony fog gondoskodni és ez az asszony ráadásul még özvegy is. Az, hogy a hollók gondoskodtak még elfogadható gondolat volt számára, de hogy egy asszony, ez már tényleg hihetetlen.

Illés számára kétségtelenül ez az út a megalázkodás útja volt. De nem így van ez a mi tápláltatásunkkal is? A hívő ember tudja, hogy minden kegyelem, hogy a kenyér nem az ő verítékének az eredménye, hanem Isten kegyelme. Mert mit mond a Káté: Isten áldása nélkül sem a mi gondoskodásunk, sem munkánk nálunk nem gyarapodnak. Az igaz, hogy mi keményen meg kell dolgoznunk a kenyérért, a megélhetésért, de ki adja az esőt, a termő időt, az erőt a munka végzéséhez? Hát: Isten és az ő irgalma.

Illés elfogadja a megaláztatás útját és ezen megtapasztalja, hogy így lesz ő áldás, így lesz ő több, mint egy özvegyasszonyra utalt ember, így lesz ő próféta. Hogy végső soron nem az özvegyasszony fog gondoskodni róla, hanem ő fog az özvegyasszonyról és fiáról gondoskodni.

A harmadik dolog amiben Isten irgalmassága megmutatkozik az, hogy meghal az asszony fia. Erről az Úr előre semmit se mondott Illésnek. Ez egy váratlan, előre be nem jelentett esemény, helyzet volt Illés számára. Ő hirtelen nagy nyomorúságba került. Hisz az asszony őt vádolja, hogy ő azért jött, hogy őt bűnére emlékeztesse.

De Illés itt is megtapasztalja Isten irgalmát, hisz imádkozik és a fiú feltámad. És még sokkal több történik. Az asszony felismeri, hogy Illés valóban Isten embere. Mert nagy reformátorunk szerint életünk fő célja az, hogy felragyog benne az Isten dicsősége.

Mi azért kapunk kenyeret, hogy testünk éljen, életben maradjon .De azért élünk, hogy ebben a halandó testben felragyogjon Isten dicsősége, hogy ebben a halandó testben Jézus Krisztus és a Szentlélek lakozzon. Illésben kétségtelenül felragyogott Isten kegyelme. Ragyogjon fel a mi életünkben is.

(Ezen igehirdetési sorozatot J.J.Poort  Bij dagen en bij nachten című áhítatos könyve gondolatainak felhasználásával írtam.)

                                                                                       Lőrincz István ny.lp.